Felhasználó név:
Jelszó:
Belépve maradok
Hirdetés:
4 hete
#8182
(#8182) Ridita 34 1
Válasz jubileum #8179 számú posztjára
Nekem félórás séta a munkahelyem, ebédszünetben is ki szoktam menni vásárolni. Irodai munkát végzek, ezt nem szoktam testmozgásnak számítani. Sportnak az ìrom be, ha ezen kívül mozgok valamit. Nálam nincs időkorlát, általában 30-60 perc szokott lenni. A jövőben ki szeretném próbálni az 5-7-10 perces edzéseket, amiket a YouTube-on láttam. Ezeket be fogom írni. De nem szabad abba a hibába esni, hogy most már többet ehetsz, mert keményen edzettél. A fogyókúra 90 százalékban a diétán múlik. Inkább egyél kevesebbet edzés nélkül. Az edzés célja nem a zsírégetés, hanem az egészséges életmód, az alakformálás, az izmaink karbantartása, a hajlékonyság megőrzése, a megfelelő szokások kialakulása legyen. Én igyekszem kialakítani a helyes gondolkodást, nem eszek többet azokon a napokon sem, amikor mozogtam, mert hacsak nem 8 órás hólapátolásról van szó, ez nem számít. Ha mindig eszel egy csokit, mert leugráltad, nem tudsz igazán megváltozni. Próbáld megtalálni a mozgás örömét, így önmagában lesz a jutalma.

4 hete
#8181
(#8181) dolcebaby 44
Válasz jubileum #8179 számú posztjára
Szia.Szerintem az ,hogy elmèsz a munkahelyedre vagy ebèdèrt az siman beleszàmit a napi normàba.èn nem irom be kulon .èn is ulo munkàt vègzek napi 8-10 òràban.
Ha viszont azt mondom,hogy ma megyek mèg 30 percet kulon azt beirom.
de pl. a napi takaritàst,vasalàst azt nem.
Remèlem valamennyit segìtettem
Ne haragudj az ìràsi hibàkèrt ,de kulfoldi gèpen dolgozok

1 hónapja
#8180
(#8180) bmati 584
Válasz jubileum #8179 számú posztjára
Szia!
Ennyi séta még belefér az ülő életmódba. Tudatos séta, ha minden nap kb. ugyanannyi, akkor napi tevékenység. Ha jóval többet sétálsz, akkor azt érdemes lehet beírni a korrigált értékkel. Az aerobicot be lehet írni plusznak, de fél óra alatt azt sem írnám be, ha mégis beírod, akkor azt is csak a korrigált értékkel.

1 hónapja
#8179
(#8179) jubileum 49 2
Sziasztok!
Az oldal alapvető működésével kapcsolatban lenne egy olyan kérdésem, hogy az ülő életmódba miylen mozgás számít bele? Alapvetően erre vna beállítva, de mostanában napi 10 ezer lépés gyalogolok és rövid aerobic edzéseket is csinálok rengeteget, utóbbi tiszta, hogy plusz, viszont előbbinél például nem tudom hogy egy 10 perces sét a amunkahelyre, napközben 15 perc az ebédért, és hasonló mozgások (amikből egyébként a tudatos sétaedzésen kívül sokszor kijön 40 perc séta) beletartozik e az ülő életmódba vagy sem?

Okosórát használok egyébként mindezek mérésére ami kb minden megmozdulást belemér az elégetett kalóriába, de nem tudom, hogy a nap végi számból mennyi lehet, amit az oldal alapjáratba már beszámolt és mennyi a plusz?

1 hónapja
#8178
(#8178) Soje
Válasz bmati #8177 számú posztjára
Valahogy sejtettem, hogy összekombóztál valamit magadnak :-)

Köszönöm az infókat! Peace

1 hónapja
#8177
(#8177) bmati 584
Válasz Soje #8176 számú posztjára
Saját edzéstervem van, amit magam raktam össze ismerve a saját gyenge pontokat. :)
Erőszint növelésére ajánlom Gödrösi Ádám - Street workout mindenkinek c. könyvét, magasabb szintre el lehet vele jutni, mint a Fegyencedzéssel. Ha túl nagy az erőszintek közötti hézag, akkor érdemes a kettőt kombinálni. :)
Ha a következő szint kezdő ismétlésszáma is nehéz (húzódzkodásnál biztosan lesz ilyen), akkor érdemes a GTG módszert bevetni. A módszert Pavel Tsatsouline - A meztelen harcos c. könyvében ismerteti. A könyv egyébként az egylábas guggolás és egykezes fekvőtámasz progresszióját mutatja be egy másik szemszögből, mint a fegyenc.

1 hónapja
#8176
(#8176) Soje
Válasz bmati #8175 számú posztjára
Szia! Köszönöm szépen a válaszod! Azt írtad találtál ennél hatásosabb edzést azért nem maradtál ezen rajta - mi a neve?

1 hónapja
#8175
(#8175) bmati 584
Válasz Soje #8174 számú posztjára
Szia!
Egyszerűen ugord át, nem lesz semmi bajod tőle. Csináld a 2. szintet. Az a gyakorlat a derék mobilizálásáért felelne, ami a második szinten már intenzívebb. Ha megy az, akkor csináld azt. Ha meg tudod csinálni a 2. haladó szintet, akkor lehet tovább menni. Ha amúgy is elég erős a lábad, akkor ott sem kell a 2-3. szintet külön bontani, mert nincs nagy szakadék a kettő között. A 4. szintet akár át is lehet ugrani, ha már kellően erős a combod és a 3. szint után az 5-sel folytatni. A lényeg, hogy ne kapásból a haladó ismétlésszámokkal kezdj. Kezdhet a kezdő szint felett is több sorozattal, csak ne hajtsd ki magad teljesen, maradjon legalább 1-2 kontrollált ismétlés a tarsolyban. Akkor érdemes továbblépni, amikor a haladó szint elérésénél is van még 1-2 ismétlés tartalékban.
A fegyencedzésnek egyébként rengeteg hibája van, de a rendszer, amit ad, az nagyon jól használható más gyakorlatoknál is. Persze nem árt előtte némi edzéselméleti ismeret, hogy milyen izomcsoportot hogyan lehet dolgoztatni, mert ezek alapján kell felépíteni a progressziót. A szintek között is vannak sorrendiségi problémák, néhánynál erőltetett a 10 lépés. Anno én is sokat végigcsináltam, később, ahogy képeztem magam, úgy láttam, hogy mit lehet átugrani és mire kell jobban figyelni.

1 hónapja
#8174
(#8174) Soje
Válasz bmati #8173 számú posztjára
Szia!de jó, akkor meg is ragadom a lehetőséget: a guggolas gyertyaállasban -al vagyok megakadva. Fura mert siman megcsinalom a bicska guggolast is meg fél guggolast is, de a gyertyában való fordítottnál meg úgy èrzem hogy a nyakamon van terhelés pedig nem teszem le a tarkóm ès egyenes is a tartasom. Ezzel nem leptem tovább egyedül mert közel nincs meg a haladó sorozatom belőle. Tudsz valami tanacsot adni?

1 hónapja
#8173
(#8173) bmati 584
Válasz Soje #8172 számú posztjára
Szia!
Én már nem csinálom, de tudok segíteni, ha kell valamit, mert évekig használtam a rendszerét, attól már tovább jutottam. Nem azért, mert mindenből elsajátítottam volna a mesterlépéseket, hanem mert hatékonyabb rendszert találtam, amit kevésbé kellett javítgatni. A mai napig saját testsúllyal edzek egyébként.

1 hónapja
#8172
(#8172) Soje
Heyho! Fegyencedzést csinalja valaki?

1 hónapja
#8171
(#8171) bmati 584
Válasz benci #8170 számú posztjára
Szia!
Szerintem már írtam egyszer neked valamelyik topicban, de leírom még egyszer, nem gond. :)
Ha minden nap mész annyit, akkor napi tevékenység, szóval sehová nem kell beírni. Ha 10 ezer felett mennél egy nap, akkor be lehet írni, de ha csak 1-2 ezer lépéssel, akkor nem érdemes vele foglalkozni. Ha beírod, akkor az itteni adatokat még korrigálni kell.
A stagnálás oka valószínűleg az étkezés lesz. Megfelelően kell beállítani a napi keretedet, az sem mindegy, hogy milyen a makrotápanyagok eloszlása, mennyi rostot viszel be, mekkora a folyadékbeviteled. Ha nem tudod, hogy mennyi megfelelő, akkor írd le korod, nemed, magasságod, súlyod; korábban mennyit ettél, ittál, és kiszámoljuk. Kezdésnek nem árthat, ha csökkented a feldolgozott élelmiszerek mennyiségét az étrendedben és több zöldséget iktatsz be, mellette pedig emeled a folyadékbeviteledet.
Sok sikert! :)

1 hónapja
#8170
(#8170) benci
Sziasztok
Sajnos nem kaptam választ eltünt a kérdésem...azt szeretném kérdezni hogy ha napi munkám során 8-10 ezer lépést megyek azt hogy számoljam mert nem számolom be a napi sportban. A fogyásom elég rég stagnál .
Köszönöm
Benci

2 hónapja
#8169
(#8169) bmati 584
Válasz Bazs81 #8168 számú posztjára
Szia!
Ha csak az átlag pulzusodat nézem, akkor az a kardió zónád felső tartománya, szóval reálisnak tűnik.

2 hónapja
#8168
(#8168) Bazs81 4
Válasz bmati #8167 számú posztjára
Szia!

Az átlag pulzusom 136 volt 80m szintemelkedésnél. A pulzus pontosságát úgy ellenőriztem, hogy felkaros vérnyomás mérés közben mértem az órán is a pulzust Kb 5-el tért el mindig, az óra mért kevesebbet. A zsírégető tartomány 108-126 közé van állítva. Ezek alapján pontos lehet?

2 hónapja
#8167
(#8167) bmati 584
Válasz Bazs81 #8166 számú posztjára
Szia!
Ha a pulzusodat kellően magasra emelte (és pontosan is mérte), akkor lehetséges.. Amennyiben el akarod számolni sportként, úgy oda csak 501 kcal-t írj be, ugyanis annyi volt a valós energiaszükséglet, ha tényleg pontosan mért az óra.

2 hónapja
#8166
(#8166) Bazs81 4
Sziasztok!

Az valós adat lehet, hogy 39 évesen,186 cm magas, 122 kilóval bicikliztem 10km-t 17,82 km/h átlagsebességgel és így 558 kcal elégetett kalóriát mutatott az óra?

Köszi! Balu

3 hónapja
#8165
(#8165) bmati 584
Válasz Kerry #8164 számú posztjára
Vannak kifejezetten görgőkhöz gyártott köpenyek kerékpárra. Lehet használni normál köpennyel is, de az sokkal gyorsabban kopik.

3 hónapja
#8164
(#8164) Kerry 465 37
Válasz ZuEr #8163 számú posztjára
Egy dolognak érdemes utánajárni a görgővel kapcsolatban. Hogy mennyire koptatja a gumit?!
Nem a saját tapasztalatom, mert soha nem volt görgőm, de van egy közeli ismerősöm, aki rengeteget teker görgővel, egész profi bringája is van. No, Ő mondta egyszer úgy emlékszem, hogy a görgővel több gumit használ el az ember, mert jobban kopik a gumi.
Nem tudom valóban így van-e, de aki ilyet tervez venni, az ennek is érdeklődjön utána, hogy aztán nehogy azért kelljen több pénzt költeni rá, mint egy normális szobabringára.

Üdv!
Kerry

3 hónapja
#8163
(#8163) ZuEr 211
Válasz drisztina #8160 számú posztjára
Görgő - Mekkora ötlet, és még helytakarékos is!

3 hónapja
#8162
(#8162) shinita 1
Válasz drisztina #8160 számú posztjára
Nem jó. Fullosan ki volt világítva, az autósnak látnia kellett volna. Egyébként voltak fejlámpái, úgy teljesen egyedül is balesetet szenvedett, mondjuk ahhoz a lámpaszalagnak el kellett szakadnia és jött egy erős széllökés is... Picit fényesebb, de az sem százas, vannak figyelmetlen autósok. Nem, a sötétben biciklizésnek annyi, nem kockáztat és félne is ezek után. Az autó kicsit drágább (azért a bicikli sem nagyon olcsó, elég magas a km költsége az erdei utakon, mindenféle időben gyötörve), de megvannak az előnyei, pl. elég 5 után kelni, könnyebb vele bevásárolni (elég gyakori dolog munkából hazafelé)... ;) Igaz, hogy nagy hóban használhatatlan, de az ritkán van.

Görgő? Van olyan? Kicsit rákerestem, köszi, ez most tetszik nekünk, amennyire meg tudjuk ítélni. Sosem hallottam még róla eddig.
A mérés nem fontos, csak mozgásra kell :)

3 hónapja
#8161
(#8161) bmati 584
Válasz drisztina #8160 számú posztjára
A hátsó kerékre kell felszerelni egy sima km órát. Pár ezer forintból megvan és akkor mérhető a távolság. Ha pulzusméréses kell, ott jobban zsebbe kell nyúlni.

3 hónapja
#8160
(#8160) drisztina 1484
Válasz shinita #8159 számú posztjára
Ha valaki szeret biciklizni (és van is neki), akkor szerintem a szobabicikli vásárlásnál sokkal olcsóbb inkább egy görgőt venni*. Ezeknek egy "hibája lehet", hogy nem mérnek adatokat, - bár biztosan vannak/lehetnek olyan típusok, amik kiegészíthetőek ilyen tartozékokkal - de esetleg pulzusmérős kütyükkel mérhetőek is.

és az "...Eddig biciklivel járt munkába, de nagyon komolyan elütötték és nem akar többet sötétben biciklizni. Márpedig 6 órára jár, ráadásul a kedvenc és sokkal rövidebb útvonala az erdőn keresztül megy, ahol sötétebb van, mint a nyitottabb országúton..." problémára lehet, hogy szintén olcsóbb esetleg egy jó kis fejlámpa? :)))


*én ezt tettem

3 hónapja
#8159
(#8159) shinita 1
Válasz Goos #8150 számú posztjára
Ahol én lakom, ott hetek óta szinte mindennap süt a nap, sokszor egész nap! Az idő is kellemes. Ónos eső ezen a télen még nem volt, szél persze igen. Ma is hamar visszajöttem a sétából, kicsit hideg idő, szél, semmi kedv (sétálni szinte mindig jól megy, de ma valahogy nem volt kedvem hozzá még menet közben sem) és még a nap is elbújt... Volt vagy 5 km, aprócska, de mégis valami ;)

Nyilván egyes napok valóban rosszak, olyankor lehet bent power walkingot nyomni, van egy csomó videó s az intenzívebb, mint a sima gyaloglás, de elég tág határok között mozog. Én gyorsan és extra dolgokkal csinálom, némelyik videóban még súlyzó, sőt apró futás is akad. Aranyos, de halálra unnám magam, ha gyakran csinálnám, míg kint mászkálni mindig jó, ha épp nincs rossz idő, de az télen ritka. Nyáron túl meleg van, sajna, de árnyas erdőben még akkor is sétálok néha, biciklizéskor pedig hűt a menetszél jó esetben, azt télen csinálom sokkal kevésbé.

Ami a gépeket illeti... Nekem nem kell, a párom viszont gondolkodik egy szobabiciklin. Eddig biciklivel járt munkába, de nagyon komolyan elütötték és nem akar többet sötétben biciklizni. Márpedig 6 órára jár, ráadásul a kedvenc és sokkal rövidebb útvonala az erdőn keresztül megy, ahol sötétebb van, mint a nyitottabb országúton... Márpedig mozognia muszáj, több okból is. Gondolom, majd nagyobbacskákat biciklizünk (nekem egyelőre megvannak a komoly korlátaim e téren, 50 km is sok) és fut hétvégén, de azért valami hétköznap is kell még (nyáron este is futhat, de akkor úgyis biciklizik, a rövidebb napokra kéne valami). A szobabicikli időt sem vesz el, viszont sosem volt még dolgunk vele s ki tudja, tényleg megérné-e...
Gondolom, majd beszáll a súlyzós edzéseimbe, mint ahogy néha eddig is, de még hozzám képest sem kitartó...

3 hónapja
#8158
(#8158) bmati 584
Válasz Goos #8157 számú posztjára
Az 6km/h-s tempó, ami gyaloglásnál már jónak számít. :)
A tempón lassíthatsz (4,5, 5 km/h-ra) és akkor időben többet fogsz bírni és tovább is tudsz menni. Ha megy majd folyamatos másfél óra, akkor fokozatosan vissza fel lehet venni a tempót.
A másik módszer, hogy intervallumozol már ilyenkor is. Maradsz az eredeti tempódban pár perce, aztán 1-2 percre leveszed a tempót felére-kétharmadára, ebből csinálsz legalább 4 kört. Aztán hetente-kéthetente növelsz 1-2 percet a gyors tempón vagy még plusz 1 kört teszel hozzá, ahogy időben neked jobban belefér. Itt is min. 1 óra legyen a cél.

3 hónapja
#8157
(#8157) Goos
Válasz bmati #8154 számú posztjára
Én még csak 4km-nél tartok, de gyönyörű piros színem lesz. Ráadásul 45 perc kell hozzá. Ráveszem magam... valahogy.

3 hónapja
#8156
(#8156) Goos
Válasz ZuEr #8155 számú posztjára
Tudod mit, igazad van. Csak itt porosodna. Ha meg sikerülne valami gagyit kiválasztani +ba megütne a guta is.
Kell 1 cipő, abba megéri beleinvesztálni.
Nyugodtan mondj ellent, olyan vagy mint az élő lelkiismeretem. Vettem már ilyen-olyan eszközt, mind a sarokba végezte. Nem tudom miért gondoltam hogy most máshogy lesz :)))

3 hónapja
#8155
(#8155) ZuEr 211
Válasz Goos #8153 számú posztjára
Igyekeztem nem ellentmondani.

