Válasz Bofy
#5420 számú posztjára
A sajtoktól nem félnék, mert normál ember képtelen nagyon sokat enni belőle. Abból egyszerűen nem eszünk meg egy kilót, nem tudunk, nem telik, nincs is annyi otthon :D Én speciális eset vagyok az 1-2 dekáimmal, de a sajtimádó párom sem eszi nagy mennyiségben, ha pedig nem ehetne hozzá kenyérfélét, egyáltalán nem enné, mert úgy nem képes rá. Lehetnek persze máshogyan működő emberek, de nem hiszem, hogy az átlag képes lenne igen sok sajtot enni, pláne tartósan. S ha valamiben sok a kalória, az laktat és az ember elvan egy darabig, nálam ez így működik.De nem erről akartam csevegni elsősorban. A Norbi-félét nem ismerem, de a Dukanról olvastam tegnap, tudjam már, hogy mi az. Roppant kiegyensúlyozatlan, de ami érdekessége a szigorú szakaszának, az számomra az, hogy szinte mindent tilt, amit enni tudnék. Kalóriabevitelem maximum párszáz kalória lenne, az is csak az első 1-2 napon, utána inkább nem ennék semmit.
El nem tudom képzelni, hogy egyes fura lényeken kívül hogyan dukanozhat valaki, az még a zsírszegény táplálkozás/saját szabályaim furcsa kombónál is sokkal korlátozóbb és borzalmasabb. Ha az ember szénhidrátszegényen akar étkezni, akkor egyen, ahogy neki fekszik, csak éppen minimalizálva a szénhidrátot (s logikusan többé-kevésbé felhúzva a zsírt, energia kell, a fehérje pedig nem azért van, hogy túlzásba vigyük). Sokkal szabadabb, tarthatóbb, élvezetesebb, mint a Dukan, bár ez emberfüggő, természetesen, sokak étrendjére nehéz rárakni a szénhidrátminimalizálást, nálam kihívás, de megoldható. Egy könnyű, nem szabványos ebéd után fogok 13g szénhidrátnál tartani, kétszeri gyümölcsevéssel (mert a ketogén napjaimon is szinte mindig eszem gyümölcsöt, az a kivétel, ha előző este/éjjel sok gyümölcsöt ettem). A tegnapi enyhe szénhidrátmérgezés után gyógyír ez a nap.