Felhasználó név:
Jelszó:
Belépve maradok
Hirdetés:
7 hónapja
#449
(#449) shinita 1
Válasz OverweightPork #447 számú posztjára
Tudom, hogy nem úgy működik. Ennek semmi köze az evolúcióhoz, a szervezetem elég egyértelműen nem úgy működuik, mint 1 éve! S nagyon nem úgy, ahogy pl. a páromé. Teljesen más étrend kell nekünk, én azonnal kikészülnék az övén és fordítva.
Persze, az alap folyamatok ugyanazok, ahhoz embernek sem kell lennie, bizonyára a legtöbb dolog általános az emlősöknél... Míg mások természetesen különböznek, főleg, ha növény- és húsevőket hasonlítunk... De pl. hiába van két egészséges ember, az egyiknek a carnivore étrend az ideális, a másiknak pedig valami durván szénhidrátos. Az egyiknek a reggeli szükséges a jó közérzethez és energiához, a másiknak a reggeli az egyik legegészségtelenebb tortúra, amit tehet magával. Van, aki csak egy rendes étkezés után 1-2 órával tud rendesen edzeni, van, aki kizárólag erősen éhgyomorra.

Az ősember a túlélésre ment rá. Nekem lehetőségem van ennél igényesebben táplálkozni s meg is teszem. Mások a szempontjaim, más az aktivitásom... Másra van szükségem a táplálkozásban is.

7 hónapja
#448
(#448) bmati 584
Válasz OverweightPork #442 számú posztjára
Tisztában vagyok és azzal is, hogy a húsokban is milyenek vannak. Egyik sem jobb vagy rosszabb ilyen téren, mint a másik.
Angol oldalakról is tájékozódom. Egyébként látom, hogy angolul több ökörséget lehet olvasni, mint magyarul, szóval az, hogy valami angolul van, még nem biztos, hogy hitelesebb. Az meg megint tény, hogy a nyelvek közötti fordításnál, cikkek átvételénél is erősen tud torzulni az információ.
Nem kell számolni a kalóriákat, én sem vagyok rögzött számoló, de amíg nem tudod, hogy miben mi van, addig muszáj. Mivel kb. ugyanazokat eszed, így egy idő után megjegyzed vagy kb-ra tudod, hogy mi van benne. Nálam random időközönként szokott lenni olyan, hogy beírom, hogy mit ettem ma(néhány hetente), hogy nem-e vagyok elcsúszva valamivel. Ha van egy célom és nem úgy alakul valami, ahogy kellene, akkor szoktam jobban ráfeküdni, de sima hétköznapi felhasználásnál már régóta nem teszem.
Az önkontroll hiánya az a szénhidrátos mókádra vonatkozott. Az agyat nagyon be lehet csapni dolgokkal. Mivel új étrendre álltál át (az eddigihez képest új, hiába régebben csináltad), akkor viszont mindig utána kell nézni, hogy jól vagy-e beállítva. Ha ez rendben van, na akkor már nem kötelező számolni, viszont ha elindul felfelé a súly egy súlytartó étrendnél, akkor bizonyára el vagy csúszva. A gyors felszívódású szénhidrátok okoznak éhségérzetet gyorsan, amik elsősorban becsapják az agyad. A saját hülyeséged volt, hogy nem ellenőrizted magad. Szóval lehet, hogy simán jó lett volna az is, ha kontroll alatt tartod. Amíg az elején számolod a kalóriákat, addig durván megszokod, hogy miből mennyit lehet enni. Ha ilyen nem volt, akkor az érzékelésedre hagyatkozol. Ilyenkor szokott probléma lenni. Vannak rossz berögződések, amiket ki kell iktatni. Ez a legnehezebb. Ilyen van pl.: a dohányzás esetében is, ahol a dohányosnak maga a mozdulat hiányzik, amit általában evéssel helyettesítenek vagy folyadékbevitel növeléssel, mert ugyanaz a mozdulatsor lép fel.
Nagy zabálás után szerintem alap egy min. 16 órás böjt. Én nem szeretek nem enni, szóval 24 órás böjt fölé sosem megyek és ezt nagyon ritkán, kb. évente alkalmazom.
A D-vitamin bevitelnek igaz, hogy nincs felső korlátja (hivatalos), de a szakemberek is azt mondják, hogy 50 ezer napi egység környékén már érdemes pár nap szünetet tartani. Persze ez néhány napról szól, mert utána már garantált a túladagolás tünete (vesekő, vesekárosodás, stb.). Az orvosok nem ajánlanak napi 4 ezer egység feletti adagot, ha folyamatosan szeded napi szinten. Egy jó nyári napozás során se nagyon tudsz 20 ezer napi egység fölé menni, csak hogy tudd hová tenni az adagodat. Ez a 20 ezer egy fehérebb bőrű emberre vonatkozik, aki pucéron napozik, mert minél barnább a bőröd, annál nehezebben állít elő a szervezeted D-vitamint. Szóval ez is a saját hülyeséged. A fokozott szomjúság is egyébként az egyik tünete a D-vitamin túladagolásnak. Ott van még az is, hogyha nincs sok kalcium a véredben, akkor szépen kioldja a csontokból.
A C-vitamin jó dolog, de abból is ésszel.
A zabálás és éhezés monológodra annyit, hogy ezek a szélsőségek. A szélsőséges megoldásokkal pedig általában az a baj, hogy többet ártanak, mint amit használnak.
Az ösztönhöz annyit, hogy az ember a tudata miatt lett a mostani ember, ami pont arra szolgál, hogy elnyomja a káros ösztöneit, másképpen még mindig az ősember szintjén lennél (bár sokan közel vannak hozzá).

7 hónapja
#447
(#447) OverweightPork 57
Válasz shinita #446 számú posztjára
Azt te csak hiszed, hogy a szervezeted nem úgy működik mint a régi ősöké. Az evolúció nem olyan szélsebes folyamat ám, ahogy azt némelyek képzelik.
Abban igazad van hogy manapság sokkal több a lehetőséged a táplálkozásban is, de ez csak annál rosszabb, mert sokkal könnyebb eltévedni a rossz irányba...

7 hónapja
#446
(#446) shinita 1
Válasz OverweightPork #445 számú posztjára
Engem pont nem érdekel, hogyan evett az ősember... Nyilván, ahogy tudott. Nekem, mint modern embernek, sokkal jobb lehetőségeim vannak, plusz nem is teljesen úgy működik a szervezetem, mint a régi ősöké...

Nekem a megfelelő étkezés való, nem a túlzabálás, nem az éhezés. Mi a lótúrónak ennék úgy, ahogy egy gyökeresen más életmód és lehetőségek mellett kell valakinek? Nyilván a saját körülményeimhez igazodom. De carnivore étrenden élből nem tudok túlenni, ott sokunknál egyszercsak jön egy stop jelzés és annyi volt. Nálam ez carnivore étrenden nagyon hamar jön. Úgyhogy a carnivore szétcsapja az időszakos böjtömet, nem tudok egyszerre sokat enni, úgyhogy több étkezés kell. Ami nekem amúgy nem jó, szóval majd teszek róla vagy majd helyreállnak a dolgok...

7 hónapja
#445
(#445) OverweightPork 57
Válasz shinita #443 számú posztjára
Hát nézd, én írtam már egy másik topikban talán, abban hiszek hogy az ősembereknél ez a két véglet volt: az éhezés és a zabálás!

Ez lesz szerintem a tuti tipp. A fogyókúrámra. Ez lesz nálam az ÉLETMÓD. Ismétlem: Én hiszek abban hogy őseinknél csak a 2 véglet létezett: az ÉHEZÉS és a ZABÁLÁS. Ha elejtettek egy állatot, a legokosabb volt amit tehettek ha úgy bezabáltak belőle ahogy csak bírtak, egyszerűen mert nem volt még hűtőszekrényük, s inkább egyék meg mint hogy rájuk rohadjon... Még a hús szárítását se ismerték öröktől fogva ugye. Azt is fel kellett találni valamikor, de előtte...?! Előtte zabáltak, amíg csak bírtak!

Úgy tűnik nálam ez lett a carnivore diéta következménye: sikerült igazi ősemberré válnom! Ha VAN kaja, ZABÁLOK. Ha ott van előttem, megeszem. Az ösztöneim ezt diktálják. Ha tudom hogy mennyi az ennyi meg annyi kalória, meg tudom állni hogy ne egyek többet, de ha MAGAM FŐZÖK és nem feldolgozott élelmiszereket fogyasztok, fogalmam se lehet a kalóriamennyiségről ugye! És a testem nem szól hogy "elég". Neki semmi se elég. Arra van programozva hogy „Ha van kaja, ZABÁLJ, mert ki tudja mikor ejtesz megint zsákmányt”!

Tehát a megoldás: ENGEDEK ennek az ösztönnek, és ZABÁLOK! Amennyi csak jólesik!

DE, de időnként „emulálnom” kell az éhezés időszakait is. Erre szolgál a BÖJT...
Szerencsére ahogy kiderült az előző 60 órás kísérletemből, nemcsak a zabálás szempontjából váltam sikeresen ősemberré, de AZ ÉHEZÉS TŰRÉSÉBEN IS!
Naná, legalább 1 éve majdnem folyamatosan ketózisban vagyok...

Óvatosságból a hűtőt a böjt előtt teljesen kiürítettem: MINDEN bement a mélyfagyasztóba! Nyilván ki tudnám szedni onnan ha akarom, de a tudat hogy ki kéne olvasztani, ez a kis kényelmetlenség extra visszatartó erővel bír hogy legyen időm végiggondolni, hülyeség lenne megtörni a böjtöt... ez bevált a 60 órás időszak alatt is.

Aztán ha a böjt ideje lejár, micsoda öröm lesz hogy újra ZABÁLHATOK, és amennyi csak belém fér, nem kell félnem hogy sok kalóriát eszem, mert semmi baj, az előbb adtam le egy rakást, és akármikor megismételhetem...

Disclaimer: Megnyugtatlak: nem hiszek benne magam se hogy széles tömegek különösebben megkedvelnék e módszert, és így alkalmas lenne az átlagembereknek! Technikai értelemben persze nagyonis, de lélektanilag - úgy kizárt. A legtöbb ember nagyon kényelmes és nem képes kitörni a komfortzónájából...

7 hónapja
#444
(#444) shinita 1
Válasz OverweightPork #442 számú posztjára
Szerintem meg totál nem így kell böjtölni, de persze te csináld, ahogy akarod.
A túlzabálás egészségtelen, rossz ötlet és néha érdekes módon kontraproduktív is. Simán jól kell lakni, mint minden étkezésnél. Mivel a böjt evés után kezdődik, miért lennék éhesek?
Bár adott esetben segíthet az enyhe erőszak, nálam inkább a jó adag édesség pluszban rádobása, az mindig opció... Itt már bizonyára komoly az egyéni tényező szerepe. Nekem attól függ, mikor kezdem a böjtöt. Ha délután 4-kor, akkor nem árt egy emberes ebéd, hogy éjfél után is jóllakott legyek, de ha későn, akkor tönkretenném a másnapomat a túlzabálással, mivel reggel mindig jóllakottabb vagyok, mint lefekvéskor.
Délután 3-4 előtt böjtöt kezdeni pedig eszembe se jutna, mert nekem az nem jó.

Sokan azt mondják, s van benne valami, ha nem is mindenkinek szükséges, hogy akkor kell böjtölni, ha sose vagyunk nagyon éhesek és normális, hogy 10 óránál jóllakottak is vagyunk. Ez ketó mellett sokaknál megérkezik, de persze van, aki más típus, nincs azzal sem baj.
A böjtölés erőltetését nem tartom jónak, de én hedonista vagyok és nagy általánosságban azt és akkor eszem, amit és amikor akarok... A 120 órás böjtömhöz speciel kíváncsiságból származó elszántság kellett, nem volt nehéz. De manapság 26-48 órás böjtjeim vannak max. 48 óránál meg szoktam szakítani, hiába nem vagyok még éhes minden esetben, hiányzik az evés valahogy... De azért az éhség elkerülése a legfontosabb. Az éhség komoly jelzés, mindig evéssel válaszolok rá, tipikusan azonnal. Így jól jön, hogy nehezen éhezem meg.

Az akaraterőnk is más (nekem van rendesen, azt hiszem, de böjtre nem használom), a hozzáállásunk is... Nyilván a böjtölést is máshogy csinálják a különböző emberek, ezzel nincs baj. A kegyetlen szenvedéssel járókat nem tudom elfogadni (a komoly éhség, enerváltság és koncentrációzavar, emócionális tragikus helyzet nekem ezt kimeríti. nálam persze nincs ilyen, sokkal hamarabb eszem, de van, akit már majdnem kirúgnak, annyira ideges, pokolian éhezik, jártányi ereje alig van, de azért ő erős és böjtöl tovább... nos, ez szerintem ostobaság és durván egészségtelen), illetve amikor egy eleve alultáplált kis ostoba kitalálja, hogy hetekig böjtöl, majd hamarosan a mentő viszi el...

Sok sikert a böjthöz, ez egy kellemes méretű kis böjt, még ha nekem ekkorák sincsenek is :) Minek arra a kis időre :D Ebben se vagyunk hasonlóak, én 4 előtt látom kevés esélyét az evésnek (kivéve hétvégén s egyes extrém esetekben), utána képes vagyok több étkezést is betolni, mert kell. Ha én éhes vagyok, akkor lehet éjfél is, enni kell, nincs mese. Jó, a 3. napomon, ha csak apró az éhség, akkor kétesélyes a dolog...
Egy kicsit evésfüggő vagyok, az is tény...

7 hónapja
#443
(#443) shinita 1
Válasz OverweightPork #439 számú posztjára
Az ösztönös ízlés nem mindig ideális, pl. az édes ízt ösztönösen kedveljük, amiben van is logika evolúciósan, de nekem pont nem jó a cukor. Egyes gyerekek elutasítják az anyatejet, bár az tényleg kissé meredek... Én a zöldségeket imádtam és a húst közel sem annyira, de való igaz, nem voltam ebben tipikus. De a zöld levelek döntő többségét speciel vegetáriánus koromban sem ettem meg, ez ketóban hátrány, de carnivore-nál előny :D

A szénhidrát téged éhessé tesz. Nem mindenkit. Ismerek olyat, aki prímán és tartósan jóllakik szinte kizárólag gyors szénhidrátból álló reggelivel, csak kalória legyen benne elég.
Engem is éhessé tett a szénhidrát s nyilván van még maradványa, de érdekes módon a carnivore-hoz közeli napjaim óta még szénhidrátos étrenden is simán jóllakom kalóriadeficitben (amennyiben időnként visszatérek az extrém alacsony szénhidrátbevitelhez. tartós sima szénhidrátszegény étrend és újra elmászik, a szénhidrátok bekavarnak). Ez sokaknak alapból megy, a párom szénhidrátszegényebb étrenden eszik több kalóriát, mert a zsírral könnyen elszáll, de ha ezt elkerüli, neki jobbára mindegy, mit eszik, kalóriával lakik jól. Egyesek viszont kifejezetten szénhidráttal laknak jól.
Én még mindig nem fogytam ketóval semmit. Számolni carnivore-ban is számolok, mivel a deficit az kell s kíváncsi is vagyok. Nem az alapján eszem, csak ellenőrzöm, mi van. A carnivore-ok többsége nem számol, az általam ismertek közül, de ezt értem is. Egyrészt nem hisznek benne, hogy különösebben számít a kalória (illetve bíznak abban, hogy a szervezetük tudja, mit csinál. mindenesetre nyugodtan esznek jóval többet, mint amivel korábban nem fogytak, ha azt kívánják), másrészt sokunk, akinek van feleslege, automatikusan kevesebbet eszik úgy. Én részben azért számolok, hogy elkapjam az alulevést, ami nálam carnivore étrend mellett nem ritka, ez másoknál is könnyen előfordul, a carnivore étrend egyszerűen túl laktató néha.
Tartósan sok szénhidráttal túlevés van, a múltam és a működésem ilyen. De NEM mindenki ilyen. Van, aki a neki megfelelő, laktató szénhidrátokkal könnyedén fogy, míg a ketótól az első nap menekülne, mint én tettem anno. Fokozatosan sima ügy volt, de hirtelen beleugrani, az nem mindenkinek való. S persze, van, akinek a szénhidrátdúsabb étrend fekszik, sőt kell, mert igen aktív, ez persze az emberek nagyon kis része, már aki igen aktív. Valami egészségtudatos többé-kevésbé szénhidrátdús étrenden fogyás és súlytartás vagy akár izmosodás, no, ez azért jó sok embernek megy gond nélkül. A kisebbségnek, de azért nem extrém ritka dologról van szó.

7 hónapja
#442
(#442) OverweightPork 57
Válasz bmati #441 számú posztjára
Szerintem jó lenne ha utánanéznél annak, milyen mérgek vannak a növényekben... Mert nem csak az oxalátról van ám szó! Ha akarod, adhatok linkeket olyan oldalakra ahol ezek részletesen ki vannak tárgyalva. De angol oldalak...

Amúgy meg szó sem volt nálam az önkontroll hiányáról. Szándékosan igyekeztem olyan módszert találni ahol nem KELL számlálni a kalóriákat, hiszen őseink se számolták!

Különben, kezdhetsz drukkolni az önkontrollomnak: írtam korábban ugye hogy megvolt nekem egy 60 órás böjt. Na, most kezdek bele egy újabba, de terveim szerint az 72 órás lesz azaz 3 teljes napig tart majd!
Itt nálam most hétfő van és délután 4 óra; eszerint a böjt lejár csütörtök délután 4 órakor. De titkos tervem, hogy akkor se eszem semmit mert minek már arra az időre, megyek aludni... s így még ráteszek legalább 14 órát pluszban...

Sokan nem tudják hogyan kell böjtölni. NEM AKKOR kell kezdeni amikor úgyis éhesek vagyunk hanem ellenkezőleg: előtte jól tele kell zabálni magunkat! Ha éhesen kezdesz bele, az lesz hogy „jaj még csak 3 óra múlt el s máris ISZONYÚ éhes vagyok”! Ez kikezdi az akaraterőt. De ha tele hassal kezded, az van hogy „Hm, már eltelt teljes 10 óra, s még csak kicsit vagyok éhes”!
Főleg nyers májat ettem most amúgy... és beszedtem 120 ezer IU egység D vitamint. A böjtölés alatt hiába szedném, mert zsírban oldódik...
A böjt alatt csak vizet iszom majd meg sót csipegetek, illetve iszom majd aszkorbinsavas vizet is ha kedvem van, a C vitamin pótlása miatt.

7 hónapja
#441
(#441) bmati 584
Válasz OverweightPork #437 számú posztjára
A növények nem mind rosszak, mint ahogy a húsok sem. A növények táplálóak, nem hiába ettünk többet belőlük évezredekig, mint a húsból. A nagy húsevések után pedig gyökereket, bogyókat és leveleket ettek.
A hízásod, mint te is írtad, nem a szénhidrátra való visszaállástól volt, hanem, hogy többet ettél és nem számoltad a kalóriákat (önkontroll hiánya).
Ha nagyon szigorú az ember magához, akkor az előbb-utóbb majd visszaüt.
Az oxalátmérgezéshez pedig annyit, hogy aki hülye és nem néz utána a dolgoknak, az így jár. Nem lehet felelőtlenül mindent minél nagyobb mennyiségben enni, csak azért, mert azt mondták rá, hogy egészséges. Mérgezést pedig mindentől lehet kapni, ha túl nagy mennyiségben visszük be, viszont vannak olyan méregnek kikiáltott dolgok is, amiket be kell vinni a szervezetbe, csak kis mennyiségben (pl.: az arzén).
A nyers húshoz pedig annyit, hogy az őseink se hiába kezdték el sütni a húst...

7 hónapja
#440
(#440) OverweightPork 57
Amúgy, hogy még valamit hozzáfűzzek: nem értem, mit kell ezen ennyit agyalni, meg miért kell sértegetni engem. Két dolog kell:
—Vedd be a „vörös pirulát” hogy képletesen szóljak, azaz ÉBREDJ FEL abból a lidérces és megtévesztő álomból amibe a komformizmus kergetett téged, gyakorlatilag tehát az hogy bedőlsz a sok hülye reklámszövegnek amit az élelmiszeripar nyom neked arról, mi az egészséges! Tágítsd ki a látókörödet, olvass a carnivore diétáról szóló cikkeket, könyveket (jelent meg ilyen könyv is, nem is egy, tudok adni neked címet ha érdekel). Persze, ezek angolul vannak, szóval ehhez illene legalább az írott angol megértését megtanulni... de az egészség ennyit igazán megér!
—A másik amire szükséged volna egyszerűen az, hogy KIPRÓBÁLOD A GYAKORLATBAN, és kész! Én is úgy tettem. Nem vagyok vallási prédikátor. Amit írok ide nektek, mind a SAJÁT TAPASZTALATOMON alapszik.

7 hónapja
#439
(#439) OverweightPork 57
Válasz sinnesro #438 számú posztjára
Kedveském, a hitnek ehhez nem sok köze van. A TÉNYEK, tudod azok makacs dolgok és egyértelműek: nevezetesen, hogy:

—Amíg egy közel nulla szénhidráttartalmú fogyókúrát követtem, a ketót, addig HATÉKONYAN FOGYTAM.
—Amikor engedélyeztem magamnak szénhidrát fogyasztását is, még ha azok látszatra ártalmatlan, alacsony glikémiás indexű zöldségek voltak is, akkor VISSZAHÍZTAM EGY CSOMÓT. Azaz nemcsak nem fogytam tovább, de híztam.
—Amikor megint kihagytam az étkezésemből minden szénhidrátot (ez a carnivore diéta ugye) akkor MEGINT FOGYTAM. Mellesleg ma reggel a súlyom már csak 77.9 kg volt. A testmagasságomat figyelembe véve az optimális súlytartomány felső határa nálam 77 kg, azaz már nagyon közel vagyok hozzá hogy megint ne legyek még csak túlsúlyos sem.

Ez mind TÉNY, tudod.

Most jöhetsz azzal, csak azért fogyok megint mert kevesebbet eszem. LEHET. De azért tudom megállni hogy kevesebbet egyek, mert nem eszem szénhidrátot... a szénhidrát az, ami ÉHESSÉ TESZ.

Megjegyzem, hozzászólásodban az hogy „micsoda katyvasz”, az egyszerűen egy érzelmi alapú, indulatokkal terhelt kifakadás, ami egyáltalán semmit se cáfol meg logikailag abból, amit korábban írtam.

De te csak egyél továbbra is szénhidrátot ha óhajtod, legalább több hús meg zsír marad nekem...

Azon azért elgondolkodhatnál, a GYERMEKEKBEN kell legyen valamiféle ÖSZTÖN, egy természetes ösztön ami megsúgja nekik, mi a jó és a kerülendő élelmiszer... hiszen kis korban még beszélni se tudnak, nem értenék meg a szülői magyarázatot! Az állatok kölykeire ugye méginkább igaz ez hiszen nem tudnak beszélni. Na és nem úgy van-e, hogy szinte minden gyermek utálja a ZÖLDSÉGEKET?! A brokkolit például. A káposztát is. A spenót utálata meg közismert végképp...

Na, ez MIND olyan zöldség, ami teli van oxaláttal! Ami MÉREG. Mikroszkóp alatt nézve az oxalátkristályok hosszú, HEGYES TŰK. Semmiképp se festenek úgy, mint ami étel lenne, pláne nem egészséges... szépen felhasogatják ám a sejtjeinket, továbbá megzavarják a mitokondriális anyagcserét is... de van még egyéb más átka is, most nem részletezem. És az oxalát nem is az egyetlen méreg a zöldségekben meg más növényekben...

A gyerekek ezt ÖSZTÖNÖSEN TUDJÁk, csak a sok hülye szülő erőlteti őket hogy „ezt egyed kicsikém, ez olyan roppant egészséges”...

Érdekes, az anyatejet a gyerekek nem szokták elutasítani. De olyat se hallottam még hogy a húst ne lennének hajlandóak megenni... Ha van is ilyen netán, rém ritka lehet a zöldségek utálatával összevetve.

De mondom, te egyed csak ha akarod, én nem tiltom meg neked...

7 hónapja
#438
(#438) sinnesro 313
Válasz OverweightPork #437 számú posztjára
Micsoda katyvasz.
Jól mondod, hívő vagy. Mert értelme nem sok.

7 hónapja
#437
(#437) OverweightPork 57
Válasz marinnya #436 számú posztjára
Szia Marinnya! Köszönöm az érdeklődést, jólesik! Igyekszem kimerítően válaszolni neked! Íme:

Nos a dolog úgy áll, hogy 176 cm vagyok, férfi (legalábbis egyelőre még,. hehehe... mondjuk az 55 éves életkoromat figyelembe véve igazán nem panaszkodhatom...) és amikor kezdtem, 91 kg volt a súlyom. Na most aztán ketogén diétával ez szépen lement 70.5 kilóig, ami tök jó azt hiszem. De a ketónak megvan az a hátránya hogy állandóan számolgatni kell a kalóriákat és a makrókat, és nem volt kedvem ezt a strapát az egész hátralevő életemben folytatni; emiatt úgy gondoltam, most már oké a súlyom, de visszahízni nem akarok, váltok tehát paleóra, az ugye egészséges meg minden, hiszek is benne, és nincsenek benne azok a termékek amik a legveszélyesebbek hízásilag: a finomított cukrok, a kenyér, stb, szóval nagyjából a szénhidrátdús szarok!
E váltást meg is tettem, és nem esett nehezemre mert a tilos kajákat már ketós koromban se ettem, lényegében tehát csak annyi történt hogy kicsit változatosabban táplálkoztam és nem figyeltem a kalóriákat.
Sajnos azonban EZ NEM VÁLT BE. De nemcsak kicsit hanem NAGYON nem vált be!
Mert - ezt KIHANGSÚLYOZOM! - én NEM csábultam el a tiltott kajákra, nem „csaltam”, EGYSZER SE, ami amúgy furcsa is lett volna tőlem hiszen írtam is korábban hogy nekem tök jól bevált a keto étrend, nem is vágytam az édesre meg ilyesmikre... ez nem változott, nem igényeltem a cukros szarokat, a liszteseket se, stb... szóval szigoróan csak azt ettem amit a paleo enged, desőt még ABBÓL SE MINDENT, mert tejterméket továbbra sem! Nem használtam olyan édesítőszereket se amiket a paleo megenged, például stevia, stb.
Amivel kibővítettem a korábbi keto étrendemet, az lényegében csak annyi hogy merészeltem enni néhány zöldséget és gyümölcsöt. De gyümölcsöt NAGYON ritkán, ritkábban mint heti 1 alkalom. A zöldségeket viszont elég gyakran. E zöldségek a következők voltak:
—spenót
—karfiol
—kelbimbó
—brokkoli
—fejes saláta
—hagyma
—fokhagyma
—spárga
—káposzta
—citrom (oké, ez nem zöldség technikai értelemben...)
—sárgarépa
Viszont ezekből SOKAT ettem, főleg a karfiolból és a kelbimbóból amiket nagyon szeretek. Ja, meg sok volt a citrom és a sárgarépa is.
Na és persze a topvábbiakban nem számoltam kalóriákat, minek az, egészségesen élek, jó lesz ez így...
Na és ENNEK NEM LETT JÓ VÉGE. Úgy képzeld el, lassanként (bár szerintem ez nem is nevezhető igazán lassúnak...) VISSZAHÍZTAM annak körülbelül a felét amit korábban leadtam! Hogy egészen pontos legyek: ugye említettem hogy a súlyom 91-ről ment le 70.5 kilóig, na és onnan aztán a paleóra váltás után fél év alatt kábé visszamászott 81 kilóig!
HÁT EZ NEM TETSZETT. És tudtam, megy ez még följebb is ha nem teszek valamit...
Persze, nyilván nem arról van szó, tudtam, hogy a sok megevett zöldségben lett volna annyi kalória ami visszahízított. Képtelenség! Ellenben valamiképp éhessé tettek vagy ilyesmi, arra tippelek, s emiatt többet zabáltam olyasmiket amik már valóban hízlalhatnak - gyakorlatilag húst meg zsírt, hiszen szénhidrátot továbbra se fogyasztottam...
Illetve, felvettem itt az USA-ban egy amerikai dokival a kapcsolatot, akinek ettől eltérő a nézete és azt mondta, hogy szerinte igenis elszoktam a szénhidráttól, úgy, hogy amíg kövér voltam tönkrement a hasnyálmirigyem, igaz nem teljesen de jelentős mértékben, s ilyenkor az a relatíve kis mennyiségű szénhidrát is ami van abban a paleós kajában amit eszem, már azzal a következménnyel jár hogy igenis annyitól is hízni fogok! SZÁMOMRA tehát ez már egy szénhidrátdús étkezésnek számít! Nem azért mintha a paleo maga rossz lenne, egyszerűen én már olyan beteg vagyok hogy NEKEM valami ennél is szigorúbb kell!
Végülis mindegy különben mi az oka, tudtam, váltanom kell. De tényleg nem volt kedvem kalóriákat számolni életem végéig... Mit tegyek?

Na ekkor döntöttem úgy, oké, jöjjön megint a ketogén diéta, DE ÚGY, hogy nem fogok makrókkal meg kalóriákkal törődni közben! Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a ketó létező legszigorúbb változatát követem, aminek a neve:

carnivore diéta

Itt azért nem kell kalóriákat számolni meg makrókat, mert a szénhidrátbeviteled lényegében nulla. Ugyanis CSAK és KIZÁRÓLAG állati eredetű élelmiszereket ehetsz! Húst és zsírt! Ja, tojást is. A tojás a filozófiánk szerint nem más mint egyetlen nagy sejt, eképp egy nagy, egysejtű állat, tehát megehető.