Én is gondolkodtam anno, hogy vegyek szobai "kínzógépet", de aztán letettem róla, mert mekkora gáz lehet, ha vastagon lepi majd a por! :)

Aztán vettem vízhatlan túracipőt a városi gyalogláshoz Hervisben, és már benne van több, mint 1,5 millió lépés, és 1000 km :)

Ami még a "menj szabadba" mellett szól, hogy ott összefuthatsz sorstárssal - ami szintén motiváló lehet.

3 hónapja
#8154
(#8154) bmati 584
Válasz Goos #8151 számú posztjára
Évi néhány alkalmat ki lehet bírni. Én a kerékpáros túráimmal szoktam HIIT-tel készülni. Télen nagy hidegben nem fogok külön biciklire ülni (munkába télen-nyáron kerékpárral járok) és órákig tartó alapozást végezni, így azt szoktam kiváltani HIIT-tel. Tavasztól-őszig pedig tekerés, ha belefér az időbe és az erőbe. :)
Ezek mellett pedig a saját testsúlyos edzések különböző variációi. Ha fáradtabb vagyok, csak akkor érzem unalmasabbnak, egyébként szerintem kb. megunhatatlan (több, mint 8 éve csinálom kisebb-nagyobb kihagyásokkal).
Ha viszont a vizet szereted, akkor irány úszni, de addig is valamivel ki kell váltani és még mindig az otthon végezhető dolgok a legalkalmasabbak rá jelenleg vagy kimész az esőbe/havas esőbe/hóba(?) sétálni.
Egyébként amikor futottam, akkor nem tartott fel engem se az ónos eső, se a -10 fok, simán lefutottam a 10-12 km-emet, csak valamivel lassabb tempóban. :)

3 hónapja
#8153
(#8153) Goos
Válasz ZuEr #8152 számú posztjára
Ugye te is érzed, hogy ellentmondtál magadnak 2 mondattal.

Viszont igazad lehet, ki kell próbálnom. Csak az a bánatom, sok minőségi dolgot, legyen az cipő, eszköz, bármi, a nagyobb boltokban nem kapni. De lehet szerencsém lesz.

3 hónapja
#8152
(#8152) ZuEr 211
Válasz Goos #8150 számú posztjára
Ugye te is érzed, hogy az ónoseső, mint hivatkozás csak kifogás.

Egyikünk se megy ónos esőbe gyalogolni, sportszerűen, mert balesetveszélyes.

Viszont, ha így érzed, vegyél bátran gyaloglógépet, vagy steppert, a nagyobb sport árúházakban biztos adnak segítséget a választáshoz, és ott helyben ki is próbálhatod őket

3 hónapja
#8151
(#8151) Goos
Válasz bmati #8147 számú posztjára
Nagyon uncsi. Úgy gondolom én vagyok az 1etlen aki torna nélkül akar lefogyni, 1szerűen utálok tornázni. Én a vízet szeretem, alig várom hogy kinyissanak az uszodák. Így most csak a Nordic megy, ha az idő engedi. Lehet, később ráveszem magam valahogy mert tudom hogy hasznos.

3 hónapja
#8150
(#8150) Goos
Nem mondanám kellemesnek amikor ónosesőt vág az arcomba a szél, és -2 van. Nyáron szuper lehet. Tegnap jó volt, hétágra sütött a nap, nyomtam a Nordic-ot. Még ha havazna, az gyönyörű, de esőben kösz nem....legalábbis télen.

3 hónapja
#8149
(#8149) drisztina 1484
Válasz ZuEr #8148 számú posztjára
Imádom az esőt, de annál is jobban a vihart :)

3 hónapja
#8148
(#8148) ZuEr 211
Válasz bmati #8147 számú posztjára
Illetve esőkabát, vízálló cipőbenl kipróbálható milyen jó érzés esőben gyalogolni.

3 hónapja
#8147
(#8147) bmati 584
Válasz Goos #8146 számú posztjára
Részemről teljesen feleslegesnek mondanám. Ha nem tudsz menni az eső miatt sehová, akkor lehet helyben sétálni és közben magas térd- és sarokemeléseket végezni és/vagy kilépegetni oldalra/előre/hátra. Ingyen van és csak minimális hely kell hozzá, továbbá valószínűleg jobban is fogod érezni az edzést.

3 hónapja
#8146
(#8146) Goos
Szeretnék venni 1 mini steppert. (esős időkre) Tapasztalat? Tudtok márkát javasolni? A net-en roppant eltérő vélemények vannak 1-1 termékről.

3 hónapja
#8145
(#8145) Goos
Válasz Kerry #8144 számú posztjára
Köszi shinita, köszi Kerry, pont ilyen hozzászólásokra volt szükségem. :)

3 hónapja
#8144
(#8144) Kerry 465 37
Válasz Goos #8139 számú posztjára
En 143kg-rol kezdtem tavaly januarban. Korabban mar egyszer lefogytam sokat, de aztan visszajott meg tobb. Ujra akartam kezdeni, de most nem a sulyom csokkentese volt a cel, mert akkor megint csak visszajon, ha elertem a kivant sulyt, es nem valtoztatok az eletemen.
Szoval most maskepp csinalom, viszont ugyanugy kezdtem, mint regen.

Naponta elkezdtem szobabringazni. 20 perceket eleinte. A fenekem se birta sokkal tovabb. nem volt nehez abszolvalni. Aztan hetente emeltem kicsit az idon. Fokozatosan...20perc...30perc...40perc, stb...
Aztan szokassa valt, es amikor neha megfordult a fejemben, hogy kihagyok egy napot, akkor fogtam magam, raultem, es elkezdtem. Par perc utan siman ment es megcsinaltam akkor is. Persze neha kihagytam 1-1 napot, amikor lelki furdalsom is volt, de tudom, hogy 1!!! nap nem tesz tonkre semmit.
Aztan, hogy ne legyen olyan egyhangu, vettem sulyzokat, eszkozoket, nemreg egy futopadot, hogy ha nincs kedvem bringazni, legyen mit valasztani.
Egy ido utan van, hogy kihagyok 1-1 napot, ha nagyon nincs kedvem, de volt olyan periodus, amikor 84 napot edzettem zsinorban megszakitas nelkul. Volt, hogy napi 3-3,5 orat, amikor epp raertem es nem dolgoztam. Persze nem ez az altalanos, de elofordult joparszor... Es jol is esett, raadasul neha ilyen napokon ehettem olyat is, amit maskor nem vagy tobbet a dietas kajambol. Buntetlenul... :)
Idonkent, mondjuk 1-2-3 hetente megjutalmazom magam, es kirugok a hambol. hamburgert eszem, esetleg veszek csokit, vagy csinalok valami sutit, vagy a baratokkal kapcsolom ki, amikor nem erdekel mit eszem, iszom...
En harom muszakban dolgozom, neha 10 orazom es magam latom el, magam fozok. Igaz egyedul elek, de azt gondolom, hogy az akarat, sokat szamit.
A lenyeg a rendszeressegen van. Nem kifogasokat kell keresni, hogy mihez nincs kedved, hanem nekiallni es megcsinalni. Utana sokkal jobban fogod magad erezni.
Legalabb nekem bevallt ez a modszer.
Most 116kg vagyok, es nem azt akarom elerni, hogy egyszruen lefogyjak, hanem az eletmodomon igyekszem valtoztatni, a mozgast szokassa, az eletem reszeve tenni.
Ezert nincs egy idopont sem, hogy ezt mikorra akarom elerni, es azert gorcs sincs bennem, hogy ha egyszer-egyszer nem ugy alakul egy nap. Viszont masnap folytatom es nem adom fel...

Bocs, ha kisse hosszura sikeredett! :) Es az ekezetek miatt is... ;)

Sok sikert! :)
Kerry

3 hónapja
#8143
(#8143) shinita 1
Válasz Goos #8139 számú posztjára
Én novemberben hagytam abba az edzést egy sokk hatására, mostanában pedig nagyon gyakori fejfájás gyötört s úgy nem tudok súlyzózni. El is felejtem, amikor újrakezdés előtt vagyok. De ez nálam elhatározás, egyszer valahogy ráveszem magam s onnantól egyre könnyebb. Ja és nem mozgok olyat, amit nem szeretek, futni 1-2 percen túl pl. nem megy, el se várom magamtól.
Úgyhogy türelmesen mindennap megpróbálok erőt venni magamon és egyszer sikerül. Sokat gyaloglok, ez is valami és segít is az egyéb aktivitásban. Ha elrettent egy komplett edzés, akkor legalább a kedvenc kis karedzéseimet igyekszem beiktatni (kisebb súly, nem kell fekpad és segítség, jobban szeretem, szóval arra könnyen ráveszem magam), aztán gyorsan jön a többi is :) Ez ház körüli munkáknál is így van, rossz passzban valami kisebbel kezdek, nem egy hatalmassal, amit abba se igen lehet hagyni... Aztán remélhetőleg megjön a lendület :)
Ami a súlyzós edzésemet illeti, abbahagyni nem szabad a dolgot. Folytatni sokkal könnyebb, mint kihagyás után újrakezdeni... Ráadásul hosszú kihagyás után gyenge vagyok, mint a harmat, még önmagamhoz képest is, ami persze elvileg motiválhat, de azért le is lomboz...

Az könnyebb, ha olyan típus vagy, aki rá tudja venni magát valami nem kötelezőre, ami nem vonzza, én nem. Még a kötelezőre se nagyon. Viszont edzeni elvileg szeretek, csak nagyon nehéz rávenni magamat, ha egyszer abbahagyom.

3 hónapja
#8142
(#8142) bmati 584
Válasz Goos #8141 számú posztjára
Létre kell hozni egy távoli célt, amit tényleg te akarsz (belsőből fakadó cél), nem a környezeted vagy más külső tényező kényszerít bele, hanem te szeretnéd. Meg kell hozni a döntést és ki kell tartani mellette. Nem vagyok én se egyébként a kötelező és a muszáj dolgok híve, de nem tudtam szebben megfogalmazni már. :)
Viszont arra is figyelj, hogy ne csapjon át mániába, mert az meg már a ló másik oldala...

3 hónapja
#8141
(#8141) Goos
Igen, ez jó gondolat, mintha munkába mennék. "Kötelező" és "muszáj" úgyis csak addig lesz amíg át nem billenek a "hiányzik" fázisba.
Nagyon köszi, kellet hogy ezt mástól halljam :)

3 hónapja
#8140
(#8140) bmati 584
Válasz Goos #8139 számú posztjára
Szokássá kell alakítani, tedd kötelezővé (emlékeztetők, rutin kialakítás /pl.: csak reggel edzel, mert tudod, hogy munka után már nehezebben veszed rá magad/). Ha van kedved, ha nincs, akkor is mész dolgozni. Gondolj az edzésre is úgy, mintha munkába mennél. Sokszor nem akarsz, de attól még mész és csinálod a dolgodat. Vannak gyengébb napok, amikor csak nagy nehezen vagy csak részben fogod végigcsinálni az edzést, de akkor is el kell kezdeni és adj magadnak mondjuk 1 órás edzésnél legalább 20 percet arra, hogy meglásd hogy megy. A nincs kedvem nem kifogás, a nem bírom lehet az és kell is, hogy az legyen, mert a szervezeted így jelez vissza, hogy többet kellene pihenned. Na ilyenkor lehet pár napra visszavenni, de akkor sem érdemes kihagyni, csak ha érzed, hogy beteg leszel vagy már az vagy, akkor viszont tényleg ne edz pár napig, de amint úgy érzed, hogy hiányzik és van elég energiád hozzá, akkor újra hozzá kell látni csökkentett adagban. Ha el akarsz érni valamit, akkor nem kedv kérdése lesz. A motiváció csak ideig-óráig van, utána pedig vagy győz a megszokás vagy nem, de előbbire kell hajtani.

3 hónapja
#8139
(#8139) Goos
Papot kérek, valakinek fel kell oldoznia (mellette rugdosnia). Napok óta nem mozogtam semmit. Igaz többet mozgok mint régebben, pl. csak lépcsőt használok, nem hajolok hanem gugolok hogy ki kelljen nyomnom magam, de nem ez volt a terv. Rendszeres testmozgás kellene, mint az új életem egyik alappillére. Volt már valaki így? Hogy érted el hogy megmozdulj?

3 hónapja
#8138
(#8138) ZuEr 211
Válasz bmati #8136 számú posztjára
" A konyhában kell lepucolni magadról a zsírt, de formát az edzésekkel fogsz tudni kapni"

Akár én is mondhattam volna, de sajnos nem... Ez egy jó jelmondat lehet(ne) a főoldalon

3 hónapja
#8137
(#8137) Goos
Válasz bmati #8136 számú posztjára
Vegyél lottót, eltaláltad a 30at. :))))

3 hónapja
#8136
(#8136) bmati 584
Válasz Goos #8135 számú posztjára
Az edzéseken nem kell kihajtani magadból a szuszt is, hogy fejlődj (persze a komfortzónádból ki kell lépni). A fogyás és a formásodás egy lassú folyamat. Nem tudom, hogy mekkora túlsúlyod van, de átlag heti 0,5 kg/héttel lehet számolni (az elején valószínűleg ettől gyorsabban fog menni, de később ez le fog lassulni jelentősen). Ez 30 kg túlsúlynál kb. 1 év, ha nem akarsz jelentősen izomtömegből is fogyni. A konyhában kell lepucolni magadról a zsírt, de formát az edzésekkel fogsz tudni kapni (a jó kajálás mellett). Ezért is kisebb a jelentősége az elején az edzéseknek.

3 hónapja
#8135
(#8135) Goos
Válasz bmati #8134 számú posztjára
OK. Köszi. Ha jobban belegondolok jobb ha nem erőltetem, lehúzna a nagy belem, csak szép lassan. 4 nap után ne akarjak Vandam lenni :)

3 hónapja
#8134
(#8134) bmati 584
Válasz Goos #8133 számú posztjára
Saját testsúlyos edzésekkel van tapasztalatom, így a plankkal is. A planknál melyikre gondolsz, mert van egy pár. Ha az alkartámaszosra, akkor ahelyett inkább a lábemelés egy könnyebb progresszióját javasolnám és mellé rövid hidat. Ha a fekvőtámasz pozíciójára (mert az is plank), akkor arra szintén van hatékonyabb vállizom- és lapocka erősítés (ez egyébként könnyebb, mint az alkartámaszos). Oldalsó plank az tényleg jó, de a három közül az a legnehezebb szerintem, mivel a legtöbb embernél az oldalsó lánc edzetlen (hacsak nem táncos vagy harcművész az illető).
Hasra és alsó hátra edzeni hasi zsírégetés miatt felesleges. Viszont, ha ez egy gyenge testrészed, akkor érdemes és kell is. Nagy hasnál viszont én inkább a alsótest edzéseit erőltetném inkább és ha mentek lejjebb a kilók, akkor elővenném a felsőtest erősítést is. Persze lehet párhuzamosan is, csak akkor vagy súlyzókat vagy gumiköteleket érdemes beszerezni.
Zsírégetés szempontjából a nagy izmokat kell terhelni, az sokat tud dobni a hatékonyságán. Ilyen a combizom, a farizom, a mellizom, a széles hátizom.
Az első 6-8 hétben egyébként jobban teszed, ha a sétákat erőlteted, mellette pedig flakonos/súlyzós/gumiszalagos edzés felsőtestre, csak hogy mozgasd azokat az izmokat is. El kellene érni egy alap edzettségi állapotot, mielőtt elkezdenél rendesen erősíteni, különben hamarabb fogod a keringésed miatt feladni a gyakorlatot, mint az izomfáradtság miatt.

3 hónapja
#8133
(#8133) Goos
Van valakinek tapasztalata a Plank-ról. Jókat hallottam róla, erősítés gyanánt iktatnám be. Valószínű a könnyített verzióval kezdeném, térden.

3 hónapja
#8132
(#8132) shinita 1
Nekem a séta igazából "kellemes gyaloglás", a tempóhoz semmi köze, más a terminológiám, tudom, hogy hivatalosan nem így kéne, de a számomra kellemes tempóban mászkálgatok nézelődve a napos tóparton, az nekem séta.
A tempó szinte mindig 4-6km/h (a 4 inkább hegymenetben jön össze, de szerintem tudok még ilyen lassan andalogni néha, az 5 a normál, a 6 igen ritka, de ez merőben hangulat- és állapotfüggő. nem nagyon tudom befolyásolni a tempómat, az adott terep és állapot elég szűk keretek közé rakja), lassabbra nem igazán vagyok képes, lassú ismerőssel is pokolian nehéz és fárasztó vánszorgásnak érzem, az elmúlt 10 évben párszor megtettem így párszáz métert, kiborító. De az erőltetett menet se megy, akkor inkább futószakaszokat iktatok be. Ami kb. 10-12km/h, talán 14-ig is elmegy, más tempóm nincs (illetve valószínűleg tudok sprintelni, ha nagyon muszáj és sok múlik rajta. szabad akaratból nem szoktam, buszhoz futni sem tudtam gyorsan soha).
A túl lassú tempót még járművön is unom, biciklin már nagyon nehéz 8-10-zel mennem, hiába köt le a hegymenet nehézsége, alatta pedig inkább tolom.

Jó, hogy eszembe jutattátok a futást, majd igyekszem újra visszavenni a felváltva futást és gyaloglást, rám fér egy kis intenzívebb mozgás. A bicikli télen eleve nem sok, de most teljesen kiesett bizonyos okokból, a súlyzós edzést abbahagytam egy komoly stresszhelyzetben s most a szokatlanul gyakori fejfájás miatt nem jön vissza... Pici futásnak azért illik mennie, remek idő van mostanság. Ha nem most futok, akkor mikor? Nyáron tuti nem, túlmelegszem.
Úgyhogy mostanában csak apró séták voltak meg olyan rendesebbek, de max. 12 km s ez csak séta (gyaloglás), ami nem elég mozgás számomra. Ennyi mozgásom (átlagban 4-5 km gyaloglás per nap) szinte mindig van, ez a kötelező minimumom, hogy ne merüljek le. Sajnos az extra mozgásra rá kell vennem magam, az nem jön magától. A gyaloglást képtelen volnék tartósan abbahagyni, az tényleg alap. De más típusú mozgás is kell.