Bár matematikai értelemben van egy icipici szénhidrát még a húsban is, a tojásban meg annál is több, de ez oly kevés, hogy elhanyagolható.

E carnivore diétának is megvannak a maga irányzatai aszerint, hogy a „light”-osabb változat megenged bizonyos tejtermékeket, főleg sajtokat. Tejet nem igazán, mert abban van tejcukor, s a cukrokat mi rém gonosz dolognak tartjuk...
De az „igazi”, a „keményvonalas” carnivore hívők általában véve minden tejterméket elutasítanak, a sajtokat is. Talán nem meglepő neked kedves Marinnya, hogy én „igazán keményvonalas” vagyok...

Némelyek isznak a carnivore diéta mellett kávét és/vagy teát, persze cukor meg tej nélkül, de a hardcore azaz keményvonalas tábor nem. Én sem, természetesen. Hogy is tehetném, hiszen az növényi eredetű...!!!!

A logika ebben az, hogy minden ami ROSSZ, az növényi eredetű, gondolj csak bele:
—ópium, heroin, egyéb kábítószerek
—alkohol
—dohányzás, nikotin...
—egy csomó növényi méreg...

Logikus is. Egyetlen élőlény se szereti ha megeszik. Az állatok ha tehetik, elfutnak vagy visszatámadnak. A növény ezt nem tudja megtenni, így másképp védekezik: MÉRGEKKEL. És ebben nagyon hatékonyak, legalább másfél milliárd év óta ezt művelik, s még nem haltak ki...
Oldalakat írhatnék róla, milyen veszélyei vannak a növények fogyasztásának. Például divatosak ezek a green smoothie-ek, hogy mindenféle növényeket összeturmixolnak s megisszák, mert az milyen egészséges állítólag... FRÁSZT! Volt olyan hogy egy pasi megivott egy ilyet, amiben volt többek közt egy csomó spenót, aztán órákon belül meghalt, a dokik se tudtak mit kezdeni vele a kórházban... az ok: oxalátmérgezés. A spenótban ugyanis rengeteg oxalát van... de sok más növényben is amúgy. Mondom rengeteget írhatnék erről, nagyon beleástam magamat az utóbbi időben e témába. (Az EREDETI ANGOL szakirodalomba, nem abba a sok félrefordításba és rész-infóba ami magyarul NETÁN elérhető...)

Szóval aki carnivore (e szó azt jelenti angolul hogy „ragadozó”) az SEMMIT nem eszik/iszik ami növényi eredetű! Jelszavunk:

A NÖVÉNY NEM ÉTEL, HANEM DEKORÁCIÓ!

A növény egyetlen része, a gyümölcs az, amit a növény kifejezetten azért termel hogy az állat megegye s így a magvait majd kikakilva elterjessze; de a rohadt szemét növények még itt is trükköznek: a gyümölcsben levő cukor, a fruktóz olyan fajta cukor ami NEM VÁLTJA KI az állatokban (és az emberben...) a jóllakottságért felelős hormon termelődését, így könnyedén túlehetjük magunkat! Ez persze remek dolog... a NÖVÉNY számára...

Na tehát erre a carnivore diétára váltottam. Eredményként annyit hamar elértem, hogy a súlyom legalább nem nőtt tovább... Ekkor még keményvonalasabb lettem: elkezdtem a húsok egy részét NYERSEN enni! Nyers disznóhús. Kb 200...500 gramm naponta. A többi mehet főve... illetve már úgy megszerettem a nyers húst hogy már csak akkor főzök ha csontos húshoz jutok. Arról levágom a hús nagyját, az jó nyersen is, a bőrt meg a csontokat pedig megfőzöm, mert ne vesszen kárba...

Eszem belsőségeket is, főleg májat. De a borjúmájat is NYERSEN. Azt vétek megfőzni, temérdek vitamin van benne, ne vesszen kárba... Eleinte fura volt az íze, de 3 nap alatt megszoktam, most meg már egyenesen csemegének tartom. Minden csak megszokás kérdése...

Agyvelőt is eszem, azt is csemegének tartom, még főzve is, de tudd meg hogy az is NYERSEN a legigazibb! Istenbizony! Nem akarlak becsapni, nem viccből írom! Olyan fincsi, krémes, szinte mint a puding... (De ettől még igenis carnivore diéta e diéta neve és nem zombi-diéta, hehehe...)

Na ezután a váltás után elkezdett lefelé menni a súlyom megint, de lassan. Ekkor találtam ki hogy böjtölök is. Mert ez így volt az ősidőkben is. Nem volt az őskorban szabályos és rendszeres étkezés! Ott az ment hogy jó darabig éhezés, majd ZABÁLÁS! A testünk igenis ehhez szokott hozzá!

Amíg el nem ejtettük a vadat, éheztünk. Utána meg a legokosabb amit tehetett az ősmuki az az volt ha úgy telezabálta magát ahogy csak bírta, egyszerűen mert még nem volt hűtőszekrényük. Hiába ejtettek el egy egész mammutot: ehették a húsát két, talán három napig is, de nem tovább, mert addigra már úgy megbüdösödött. (oké, a sarkvidéken talán nem, de ha elefántról van szó az egyenlítőn, ott annál inkább). Szóval ott e két szélsőség ment: az éhezés és a zabálás!

De az éhezés nem szörnyű ilyen diéta mellett, mert ha nem eszel szénhidrátot, ketózisra áll át a tested, amikor tehát úgymond „éhezel”, akkor is van energiád, a testzsírodból. Azaz igen, éhes vagy ekkor is de sokkal, SOKKAL kevésbé! Nem olyan szörnyű. Én az említett 60 órás böjtöm végére se voltam igazán nagyon éhes, ha hiszed ha nem! Inkább amiatt kezdtem el enni, mert tudtam hogy másnap egy rohadtul kemény napom lesz a munkahelyen, sokat kell lótni-futni, stresszes is lesz az a napom, na mondom, az éhezés is stressz azért a testünknek, ne stresszeljem két oldalról egyszerre...

Most, a legfrissebb mérésem szerint a súlyom 78.5 kg, ezt most este mértem, KAJÁLÁS UTÁN. Azaz ebben benne van a kaja súlya is amit megettem, s ami legalább fél kiló, plusz a víz amit megittam hozzá...

Azaz ugye voltam 91 kiló, majd 70.5, majd ez felment 81 kilóra, és most megint lement 78-ra (nyugodtan vehetjük annyinak a kaja nélkül amit ma este megettem).

Szerintem most már „sinen vagyok”, fog ez menni! És nem, nem vagyok „visszaeső” fogyókúrázó, meg nem vagyok „újrakezdő”! Ez a szememben NEM fogyókúra, hanem ÉLETSTÍLUS!

Fogyókúrának elvégre ott a közönséges keto. Tudom perfekt, hogyan kell csinálni, azzal akármikor lecsökkenthetném a testsúlyomat hamar 70 kilóra megint, még lejjebb is, megvan a módszer. De nem hiszek benne hogy őseink makrókat meg kalóriákat számoltak volna, azaz én nem fogyózni akarok, hanem azt a természetes életmódot keresem, ahol minden efféle trükkök hogy makrók meg kalóriák nélkül is tudjam a súlyomat tartani, és ami a legjobb az egészségemnek úgy általában!

És nem, NEKEM nem nehéz a carnivore diéta, szeretem a húst, a nyerset is, a nyers májat is, a faggyú is nagyon finom (én magam olvasztom), és rengeteg IDŐT is megspórolok hogy nem kell rafinált főzési technikákon törni a fejemet!
Mert gondolj bele, miből áll a konyhaművészet: abból, hogy miként lehet a sok lényegében ehetetlen és mérgező SZART valamiképp finom ízűvé változtatni hogy becsapjuk a testünket és elhitessük vele hogy értékes dolgot eszik, pedig dehogy!

Ez sok idő, és drága konyhai berendezéseket igényel.
Ezzel szemben mi kell nekem? Egy nagy lábos, meg esetleg egy öntöttvas serpenyő, és egy kés meg egy villa. ÉS KÉSZ, ENNYI!

De VÉGSŐ ESETBEN elég az egyetlen kés is, legfeljebb akkor csak nyers húst eszem. Azaz akkor se esem kétségbe ha nincs áram a főzéshez. Akkor maradok a nyers húsnál és kész!

Nem kell hosszasan fontolgatnom, mit eszem aznap. A menü egyszerű, ezekből válogathatok:

—nyers tojás, főtt tojás, tükörtojás, tojásrántotta
—nyers hús, főtt hús, sült hús
—nyers máj, nyers agyvelő, esetleg más nyers belsőségek

És kész, ennyi!

Illetve, válogathatok, milyen zsírt használjak: faggyút, disznózsírt vagy csirke/kacsa/libazsírt.

Az ízesítésen se kell törni a fejemet: a választék annyi hogy sósan vagy sótlanul. Minden más fűszer ugyanis kizárva, mert az növényi eredetű.

Az elkészítés tehát pofonegyszerű, mert vagy nyersen eszem s akkor el se kell készítenem, legfeljebb darabokra vágnom, és maximum a klopfolóval vékonyra vernem hogy könnyebb legyen lenyelni (kezdetben így szoktam, de ma már nagyon gyakorlott vagyok, akkora falatokat is le tudok nyelni húsból rágás nélkül hogy egy kisebb kígyó is megirigyelhetne), vagy behajítok mindent a lábosba, kicsit megsózom, s hadd rotyogjon!

Nincs tehát semmi komplikáció. S ez jó, mert az igazán nagyszerű dolgok EGYSZERŰEK kedves Marinnya!

Na köszi hogy ezt a hosszú postot elolvastad.


7 hónapja
#436
(#436) marinnya
Válasz OverweightPork #435 számú posztjára
Szia!
Megkérdezhetem, hol tartasz? Elég határozottan kiálltál a hús/zsír alapú étkezés mellett, és érdekelne, hogy milyen eredményeket értél el vele, és mennyi idő alatt.
Köszi!

8 hónapja
#435
(#435) OverweightPork 57
Rájöttem: A legjobb zsírégető cucc az a BÖJT!

Komolyan!

Túl vagyok életem első böjtjén. kerek 60 azaz hatvan órán át tartott... Semmit nem ettem ezalatt, tiszta vizet azt ittam meg néha elnyalogattam egy csipet sót, ez segített benne hogy megálljam evés nélkül.

És igen, rögvest fogytam is nagyjából fél kilót...

És most hogy eszem, ma betermeltem kb 1400 kcal-t, ami nem hinném hogy elég lenne a visszahízáshoz...

Jövő héten ha picit kevesebb munkám lesz, nyugodtabb napok, azt hiszem megismétlem ezt a „kihívást”. (mármint, önmagamat „hívtam ki”, hehehe...)

És tudjátok mit? Böjtölni azért is érdemes mert:

1. kifejezetten a hasi zsírt tudja jól lefogyasztani elsősorban
2. böjt után még az akármilyen tök közönséges kaja is sokkal FINOMABB, azaz ínyencek figyelmébe ajánlandó!

Ez a legjobb zsírégető cucc komolyan mondom. Ennél hatékonyabb nincs, pénzbe nem kerül sőt pénzt spórolsz vele hiszen nem költesz semmit kajára vagy valami nagy garral beharangozott csodatablettára; időt is spórolsz hiszen evés meg kajakészítész helyett mást csinálhatsz... tök jó de tényleg!

Egy trükk: Olyankor csináld amikor semmi dolgod. Ez azért jó, mert ilyenkor SOKAT ALUDHATSZ. Az alvás különben is egészséges mert a legtöbb embernek van alvásadóssága... de így ha sokat alszol, egyszerűen átalszod az éhségedet is, nem érzed!

10 hónapja
#434
(#434) sinnesro 313
Válasz toolietonie #433 számú posztjára
Baromi vicces vagy. Ja, nem.

10 hónapja
#433
(#433) toolietonie 6
Jó zsírégető cucc, nekem legalábbis bevált, hogy elkezdek mozogni, illetve nem eszem annyit!
Próbáljátok ki!

Itt a mintaétrendem:
reggeli: 1 pohár víz + 1 szelet kenyér héja, ezt rágcsálom 12-ig
tízórai: semmi, a kenyeret rágom még mindig
főétkezés (ebéd, köznyelven: a szelet kenyér közepe + 1 pohár víz, lassan elfogyasztva
uzsonna: 1 pohár, lassan elfogyaszott, 14 fokos csapvíz (semmiképpen sem ásványvíz, mert abban sok a kalória)
vacsora (szigorúan 6 pm előtt): 1 pohár szobahőmérsékletű víz (bármennyi, de azért mértékkel) + fél kiló Regnum™ baromfipárizsi (ez segít a sejtek regenerációjában, a vitaminok feloldásában, az agy működésében és az arc fiatalításában)

Mozgás:
- 40, gyorsított lépés balra (ezt a profik sasszénak hívják, jobbra nem olyan hatásos) - ezt napi 10x, étkezés közben, előtt, után
- 5 guggolás
- 2 karhajlítás
- 3 törzsprés
- 6 törzskörzés
- gyertyaállás (kezdő:30 p, haladó: 2 óra, én szintem: 3,5 óra)
- 220 kg fekvenyomás (előtte intravénásan anabolikus szteroid, ha nincs akkor macskamenta)
- levezetés: kötélmászás 45 percig (opcionális: utána levezető kocogás 10 kilométer)

Utolsó villany leó !

12 hónapja
#432
(#432) bmati 584
Válasz törölt felhasználó #431 számú posztjára
Szia!
Nem rossz dolog a karnitin, de nem csodaszer. Vérnyomásra pozitív hatással van. Persze a dózistól is függ. Ha zsírégetés szempontjából nézem, akkor minimálisan járul hozzá. Mivel nagyobb dózisban emeli a pulzusszámot, ezért könnyebb elérni a kardió zónát edzés alatt. Ezen kívül hajtja a vizet is, emiatt a folyadékbeviteledet sem árt magasabban tartani. Önmagában, ha nem edzel, akkor csak minimális pozitív hatása van. Amit írtak a #429-esben, az a -1 kg a vízhajtás miatt lehetett (illetve +-1,5 kg-ot is mozoghat a súlyod egyik napról a másikra, illetve napon belül is). Testsúlycsökkenés /= zsírégetés!

2 éve
#429
(#429) OverweightPork 57
Hát én korábban nem hittem a zsírégető cuccokban, reklámfogásnak tartottam csak őket... De azt hiszem revideálom a véleményemet némelyikkel kapcsolatban!
Ugyanis, pár napja rendeltem acetil L-karnitin meg sima L-karnitin cuccokat, több fajtát, részben por alakban, részben kapszulásat. Aztán ahogy megjöttek, tegnapelőtt el is kezdtem használni... De hülye voltam, elkövettem egy hibát. Azt, hogy bár szigorúan csak annyit szedtem be mindegyikből amennyi rá volt írva napi adagként, de ezt a napi adagot beszedtem külön-külön MIND A HÁROM fajtából, ráadásul kétszer is a nap folyamán...
Hát, én se vagyok tökéletes, fenntartom a jogot a tévedésre, hehehe...
Végeredményben tehát így kb hatszor annyit zabáltam be belőle mint amit szabadott volna. Na, meg is lett a következménye...
Ahelyett hogy több energiám lett volna, megint fáradt voltam mint egy túlhajtott igavonó barom, ráadásul olyan ideges hogy a legkisebb stressz miatt is a plafonon voltam, elég volt ha valaki egy picit is nem megfelelő hangsúllyal szólt hozzám, vagy ha megzavart a munkámban egy váratlan telefonhívás... Igen, ekkor is úgy mordultam bele a kagylóba válaszként hogy az felért egy becsületbeli sértéssel... Szóval teljesen agyament őrült lettem egy napra!
Másrészt azonban, ha hiszitek ha nem, amikor következő nap reggel megmértem magamt, kiderült hogy azon az egyetlen napon sikerült lefogynom TELJES EGY KILOGRAMOT! (Pedig ettem a nap során kb 1500 kcal ételt).
Igen, egy teljes kilót fogytam egy nap alatt! Csak 70.7 kiló volt a súlyom, a korábbi 71.7 helyett!
Igaz ma reggel 70.85 kiló a súlyom, de a 15 deka növekedés nem zavar, egyrészt mert akkor se híztam vissza azt a leadott 1 kilót, csak 15 dekát, másrészt nem is mentem közben nagydolgozni, szóval értitek ugye...
Tehát, ez a karnitin ez ISZONYÚ HATÉKONY, de nagyon észnél kell lenni a használatánál, mert túladagolásnál teljesen kikészíti az embert! (oké, óvatosan hozzáteszem, nem biztos hogy MINDENKINÉL ilyen hatékony lenne, mert én eleve ketogén diétát folytatok, s az is a zsírégetésre fókuszál mint a karnitin is).
Ma reggel azért szedtem be belőle megint, de óvatosan csak az egyik fajtából és csak fél adagot. A másik felét is beszedem majd, de csak délután... Tudom hogy fanatikus vagyok, de ekkora sebességű fogyás már engem is megijeszt, azt már én se hiszem hogy ez egészséges volna, és ugye tapasztaltam is komoly viselkedési/mentális mellékhatásokat. Szóval hatékony, és oké, gyorsítsunk a fogyáson, de csak ésszel és óvatosan...


4 éve
#426
(#426) jancsoreka 4 33
Válasz Bojtika #425 számú posztjára
Az "okos" mérlegekről: 2 éve bementem egy patikába, ahol volt egy ilyen. Testzsírt is mért. 64,4 kg mellé 13%-ot! Na ott vesztettem el a hitemet... Akkor már jobban hiszek a saját fürdőszobai okosomnak, aki ugyanennyi mellé mért kb. 19-20%-ot (de az sem jó amúgy, már rájöttem). Eddig egyetlen kiválóval találkoztam - de jellemzően nem itthon... UK-ben tavaly jártam kondikázni és ott volt egy olyan mérleg, ami külön-külön elemezte a főbb test-tájak szerinti zsírarányt. Lábszár, comb, alkar, felkar, has, hát. Már nem emlékszem pontosan, mennyit mért, de az számomra elég reális értékeket írt ki. bmAti meg, ha jól emlékszem, a kézi mérést tartja jónak.

4 éve
#425
(#425) Bojtika 3
Válasz IllesTamas #423 számú posztjára
Jó a kérdés, de nem tudom. A fogyás mindig egyéni, de szerintem a zsigeri zsír aránya is.

A kis "fürdőszobai" és "okos" mérlegek "számításai", mivel csak a talpon mérnek, erősen kétségesek. Vannak tényleg okos mérlegek, de azok legalább két helyen mérnek.

4 éve
#424
(#424) krzis 49 4
Válasz DTJ #415 számú posztjára
bicilki? :)

4 éve
#423
(#423) IllesTamas 3 4
Sziasztok!

Az érdekelne, hogy a zsigeri zsír és a testzsír között van valamilyen arányszám? Azért kérdezem, mert a használt "okos" mérleg csak a testzsír értéket jeleníti meg. Fogyás szempontjából mennyire nehéz a zsigeri zsírtól megszabadulni?

4 éve
#422
(#422) Bojtika 3
Válasz Csabi76 #421 számú posztjára
Ez így van.
Annak ellenére, hogy a fogyni-erősödni vágyók is valamiféle testszobrászkodást visznek véghez, nem kellene a testépítés szót és az abban használt fogalmakat nekünk, laikus fogyni vágyóknak, erőnlétet visszaszerezni akaróknak átvennünk, mert mások az elvárások és a követelmények, mint a komolyan versenyző body bulidereknél.
Pl. a 'tömegelés' más egy testépítő edzésprogramjában, és más, amikor én próbálom legalább szinten tartani az izomzatomat, az öregedés ellenében, miután sikerült részben kibányásznom a zsír alól. Holott mindkét esetben hasonló a tenni való, csak, hogy is mondjam: távoli a hasonlóság.

4 éve
#421
(#421) Csabi76
Zsírégető annak való aki tízenegynéhány százalékos testzsír százalékát 10 alá akarja vinni és semmi áron se megy. Jelentősebb túlsúlynál elég a diéta és ha tesz is hozzá a zsírégető akkor se lesz érezhető különbség a diéta és a diét+zsírégető között. Ráadásul nem is mindegyik hatásos, valamelyik meg iszonyat túlpörget és így tovább és nem olcsók.

4 éve
#420
(#420) Katka77
Válasz 310583 #419 számú posztjára
Az elején 2-3 hétig bármit megettem, de csak annyit, hogy beleférjek a kalóriakeretbe, viszont rájöttem, hogy ha megválogatom mit is eszem, akkor sokkal több belefér, és nem fekszem úgy le sosem, hogy még ennék valamit, mert estére is mindig akad annyi kalória, hogy falatozhatok egy kicsit. A 800 kcal-ás ebédet leváltottam 400-500 kalóriásra, (sovány hús, sok zöldség, diétás leves), és tudok uzsonnázni, vacsorázni is, eszem és fogyok. Nem igazán vettem észre, hogy sokkal többe kerülne, hogy sokszor külön készítek magamnak ételeket.
Ma már ex-apósom is észre vette, hogy fogytam, jó ember, csak szereti szívni az ember vérét :), nagyon jó érzés mikor már nem csak a közeli családtagok veszik észre.
Ma volt a fiam születésnapja, megengedtem magamnak egy szelet tortát, és egy deci vörösbort. 200 kcal-val túlléptem a keretet, de nem esem pánikba, majd a héten korrigálok. Holnap annyival többet tornázom, és szigorúbb leszek magamhoz :)
Nagyon sokat köszönhetek az itt fórumozóknak is! Igazából írásaikkal is tartották bennem a hitet, hogy meg lehet csinálni. Nagyon hálás vagyok!

4 éve
#419
(#419) 310583 424
Válasz Katka77 #418 számú posztjára
Barmilyen etelt - a toltott kaposztatol a paszulylevesig, vagy fasirtig- meg lehet fozni egeszsegesen es ugy, hogy nyugodtan beleferj a napi kaloria keretbe, igy igazat adok neked, lehet es kell is valtozatosan enni. A serteshus sem mumus, a sovany, a burgonya sem, a rizs sem, es meg sorolhatnam

4 éve
#418
(#418) Katka77
Válasz 310583 #416 számú posztjára
"Barmit megvehetsz, amire van kidobni valo penzed. Ha Mellette szamolsz kaloriat es betartod a napi kaloria keretet ( ami nem kevesebb mint a BMR-d) es a makrokat, akkor barmelyik zsiregeto cucc" hatasos", ugyanis a kaloriaszamolastol fogyni fogsz, zsiregetovel vagy az nelkul. Kaloriaszamolas nelkul viszont egyik sem er semmit szerintem."

Ezzel tökéletesen egyet értek. Ha már sok pénze van valakinek, költse inkább élelmiszerre (csirkemell, hal, sovány húsok, zöldségek, gyümölcs, jó minőségű tejtermékek, olíva olaj, kókusz zsír... esetleg jó minőségű proteinpor), amiktől jól lehet lakni úgy is, hogy csak 1200-1700 kcal között eszik az ember... A zsírégetőkben már nem hiszek, még soha senkitől nem hallottam, hogy hatásos lett volna, csak ha diétás étkezést is betartotta (és ugye a bogyók nélkül is ugyan úgy fogyott volna).
Most, hogy 2 hónap alatt kalóriaszámolással fogytam 6,6 kg-ot, pedig nem is veszem véresen komolyan, olykor vannak napok, mikor csak úgy hasamra csapok, hogy mennyi gramm lehetett valami... már elhiszem, hogy nincsenek csodaszerek, nem kell semmilyen előre megszabott komoly diéta, elég a váltás, és fontos, hogy ne legyen egyhangú az étkezés, így még bele sem bukik az ember, nem unja meg. :)

4 éve
#417
(#417) Luna1110
Nézzél szét a shopbuilder.hu oldalon. a májusi akcióban lehet szinte féláron venni zsírégetőt.

4 éve
#416
(#416) 310583 424
Válasz DTJ #415 számú posztjára
Barmit megvehetsz, amire van kidobni valo penzed. Ha Mellette szamolsz kaloriat es betartod a napi kaloria keretet ( ami nem kevesebb mint a BMR-d) es a makrokat, akkor barmelyik zsiregeto cucc" hatasos", ugyanis a kaloriaszamolastol fogyni fogsz, zsiregetovel vagy az nelkul. Kaloriaszamolas nelkul viszont egyik sem er semmit szerintem

4 éve
#415
(#415) DTJ
Sziasztok, zsírégetőt keresek, de nem tudom milyet vegyek. Van tapasztalatotok, milyet ajánlanátok?

4 éve
#412
(#412) Licsike 3
Válasz eszter97 #410 számú posztjára
Turbó Diétát próbáltam. Bár így h könnyített program, nem hirdetik, melyikre gondolsz? A 30 naposra?

4 éve
#411
(#411) feketeinci 9
Válasz eszter97 #410 számú posztjára
Nem, de itt van róla pár vélemény:

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/14-napos-teszt-megcsinaltuk-a-legkemenyebb-dietat/

4 éve
#410
(#410) eszter97
Sziasztok!
Próbálta már valaki a turbó diéta könnyített programját?

4 éve
#409
(#409) Csabi76
Válasz feketeinci #408 számú posztjára
Na ugye! :) A dokik se tudnak mindent és hányszor hallani hogyy XY-nak nem javasoltak valamit aztán csodákat művelt!
Ha 15 000 lépés megy akkor egy óra könnyebb séta se okozhat gondot, ha az rutinból megy bele lehet kocogni néha és így tovább.
Tudod, nincs lehetetlen csak tehetetlen! Persze ez csak egy elvi lehetőség!:)

4 éve
#408
(#408) feketeinci 9
Válasz Csabi76 #405 számú posztjára
Ja :)

Kár hogy nem futok :(
56 évesen a második visszérműtét után megkérdeztem a dokit mit szólna hozzá...azt mondta nem ajánlja. Igaz, menni is nehezemre esett a műtét előtt, de sosem voltam az a futkosós típus.
A guggolásról is azt gondoltam, hogy soha többé nem fogok többé normálisan leguggolni, de tegnap ezt az unokám megcáfolta...már nem tudom mi volt az a vészhelyzet a játszóházban, de emlékszem hogy meglepődtem magamon, hogy szabályosan guggoltam:)

De a lépésszámlálómba tegnap is belekerült 15.000 lépés :)

4 éve
#407
(#407) Szignum7
Sziasztok. Akkor mi a helyes felallas a ch fogyasztast illetoen, ha mindig este van edzes? Koszi

4 éve
#406
(#406) nvidia
Válasz feketeinci #404 számú posztjára
Sok sikert kivanok!

4 éve
#405
(#405) Csabi76
Válasz feketeinci #404 számú posztjára
Van egy jó hírem! Egy óra futás már érzékelhető endorfin termelődéssel jár! Legalábbis nálam! Dupla haszon! :)

4 éve
#404
(#404) feketeinci 9
Válasz nvidia #403 számú posztjára
Mivel sajnos én az a típus vagyok, aki a kajával jutalmazza, vagy vigasztalja magát, elgondolkodtam a kijelentéseden.
Gugli barátomnál meg is kezdtem az érdeklődést, és be kell látnom, igazad van.

NLC szinvonal, nem angol tudósok állapították meg, de jól esett olvasni, hogy tényleg nem "csak" a kaja az ami a boldogsághormont adja....

Köszi a megjegyzést, és az egyik oldalról csak egy rövid idézet :
"A boldogság abból származik, amikor arra koncentrálunk, ami van, és nem arra, ami hiányzik.” (Andrew Matthews)

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/7904/a-boldogsagrol-orvosi-szemmel

http://www.harmonet.hu/szepseg-wellness/22082-6-boldogito-etel-endorfin-(boldogsaghormon),-amivel-meguszod-az-oszi-depressziot!.html

4 éve
#403
(#403) nvidia
Válasz szilagyiandras #398 számú posztjára
NEm az evéstöl kell varni a boldogsaghormonokat :-)

4 éve
#402
(#402) Csabi76
Válasz citromtorta #401 számú posztjára
Lassan egy éve csinálom, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ha semmi nem igaz a leírt hormonális és egyéb előnyökből pszichésen akkor is sokkal inkább testhezálló mint a három óránként fél marék kaja. Nyilván alkati kérdés is.
Azt viszont konkrét kutatások bizonyítják, hogy fogyás szempontjából tök mindegy hányszor esszel egy nap, a lényeg a mennyiség és utána a minőség.
Ha valaki nem csak fogyni akar de formálódni is ezért sportol, akkor talán számít kicsit a makrok megfelelő időzítése is.

4 éve
#401
(#401) citromtorta 49
Válasz Csabi76 #400 számú posztjára
Köszi a linket!
Leírnám az én tapasztalataimat. Valamiért napi 200-300 cal. túllépésem volt rendszeresen, ami épp elég volt arra, hogy csak a súlytartó zónában maradjak. "Előírás szerűen" étkeztem napi 5-6 alkalommal + (majdnem) minden nap edzés...Gondoltam egyet: áttérek az időszakos böjtölésre..., így most az első étkezésem az ebéd. Nem mondom, hogy könnyű volt eleinte megállnom hogy egyek, de szerintem sokkal jobb, mint este egy fárasztó nap után visszatartani magamat. Ráadásul mindig este edzek, utána pedig éhes vagyok ( meg ugye kell is enni edzés után..) Érzem, hogy elindult egy változás a szervezetemben, bár "túleszem" magam esténként -azaz leeszem a reggeli "kimaradt" kalóriamennyiséget- ugyanakkor érzem is, hogy már sok...Ennek ellenére elindult a fogyás, pedig 2 hete csinálom csak. Gondolom sikerül majd áttérnem arra is hogy csak annyit egyek amennyi tényleg elég, de a folyamat mindesetre bíztató:) Este sajnos hajlamos voltam eddig is többet enni, így most megnyugtató, hogy a reggeli deficit a rendelkezésemre áll...Pszichésen is jobb érzés.

4 éve
#400
(#400) Csabi76
Válasz nvidia #396 számú posztjára
Nézzétek meg:

https://www.youtube.com/watch?v=lrBP2a8kDq8&t=2s

4 éve
#399
(#399) Csabi76
Válasz szilagyiandras #398 számú posztjára
Jó napom van amikor betolhatok egy nagy tál zabkását. Fahéjjal, kakaóporral, csokis tejsavóval, steviával, pár gramm dióval ne adj isten 0.1% tejbe áztatva! Isteni! :-P

4 éve
#398
(#398) szilagyiandras
Válasz nvidia #397 számú posztjára
Nem azt mondtam, hogy nem akarom kipróbálni, de kétlem, hogy aki zabkásából eszik 2 tányérral, annak a boldogság hormonja az egekbe szökik :)

4 éve
#397
(#397) nvidia
Válasz szilagyiandras #395 számú posztjára
Ha nem akarsz semmi ujat kiprobalni,ugy nehéz lesz.
Szerintem fontosabb, hogy mivel zárod a napot.
En azt tapasztaltam, a reggeli ehseget az esti szenhidrat fogyasztas okozza , ha utolso etkezesre mar nem eszel szenhidratot, nem jön a reggeli farkasehseg.

4 éve
#396
(#396) nvidia
Válasz Csabi76 #394 számú posztjára
En is igy vagyok. Reggel koran edzes, ehgyomorra.

4 éve
#395
(#395) szilagyiandras
Válasz Csabi76 #394 számú posztjára
Mire átállna a szervezetem, éhen is hallnék :) jó, viccet félretéve, lehet, hogy van benne valami, hogy mivel indítom a napot
de pontos étrenddel még nem találkoztam, mármint olyannal, ami nem zabkásás, és abonett kenyeres :)
10 kilótól próbálok megszabadulni, és eddig 5nél járok. sajna a pocakom a nagy, azzal küzdök :(

4 éve
#394
(#394) Csabi76
Válasz szilagyiandras #389 számú posztjára
Ez így van, ezért sose reggelizek, éh gyomorra simán futok 12-18 kilométert, ritkán 20-at, vagy nyomok jó órás másfél órás súlyzos edzést a konditerembe. Ebéd az első étkezés és semmi de semmi erőtlenség, enerváltság. Tök jó, de tényleg. Kell pár hét amire rááll a szervezet és tökéletes. Ha reggeliznék, akkor tojás vagy egy paradicsomos hal konzerv zöldséggel. Régen ezt csináltam de még ez is zavart a gyomromba futás közben.
Az ebéd egyben az edzés utáni fő étkezés. Ezt csak akkor nem tudom tartani, ha délelőttös vagyok(három műszakba melózok) de akkor is délben eszek először.

4 éve
#393
(#393) 310583 424
Válasz szilagyiandras #392 számú posztjára
hat ez igy nehez, mert akar meg a husband is van nemi szenhidrat. Meg azert egy reggelihez ( hus, tojas, akarmi) nemi kenyer is megy ( akar tejes kiorlesu, rozs, stb). Hat azt hiszem nem komplikalom ennyire...

4 éve
#392
(#392) szilagyiandras
:) ezek szerint nem csak Nekem ilyen keszekusza az egész dolog
a következő kérdésem az lett volna, hogy milyen étrendet próbáljak betartani, ami akár a lentieket is figyelembe véve a legjobban passzol a dologba. Sima életvitel, semmi extra: reggel meló, délután második felében hazaérés, estefelé egy kis torna ( hasazás, bicó )
A szénhidrát nélküli nap indításba max a főtt tojás fér bele ( fehérje és zsír van, szénhidrát nincs ).
Na de mi legyen a reggeli? Ha lehet, zabkása, meg brokkolikrémbiobizgenytűvel ne, mert még neki sem állok a melónak, már össze is esek :)

4 éve
#391
(#391) nvidia
Válasz 310583 #390 számú posztjára
Van sokfele dolog, ami segit a zsiregetesben ugymond, pl. a leptin nevü hormon.
A lassan felszivodo szenhidrat is szenhidrat.
Ez a mit együnn reggel, mit ne, nem egy altalanos dolog, ha reggel van az edzesed, ehgyomorra, akkor egesz mashogy nez ki, mint aki elöször eszik, majd egesz nap, es este edz.

4 éve
#390
(#390) 310583 424
Total laikus vagyok ilyen iranyban... OK, ne egyunk reggel szenhidratot, egyunk lassan felszivodot, vagyis aminek kicsi a GI-e, ezt meg ertenem is, mert minel nagyobb a GI annal tobb inzulin termelodik, vagy valami ilyesmi (?) ..de mitol less glucagon, ami segitsen a zsiregetesben?

4 éve
#389
(#389) szilagyiandras
Sziasztok

Találtam egy érdekes cikket a minap, és erről szeretném kikérni a véleményeteket.
A kalória számolás továbbra is megy Nálam, de a cikk értelmében figyelni kellene a GLUKAGON és az INZULIN arányra. A leírtak alapján az inzulin raktározza el a felesleges zsírt, a glukagon pedig kinyitja ezeket a raktárakat, és segít a zsírégetésben. A leírtak alapján fontos, hogy a napot ne szénhidrátos étellel indítsuk, ami megemeli az inzulin értéket, és ez által a felesleges cukrot zsírként elraktározza, hanem fehérjével.

" A glukagonnak az inzulinnal ellentétes funkciói vannak. Ahogy az inzulin zsírt készít és raktárakban lezárva tart, úgy a glukagon kinyitja ezeket a raktárakat, és elhasználja, felégeti a testzsírt. Más szóval mozgósítja az eltároltGlukagom, a hormon, ami hozzájárul, hogy szervezete zsírégetésbe kezdjen. zsírt, hogy energiát állítson elő. "

Esetleg Valakinek van ehhez némi ötlete, tanácsa

4 éve
#388
(#388) Csabi76
Válasz pula01 #385 számú posztjára
Szia.
Nincs meggyőző bizonyíték hogy az l-carnitin segíti a zsírégetést de vannak pozitív hatásai az egészségre.
Az egyik kísérletben idős embereknek adtak carnitint és csökkent testzsírjuk. Más kísérletekben nem volt csökkenés. Amikor volt az is valószínűleg az egyéb egészségre gyakorolt pozítiv hatás miatt megnövekedett aktivitásnak köszönhető.
Alapvetően és döntően a diétád fogja meghatározni a sikert. Inkább vegyél azon a pénzen normális kaját.

https://examine.com/supplements/L-Carnitine/

4 éve
#387
(#387) 310583 424
Válasz pula01 #385 számú posztjára
Arra vigyazz, hogy ne egyel BMR alatt, az ajanlott a BMR+100 kal/nap, barmennyire is szeretnel gyorsan fogyni, az egeszseged fontosabb. Meg a nem elegseges taplaleknak stagnalas, majd jo-jo effektus a vege. Ezenkivul a sportos napokon ird be a sportnak 65-70%-at es edd le pluszban. Heti 1 pihenonapot tarts a sportban. Egy ido utan, amikor mar a gyakorlatokat konnyebben vegzed, valts at mas fajta gyakorlatokra. A sulyzos edzeseket jo izomcsoportokra bontani, egyik nap egy izomcsoportra, masnap masra edzel.Hasznalj sajat recepteket ( ami van annak 90% nem jo, nincs viz vagy elparolgas, meg amit te fozol az nem olyan mint amit mas foz) az eteleknel pedig ellenorizd le az adatokat a csomagolas szerint

4 éve
#386
(#386) pula01 1


4 éve
#385
(#385) pula01 1
Sziasztok!
Én is most kezdtem el az oldalt használni, és nagyon szuperül mükszik!
Én sulyzos edzeseket csinalok! Elég rendesen! Feherje dusan probalok taplálkozni, amit most akarok köv. szintre emelni. Hasznalni fogok beef proteint (marha feherje)' erre szüksegem van az edzesek es azizomzat miatt. Akarok mellé venni L-carnitin 1000 mg zsiregetö tablettat, 1 honapos kura kb. Gyorsitani akarok a fogyason, de persze utana lettenni. Tippek, velemények,tapasztalatok?

4 éve
#384
(#384) 310583 424
Válasz gaia23 #383 számú posztjára
eltertunk a topic temejetol... valasz az etelek kal topikban

4 éve
#383
(#383) gaia23
Válasz 310583 #382 számú posztjára
Igen, igen, én is ezt próbálom most követni hogy jókat egyek de közbe jól is érezzem magam a testemben :) Jól hangzik ez a rizsfelfújt. :) Ilyenkor minden alapanyagot ugyanúgy használsz mint az eredeti receptben, csak a cukor helyett xilittel édesíted?
Én most ezt a kókuszos-gyümölcsös zabpelyhes sütit csináltam meg uzsonnára....hűűű hát nem gondoltam hogy, ennyi sok egészséges alapanyagból ilyen jót lehet csinálni :)

Megkérdezhetem hogy te már tényleg 384 napja folyamatosan diétázol? Vagyis gondolom ez már egy életmódváltás inkább. Vagy még további célod a fogyás, vagy csak súlytartás miatt vezeted még a kalóriabázist? Milyen sikereket értél el a kalória számolással? ( Lehet hogy ezt már más topikban leírtad, de ne haragudj nem olvastam mindet)


4 éve
#382
(#382) 310583 424
Válasz gaia23 #381 számú posztjára
az 5-10 g olaj 4-7 porcio kajahoz van. Az elvem: fogyjal ugy, hogy kozben erezd jol magad a borodben. ( ma uzsira rizsfelfujtot nasiztam - xilittel edesitve - boven belefert a napi keretembe, kaloriakent, szenhidratkent es zsirkent is

4 éve
#381
(#381) gaia23
Válasz 310583 #378 számú posztjára
Szia!

Igen én is szoktam pörköltet csinálni :) 10 gramm olajat szoktam kimérni abba bele hagyma. Ami megsül, megfő. És ha nem egy adagot csinálsz hanem mondjuk 2-3 adagot, akkor ez az olaj mennyiség is ugye már is kevesebb lesz egy adagra leszámítva.
Nem szabad túl zsírmentesen főzni, mert akkor nem ételt kapunk, hanem valami ehetetlen vackot... az meg nem jó ..... Azért enni csak jó :) még akkor is ha diétázunk :)

4 éve
#378
(#378) 310583 424
Válasz gaia23 #376 számú posztjára
Igazad van, kis modositassal sok jo kajat lehet fozni: liszt helyett barmit lehet zabkorpaval suriteni, 10% tejszinnel vagy 12% tejfollel, sovany husokkal lehet a felvagottol a kocsonyaig barmilyen reggelit kesziteni. Porkoltet par csepp olajjal is lehet kesziteni ( pl a hagymat ahogy beledobom 5-10 g olajba, azonnal lesozom, lefodom es alacsony hofokon sajat levebe parolom)

4 éve
#376
(#376) gaia23
Válasz murakozireni #369 számú posztjára
Szia!

Én sertéscombot is szoktam enni, persze igyekszem minden zsírjától letisztázni még nyers állapotban. ( hát ez lehet nem a legegészségesebb húsfajta de én nagyon szeretem, és annyira azért nem sok kalóriát tartalmaz és mégsem annyira száraz hús mint a csirke)

Sajtokat nem nagyon eszek, mert zsírosak. De mozzarellából van light (csökkentett zsírtartalmú) verzió is. Szerintem simán ehetsz sajtokat, csak próbálj olyat találni aminek alacsonyabb a zsírtartalma és ügyelj a mértékre! Azt hiszem a Tolle-nak is van szintén csökkentett zsírtartalmú trappista sajtja.
(de ha épp megkívánsz egy szelet zsírosabb sajtot és belefér a kalória keretedbe akkor egyszer-egyszer meglehet enni, szerintem :) )

A bab és lencsével hadilábon állok :D szóval erre nem tudok neked válaszolni, de egészséges dolgok, szóval szerintem ezeket ugyanúgy lehet enni.
A sárgaborsót viszont nagyon szeretem. DE ezzel azért vigyázni kell mert talán nem a legdiétásabb. De ha nem minden nap eszed ezt hanem egy hónapban egyszer kétszer ezt ebédelsz akkor szerintem teljesen beilleszthető a diétába.

Ajánlom még a zabpelyhet. Sok féle étel készíthető belőle és nagyon egészséges. (én most egy sült zabpelyhes kókuszos-erdei gyümölcsös sütit csináltam belőle. Nekem nagyon ízlik , ez volt most az uzsonnám :) , persze nem egy egész tepsi csak egy szelet. )

Húsok mellé még ajánlom a barna rizst, illetve a teljes kiőrlésű tésztát. A barna rizsnek szerintem jó íze van, ezt felturbózhatod még más zöldségekkel is mint répa, brokkoli, karfiol.
A teljes kiőrlésű tésztával még ismerkedek....azt szokni kell. Például múltkor túrós tésztát csináltam, azon nagyon kijött a tészta íze (ugye másabb mint a sima tészta) DE! Csináltam múltkor tejfölös (12%) - kefires hagymás csirkecombot. És amikor ezzel a szaftos cuccal öntöttem le, akkor nem volt érezhető a tészta karakteres íze. ;) Szóval csak bátran kísérletezz, nem kell mindig salátát enni a húsok mellé. Szerintem, de ez egy privát vélemény :)

Kenyeret is lehet enni, csak mértékkel ezt is, és a lényeg hogy egészségesebb fajtát válassz. Nekem a Ceres Grahamm kenyere jött be, de én is kísérletezek még a kenyér fajtákban. Pár szelet (egy szelet 20 gramm) simán beilleszthető a diétába. Vagy vannak az Abonett extrudált kenyerek ezek is nagyon jók. Én egy pici light vajjal szoktam megkenni. Nagyon finom :)

Most hirtelen ennyi jutott eszembe...de ha van valami kérdésed még, szívesen írok.Esetleg receptekben is segítek. Sokan azt gondolják hogy le kell mondani bizonyos magyar kajákról...pedig csak egy kis módosítás és máris beilleszthető a diétába :)




4 éve
#375
(#375) 310583 424
Válasz murakozireni #374 számú posztjára
Bele fogsz. Vegul semi nem tiltott, cask kerulendo. Biza nekem is be csuszik egy torta, egy ital. szulinapon,unnepkor. Nem parazok ra. A fontos, hogy jol allitsd be a napi keretet ( ismetlem magma) es ne szamolj darab, adag,kanal mertekegysegekkel, hanem mindent merjel. Vidd fel a sajat receptjeidet ( ami fent van legtobb hibas) elparolgassal, vizzel. Ami kesz etelt vessel a listabol, ellenorizd le a csomagolasrol, hogy jol van-e felirma.

4 éve
#374
(#374) murakozireni
Köszönöm szépen a sok segítséget!
Még bele kell rázódnom a számolásba és a szabad nem szabad ételekbe!

4 éve
#373
(#373) 310583 424
Nem mindennap erek ra sokat fozessel bajlodni, igy szeretem az egytal eteleket. Ugyanazzal a vegyes daralt hussal kaposztat, paprika toltok, husgomboc levest fozok ( akkor keves quinoat teszek bele, lazitja)

4 éve
#372
(#372) 310583 424
Ma pl mit foztem: 1 hagyma,9 g olivaolajon megparolva, bele 480 g pulykamell, 150 g.sargarepa,550 g zoldborso,viz, mikor minden kesz 45 g zabkorpa+75 g fozotejszinnel besuritettem. Fini, 100g 88 kal,10 feherje,6 CH,2 zsir.250 g-ot ettem belole, 15g rozskenyerrel. Boseges ebed

4 éve
#371
(#371) 310583 424
Válasz murakozireni #369 számú posztjára
pl osszedaralok egyenlo aranyban csirkemellet, pulykamellet, sovany serteshust,fuszerezem, mehet 1 tojas is bele, ha szukseges keves zabkorpa, foliat megvajazom, rateritem, kozepebe sertes belszint teszek ( azon semi kover nincs) felcsavarom, sutobe sutom Felvagott helyett regeli. Amugy az egyetlen bolti felvagott amit veszek a pragai sonka, nagyon-nagyon ritkan baromfi virsli

4 éve
#370
(#370) 310583 424
Válasz murakozireni #369 számú posztjára
Nalam uditok kizarva teljesen. Pulykamell, pulykamaj, neha csirkecomb, halfile ( barmilyen hal) marhahus, neha sovany serteshus. Sajtot barmit mertekkel, mert a zsirtartalma azert egyiknek sem keves. Huvelyeseket mindent, azok jok,

4 éve
#369
(#369) murakozireni
Köszönöm válaszaitokat!

gaia23: -Ez csak az egyik napom volt!
- A csirkemellet vajon sütöttem!
Sokat segítettél köszönöm!

Esetleg Zero light dolgokat használtok vagy azok is ki vannak lőve?
Csirkemellen, tonhal,lazacon kivül ajánlotok még valamit?
Sajtokból mozzarellát lehet fogyasztani?
babot,lencsét,borsót ilyesmit esetleg?

4 éve
#368
(#368) gaia23
Válasz murakozireni #364 számú posztjára
Szia!

Nem vagyok nagy szakértője a diétáknak. Csak saját tapasztalatot tudok leírni. Amikor én is ennyire kevés kalóriát vittem be, akkor természetesen az elején leadtam jó pár kilót. De hosszútávon, nem igazán tartható ez az az alacsony kalória bevitel.

Azért gondolom hogy ez kevés kalória bevitel amit megeszel mert :

Reggeli: 1 db 250 g Jogobella ivójoghurt (193 kcal )
Tízórai: 1 db banán (105 kcal)
Ebéd: 15 dkg csirkemell 5 gramm olajon megsütve valamilyen párolt zöldséggel ( 230 kcal kb...)
Uzsonna: 1 db banán (105 kcal)
Vacsi: 15 dkg csirkemell 5 gramm olajon megsütve valamilyen párolt zöldséggel ( 230 kcal kb...)

És napi 2 db tejeskávé édesítővel (2 dl 1,5 %-os tej kb : 88 kcal kb..)
(Igaz a csirkemellnél nem írtad mennyit eszel mennyiségre, én egy átlagos 15 dkg-t írtam)

Ez az egész az 1000 kalóriát sem éri el. Szerintem ezzel megterheled a szervezeted, főleg ha három nappal ezelőtt sokkal többet ettél. (és ha őszinte lehetek nem biztos hogy hasznos kalóriákat viszel be, pl.: a jogobella joghurt tele van cukorral. )

Illetve nem tudom hogy ez a napi étkezésed fix? Mindennap ugyanezeket eszed? Vagy csak egy minta napot írtál le?
Milyen magas vagy amúgy?

Persze én nem akarok beleszólni. Nagyon sok kudarcom volt nekem is és én is sokszor abban hittem ha keveset eszek egy két hónap és elérem a célt.... :)
Most több mint egy hónapja diétázom. Egészen tartható amit csinálok. Eddig 3 kg-t adtam le. Bár most megállt a fogyásom, de azt mondják ez normális az elején.

Víz fogyasztás.... próbáld meg a víz mellé amit iszol a teákat is bevezetni, cukor nélkül. Főként a piros gyümölcsösöket, azoknak enyhén citromos ízük van. Hátha ez jobban lecsúszik :) Egy idő után hozzá lehet szokni hogy üresen iszod a teát , és télen sokkal jobb a meleg tea mint a hideg víz :)

Remélem tudtam valamit segíteni....ha esetleg lenne valamilyen kérdésed, szívesen válaszolok, segítek ha tudok :)

Szép napot!

Üdv.: Betti

4 éve
#366
(#366) bakroattila1998 1
Válasz murakozireni #364 számú posztjára
Minden nap ezeket akarod enni? :D
Adok neked 4 napot, tovább nem bírod.
(A joghurtban meg rengeteg cukor van)

4 éve
#365
(#365) 310583 424
Válasz murakozireni #364 számú posztjára
Tanacsnak legelsosorban: olvasd el a kotelezo olvasmanyt, vagyis a kotetlen cseveges topikban a 6932-6933-as hozzaszolasokat. Masodszor:ellenorizd le, hogy jol allitottad-e be a napi kaloria keretedet ( a cel beallitasanal) vagyis leeszed-e a BMR+100 kaloriat naponta, mert amit itt felsoroltal az tul kevesnek tunik.Az eletmod-valtas nem azt jelenti, hogy drasztikusan egyoldaluan es keveset egyel! Az majd megboszulja magat, utolag egeszsegugyi gondjaid is lehetnek. Viszont keruld az egeszsegtelen dolgokat(Cukor, finom liszt, finomitott olaj, stb) de edesitheetsz xilittel (nyirfacukor) A makrokat fogyokurasra allitottad-e es betartod-e? Ugyanis ha nem eszel eleg feherjet az izmaidat veszited el, nem a zsirt, es bar kiloban fogysz, de az alakod nem javul. Meg a szenhidrat es a zsir is fontos, tehat nem kell felni a burgonyatol, rizstol, kolestol, plane a nyero zabpehelytol sem. Csirkemellen kivul ott a hal,sovany tejtermek, tojas, jo zsirokat ( a tojason kivul) a magvakbol kapsz. Ne onsanyargatassal akarj lefogyni, hanem okosan es ugy, hogy kozben jol erezd magad a borodben.A viz: nagyon fontos. Merd meg, mennyit iszol most naponta, es minden masodik nap noveljed az adagodat fel-egy decivel, ha eddig nem ittal most ne egybol akarj 2-3 l meginni. (en regebb egy honap alatt sem ittam meg 2 l vizet, most majdnem mindennap sikerul). Toltsd ki reggel az adagodat egy uvegbe, az legyen mindig nalad, es kortyolgass bele mindegyre. Ami a sportot illeti: ha a szived miatt most mast nem tudsz: gyalogolj. Munkahelyi, boltig, vagy cask passziobol, minden nap egy kicsivel tobbet. Etol majd no az allokepesseged, es kesobb tudsz valami konnyebb tornat, sajat testsulyost csinalni.Hat elsonek igy ennyi, majd meg kerdezz, valaki mindig valaszol. A legfontosabb, hogy a napi kaloria kereted ne legyen tul alacsony!

4 éve
#364
(#364) murakozireni
Sziasztok! 3 napja fogyókúrázok,megváltoztattam teljesen az étrendemet, ami annyit jelent hogy csak zöldséget gyümölcsöt és csirkemellet eszek! 96 kg vagyok kb 20-25 kg szeretnék leadni. Sajnos sportolásra nincs túl sok időm mert 12 órában dolgozom plusz sajnos a szívem se túl jó, és nem tudok intenzív mozgást végezni mert nagyon hamar kifáradok.A víz fogyasztásom se túl jó, elég keveset iszok de sajnos többet nem tudok már próbáltam és egyszerűen nem megy le a torkomon.

Ha esetleg valaki tudna valamit javasolni azt meg köszönném!

Napi étkezéseim:
Reggeli: 1 db 250 g Jogobella ivójoghurt
Tízórai: 1 db banán
Ebéd: 1 kis adag Salátamix vagy Csirkemell valamilyen párolt zöldséggel
Uzsonna: 1 db banán
Vacsi: 1 kis adag Salátamix vagy Csirkemell valamilyen párolt zöldséggel
És napi 2 db tejeskávé édesítővel

5 éve
#363
(#363) 79.juditmolnar
bmati! Köszönöm a tanácsodat! :)))

5 éve
#362
(#362) bmati 584
Válasz 79.juditmolnar #360 számú posztjára
Szia!
Észrevételek:
- napi min. 1550 kcal-t fogyassz (ennyi esetedben a BMR+150 kcal)
- edzős napokon a sporttal töltött idő kb. 70%-át írd be és azt is edd le pluszban
- a gyümölcsöt cseréld zöldségre (a magas fruktóztartalmú gyümölcsök jelentősen hátráltatják a fogyást)
- egyél normális adagokat, hogy meglegyen a kalóriabeviteled és ne csak a CH-t számold
- figyelj arra, hogy napi 90-130 gramm fehérjét fogyassz, napi 35-55 gramm zsír mellett
- aerobikot ne végezz minden nap, mert akkor napi tevékenység és nem lehet külön sportként felvinni
- kétnaponta célszerű lenne teljes testes erősítést végezni alkalmanként 20-45 percben (jobb formád lesz tőle és hatékony zsírégető), kellően intenzíven (kapkodd a levegőt gyakorlat vége felé/után). Az erősítés súlyzós vagy saját testsúlyos edzés legyen.
- heti 1-3 alkalommal 30-60 percben zsírégető zónás aerob edzést is kellene tartani, ami lehet futás, gyors séta, kerékpározás, illetve bármi olyan mozgás, ahol a pulzusod a max. pulzusod 60-70% között tud maradni végig az edzés alatt. Ezt két erősítéses nap között végezd.
- az eredményekre legalább 4 hetet várj
- mérd a körméreteidet is a súlyod mellett (minimum a mell, derék, csípő, comb felkar) hetente-kéthetente (a súlyodat is elég akkor). Ha még pontosabb szeretnél lenni, akkor 3 vagy 7 pontos bőrredő mérést végezz.
- a folyadékbeviteled min. 3,2 liter legyen naponta (nagy melegben simán mehetsz 4-5 liter fölé is). Ez legalább annyira fontos, mint hogy betartsd a kalória- és a makrotápanyag-kereted.
Sok sikert! :)

5 éve
#361
(#361) 310583 424
Válasz 79.juditmolnar #360 számú posztjára
egy hozzaszolast cask egy topikban kell irni, ugyanazok olvassak, es ha valaki bongeszi a forumot es van hasznos(vagy annak velt-a sajat tapasztalata vagy tudasa szerint) tanacsa, akkor valaszol

5 éve
#360
(#360) 79.juditmolnar
Sziasztok! Én csak 3. napja használom a kalória bázist. 160 cm magas, 65 kg vagyok és a cél 55 kg. Elég durva betartani ezt a fajta kcal és szénhidrát számolgatást!!! :))) A reggelim mindig egy vagy két tartalmasabb péksüti volt, energiaitallal, az ebéd munkahelyen menza szerű étkezdében zajlott, uzsonna ismét péksüti és még tartalmasabb vacsora. Nem csoda, hogy dagadtra híztam magam!!! Most a reggeli 2 szelet zab-abonett egy cukor nélküli tejeskávé, ebéd 1 grillezett csirkecomb, néhány szelet uborka, uzsonna az gyümölcs, utána 40 perc aerobik, amit minden napra tervezek és a vacsora zabkása. Kíváncsian várom mikor lesz meg az eredménye.....Szerintetek??? Hasznos tanács esetleg...

5 éve
#359
(#359) Dalma24
Válasz bmati #358 számú posztjára
Igazat adok, köszi :) Tudtam én hogy valami nem jó :D

5 éve
#358
(#358) bmati 584
Válasz Dalma24 #357 számú posztjára
Szia!
Nem, nem jó.
Zsírégetőt minek szedsz, ha nem mozogsz?! Semmi értelme sincs így. Egyébként szerintem csak versenyszinten van létjogosultsága a dolognak.
Heti 3x20 perc nem egymást követő napokra beiktatott teljes testes erősítő tornát bárhová be lehet iktatni.
Ilyen mértékű fogyásnál már jelentős az izomvesztés, ami később megbosszulja magát (könnyebb visszahízás, nehezebb fogyás, gyengébb leszel, stb.).
Ott van még az is, hogy valószínűleg alacsony kalóriakereten vagy, ha így fogysz, mert önmagában a zsírégetők nem tudják ilyen mértékben megnövelni a fogyás ütemét. Szóval szépen tornázd fel a napi kalóriakereted BMR fölé 100-150 kcal-val és azt edd is le.
Még néhány dolog így a végére: ne fogyókúrának tekintsd, hanem életmódváltásnak. Ez azt jelenti, hogy el kellesz hagynod idővel sok ételt, amiket egészségesebbekre kellesz cserélni és később sem térhetsz rá vissza rendszeresen. A kulcsszó a rendszeresen, néha lehet enni ilyeneket is, de nem erre kell alapozni (a néha havi max. 2-3 alkalmat jelent).
A folyadékbeviteledet told fel 5 liter fölé, a rostbeviteledet pedig 20-30 gramm körülire.
A mozgást pedig minél hamarabb el kell kezdeni, ha nem akarsz pudingra fogyni (vékonyabb leszel, de marad a zsír és lötyögni fog a bőröd, hiába lesz kisebb a súlyod).

5 éve
#357
(#357) Dalma24
Sziasztok. 9 napja kezdtem el a fogyózást, amikor megméredzkedtem és megláttam a számot, elborzadtam, és neki álltam. Eddig minden megy a maga útján. Ülőmódban dolgozom, keveset mozgóm sajnos. Reggeltől estig vagyok így a mozgás még most hanyagolva van. 1-6 napig le is ment szépen 2 kiló, amit tudok hogy víz meg salakanyag stb. Aztán vettem a BioTech-ben egy Super Fast Burner nevű készítményt. Készséges volt az eladó, ezt ajánlotta a mozgás hiányos életmódomhoz. Neki is láttam szedni. Ma a 9. napon megmértem újra magam. és 4 kiló le is ment. Igazából örülök is neki, de nem tudom hogy ez valóban jó e. Nem akarok gyorsan fogyni mert az jojo effektushoz vezetne. Mi a véleményetek ? Szerintetek ez jó? Mondjuk az hozzá tartozik hogy 120kg-ról indultam, és ha jól tudom akkor minnél nagyobb a súly annál gyorsabban fogy valaki egy bizonyos mértékig.