3 hónapja
#8131
(#8131) bmati 584
Válasz Goos #8128 számú posztjára
Kávét is hanyagolnám vagy max. edzés előtt. A folyamatos pörgetés vagy néhány hét után már csak a szinten tartás végett nem sok értelme van. Az én szótáramban így néz ki ez a séta/gyaloglás/futás:
- séta: 1,5 km/h
- tempósabb séta: 3 km/h
- gyaloglás: 4,5 km/h
- gyors gyaloglás: 6 km/h
- kocogás: 8 km/h
- lassú futás: 10 km/h
- normál futás: 12 km/h
- gyors futás: 14+ km/h
- sprint: 20+ km/h
Hosszú távon és fokozatosan kell felépíteni az edzéseket, hogy a keringési- és izomrendszer tudjon alkalmazkodni. Szóval nem kell az elején a szuflát is kihajtani magadból. A komfortzónádat el kell hagyni, de ne túl sokkal, különben hamar kifárasztod a szervezeted és akkor nem csak a fogyásod fogja a kárát látni. Azért is javasoltam azokat a számokat, amiket mondtam. Ne egy tempóban próbálj edzeni, hanem intervallumszerűen, mert úgy könnyebb megtenni a hosszabb távokat. A cél az legyen, hogy 90 percig folyamatosan tudj gyalogolni és a távolság is legalább 7 km legyen. Ezt persze ne csak egy alkalommal tudd elvégezni és viszonylag kényelmesen menjen. Ezután lehet a futáson gondolkozni, de ott is csak 1-3 perces edzésmunka és 1-3 perces pihenők intervallumban és az elején max. lassú futás (de inkább kocogás) tempóban, hiába lassúnak fog tűnni. Állóképességet edzetleneknél a zsírégető zónás edzésekkel lehet leggyorsabban elérni, az pedig nem jelent erős intenzitást (a max. pulzusod 60-70%-a közötti zónában kellene maradni az edzés alatt egyenletes tempónál). Az intervallum jellegnél pedig az lenne a lényeg, hogy 60-80 % közé essen a pulzusod a munka részben, a pihenőben pedig 50-60 % közé. Edzetlen embereknél nehéz ezeken belül maradni, mert nincs meg a kellő rutin és sokszor van az, hogy magasabb zónákban van és emiatt hamarabb is ki lehet égni.
Minél jobban erőlteted, annál nagyobb a sérülésveszély. A progresszív edzésnek nem az a lényege, hogy szakítsd szét magad, hanem hogy fokozatosan hosszú távon erősödj minimális sérülésveszély mellett.

3 hónapja
#8130
(#8130) bmati 584
Válasz 1holattminusz10kilo #8126 számú posztjára
Ez genetika, kor, sportmúlt, stb. függvénye is. Az sem mindegy, hogy a 85 kg-hoz milyen magas vagy. Én is 90 kg-mal futottam, de 186 cm magas vagyok, akkor volt a testzsírom 10-12%.

3 hónapja
#8129
(#8129) Goos
Válasz shinita #8127 számú posztjára
Na igen, a sérülést jobb elkerülni. Épp ezért egyelőre nem futok, az intenzív gyaloglás, néha kocogás, megugrás, szünetek nélkül, nekem bejött. Szép lassan emelem a távot, majd később beleteszek egy kis futást is. Jó lesz ez.
Amúgy válasz kérdésre, nem csak a fogyás miatt választottam, élvezetes és kikapcsol. :)

3 hónapja
#8128
(#8128) Goos
Válasz bmati #8123 számú posztjára
Ne is mond. Egyelőre bekorlátoztam a mennyiséget csak kv mellé. Mozgás után valahogy nem kívánom a cigit, így ez is segít.
Tegnap megvolt az első edzés, de nem séta, nem tudok sétálni, uncsi. Helyette jól kiléptem, az erőteljes gyaloglás nagyon jólesett. Persze az első pár percben elfogyott a szufla, fájt mindenem, a szervezetem nem igazán értette, most mi van? Dolgozni kell? De ezen hamar átlendültem, és ha nem is sokat (26perc/2,2km) de elkezdtem. Nem nevetni, nekem ez felért 1 félmaratonnal. :)

3 hónapja
#8127
(#8127) shinita 1
Válasz 1holattminusz10kilo #8126 számú posztjára
Persze, mindig van ember, aki kibír olyat, amit az átlag nagyon nem, ennél extrémebb esetekben is. Egyesek 50 évig keményen dohányoznak és semmi különösebb észlelhető bajuk nem lesz. Az egyedi tapasztalatokból nem érdemes általánosítani. Sokaknak lett már baja amiatt, hogy nem ügyeltek futáskor. Ez egy megterhelés, az ember kicsit szerencsétlen ebben, a felegyenesedés miatt (de egyébként is, egy csomó dolog látványosan nem tervezett bennünk, az evolúció csinált valami régi konstrukcióval valamit), de egészségesen még elmegy a dolog s az előnyök jelentősebbek, mint a hátrányok. Ahogy jön az egyre nagyobb túlsúly, problémásabb terep, rosszabb cipő s ki tudja még, mi, egyre megterhelőbb a futás a szervezet számára és ez egy ponton túl nem éri meg.

3 hónapja
#8126
(#8126) 1holattminusz10kilo
Válasz bmati #8124 számú posztjára
Hát nem tudom,én hosszú éveket futottam 95%-ban betonon bemelegítés minen nélkül és soha semmi bajom nem volt,amikor kb 1.5évente cipőt váltok akkor volta vádlimba fájdalom vagy izomláz vagy valami de ennyi pedig 85-90 kiló közöttii súllyal futottam mindig

3 hónapja
#8125
(#8125) shinita 1
Válasz Goos #8122 számú posztjára
Huh, az kemény (s nagyon jól teszed, hogy legalább most fókuszálsz az egészségedre... én eleve el se kezdtem dohányozni s abba se hagytam a gyaloglást hosszabb időre, de így is bőven van hova fejlődnöm... futni nem tudok, próbálom, de nem)... De dohányzás és nagy felesleg nélkül is ki tud fulladni az ember, nekem meg kellett tanulnom megfelelően lélegezni (plusz bizonyára egyéb fizikai változások is történtek, amik segítik az oxigénellátást), kocogni pedig képtelen vagyok, ha futok, az gyors vagy maximális tempó rövid ideig :D. Most már nem lihegek percekig 1 perc futás után, így ha sok nem is megy egyszerre, futás-gyaloglás hosszabban is megy. A futós tervek is így kezdődnek, de van, akinek ez nem kezdet, hanem már eredmény. De nulláról indulva a gyakorlás is segít, először a gyaloglás, aztán akinek van olyan mellé, biciklizés... Annak idején, amikor az Alföldről hegyekre költöztem, a hegymenetes gyaloglás is fulasztott, de belejöttem.
Szerintem jó a terved, jobb ezt fokozatosan csinálni, nagyobb feleslegnél pedig amúgysem ajánlott a futás, mozgás kell, de az ízületek túlzott terhelése nem célszerű. De egyelőre a gyaloglás is előrelépés. Én nem hiszek abban, hogy bizonyos szint alatt semmi értelme, a semminél még a percek is jobbak. Fogyás szempontjából persze nem szokott számítani egy kevés gyaloglás, megfelelő evés nélkül pedig napi órák sem, de az egészséghez kell s egy kezdőnek az a legkézenfekvőbb (némi képzavarral :D) s legegyszerűbb. Plusz nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az energiaszintemmel is komoly kapcsolatban van a mozgás. Túl sok és túl kevés lemerít és a hangulatomnak se tesz jót...

Sok sikert!

3 hónapja
#8124
(#8124) bmati 584
Válasz 1holattminusz10kilo #8116 számú posztjára
Sport nélkül jelenleg 2600 kcal-val fogyok (kéthetente 0,5 kg-ot). Ez másnak már erősen hízás lenne, de nekem a munkám miatt kell. A kalóriabevitel önmagában semmit sem jelent, mellette mozogni is kell valamit az egészség szempontjából. Minél több izom van rajtad, annál hatékonyabb a zsírégetés, így annál magasabb kerettel fogsz tudni fogyni. A sport nem csak azért fontos, hogy plusz kalóriaégetést okozzon, hanem azért, hogy a keringési és izomrendszeredet rendbe tegye. Utóbbi fog felelni majd az alakodért a genetikailag öröklött tulajdonságokon kívül.
Erről az 50 perces futásról meg annyit, hogy egy állandó tempójú futásnál tényleg onnan kezdődik meg, viszont már egy 15-20 perces intervallum futásnál már beindul onnantól. Ha megfelelő intenzitásokat használ, akkor egy HIIT edzésnél már 4 perc után beindul és onnan még hosszú órákig megmarad. Nem csak a mozgással töltött időt kell nézni, hanem azt is kell nézni, hogy milyen intenzív és állandó vagy váltakozó tempójú-e, meg még ezen kívül sok minden mást, de ezek fogják első körben meghatározni, hogy mennyi kalóriát égetsz el vele.
A 10+ kg feletti plusz súlynál esélyes, hogy egy kezdő tönkre vágja a bokáját és/vagy a térdét. Az inak és ízületeket sokkal nehezebben regenerálódnak, mint az izmok. Futottam én is félmaratonokat, nem kell bemutatni és kerékpározom is, amikor van rá időm (100+ km-ekkel alkalmanként).

3 hónapja
#8123
(#8123) bmati 584
Válasz Goos #8122 számú posztjára
Arra azért figyelj majd, hogy ahogy teszed le a cigit, úgy kellesz még jobban figyelni a kajákra. A nikotin a zsírsavak egy részét képes megkötni, amit eddig nem épített be a szervezeted, de ezután lehet, hogy be fog.
Futó szeretnél lenni vagy csak a fogyás miatt akarsz futni? Mert ha utóbbi, akkor vannak attól idő- és költséghatékonyabb megoldások is.

3 hónapja
#8122
(#8122) Goos
Válasz 1holattminusz10kilo #8121 számú posztjára
Értem én, de van még valami ami miatt nem lehet, és nem dicsekedtem vele, 20 év masszív dohányzás. Ha elfogy a levegő, és ez esetben máshogy fogy el, kevés az akarat. Türelem kell, cirka 1 hónap. (nálam) De már erre is meg van az akció terv.

3 hónapja
#8121
(#8121) 1holattminusz10kilo
Válasz Goos #8120 számú posztjára
Nyugodtan futhatsz azzal is olyan nincs hogy 1 percet tudsz csak futni!én fogyasztottam le egy testvérpár(csajokat) egyik 120 mésik 108 kiló volt és ők is futottak 760 métert majd 380 déta majd 760 méter futás majd 500 méter séta majd 760 méter futás majd 760 séta és 360 méter futás kokszon.,majd hazasétálás kb 2.5 kilomterre laktak a pálytól.De pl félmaratont is futnak 100-110kilós emberek elég jó idővel igaz ők pasik

3 hónapja
#8120
(#8120) Goos
Válasz 1holattminusz10kilo #8118 számú posztjára
Hello!
A futás a cél, de elsőre gyalogolni és kocogni fogok, mert 1 perc futás után kész vagyok. Az első cél, hogy kialakuljon nálam egy rendszer, hogy a végén már hiányozzon, és ne találjak kifogásokat miért nem emelkedek fel a kanapéról. Most ez az igazi kihívás, remélem pár nap alatt roppant büszke leszek magamra, és természetes lesz maga a mozgás, legyen az a jövőben bármi. Távoli cél: erdőben futok, hátamon egy számmal. :) Köszi a tapasztalatokat, majd referálok.

3 hónapja
#8119
(#8119) Goos
Válasz bmati #8115 számú posztjára
Köszi! Jó 30+om van, soha ennyi nem volt. Na de most majd szépen legyaloglom, aztán jöhet a kocogás/futás. Régen úsztam, sajna ez most nem megvalósítható. A többit is szép lassan fogom felvenni, mert úgy érzem az izomzatom full elsorvadt. Újra kell építeni magam, és az életmódom amiből nagyrészt a mozgás hiányzik. Amíg sportszerűen mozogtam, nem volt súlyproblémám, ehettem bármit. Még1X köszi!

3 hónapja
#8118
(#8118) 1holattminusz10kilo
Én 6:40es tempóval kezdtem és a végén lementem 5:10re és már fél maratonokat futottam ilyen tempóval egyedül versenyeken meg 4:50-55/kmreket futottam 86-87kilósan.
Mára teljesen abbahagytam a futást mert meguntam az összes utvonalat 50kilométeres körzetben már szinte mindenhol voltam futni.érdekes számomra hogy biciklizássel több kalóriát lehet égetni mnit futással pedig szerintem 15kilométer futás sokkal megerőltetőbb mint 25kilométer gyors biciklizés.

3 hónapja
#8117
(#8117) 1holattminusz10kilo
Válasz Goos #8114 számú posztjára
Amúgy futni szeretnél akkor nyugodtan fuss!rövid időn belül brutális eredményt illetve javulást lehet elérni.futni mindenki tud!!csak mondjuk az eleján kezd 3 kilomáterrel és 8őerc/kmer tempóval
sport tracker alkalmazással telódon tudpd ezt követni! 1hónapon belül ez lemegy 7 percre és 5kilométere felmegy simán!

3 hónapja
#8116
(#8116) 1holattminusz10kilo
Egyáltalán nem egyén függő!!Valakinek kell heti 6 is valakinek heti 1 is elég??

kalória bevitel függő!!ha 1500at eszel akkor mozgás nélkül is fogyni fogsz!!ha az egy tötlő napodon amikor normális kaját eszel pl 2000 kalóriát akkor heti 1 kartdió edzés is elég!!Másrészt hiába futsz te évekig napi 5 kilométert változtatni kell mivel hozzászokik a szervezeted akkor meg már abszolút nem ér semmit!max annyit ha kergetnek eltudsz fitni de fogyásban semmit nem fog érni

az 5 kilométeres futás nem fog érni senkinek semmit!!!ahhoz minimum 50percet kell futni azaz minimum 8 kilométert akkor inkább sétálj napi 5 kilométer gyorsabb tempóban az kb pont 50 perc

3 hónapja
#8115
(#8115) bmati 584
Válasz Goos #8114 számú posztjára
Szia!
Túlsúlytól függ, hogy mennyit érdemes, illetve attól, hogy eddig milyen állapotban voltál. Ha nem mozogtál semmit sem az elmúlt fél évben, akkor kiindulópontnak kétnaponta séta bőven megfelelő. "A" napon intervallumszerűen 4-8x 2-4 perc tempósabb gyaloglás (ami a normál tempódtól valamivel gyorsabb, de nem levegőkapkodósan), 1-2 perc lassabb tempójú séta (ami a normál tempódtól lassabb, de azért ne sokkal) . "B" napon 2-4x 4-10 perc tempósabb gyaloglás, 2-4 perc lassabb tempójú séta. "C" napon egyben 30-60 perc egyenletes tempójú gyaloglás (ami a normál tempód). Ez így az első két hónapra elég, utána lehet kombinálni a dolgokat. Ez elsősorban a keringési rendszeredet hozná rendbe, emellett némi segítséget is nyújt a kalóriadeficit eléréséhez.
A kisebb sorozatokkal és kisebb időkkel kezdj az elején és fokozatosan emeld. 2 hónap alatt szerintem 1 óra alatt már kényelmeseb el lehet érni a 4 km-es távot ezzel a módszerrel, ha gyengébb állapotban is vagy és a sérülésveszély is minimális.
Kocogást/futást nem javasolnék 10-15 kg feletti túlsúllyal (nem tudom, hogy neked van-e és mennyi).
A köztes napokon heti 1-2 felsőtest mozgatás sem ártana: saját testsúlyos/súlyzós edzés, gumiszalagos edzés, stb. az egészségi állapotod függvényében.
Az étkezések és a folyadékfogyasztás fog a legtöbbet számítani, ha fogyásról van szó. Ne próbálj meg túl gyorsan túl sokat fogyni, mert visszaüt hosszú távon.
Sok sikert! :)

3 hónapja
#8114
(#8114) Goos
Sziasztok!
Hosszú, hosszú idő után újra itt vagyok, sokkal rosszabb állapotban (nagy súly, zéro mozgás) de kőkemény elhatározással. Most már az egészségem a tét. Futni szeretnék, amihez rendesen utána olvastam. Az elején csak séta, na de mennyit? (nem is bírnék futni csak pár percet) Futáshoz, kocogáshoz találtam edzésterveket, de sétához nem. Ebben kérnék segítséget. Nagyon köszönöm.

6 hónapja
#8113
(#8113) Gregarius 10
Válasz Barnafruzsi #8110 számú posztjára
Szia,

Én hetente 3 napot kocogok (5 km) és 2 napot kettlebellezem. Ha őszinte akarok lenni, akkor nekem semmit nem használ, max nem hízom jobban. Amit fogytam (8 kg) azt mind kajával értem el.
Pedig 9 évig thaiboxoltam, mellette Spartan Race versenyeken vettem részt, volt év, amikor mindhárom versenyt megcsináltam. Egy dekát sem fogytam :-)
Szóval szerintem kaján múlik, nem sporton.