5 éve
#356
(#356) Lousha 4
Válasz devia #355 számú posztjára
Én gyakran használom, igazi Jolly Joker, gyakorlatilag semmi kalória, és különösebben íze sincs, így bármivel jó. A sima tésztától annyiban szokott különbözni, hogy kicsit "rágósabb", gumisabb. De pl. spagettiszósz alatt fel sem tűnik. Folyton ezt enném, ha nem lenne heroindrága.
Ráadásul általában főzni sem kell, legalábbis amit én veszek, az olyan, hogy egy adagonként van csomagolva, valami lötyiben ázva, és annyit kell vele csinálni, hogy ezt a löttyöt lemosod róla egy szűrőben. (Felettébb intenzíven bűzlik, amíg nem lötykölöd át jól, szóval érdemes alaposan csinálni.)

Majd mesélj, nálad hogy vált be :)

5 éve
#355
(#355) devia
Vettem ma a konjaclisztből készült tésztát, valami spenótos rikottás dolgot szeretnék.
Valaki használta már a tésztát?

5 éve
#354
(#354) Lousha 4
Válasz Csabi76 #353 számú posztjára
Ha szereted a durumtesztat, biztos, hogy nem halalos, ha idonkent eszed, foleg kicsi mennyisegben.

A zabpelyhen biztos, hogy nem veszunk ossze, az egy nagyszeru dolog :)

Igenytelensegnek meg nem mondanam, ahogy eszel, inkabb valahol szerencses vagy, hogy az ilyen egyszeru dolgok is izlenek. Nekem az ilyen pure allagu dolgok nagyon ritkan jonnek be, en ragni szeretek :) Tehat nekem pl. a zabpehely mint koret kiesik. De sok masra meg jo.

Peksutibol meg ha eleg kitartoan keresgelsz, boltiban is vannak jo teljes kiorlesuek, azt szabad :)

5 éve
#353
(#353) Csabi76
Válasz Lousha #352 számú posztjára
Leginkább zabpehelyből és rozskenyérből viszem be a ch-t. A zabpehely, amiben igazán megbízom tartalmát tekintve.
A kaloriagurun most nézem GI: Durum 52, normál Spagetti 42. Érdekes. Mindenesetre néha belefér ha nagyon tésztát kíván az ember és nem lépi át a keretet. 50 egynéhány körüli Gi nem olyan veszélyes ha a mennyiség nem túl nagy. Az is befolyásolja az inzulin reakciót.
Szerencsére ki vagyok békülve a zabpehellyel. Nem kell pancsolni a kifőzéssel, csak rámerem a csirkemell pörköltett, a szaftja felpuhítja és kész. Vagy rántott, esetleg sült húshoz úgy szoktam, hogy összekeverem natúr joghurttal, az felpuhítja, keverek hozzá kockára vágott hagymát, fokhagymát de ízlés szerint mehet bármi, ami egészséges, főtt tojás vagy paprika, fűszerek, stb.
Nem mellékesen 200ft a penny-be fél kiló.
Lehet, hogy kicsit igénytelen vagyok, hogy húúú de nem tudom mit egyek, de elvagyok az egyszerű dolgokkal. Majdnem mindennap ugyanazt eszem és szívesen megeszek a zöldségektől kezdve a húsokig szinte bármit. Lehet, szerencsés alkat vagyok.
Nem tagadom, azt sajnálom, hogy nem szabad enni péksütiket. Na, majd hébe-hoba azért egyet-egyet! ;-)

5 éve
#352
(#352) Lousha 4
Válasz Csabi76 #351 számú posztjára
En ezt alatamaszto normalis forrast nem talalok. Kiskegyed szintu cikkek, testepito honlapok es hasonlok emlegetik a durumteszta pozitiv tulajdonsagait, de kb. ennyi. Kaloriagurun meg pl. a durumtesztanak van pontos glikemias indexe, minden mas tesztara meg annyit ir, hogy kozepes. (Azaz ugyanoda esik, ahova a durum pontos szammal.) Egy ilyen tablazatot talaltam:
http://ajcn.nutrition.org/content/76/1/5.full.pdf
Itt pl. ha a spagettiket megnezed, alapvetoen ossze-vissza vannak az eredmenyek, leginkabb a fozesi ido ad dramai kulonbsegeket, az alapanyag kevesbe. A 10 perces feher durum pl. 58-as GI, a teljes kiorlesu meg 32-42, de erre mar nem ir fozesi idot. Szoval ezzel sem lettunk sokkal okosabbak.

Amiben viszont biztos vagyok: ha sima tesztat eszem, ami a durumot jelenti nalam, akkor rogton utana baromira jollakott vagyok, fel ora mulva meg mar kezdek megehezni. A teljes kiorlesuvel meg nincs ilyen "tul sok" erzes, csak kellemes jollakottsag, es 2-3 ora mulva is jo a helyzet, nincs hirtelen megehezes.

Ettol meg persze mindenki azt eszik, ami neki tetszik, es amivel elegedett. Ha belefer a keretbe, akkor plane. Engem a durum nem gyozott meg, raadasul az a teljes kiorlesu (szinten durum), amit hasznalok, nekem jobban is izlik, pedig eleinte odzkodtam tole. de allati jo az allaga, es gazdagabb az ize.

5 éve
#351
(#351) Csabi76
Válasz Lousha #348 számú posztjára
Elvileg alacsony a glikémiás indexe, elvileg mehet. Jó pár hete vettem egy csomaggal, eddig kétszer ettem belőle.

5 éve
#350
(#350) Lousha 4
Válasz Koci #349 számú posztjára
Egy termekuknek sikerult megtalalni az osszetevolistajat, az alapjan 100% teljes kiorlesu liszt van benne, azaz igen, jo. Draga is, de nagy esellyel nem landol a kukaban, ennek a markanak a termekei ritkan gyenge minoseguek. Aki meg dietazik, az altalaban tenyleg nem arrol hires, hogy hatalmas adagokat egyen, igy sokszor belefer a dragabb, minosegibb alapanyag is.

5 éve
#349
(#349) Koci
A Barilla tk. durum tészták elég jók szerintem. Ha csak magának veszi az ember - tekintve, hogy azért nem sűrűn eszünk tésztát diétánál - sokáig elég egy csomag. Nekem pl. több mint két hónapig egy doboz bőven elég.

5 éve
#348
(#348) Lousha 4
Válasz Csabi76 #347 számú posztjára
Amennyire tudom, a durumbúza valamivel kedvezőbb tápanyagtartalmú, mint a sima (több fehérje, valamivel lassabban felszívódó szénhidrát), és az íze is kellemes, de a kalóriatartalma kb. ugyanaz, és ugyanúgy "pucér", azaz se héj, se csíra. Sok előnyét személy szerint nem látom azon kívül, hogy finom. Kapható ellenben durumtermékekből is teljes kiőrlésű.

5 éve
#347
(#347) Csabi76
Válasz mazsola58 #345 számú posztjára
Szia.
Ajánlom a durum tésztát. Gyakorlatilag állagba, ízben, árban olyan mint a hagyományos csak alacsony a glikémiás indexe és relatív magas a fehérje tartalma. Szupermarketekben kapható.

http://www.xn--kalriaguru-ibb.hu/kaloriatablazat/durumteszta-fott-kaloria.php

http://ideal.hu/sectiondietakalauz/117-dietakalauz/110224-durumteszta-taplal-de-nem-hizlal.html


5 éve
#346
(#346) Lousha 4
Válasz mazsola58 #345 számú posztjára
További sok sikert!

Ha nagyon hiányzik a tészta, próbáld ki a teljes kiőrlésűeket. Sajnos kell egy ideig próbálgatni, mert némelyik szétesős, kellemetlen állagú, pocsék ízű. Vannak viszont nagyon finomak is. (Csak mindig nézd meg az összetevőket, hogy ne valami beszínezett fehér tésztát vegyél, csak olyat vegyél, amiben csak teljes kiőrlésű liszt van.) Kalóriára ezek sem jobbak, mint a sima, de sokkal egészségesebbek.
Kenyérből is lehet teljes kiőrlésűt venni, vagy süthetsz magad is.

5 éve
#345
(#345) mazsola58
Csodálatos ez a program. Eddig nálam semmi nem vált be. Ebben sem bíztam a kezdetekor, de várokozáson felüli az eredmény és valódi éhezés nélkül. Nem mondom, hogy nem ugrik ki a szemem a régi megszokott ételeim iránt, nagyon hiányzik a tészta, a kenyér, de nincs farkaséhségem. A program kiírásai nagyon biztatóak, segítenek az önmegtartóztatásban a mennyiséget és minőséget illetően is. Persze kiflit és kenyeret visszatettem az étrendbe, de nagyon mérsékelten és nem késői időpontban.

5 éve
#344
(#344) bmati 584
Válasz Brigus23 #343 számú posztjára
Szia!
A legjobb, ha meg tudod mérni egy jó pulzusmérő órával és ott mindegy, hogy hogy írod be, csak a kalóriaértékét adja vissza a mozgásnak.
Ha nincs ilyened, akkor csak tippelni lehet. Részemről 3-4 kcal/ttkg/óra értéket adnék meg, ettől többet nem igazán (ezt is az intenzitás függvényében). Közösbe nem ajánlanám, csak magamnak elmenteném. Kiindulásnak jó, de idővel mindenképpen érdemes lenne egy jó pulzusmérő órával lemérni (pl.: Polar órák).

5 éve
#343
(#343) Brigus23
Sziasztok! Először írok ide, a kérdésem az lenne, hogy a kalóriaszámolásnál a leg magic-kel való edzést hogyan vezessem fel? Van egyáltalán ennek vmi neve vagy máshogy hívják-e. Köszönöm előre is ha válaszoltok. Brigi

6 éve
#342
(#342) Bojtika 3
Egyik sem győz meg. Nem szedek ilyeneket.

Az én csodaszerem ingyenes.

Izomláz a neve, és bárhol beszerezhető! :D

6 éve
#341
(#341) isti15
Fogyás, zsírégetés természetes zsírégető készítményekkel melyek növényi kivonatokat, aminosavakat tartalmaznak. Kinek mi válik, be, melyik reklám győzi meg? A minőség fontos, megbízható forrásból kell beszerezni mert hatással vannak szervezetünkre.
Pár érdekesség, hogyan hat mire való: http://www.protein4u.hu/feherjek-vitaminok/item/518-zsírégetők
oldalon nézz körül

6 éve
#340
(#340) Czug01
Az alábbi bejegyzésem oka az volt, hogy magam is foglalkozásom keretein belül hozzájárultam a propaganda-anyag terjesztéséhez. Tehát, ha valaki találkozik az interneten ilyen anyaggal (diétás ételek szállítása, olyan léböjtkúra, amely az összes többinél jobb), akkor szidhat akár engem is.
Nagy kérdés számomra, hogy a szállított ételnek meghatározott az ára, és még az is feltüntetésre kerül az anyagban, hogy kb. hány kilót fogyhat az ember, amíg az ételt rendeli, hol áll az, hogy milyen embereknek szánták és milyen súlycsoportnak? (Feltételezem, hogy nagyvárosi fogyókúra-mániákusoknak!)
Legalább itt, ahol sok erre fogható ember előfordul, hasznosnak láttam, hogy figyelmeztessek az ellentmondásokra.

6 éve
#339
(#339) Bojtika 3
Igen, én ezt tudom, de a dervistáncot már nem is mertem mondani ezeknek a jólelkeknek.

Éppen a legelső "rítus" a sorban, magyarázat nélkül, számolni is kell, és még utána jön a többi.
Azaz tornagyakorlatként végzik, elég sokan készületlen középkorúak, egyikük sem dervis-meditációs céllal. Ezt rossz még leírni is.
Panaszkodtak is a fórumban, hogy nem megy a tizen-valahány. És adták egymásnak a tippeket, de nem meditációsat.
Én éveken át jógáztam, minden foglalkozáson meditáltunk is, de a forgásos meditációt nem merném csak úgy simán elkezdeni.

6 éve
#338
(#338) Liguska
Válasz Bojtika #335 számú posztjára
https://www.youtube.com/watch?v=al5ZuZ6_b0I

A körbeforgás egy ősi meditációs technika, nem a tornagyakorlat a lényege. Más néven dervistánc. Ez misztikum a javából, évezredek óta. :)

6 éve
#337
(#337) sinnesro 313
Válasz Bojtika #336 számú posztjára
Lehet, akkor elnézést kérek, munka mellett olvastam:-)

6 éve
#336
(#336) Bojtika 3
Válasz sinnesro #334 számú posztjára
Sinnesro, nem vetted észre az iróniát (vagy nem olvastad végig), Czug sem a léböjtök mellett szól. :D

6 éve
#335
(#335) Bojtika 3
Az a rettenetes léböjt-készlet, amit sok pénzért küldenek, legnagyobb részben otthon is előállítható levekből áll.
Igaz, otthon megisszuk (akár a táplálkozás mellett is, a céklalé is ilyen), de nyilván nem kell bele konzerválóanyag, ami nélkül az előregyártott levek előállítása nem úszható meg.

Örök tanulság a számomra a "tibeti rítusok" esete. Kiderítettem, hogy ilyen szerző sose írt ilyen könyvet, még egybefüggő szöveg sincs belőle. Sokban vészesen hasonlít A kék hold völgye c. régi bestsellerre, bár abban nem gimnasztikáznak. :D A kiadott könyvek jegyzékében sem szerepel. (Létezik ilyen, ahogy hajójegyzék is, csak kevesen tudnak róla.) Könyvkiadók életben maradási módszere, hogy időről időre kiadják, emeli a forgalmat.
Tibeti jóga sem létezik, eleve a jóga szanszkrit szó.
No de ezeket a "rítusokat" komoly hittel végzőknek mégis jót tesz.
Pár egyszerű gyakorlat, némileg hasonlít a jógára, de bármelyik tornatanár is ismer ilyeneket. Naponta kell végezni, kezdő ismétlésszám 5, hetente 1-3 ismétléssel többet kell csinálni.
Egyetlen aggályom van: a misztikum miatt biztosan, de körben forgás is szerepel benne, és azzal is el kell jutni a 21 ismétlésig. (A 21 a határ, ezután szünet következik, és már ismétlésszámok, fejből nem tudom.) No ez a baj, a követőknek nem mindig sikerül, Még a végén hasraesnek, a semmiért...
Írtam egy fórumban, hogy tegyenek a helyére bármi más gyakorlatot. Majdnem leharapták a fejem.
Nekik igenis használ!!! És én egy megkeseredett kételkedő vagyok!!! :D
És egyiküknek se tűnik fel, hogy naponta egyre több testmozgást végez, és azért kiegyensúlyozott. Nem, ő rítust végez.

Szóval valóban nagy a szó hatalma. :D

6 éve
#334
(#334) sinnesro 313
Válasz Czug01 #333 számú posztjára
Nos, én meg saját tapasztalatok és szintén sok olvasás után azt mondom: hülyeség a léböjt, és semmire nem jó. Ja, de, az izom lemegy.
Minek méregtelítene az ember, ha nem evett mérgeket? Nem, az ennivaló nem méreg, még a hamburger sem.
Tényleg legyél még jobban gyanakvó.:-)

6 éve
#333
(#333) Czug01
Az utóbbi néhány nap alatt elég mélyrehatóan és terjedelmesen tanulmányoztam a léböjtkúra témakörét, valamint egy gyógynövények kombinációjából álló kapszula hatásait. Mindkét témával kapcsolatban szeretnék itt megosztani némi összefoglalót:

1. egy háromnapos méregtelenítő léböjtkúrát legalább havonta egyszer kell tartani - a cég elég jó áron árulja a leveket (vásárlói szempontból igen drágán). Én is logikusnak tartom a havi három napot: Az ügyfél nem fog meghalni, és sokáig kúráztathatja magát (költheti náluk a pénzét). A leírásban szakmai részről elég sok ellentmondást találtam, a hatásait tekintve is homályos a leírás. A levekben csak úgy hemzsegnek az enzimek, az ásványi anyagok és az antioxidánsok [kulcsszavak].

2. a kapszula jellemzői: tudományos szempontból elég jól kidolgozott, ezért alattomos, de természetesen antioxidáns van ebben is, egy tudós tím hosszú ideig tartó kutatómunkájának eredménye [kulcskifejezés] (egzotikus országokbeli kapcsolat nem fedezhető fel elsőre). Viszont személyesen jártam egy központi helyen: a bejáratnál rögtön egy buddha vigyorgott rám, belül pedig kínai és indiai írások, keleti istenségek fejei néztek rám sátáni tekintetükkel... A kapszula persze rohadt drága, viszont mindenre jó [nagyon fontos!]! MLM rendszerben működik a forgalmazása - ezt egy halandó ember észre sem veszi...

Azt hiszem többéves tapasztalatom van már a csodaszerek területén (régebben találkoztam olyan készítménnyel, ami egyszerre jó talán a hüvelygombára és a combnyaktörés ellen is hatékony), úgy gondolom, hogy a táplálékkiegészítőkről és gyógyszerekről sokmindent megtanultam. Elég nagy biztonsággal meg tudom mondani szinte bármilyen hasonló termékről - a kulcskifejezések alapján - pár mondat elolvasása után, hogy mik a hatásai... Szóval ha valakinek kétségei lennének valamilyen csodaszerrel kapcsolatban, szívesen lebeszélem, már a "betű szagáról" is gyorsan megérzem, ha valami bűzlik. És mindenekelőtt szeretnék mindenkit buzdítani, hogy legyen elsősorban gyanakvó. A piac a jóhiszemű szakmai téren kevésbé tájékozottakból építkezik!

6 éve
#332
(#332) shinita 1
Válasz banty21 #330 számú posztjára
Tény, hogy le lehet fogyni mozgás nélkül, drasztikusan, csak nem érdemes :)
Miért kéne meglennie a heti -1 kilónak? Az sosem volt célom.
Az emberek zöme nem tudja, mi történik a testében s mit érdemes ennie. De ha ez az oldal zavar, mit szólnál a gyakorikérdésekhez? :D De blogokon is olvastam már, hogy a gabonában nincs is élelmi rost, az a húsban van. Ez volt kb. a legmeredekebb, bár a napi 30g fehérjét is durvának tartom, viszont ahhoz nem értek, a saját bevitelemet egészen máshol tartom, kb. ott, ahol képes vagyok és kutakodásaim alapján jó helyen is van ott, én sem érzek vele problémát.
Ja, a cikkírók... Azok is tudnak. Elképesztő dolgokat olvastam már ismeretterjesztőnek szánt cikkekben, ezt nagyon felelőtlennek és veszélyesnek gondolom én is. Némelyek kb. olyan szintűek, mint a rosszabb nőimagazinos diéták...
Viszont a helyes táplálkozás nem olyan extrém fix, mint egyesek gondolják. A makrotápanyagoknál még vannak fontos szabályok, de hogy hányszor és mennyit egyen az ember, az már nem ilyen. Először is roppant változó, kinek mi a jó... S a jelentősége is eltörpül a helyes tápanyagbevitel mellett (ami szintén rugalmas egy szinten belül. Van, aki 10% zsírt eszik, van, aki 90%-ot, egyikben sem látok problémát, ha a tápanyagbevitel rendben van s az adott személyhez passzol a saját étrendje). Én alapból akkor eszem, amikor megéhezem, annyit, hogy jóllakjak, ez így teljesen jó - persze hogy működjön, ahhoz kell egy megfelelő étrend, ahhoz kellett némi kutakodás s kísérletezés.

Nem tudom, a szépségért meg kell-e szenvedni, szép sosem leszek, de hogy én élvezetesen fogok fogyni, az fix, mert máshogy nem tudok :) Korlátok és szabályok vannak, de ezek jólesnek. A nehézségeknek is megvan a pozitív oldaluk s a nehézség nem jelent egyben szenvedést ;)

A testépítők étkezésébe sokszor belefutok, megvan a haszna, viszont eszemben sincs hasonlóan táplálkozni (s legjobb se akarok lenni a fogyásban). S ugyanazon testépítő is egészen máshogy képes táplálkozni élete más korszakaiban szálkásítva, ők is kísérleteznek, megunják a régi módszert, ilyesmi.
Viszont szeretek a saját étrendemhez közel álló étrendekkel kapcsolatos hosszútávú tapasztalatokat olvasni, szerintem az hasznos.

6 éve
#331
(#331) bmati 584
Válasz banty21 #330 számú posztjára
Szia!
Nem tudom kinek írod, én már két éve lefogytam, jelenleg is tömegelek. A testzsírom már volt 13% is (7 pontos testzsír mérés alapján). Most felkúszott, mert pénz híjján nem tudtam megfelelő táplálékhoz nyúlni (és mivel 5-ödmagammal eszek, így nem élhetek külön kaján), illetve le voltam sérülve (Achilles ín gyulladás).
A testépítőkkel azért nem szeretek példálózni, mert ők tömegnövelnek és ahhoz kissé más dolgok kellenek, mint a fogyáshoz. Az tény, hogy itt sokan vannak (főleg az újak), akik azt se tudják, hogy mi hogyan megy. A régiek közül meg kevesen írnak. Az újakhoz türelem kell és el kell magyarázni konyhanyelven, hogy mi miért van. Nem kell lehülyézni valakit, mert nem tud valamit; mindenki volt kezdő... de persze én sem szeretem, ha valaki a hülyeségéhez ragaszkodik... :P

6 éve
#330
(#330) banty21
Ezen a fórumon eddig csak kajak hülyeségeket hallottam. Itt ilyen tudással és hozzáállással senki nem fog lefogyni!!!! Nem tudom honnan veszitek ezt a sok baromságot amit ide leírtok. Tudjátok kik a legjobbak a fogyásban??? A testépítők! Nekik 15 %-os testzsírszázalékuk van. Tőlük tanulhattok, de ilyen jöttment írok egy cikket a fogyásról a neten emberkéktől legföljebb a leépülést tanuljátok meg. Ezt nem bántásból mondom, hanem jó szándékból. Dobálóztok itt a kalóriákkal, de azt sem tudjátok mi az, mi történik a testetekben, mitől és miből fogtok fogyni, zsírból vagy izomból. Mit kéne ennetek, melyik kaja hogyan és hogy szívódik fel, mennyi mikrotápanyagra van szükségetek a nap folyamán? Mikor mennyit kell enni és mennyit hogyan mozogni. Aki azt hiszi, hogy mozgás nélkül le lehet fogyni az téved!!! Nézzetek tükörbe és kérdezzétek meg magatoktól, mióta fogyózom, megvan a heti 1 kg? A szépségért meg kell szenvedni, ha olyan könnyen menne mint ahogy leírjátok, akkor mindenki jól nézne ki, így van??? További sok sikert a diétához, lentebb leírtam hogyan kéne belekezdeni.....

6 éve
#329
(#329) shinita 1
Válasz banty21 #327 számú posztjára
Az elmúlt másfél évben olvastam csak arról fogyókúrás fórumokon, hogy igenis erőltetni kell a rengeteg vízfogyasztást s nekem ez sosem volt szimpatikus, ez van. Nem hiszem, hogy túl kevés vizet innék, de sose fogom megtudni, mennyit. 4 liter tuti nincs s nem is célom, bár már nem is vagyok 80 kiló. Mondjuk a ketogénre átálláskor lehet, hogy volt annyi, akkor nagyon megnőtt a szomjúságérzetem :D Szerintem a testem szól, ha víz kell neki, kicsit sajnálom azt, akinek nem s mondjuk fél litert iszik egész nap, az extrém durva.
A szükséges kalória terén igen nagy egyéni különbségek is vannak, vitáztam már erről a keto.hu-n (a receptek jók, a cikkek hm, néha érdekesek), az ottani szemlélet szerint egy nőnek elég lehet akár 800-1000 (súlytartáshoz) és 30-50g fehérje az ideális... Az előbbi rám és rengeteg nálam komolyabban ketogénezőre tuti nem áll, el nem tudom képzelni, hogyan csinálna valaki energiát a semmiből (a másodikkal sem értek egyet, de nincs tapasztalatom az extrém alacsony fehérjebevitellel, s ez jobb, ha így is marad).
Az evésgyakoriság is ember- és körülményfüggő (s étrendfüggő is). A párom súlyt tart, ő 2-3 alkalommal tud enni naponta (többnyire 3 a befutó), nekem a 3 már túl nagy kihívás, ha fogyni akarok, inkább 2 a jó, de minden szempontból az tűnik ideálisnak számomra, sokkal kényelmesebb és kellemesebb ennyiszer ennem, azonkívül jóllakottabb is vagyok kevesebb kalóriával... Ez étrendfüggő is, de az egyéni különbségek is nagyok. Nem mindenki lakik jól aprócska adagokkal, van, aki csak éhes és irritált lesz tőlük. Viszont ha az ember megfelelő összetételben benyom 1000-1500 kalóriát, akkor valószínűleg nem éhezik meg hamar. Van, aki nem is tudna gyakran enni, mert nem engedi meg a munkabeosztása, mást csak pokolian zavarna, ha folyton ennie kéne és napi több változatos étkezést kellene kitalálnia (nem mindenki bírja a monotóniát). Van, akinek a sokszor kevés evés a jó, az tegye azt, van, akinek a kevésszer sok, azzal sincs baj, csak vigye be, amire szüksége van a testének. Az emésztés sok esetben elég lassú ahhoz, hogy jóval az étkezés után is kapjon pl. aminosavakat a test, napi 1 kicsiny étkezési ablaknál már nem tudom, mi van, de csak van oka, ha valakinek nagyon jólesik kihagyni 20 órát két étkezés között s rengetegen cikkeznek arról, hogy ezzel nincs is gond... E téren is sok az ellentmondás, személy szerint azt csinálom, ami jólesik, az legalább 1. jólesik, 2. a saját szervezetem jelzése alapján történik, nem laikusként kiválasztva az egyik irányzatot, hátha az a jó. Úgyse tudnám máshogyan csinálni, egy hedonista nem tömi meg magát erőszakkal és nem tud tartósan úgy enni, hogy az rosszul essen neki.

S nyilván sport nélkül is le lehet fogyni, max. nehezebben, egészségtelenebbül és nem lesz olyan szép az eredmény. Szerintem sokat segít és amúgyis, nem a fogyás a fő, hanem az egészség, ahhoz pedig hozzátartozik a mozgás is :) Egyértelműen az életmódváltás mellett vagyok, ahol a mozgás és a táplálkozás is megfelelő, az emberhez illő, hatékony és élvezetes.

6 éve
#328
(#328) bmati 584
Válasz banty21 #327 számú posztjára
Én is napi 4,5-5 litert fogyasztok nem edzős napokon, pedig 88 kg vagyok. Persze a sóbevitelem se 5 g/nap, hanem e fölött van jóval.

6 éve
#327
(#327) banty21
Válasz shinita #325 számú posztjára
93 kg vagyok, napi átlag 4 L vizet iszom. Ha nincs meg fáradtabb, gyengébb vagyok romlik a teljesítőképességem. Eddig még erről negatív tapasztalatot nem hallottam. Megfelelő mennyiségű vízzel elkerülhető a stroke és a szívinfarktus, mivel a hígabb vérnek könnyebb az erekben folynia és a vérrögök is nehezebben alakulnak ki. Ha valaki palackozott csapvizet iszik (mert nem minden ásványvíz az aminek látszik), akkor érdemes havonta váltani őket, nehogy túl sok nátriumot vigyünk be. A lentebbi hozzászólás, hogy a túlzott vízfogyasztás káros, hát őszintén nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek, halált okoz, nane... Amiről a kedves hozzászóló beszél az a vízmérgezés, leggyakrabban akkor jelentkezik, ha edzés közben nem kortyolgatjuk a vizet, hanem vedeljük, na ezt nem szabad. Ahhoz hogy valaki elszédüljön tőle ahhoz már tetemes mennyiség kell, tapasztalat. Ha valaki fogyni akar annak a következőkre kell figyelnie: normális kaják amiknek a glikémiás indexe alacsony lehetőleg 6 alatt van! A kalóriabevitel ne haladja meg a napi elégetett kalóriák számát, pl.: egy irodistának elég 1500 kcal, egy segédmunkásnak kell 3000 kcal min. Ne éhezzünk, ez a legnagyobb marhaság amit diéta alatt el lehet követni, mert utána hízni fogunk, nem írom le hogy miért mert hosszú. 2-3 óránként együnk, akár 6x. Én 6x eszem egy nap és heti 1 kg fogyok ha nekiállok diétázni. Naponta legalább 8 órát aludni, ha megvan gyorsabb a fogyás. Nem kell fönnakadni ezen a víz meg a só témán. Minden a táplálkozáson és a sporton múlik, ha rosszul táplálkozol vagy nem mozogsz soha nem fogsz kellőképpen lefogyni, mert a fogyás meg fog állni sport nélkül.