Da ha Neked örömet okoz, akkor bármilyen mozgás legyen is, csináld, mert előrébb vagy vele, mint a népesség cc 70%-a :-)

6 hónapja
#8112
(#8112) shinita 1
Válasz Barnafruzsi #8110 számú posztjára
A fogyásom merőben a táplálkozásomon múlt eddig, de persze a mozgás is segít valamit. Bár egészen más okokból szeretem csinálni :)
Sosem kardiózom, kivéve néha pár perc futást vagy keményebb biciklizést, de ezek havonta percek. Kb. heti 2 súlyzós edzésem van (3 nem akaródzik összejönni, talán majd később, de ez is valami a korábbi nulla után) és szinte mindennap sétálok, néha biciklizek,. Szombaton pl. el kell mennem a városba, az kb. 50 km, nem nagy ügy, mert az Alföld szélén van, csak a házam közelében lesz hegymenet, de az keményen az én képességeimhez és biciklimhez képest. Ennél azért lényegesen kisebbeket szoktam menni, de néha ez is kell és ez még nem sok főleg sík úton.
Szerintem a tuti az, ha van minden, erősítő edzés, aerob és néha kardió is, még ha nekem ez utóbbi nem is jön össze sűrűn... Attól még azt tartom jónak, ha minden van. De a kardió mindig utolsó helyen lesz nálam, ritkán élvezem (a biciklizésen belül igen, ha nem tart sokáig). A gyaloglás alap, azt mindig szerettem :) Legalább egy parányit szeretek beiktatni naponta (45-50 perc), de ilyen esős időben az sincs. Tegnap súlyzóztam, ma talán keresek power walking videót, az aranyos. De alapvetően nekem mindennap kell legalább egy kis séta. Azért annak idején a heti 80 km-em jobb volt, az se sok, ülőmunka mellett nem bírtam volna kevesebbel (akkoriban híztam, mert nem volt jó az étrendem és sok étel kellett a jóllakáshoz) :) Ez nyilván egyéni, de valami mozgás kell az egészséges életmódhoz, nekem a megfelelő közérzethez is. Ami a kalóriaégetést illeti, kizárólag aerobbal tudok összehozni annyit, hogy igazán számítson, persze a súlyzós edzésnél nemcsak az edzés alatti kalóriaégetés játszik bele ebbe, de aerobbal akkor is jóval nagyobb hatást tudok elérni, mivel szeretem és nem gond órákon át csinálni, ha nem sajnálom rá az időt (de levegőzés így is, úgy is kell, gyaloglás közben gondolkodni is lehet, anno munkába is gyalog mentem, nem lett volna gyorsabb busszal sem ám).

Azért a mozgás fogyást segítő hatását elég kicsinek ítélem meg a saját életemben, még mindig. Egyeseket pedig érdekes módon hátráltat, mert nagyon megéheznek tőle. Én (nem nagyon sok) mozgás mellett inkább kevesebbet eszem, emiatt azért a hatása is nagyobb.

6 hónapja
#8111
(#8111) bmati 584
Válasz Barnafruzsi #8110 számú posztjára
Szia!
Egyénfüggő. Van, akinek heti 6 kell, van akinek elég 1 is. Én mindenesetre azt szoktam mondani, hogy heti 3 erősítő edzés erősen ajánlott (kötött pályás vagy szabad súlyos vagy saját testsúlyos edzés), mellette heti 1-3 aerob jellegű mozgás (séta, kerékpár, úszás, stb.). Heti 1 pihenőnap viszont kötelező.
A célnál pedig nem mindegy, hogy formásodni is akarsz vagy csak azt akarod, hogy a mérleg kevesebbet mutasson.
A kaja és a regenerálás fontosabb, mint az, hogy hányszor edzel egy héten (heti min. 2-szer akkor is ajánlott).
Sok sikert! :)

6 hónapja
#8110
(#8110) Barnafruzsi 10
Kedves tagok!
Hogyha fogyás a cél, egy héten hányszor érdemes kardio jellegű mozgást végezni? (pl: lépcsőzőgép, futás, eliptikus trainer)
Ti milyen gyakran végeztek ehhez hasonló gyakorlatokat? Illetve milyen mozgást/edzést szoktatok még csinálni?

6 hónapja
#8109
(#8109) katoroka 116
Rendben, köszönöm

6 hónapja
#8108
(#8108) bmati 584
Válasz katoroka #8106 számú posztjára
Ha nincs pulzusmérése, akkor simán figyelmen kívül lehet hagyni, akkor az itteni értékekkel is kalkulálhatsz, mert itt legalább a nemed, korod, magasságod és súlyod is meg van adva. Az itteni adatok is túlzóak, azért kellene az edzéssel töltött idő kb. 70%-át beírni. Az intenzitás pedig egyénfüggő. Ha már sűrűbben veszed a levegőt, de még nem köpöd ki a tüdőd, az még csak közepes intenzitás. Sebességre semmiképpen sem alapoznék.

6 hónapja
#8107
(#8107) sinnesro 313
Válasz katoroka #8106 számú posztjára
Az én szobabiciklim majdnem kétszer annyi kalóriát ír, mint a fitness karkötőm. Az utóbbit szoktam figyelembe venni, mert az pulzus alapján írja. Nagyjából.

6 hónapja
#8106
(#8106) katoroka 116
És arra mennyire alapozhatok, amit aszobabicikli ír?

6 hónapja
#8105
(#8105) katoroka 116
Köszönöm a segítséget!

6 hónapja
#8104
(#8104) bmati 584
Válasz katoroka #8102 számú posztjára
Szia!
Drisztina leírta a lényeget, én még annyit tennék hozzá, hogy nem mindegy, hogy mekkora ellenállása van a szobabiciklinek és milyen pulzuszónában tekered.
Ezek az adatok nélkül csak tippelni tudod.

6 hónapja
#8103
(#8103) drisztina 1484
Válasz katoroka #8102 számú posztjára
Az attól függ, hogy mekkora a korod, súlyod, edzettséged és/vagy az edzés intenzitása stb. ráadásul az intenzitásra (kerékpár esetén) ezeket a kb. értékeket találtam, lassú (12 km/óra), közepes (19-22 km/óra), gyors (23-26 km/óra).
Mondanám, hogy keress egy kalóriaégetés kalkulátort, de azok is csak megközelítő értékeket fognak adni (esetleg írd be az így kapott érték 50-70%-át).

6 hónapja
#8102
(#8102) katoroka 116
Sziasztok!
Hány kalóriát égetek el kb. 90perc szobabiciklizéssel?
Kb 30km/h tekeréssel

7 hónapja
#8101
(#8101) Koncs
Válasz bmati #8100 számú posztjára
Köszi az ötleteket :)

Koni

7 hónapja
#8100
(#8100) bmati 584
Válasz Koncs #8099 számú posztjára
Szia!
Néztem már én is pár appot, de eddig mindig visszatértem a saját magam által összeállított programhoz. Az a baj ezekkel, hogy nem tudod mérni a fejlődést, egyik programról ugrálsz a másikra, de nem biztos, hogy fogsz vele erősödni egy idő után (az elején szépen lehet). Mivel csináltat mindent és mindent viszonylag gyorsan kell végezni és időre (nem ismétlésre), így nagyobb a sérülés veszélye is. A gyakorlatok egy jó részét kukáznám. Nincs nagy értelme millió szögből dolgoztatni egy izmot, ha előtte nincs egy alap edzettség.
Erősítő edzésnek szoktam mondani amiket csinálok, de az elején még nyilván nem éri el azt a szintet, de később már igen. A gyakorlatok szintjeit leírom, de olyan progressziót/regressziót válassz, amit meg bírsz csinálni szabályosan (ha tanulod a mozdulatsort, akkor legyen minél könnyebb, hogy ne az intenzitásra kelljen fókuszálni).
A gyakorlatokat úgy végezd, hogy 2 sorozat könnyű intenzitású gyakorlat(minél könnyebb, az adott gyakorlatszint max. felével). Aztán 3-4 sorozat a tényleges gyakorlattal. Ismétlésszámban a könnyebb gyakorlatokból 30-40 ismétlés, a nehezebbekből 10-20 ismétlés (de azok még most nincsenek benne ebben a rendszerben, úgy túl hosszú lenne a komment). 1 ismétlés 3-5 mp-ig tartson.
- Guggolás: támaszos guggolás (vagy térdmagasságban vagy mellmagasságban támaszkodsz, így tudod lejjebb venni a terhelést a lábról), később guggolás vállszéles terpesszel úgy, hogy a feneked érintse a bokádat (tehát bőven vízszintes alá kell guggolni), aztán mehet összezárt sarkakkal. Ez a középszint, majd később lehet erre építkezni. A térdeid a leereszkedés során egy vonalban legyenek a lábfejeiddel (enyhén kifelé fordítva is szabályos még). Ha alacsonyabb vagy, akkor a térded ne menjen a lábujjaid vonala elé. Leereszkedésnél lélegezz be, felfelé tolásnál ki. Célzott területek: láb, fenék, derék.
- Lábemelés: földön fekve nyújtott lábbal, kezeiddel magad mellett, a derekad a talajhoz szorítva, vállad, hátad is leszorítva, fejed is a földön. Ezt úgy tudod elérni, hogy feszíted a feneked, nyújtod a gerincet (mintha kötéllel húznának a fejed irányában) és feszíted a hasat. Ezt a feszítést végig a gyakorlat alatt meg kell tartani. Amikor emeled fel a lábad akkor lélegzel ki, amikor ereszed, akkor be. A legkönnyebb gyakorlata a térdfelhúzás, amikor felhúzod 90 fokig a térded és utána teljesen kinyújtod lábad úgy, hogy a sarkaid a levegőben maradjanak 2-3 cm-rel a talaj fölött. Egy fokkal nehezebb, ha 45 fokban van hajlítva a lábad, a legjobb, ha teljesen nyújtva (ehhez már hajlékonyság is kell). Ha megy a teljesen nyújtott lábas, akkor lehet majd nehezíteni és ez az alapszint. Célzott területek: alsó hát, has, láb.
- Fekvőtámasz: vállak előre leszorítva és előre nyomva. A pozíció a klasszikus fekvőtámasz, tehát a teljes tested egyenes, a hasad, feneked, combod, vállad, hátad feszítve, hogy tényleg egyenes legyen. A derekadat úgy kell tartani, mint a lábemelés esetében. Leengedés közben a könyökeidet tartsd a tested mellett, max. 45 fokban kifordítva. Amikor leereszkedsz, akkor szívod be a levegőt, amikor tolod vissza magad, akkor fújod ki. Először lehet egy mellmagasságú, később egy derékmagasságú, azután egy térdmagasságú emelvényen végezni úgy, hogy a kezeid vannak az emelvényen. Az alapszint, amikor a földön van, később ezt majd lehet nehezíteni. Célzott területek: mell, tricepsz.
- Vízszintes húzás: befekszel egy rúd vagy bármilyen stabil tárgy alá, ahol van hely és meg tudod fogni. A legjobb, ha van egy gyűrűd vagy egy TRX szalagod, amit rögzíteni tudsz, mert ott könnyebb állítani a szögeket. A kezeddel megfogod a rudat. Amikor fekszel be alá, közben lehúzod és hátra tolod a vállad. Amikor teljesen alatta vagy, akkor megfeszíted az egész testedet a fekvőtámasznál leírt módon, a könyökeid pozíciója szintén ugyanolyan legyen. Amikor húzod magad felfelé, akkor fújod ki a levegőt, amikor ereszted magad vissza, akkor szívod be. Itt is a szögekkel kell játszani: kezdj 60 fokban, és ereszkedjen a kezed egyre lejjebb, így lesz 45 fok, 20 fok, aztán vízszintes. Az alapgyakorlat, amikor a lábad egy emelvényen van és a húzás tetején vagy vízszintes pozícióban. Ha gyűrűn csinálod, akkor a tenyered tőled elfelé nézzenek, amikor ki van nyújtva a karod, a felhúzás pillanatában viszont a két tenyered egymással szemben legyen. Célzott területek: hát, bicepsz.
Ezek az alapok, ha érdekel a többiről is írhatok vagy ajánlhatok videókat/könyvet is, ott jobban le vannak ezek írva a gyakorlatok, de össze kell ollózni ezeket, mert egyikben az egyik dolog jobb, másikban a másik.
Ha közvetlenül csinálsz két gyakorlatot egymás után, az kardiónak sem utolsó. Az elején még nem ajánlott. Úgy érdemes végezni a 4 alapgyakorlatot, hogy bemelegítesz mind a 4 típusból a könnyebb gyakorlatokkal, aztán köredzés-szerűen végzed őket. Ez azt jelenti, hogy fekvőtámasz után vízszintes húzás, ami után guggolás, majd lábemelés; ha teljes testes edzésként végzed (így is lehet az elején, csak akkor heti 3 edzés marad egy héten). A gyakorlatok között 3-5 perc pihenő, a sorozatok között 1-3 perc pihenő elég. Ha kevesebb kell, az nem baj, de akkor is legyen meg min. 30 mp. Ha már jól betanultad a gyakorlatokat, akkor lehet közvetlenül párosával csinálni: fekvőtámasz utána közevetlenül vízszintes húzás pihenő nélkül, aztán guggolás után közvetlenül lábemelés pihenő nélkül, egyedül a kettő között kell tartani 1-3 perc szünetet. Ez így kardiónak sem utolsó. Ha az erőre és a formára akarsz rámenni, akkor viszont kellesz a 3-5 perc pihenőidő (a nehezebb gyakorlatoknál mindenképpen).
Először a gyakorlatok mozgását tanuld be, utána lehet növelni majd az ismétlésszámokat (az elején 30-40 ismétlésig, az alapgyakorlatoknál 20-ig). Betanulásnál kezdésnek 10 ismétlés már elég, de nagyon koncentrálj a feszítési pontokra és a légzésre, mert ezeknek alapnak kell lenniük a későbbi gyakorlatoknál.
Ha megy a 4 alapgyakorlat: fekvőtámasz földön, vízszintes húzás, lábemelés teljesen nyújtott lábbal fekve és guggolás teljes mozgástartományban, akkor lehet bővíteni a dolgokat, addig viszont érdemes csak ezeket gyakorolni. A túl sok gyakorlat felesleges, mert nem tudsz jobban erősödni tőle, már pedig a formásodáshoz megkezdéséhez elég ennyi is.
Az első pár hétben nem fogod kihajtani magad teljesen a tanulás miatt, de később majd ez vissza fog jönni; emiatt az elején fokozott hangsúlyt fektess a megfelelő kalória-, víz- és makrotápanyagok bevitelére.
Az ízületek így minimális terheléssel vannak mozgatva, erősödsz is lassan. Ízületvédőt pedig mindenképpen szedj, mert megéri. Legalább egy olyat, ami glükozamint, kondroitint és MSM-et tartalmaz. Hosszú távon meghálálj a tested. Fűszerként pedig alap legyen a kurkuma, napi 2-3 gramm bőven elég belőle (a fűszereknél az őrölt verziósat vedd, mert a bolti kapszulás az gyengébb és drágább).

7 hónapja
#8099
(#8099) Koncs
Válasz bmati #8098 számú posztjára
Szia!

Köszi a választ...
A táplálkozást veled tágyaltam éppen anno az rendben van :) Az izuleteimet megnézem majd orvossal is, hátha javasol valamit, amire érdemes odafigyelni.
Hú, applikációval csinálom a gyakorlatokat (7M for Women). Angolul írom a nevüket, nert így találkozom velük
- squat (half, wall sit, plie, half squat walk, squat-kick back-squat)
-lunges (reverse, with twist, toe touch, curtsy)
-jumping jacks (modified)
- step-on-chair
-push up (knee, wall, sima, side)
- side leg raises (sima, pulsing, clamshells)
-leg circles (single, double)
- cruches (vertical, bicycle)
-prone opposite arm leg lift
-superrman
-lateral arm raise (1-1kg sullyal)
-criss cross arm (1-1kg suly)
-bent elbow shoulder circles (1-1kg s)
-shoulder blade squeeze (1-1kg s)
-prayer pulses
- reverse flys (1-1kg s)
- donkey kicks
-rainbow leg lifts
-meg egy hídhoz hasonló póz: fej, vállak és talpak talajon maradnak, és kitolod a csípődet. Térd a boka fölött, és a fejedtől a têrdedig egyenes vonalat tartasz.
Kardiónak:
-walking in place
-high kicks
- lunges with twist
-toe tuch lunges
-speed skaters
-tricep dips
-lunges with high knees
-good mornings
- plank up and down
... Ezek a teljesség igénye nélkül. Ahogy elnézem, alapgyakorlatok, de az app jól összeszedi. Igyekszem figyelni a helyes tartásra. Igazából nincsen egy bizonyos gyakorlatsor egy napra. Most ottt artok, hogy guggolni, plankelni es fekvozni tanulok, ezért ezeket gyakorlom a low impact teljes testes napokon. Az appnak 7-10 perces programjai vannak, leírja, hogy milyen testtájakat érint, és kb így lovom be, hogy jó ez az adott napra vagy sem.

7 hónapja
#8098
(#8098) bmati 584
Válasz Koncs #8097 számú posztjára
Szia!
A fogyás a kajáláson fog múlni ilyen esetben. A formásodás pedig kéz a kézben jár az erősítéssel.
Ízületi panaszokhoz annyit, hogy valószínűleg túlságosan kapkodtál a futással. Ízületi panaszokra egyébként ajánlott szedni ezeket: kondroitin, glükozamin, MSM, kollagén, ezen kívül a C-vitamin, illetve más antioxidánsok is segíthetnek. Nekem az első 3 szedése sokat segített. Ha érdekel jó ár/érték arányú termék is, abban is tudok segíteni (nem vagyok kereskedő, csak használtam én is pár dolgot már).
Az ízületek mozgatása erősen ajánlott alacsony terheléssel, mert csak így fogod tudni csökkenteni a fájdalmat és javítani rajtuk.
A futást egy jó darabig mellőzném, séta oké, de azt sem erőltetve.
A napi edzéshez annyit, hogy ha edzetlen vagy, akkor elég lehet, viszont a 10 perc kardió nálad mit takar a bemelegítés után?
Alsótest/felsőtest napok váltása mindenképpen maradjon, viszont az alsótesthez sorolnám a derék, has izmait is. Alsótestes napokon, amiket mindenképpen érdemes végezni: guggolás teljes mozgástartományban (intenzitást tudod csökkenteni/növelni megfelelő progressziókkal), lábemelés fekve (ez jó törzsgyakorlat, de másodlagosan szépen lehet vele a láb izmait is dolgoztatni), híd progressziók (pl.: csípőemelés vagy egyenes híd), vádliemelés progressziók. Ha nem bírsz ennyit végigcsinálni, akkor csak az első két gyakorlatot végezd, később lehet a többit is hozzátenni.
Felsőtest edzésnél pedig alap a fekvőtámasz, vízszintes evezés, majd a húzódzkodás, tolódzkodás (utóbbi kettőt csak akkor érdemes elkezdeni, ha már jól megy az első két gyakorlat), ezek progressziói. Másodlagosan rá lehet menni karra (alkarra és felkarra), vállra, viszont ha az előbbi gyakorlatokat végzed, akkor nem feltétlenül lesz rá szükséged.
Erősítésnél heti 3 erősítés elég: alsótest-felsőtest-alsótest egyik héten, másik héten felsőtest-alsótest-felsőtest bontásban, az edzésnapok között 1-2 pihenőnappal (kezdésnek ez is elég lesz). Ha kellően intenzíven csinálod, akkor nem feltétlen van szükséged extra kardióra. Ha mégis szükségét éreznéd, akkor alsótest nap utáni nap érdemes sétálni vagy felsőtestes napokon. Kerékpározni, úszni el lehet menni az edzések mellett, csak ne túl sokat (45-90 perc elég belőle). Heti 2-3-nál több alkalom felesleges. Heti 1 pihenőnapod legyen, amikor nem csinálsz semmit sem.
Ha írsz konkrét gyakorlatokat, hogy miket csinálsz, akkor kb. be tudom lőni, hogy adott gyakorlatnál milyen szintről érdemes indulnod és merre kellene haladnod.
Ha jól csinálod a dolgokat, akkor akár már az új év elején újrakezdheted óvatosan a futást.
Sok sikert! :)

7 hónapja
#8097
(#8097) Koncs
Sziasztok!

Edzéstervben tud valaki segíteni? Fogyni (76 kg-> 70kg) és formásodni szeretnék (26 éves lány vagyok). 1-2 éve futok, de történt tavaly ez-az, abbahagytam, és amikor most tavasszal újra elkezdtem, folyamatosan ízület panaszaim vannak (boka-térd). Rehabilitációként kezdtem neki az otthoni saját testsúlyos edzésnek, és a fájdalmak enyhültek. Segítettetek már az oldalon kialakítani egy tök jó edzéstervet, de az rehab futáshoz lett igazítva. Mutatom:
1. nap low impact workout teljes testre
2. Nap pihenő.
3 nap: felsőtest edzés (karok) tehermentesítve a lábat, majd low impact workout
4. Nap pihi
5. Nap teljes test low impact + intervall seta
6. Nap felsotest (hat, oldal, has)+ low impact.
7. Nap pihi

Egy napi edzés így oszlik el: 10 perc bemelegetítés, 10 perc kardió, 30 perc adott napi feladat, 10 perc nyújtás
A kérdéseim:

A konkrét kerdéseim:
1.Jó a kardió aránya és mennyisége? Vagy esetleg ne mindennap csináljam, vagy többet (10 p helyett 15 p)? Ez váltaná ki a futást nekem...
2. Alsó testtájak edzése: úgy veszem észre, a kardió eléggé igénybe veszi a lábakat/feneket/combot, na meg ott van a teljes test low impact workout. Ezen kívül is érdemes külön foglalkoznom ezekkel a részekkel? Mondjuk A-B hétre bontva? (A hét: teljes test-kar/mellkas - teljes test - hát/core/oldal. B hét: teljes test - comb/fenék - teljes test - lábak?)

Köszönöm a segítséget! :)

7 hónapja
#8096
(#8096) Wolf75 87 1
Válasz bmati #8095 számú posztjára
Köszönöm szépen

7 hónapja
#8095
(#8095) bmati 584
Válasz Wolf75 #8094 számú posztjára
Szia!
Átlagos lépésszám tudomásom szerint 6-10 ezer között van naponta (ebben az egész nap benne van, nem csak a munkaidős vagy a munkába meneteles ás visszajövős időszak). Én hagynám az átlagos aktivitásún. Ha túl gyorsnak véled a fogyási tempód, akkor egyél egy kicsit többet (ez általában annyit jelent, hogy amikor emeled, akkor kb. 100 kcal-ként kb. 0,1 kg-mal csökkenti a heti fogyásod mértékét). A BMR+100(150) napi keretet edd le, az alá ne menj.

7 hónapja
#8094
(#8094) Wolf75 87 1
Sziasztok. Hülye kérdés, de szerintetek az átlag aktivitású munka vajon hány lépést takar? Mert én egy raktárban dolgozom ahol napi 12-15000 lépés jön össze egy nap, és nem tudom el dönteni hogy ezt jelöljem e be, vagy a könnyű fizikai munkát.

9 hónapja
#8093
(#8093) OverweightPork 57
Válasz sinnesro #8092 számú posztjára
Köszi.

9 hónapja
#8092
(#8092) sinnesro 313
Válasz OverweightPork #8091 számú posztjára
Na látod, ezért a kommentedért dicséret illet! :-))

9 hónapja
#8091
(#8091) OverweightPork 57
Válasz HUNited #8089 számú posztjára
Well, úgy döntöttem inkább írok egy könyvet a nézeteimről... Még ha nem is sikerül kiadatni (amire, elismerem, jelentős az esély) akkor sincs semmi baj, mert számos olyan online könyvkiadó van ahová fel lehet tölteni ingyen. Igaz hogy akkor nincs profitom belőle, de sebaj, attól még a lényeg megtörténik: az tudniillik hogy kiélem az ALKOTÁSVÁGYAMAT!
Az se számít hogy így nem lesznek hozzászólások. Nem baj. Engem elsősorban az érdekel hogy a magam nézetét (aminek igazságáról szilárdan meg vagyok győződve) közölhessem, ami meg a kritikát illeti, már magát a kritika-szót se szeretem, már hallani se... engem dicséret illet meg nem bírálat, hogy a klasszikust idézzem... Ha a hozzászólásban dicsérnének engem, az persze jólesne, de az se olyan fontos, mert minek is, anélkül is tudom hogy igazam van, hehehe...

Ha valaki mindezt beképzeltségnek tartja, arra azt felelem: lehet hogy ez tényleg az, de még mindig jobb mint az önbizalomhiány, ami miatt sokan nem viszik semmire, még olyan emberek se akiknek amúgy bőven volna hozzá tehetségük!

Szóval, egy könyv lesz a dologból...

Be is fejezem itt az untatásotokat, megyek alkotni...

9 hónapja
#8090
(#8090) HUNited 83
Válasz OverweightPork #8086 számú posztjára
A modern fájlrendszerekhez kell a GROUB-nál frissebb rendszerindítás. És messze nem olyan durva a helyzet mint windows alatt. De amúgy vannak nagyon lecsupaszított disztrók is, ha a fapadosat szereted. Próbáld ki pl. a CentOS-t.

Hameg adatbiztonság/személyes adatok védelme a célod a fapados böngészővel, próbáld ki a The Tor (A Hagyma) böngészőt, tetszeni fog.

A Wordpresst most kipróbáltam neked Palemoonnal (futtatok pár WP alapú oldalt), és garantálom hogy működni fog :)

9 hónapja
#8089
(#8089) HUNited 83
Válasz OverweightPork #8083 számú posztjára
Blogok a legnépszerűbbek: Wordpress (ezt saját szerverre is teheted, de van ingyenes felhő apalú változata is), és MO-n a blog.hu

Ezek mind mennek palemoon alól, és tuti ingyenesek...

10 hónapja
#8088
(#8088) sinnesro 313
Válasz OverweightPork #8087 számú posztjára
Kezdj el blogolni. Mindenki jobban járna. Mi biztosan, ha nem itt élnéd ki magad.

10 hónapja
#8087
(#8087) OverweightPork 57
Válasz bmati #8084 számú posztjára
Jaja, azt olvastam én is! Szar ügy. Mármint, azt nem olvastam hogy veszélyes lehet emberre, de azt igen hogy ezrével ölik le az állatokat. Nos, ha veszélyes lehet emberre is, akkor az eggyel több rizikófaktopr és kész. (ide képzelj el egy vállvonogatós szmájlit). Végülis, tudjuk ugye hogy „élni életveszélyes”. Sőt, már megszületni is életveszélyes, akadnak is akik halva születnek, ez a bizonyíték az állításomra...
Szóval, ha elkapom a sertésinfluenzát, majd valahogy túlélem. Vagy nem. Annyi baj legyen, valamiben muszáj meghalni...
És az esély erre kicsi. A Covid-19 -et is túléltem, még kórház se kellett hozzá, sőt, semmiféle kezelés se, és sokkal enyhébb volt mint bármi korábbi influenzám mielőtt elkezdtem egészségesen táplálkozni... Sanszos hogy ugyanez lesz a helyzet a sertésinfluenzával is.

Drága barátom, ez hogy a sertésinfluenza veszélyes lehet az emberekre... persze. Biztos. A kérdés, MILYEN MÉRTÉKBEN?!

Mert ugye, a Covidnál is bepánikoltatták az egész világot, aztán nekem nagyon úgy tűnik, az ismert írott történelemben ez volt a legnagyobb „overreaction”, azaz túlreagálás...

Persze-persze, akadnak halálos áldozatok... de semmivel se több ezek száma mint egy picit erősebb szezonális influenzánál. Csak ahhoz már mindenki hozzászokott, ennek azonban más a NEVE, és ezért hűdeveszélyes...

És akik meghalnak, jobbára az idősek közül kerülnek ki. Ők úgyis meghalnának ha nem most, hát mondjuk 3 hónappal később. Ezt nem szívtelenségből mondom, de a tény az tény. Örökké senki se élhet. És amiatt ők halnak meg mert már BETEGEK. Az a néhány fickó is BETEG, aki fiatalon hal meg a covidban. Lehet hogy nem tudja magáról hogy beteg, de akkor is az. A betegségét meg többnyire a HELYTELEN TÁPLÁLKOZÁS okozza. Gyakorlatilag a „nyugati étrend”. A rengeteg szénhidrátzabálás.

Amúgy érdekes, épp ezek halnak meg jobbára a „normál” influenza esetén is...

Most persze mindenki el van szörnyedve mennyi sokan meghalnak. Igen, de figyeljétek csak meg, emlékezzetek majd a szavaimra: ha elmúlik a járvány (akár magától, akár mert lesz oltás) utána várjátok meg a következő (közönséges) influenzajárványt és ki fog derülni hogy ABBAN a járványban már messze-messze KEVESEBB ember hal majd meg mint amennyi meg szokott halni egy átlagos influenzaszezonban!

Vagyis: a Covid igenis egyszerűen egy erősebb influenzajárvány és kész! Még csak nem is úgy erősebb hogy halálosabb lenne, hanem csak úgy, hogy gyorsabban terjed. Ez kellemetlen, de semmi esetre se ok a bepánikolásra ilyen szinten...

Ha lesz sertésinfluenza ami árt az embereknek, vélelmezem azzal is ugyanez lesz a helyzet.

10 hónapja
#8086
(#8086) OverweightPork 57
Válasz Blacklily #8085 számú posztjára
Hát igazából már nem emlékszem rá miért a Palemoon mellett döntöttem... tudod, sok-sok évvel ezelőtt váltottam rá, Firefoxról. lehet hogy megvan akár 5 vagy még több éve is a váltásnak... Persze azóta már nem ugyanazt a verziójú Palemoont használom, hanem egy sokkal újabbat... Amennyire vissza tudok emlékezni, valami olyasmi miatt hagytam ott a Firefoxot, hogy megváltoztatták sokadjára is a dizájnt, és az új nekem nem tetszett; ráadásul emiatt egy csomó nehezen összeválogatott kiegészítő (magyarul plugin, hehehe...) is megszűnt „működni magát”, és sokáig kellett várnom amíg a készítőik megalkotják az új Firefoxhoz alkalmazható verziót, moreover volt amelyik bejelentette hogy megunte a Firefox állandó API-váltogatásait és nem is készíti el az újhoz azt a plugint; (megértem őket...). Szóval tele lett vele nekem is a hócipőm... Volt valami olyasmi is hogy kísérletezett a Mozilla azzal hogy reklámokkal szórja tele a böngészőt, bár nem esküszöm meg rá hogy ez akkor volt amikor elhagytam a Firefoxot, lehet hogy már később történt—ha így van akkor azonban egy ok volt hogy ne térjek vissza rá...
Ja meg hogy ne feledjem, egyre nagyobbra nőtt a kódbázisa is. Nekem meg ez valahogy nem tetszett. Egy csomó olyasmit belezsúfoltak funkcióként ami véleményem szerint messze nem egy böngésző feladata. Most meg ne kérdezd miket, mondom, ez régen volt, nagyon régen, s nemcsak a számítógépem memóriája értékes erőforrás de a fejemben található biokomputeré is, szóval a haszontalanságokat hajlamos vagyok elfelejteni. De emlékszem, egy csomó mindenről akkoriban ez volt a véleményem. Igazából nekem az a véleményem, hogy a Lynx túl fapados böngésző, de tulajdonképpen csak egy picit kéne egy böngészőnek többet tudnia mint az, ahhoz hogy ideális legyen...
Mindegy na, szóval a lényeg hogy számos ok közrejátszott a váltásban. Külön-külön egyik se volt olyan szörnyű dolog, de együttesen megérlelték bennem a váltás gondolatát. Valamelyik linuxos fórumon olvastam róla hogy létezik a Palemoon. Megnéztem, elfogadhatónak tűnt... Váltottam... Azóta meg a dolog „így maradt”... Ennyi.

Őszintén szólva nem tudom, milyen a mostani Firefox. A Palemoon nekem megfelel, bár igazából nem tartom lehetetlennek, ha volna egy ennél fapadosabb böngésző, az még jobb lenne nekem. Majd meglátom. Nem lehetetlen, ha legközelebb frissítem a Linuxomat, esetleg körülnézek alternatívák után. Az azonban hóttzicher hogy akármi is tetszik meg esetleg, a Medium cég azt se fogja „támogatni”...
De meg, ez is hogy frissítsem a Linuxomat, a távoli jövőben rejtezik. Az azért egy eléggé időigényes project ám az LFS esetén, tudod... Kézzel leforgatni mindent, az alapoktól... Oké, nem vagyok már kezdő benne, de azért, hm... Majd talán valamikor télen, karácsony után... Végülis nem sürgős. Majdnem mindent lehet frissíteni benne így is, ha nagyon muszáj, egyenként, csak a Glibc olyasmi hogy jobb ha nem piszkálja józan és értemes halandó...

Mindegy na, nekem ne írja elő senki, milyen böngészőt használjak! Azt odaírhatják, mit támogatnak, aztán ha valami funkció nem működik a meglevő böngészőmmel, az az én bajom, ez oké, ez teljesen rendben lenne. De hogy ESÉLYT SE ADNAK arra hogy mást használjak, annak reményében hátha az is megfelel?! Na menjenek a búsba...! Milyen már ez!

Én nem szeretem, ha valaki uralkodni akar rajtam, tulajdonképpen ez az oka annak is hogy Linuxot használok és nem Win$zart.

De a Linuxnál se tetszik hogy egyre inkább winfo$os irányba fejlődik mint ugye a systemd például amit minden disztróba beleerőltetnek. Semmi értelmét nem látom annak, hogy betöltsek az operatív tárba egy fél operációs rendszert csak azért hogy aztán az majd betöltse nekem az igazi operációs rendszert. Nekem már a Grub2 is bloatware, bár azzal még megalkudtam valahogy, elfogadtam, ha nehezen is. (de a grub1 jobban tetszett...). Vagy ott a pulseaudio... mi a szarnak, a mostani LFS-emben is csak ALSA van, és milyen érdekes, mindenre jó amit én csinálni akarok vele...

Szóval már a Linuxszal is úgy vagyok hogy elkurvultak a főbb disztrók de nagyon. Ezért döntöttem az LFS mellett... Igaz hogy sokkal több munka összehozni, de teljes a szabadságom is!

Kiemelem azonban, a fentieknek nem az az oka mintha kicsi lenne a gépem memóriája. 16 giga dübörög benne. Ezek nekem egyszerűen ELVI kérdések, mondhatni „filozófiaiak”.

Na most képzeld el, ilyen mentalitással, majd alkalmazkodom a Medium óhajához hogy CSAK ezt vagy azt a böngészőt haználhatom?! Na neeee!




10 hónapja
#8085
(#8085) Blacklily 6 1
Válasz OverweightPork #8083 számú posztjára
Szia! Csak kíváncsiságból kérdezem, miért a Palemoon-t használod?

10 hónapja
#8084
(#8084) bmati 584
Válasz OverweightPork #8083 számú posztjára
Pár napja olvastam, hogy mutálódott a sertésinfluenza vírus, ami most már emberre is veszélyes lehet (még nem ellenőriztem a hiteles forrásaimból (3 helyen olvastam egyébként). Szóval nem tartom valószínűnek, hogy egyhamar olcsóbb lesz a disznóhús.
A bloghoz sok sikert, a legtöbb blogíró oldal tényleg csak azt a 3 böngészőt támogatja, a jobbak 5-6-ot is, de a tied pont nincs köztük.