6 éve
#326
(#326) bmati 584
Válasz banty21 #324 számú posztjára
A csapvíz nem minden esetben a legjobb, de a legtöbb helyen tényleg azt érdemes inkább inni. Ha mondjuk olyan területen laksz, ami "óvárosi" (ez főleg nagyvárosokra igaz), akkor lehet te sem nagyon innád. Ott ugyanis 100-150 éve nem cseréltek vezetékeket és azok vagy túl vannak klórozva vagy klasszikus pocsolyaíze van (algásodás, más mikrobák szaporodása következik be), mert sajnos elég sok helyen nem újítják fel ezeket a vezetékeket.
A sóval kapcsolatban nem értek egyet. Régebben még 12 g/nap volt az ajánlott napi sómennyiség. A másik dolog a sóval kapcsolatban, hogy szerintem nem csak a sófogyasztással van gond. A legtöbb ember ugyanis rettentően keveset iszik és ezt magas sóbevitellel még meg is fejelik és sok esetben ezért van probléma. A magas vérnyomást is lehet csökkenteni sóbevitel csökkentésével, de lehet csökkenteni a vízfogyasztás növelésével is. Az alacsony sófogyasztás magas folyadékbevitel mellett pedig ugyanolyan káros (vízmérgezés), mint a magas sófogyasztás alacsony folyadékbevitel mellett (kiszáradás). Persze a sófogyasztás alatt nem csak a konyhasót értem, hanem a különböző ásványi sókat is (kalcium, magnézium, cink, stb.).
A WHO ajánlásai sem mindig megbízhatóak. Ajánlott folyadékfogyasztásról semmit nem írnak, a legtöbb helyen egyébként két liter a javasolt (ami egyébként egy 50 kg-os ülő munkát végző nőnek is kevés naponta). Az USA-ban férfiaknál napi 3,7 liter, nőknél 2,7 liter az ajánlott, de ez sem WHO ajánlás. Az 1 liter 20 kg-onként folyadékfogyasztás se a WHO ajánlása, de én is ezzel értek egyet. Egy felnőtt ember teste kb. 28 liter vizet tartalmaz. Az izmok kb. 70%-a víz, az agy 96%-a víz, stb. A zsírégetéshez is szükség van jelentős mennyiségű vízre. Normális körülmények között napi 2,5-3 liter folyadékot veszítünk.

6 éve
#325
(#325) shinita 1
Válasz banty21 #324 számú posztjára
Már amelyik csapvíz, sok elég ihatatlan... De egészségileg úgy tudom, a magyar vizekkel nincs különösebb gond.
A só érdekes kérdés, személy szerint nem foglalkozom vele (pedig az étrendem miatt elvileg ajánlott az extra sóbevitel, de ha nem kívánom, nyilván nem viszek be többet), eszem, amennyi jön. A napi 5g csak akkor van meg, ha sós ételeket eszem, amúgy kevesebb, az édességeimben pedig nem igazán van (az ételek természetes sótartalmáról nincsenek adataim, de bizonyosan igen kicsike). Tudom, hogy távol állok az átlagos fogyasztótól :D
Az utolsó mondat nem logikus, s a tapasztalatok se ezt mutatják, azonkívül az extra háj tuti nem igényel különösebb mennyiségű vizet.
Sokszor hallottam már ezt az értéket, nekem mindegy, igyon mindenki, amennyit akar, én annyit fogok, amennyit a szomjúságom, illetve hedonizmusom diktál. Elég jól működik már az előbbi is, nem szoktam nagyon keveset inni, maximum érdekes eloszlásban, távolról sem egyenletesen.
Amúgysem tudom megmérni, mennyit iszom (próbáltam, de nem ment, mások nagyon fegyelmezettek lehetnek), úgyhogy elég ködös fogalmam van a jelenlegi vízfogyasztásomról. Ami jó így, az élővilágban nem természetes a számolgatás és a sok ellentmondó szabály némelyikének betartása. Némi tudatosság vagy olykor akár számolás még nem gond, de folyton mindent... Sokkal jobb érzés, ha a testünk tudja, mit akar.

6 éve
#324
(#324) banty21
Nem kell szívbajoskodni, a csapvíz a legjobb! A sót kerüljétek, mert több kárt okoz mint hasznot! WHO szerint max 5 g-ot lehet fogyasztani naponta (2010-es adat). Vízfogyasztás minden 10. testsúlykilogramm után kell 0,5 L víz, mivel az emberi szervezet 80 % víz.

6 éve
#323
(#323) bmati 584
Válasz Linci #321 számú posztjára
Szia!
Igen, ha a szervezeted megkap mindent, akkor rendben lesz. Ilyen egyszerű. :)

6 éve
#322
(#322) bmati 584
Válasz saibinu #319 számú posztjára
Én az ásványvizeket szoktam javasolni (nem árt, ha napi 1-2 liter lemegy belőle), illetve amit te is írsz, a sós dolgok. Akinek magas a vérnyomása, az pedig vigyázzon a nátriummal!
Egyébként pedig a túl kevés folyadék is súlyos egészségügyi problémákhoz vezet (legalább ennyihez, mint amit te írtál) és ugyanúgy bele lehet halni. :P

6 éve
#321
(#321) Linci
Válasz Jerika69 #318 számú posztjára
Szia. Jó szándékból, és tapasztalatból írom. A falási rohamok nálam akkor szűntek meg, amikor az életmódváltás kapcsán változatosan kezdtem étkezni, és a szervezetem megkapta az addig egyoldalú étkezés miatti hiányzó tápanyagokat, vitaminokat... Meg merem kockáztatni, h az ördögnyelv kapszula is ezt egészíti ki. Szerintem az étkezéssel viszonylag egyenletes vércukorszint elérése, és a megfelelő tápanyagok bevitele segíti elő leginkább ezeknek a kellemetlen állapotoknak a megszűnését.

6 éve
#320
(#320) Gonoszka1 10
Válasz saibinu #319 számú posztjára
Üdv! Igazad van, de őszintén szólva nem is 10 literre gondoltam.

6 éve
#319
(#319) saibinu
Válasz Gonoszka1 #313 számú posztjára
Üdv! Nem egészen. De majdnem helyes. Ha több folyadékot viszünk be a szervezetbe, mint amit ki tud választani, az súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, szélsőséges esetben halálhoz. Ha vér felhígul, kialakulhat hiponatrémiás agyvelőbántalom, stroke, szívinfarktus, és még lehetne sorolni. Fogyasszatok bőségesen folyadékot, de mellé nem árt ha esztek valami sósat is, hogy a túlzott folyadékot megkösse.

6 éve
#318
(#318) Jerika69
Válasz venorika #316 számú posztjára
Szia! ezt én is kipróbálom,mert a falási rohamokkal lassan már nem tudok mit kezdeni :(

6 éve
#317
(#317) Gonoszka1 10
Válasz venorika #316 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Javaslom, hogy olvassad el a kötetlen csevegés topikban az 5543-as és 5544-es hozzászólásokat. Az egyikben a helyes kalóriakeret beállításáról és a tápanyagokról van szó, a másikban a sportokról. Kívánom, hogy sikerüljön amit elterveztél, és ha vannak kérdéseid, akkor szívesen segítünk!

6 éve
#316
(#316) venorika
Válasz fogyi977 #310 számú posztjára
Szia fogyi977! Én már annyi mindent kipróbáltam, hogy regényt írhatnék. 52 évesen, pajzsmirigyműtéttel, klímaxal küszködve (azt olvastam h ilyenkor nem megy a fogyás) szóval nem könnyű a helyzet. Nemrég viszont a Nők Lapjában olvastam az "Ördögnyelv" kapszuláról és vettem, (Dr. Herz)3900 Ft 60 db napi 2 db-ot kell szedni, és állítom, hogy kisebb csoda. Soha nincs farkas éhségem. Én a Tesco folyosóján lévő gyógynövényes boltban vettem, patikákban drágább, több gyártó is forgalmazza. Én ehhez ragaszkodom, mert bevált! Most vettem meg a 2. dobozzal és találtam rá erre az oldalra, az elhatározás is meg van, úgyhogy már minden adott a sikerhez!

6 éve
#315
(#315) Gonoszka1 10
Válasz csutikamamika #314 számú posztjára
Egészségedre!

6 éve
#314
(#314) csutikamamika
Ma úgy döntöttem csoki napot tartok semmi mást nem fogok enni csak csokit Nem diétásat lila csomagolásúakat .

6 éve
#313
(#313) Gonoszka1 10
Válasz fogyi977 #312 számú posztjára
Azt a fórumon keresztül nem tudtam, hogy 17 éves vagy. De tény, hogy a napi 2 liter a minimum, ennél több csak jó.

6 éve
#312
(#312) fogyi977
Köszi:) Kicsit nehezemre esik meginni 2 liter folyadékot is pedig tudom ennél jóval többet kéne. Alkoholt pedig nem iszom,17 éves vagyok:D

6 éve
#311
(#311) Gonoszka1 10
Válasz fogyi977 #310 számú posztjára
Szia! Csodaszer sajnos nincsen. Csak egyféleképpen lehet tartósan, és egészségesen lefogyni, kalória defficittel. Persze ehhez kell egy jó keret, ami a BMR-ed felett van egy kicsivel, és kell egy kis mozgás is. Azaz a komfort zónádból mindenképpen ki kell lépni. Éhezni nem szabad, és az egészségesebb ételekből kell lehetőleg válogatni. A tápanyagokat nagyjából betartani, és sok-sok folyadékot fogyasztani (és itt nem alkoholra gondolok).

6 éve
#310
(#310) fogyi977
Sziasztok! Tudtok valami homeopátiás fogyasztó gyógyszert? Hallottam már a szűztea kapszuláról de igazából mindenhol azt hallom hogy az durva hasmenést okoz azt pedig én nem szeretném (főleg mivel egész nap suliba vagyok). Esetleg valaki szed ilyenfajta gyógyszert? Használ is?
Köszi:)

6 éve
#309
(#309) cendybell
Válasz jancsoreka #308 számú posztjára
:) meglátjuk

6 éve
#308
(#308) jancsoreka 4 33
Válasz cendybell #307 számú posztjára
Na ugye. :) Ha neked nem használ, akkor dobd ki vagy ajándékozd el. Szerintem. Azt vettem észre, hogy annyira egyénien működünk, hogy csak és kizárólag nagyon általános tapasztalatokról lehet beszámolni, amik ráaádásul az esetek többségében kérdéses, hogy éppen rád éppen abban az életciklusban igazak-e. Nagyon általános igazság például, hogy a kalóriadeficit fogyást okoz, a túlzó kalóriadeficit meg anyagcsere-lassulást és stagnálást, majd hízást. De hogy ezen belül kinek hogyan kell összeállítani a táplálkozását, mennyi az annyi... Hát azt bizony már az egyén kísérletezi ki magán. Ugyanez igaz a mozgásra is és szerintem a fogyiövre is. Én még nem használtam, de el tudom képzelni, hogy hatásos. Ha igaz az a tézis, hogy a makacs zsírsejteket lehet zúzni és akkor könnyebben távoznak, akkor simán lehet hatásos. :) Sőt, például helyi vérbőséget is okoz (valószínűleg ezért pirul ki és viszket), ami szinten lehet jó hatással. Csodát nem érdemes várni, de egy jó kiegészítő hatása akár lehet is. :)

6 éve
#307
(#307) cendybell
Válasz jancsoreka #306 számú posztjára
hát akkor majd meglátjuk hogy használ-e vagy nem :D

6 éve
#306
(#306) jancsoreka 4 33
Válasz cendybell #305 számú posztjára
Te, most őszintén: nem mindegy?! :D Mármint értem ez alatt: ha neked használ, akkor tök mind1, másnak használt-e. Szerintem kárt nem okoz, szóval kíváncsi lennék, 1 hónap múlva mit tapasztalsz. :)

6 éve
#305
(#305) cendybell
Sziasztok! lenne egy kérdésem :) valaki használt már masszázsövet???
Mielőtt letolna valaki tornázom mindennap :D de azért kiváncsi lennék használ -e valamit mert amikor pl.felteszem a hasamra és 20 percig rezeg rajtam,majd amikor leveszem piros a hasam és viszket :)

7 éve
#304
(#304) Gonoszka1 10
Válasz Katalin63 #302 számú posztjára
Igen, próbálunk segíteni egymáson, és ha kell akkor biztatni, vagy segíteni túllépni a nehézségeken. És természetesen a sikeresen fogyókkal együtt örülni a kisebb-nagyobb sikereknek! Te is gyere, és legyél bázislakó!

7 éve
#303
(#303) Bojtika 3
Válasz Katalin63 #302 számú posztjára
Mi is szeretünk itt lenni. :D Most már akkor Te is? :)))

7 éve
#302
(#302) Katalin63
Olvasom ezeket az oldalakat és megmondom őszintén nagyon tetszik,olyan mint egy nagy család. Nagyon barátságos.

7 éve
#301
(#301) Bojtika 3
Nem köles volt az? Az a sárgás!

7 éve
#300
(#300) csikil4ny
Válasz Bojtika #295 számú posztjára
nekem is volt még egyszer hajdinám, de úgy emlékszek, hogy sárgás volt a színe, az ízére nem emlékszek, csak annyira, hogy elajándékoztam.

7 éve
#299
(#299) trkmz
Válasz Bojtika #298 számú posztjára
A mai vacsimhoz már elkészült a köret, de ki fogom próbálni előbb-utóbb.

7 éve
#298
(#298) Bojtika 3
Forrázd le, hagyd állni, mosd le. De alaposan.

Ezzel rosszat tuti nem teszel vele.

7 éve
#297
(#297) trkmz
Hát, ezek alapján meg nem tudnám mondani, hogy az enyém pirított-e vagy sem. De nem adom fel, amíg van a zacsiban, addig még kísérletezek vele. Ha pedig végképp nem jön össze, akkor esetleg megpróbálok máshol más fajtát venni...

7 éve
#296
(#296) Bojtika 3
http://www.dietasbolt.eu/custom/nyirfaviz/image/cache/w500h500m00wt1/magvak/20140416_162048.jpg

Ez meg pirított. De ezen a képen jobban látszik a magok formája.

7 éve
#295
(#295) Bojtika 3
Elképzelhető, hogy vannak különbségek a termőhely szerint! Kárpátalján a hajdina hagyományos kásaétel és sokan utálják.
Én a Natura által forgalmazottat vettem, egész bors méretű, de érdekesen szögletes, szürkés (szürkésbarna?) magocskák.
Az árat nézzétek, van, ahol fél kiló kerül ennyibe.

http://www.joegeszseget.hu/denes-natura-hantolt-piritott-hajdina-1000g

7 éve
#294
(#294) csikil4ny
közelebbről én is kipróbálom.

7 éve
#293
(#293) trkmz
Válasz Bojtika #289 számú posztjára
Én próbálkoztam már vele, de nem volt nagy sikere. Nem tudom, hogy melyik fajta lehet a kettő közül, amit leírtál, mert ahol vettem, csak ez volt és ráírva nincs, hogy pirított-e, vagy sem. A színe barnás árnyalatú. A csomagolásán az szerepelt, hogy sós vízben főzzük meg. Hát, nekem ez úgy sikerült, hogy a magok egy része teljesen szétfőtt, kinyílott, ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a rizs túlfő. A másik fele viszont egyben maradt és kemény volt... Azután megpróbáltam úgy is, hogy csak kétszeres mennyiségű vizet teszek hozzá, mint a rizsnél, de akkor is kipattogtak a kis magok, csak így több kemény maradt benne. És az íze sem nyerte el a tetszésemet, a kölessel sokkal jobban összebarátkoztunk. Viszont ha másért nem, a változatosság miatt is jó lenne kitapasztalni a hajdina helyes elkészítését...

7 éve
#291
(#291) Orchidea70
Válasz Bojtika #289 számú posztjára
Kedves Bojtika, köszönöm szépen a választ és a tanácsokat a főzéssel kapcsolatban. Ez a nyálkás dolog engem is visszatart egy kicsit :) de nagyon kíváncsi vagyok az ízére, állagára, az pozitívum, hogy kicsit gombás az íze, mert a gombát nagyon szeretem, lehet, hogy először gombapaprikás mellé fogom kipróbálni :) Azt sem tudtam, hogy 2 fajtája van, a natúr és a pirított. Köszi még egyszer, szép napot!

7 éve
#290
(#290) Gonoszka1 10
Válasz Bojtika #289 számú posztjára
Komolyan mondom, hogy ki fogom próbálni a hajdinát! Az tart vissza engem, hogy nyálkákat kell lemosni róla, de egy próbát megér. A Herbaházba lehet kapni, így amikor legközelebb megyünk, akkor nem csak zabból és kölesből tankolok fel, hanem veszek egy hajdinát is próbaképpen. Bojtika, a hajdina is többszörösére duzzad?

7 éve
#289
(#289) Bojtika 3
Kedves Orchidea! Én sokat köszönhetek, úgy érzem, a hajdinának, de igazán meg is kedveltem. Én egészen halvány gombás mellékízét érzem. Nagyon szeretem is gombapaprikáshoz enni.

Általában is köretnek alkalmas, szaftos ételek mellé.

Sok más élelemmel együtt a Joegeszeget.hu oldalon jó árban rendelhető. Általában azért nem olcsó, de kiadós.

Én a natur, szürkés színűt szoktam venni. A pirosas színű, pirított változatát nem próbáltam még.

Ezt (a könnyebbség kedvéért szitában) egy tálba téve, lobogó forró vízzel bőven leforrázom, hogy jól ellepje. Pici sót szórok bele. Le szoktam fedni, hogy ne hűljön hamar.
Állni hagyom jó fél órát, ezután a vizéből kiemelem, és meleg folyó víz alatt alaposan lemosom. A kezemmel kevergetem, hogy érezzem, mikor lesz teljesen nyálka-mentes. Ugyanis a forró víz hatására pirosas nyálkás lesz a leve, ha így főzném, pocsék lenne az íze.

Ha már tiszta, hamar megfő sós vízben, mert már megduzzadt a forrázás során.
Meleg vízbe kell feltenni, sósan. Nem tudom, mennyi idő alatt fő meg, kiveszek egy-egy magot belőle, és ha szét tudom nyomni az ujjaim között, akkor jó.
Sokszor ha marad alatta kis víz, azt még felszívja, mire tálalásra kerül sor.

Hajdinakása kereséssel találsz recepteket még a neten.

Ez az olvasni való róla:

http://www.egeszsegtipp.hu/a-hajdani-hajdina-fagopyrum-esculentum-m--cikk

7 éve
#288
(#288) Orchidea70
Válasz Bojtika #278 számú posztjára
Kedves Bojtika! Már több hozzászólásodban említetted a hajdinát. Megkérdezhetem, hogy hol szoktad megvenni, és milyen formában szoktad elkészíteni? Zabot, kölest rendszeresen szoktam készíteni, mindkettőt nagyon szeretem, de a hajdinát még soha nem kóstoltam, és mivel írtad, hogy jó az erekre is, mindenképp szeretném kipróbálni. Csak fogalmam sincs, hogy mit készítsek belőle. Köszönöm a választ.

7 éve
#287
(#287) Bojtika 3
Válasz Ada777 #285 számú posztjára
Szia! vagyunk páran, akik évszámaink szerint nem fiatalok vagyunk már! :D

Neked is sikerül, meglátod!

7 éve
#286
(#286) Gonoszka1 10
Válasz Ada777 #285 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek a bázison! Sok sikert! És javaslom elolvasásra a kötetlen csevegés topikban az 5284-es, és 5285-ös hozzászólásokat. Az egyikben a helyes kalóriakeret beállításáról és a tápanyagokról van szó. A másikban a sportokról.

7 éve
#285
(#285) Ada777
Sziasztok! Én is új vagyok, jónak látom az oldalt. Nem vagyok fiatal és eū. problémaim is vannak, de kitartó leszek :)

7 éve
#284
(#284) Eletem12
Köszönöm :)

7 éve
#283
(#283) bmati 584
BMR: Basal Metabolic Rate (alapanyagcsere). Ez egy kalóriaérték, amit a szervezet minden nap elhasznál mindenféle terhelés nélkül (azaz ha egész nap fekszel, akkor is eléget ennyi kalóriát). Efölött érdemes enni kb. 100 kalóriával minden nap. Ha ezalatt eszel, akkor kapcsol a szervezeted éhező üzemmódba és lassítja le az anyagcserédet, ami hosszú távú fogyásnál csúnyán visszaüt (ebből lesz a jojó effektus).

7 éve
#282
(#282) Eletem12
Pontosan mi az a BMR? Valami energia? Én 165 magas vagyok és 74 kg :(

7 éve
#281
(#281) csikil4ny
Válasz gervanbetti #280 számú posztjára
Én is megnézem, az orvos el akar küldeni gerinctornára. :(

7 éve
#280
(#280) gervanbetti 6
Válasz Valéria68 #258 számú posztjára
Én 90 kilóval,izületi bajokkal nem nagyon tudtam tornászni,megvettem a "gerinctorna kezdőknek" c.DVD-t egy ezresért.Először 20 perc ment,3hét után tudtam végig csinálni a 40 percet.Ha a fenti címet beírod a yutube keresőbe,jó kis kímélő torna videokat találsz!

7 éve
#279
(#279) bmati 584
Válasz Eletem12 #277 számú posztjára
Bocs, hogy beleszólok, de a zumba mellé majd keríts valami erősítést is, ha el akarod kerülni a lógó bőr effektust, főleg felsőtestnél.
Remélem a napi kereted a BMR értéket felett van. :P

7 éve
#278
(#278) Bojtika 3
Válasz Eletem12 #277 számú posztjára
idővel rájössz, hogy pár alapanyagot érdemes megváltoztatni.
Én bevezettem a zabkását első étkezésként. Emiatt alig eszem kenyeret, mert nem kívánom.
Gyakori köret nálunk a köles, mert bár szárazon elég kalóriadús, legalább háromszoros folyadékot vesz fel, azaz főve kalóriaszegényebb a rizsnél. És hihetetlen egészséges beltartalommal rendelkezik.
A hajdináról nem is szólva, az még az ereket is rendbeszedi.

7 éve
#277
(#277) Eletem12
A kalória számolását most kezdtem egy hete. Örülök, h ezt az oldalt megtaláltam. Igazából most azt akarom kipróbálni, h mindent esze csak jóval kevesebbet. Mellette meg zumbázok :)

7 éve
#276
(#276) Bojtika 3
Válasz Eletem12 #274 számú posztjára
Elkezdtem fokozatosan átállítani az étkezésemet, számon tartom a kalóriák mellett a tápanyagok megfelelő arányát is, és főleg eleinte, amikor még alig bírtam mozogni, szinte folyamatosan edzettem. Azaz azt a pár percnyi kicsi mozgást, amit bírtam, azt a lehető legtöbbször csináltam meg naponta.
Persze én itthon vagyok (ha van munkám, itthonról dolgozom), megtehetem.

Te is meg tudod csinálni, ha nekem vén fejjel sikerült! :D

7 éve
#274
(#274) Eletem12
Válasz Bojtika #264 számú posztjára
Szia/ Sziasztok!
Én is új vagyok. Már van két leányzom. És ezzel együtt plusz 25 kg. Már Én is mindent probáltam de hiába. Igazából szerintem nem is lenne velem gond ha a fenekemen , hasamon , és a derekamon zsír nem lenne. Hogy sikerült neked ennyit lefogyni ??? Gratula hozzá :)

7 éve
#275
(#275) Eletem12
Válasz Bojtika #264 számú posztjára
Szia/ Sziasztok!
Én is új vagyok. Már van két leányzom. És ezzel együtt plusz 25 kg. Már Én is mindent probáltam de hiába. Igazából szerintem nem is lenne velem gond ha a fenekemen , hasamon , és a derekamon zsír nem lenne. Hogy sikerült neked ennyit lefogyni ??? Gratula hozzá :)

7 éve
#273
(#273) harmonia77
Köszi nektek :)

7 éve
#272
(#272) Bojtika 3
Válasz harmonia77 #270 számú posztjára
Szia! Nagyon drukkolok.
Így az elején olvasgass vissza kicsit, és a beállításnál figyelj a BMR-re. Annál kevesebbet nem szabad enni.

7 éve
#271
(#271) Gonoszka1 10
Válasz harmonia77 #270 számú posztjára
Szia! Neked is sok sikert! És ha vannak kérdéseid, akkor gyere, mert szívesen segítünk!

7 éve
#270
(#270) harmonia77
Sziasztok! Szintén új vagyok és nagyon bízom abban, hogy végre sikerül leadni azt a fránya zsírt!!!
Agyban eldöntöttem , hogy vége ennek a pusztító életmódnak! Halál a zsírra!!! :)
Szorítok mindenkinek, hogy sikerüljön az elképzelése. Szép napot !

7 éve
#269
(#269) Gonoszka1 10
Válasz yudit #268 számú posztjára
Szia! Köszöntelek itt a bázion! Ha jól állítod be a napi kalóriakeretedet (BMR köré), sokat iszol, mozogsz, és kitartó vagy, akkor nincsen semmi akadálya annak, hogy elérd a célod! Ha vannak kérdéseid, akkor nyugodtan kérdezzél, és mi szívesen segítünk!

7 éve
#268
(#268) yudit
Sziasztok! még új vagyok! de reménykedek ,hogy sikerülni fog!

7 éve
#267
(#267) krizsobogi
Sziasztok.
Reg Enor valakinek van tapasztalata a termékkel ksocsolatban?

7 éve
#266
(#266) neonlicht
Hajat öblíteni jó :)

7 éve
#265
(#265) halene
bázis előtt ittam almaecetet kb. 2 hétig :D(épp beugrott egy cikk itt a neten és hát...próbáljuk ki) mióta bázisozom eszembe se jutott pedig még fél üveggel van a spejzban, amit el lehetne fogyasztani...de nincs hozzá gusztusom :)

7 éve
#264
(#264) Bojtika 3
Ártani nem árt az almaecet, bár eszembe sem jutott, mialatt az a 25 kiló lement rólam. :)))

7 éve
#263
(#263) Valéria68
Persze hogy kipróbáltam, és használt, nyilván hogy mozogni kell és nem túl enni magunkat. :)

7 éve
#262
(#262) Bojtika 3
Válasz Valéria68 #261 számú posztjára
Kipróbáltad és használt? :-D

Ennél "komolyabb" zsírégetők se váltak be, csodaszerek nincsenek.

Csakis a rendes mozgás és az egészséges étkezés vezet célra, bár van pár készítmény, ami megkönnyíti a folyamatot, ha nem is zsírégetés révén.

7 éve
#261
(#261) Valéria68
Alma ecet :)

7 éve
#260
(#260) Valéria68
Válasz Bojtika #259 számú posztjára
Koszi a segitségedet de nem arról van szó hogy a karika megütött. Egyszerüen nem tudok bizonyos gyakorlatokat megcsinálni,de majd kitapasztalom mégis miket lehet majd köszi azért a felajánlásod.

7 éve
#259
(#259) Bojtika 3
Ha annyit megírnál, milyen mozgásokat szabad végezned, talán tudnék segíteni otthon végezhető gyakorlatokkal. Nyilván nem tartozik a nyilvánosságra, milyen problémád van, de nekem kicsit kísértetiesen hangzik, hogy "jól megvereted magadat" azzal a karikával. Mint írtam is, én nem tudnám hosszasan mozgásban tartani a sima karikát sem, de ha Te ezt meg tudod csinálni, akkor biztosan van olyan otthon végezhető más mozgás is, ami hatékony lehetne.

7 éve
#258
(#258) Valéria68
Válasz Bojtika #251 számú posztjára
Én csak egy tippnek irtam, mert nekem hasznos, de persze csinálja mindenki azt a mozgást amit szeret és bevált. Én sajna tornázni nem igen tudok egészségügyi okokból. A vizi tornát néztem még de az meg drága, ez pedig 1x-ri befektetés. Szerintem a belső szervekre nem káros én nem tapasztaltam. Szalagom nekem is van de még nem jutottam odáig hogy kipróbáljam idővel majd lehet. Jó fogyást mindenkinek!

7 éve
#257
(#257) Bojtika 3
Igen, vannak, akik azt hiszeik, hogy edzés alatt az értendő csak, amitől haldoklásközeli állapotba kerül az ember. Pedig ha így lenne, nekem nem jött volna vissza az elsatnyult és leépülőben levő izomzatom.

7 éve
#256
(#256) Alex89
Válasz Bojtika #249 számú posztjára
Kipróbáltam és jó! :-)
Hát egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem.
Barátnőm nem hinném, hogy lelkesedne az ötletért, nem igazán hiszi el, hogy a szalag használ. Ahhoz pedig túl lusta, hogy esetleg kipróbálja. :-D

7 éve
#255
(#255) Bojtika 3
Ráadásul ingyen. Nekem ez is sokat számít.

7 éve
#254
(#254) manna37
Válasz Bojtika #253 számú posztjára
Úgy-úgy Bojtika!Az izomzúzódást és egyebeket én is kihagynám..vannak más szuper gyakorlatok a derék karcsùsìtására.

7 éve
#253
(#253) Bojtika 3
Legfeljebb izomzúzódást okozhat szerintem.

Én maradok veretlenül inkább. :-D Annyira nem is tudtam hulahoppozni soha, nem is nagyon gyakoroltam a sima karikával sem.

7 éve
#252
(#252) manna37
Válasz Valéria68 #250 számú posztjára
Ezzel kapcsolatban felmerült már bennem a kérdés,hogy a belső szerveknek ez mennyire tesz jót??

7 éve
#251
(#251) Bojtika 3
Ja, hát ennyiért nem vicc... :-D

Jó eszköz biztosan, de vagyunk páran, akinek ez drága.

7 éve
#250
(#250) Valéria68
Én hullahopp karikázok ezzel: nagyon hatásos! Persze más karikával is lehet csak a lényeg nehezitett legyen.

http://www.magichoop.hu/

7 éve
#249
(#249) Bojtika 3
Kitaláltam még egyet. (Röhej, de nem találom a szalagomat!!! )

Ha a két végét megfogod, és kábé derékmagasságban letámaszkodsz egy stabil felületre, akkor is az egyik lábbal belelépve a szalag közepébe, tudsz hátrafelé nyújtani. Az ilyesmi a deréknak és a fenéknek is jó.

(A barátnőd, ha sokat variál, akkor akár ellen is tarthat, nem? :-D Mert ő milyen formában van? )

7 éve
#248
(#248) Alex89
Elsősorban magamhoz :-) Egy tricepsz gyakorlat volt, amikor az ajtóra raktam fel, és két oldalt húzgáltam lefelé. A többit azt megoldottam úgy, hogy ráálltam, vagy hónalj alatt átfűztem.
Lábra - hasra azt csináltam, hogy hanyatt feküdtem, felhúztam a térdeimet, a szalagot rá a talpamra és úgy nyújtottam ki a lábam, majd húztam vissza.