10 hónapja
#8083
(#8083) OverweightPork 57
Válasz sinnesro #8082 számú posztjára
A baj az hogy én is rákerestem, és a "medium" nevű cég szolgáltatása egész jónak tűnt... regisztráltam... aztán töröltem is magam azonnal. A gond az volt, hogy ÍRNI kizárólag akkor engedett volna, ha egy úgynevezett „támogatott” böngészővel rendelkezem. Támogatta a Chrome-ot, Firefoxot, valami microsoftos izét is talán Edge? nem biztos... mindegy. A lényeg hogy az én böngészőm ezek egyike se volt, mert én Palemoon-t használok. Ez egy Firefox klón, de hiába: a rohadt geci Medium akkor se engedte! Elvárták volna hogy a kedvükért böngészőt váltsak! Mégis, mi a francért, kérdem én, olyan nagy művészet egy szövegmezőbe karaktereket írni?! Mert a blogírás erről szól! Ne mondják nekem azt hogy ezt nem lehet megtenni Palemoon alatt, most is épp ezt teszem amíg e fórumba írok!

Egyelőre elment a kedvem tőle, nekem valami tök egyszerű platform kéne, de olyan ami nem korlátoz ilyen hülyeségekkel. Majd később esetleg még utánanézek, de most egyelőre „project cancelled”. Annál is inkább mert hatalmas öröm ért:

___Ma VÉGRE megérkezett a disznófej-ellátmányom!!!!___

Már épp rotyog is a fazékban az első fej...

Igaz, pontosan másfélszer annyiba kerültek mint a járvány előtt, a fenébe is... Ha valakit érdekel, elárulom, a járvány előtt körülbelül 40 USD volt 3 darab nagy disznófej, most pedig olyan 60 USD körül. Azaz magyar pénzre lefordítva, egyetlen cocafej körülbelül hatezer forint. Azért ez szerintem még így se nagyon drága, egy malacfejen eszméletlen mennyiségű hús van. Meg zsír. Meg benne az agyvelő ami gazdag Omega-3 forrás. Meg ott a füle és más ilyesmik ami jó kollagén-források. A nyelv is finom...

Remélem azért, ha a járvány csitul, visszaáll a régi árszínvonal...



10 hónapja
#8082
(#8082) sinnesro 313
Válasz OverweightPork #8081 számú posztjára
Ez jó ötlet, a blogírás lenne a neked való.
Beírtam az ingyen blog létrehozást, sok oldalt dob fel.

10 hónapja
#8081
(#8081) OverweightPork 57
Válasz sinnesro #8080 számú posztjára
1. Bőven akadnak ezen a fórumon mások is akik hosszú postokat írnak.
2. A remeték - nézz utána ha nekem nem hiszel! - nem némaságot fogadtak, hanem inkább a mértékletes életre törekedtek, sőt, a „hardcore” életre. Ellenben a hozzájuk fordulóknak szívesen adtak életvezetési tanácsot. Sőt, az emberek gyakran kifejezetten el is várták a közelükben lakó remeté(k)től, hogy prédikáljon nekik az erényes életről meg más ilyesmikről, szídja a bűnt, stb! Tehát hogy a maga módján nyitogassa a pórnép lelki szemeit!
Ez nálam is megvan: esetemben a bűn (úgy értem az amit annak tartok) a szénhidrát zabálása, és ugye mennyit ostorozom ezen eltévelyedéseteket drága gyermekeim! :)

Különben, félig-meddig azért igazad van. Túl szűk terep nekem a fórum, épp a napokban gondoltam rá, jó lenne valahol blogot nyitnom. De nem akarok pénzt költeni rá. Kinek mi az ötlete, hol lenne értelme ilyesmibe belevágni, ha netántán és esetleg tényleg rászánom magamat?

10 hónapja
#8080
(#8080) sinnesro 313
Válasz OverweightPork #8078 számú posztjára
Remete??? Kinek tartanád akkor a szómenéseidet? :-)))

10 hónapja
#8079
(#8079) bmati 584
Válasz OverweightPork #8074 számú posztjára
Fokozatosan emeld a súlyt, különben az ízületeidet tönkre vágja nagyon gyorsan. Minden nap pedig nem fogod tudni hordani, mert hamar túl fogod terhelni magad idegrendszeri és kardiovaszkuláris szinten is.
A sportolás pedig nem ártana előtte egy pár hónapot, mielőtt beveszed a napi mozgás közé.

10 hónapja
#8078
(#8078) OverweightPork 57
Válasz Koncs #8077 számú posztjára
Szia neked is! A Kalóriabázis oldalon a "gép" automatikusan hozzáigazítja minden nap a betáplált súlyomhoz a megehető kalóriamennyiséget...
A baj az hogy ez nekem nem sokat jelent, mert magamra főzök, és így gyakorlatilag fogalmam se lehet róla, mennyi kalóriát eszem. Mert már az alapanyagok kalóriatartalma is kérdéses, de pláne az, az elkészült ételben - ami amúgy főleg főtt hús - mennyi épp a kalória. Hiszen minden állat más és más, de pláne más az egyes testrészeik kalóriatartalma is, a fehérje/zsír arány, stb. Belőhetek magamnak egy körülbelüli értéket persze, de az lényegében csak becslés.
Aki azt hiszi, főtt ételnél amit maga készít, tudja pontosan hány kalória az adag amit megeszik, pláne hogy tudja a fehérje/zsír arányt, az önmagát csapja be. Ilyesmi nincs, a legjobb amit tehet hogy talán ha 300 kcal pontossággal meghatározhatja magának, még ezt is csak speciális esetekben. Szerintem.
Tudom, próbáltam. Pontos kalóriamenyiséget pláne a makrók pontos arányát kizárólag akkor lehet tartani ha az ember "processed food"-okat eszik, azaz feldolgozott ételeket, gyakorlatilag tehát konzerveket, meg olyat hogy kolbász, szalámi, sajt, tej... Így működik a dolog, igen. Így csináltam én is 1 évvel ezelőtt kb fél éven át, ketogén diétával, és akkor szépen le is ment a súlyom hamar 91 kilóról olyan 70-re kábé. 70.25 volt a legkisebb ha jól emlékszem.
Nyilván ezt most is megtehetném, oké.
A bajom nekem tehát nem ez hiszen TUDOM, látod, mi a módja. A bajom az hogy én egészen egyszerűen nem akarok többé ilyen feldolgozott ételeket, tehát SZEMETET enni, nem bízom benne, nem tartom egészségesnek, másrészt, nem is akarom számolgatni a kalóriákat meg makrókat! AZ SE TERMÉSZETES. Azt ne mondja nekem senki, az ősember makrókat számlált a paleolit korban, és ügyelt a kalóriamennyiségre...
Márpedig én erősen hiszek abban, az a természetes életforma! Ahhoz adaptálódtunk evolúciósan, millió éveken át!
A gond ott van hogy amikor áttértem a ketóról a paleóra, azaz elkezdtem magamra főzni, s azt enni, akkor ugye belekerült az étlapomba mindenféle zöldség is... igaz mind alacsony GI értékűek, de úgy tűnik arra ez is elég volt hogy megnövelje az étvágyamat, s így annyit zabáltam a kajából (amiről amúgy se tudhattam pontosan mennyi kalória) hogy visszahíztam 79 kilóig... Jó, mondom, ez még mindig nem 91 azaz „nyertem a dolgon”, aztán az ideális súlyom felső határa 77 kiló, azaz ez nem olyan szörnyű sok, de azt láttam változtatni kell ha nem akarok megint 91 lenni idővel...
Amúgy felvettem a kapcsolatot itt egy dokival is (amerikai doki persze) s az azt írta nekem (angolul, szóval most amit magyarul írok az az ő szavainak csak a kivonatolása) hogy szerinte a helyzet nyilvánvaló: amíg korábban a sok cukros szart zabáltam, tönkrement a májam és hasnyálmirigyem (szerencsére csak részben) és ez már sajnos így is marad, ezt nem lehet helyrehozni. Emiatt aztán én hiába fogytam le, az csak egy dolog, attól még továbbra is fennáll, hogy a szervezetem nem sok mindent tud csinálni a picit is komolyabb mennyiségű szénhidráttal, azaz, attól én igenis hízni fogok...
S ez okból a doki maga is azon a nézeten volt hogy bölcsen tettem hogy a carnivore étrendre álltam át. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a keto továbbra is jó volna nekem, de ha nem akarom számolgatni a makrókat meg ilyesmi, akkor nekem nem a „klasszikus” paleo való a keto helyett (mert a paleo sok szénhidrátot megenged, többet mint amit tolerálni tudok) hanem a carnivore az amit követnem kell - amint erre magam is rájöttem ugye! Szóval a doki maga is jóváhagyta a választásomat.
Hát, ez van... olyan nagyon amúgy nem bánom, mindigis volt bennem valami már-már perverz vonzódás a „hardcore” dolgok iránt... sokat írhatnék erről... Még az operációs rendszer is a számítógépemen egy olyan Linux rendszer amit én egymagam barkácsoltam őssze a legalapvetőbb rutinokból, ráadásul a legfontosabb feladatokat benne a saját magam által írt programok látják el... azért ez elég vad dolog, nem sok ember műveli... Szóval szeretem a „kemény” dolgokat, na! Ha a középkorban születek, vélhetőleg kiváló remete lett volna belőlem. Nem szerzetes, hanem remete, mert a szerzetességet túl enyhének találtam volna, hehehe...
Az elején azért elég vad volt ez a carnivore még nekem is, tény ami tény, vannak trükkjei... de mára már megszoktam a nyers hús ízét is. És nem is kell az összeset nyersen megenni. Egy részét azonban ajánlatos, a megfelelő mennyiségű vitaminok miatt. Jó, persze, elvileg ezek pótolhatóak lennének vitaminkészítményekkel, de ugye azok is mesterségesek amitől én alapvetően ódzkodom, aztán meg a fene tudja mindent pótolunk-e úgy! Annyi rengeteg ilyesmi van, valami tuti kimaradna... És rengetegbe is kerül. Én az USA-ban élek most, és bár itt egy utolsó senkinek számítok, magyar viszonyokhoz képest egészen szépen keresek. Ennek ellenére, ami pénzt én ilyen vitaminos izékre meg hasonlókra költöttem a múlt évben, az számomra is szinte egy anyagi tönkremenéssel ért fel. Ennek véget kell vetni, na! És különben is a természetes forrás az igazi!
Most már újra csak 77 kiló vagyok, ami ÉPPEN pontosan az „ideális” súlyhatárom legfelső pontja. Egyelőre nem nehéz tartanom a carnivore diétát.
Mindazonáltal gondolnom kell rá, az ősember sokat „sportolt”. Akarommondani, sok olyasmit végzett amit mi nem, de amit emulálhatunk sporttal. Ilyen például az elejtett vad hazacipelése. Nos, ha én ezt a nehezített ruhát viselem majd, az elég jól megfelel ennek a tevékenységnek, az „elejtett vad cipelésének”.
Remélem továbbá, ez épp abban segít majd engem hogy pont a hasizmaim fejlődjenek. Az a helyzet ugyanis, hogy a karomon már egészen szépen látszanak az izmok, már a combom is kezd „szálkásodni”, komolyan, 55 évesen úgy nézek ki e helyeken hogy 30 évesen se, remek formában vagyok ilyen értelemben, és gyakorlatilag minden sport nélkül! Igaz, olyan a munkám hogy sok órán át gyalogolok naponta...
Ez tehát oké, ezen helyekről remekül lement minden háj. A hasamon azonban - bár ott is látszik jelentős javulás - még mindig bőven van mit leadni. Lehet persze hogy amit ott látok az már régen nem háj csak a lógó bőr, de engem ez nem vígasztal! Na most remélem e ruha által ott is lemegy majd a felesleg, vagy ha mégse mert az valóban bőr, az se baj, amennyiben a bőr újra feszülni kezd, de azért, mert alatta izom képződik és nem zsír...
Hát, majd meglátjuk mi lesz...
Tudom, furcsának hathat hogy inkább eszem a húst, sőt nyers húst, lemondva minden zöldségről (a gyümölcsökről nem is beszélve!) mintsem hogy sima ketóval fogyjak tovább, amikor pedig aközben „civilizált” ételeket ehetnék, de hát ez van, egyelőre nekem ez mintha jobban bejönne, na!
Hamarosan állítólag jön újra disznófej amit megrendeltem... Na akkor majd rendelek legközelebbre nyers disznómájat is! Igen, azt (is) fogom enni nyersen, a májat... Régebben már próbáltam, csak kíváncsiságból, nem olyan szörnyű mint sokan hiszik.

Amúgy nem azért írtam le mindezt hogy okvetlenül mindenkit erre biztassak mintha vallási megszállott lennék. Vélelmezem, nekem tulajdonképpen tökéletesen megfelelt volna a rendes paleo is... ha nem most akarok átállni rá hanem legalábbis 20 évvel ezelőtt amikor még nem ment félig tropára az ez meg az bennem, főleg a hasnyálmirigy ugye! Na de most már ez van, a tények makacs dolgok...


10 hónapja
#8077
(#8077) Koncs
Válasz OverweightPork #8074 számú posztjára
Szia! Én abszolút nem értek ehhez, de nem lenne egyszerűbb igazítani az új súlyodhoz a napi kcal szükségletedet/étrendedet/mozgást? Vagy ezt már megtetted? Akkor elvileg nem állna le a fogyás... Tudtommal... De nagyon kezdő vagyok ezekben.

10 hónapja
#8074
(#8074) OverweightPork 57
Nos, drága gyermekeim az Úrban s az Űrben, ma megrendeltem az Amazontól ezt:

https://www.amazon.com/MIR%C2%AE-90LBS-STYLE-ADJUSTABLE-WEIGHTED/dp/B00247T5YO/ref=cm_cr_arp_d_product_top?ie=UTF8&th=1&psc=1

Leírom magyarszky nyelven is mi ez, arra az időre gondolván amikor a fenti link már döglött lesz: ez egy olyan mellény, amiben fémlemezek vannak, azért hogy jó nehéz legyen. Természetesen e lemezek eltávolíthatók ha csak egy részét akarjuk használni a súlynak... a teljes súly 90 LBS (font), ami 40.8 kg.
Eredeti súlyom 91 kiló volt, most épp 77.25 vagyok, de voltam már 70.2 is. Többnyire olyan 73 kiló a súlyom amúgy. 70 alá nem tudok menni, azaz nem tudtam eddig, de most áttértem a carnivore diétára, gyakorlatilag csak húst eszem meg zsírt... Egyelőre megy is a dolog mert 79-ről lementem a mostani 77.25-re egy hét alatt, ami remek tempó. De ugyanakkor könnyűnek is érzem magamat... Naná, az izmaim a 91 kilóhoz vannak szokva, ehhez képest ugye könnyebb vagyok még most is 14 kilóval... nyilvánvaló, e súlycsökkenés lecsökkenti a napi alapanyagcserémet is! Persze hogy belassul a fogyás, aztán le is áll...
Szóval emiatt ezt találtam ki, ezt a nehezített mellényt. Még nincs itt, majd megjön pár nap múlva. Tudom, most mondhatnátok miért nem sportolok, stb... Nos, nem fér bele a napi időbeosztásomba és kész! Ellenben ha ezt a mellényt viselem majd a szokásos napi teendőim végzése közben, az nyilván segít majd valamit, olyasmi mintha egyfolytában enyhén sportolnék... habár, ha a teljes 40 kilót cipelem majd, az már nem is olyan „enyhe”... Na majd meglátjuk mi sül ki belőle!
Azt nem tudom csak, mi kerülhet egy ilyen mellényen 300 dollárba... pokoli drága... de a többi fajta mind olyan volt hogy nem adták hozzá a fémlemezeket, azaz magát a súlyt, amit külön kellett volna megvenni, de a baromállatok még azt se linkelték oda honnan a pokolból lehet megvenni külön... hát basszus én nem ehhez vagyok hozzászokva az USA-ban hogy amit veszek ne használhassam AZONNAL! De pláne nem ahhoz hogy még keresgélnem kelljen honnan rendelhetem meg azt a rész-egységet ami nélkül az egész cucc HASZNÁLHATATLAN!
Aztán meg az olcsóbb változatokról sok rossz visszajelzést is olvastam. Szóval végül maradt ez.
Olyanom meg máris van amit a bokámra kell erősítenem tépőzárral, így gyaloglás közben is „sportolok”. Nem rossz, de a hasamon van a háj főleg, azon ez nem segít, remélem azonban ez a mellényes nehezítmény majd igen.

10 hónapja
#8073
(#8073) Koncs
Sziasztok!

78 kg-os 25 éves nő vagyok. A célom a 70 kg, és egy másik témánál bmati ajánlott nekem egy király edzéstervet kb 1,5 hete, amit tartok is. Ma viszont megrándult a térdem ( felsőtest erősítés után kocogtam volna, de a meleg miatt kardióval akartam kiváltani, és egy squat-ugrás-squat kombónál történt). A fájdalom enyhe, egyelőre nincs duzzanat, rá tudok állni a lábamra, csak kicsit sántítok (térdelni nem tudok). Nyilvan el fogok menni orvoshoz, ha a fájdalom nem múlik, instabilnak érzem a térdem. Új edzéstervre lenne szükségem (3-6 hét gyógyulási időt olvasok, de már szeretnék alatta is valami könnyebb, átmozgató tervet)... Eddig így csináltam: 1. nap: intervallum futás (1perc futás-1 perc séta, 8kör). 2. nap: regeneráló séta. 3. nap: erősítés felső testre, utána 30-40 perc kocogás. 4. nap: pihenés. 5. nap intervallum futás. 6.nap: felsőtest erősítés +30-40 perc séta. 7.nap: pihenés.
Milyen gyakorlatokat tudtok javasolni, ami nem veszi igénybe a térdet (+ combizmok)? Mert úgy tapasztaltam, hogy még a felülés/hasprés, hátizom gyakorlatokhoz is kell némi lábizom a stabilizáció miatt. Vagy rosszul csináltam idáig ezeket, és elég hozzá a farizom/hasizom? Testsúly gyakorlatokra koncentrálok, mert otthon nincsenek súlyok (párom hallani sem akar arról, hogy flakonokba homokot töltsünk, meg ilyenek, súlyokra így hó végén nincs pénzem). Ha az edzésterv mellett linkeltek gyógytornász, rehabos videókat, vagy módosításokat a térdem tehermentesítésére, azt is megköszönöm :)

10 hónapja
#8072
(#8072) Karenina 5
Válasz bmati #8064 számú posztjára
Nagyon koszonom a reszletes, segito leirasod, igyekszem igy tenni. Gumiszalagom van is. :) Es probalok kitarto lenni! :)

10 hónapja
#8071
(#8071) Karenina 5
Válasz shinita #8063 számú posztjára
Igazad van, fogynom kell meg. De genetika is, a karom es a hatam is nagyon eros, tinikoromban is mindenki azt hitte minimum vizilabdazok, pedig nem :)

10 hónapja
#8070
(#8070) nyimnyi
Válasz bmati #8069 számú posztjára
Köszönöm szépen! :)

10 hónapja
#8069
(#8069) bmati 584
Válasz nyimnyi #8068 számú posztjára
Lehet erősítő edzés után is 30 percet közepes intenzitással végezni, ha bírod és van rá időd. A köztes napokon viszont csak alacsony intenzitású edzést érdemes végezni, gyorsítva a regenerációt az aktív pihenéssel. Egy kemény lábedzés után viszont esélyesen nem fogsz kardió jellegű mozgást végezni aznap.

10 hónapja
#8068
(#8068) nyimnyi
Válasz bmati #8067 számú posztjára
Szia! Nagyon köszönöm a választ! Jól értelek, hogy egyszerűen csak az a lényeg, hogy egyik napon csak erősítő edzés, a másik napon pedig csak kardió? Tehát ne egy napra kössem össze a kettőt, hanem váltogassam?

10 hónapja
#8067
(#8067) bmati 584
Válasz nyimnyi #8065 számú posztjára
Szia!
Saját testsúlyos edzés olcsóbb és célravezetőbb, mint plusz egy gép. A heti 3 erősítő edzés jó. Az elliptikus tréner és a szobabicikli is jó kardiónak, de intervallum edzés ide vagy oda, viszonylag gyorsan megszokja a szervezet és változtatni kell. Vedd be az alábbi gyakorlatokat az erősítő edzésekbe: fekvőtámasz, fordított evezés, guggolás, lábemelés kiindulásnak és ha elég erős vagy, akkor húzódzkodás, tolódzkodás, kiegészítésképpen, pedig alkartámaszos plank, vádliemelés, híd. Ezekből meg kell találni a megfelelő szintet a progressziókon keresztül. A gyakorlatok az izmaid nagy részének edzését lefedi ellenben a szobabiciklivel és elliptikus trénerrel.
Ha gyengébb vagy és/vagy nem megfelelő számodra egy-két gyakorlat, akkor egy kisebb ellenállású gumikötéllel jól járhatsz, mert még az is töredék árban van a kondigépeknek és sok izmot meg lehet azzal is edzeni. Kezdőknek 5-15 kg ellenállás elég szokott lenni, de próbáld ki vagy ha neten rendelsz, akkor egy kisebbet és egy nagyobbat vegyél, mert lesznek olyan gyakorlatok, amiket vagy az egyikkel vagy a másikkal fogsz tudni csinálni.
Szobabicikli vagy elliptikus tréner mehet az erősítő edzések közötti napokon keresztedzésként közepes vagy alacsony intenzitással 30-60 percben, de a hangsúly az erősítő edzéseken legyen. Heti 1 pihenőnapod pedig kötelezően legyen, amikor nem csinálsz semmit sem.

10 hónapja
#8065
(#8065) nyimnyi
Sziasztok! Változtatni szeretnék az eddigi "tornámon", de nem tudom eldönteni, hogy elég jó-e, amit kitaláltam. Hónapokig kardióztam (szobabicaj, elliptikus tréner), de nem fogytam. 1 hónapja intervallozok elliptikus tréneren, szintén nem fogytam. Most úgy tervezem, hogy itthoni kondigéppel egészítem ki (a Decathlon "multi" otthoni kondigépe). Edzés tervem - ha lehet ezt annak nevezni: 10 perc bemelegítő bicaj, 3*10-es ismétlés a kondigép összes funkcióján, aztán 15 perc intervall elliptikus tréneren. Ezt hetente 3-szor. Lehet ez így jó? Vagy butaság úgy, ahogy van? :)

10 hónapja
#8064
(#8064) bmati 584
Válasz Karenina #8062 számú posztjára
Szia!
Ha azt mondod, hogy főleg kardiózol, akkor nem értem, hogy lehet erősek a karjaid...
A bőrödnek idő kell a visszahúzódáshoz. Lehet valamit javítani rajta testápolókkal, de első körben a megfelelő folyadékbevitelt, megfelelő szénhidrátbevitelt és nagyobb mennyiségű kollagén bevitelét mondanám. Folyadékból min. 3 liter, szénhidrátbevitel 135 gramm felett, kollagénből napi 10-20 gramm (utóbbiból 1-es és 3-as típusú kollagént), ebből a por állagút javaslom, kapszulában/tablettában nem kapsz akkora dózist vagy sokat kellene szedni, amit viszont nem tanácsos belőlük.
Mozgáshoz visszakanyarodva. Ha izmot építesz a karodra, az optikailag csökkenteni fogja a lógó bőrt a karodon. Karedzéshez pedig a fekvőtámasz önmagában kevés. Ha rendesen meg akarod edzeni a karodat, akkor fekvőtámasz/toldózkodás minél nehezebb progressziója, fordított evezés/húzódzkodás minél nehezebb progressziója, ezeket kiegészítve: gumiszalagos gyakorlatokból lehet karhajlítás és nyújtást (ha nincs gumiszalag, akkor vizes flakon, ha könnyű, akkor töltsd fel kaviccsal/homokkal; ha még nehezebb kell, akkor utazótáska telerakva), amit végezhetsz több irányban. pl.: ennek a videónak az elején:
https://www.youtube.com/watch?v=Nj6kgsxaUGg
A karod heti 3x lehet és kellene is edzeni.
Úgy veszem észre, hogy nem a körmérettel van bajod, hanem hogy optikailag nem jó, azt pedig a fentebbi dolgokkal lehet orvosolni, de időt kell neki hagyni (minimum hónapokat).
Sok sikert! :)

10 hónapja
#8063
(#8063) shinita 1
Válasz Karenina #8062 számú posztjára
Ha háj, akkor simán fogyni kell, nem te befolyásolod, hogy honnan fogysz... Edzéssel erősödni tudsz, a hájból fogyás más téma.
Bár nehezen tudom elképzelni, hogy karcsún a felkarodon sok háj lenne... De ki tudja, lehet, hogy van ilyen érdekes genetika is... De akkor fogyni kell még pár kilót.

10 hónapja
#8062
(#8062) Karenina 5
Sziasztok!
A tanácsotokat szeretném kérni. Évek óta használom a bázist, a segítségével lefogytam 86kg-ról 68-ra tavaly, azóta ezt szinten tartom, odafigyelek a keretre és a mindennapos sport is az életem része. Főleg kardiózom, heti 4-5 nap 30-45 percet futok vagy bicajozok.
37 éves nő vagyok, szép karcsú lett az alakom, de nagyon erősek a felkarjaim, ami persze nem izom... :( azt gondoltam a kardióval onnan is majd fogyok tovább, de nem, hónapok óta fekvőtámaszozni kezdtem, de nem csökkent a cm... Hogyan tudom ezt az aránytalan "konyhásnéni" kart is karcsúbbá dolgozni?

10 hónapja
#8061
(#8061) katoroka 116
Válasz bmati #8059 számú posztjára
Én is szeretek inkább kint biciklizni, deha zuhog az eső, ahogy mostanában, nem lehet kint bicózni. Bent pedig mar unalmas az állandó hiit edzés...

10 hónapja
#8060
(#8060) katoroka 116
Válasz bmati #8059 számú posztjára
Én is szeretek inkább kint biciklizni, deha zuhog az eső, ahogy mostanában, nem lehet kint bicózni. Bent pedig mar unalmas az állandó hiit edzés...

10 hónapja
#8059
(#8059) bmati 584
Válasz katoroka #8058 számú posztjára
Szia!
Szerintem túlzóak az itteni kalóriaégetések, ezért is javaslom, hogy csak kb. a 70%-át írd be az edzéssel töltött időnek.
A szobabiciklivel való edzés hasznos kiegészítésnek, de egy fogyást nem feltétlenül építenék csak erre (mondom úgy, hogy évi 3-3,5 ezer km-t kerékpározom).

10 hónapja
#8058
(#8058) katoroka 116
Sziasztok!
Mit gondoltok a szobabiciklivel való edzésről?
Kalóriaégetés szempontjából, valóban annyit ér 1óra, amit a kalóriabázis ír?

10 hónapja
#8057
(#8057) HUNited 83
Válasz bmati #8056 számú posztjára
Akkor összefoglalva: nem igazán arra való, amire én használnám.

10 hónapja
#8056
(#8056) bmati 584
Válasz HUNited #8055 számú posztjára
A súlymellényeket elsősorban erősítéseknél használják nehezítéshez. Crossfit-esek, MMA-sok szokták még használni (utóbbiak ritkábban) bizonyos állóképességi edzések nehezítéseként, akár még maszkot is vesznek fel mellé, amivel tudják csökkenteni a beáramló levegőmennyiséget.
Súlymellényből több fajta is van, érdemes kipróbálni még mielőtt beleugrasz egy ilyen vásárlásba, mert nem olcsóak és kényelem kérdése is. Én személy szerint a homokos verziót kedvelem jobban a fémsúlyos helyett (előbbit az állóképességi sportok nehezítéséhez ajánlanám, utóbbit bizonyos gyakorlatok nehezítéséhez). Súlyban meg teljesen egyedi, van akinek bőven elég az 5-10 kg-os, ismerőseim között 30 kg-mal is szoktak edzeni (tolódzkodás és húzódzkodás nehezítésként). Talán 40 kg-os a legnagyobb. Katonaságnál is szeretik, a futást meg tudja nehezíteni és így kb. le lehet szimulálni a menetfelszerelés súlyát is.

10 hónapja
#8055
(#8055) HUNited 83
Válasz bmati #8054 számú posztjára
A súlymellényt ezek szerint sétálásnál, túrázásnál is lehet (és érdemes) használni?
Azt hittem ez valami edzőtermes súlyemelős dolog.

Miért kérdem: a családdal szoktam sétálni menni, és az ő tempójuk nekem nem okoz kihívást. A feleségem még csak-csak tud 5km/h sebességgel sétálni, de a gyerekek... Szóval fokozhatom - kiegyenlíthetem - jelentős mértékben a lassabb tempó okozta gyenge hatásfokot súlymellénnyel?

Ha igen, akkor 182/86 (39 év) esetén milyen súlyt javasolnál?

10 hónapja
#8054
(#8054) bmati 584
Válasz KnauszFerenc #8053 számú posztjára
Szia!
Igen, viszont az itteni számok kicsit túlzóak kalóriaégetés szempontjából. Az edzéssel töltött idő kb. 70%-val számolj, de még jobb, ha van egy normális pulzusmérős órád, ami bekéri az adataidat is (nem, kor, magasság, súly /csak itt a súlymellénnyel növelt súlyod add meg/) és ekg alapú mellkaspántos (bár a súlymellénnyel nem tudom, hogy hogy férne össze, mert még nem próbáltam). :)
Ha nem tudod mérni a pulzusodat, akkor a súlymellényes dologhoz még annyit, hogy valószínűleg magasabb pulzusszámon dolgozol, így egy intenzívebb értékét kell nézni az adott mozgásnak (pl.: séta helyett gyors gyaloglás, ha eléggé felviszi a pulzusodat).
Pulzusméréshez pedig kell egy stopper vagy egy óra, nyaki ütőérre teszed a kezed (akár edzés közben is, ha tudod), 10 mp-ig számolod az ütéseket és szorzod 6-tal, ez egy kb. értéket ad, ebből nagyjából meg is tudod állapítani, hogy milyen pulzuszónában mozogsz (ez alapján kellene intenzitást választanod az adott mozgásra).

10 hónapja
#8053
(#8053) KnauszFerenc 10 7
Sziasztok! Kérnék egy kis segítséget, sajnos sehol nem találok rá választ, hátha itt kapok :) A kérdés az lenne, hogy a súlymellénnyel való edzésnél (pl: séta, futás, mászás) a mellény súlya kalóriaszámolás szempontjából hozzáadódik a testtömeghez (pl: 10kg súlymellény + 100kg testsúly = 110kg-os ember kalóriaégetése)? Előre köszi :)

11 hónapja
#8052
(#8052) HUNited 83
Új felfedezettem, ajánlom mindenkinek: Mellkaspánt a pontos pulzusmérésért (pl. nekem ez van, de másik is jó: http://beurermedical.hu/sport/pulzusmero-orak/beurer-pm-235.html) + Sport Gear Tracker applikáció (https://play.google.com/store/apps/details?id=com.pnn.android.sport_gear_tracker&hl=hu)

Egyrészt pontos pulzusadataid lesznek (a legtöbb óra terhelésnél rendkívül pontatlan, de ez a szíj a szíved előtt mér és nagy felületen, nagyon pontos!), másrészt a magasságod súlyod nemed alapján pontos kcal mérést tesz lehetővé.

Mivel a háttérben mér, tetszőleges appal csinálhatod a gyakorlatokat (én pl. Keep-et, Fitify-t használok saját súlyos edzésekhez, HIIT-hez, TRX-hez stb.), az adatokat más programoknak is át tudod adni (pl. Google Fit).

Amikor egy mérés nélküli appban elvégzel egy gyakorlatot, kiír egy becsült kcal értéket, de ez függ a pillanatnyi állapotodtól, az intenzitástól is. A pulzusszám alapján ez az app sokkal de sokkal pontosabb értékeket ad, és minden edzés más! Mert ahogy egyre többet csinálod ugyan azt a sorozatot, vagy ahogy fejlődsz, egyre kevésbé terhel meg.

Az én egyik példám: az a súlyzós edzés ami korábban 140-160 közötti pulzust okozott, és az edzés kétharmadában voltam piros zónában, most már jó ha egyszer eléri a 140-et, és a sárga sávban van leginkább (a sávok mindenkinél mások!)

11 hónapja
#8051
(#8051) katoroka 116
Köszönöm a választ :)

11 hónapja
#8050
(#8050) bmati 584
Válasz katoroka #8049 számú posztjára
Szia!
Függ a súlyodtól, a nemedtől, korodtól, magasságodtól, edzettségedtől is. Kevesebbet éget az edzés alatt, mint egy állandó intenzitású kardió edzés, viszont hosszabb a zsírégető hatása és emiatt hasznosabb is. Persze ez csak akkor igaz, ha tényleg magas intenzitással csinálod.
A neten található HIIT edzésnek és tabata edzésnek kikiáltott edzések egy jó része általában nem az.

11 hónapja
#8049
(#8049) katoroka 116
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy egy 20 perces hiit edzés /ugrálás is van benne/- 200kcal égetés (kb)?

11 hónapja
#8048
(#8048) katoroka 116
Válasz bmati #8047 számú posztjára
Köszi

11 hónapja
#8047
(#8047) bmati 584
Válasz katoroka #8046 számú posztjára
Ha nem mér pulzust (EKG pontossággal), illetve nem tudja az adataidat (nem, kor, magasság, testsúly, napi aktivitás, testzsír), akkor nem pontos.
Ha ezek csak némelyike van meg, akkor csak közelítő érték.

11 hónapja
#8046
(#8046) katoroka 116
És mit gondoltok az okosórán írt kalóriaégetés valóban annyi?

11 hónapja
#8045
(#8045) katoroka 116
Válasz bmati #8040 számú posztjára
Köszönöm szépen!

11 hónapja
#8044
(#8044) bmati 584
Válasz katoroka #8042 számú posztjára
Ha előtte sportoltál és bírod, akkor a HIIT edzések (magas intenzitású intervallum edzések). Gyorsan megvannak és kiváló zsírégetők. A lényeg, hogy a munka részhez tényleg olyan gyakorlatokat válassz, amik felviszik a pulzusodat a megfelelő zónába, továbbá az egész testedet érinti a mozgás (elülső, hátsó és oldalsó láncot is mozgatja). A legnépszerűbb a tabata, de bármilyen köredzés megteszi, egyedileg testre szabható (nálam a 30 mp munka, 30 mp pihenő megy most, de szabadon módosítható, viszont 50/10 fölé nem mennék). 4 perces blokkokban érdemes gondolkodni (esetemben ez 4 gyakorlat, tabatánál 8). Ebből minél több kör. 30 perc már nagyon jónak számít. Kezdőknek elég a 4-8 perc.
A másik vonal az erősítések, ahol maximális vagy gyorsasági erőt fejlesztesz, ott egy edzés max. 1 óra. Kezdőknek teljes test edzés, haladóbbaknak lehet bontani felsőtest-alsótest edzésre, vagy nyomó-húzó-alsótest napokra. A gyakorlatok során itt már anaerob zónába mész. 1 testrészre 1-2 gyakorlat 3-4 sorozattal max. 15-20 ismétléssel (min. 5-tel). A gyakorlatokat is így érdemes megválasztani.
Otthoni erősítő edzéshez nagyon jó gyakorlatok, amik sok izmot átfognak: fekvőtámasz, húzódzkodás, guggolás, lábemelés (pláne függeszkedve), híd, kitörés, kézenállásos fekvőtámasz, tolódzkodás.

11 hónapja
#8043
(#8043) katoroka 116
Válasz bmati #8040 számú posztjára
Köszönöm szépen!