7 éve
#247
(#247) Bojtika 3
Nem jön szét.
Azt hinnéd, nem fog akkor se szétjönni, amikor ki akarod oldani, de akkor szétjön.
Ha jó az erősségi fokozat, akkor sokáig bírja.
Kitaláltad már, mire hurkolod rá?
Lábra is szépen lehet dolgozni vele, ha a talpaddal belelépsz az összekötött szalagba, és nyújtott lábbal hátrafelé emeled a lábad...Csak próbálgasd!

7 éve
#246
(#246) Alex89
Már ma is használat után szórtam rá egy kicsit. Csomózásos gyakorlatoknál a csomó nem tud szétjönni? Én ettől félnék. Mondjuk a gyakorlatokat is alig mertem elkezdeni, mert "úr isten mi van ha elszakad" de aztán belejöttem, csak elsőre fura volt :-)

7 éve
#245
(#245) Bojtika 3
A szalagot időnként ne felejtsd el végighintőporozni.

Lehet ám a végeit összecsomózni, és duplán huzigatni!
Azt, hogy kis terpeszben rajta állsz a közepén, és oldalra nyújtott karokkal emeled a végeit, azt csak a szalag tudja így, hogy mindened mozog.

7 éve
#244
(#244) Alex89
Válasz Bojtika #243 számú posztjára
hehe, edzés videók terén Te vagy az oldal cukros nénije :-))) hálásak is vagyunk ezért Neked!
A szalagról pedig azt gondolná az ember, hogy csak egy kis semmiség, pedig voltak gyakorlatok amik a 20. ismétlésnél már igen kemények voltak.

7 éve
#243
(#243) Bojtika 3
Megvan az a hátránya, hogy rossz időben és hó végén is tudsz vele edzeni. :-D

Merthogy nincs kifogás... :D Az összes, amit kinézegettem magamnak, (és osztogatom buzgón) ilyen.

7 éve
#242
(#242) Alex89
Válasz Bojtika #241 számú posztjára
Néztem, de még nem próbáltam. Viszont ami késik nem múlik :-)
Megvettem a szalagot. Képzeld végignéztem a környék összes hipermarketét és sportboltját, de sehol nem volt. Végül egy gyógyászati segédeszköz boltban találtam rá. Egész jó áron is bolt, már próbálgattam is gyakorlatokat. Bejövős dolog, tetszik! :-)

7 éve
#241
(#241) Bojtika 3
Tök jó. :-D

Sansone-tól nekem is be tud állni a derekam! Ha érzem, akkor ott!

A Tatarek 10 perceseket nézted már?

Van ám tőle IronBox is a youtube-n,én nem bírom lekövetni az ütéskombinációkat, de Te talán. (Ő dolgozta ki az IronBoxot.)

7 éve
#240
(#240) Alex89
Válasz Bojtika #239 számú posztjára
Debrecenben lakok, bár még csak pár hónapja költöztem ide. Nagyjából tudom, hogy merre vannak sportboltok, nincsenek is messze a munkahelyemtől, de azok eddigi tapasztalatok alapján elég drágák. Egy hipermarketben dolgozok, ott már néztem a sportosztályon, de nincs. Holnap majd úgyis mennem kell dokihoz, mellette van egy gyógyászati, majd szétnézek.

Az előbb viszont megcsináltam a Tiffanysat, utána az 5 mérföldes gyaloglást, végül a Tiffanysat újból :-D

7 éve
#239
(#239) Bojtika 3
Nem kell rákötni semmire. Elég csak áthurkolni. Úgyis a csomót ki kell oldani, ne megfeszítve maradjon ott a szalag. (Időnként be is kell hintőporozni.)

Ha eléggé súlyos az akasztós szekrény, de félre lehet tolni kétfelé a cuccokat, akkor a rúdra hurkolod.
Végső esetben a fürdőben egy kapaszkodónak is ki kell bírnia ennyit, csak ott vigyázni kell, el ne csússz

Nem tudom, merre laksz, van-e sportbolt, vagy esetleg gyógyászati bolt, esetles áruház sportosztálya. Néha elég meglepő helyen kapható. Én megrendeltem szakboltból, és személyes elhozatallal, családilag megoldottuk.

7 éve
#238
(#238) Alex89
Elsőre ezeket a gyakorlatokat találtam:
http://www.youtube.com/watch?v=jvHpW_w10iI
Magamra legalább tekerhetem, engem úgy is ő tesz tönkre :-DD

7 éve
#237
(#237) Alex89
Válasz Bojtika #233 számú posztjára
Valóban érdemesebb neten szétnézni. Megnéztem a Dechatlonba, de ott 3990 nél kezdődnek. Árgépen olyat néztem ki amilyen neked van, 1290 + ezres szállítás, azért nem mindegy. Azon még gondolkodok, hogy hová tudnám rögzíteni úgy, hogy a párom nem kezd el hisztizni, hogy tönkre teszem. Egyelőre nem jut eszembe semmi amit szerinte nem tennék tönkre :-D Bár lehet, hogy pont így lenne hasznos... jó sok kalóriát égetnék miközben futok előle :-DD

7 éve
#236
(#236) LPanka
Válasz Bojtika #235 számú posztjára
én is téptem már szét. edzés közben persze :D

7 éve
#235
(#235) Bojtika 3
Válasz LPanka #234 számú posztjára
Hihihi... :-D

Én a leszakadt darabokat hasznosítom, csúszásgátlónak pl.

7 éve
#234
(#234) LPanka
Válasz Bojtika #233 számú posztjára
alternatív felhasználás szalagra: ki is lehet kötözni vele a máskat :D

7 éve
#233
(#233) Bojtika 3
Küldtem már linket, érdemes az Árgép-en megnézni, mert jó nagy szórások vannak.
A szín kódolja az erősséget. De pár gyártó színskálája eltérő.
Az enyém Thera-band, sötétzöld. Lassan veszek majd másikat, ezt már idestova két éve csomózom-oldozom, huzigálom, és már kezd fáradni az anyag, a múltkor leszakadt a végéből 10 centi.

Gondold ezt el: a szalagot rögzíted valahol a hátad mögött, terpeszállásban megfogod az egyik kézzel, és a másik lábadhoz hajolsz, kis törzscsavarással.
Rögzítéshez nekem bevált a szobabringa, ezt a gyakorlatot lehet derékmagasság körül, a kormányszárra hurkolt szalaggal végezni. A bringa vázán nincsenek éles sarkok, nem sérül a szalag.

Sok jó gyakorlatot lehet a szalaggal kitalálni. A neten aránylag kevés van.

7 éve
#232
(#232) Alex89
Válasz Bojtika #231 számú posztjára
Nah akkor azon gyakorolni fogok :-)
Túlsúlyom az nincs, sőt inkább több is kellene a magasságomhoz, csak ami van az naggggyon rossz helyen van. De megfogadom a tanácsodat, neked azért jóval több rálátásod van ezekre a dolgokra mint nekem így kezdőként. A szalagnak pedig utánanézek. :-)

7 éve
#231
(#231) Bojtika 3
Nem kell ugrándozni, Sansone is használ kis súlyokat, a helyben járás közben. A palack fogását lehet a tenyérben máshová áthelyezni, de a 2 kilós súlyt mindenképpen soknak tartom akkor is.
Ha meg ugrándozol, akkor legyen elég a saját túlsúlyod. Félő, hogy megsérülsz, és akkor szevasz mozgás egy ideig. Az nem jobb.

7 éve
#230
(#230) Alex89
Válasz Bojtika #229 számú posztjára
Köszi szépen a linkeket!
Saját testsúlyosokat szoktam és szeretem is csinálni. Csuklósúlyt pedig neten keresgéltem, 2*2 kilósat találtam 3300 ért. Azt elég reálisnak gondolom. Az a baj, hogy ha ugrándozás közben kézi súlyzókat, vagy palackokat fogok akkor nagyon hamar begörcsöl a tenyerem.Erre szeretnék valami alternatívát.

7 éve
#229
(#229) Bojtika 3
Azok nem annyira jók, viszont drágák. Inkább vegyél szalagot, kis súlyzónak jó a fél lityis víz palackja.
Ha egy jó formájú gyümölcsleves palack, az se rossz.
Ha nekem sikerült 50 felett igencsak, akkor Te is megcsinálod. Képes vagy rá!
Igazából a saját testsúlyos edzések a legjobbak, főleg ezen a mi szintünkön. És kicsi a sérülésveszély. Ugyanis nemcsak az izomzat erőtlen, de a szalagok, inak is gyengék, nem bírják az erősebb terhelést.


Itt kuksi, ez a társaság tette közzé a Sansone-anyagokat!

http://www.youtube.com/watch?v=dm1TEcDUvfM

Te még lemaradtál Tatarekről?
Sansone 1 mérföld http://www.youtube.com/watch?v=ykPr0t2KutY
2 mérföld http://www.youtube.com/watch?v=oBgB_cqDiXs
Fitness Blenders http://www.fitnessblender.com/v/full-length-workouts/
(A zöld gomb, Search Workouts az edzés-kereső.)

Tatarek http://www.tatarekrezso.hu/videok.php
Kezdőknek, 10 percesek http://www.youtube.com/playlist?list=PLXVo3BKLZz7taeIeb7D5Ukub2jwx-c5No
Tiffany (fent a fejlécben a Free workouts-ra katt) http://www.tiffanyrotheworkouts.com/

Sansone-t itt találtam most:

https://www.pinterest.com/fleurel/leslie-sansone-walking/

7 éve
#228
(#228) Alex89
Válasz Bojtika #227 számú posztjára
Köszönöm szépen!
Az elsőnél sajnos azt írja, hogy szerzői jogok miatt eltávolították, de a másodikat mindenképpen ki fogom próbálni!
Ha vannak még linkek akkor azokat megköszönném :-) Súlyzóm egyelőre még nincs, illetve hamarosan lesz. Csukló és bokasúlyokat szeretnék majd venni, azokkal csak hatékonyabb lenne. Talán valami izomnak látszó dolgot is sikerülne összeszedni :-D

7 éve
#227
(#227) Bojtika 3
Válasz Alex89 #226 számú posztjára
Nekem néha kis húzódást is csinál másnapra.

A sima 5 mérföldesen kívül vannak olyanok is, amikben tempóváltások vannak, nézd ezt:
Fast http://www.youtube.com/watch?v=A-i-3Isbk4A&list=PLtdXZMPKC7yK5KXTpN6jZ3Zz7a25YiOfo

vagy ez:
http://www.youtube.com/watch?v=CoN_rvyeG0Y

...van még hasonló, ha kérsz, de én is a youtube-ról mentegettem a linkeket. Van kis súlyzós is Sansone-nál.

7 éve
#226
(#226) Alex89
Sziasztok!
Végigolvasgattam ezt a témát is, ma délelőtt kipróbáltam Leslie Sansone helyben járós gyakorlatait, hát nagyon bejött. :-) Mindig szerettem ezt a típusú mozgást, nem kell hozzá semmi, bármikor csinálhatom ha van egy kis időm, rossz időben nem kell azon bosszankodnom, hogy nem tudok kimenni futni, egyszerűen csak elindítom és csinálom. Az 5 mérföldes videót csináltam a 4. mérföld végéig, de csak azért kellett befejeznem, mert elkéstem volna munkából :-D Nem megeröltető, de azért átmozgat és megizzaszt. Nagyon tetszik! :)

7 éve
#225
(#225) neonlicht
Van egy placebó jellegű hatás is. Az ember hajlamos jobban betartani a diétát, hogy a beszedett zsírégető ne vesszen kárba. :)
Ha akarsz valamit szedni ezért, kezdetnek jó ez pl.: http://www.biotechusa.hu/term%C3%A9kek/zs%C3%ADr%C3%A9get%C5%91k/super-fat-burner/
Vagy valamilyen L-karnitin készítmény.
Ezek barátságos dolgok.

7 éve
#224
(#224) MrSkate
Szerintem van igazság abban amit mondasz, gyengén szedtem eddig napi kettő a maximálisan szedhető 6 helyett. Átgondolandó amit mondasz.

7 éve
#223
(#223) neonlicht
Ha egy hete szeded, akkor gondolom úgyis csak fél adagban, vagy ilyesmi. Merthogy óvatosan kell az ilyesmit kezdeni, mielőtt hanyatt esel. Nem tudom mit csinálj, én biztos félretenném, hogy lássuk elébb, működik-e amit csinálok. A mankó ráér.

7 éve
#222
(#222) MrSkate
Akkor most jobb lenne abbahagyni? Most kezdtem szedni pont egy hete a Revexet de akkor elhagyom a végére ha az jobb. 100-ró kéne fogynom olyan 25-30 kilót.

7 éve
#221
(#221) neonlicht
Válasz MrSkate #220 számú posztjára
A zöld kávé alig több, mint sima lehúzás. Némi élénkítő hatás, némi flavon tartalom. Semmi olyan, ami lényegeset változtathat a helyzeten.
A Revex már más kategória, a még legálisnak meghagyott hatóanyagokból többet nem is nagyon lehet kihozni. Termogén hatást viszont már ettől se nagyon kell várni. Élénkítésben olyasmi, mint mondjuk 6 kávé. ( ha valaki nem bírja, annak van a termék testvére, a Shredex) Folyamatosan nem szabad használni, mert úgy káros az egészségre, mellesleg a hatékonysága is csökken. Pár hétre be lehet dobni, de egyáltalán nem jó ötlet azzal nyitni a fogyást.
Amikor még sok a túlsúly, elég könnyen szokott lefele olvadni. Ha most kijátszod ezt a kártyát, mi lesz a végén? Ilyenkor a legfontosabb, hogy a diéta beálljon, a megváltozott életmód beálljon. Úgyis azon múlik minden.

7 éve
#220
(#220) MrSkate
Sziasztok van valakinek infója a Revex 16-ról, vagy a zöld kávé kivonatról?

7 éve
#219
(#219) neonlicht
Van itt egy cég, de nincs információm, hogy megbízható-e.

http://www.proteron.hu/www-proteron-hu/eshop/4-1-Fogyast-segito-szerek

7 éve
#218
(#218) bizsupam
Válasz bmati #217 számú posztjára
Köszönöm szépen!!

7 éve
#217
(#217) bmati 584
Válasz bizsupam #216 számú posztjára
Így már lesz. :D
Ha valami változik, akkor szólj és javítunk rajta, ha szükséges. :)

7 éve
#216
(#216) bizsupam
Válasz bmati #215 számú posztjára
Rendben! Remélem lesz miről beszámolnom a következő hetekben :-))

7 éve
#215
(#215) bmati 584
Válasz bizsupam #214 számú posztjára
Ilyenen még amúgy nem dolgoztam, de mondják, hogy nem rossz. :)
Az edzésterven meg havonta variálj. Cseréld fel a gyakorlatok sorrendjét vagy cseréld ki a testrészeket vagy más irányból dolgoztasd meg az izmot, lehet állandó intenzitású vagy változó (akár piramis módszeres is), iktass be plusz egy napot vagy vegyél ki egyet és ahelyett otthon csinálj saját testsúlyos edzést arra a részre, stb.

7 éve
#214
(#214) bizsupam
Válasz bmati #212 számú posztjára
Akkor eltaláltam a nevét :-D

7 éve
#213
(#213) bizsupam
Válasz bmati #209 számú posztjára
Beállítottam! :-) Köszönöm szépen! Az edzéstervet is, holnap reggel jön az 1. nap :-)

7 éve
#212
(#212) bmati 584
Válasz bizsupam #211 számú posztjára
Ez csak simán hasgép. :D
Az pedig félpiramis edzésmódszer. :)

7 éve
#211
(#211) bizsupam
Válasz bmati #210 számú posztjára
Egyik se! Erre gondolok: http://www.biotechusashop.hu/sites/biotechshop/documents/edzes/l_327_20130110133918.JPG Legutóbb ajánlották, hogy csináljam azt, hogy elkezdem 30 kg-al amennyivel szoktam, annyit csinálok amennyit bírok, aztán ugyanezt 25-el, 20-al, stb, és így lemenni a 10ig.

7 éve
#210
(#210) bmati 584
Válasz bizsupam #208 számú posztjára
A római székre gondolsz vagy ferde padra gondolsz? :)

7 éve
#209
(#209) bmati 584
Válasz bizsupam #206 számú posztjára
Egyél rendesen. Állíts be heti 0,3 kg-os fogyást 1 hétre (ha híznál fél kg-tól többet), akkor növelj heti 0,5-re, nálad még a heti 0,7 is határeset, bár annyit nem ajánlanék. :)
A hízást azért írom, mert lehet eddig keveset ettél és most hogy hirtelen megugrasztjuk, akkor előfordulhat egy kis növekedés, de után fogyni fogsz. Érdemes bizonyos időközönként hozzányúlni a fogyás mértékéhez (szerintem 1-2 havonta). Ez is változatosabbá teszi a dolgokat. :)

7 éve
#208
(#208) bizsupam
Válasz bmati #207 számú posztjára
Hát ha akarnám se tudnám szerintem azokat megcsinálni :-D Lábemelés talajon, függeszkedve, vagy alkarra támaszkodva, de lógva, érted :-P Meg a hasgép, aminek szintén nem tudom a nevét, plusz haskerék!

7 éve
#207
(#207) bmati 584
Válasz bizsupam #202 számú posztjára
XD
Amiket csinálnak az esetleg, de a keményebb hasgyakorlatok után van, hogy 1 hétig sem lehet ráedzeni. :P
A sima felülésekkel tényleg nem fogod túledzeni magad, de próbáld ki a 90 fokos felülést (ebből 3x100 és még érezni fogod egy darabig) vagy a nyújtott lábemelés függeszkedve úgy, hogy megérinted a csuklódat a bokáddal vagy ott van az átkulcsolós, illetve az eltoló zászló (ezek főleg az oldalsó hasizmot edzik brutálisan).
Én heti 1-szer hasazok és ha időm engedné, akkor sem csinálnám heti 2-nél többször. Ha erős hasat akarsz, akkor ennyi elég, ha jó állóképességet akarsz hasra, akkor akár minden nap lehet. Minél erősebb a hasad és a derekad, gyakorlatilag annál jobb leszel minden sportban, ugyanis ez az erő központja. :P

7 éve
#206
(#206) bizsupam
Válasz bmati #205 számú posztjára
Kardiónál annyit írok be, amennyit a gép lemér nekem edzés közben, ezt már kitapasztaltam én is, hogy ide kevesebbet kell beírni :-) De akkor az erősítésből is kevesebbet fogok! Bár nem sokat számít, mert sose eszem annyit, amennyire feltornázom. Akkor inkább higyjek neked és egyek rendesen, mint Bofynak, szerinte maradjak az 1490nél? :-)

7 éve
#205
(#205) bmati 584
Válasz bizsupam #201 számú posztjára
Igen, így már többet ehetsz jóval. Így heti fél kiló fogyásnál ehetsz napi 1718 kalóriát, 0,3 kg-os fogyásnál meg 1938-at. A sportot pedig időben kevesebbnek vidd fel, mert csúnyán mellélőnek itt a kalóriaégetéssel (általában jóval fölé). Mondjuk ha 45 percet edzel teremben és ebben a bemelegítés is benne van, akkor 30-35 percnek vidd fel. Amennyivel kitolod az értékeket a nagyját azt edd is le. Kardiónál is kb. az eredeti idő 3/4-ét vidd fel.

7 éve
#204
(#204) bizsupam
Válasz Bojtika #203 számú posztjára
Mielőtt elkezdtem terembe járni, sokáig edzettem azokra a videókra! Még most is, csak ritkábban. Nagyon kedvelem őket, szuperül meg vannak csinálni, és Kelli (?) is szimpatikus :-)

7 éve
#203
(#203) Bojtika 3
Válasz bizsupam #199 számú posztjára
Kiváló alany vagy a Fitness Blender-ekre.
Csak egy példa:

http://www.youtube.com/watch?v=5p6F8sA0uRo

7 éve
#202
(#202) bizsupam
Hasazni minden edzésnél szoktam, nekem azt mondták azt lehet, mert pár óra alatt regenerálódik!

7 éve
#201
(#201) bizsupam
Válasz bmati #200 számú posztjára
Masszőr vagyok! És nem az a simogatós fajta :-D

7 éve
#200
(#200) bmati 584
Válasz bizsupam #198 számú posztjára
Persze.
1. nap: váll, mell, tricepsz
2. nap: comb, vádli, has
3. nap: bicepsz, hát, derék
Kardiózni meg hétfőn és szerdán vagy csütörtökön kellene. Ha csütörtökön akarsz, akkor mindenképpen erősítés után.
Milyen munkát végzel? Mert én csak szellemit húztam be neked, de akkor az lehet kevés és borul a rendszer. :P

7 éve
#199
(#199) bizsupam
Úgy lehet növelni az edzés számot, ha olyan is van benne, amit itthon tudok végezni! 2 és 5 kg-s kézi súlyzóm van, egy haskerék, ferdepad, és az ellipszis!

7 éve
#198
(#198) bizsupam
Válasz bmati #195 számú posztjára
Nem, azt írtam, hogy 1700 alatt ritkán eszem, csak a minimum az 1490, de ezt növelem sporttal, munkával!
3x tudok csak menni terembe, kedd csütörtök szombat délelőtt van rá időm! 3 napra tudnál mondani edzős tippet?
Arányok: fehérje 75 gr, ch max 186 gr, zsír max 50 gr. Fogyókúrásra van állítva.

7 éve
#197
(#197) Gonoszka1 10
Válasz Bojtika #194 számú posztjára
A lichentől az egész szám kivül-belül tiszta seb, és azt mondta a bőrgyógyászom, hogy már nem tud mit adni, így írt egy beutalót, és mondta, hogy holnap hajnali 7-re menjek oda. És megvigasztalt, hogy majd lehet, hogy mintát vesznek, és átküldenek a bőrklinikára is (hurrá!).

7 éve
#195
(#195) bmati 584
Válasz bizsupam #188 számú posztjára
Többet eszel és éhes leszel? :D
A folyadék jó. Az arányokkal mi újság?
Kondiban erősítés után kell kardiózni, előtte nem érdemes, inkább csinálj körzéseket meg pár könnyített bemelegítő gyakorlatot azon a gépen, amin csinálni akarsz valamit. Ha kardiózol, akkor min. 40 perc. Erősítésre a 45 perc pedig tényleg határeset.
Viszont azt most mondom, hogy konditeremben sok a felsőtest-alsótest nap váltva, mert egy héten 3-szor is edzel bizonyos izmokat. Akkor meg mindegy, ha heti 3-szor jársz le teljes testet átmozgatni.
Ha erősíteni akarsz, akkor 4-5 nap a teremben bőven elég. Pl.:
hétfő-mell, tricepsz
kedd-láb (comb, vádli), váll
csütörtök-bicepsz, hát
péntek-has, derék
Kardió meg elég kedden és pénteken. Esetleg átvariálhatod a csütörtököt és pénteket, hogy megcseréled őket, akkor lehet kardiózni kedden, csütörtökön és szombaton.

7 éve
#194
(#194) Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #192 számú posztjára
Ssszzüzzmáriaidesanyám.

Mi történt??? Jééézusom!

7 éve
#193
(#193) Bofy
Válasz bizsupam #191 számú posztjára
Rendes lány:)

7 éve
#192
(#192) Gonoszka1 10
Válasz Bofy #190 számú posztjára
Én holnapra fejessalátás-banános-ananászost készítettem, de már most este megcsináltam, mert holnap reggel nem lesz rá időm. A számmal elküldtek a szájsebészeti klinikára hajnali 7-re, mert a bőrgyógyászom már tehetetlen (sajnos).

7 éve
#191
(#191) bizsupam
Válasz Bofy #190 számú posztjára
Iszom!! Nem edzős napokon az szokott lenni a tízórai! Bébispenót, banán, alma, avokádó, 2 dl víz! Most pár napja nem ittam, de fogok újra.

7 éve
#190
(#190) Bofy
Ne csokikát szopogass, hanem rágcsálj répát, meg almát, és akkor többet ehetsz, és nem leszel éhes!:P
ZÖLD TURMIXOT NEKED REGGELIRE!!!! Jut eszembe!!! Olvass utána, futás boltba, holnap már azt idd:)

7 éve
#189
(#189) Bojtika 3
Bizsupam elég kemény edzésekkel indított, emlékszem! Akkor nem bírtuk lebeszélni róla.

7 éve
#188
(#188) bizsupam
Válasz Bofy #184 számú posztjára
De akkor éhes leszek :-( :-DD
bmati, többet iszom, 3 liter fölött van bőven. Kondiban ilyen: 15 perc futás, 45 perc erősítés, 20 perc bicikli. Felsőtest-alsótest napok váltakozva. Otthon ami épp eszembe jut, jó sok torna le van mentve, szinte az összes az ide feltettek közül van.
Bojtika! Kb 1 hónapja járok terembe, nagyon élvezem, ezen nem szeretnék változtatni :-)
Az itthoni ellipszis trénert hanyagalom egy jó ideje, arra lehet vissza kéne pattannom, korábban az segített a súlyvesztésben! (45 perc)

7 éve
#187
(#187) Bofy
Válasz bmati #185 számú posztjára
Csak már felnyomtad a kislámpádat is:D

7 éve
#186
(#186) Bojtika 3
Bizsu, egyelőre úgy néz ki, nem veszítesz semmit, ha állítgatsz egy darabig.

Mi van, ha edzést váltasz?

7 éve
#185
(#185) bmati 584
Válasz bizsupam #181 számú posztjára
A BMR-ed 1463 kalória. Az 1490 jónak tűnhet, de szerintem válts át heti 0,3 kg-os fogyásra, így ehetsz 1681 kalóriát ülő életmód mellett. Lehet túl szorosan tartottad a gyeplőt. Tartsd ezt 2-3 hétig, után kicsit növelheted a heti fogyást (mondjuk 0,1-0,15 kg-mal). A sportot meg számold külön és ne a napi keret részeként. :P
A napi min. 2,5 liter folyadékod megvan?
Az edzések hogy mennek és miket csinálsz most?
A látszat ellenére nem vallatni akarlak... :P

7 éve
#184
(#184) Bofy
Tudod én nem értek egyet a sportolás leevésével. Legyen a bmr felett, és kész. Az 1300 meg alatta van. És ahogy a példa mutatja, Neked már nem használ, ha leeszed a sportot:)

7 éve
#183
(#183) bizsupam
Jaj, most látom, hogy azért írt ennyit, mert font-ra volt állítva :-DD De így is 1700 kcal

7 éve
#182
(#182) bizsupam
Válasz Bofy #180 számú posztjára
Korábban 1300 kcal-t vittem be, és nem történt semmi, azért gondoltam, hogy az talán kevés, és emelni kéne :-D Orvosilexikon azt írja, hogy ha fogyni akarok 2000 kcal kell, 2-3 óra sport mellett, és nekem több is van!

7 éve
#181
(#181) bizsupam
Válasz bmati #179 számú posztjára
napi keret 1490, 23 év, 173 centi:-)

7 éve
#180
(#180) Bofy
Most nyakon fognak nyomni. De Bizsu...szerintem edd csak az 1490et. Az 1700től már én sem nagyon fogyok, Te meg kicsi vagy:)

7 éve
#179
(#179) bmati 584
Válasz bizsupam #178 számú posztjára
Egy korral meg egy napi kerettel dobjál már meg és onnantól ellenőrizlek. :P

7 éve
#178
(#178) bizsupam
Válasz ubulne #174 számú posztjára
A korábbi alakomhoz képest jól nézek ki, de én szeretnék még jobban :-D 173 cm 63 kg vagyok most, de 60ig szeretnék lemenni legalább :-)
Bofy, nekem nincs is olyan izmos combom :-D Vagyis izmos, csak van ott hájacska is, ami zavar!

7 éve
#177
(#177) bizsupam
Válasz bmati #173 számú posztjára
Megköszönném! :-) Volt időszak, amikor nem számoltam a kalóriákat, "úgysem történik semmi" alapon.. Nem híztam vissza kb. semmit. Aztán rávettem magam újra, hátha lesz változás, de nem. 1490 a napi minimum keretem (BMR 1463 kcal). Heti 3 konditermi edzés, itthon ha épp ráérek, az nem fix, napi 2 óra séta. Masszőr vagyok, ez is rendesen növeli a keretemet :-) Sosem eszem le teljesen, 2000 fölött kellene, általában 1700-1800 kcalt viszek be! Folyadékkal nincs gond, reggel a zabpelyhembe van 4dl víz, 1 dl tej, és ezután is folyamatosan iszom vizet, meg néha teát.
Edzés előtt van karnitin, utána fehérje! Plusz ugye ez a super fat burner tabletta. Aludni 8 óra fölött szoktam! Jó munkám van, nem kell korán kelnem, edzeni is 11re járunk :-)

7 éve
#176
(#176) bmati 584
Válasz Bofy #175 számú posztjára
Havi 0,5 kg izomnál többet felszedni sem tudna még tömegnövelés mellett sem.
Az még mindig 3 kg. Fél év alatt pedig még 0,2 kg-os fogyás mellett is 5.2 kg. :P

7 éve
#175
(#175) Bofy
Hát meg milyen izmosak már a combjai....én azon sem lepődnék meg, ha ez a fél éve ez azért stagnált, mert felpakolta magát izommal:)

7 éve
#174
(#174) ubulne 192
Válasz bizsupam #172 számú posztjára
Ha tenyleg minden de minden stimmel, akkor erdemes lehet egy orvoslatogatas teljes verkep+TSH peldaul, csak megnyugtatas kedveert is... Jol emlekszem, hogy neked nagyon keveset kell mar fogynod?

7 éve
#173
(#173) bmati 584
Válasz bizsupam #172 számú posztjára
Biztos, hogy minden rendben van? Fél év stagnálás az nagyon hosszú. Leírhatnál pár dolgot, hátha tudunk segíteni. :P
Pl.: pár adat a kalóriaszámításhoz, edzések mennyisége, folyadékot mennyit iszol, hány kalóriát eszel most, stb.

7 éve
#172
(#172) bizsupam
Válasz bmati #170 számú posztjára
Megvan minden! Jó, néha eszem egy kis 80% kakaótartalmú fekete csokit, vagy túró rudit, de bőven belefér a keretembe.. Nem értem mi a baj.. :-(

7 éve
#171
(#171) Bofy
Nekem is elég a protein, meg a karnitin. Másra se pénzem, se vágyam:). A karnitint is csak azért szedem, hogy lépést tudjak tartani az edésen a többiekkel:).

7 éve
#170
(#170) bmati 584
Válasz bizsupam #169 számú posztjára
Étkezés, folyadék, edzések, pihenés rendben van? A 4 közül az egyik mindig sántít, ha stagnálás van. :P

7 éve
#169
(#169) bizsupam
Válasz DOSAMu #166 számú posztjára
Én pár napja használom a super fat burnert, de még nem látok változást, ugyanúgy stagnál a súlyom, ahogy az elmúlt (kb) fél évben is :-/

7 éve
#168
(#168) bmati 584
Válasz DOSAMu #166 számú posztjára
Úgy van, ahogy LPanka írta. Az egészséges étkezések, a megfelelő folyadékbevitel és a rendszeres edzések a kulcsa mindennek. Zsírégetők csak nagyon nagyon minimálisan segítenek és azok nélkül is le lehet fogyni, ezért tartom felesleges pénzkidobásnak. :P

7 éve
#167
(#167) LPanka
Válasz DOSAMu #166 számú posztjára
én használtam termogén zsírégetőt. de már leszoktam róla. a diéát semmivel nem lehet megkerülni, na meg a rendszeres edzést

7 éve
#166
(#166) DOSAMu
Az L-Karnitinon és a (éejjebb olvasott ) zöldkávé kapszulán kívül próbáltatok már mást is ?:)

7 éve
#165
(#165) Bojtika 3
Én azt tapasztalom, hogy segített a vérnyomásom helyreállításában.
Ha elfogy és egy darabig nem tudom beszerezni, akkor gyengébbnek érzem magam, kevésbé vagyok aktív, és ugrál a vérnyomásom. De ebbe belejátszik, hogy a karnitin és a fogyás mellett hagytam el a vérnyomásbogyót. Az biztos, hogy a szívműködést támogató hatásával én teljesen meg vagyok elégedve.

7 éve
#164
(#164) gigi10
Válasz neonlicht #162 számú posztjára
kávé helyett jó :) ennyi volt nekem

7 éve
#163
(#163) Bofy
Válasz shinita #161 számú posztjára
azért aTe zsírfogyasztásod ne hasonlítsad össze egy átlag magyar zsírfogyasztàsával. Nem mindegy, h magokkal kicsit átléped a keretet, vagy hurkával, pörköltökker, olajban sült mindenfélével, hamburgerrel bezabbantanál 150 grammokat. hidd el, fosnál Te is;)

7 éve
#162
(#162) neonlicht
Ha zsírégető cucc, akkor ebbe nagyjából belelapátoltak mindent, ami olcsó, legális, és működik is:
http://shop.builder.hu/termogenikus-zsiregetok/full-force-full-blast-180-kap-p8327#details
Van benne karnitin, inzulinutánzó, stimuláns, termogén, és étvágycsökkentő. Kicsit mindenre jó, de semmiben se kiemelkedő. Nem tudom mit ér a gyakorlatban, nem próbáltam.

7 éve
#161
(#161) shinita 1
Válasz Bofy #156 számú posztjára
Miért okoz az embereknek mindenféle dolog hasmenést? A gyakorin is egy csomó dologra mondják... Nekem az égvilágon semmitől nincs hasmenésem. A sok zsír+zöld tea kombóban otthon vagyok, attól semmiképp nincs.

A karnitin témához sose szólok hozzá, mert csak innen tudom rövid ideje, hogy létezik olyan dolog... Kiegészítőkben nem vagyok jó, pl. pár hónapja vettem először C-vitamint (persze akkor is sima aszkorbinsavat). Szedni nem igazán szedem, de van, néha még eszembe is jut, feldobja a limonádémat s azt teszem a szódabikarbóna mellé a kenyérporomba, mert az ecetet nem tehetem. Egyesek persze hülyének néznek a táplálékokra alapozásom miatt, de ezt nem tekintem az én bajomnak.
Attól még érdeklődve és nyitottan figyelek :)

7 éve
#160
(#160) Bofy
Én szeretem a karnitint, csak edzés előtt szedem, és jó erőt ad. Zsírt nem tudom,h mennyire égeti, nem írja ki:D

7 éve
#159
(#159) Bojtika 3
A hasmars azért mégis kedvezőtlen, mert a felszívódás nem működik olyankor rendesen.

Én a karnitint inkább a szívem kedvéért szedem, így azt is biztosítom, hogy az edzés okozta megterhelés ne ártson meg.
Zsírégető hatását nem tapasztaltam határozottan, de nem is figyeltem. Már eléggé jól fogytam addig is, és az edzéseim nem kifejezetten izomszaggatóak... :-D

7 éve
#158
(#158) Gonoszka1 10
Válasz Bofy #156 számú posztjára
De akkor viszont tutira nem híztál, mert ami bement, az rögtön ki is jött!

7 éve
#157
(#157) neonlicht
Válasz palveva3 #154 számú posztjára
Ja, a karnitinról beszéltem én meg, bocs.

7 éve
#156
(#156) Bofy
A zöldtea csak akkor okoz hasmarsot, ha túl sok zsíros valamit eszel. Én szedtem egy ideig, de semmi...mert én meg elég zsírszegényen élelmezem magamat. Bezzeg régen..egy kapszula, és nem hagyhattam el a házat:D

7 éve
#155
(#155) Gonoszka1 10
Válasz Bofy #152 számú posztjára
De igen! Én nem enném ezeket a pénznyelő cuccokat. Régen még be tudtak húzni a csóbe, de már nem hagyom magamat!

7 éve
#154
(#154) palveva3
Válasz Bofy #152 számú posztjára
De :)

7 éve
#153
(#153) palveva3
Válasz neonlicht #151 számú posztjára
Már több ilyen vackot nem veszek. Próbáltam a zöldtea kapszulát is. Az csak hasmenést okozott. Ami persze akár jó is lehetne, de nem hosszú távon. Maradok a kalóriaszámolgatásnál. :)

7 éve
#152
(#152) Bofy
Ő most nem karnitint kapkodta, hanem a zöldkávét, nem?

7 éve
#151
(#151) neonlicht
Válasz palveva3 #150 számú posztjára
Sokféle van a piacon. Legalább 1500mg a hatásos adag, úgy kell kalkulálni. A bevétele után fél órán belül elkezdett edzés több zsírfelhasználással jár. Hosszútávon.

7 éve
#150
(#150) palveva3
Válasz Selena #143 számú posztjára
Én próbáltam. Bevettem egy egész dobozzal utasítás szerint. Gyógyszertárban vettem. Nekem semmit nem ért. 60 szem 2600 Ft. volt.

7 éve
#149
(#149) Bojtika 3
Én az enyémet a dm-ben veszem, 60 db 1299 Ft.
A hatóanyag egy grammjára kiszámolva, 54, 2 Ft/ gramm.

7 éve
#148
(#148) DOSAMu
Nagyon köszönöm ! :)

Majd ha elfogy, szétnézek :)

7 éve
#147
(#147) Bojtika 3
Többen szedjük.
Én nem edzek nagyon erőteljesen, de szedem, mert meggyőzött a keringésre, a szívre gyakorolt jótékony hatása, és alig eszem húst, tehát abból sem jön be elég.
Én kisebb adagot szedek, magnéziummal kombinálva. (400 mg karnitin, 150 mg magnézium kapszulánként.) Egy kapszulát már reggel beveszek, a másodikat edzés előtt fél-egy órával, délután.
Jó a tapasztalatom, a saját edzésemhez elegendő szuflát is csinál, a vérnyomásom rendeződött, és mindenképpen energikusabb vagyok. Ha elfogy és nem tudok venni pár napig, akkor hiányzik.
Az általad mutatott változatnál találtunk olcsóbbat, ha hatóanyag gramm/Ft-ra számítod át. Persze mindenkinek mások a szempontjai.

7 éve
#146
(#146) DOSAMu
Én nem rég ilet vettem : http://www.bodybuildingbolt.hu/termek.php?id=725&nr=14

erről vagy már L-carnitine-nem kapcsolatban van valakinek valami tapasztalata ? :)

7 éve
#145
(#145) neonlicht
Válasz Selena #143 számú posztjára
A fizetett hirdetések mögött lapuló méregdrága cucc elkerülendő.
Ha ki akarod próbálni, ennyiért (van ahol tán még olcsóbban) lehet:
http://shop.builder.hu/zold-kave-kapszulak/netamin-zold-kave-kapszula-60-kap-p10487
A két hét alatt lefogysz című dumák, kell-e mondani, primitív átverések.
Egy kis hőtermelő, élénkítő hatása van, így némi plusz kalóriát eléget, de ennyi.

7 éve
#144
(#144) Bojtika 3
pénzelnyelő...?

7 éve
#143
(#143) Selena
Valaki esetleg próbálta a zöld kávé kapszulát? milyen hatása van?

7 éve
#142
(#142) Bojtika 3
Oké, köszi! Akkor merek én is onnan rendelni majd karnitint.

7 éve
#141
(#141) neonlicht
Közben rendeltem fehérjeport és ásványi anyag tablettát. Utóbbinak kutya egy íze van, amit jó jelnek veszek, mert ha fake cucc lenne, jó ízű is lehetne. A fehérjepor egyértelműen nem tejpor, hanem olyan, amilyennek lennie kell.

7 éve
#140
(#140) Bojtika 3
Válasz neonlicht #137 számú posztjára
Nem találtam német oldalakon, úgy látszik, ott nem ismert.

7 éve
#139
(#139) neonlicht
szuper :)

7 éve
#138
(#138) cucurbit 73
Válasz neonlicht #119 számú posztjára
A férjem "világéletében" húzódzkodott, de soha nem tudta nekem megtanítani. Most megnéztem ezt a videót, azon kívül, hogy rengeteget nevettem rajta, tetszett, kipróbálom :)

7 éve
#137
(#137) neonlicht

7 éve
#136
(#136) Bojtika 3
Pár anyagot ragadj ki, amiről szlovák tanúsítvány van,megpróbálok a németeknél rákeresni.

7 éve
#135
(#135) neonlicht
Nálam éppen az a pozitív része. A testépítőké egy olyan piac, ami állandóan és agresszíven támadva van marketingügyileg és újdonságokkal is. A gyártók versenye ott a legnagyobb. Patikában, áruházakban mint DM, Rossman, meg hát a drogériákban főleg, sok olyan termék van, ami ár-érték arányban, és/vagy fejlesztésben egyáltalán nem üti meg a mércét, mégis sikeresen árulják, mert a közönség egy része le van ragadva valahol, nem jár utána. Csak bemennek, és keresik a "csalazsuzsa" , "sütőenikő" fogyóizét, MagneB6-ot, meg ilyen szarokat, minek kéne akkor a jó termék?
Ennél a szlovák cégnél inkább az gondolkodtat el, hogy a nagy webáruházak nem kínálják. Talán nem adták le a jattot. És nem reklámozzák magukat drága, ismert szponzoráltakkal sem. Remélem, hogy ez a takarékosság miatt van, és ezért maradhat olcsóbb a termék.
Ráírtam a cég magyarul beszélő képviselőjére és belekérdezgettem 1-2 termékbe. Korrektnek tűnt, bár kiszúrtam egy olyan fehérjeport, ami tele van tejcukorral és a címkéből nem egyértelmű. Küldött át szlovák hatósági tanúsítványokat a termékekről, az megint nem tudom mennyit ér.

7 éve
#134
(#134) Bojtika 3
Én kicsit azért bizalmatlan vagyok, tudod, hogy mennyire felel meg egészségügyi előírásoknak...Egy pasas nem pasas, mármint aki régóta szedi, ráadásul számomra kicsit kevésbé pozitív amiatt, hogy testépítős szemmel nézi.

7 éve
#133
(#133) neonlicht
Fogok én is rendelni, remélem nem fogunk mellé.

7 éve
#132
(#132) Bojtika 3
Köszi!
Nagyon jónak tűnik.

7 éve
#131
(#131) neonlicht
A szállítási költség:
14.100 Ft-ig a szállítás 1.100 Ft
14.100 Ft-tól 23.000 Ft-ig a szállítás 800 Ft
23.000 Ft feletti összeg estén nincs szállítási költség

7 éve
#130
(#130) Bojtika 3
A manóba. Én nem találtam szállítási tarifát, az mennyibe van?

7 éve
#129
(#129) neonlicht
Nem. Épp most beszéltem egy szlovák testépítővel, azt mondja 20 éve rendel innen.

7 éve
#128
(#128) Bojtika 3
Ez nem csak nagyker véletlenül?

7 éve
#127
(#127) Bojtika 3
Persze hogy nem. Mindjárt nézegetem én is.

7 éve
#126
(#126) neonlicht
Igen, ráadásul egy darabbal nem gazdaságos a futár.

7 éve
#125
(#125) Bojtika 3
Igen, 19 Ft/gramm
Csak egyszeri kiadásként drága, de össze lehet kuporgatni...

7 éve
#124
(#124) neonlicht
Por. Elvileg ez 99%-os.Hogy aztán az észterizált forma mennyivel kevesebb karnitin valójában, azt nem tudom, viszont lényegesen jobban szívódik fel.

A fehérjeporaik se drágák, épp nézem.

7 éve
#123
(#123) Bojtika 3
Válasz neonlicht #121 számú posztjára
Hány darabos ez?
A töltősúly (400 g) hány gramm hatóanyag, nem tudod? (Vagy por, és 100% hatóanyag?)

7 éve
#122
(#122) Bojtika 3
Válasz orsolya0203 #120 számú posztjára
Általános izomláz, hetente többször, megfelelő étkezés és nagy türelem.

7 éve
#121
(#121) neonlicht
Ez eddig a legolcsóbb karnitin, és sok más is:
http://hu.stillmass.eu/acetyl-l-carnitine/

7 éve
#120
(#120) orsolya0203
Hasi zsírra valami tutit tudtok ??

7 éve
#119
(#119) neonlicht
Válasz shinita #116 számú posztjára
Nem kell addig várni, nagyon hasznos kis eszköz. Egy szék segítségével egy csomó köztes gyakorlatot lehet végezni, ami által fejlődsz. A hátizmot érdemes dolgoztatni, mert nagy izom és sok "benzint" fogyaszt.Ha pedig fejlődik, jó kis általános testi erőt és új testkontúrt ad.

Itt van ez a fura csóka, de jót beszél: http://www.youtube.com/watch?v=mRznU6pzez0

7 éve
#118
(#118) neonlicht
Válasz Bojtika #117 számú posztjára
Be is lehet csavarozni, csak onnantól lakberendezésileg kérdéses a látvány. Vettem a fiamnak. 100 kilót csavarozás nélkül is elbír, bár papíron nem garantálják. De persze hogy próbáltam.

7 éve
#117
(#117) Bojtika 3
Elvileg kapható, egy ajtónyílás belsejébe fel lehet fogatni.
Teleszkópos, a két végé gumis tappancsok, addig csavarod szét, amíg jól be nem feszül.

Nagyobb súlynál azért nem tudom, eléggé megbízható-e...

7 éve
#116
(#116) shinita 1
Válasz Bojtika #113 számú posztjára
Hm, húzózkodás... Egyszer volt errefelé egy link, ott húzózkodtak a leánykák...
Egyszer szeretnék egy húzózkodó rudat. Majd ha elbírom a saját fenekem súlyát...

7 éve
#115
(#115) Bojtika 3
Tudod, emlékszem a képekre, elég élénken bennem maradt.
Nem 60-as, akkor azért még nem érdekeltek az edzések... :-D Csak a 80-as évek, és fogalmam sincs a nevéről, kerestem már a neten, de hát így hiába.

7 éve
#114
(#114) bmati 584
Válasz Bojtika #113 számú posztjára
Ha a 60-as évek után van, akkor nem szűkítetted le a kört. :)
Mostanában Hannibal-t nyomták nagyon, de ő meg hibrid edzéseket csinál.

7 éve
#113
(#113) Bojtika 3
Fekete bőrű srác volt és talán amerikai focista vagy baseball-os...
Éppen azért volt érdekes, mert léteztek konditermek és edzésfajták már akkor is, de ő azt mondta, mindent el lehet érni a saját testtel is. Jó, azért húzódzkodáshoz használt azért rudat...:)))
A 80-as évek elején olvastam róla és láttam képeket, nem annyira régi dolog.
Csak még nem volt ennyire elterjedt a net, Európában akkor még nem hallottunk róla.

7 éve
#112
(#112) bmati 584
Válasz Bojtika #105 számú posztjára
Igen, ezért kell RKC instruktorokhoz menni, hogy megtanuld helyesen használni. Aki már az alapokkal sincs tisztában, azoktól jó menekülni.
Sok saját testsúlyos testépítő volt (még a konditermek előttről), akik bekerültek. Pár név még a 19. század végéről, 20. század elejéről, közepéről, akik elsősorban a calisthenics-ben hittek: Friedrich Ludwig Jahn, Arthur Saxon, Rolandow, Eugen Sandow (szerintem rá gondolhattál), Bert Assirati, Doug Hepburn, Angelo Siciliano (Charles Atlas).

7 éve
#111
(#111) Bojtika 3
Elküldött a szakorvos!!! És azért ez a csípőröntgen jól fog jönni. (Nem tudom, mi azaz AP felvétel, de teljes képet ad a medencéről.)
Jó éve, sima csípőröntgent csináltak, akkor a leletemre rákerült, hogy az artériák fokozott meszesedése látható.
Márpedig az érszűkület monnyonle, egy birtokos rag erejéig sem vállalom! Kívánics vagyok, látszik-e most ebből bármi is.

Szóba hoztam a háziorvosnak a dopplert, őszerinte érműtét előtt javallott a felvétel.
Német oldalon rákerestem a magas vérnyomás diagnózisára.
Ott is készül labor, mindennel, amit nálam is néztek, de a doktor simán figyelmen kívül hagyta, hogy minden értékem a normál tartományban van, még a HDL koleszterin is, pedig akkor még volt túlsúlyom, sőt még csak éppen elkezdtem fogyni.
Ott ötször mérnek vérnyomást az alsó- és a felső karon egyaránt. Minden alkalommal más és más időpontban.
Ha a gyanú fennáll, akkor elküldik a beteget ultrahangra...

Nekem a doktor egyetlen egyszer mérte meg a vérnyomásomat, azóta tartja magasnak. Oké, volt magas vérnyomásos rosszullétem, de akkor volt a túlsúlyom is!
Most, amikor mondtam, hogy saját méréseim szerint nem magas, akkor se mérte meg! Nem is értem, fiatal még, ennyire elfásult volna máris, hogy nem is kíváncsi?
Ez az ortopéd/reuma doki tán csak feltételezte a kopást, a korom alapján, de legalább meg is hallgatott.
Idővel kiderül, de ha érzem, hogy nem jó a gyógyszer, nem fogom tovább szedni.

7 éve
#110
(#110) Gonoszka1 10
Válasz Bojtika #107 számú posztjára
Sajnos a mi korunkban már szinte valahogy törvényszerű, hogy kopásaink vannak a csípőben. Szerintem érdemes lenne megröntgenezni, mert az azért kimutatná, hogy ez a kopás milyen mértékű. Én is mindenféle gyógyszert kaptam a csipőfájdalmamra (szerintem az nem izomlazító volt), de megröntgenezték, és azon látszott a kopás. Csodálkozom, hogy nem küldtek el röntgenre, mert ilyenkor azzal szoktak (legalább is elvileg) kezdeni. De gyógytorna is biztos jótékonyan hatna rá.

7 éve
#109
(#109) jancsoreka 4 33
Válasz Bojtika #107 számú posztjára
Hát lehet, hogy jó. Én magnézium-párti vagyok. A magnosolv bejött. Ha jó a doki, tök mindegy, mennyit mászkálsz. A nagynéném jött el hozzánk az ország másik végéből egy térdműtétre - már az első rtg. után szólt a doki (járni sem bírt már, szóval nem járt az orvos előtt, én támogattam be szerencsétlent), hogy szerinte a csípője tropa, de ő csak kötötte az ebet a karóhoz, hogy deee, neki térdprotkó kell, mert az fáj... Aztán túl sokat kellett volna várni, megműttette magát máshol - és a csípőjét műtötték... Azóta sincs baja.

7 éve
#108
(#108) shinita 1
Válasz jancsoreka #106 számú posztjára
Én szeretem a rövid edzéseket. Szeretek mozogni, de nem edzeni, hanem mászkálni. (Edzeni is jó, de röviden. 10-20 perc. Még nem szoktam hozzá...)
Házon belül is. Egyszer fel kéne írnom, naponta hányszor megyek le s jövök fel a lépcsőn :D Bár olyan sok nem lehet, hosszan vagyok ugyanazon a szinten, másfél-2 tucatra tippelek? Főleg az evés-ivás növeli meg, mert a konyha lent van :)
Kint pedig egészen más mászkálni, sajna mostanság elhanyagoltam azt, az időbeosztásom rosszabb, mint valaha és sajnálok órákat túrázásra áldozni, pedig tudom, hogy megérné néha. Volt idő, amikor napi 3 órát gyalogoltam munkába... Most is megtehetnék annyit hetente... Igaz, a mai időben 20 perc séta is elég volt :(

7 éve
#107
(#107) Bojtika 3
Én meg izomlazító tablettát kaptam az ortopéd orvostól.
Jó az nekem vajon? Persze az akaratlan izomfeszülést a bal lábamban talán csökkenti, néha az nem hagy aludni. Eredetileg csípőízület-kopással gyanúsítanak, és azt mondja a doktor, szűkült a csípőízület mozgása. (Látott vagy három lépést járni a rendelőben.)
Majd jól letesztelem, jobban tudom-e hanyatt fekvésben emelgetni a lábamat, mert az tényleg nem sikerült eléggé, csak olyan 90 fokig.

7 éve
#106
(#106) jancsoreka 4 33
Válasz bmati #104 számú posztjára
:D Nem azt írtam, hogy ugyanaz, hanem hogy mindkettőt próbáltam. :D
Elhiszem, hogy van 5 perces edzés - csak nekem nem elég (imádok mozogni, szerintem meghalnék, ha nem tehetném). Amint tudok valamit a térdemről, elkezdem bármelyiket, mert már nagyon hiányzik (főleg a futás).

7 éve
#105
(#105) Bojtika 3
Az aranyos volt, amikor valaki azt akarta elmagyarázni nekem (érezhetően felbosszantotta az értetlenségem), hogy a kettelbell igenis a lehető legjobb, mert saját testsúlyos. Persze visszakérdeztem, hogy miért is az, amikor legalább 7-8 kg-s súlyt kell lengetnem...erre már nem érkezett válasz.

Nem tudom, ki volt az az amerikai sportoló, aki először került a világsajtóba (még a nyomtatottba) a képeivel, mert remek izomzatot épített kizárólag saját testsúlyos edzésekkel.

7 éve
#104
(#104) bmati 584
Válasz jancsoreka #97 számú posztjára
Elég durva, de azért a legdurvábbnak nem mondanám. :)
Olvastam Paul Wade könyveit, illetve sok Tsatsouline könyvet. A kettlebell az pont nem saját testsúlyos, hanem szabad pályás súlyzós edzés. Ha elég edzett leszek, majd azt is szeretném csinálni, egyenlőre elég nekem a progresszív calisthenic.
Én közel nulláról kezdtem az edzéseket, ez a hét a 72. edzőhetem (naplózva van gépen és füzetbe is, illetve edzesonline-on lehet is követni, hogy mikor mit csinálok). Amikor elkezdtem az edzéseket a térdelő fekvőből is 5-öt alig bírtam megcsinálni, a teljes guggolástól már 2-3 ismétlés után fájt a térdem, húzódzkodni a vízszintes húzás is alig ment 3-4 ismétlés, lábemelést meg nem is tudtam egyenes lábbal csinálni a földön. Közel másfél év edzés után tudok néhány ismétlés egylábas guggolást, fél egykezes fekvőből egy-két darabot, szűk kéztartásos fekvőből fekvőből min. 10-et, függeszkedéses hajlított lábemelésből min. 10-et, húzódzkodni szűk kéztartással 2-3 ismétlést, ujjakon végezni fekvőtámaszt 4-5 ismétlést, egylábas vádliemelést talajról min. 30-at nagyon lassan, kétlábasból pedig min. 80-at négy sorozatban (tehát 4x80). Egyenes hídból is már tudok min. 30 -at. Ezeket a gyakorlatokat mind nagyon lassan és egyenletesen 2 mp pozitív szakasz, 1 mp tartás, 2 mp negatív szakasz, 1 mp tartás sebességgel. Metronómra edzek.
Pavel Tsatsouline Meztelen harcosa viszont nagyon jó, ha már egy alapszintre eljutottál a Fegyencedzéssel (min. 6. szint), mert utána, ha gyorsítani akarsz a sebességen, akkor a GTG sokat segíthet, csak annak az a hátránya, hogy 5 ismétlésnél többnél már nem lehet bevetni. :)
5 perces edzés tényleg létezik. Egy komolyabb tabata HIIT annyi idő alatt megvan, de persze ezt csak haladók alkalmazhatják. :)
Pár finomság:
http://www.youtube.com/watch?v=-Xj_f7HA2Ng
http://www.youtube.com/watch?v=_yIoyGdUhTs
http://www.youtube.com/watch?v=w3CexWwwBIM
http://www.youtube.com/watch?v=jkCnNrxHwFE

7 éve
#103
(#103) Bojtika 3
Ez is egyéni dolog. De ki kell tapasztalni, és onnan már sima ügy.

7 éve
#102
(#102) Dyti
Én sajnos 5 percet nem mozdulok itthon, bár az is teljesítmény, hogy rávegyem magam, hogy meginduljak a terembe, de mikor már ott vagyok nincsen gond...hazafelé...kicsit hosszabb az út.... :D
Mondjuk nem tudom más, hogy van vele, de én edzés után simán kidöltem sokszor...kb 2 hete van az, hogy megiszom utána a fehérjét, és nem álmosodom be, hanem tök jól vagyok....fura,mert míg mástól mindig azt hallottam, hogy felébredt és miyen friss volt egy reggeli edzéstől...én zuhany után simán visszafeküdtem aludni..... :D

7 éve
#101
(#101) Bojtika 3
Ááááállati! :-D

Én egy edzéstől izzadni, szenvedni, fájni akarok!!! Azért csinálom! :-D

Még bérlet se kell. És a kaját is meg lehet oldani minőségi, de nem drága módon.
Én itthon is tudok edzeni még egyelőre.

7 éve
#100
(#100) Dyti
Nekem is a császárszalcsi alatt vannak a kockáim :D Egyenlőre 1 nagy kocka látszik, sebaj...rajta vagyunk az ügyön :D Életemben először vagyok agyban is teljesen rajta, ezeken a kamuhülyeségeken meg csak sírni tudok, de komolyan....ahelyett h ilyenekre költ mindenki fölöslegesen, venne inkább egy kondibérletet,meg minőségi kaját....és máris egyszerübb lenne a dolog...
https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/q71/s720x720/1475963_599823090054022_1675827396_n.jpg
Ezt most posztolták :D hatalmas:DDDDDDD

7 éve
#99
(#99) Bojtika 3
A hasizom eleve kockás. Nézzetek meg egy anatómiai ábrát.
Kérdés, hogy ez a kockás izomzat mennyire emelkedik ki, és hogy mi fedi: hájacska avagy bürke? :-)

Én bármilyen edzőgép reklámján röhögök. Mert oké, csak napi 5 perc! Ha jól van kitalálva a gép, és intenzíven dolgozol vele, 5 perc is használ, de ha tényleg jól csinálod, akkora izomláza lesz egy edzetlenebb embernek, hogy sírni fog. Az igazán jó gépeket ezért lehet "alig használt" meg "csak kipróbált" és "háromszor használt" jelzőkkel látni hirdetésekben.
Mert a tévében az izomlázat nem mondják!

7 éve
#98
(#98) jancsoreka 4 33
Válasz Dyti #96 számú posztjára
Eegen, én is jókat röhögök rajta (már elnézést attól, aki hisz benne). Ha csak 20 percem van naponta (elég ritkán fordul elő, mert annál sokkal jobban szeretem a mozgást), előveszem Rubint Réka 2008-as 4x20 perces DVD-jét és valamelyik részt megcsinálom (lehet szidni, lehet utálni, de hogy hatásos, az biztos. Az a nő egy gyilkos. :)). Vagy Béres Alexandra Nyerj időt! - DVD-jét. Őt is lehet szidni, meg utálni is (bár én nem tudom, az előzőtől inkább kiver a víz) - de hogy mindkettő többet ér, mint a flabélos, az is biztos. (Csak halkan: az OtoChiliben vagy mifrászban sem hiszek. Aki tudatosan mozog, teljesen tisztában van vele, hogy a has nem a számolatlan hasizom-gyakorlatoktól lesz kockás. Pontosabban: kockás az, csak a háj alatt...) Sőt, itt vannak a neten a fitnessblenderes videók, azok között is van rakás 15-20 perces. Vagy Sansone. Vagy Tatarek. Vagy bármi. Szerintem.

7 éve
#97
(#97) jancsoreka 4 33
Válasz bmati #95 számú posztjára
Megjegyzem, szerintem a saját testsúlyos edzés a legdurvább. Olvastam Tsatsouline egy-két könyvét, ki is próbáltam (a kettlebell-t is) - hát, gyerekek, fel kell kötni a gatyát!!! Esküszöm, ez lesz a cél, de szerintem 5 év, mire elérem... Egylábas guggolás - hát az gyilkos. Félig megy. Azok a fekvőtámaszok... Egy normálisat alig tudok megcsinálni... Egy húzódzkodás sem megy normálisan. Szóval ultragáz, pedig világéletemben sportoltam. De ez... Igazi kihívás! Zsírégető cucc a javából. :D

7 éve
#96
(#96) Dyti
Válasz orsolya0203 #94 számú posztjára
A flabelosra.....nem értem sok nő miért nem gondol csak logikusan bele.....a szoli ahova járok, kb minden 2. alkalommal rám akarnak sózni egy ilyen bérletet...és váltig állítja nekem a pultban a csaj a mai napig hogy ettől fogyott ő már 7 kilót....hát kb úgy maximum,mint én levegővétellel.....
Az viszont tény hogy a vérkeringésnek valószínűjó..de másra?(Nem mellesleg a vérkeringésre a testmozgás a legjobb szerintem).....Lecseng, ez is majd jön az újabb csodaakármi.....

7 éve
#95
(#95) bmati 584
Válasz orsolya0203 #92 számú posztjára
Szia!
Szerintem felejtős a dolog. Sokkal hatékonyabban lehet más eszközökkel vagy eszköz nélkül edzeni, mint ezzel a géppel. Ez ugyanis csak annyit csinál, hogy megfeszíti az izmaidat, de mivel nincs külső ellenállás, így esetleg egy tonizálásnak felel meg, ami annyit tesz, hogy serkenti a vérkeringést, kimossa a salakanyagokat az izmokból, de ezen kívül semmit sem csinál (fogyni ettől biztosan nem fogsz). Aki fogyott vele, az valószínűleg a napi kalóriabevitel csökkentése miatt és esetleg egyéb mozgás miatt fogyhatott, mert ettől még a gyaloglás is jobban erősít.
Ha fogyni akarsz, akkor olyan mozgást válassz, ahol ellenállással szemben végzed a gyakorlatokat. Ilyen lehet a saját testsúlyos edzés, amikor a gravitációt használod ellenállásként vagy a konditermi edzés, ahol külső súlyt használsz ellenállásként vagy az úszás, ahol a víz adja az ellenállást, stb.

7 éve
#94
(#94) orsolya0203
Dyti ezt mire irtad?

7 éve
#93
(#93) Dyti
Ja persze, levegőt... a lustáknak.....azt lehet vele fogyni max....bár, ha közben alád raknak egy taposógépet, még a csoda is megtörténhet :D

7 éve
#92
(#92) orsolya0203
Sziasztok fogyott valaki flabelossal?

7 éve
#91
(#91) Bojtika 3
Nagyon sok vizsgálat igazolja, hogy gyerekkorban még a diszlexián is javít a halolaj meg az Omega3. Japánban sem véletlenül tették kötelezővé.

Neon, én azon kesergek, hogy itt falun még választék sincs, ha van is pénzem, és halra is akarom szánni, unom és utálom azt, ami kapható.
Öt féle halkonzerv, mind paradicsomos...
Tengeri haltörzs, de még belsőség-darabok is vannak benne, és nemcsak tisztítatlan, de uszonyok is vannak rajta, a bőrét meg le kell nyúzni, rohadtul pikkelyes.
Mire mindezen túl vagy, a szálkák miatt is vigyázni kell.
És addig nem rendelnek másikat, amíg ez el nem fogy! Na jó, néha egy-egy adag Pangasiust, de annak nincs is hajdenagy íze, meg zsíros is.

Na oszt egyééé halat Bojti. :)))

7 éve
#90
(#90) Bofy
Válasz neonlicht #88 számú posztjára
Erre van személyes tapasztalásom:
Gyerkőcöm nem fejlődött bennem a hülye zsinór miatt. Két marékkal ettem a halolajat pánikomban. Bár igen pici volt, csupán 42 cm, és 1860g mikor született, de az agya fejlett volt, és feltűnően eszes kiskölök. Meggyőződésem, h sokat segített benne a halolaj.
Vettem neki folyékonyat, néha adom neki, mert annyira nem csípi az ízét:D

7 éve
#89
(#89) neonlicht

7 éve
#88
(#88) neonlicht
Válasz Bojtika #87 számú posztjára
Japánban a tengeri herkentyűk a táplálkozás alapjai, így ott könnyű. Ezt nehezebb lenne kontinentális területen elérni, mondjuk nálunk, vagy az orosz sztyeppén.
Vannak tanulmányok, miszerint az omega3 adagolásával a gyerekek IQ-ja nő. Ezt persze más oldalról vitatják, hiszen lázadásközeli állapothoz vezetne, ha a szegény rétegek rádöbbennének, hogy a gyerekeik észben is lemaradnak, és a való világban nem játszik az okos szegénylegény meséje.
Régen Magyarországon is divat volt a közutálatnak örvendő csukamájolaj adagolása, az A D E vitaminok miatt, mellesleg az omega3-at is bevitték vele.

7 éve
#87
(#87) Bojtika 3
Ja: Omega3-ban a dió is eléggé jó.

Utánanéztem: a lenolajban 58% az Omega3, ezt csak a halak überelik.

Olvastátok, hogy Japánban a kisiskolás gyerekeknek kötelezően halat kell enniük naponta?

7 éve
#86
(#86) Bojtika 3
Az olajat nem tudom, de maga a mag engem emlékezetesen puffasztott. Olyan "ezt soha többet" szintig.
A munkahelyemen a fájdalom miatt kaptam egy görcsoldót, utána majdnem felrobbant a fajansz, és a derékbőségem a Michelin-formáról normálra váltott, pedig csak az ajánlott csapott evőkanálnyi magot nyeltem le előtte.

7 éve
#85
(#85) neonlicht
Azt olvastam, hogy a lenmag távozik ahogy jött, nehéz emészteni, de a fene tudja igaz-e.
Lenmagpelyhet keverek zabpehelybe, hogy a ch felszívódást lassítsam. Hát, az első napokban szokni kellett...

7 éve
#84
(#84) Bofy
Dícsérik nagyon. De nem olcsóbb a magját csócsálni?? Az éhségcsökkent is állítólag.

7 éve
#83
(#83) neonlicht
Most olvasgatok a lenmagolajról. (éljen, főnököm távol)
Vannak, akik kapszulában szedik, de drogériákban üveges kiszerelésű is van, ami gondolom költséghatékony megoldás.
Omega3 tartalom az első előny. Amennyiben ki lehet váltani vele a halolaj kapszulát, onnantól minden más hatása ingyen van.
Telítetlen zsírsavakból áll, amit pongyola módon "jó zsír"-nak is neveznek. Állítólag emeli az anyagcserét, tehát "fogyaszt".
Alfa-liponsav tartalmú. Ez antioxidáns, valamint vércukorszint szabályozó anyag egyben. Támogatja az ATP és a B vitaminok beépülését.
Székrekedés, magas vérnyomás, herpesz, ekcéma, pikkelysömör gyógyításában, sőt állítólag a rák megelőzésében is hatékony.
Izületvédő hatású és gyulladáscsökkentő. Sérülések jelentősen gyorsabban gyógyulnak. Két edzés között a regenerálódás lerövidül.
Ez tényleg ilyen jó, vagy csak tündérmese?


7 éve
#82
(#82) neonlicht
Igen.
Elég sokat kutatták őket, persze késve, amikor az autentikus életvitel nemigen létezett már. Van ebben egy kaján perverzió, amikor például a dohányzó eszkimókat vizsgálják érrendszerre, és kiderítik, hogy ők se jobbak.
A természeti népek minden esetben katasztrofális állapotba kerültek, amikor a nyugati civilizáció vívmányait magukévá tették.
Az indiánok se a puskák miatt haltak ki majdnem, hanem a tüzes víz, meg az európai betegségek miatt.
Ennyiben nincs igaza szerintem Szendinek, párezer év alatt is van alkalmazkodás és természetes szelekció. Az európai ember agya négyezer éve alkoholban ázik, aztán jobban is bírjuk, mint az afrikaiak. Persze, mert egy rakás ősünk már belehalt, és a maradék tudott inkább szaporodni.
Ott van Új Zéland. Kövér ember nem kap letelepedési engedélyt. Ugyanis az elhízás óriási egészségügyi katasztrófa méretét öltötte, mivel az őslakosok a szupermarket kajákon bucira híznak, aztán az egyik erre borul a másik meg arra. Miért? Mert nem volt őshonos gabona a szigeten, és nem szelektálódtak arra, hogy elviseljék valahogy a hatásait. Ebből le lehet vonni azt a következtetést, hogy az európai étrend jobb, mert a maorik hullanak, mint a legyek? Aligha, mert már nem a földből ásott gumóikat (meg egymást) eszik.

7 éve
#81
(#81) Bojtika 3
Én pedig találtam egy érdekességet.
Az eszkimók (inuitok) aránylag hajlamosak a cukorbetegségre.

http://www.karpatinfo.net/kulfold/2008/01/25/az-inuitok-koran-halnak

7 éve
#80
(#80) neonlicht
Válasz Bojtika #79 számú posztjára
Az már igaz, hogy nem a szénhidrátcsökkentés az első, ha valaki életmódot vált (bár a magamfajta ch-függőnél nem is az utolsó). Előbb legyen rendben a kalóriamérleg, aztán ne legyen fehérje-, ásvány/vitamin-, vagy rosthiány. Azután lehet hangolni.

Nem jellemző az eszkimó testépítő, de van olyan is.
A bodysok teste nem tűnik természetesnek, legalábbis az élversenyzőké a színpadon. Ez egyrészt a szteroidok, másrészt a vízhajtók miatt van.
A naturál testépítők sokkal emberibbek, de ők is akkor fejlődnek, ha a profik tapasztalatait követik, már persze nem a szerhasználat tekintetében. http://www.fitnesspont.hu/mass-shop/picture_gallery/Lukacs_Attila/Lukacs_Attila_2001_02.jpg

7 éve
#79
(#79) Bojtika 3
Tudod, én a testépítőket tisztelem, mert nem akármilyen erőfeszítéseket tesznek a céljuk érdekében. De valahogy nem tudom a magamévá tenni a céljaikat, a módszereiket pláne nem.
Azt azért ne mondd, hogy azok a testek természetesek!
Ilyen extremitást el lehet érni extrém diétával, persze.

(Van eszkimó testépítő?)

A krumplit is idővel fedezték fel, de a lándzsahegyet is csak sokára találták ki, hogy gyorsabban és hatékonyabban tudják elejteni a vadat. A tudománytörténet itt végül is csak egy kis kanyar.
Én azt mondtam az előbb is, hogy diétának oké a ketogén, de életmódnak kétséges.
Az eszkimók a mi időjárási körülményeink között, saját étrendjükön még vizsgálatra érdemesek lennének.
Nem pontosítottam, hogy a mi éghajlatunkon, sőt Kárpát-medencei születésű egyének számára tartom meggondolandónak a ketogén diétát, ami azért mégis diéta, és nem hosszú évekre alkalmazható életmód. De nem is szoktunk ilyen pontosan fogalmazni, csak automatikusan a honi körülményekre gondolunk.
Az egyik tényező a fogyás, de ismétlem, én tartható (azaz a fogyás után is életvitel-szerűen tartható) étrendre gondolok, amikor kiesett a számon a "természetes" szó.
Aki szereti a húst, akkor is remélhetően enni fogja, ha elszánt vegák akarják lebeszélni, és én is eszem a jóféle szénhidrátokat, bárki bármit mond is.
Katrinka hozzászólásából indult el most megint ez az eszmecsere, aki nem tűnik testépítőnek, sem tapasztalt diétázónak, csak lelkesen ki akarja próbálni a szénhidrát-megvonásos diétát. Én nem tanácsolnám a hirtelen ötlettől vezérelt átállást, legfeljebb ha amúgy sem evett eddig sem sok szénhidrátot, azaz a saját teste is efelé hajlik. A divat szavára elkezdett diéták nem sok sikerre vezetnek általában.

7 éve
#78
(#78) neonlicht
Válasz Bojtika #77 számú posztjára
Azt mondják, Fleming a mosogatás hiánya miatt bekövetkező penész-jelenségekből vette az ötletet. Maradhatott volna annál is, hogy a Petri-csészéket tisztán kell tartani, az asszisztenst ki kell rúgni és passz. A jelenség a lényeg, hogy egy dolognak nem csak az lehet a lényege (haszna), mint amit előtte gondoltak róla.
A krumplit sokáig a virágjáért termesztették, ráadásul tudták, hogy (nagyrészben) mérgező növény. Jogosan huhoghatott mindenki, ha mások meg akarták volna kóstolni. Aztán látod, népélelem lett belőle. Írország megmentője.

Úgy látom a dolgot, a diétát egyénre kell szabnia mindegyikünknek. Nem az általános elvek fogyasztanak, hanem az, ahogy az illető megszervezi az életét, és többek között eldönti, hogy miket vásárol, miket, hogyan és mennyit eszik életvitelszerűen. Eközben könnyen elbizonytalanodhat, ami megroppanthatja a motivációját. Ezért mindenki szívesen olvassa vissza például egy fórumon, főképp sikeresen lefogyott emberektől, hogy az a helyes, amit ő is tesz. Továbbmegyek, szívesen írjuk le azon dolgok mellett szóló érveket, amik saját döntéseinket kedvezőbb fényben tüntetik fel. Amikor még ennél is tovább megyünk, és kritikával illetjük mindazon dolgokat, amiket nem tettünk magunkévá, akkor vékony jégre léptünk. Ugyanis a segítség és támogatás köntöse alatt gyengíthetjük mások elhatározását.

Ami a ketogén diétát illeti, az eltelt idő bőven elég arra, hogy észrevegyük ha valami hosszútávon káros dologgal álltunk volna szemben. Ehelyett az előnyök sorakoznak, amik messze nem merülnek ki az epilepsziás betegek tüneteinek csökkenésében. A mérleg másik serpenyőjében csupán a megszokás és az indokolatlan félelem áll. Kezdetben a (nem létező) veszélyek csökkentésére, később egyéb előnyök megcélzása miatt kimunkálták a CKD-t, vagyis a ciklikus szénhidrátfeltöltés módszerét a ketogén módszeren belül. Ez a "csaló nap" minden pszichés előnyét felmutatja, élettani, vagy előrehaladásban értendő kompromisszumok nélkül. Szintén bevált változat a TKD, ahol a szénhidrátbevitelt kizárólag a sportolásra mérik és időzítik.

A testépítés múltjában legalább 20 éves tapasztalat gyűlt össze a ketogén módszerrel való fogyással kapcsolatban. Ezt sem érdemes figyelmen kívül hagyni. Sokan nagyon eredményesen használták és használják. Eközben az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez nem mindenkinek a jobb, könnyebb, vagy javasolható út. Másoknak meg igen.

El szokott hangzani, hogy az alacsony szénhidráttartalmú diétát úgysem lehet tartani, borítékolva van a feladás, a kudarc. Ez nettó babona. Szükségtelen és kártékony ijesztgetés. Éppen ellenkezőleg, a túlsúlyos emberek legalább egyharmada esetében ez a módszer a könnyebb, mert az éhséget sokkal jobban tudják menedzselni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a low-carb nem a bölcsek köve, nem az egyetlen opció, nem ez az a dolog, amit mindenkinek kell követni. Ez a bajom a Norbi, Dukan és hasonló guruk mozgalmárságával.

A kalóriamérleg elsődleges magyarázó mivolta nem sérül attól, ha valaki ezen belül valamilyen koncepciót követ, nem kell ettől félteni. Biztosan volt már olyan sportember, aki lefutotta a maratont, vagy valami elég hosszú távot, miközben hiányzott az egyik lába. Le is vonhatjuk belőle a tudományos következtetést, hogy a futáshoz szükséges és elégséges feltétel egy láb. Node ebből ne jussunk el odáig, hogy mindenki csak féllábon ugrálhasson!

Az eszkimók sosem akartak diétázni. A sors azonban úgy hozta, hogy évezredekig, vagy legalább évszázadokig éltek max 1% szénhidráttartalmú menün. Eközben egész jól elvoltak, nem ismerték se a rákot, se a kardiovaszkukáris betegségeket. Úgyhogy ne legyünk annyira biztosak abban, hogy mi a természetes és mi nem az. Ne keverjük össze a Természet Anyát saját anyukánk szokásaival!

7 éve
#77
(#77) Bojtika 3
Válasz neonlicht #76 számú posztjára
Nem kosz a kémcsöveken, hanem penész a Petri-csészében levő anyagon...:-D

Azért a kerék felfedezésével nem egyidős a ketogén diéta. Először 1920-ban próbálkoztak vele, utána a gyógyszerek kiszorították, majd egy amerikai orvos a fián próbálta ki sikerrel 1990-ben.

(A kerék? Az nemigen lehetett gyerekjáték, szerintem először hengeres fatörzset próbáltak keskenyebbre szabni, korongokat levágni, azt nem csinálhatta egy gyerek...:D )

Azért akármilyen régi vagy új felfedezés is a ketogén diéta, a szénhidrátok visszaszorítása nem természetes dolog, csak diétaként, ideiglenesen használható károsodás nélkül. Szerintem.

7 éve
#76
(#76) neonlicht
Válasz Bojtika #74 számú posztjára
Ja, a kerék meg valószínűleg gyerekjáték volt először. A penicillin meg kosz a kémcsöveken. Elég nagy bajban lennénk, ha még mindig ott tartanánk.

7 éve
#75
(#75) bmati 584
Válasz Bojtika #74 számú posztjára
Egyetértek veled. :)

7 éve
#74
(#74) Bojtika 3
Válasz shinita #72 számú posztjára
Gondolkoztam ezen a hozzászólásodon.
Én alapvetően azért vagyok az ilyen szélsőséges diéták ellen, mert -ahogy írom is- szélsőséges, és diéta.
A diéta meghatározása: . A diéta célja a szervezet megváltozott állapotához igazodó táplálkozás.

Nem ésszerű, mert természetellenes az ilyen erősen korlátozó diétát hosszabb időn át tartani. Inkább az életmódváltás az, amire törekedni lenne jó.

Nézem, mi is a ketogén diéta:
eredetileg epiépsziás gyerekek tüneteit próbálták ezzel is befolyásolni, azt írja a Wiki.
"A ketogén diéta alatt igen kevés szénhidrát áll rendelkezésre, ezért a máj a zsírokat zsírsavakká és ketonokká bontja le. A glükóz helyett ebben az esetben a ketonok játsszák az „energiahordozó” szerepét. A vér és az agy magas ketonszintje (ketózis) pedig hozzájárul az epilepsziás rohamok gyakoriságának csökkentéséhez."

7 éve
#73
(#73) Jacques 1
Válasz Katrinka #58 számú posztjára
Szia! Az általad leírtakból arra következtetek, hogy a barátnőd minimum inzulin-rezisztenciás (mint én is). Ha tévedek, bocsánat!
Ellenben tennék egy javítást, ha megengeded: az IR-étrend (google-on rákereshetsz) napi 120-140 g CH-ot ír elő, amit a fogyás beindulása után / a fogyás ütemének lassítására fokozatosan lehet emelni 160 g/nap CH-ra. Ráadásul számít a lassú/gyors felszívódású CH-ok napi és étkezésenkénti elosztása is.

7 éve
#72
(#72) shinita 1
Válasz Budafok #70 számú posztjára
Gratulálok :) Ilyen leckékkel én is találkoztam menet közben...

Most írok először ebbe a topikba, kicsit visszaolvastam...
Nos, az én nézőpontomból a zab azért jobb, mert legfeljebb nyomokban tartalmaz glutént. A modern búzában túl sok van, a tönkölyben kevesebb. Igaz, zabot sem eszem, inkább rizst, az valamivel finomabb. De amíg fogyok, abból se sokat.

Katrinkát itt nagyon oltották, pedig a ketogén diéta elég nagy múltra tekint vissza (igaz, eleinte az epilepszia gyógyításában alkalmazták), s igen hatékony fogyást okoz, ismereteim szerint. Amennyire a cikkeknek lehet hinni (azért óvatoskodok itt, mert hát nem vagyok kutató meg semmi, írni pedig sokmindent lehet, de bizonyos határ fölött hinnünk kell dolgokat, mert különben mindenben kételkedhetnénk), vannak emberek, akik évekig csinálják és komoly sportteljesítményt végeznek. Ahogy van, aki zöldségre és gyümölcsre alapozva csinálja ugyanazt.
Egy kiló zöldség is belefér a 20g-ba, amennyiben az uborka, de akkor más szénhidrát nem... Egyeseknek ez meg is felel. Nekem kicsit sem, ezért nem kísérlem meg az ilyen durva szintet (a 40g-osat igen, az már jobb, ha gyakran ennék húst, elég laza is lenne). Szeretek zöldséget enni zöldséggel, helyesnek is tartom ezt s ha nem kifejezetten muszáj, ettől nem térek el.
De nem vagyunk egyformák s ez így jó.

7 éve
#71
(#71) Bojtika 3
Válasz uzateli #66 számú posztjára
Ami a rozspelyhet illeti, az szinte tetőcserép-jellegű. Még főzve is kemény.
A búzapehely is kemény a müzlibe, a búzakorpa meg tök jó, de annak tényleg van kis mellékíze.
Marad a zab, mert az még kapható is. A beltartalmi értékei nagyon jók.

7 éve
#70
(#70) Budafok
Sziasztok,
-6,20 kg.-nál tartok! Vannak nehéz napok, de lassan a szervezetem hozzászokik a kevesebb ételhez. Volt, hogy többet ettem a kelleténél egy étkezésre, mert nem tudtam ellenállni a finom ételnek. De meg is bántam, mert utána nem éreztem jól magam. Ez komoly lecke volt! Munkatársaim már észrevették a változást az alakomon és ennél jobb doppingszer nem kell! Minden fogyozónak kitartást kívánok, érdemes!
Sziasztok!

7 éve
#69
(#69) bmati 584
Válasz Katrinka #64 számú posztjára
Ha azokat eszed, amiket írtál, abból összejön 20 gramm.
Amúgy pedig nagyon gyorsan fel fogod adni és miután feladtad, pár nappal később pár kg-mal nehezebb is leszel, mint amennyivel elkezdted. Azért általános iskolában biológia órán oda kellett volna figyelni, hogy ne vegyük be kanyar nélkül ezeket... :P

7 éve
#68
(#68) uzateli 44
Köszi.

7 éve
#67
(#67) ubulne 192
Válasz uzateli #66 számú posztjára
A rozst nem tudom pontosan, de a zabban tobb feherje es kevesebb szenhidrat van. Es azt hiszem a vitamin es nyomelemtartalma (pl. vas) is magasabb, mint a buzae. Es mind a rozsban mind a zabban nagyobb a rosttartalom. Persze a teljes kiorlesu buzaliszt joval kedvezobb mint a "sima" feherliszt.

7 éve
#66
(#66) uzateli 44
Egy kérdés, ami ma jutott eszembe, és félig ide illik: a zab miért jó, miért jobb, mint a búza vagy a rozs?
Mármint ahogy nézem, nincs benne kevesebb kalória, mint a búza- vagy rozslisztben, akkor mi értelme van azt használni?

7 éve
#65
(#65) Bojtika 3
Katrinka, én tudom, hogy itt bármit be lehet állítani, de én úgy fogyok már egy éve, hogy a szénhidrátot nem csökkentettem az ajánlott mennyiség alá. Ami azért nem kevés, de lehetőleg csak lassú felszívódásúakból áll, miint a köles, zabpehely, zabkorpa, zöldségek, gyümölcs...és messze nem fél zöldpaprika egy nap.
Ugyanis (bár a szervezet előállítja...) sokkal egyszerűbb bevinni, ráadásul a lassú felszívódású szénhidrátokban ott van egy csomó vitamin és ásványi anyag, ami feltétlenül szükséges.
Én nem is bírnék egész nap sovány vagy bármilyen húsokat enni, de szerintem senki sem, ennyire totál köret nélkül.
Te sem fogod tudni ezt a "bölcs" étrendet tartani, és akkor feladod, mert egy dekát sem fogysz, csak gyengülsz majd. Nem tudom, honnan szedted, de abba kellene hagynod.
A zöldpaprika szénhidrát-tartalma valóban csak 3 gramm, de a víztartalma is elég sok, azaz tápértéke gyakorlatilag nincs. Ráadásul már nem a szezonja van, üvegházit eszünk, aminek szinte már csak az íze van, más tartalma nem nagyon.
Hol néztél utána az egészséges táplálkozás alapelveinek? Erre komolyan kíváncsi lennék.

7 éve
#64
(#64) Katrinka 3
Szia Bojtika! a 20 gramm szénhidrát az tényleg nem sok, de itt belehet álltani a szénhidrát fogyasztását grammban és úgy kell összehantálni az étrendet hogy beleférjen a 20 gramm a napi keretben. Nem kell éhezni, csak olyan ételt kell fogyasztani amiben nincs vagy csak kevés szénhidrát van. Például a húsban, halban nincs szénhidrát, a jégsalátában kevés, paprikában, juhtúróban. Ezt a 20 grammot legalább 2 hétig kell betartani még beindul a fogyás.utána fokozatosan lehet egy picit emelni. Én kipróbálom és majd beszámolok.:)

7 éve
#63
(#63) Bojtika 3
Csak ügyesen! És az első sikereket is írd meg bátran! :-D

7 éve
#62
(#62) Budafok
Válasz Bojtika #56 számú posztjára
Szia Bojtika és Gonoszka1,

köszönöm, hogy biztattok, jól esik és erőt ad! Bizok a sikerben, teszek is érte, majd beszámolok, hogy hol tartok!
Sziasztok, : - D

7 éve
#61
(#61) Bojtika 3
Köszönöm, én nem láttam még.

Azért végső soron a hiszékenység az, amivel hatni tudnak. Mondhatja nekem bárki, hogy visszafizeti, ha nem fogyok...én azt nem hiszem el. Mert mi van, ha lefogytam, csak letagadom, hogy a pénzt visszakapjam? Igazolás nélkül én sem fizetnék senkinek.
Az innen-onnan berakott videókat illetően pl, a rajta látható dokinak kellene pereskednie. (Egy angolul tudó siket talán szájról olvasva simán megállapítja, mi az eredeti szöveg...)
Bárki ellenőrizhet egy céget, létező és élő cég-e. A Cégbíróság honlapján egy keresőbe írva pillanatok alatt megtudható ez az információ.

7 éve
#60
(#60) strigadur
biztos már láttátok... nekem új volt : http://www.rtl2.hu/musorok/forronyomon/videok/195563

7 éve
#59
(#59) Bojtika 3
Válasz Katrinka #58 számú posztjára
Katrinka, senkinek nem javasolnám a szénhidrát ilyen fokú csökkentését.
De azért megkérdezem, mit értesz szénhidrát alatt. És a barátnőd mit evett, és mennyi idő alatt fogyott ennyit? Milyen testmozgás mellett?

A zöld kávé gyakorlatilag pörköletlen kávé, és a koffein-tartalma miatt az idősebbeknek, magas vérnyomásosoknak figyelniük kell.
A kapszula-burkolat és a tömörítés miatt kicsit nem egészen natúr, de legyünk elnézőek.

A gyömbér remek fűszer, már csak emiatt is érdemes használni.

7 éve
#58
(#58) Katrinka 3
Sziasztok! Én a zöld kávé kapszulát tudnám ajánlani http://zoldkavekapszula.hu/ 100% natur és nem ártalmas, serkenti az anyagcserét. Meg még hozzá a gyömbér fogyasztását is ajánlom. Próbáljátok ki :) Egy barátnőm járt endokrinológusnál és dietetikusnál fogyót is 22 kg. és azt mondta hogy nem annyira a kalória mennyiség számít hanem az elfogyasztott szénhidrát mennyiség. Napi 20 gramm szénhidrát fogyasztás mellet tuti hogy beindul a fogyás. Sok sikert ! Én is veletek tartok ! :)

8 éve
#57
(#57) Gonoszka1 10
Válasz Budafok #55 számú posztjára
Gratulálok, szép eredmény! Kitartás, és menni fog a többi is. Ha valami kérdésed, vagy problémád van, és ezt megírod, akkor itt mindig van aki segít, és tanácsot ad.

8 éve
#56
(#56) Bojtika 3
Szia!
Sikerülni fog, igen! Nagyon örülök, hogy idetaláltál, és hogy máris sikerélményed van.
Szépen, nyugodtan így tovább, és ha bármiben megakadnál, segítünk! :-D

8 éve
#55
(#55) Budafok
Sziasztok,
én már mindent kipróbáltam, sok 10 ezer forintot költöttem minden féle "csodabogyókra." Semmi nem használt. Most itt vagyok a kalóribázison (09.23-tól) és mínusz 3,7 kg.-al már kevesebb vagyok. Recept= sport és oda figyelni, hogy mit és mennyit lehet enni. 20 kg.-tól szeretnék megszabadulni, 2014. 05.01.-ig, remélem, hogy most tényleg sikerülni fog! Mindenkinek hajrá, sziasztok!

8 éve
#54
(#54) Semani 10 6
BioTech USA Thermo Drine Liquid-et használ valaki? Tapasztalatok?

8 éve
#52
(#52) lefogyok
Válasz bacu #49 számú posztjára
Bacu, fusson az, akit kergetnek! :-)

Ekkora súllyal öngyilkosság lenne.