11 hónapja
#8042
(#8042) katoroka 116
Milyen mozgások hatékonyak kalóriaégetés szempontjából?
Ha van nektek bevált mi az?
Esetleg youtube videós edzések is érdekelnek!!

11 hónapja
#8041
(#8041) katoroka 116
Válasz bmati #8040 számú posztjára
Köszönöm szépen!

11 hónapja
#8040
(#8040) bmati 584
Válasz katoroka #8039 számú posztjára
Biztosan kevesebb, annak is csak kb. 50-70%-át írnám be.
Guggolásnál a fél guggolást csinálod (amikor csak vízszintesig engeded le a combod) vagy a teljes guggolást (amikor a feneked majdnem érinti a bokádat). Ha előbbi, akkor 50%, ha utóbbi, akkor 70%.
Ha erősíteni akarod a guggolásodat vagy fokozni a zsírégetés hatékonyságát, akkor érdemes elmenni az egylábas guggolás irányába vagy a helyből ugrások felé. Mindkettővel egész szép lábakat lehet építeni, pláne, ha még a kitöréseket (előre, hátra, oldalra) is beleteszed a sorba. :)

11 hónapja
#8039
(#8039) katoroka 116
És még az lenne a kérdésem, hogyha 10 percet guggolok (kb 400db)az tényleg annyi kalóriaégetés?

11 hónapja
#8038
(#8038) katoroka 116
Válasz bmati #8037 számú posztjára
Köszönöm az infót!

11 hónapja
#8037
(#8037) bmati 584
Válasz katoroka #8036 számú posztjára
Szia!
Biztosan kevesebbet éget, mint az itteni érték. Helyben futásnak intervallum edzésnél van értelem, ott is akkor, ha a magas térdemelésest kombinálod a magas sarokemelésessel.

11 hónapja
#8036
(#8036) katoroka 116
Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy mennyire tartjátok hasznosnak a helybenfutást és valóban annyi kalóriát éget e el ,mint amit a kalóriabázis ír?!

1 éve
#8035
(#8035) nyimnyi
Válasz bmati #8034 számú posztjára
Nagyon köszönöm, hogy itt is válaszoltál! :) Azóta utánaolvastam. Valóban túl sokat ígér egy egyszerű bőr-"gép" érintkezésből. Már elálltam a megvásárlásától. Fiatalon bőrredő vastagságból mértek testzsírszázalékot. Az tényleg tök jó volt és tök vicces is :)

1 éve
#8034
(#8034) bmati 584
Válasz nyimnyi #8033 számú posztjára
Szia!
Nem engem kérdeztél itt sem, de igyekszem válaszolni.
Az "okos" mérlegek szerintem egy nagyon ügyes marketing húzás. Én még nem láttam olyat, ami pontosan mér (kivéve a több százezer forintos szerkezetek, amit komolyabb helyeken használnak magánorvosok, de az sem csak úgy mér, hogy ráállsz és kész). Általában azért kell bevinni egy csomó adatot az elején, mert abból számolnak testzsírszázalékot, így max. arra lehet használni, hogy megnézd, hogy milyen irányban mozdul el ez a szám, de maga a szám nem releváns.
Ha otthon akarsz viszonylag pontos mérést végezni, akkor a kaliperes 7 pontos testzsír mérést javaslom 3x megismételni és azt átlagolni, akkor leszel a tényleges számhoz legközelebb. Pontos számot csak orvosi diagnosztikai gépen láttam még, ami ha jól emlékszem nagyon enyhe áramot vezet át rajtad és a terjedési sebességéből számolja a test víz-, zsírtartalmát, izomtömegét.
Én az általános (néhány szám alapján számoló) testzsírmérést, az YMCA, az amerikai haditengerészeti, a 3 pontos és 7 pontos testzsír mérést használtam. Ebből a 7 pontos a legpontosabb, amit korábban is írtam. Simán előfordult 8-10 % különbség a számítási módszerek között.
Végszóként szerintem felesleges felár egy nagyon pontatlan szolgáltatásért, de aki nem akar otthon ilyeneket méregetni (amit amúgy elég kb. 1-3 havonta mérni), akkor a változás nyomon követésére használható lehet, ha nem veszi figyelembe a mindennapi adatokat, csak néhány hetente nézi meg.

1 éve
#8033
(#8033) nyimnyi
Válasz HUNited #8010 számú posztjára
Szia! Mitől "csúcs" az analizálós mérleg? Bár sem biológiából, sem technikát tekintve nem vagyok analfabéta, mégsem fér a fejembe, hogy csupán egy üveglapra ráállástól hogyan mutathat meg egy eszköz ennyi sok adatot rólam? Azt sem értem, hogy mit kezdhetnék pl. egy olyan infóval, hogy a "zsigeri zsír" sok? Szóval, sem a mérési módszert nem értem, sem azt, hogy az adatok tükrében hogyan kellene változtatnom az életmódomon. Segítesz?

1 éve
#8032
(#8032) HUNited 83
Válasz tucsok56 #8029 számú posztjára
Valószínűleg fogyni fogsz (a kalória deficit az akkor is deficit, ha "mindent" eszel - akár élelmi szempontból szemetet), de hogy egészségesebb nem nagyon leszel, az szinte biztos.
Kérlek figyelj rá, hogy minőségi táplálékot vegyél magadhoz, ami fedezi a fehérje szükségleteket (azt semmilyen körülmények között nem szabad megvonni magadtól). Emellett a zsírt se vond meg magadtól, nyilván nem mindegy mi, és mennyi, de kell, például magvak.

1 éve
#8031
(#8031) bmati 584
Válasz tucsok56 #8029 számú posztjára
Nagyon kevés lesz az a kcal. Nézd meg mennyi a súlytartós napi kalóriabeviteled. Ha az megvan, akkor nézd meg mennyi a BMR-ed. A BMR fölé 100-150 kcal-val érdemes belőni a napi kereted a heti fogyás megadásával.
Ha a fentieket nem tudod, akkor írd le, hogy hány éves vagy, milyen magas, hány kg, mekkora a napi aktivitásod, mi a nemed. Ebből ki fogjuk tudni számolni, hogy mennyi legyen az annyi.
Sok sikert! :)

1 éve
#8030
(#8030) shinita 1
Válasz tucsok56 #8029 számú posztjára
Valószínű, de anyagcserelassulás és fokozott izomvesztés szinte (? bonyolult az ember szervezet, szinte semmi sem biztos) garantált, hacsak nem vagy természetesen, de szokatlanul lassú anyagcseréjű eleve.
Infók nélkül még kósza becslésem se lehet arról, hogy mennyi energiára van szükséged, az a helyzet. De borítékolható, hogy többre, mint 1000 kcal, könnyű, inaktív embereknek is több kell. Érdekes módon sokszor pont a nehezeknek megy a kevés kalória (logika akad benne, mivel több energiához tudnak jutni a feleslegükből), de azért nekik sem ennyire alacsony.
Így teljesen vakon, infók nélkül 1500 jobban hangzik, de ez tényleg nagyon egyéni. Ezzel van, aki hízik s van, aki a 2500-at is kemény éhezésnek éli meg s nem is véletlenül, mert neki tényleg több kell fogyáskor is.

De koplalás hatására mindenki fogyni szokott, igen. Hallottam már történeteket szavahihető emberektől, ahol ez nem történt meg, de azokat nem értem, mivel senki nem képes energiát teremteni a semmiből vagy akár napfényből... Olyan viszont van, hogy valaki hiába eszik igen keveset, a szervezete nagyon profin megoldja, hogy elképesztően kevésből is meglegyen, még ha ez nem is teszi lehetővé az akár körvonalakban megfelelő működést. Gyakorlatilag kemény, de minimális súlyvesztést okozó éhezésbe kerül a test, alacsony testhőmérséklettel, lassú regenerációval ésatöbbi. Van egy határ, bizonyos kalóriamennyiség alatt muszáj magát bontania a testnek, ekkor sorra kerül a zsír és az izom, de ezen a ponton a túlélésre túlzottan kihegyezett emberek már nagyon rosszul vannak. (De ez speciális eset, csak érdekes.)

Ha nem véletlenül írtad ide, s nem vagy inaktív, akkor különösen rossz ötlet nem enni rendesen.

1 éve
#8029
(#8029) tucsok56
Ha mindent eszek és betartom a 1000 kcal naponta, lefogok fogyni?

1 éve
#8028
(#8028) HUNited 83
Válasz sinnesro #8027 számú posztjára
Sajnos abból amit én veszek (Total Protein Blend - 7 féle fehérje keveréke), abból nincsen csak ez a három íz és a natúr.

1 éve
#8027
(#8027) sinnesro 313
Nekem van olyan porom, ami 1-2 éve megvan, és még jó.
Én is MyProteint szoktam rendelni, jó a banános is nagyon.

1 éve
#8026
(#8026) HUNited 83
Válasz Bojtika #8025 számú posztjára
Szia, persze hogy eláll. Ez ilyen visszazárható tasakban van, kinyomom belőle a levegőt és kész (kb fél kilónyit tartok egy kisebb dobozban). A 20 kiló amúgy túlzás volt, 5 kiló csokisat (ez a legkevésbé finom), 2,5 kiló vaníliásat (ez a legjobb már elfogyott rég) és 2,5 kiló epreset vettem a MyProtein oldalán. Akkor ez huszonpárezer forint volt csak.

1 éve
#8025
(#8025) Bojtika 3
Válasz HUNited #8010 számú posztjára
Bocs, látom, hogy régebbi a hsz-d. Szóval ezek szerint a fehérjepor eláll? Én sosem mertem nagyobb adagot venni. (Jó, sokáig nem is tellett volna rá.)

1 éve
#8024
(#8024) Tagsi 1 242
Válasz Dorinemlili #8023 számú posztjára
"S"-es filc.
Helyi zsírégetés nem létezik.
Ha neked a derék-csípő a problémás terület és oda rakódott fel elsőre a zsír, onnan fog valszeg legutoljára lemenni.
Jobb, kevesebb étel, több mozgás és mindenhonnan lemegy a többlet.
Nekem 553 nap alatt -35cm a derék, -34cm a csípő.
Igazából valszeg bármilyen kardió szóba jöhet.
Én spec sokat császkálok kicsit energikusabban. Októberben ez 253 km lett és ez városon belül.

1 éve
#8023
(#8023) Dorinemlili
Sziasztok! Derék-csípő "vékony írásra" tudtok ajánlani edzést?

2 éve
#8022
(#8022) GigiAngi
Válasz drisztina #8021 számú posztjára
A runkeepert használom, az ad valami beírható adatot, de kettlebell és oldschool edzésekre járok, wgyre nehezebb súlyokal dolgozom de még kb. sem tudom, mit írjak be. Ezek erőnléti edzések, a súlytól is nagyban függ hogy mennyit égetek...

2 éve
#8021
(#8021) drisztina 1484
Válasz GigiAngi #8020 számú posztjára
A kocogásra tudok megoldást, a többire nem...keress a telefonodra egy appot (én magam a runkeeper-t használom, de) van számos, járj utána, mások, mit mondanak egyikről, másikról és használd, amelyik számodra szimpatikus.
Figyelmedbe ajánlom még feketeinci hozzászólását a brutto/netto égetésről, ...bár én magam nem foglalkozom vele, mert számomra egy óra futás brutto/netto égetése közötti eltérése nem számottevő...

2 éve
#8020
(#8020) GigiAngi
Sziasztok! Honnan tudom hogy pl. egy óra kocogással mennyi kalóriát égetek el? Vagy kettlebellel vagy ftnesszel? Ezek full egyéni adatok, sokszor még az erre kifejlesztett eszközökkel is csak becsülni tudják....

2 éve
#8019
(#8019) kaloriabazis 1 178
Van esetleg valakinek tapasztalata otthon szobakerékpárokkal, melyek ANT+ kompatibilisek (vagy egyéb szabvány), azaz működnek különböző appokhoz csatlakozva (pl Zwift)?

2 éve
#8017
(#8017) larkincross 3
Válasz cucurbit #8016 számú posztjára
Köszönöm a hozzászólásodat, így egy kicsit jobb lett a lelkivilágom, hogy nem vagyok egyedül. Mások is vannak hozzám hasonló helyzetben. Tudomásul kell vennünk, hogy tényleg igaz, amit nagyanyáink mondogattak, hogy 40 felett már semmi nem lesz olyan, mint régen. Húszas éveimben még három hét alatt, napi 2-3 kefírrel a gyomromban, simán ledobtam 10 kg-ot. Az más kérdés, hogy az őrült fogyókúráimmal teljesen tönkre vágtam a pajzsmirigyemet. Amíg nem volt vele baj, addig azt sem tudtam igazán, hogy mire való ez a szervünk. Na, azóta kénytelen voltam kiokosodni e téren. Mindegy, marad a diéta és a kitartás. Ha elgyengülök, akkor nézek egy részt az Élet 250 kg felett műsorból, és mindjárt visszakattan az agyamban minden a helyes kerékvágásba. Meg különben is, minek annyit enni, amikor sok helyen éhínség van. Mert nálam még mindig mentálisan kell megküzdenem magammal, a koplalás az ment régen is. Ha sokáig fent vagyok, akkor már eléggé érzem a hiányt a gyomromban, de próbálom magam tartani egy szigorú napirendhez. És igen hisztis leszek, ha valamiért nem tudom megenni a tízórai joghurtomat. Szóval kitartást neked is, majd jelentkezz néha, hogy hol tartasz.

2 éve
#8016
(#8016) cucurbit 73
Válasz larkincross #8014 számú posztjára
Én is ugyanennyi idős vagyok. Nagyon-nagyon nehezen indul be a fogyás nálam, és menet közben is meg-megáll, akár több hétre is. Hetente 3 alkalom súlyzós edzés mellett, plusz túrázom, néha spinning, stb. Az edzőm mindent megpróbált nálam, konzultált dietetikusokkal is és mindent kipróbáltunk a ketogén diétától kezdve a CH ugráltatásig, de semmi. Már elfogadtam, én ilyen vagyok. Nehezen és lassan megy a fogyás. De megy. Csak kicsit többet kell érte szenvedni, mint másoknak.

2 éve
#8015
(#8015) HUNited 83
Válasz larkincross #8014 számú posztjára
Ne fogyókúraként fogd fel, és nem kell rajta görcsölni. A férjed meg inkább akkor ne mondjon semmit, ha biztatni nincs már ereje.
A péksüti és csoki nem jelenik meg holnap a súlyán, ahhoz azért idő kell. De lehet hogy neki extra gyors az anyagcseréje, vannak ilyen szerencsés emberek. Nekem apósom ilyen. Hihetetlen mennyiségű ételt tud megenni, és nem hízik, pedig már ő is 62 éves. Azt hittem azért mert nagyon kemény fizikai munkát végez, de most kicsit lerobbant (tüdőgyuszi, tüdőembólia) és 2 hónapja táppénzen van, ugyan annyit eszik és nem hízik semmit. No erre irigykedek én is.

2 éve
#8014
(#8014) larkincross 3
Válasz HUNited #8013 számú posztjára
Igen, nincs jobb ötletem, mint kivárni a változást. Én is ilyenekkel biztatom magam. Csak nem igazságos, hogy megteszek minden tőlem telhetőt és akkor mégsem úgy működik a dolog, ahogyan reméltem. Szegény férjem nem akar rosszat, csak már nagyon sok próbálkozásom után látott elbukni. Mióta az eszemet tudom, fogyókúrázom, és hát ez már elég sok idő, mivel néhány hét múlva 47 leszek, úgyhogy minimum 30 év próbálkozását szenvedte végig velem. Többször voltak már nagyobb fogyásaim (20-25 kg) de aztán a jojó mindig megtette a hatását. Az évek múlásával pedig egyre nehezebb. Mondjuk a férjem most is 70-71 kg, nem igazán hízik. A napokban volt, hogy evett este péksüteményt meg egy tábla csokit is, és reggelre -1kg. Na azt az 1 kg-ot szedtem fel én. Biztos éjszaka átvándorolt rám az a kiló. Egyébként köszönöm a mérleg tippet, én is ezt fogom megvenni vagy megkapom szülinapomra.

2 éve
#8013
(#8013) HUNited 83
Válasz larkincross #8012 számú posztjára
A férjednek küldök egy tockost, így ismeretlenül. Ne hallgass rá.

Az elején nekem is volt olyan, hogy egyik héten sokat fogytam, a másikon meg híztam. A szervezeted lehet most találja ki hogy mit is akarsz. Nálam 2-3 hónap után beállt.

2 éve
#8012
(#8012) larkincross 3
Köszönöm a támogató hozzászólásokat. Hát igen, nem eszem húst, ezért marad a fehérjepor és a tejtermékek. Bár tehéntejet már több, mint egy éve nem iszom, minekutána tavaly januárban elkezdtem a Turbó Diétát, és az úgy működik, hogy az első néhány napban reggel-délben-este csak a turmixot ihatom 3 dl tejjel. Pár nap után iszonyatos alhasi görcseim lettek, és teljesen megbolondult a szervezetem olyan hormonzavarok léptek fel nálam. A görcsök kivizsgálására végbéltükrözésre is el kellett mennem, de kiderült, hogy minden rendben, így hát kizárásos alapon maradt a turbó diéta hibáztatása. Amikor abbahagytam, minden probléma elmúlt. Akkor találtam rá egy cikkre, hogy mennyi hormon van a tejben, amit ugyebár a bociknak adnak, hogy mindig legyen tejük. Azóta csak növényi tejet iszom. Amúgy jól működött a turbó diéta, mert az alatt a kis idő alatt 3 kg sikerült leadnom, amíg ittam.
Néhány napja nagyon dicsértem magam, hogy mennyire top-on vagyok mentálisan. Na hát ez tegnap megváltozott, amikor reggel ráálltam a mérlegre, amely azt mutatta, hogy 3 nap alatt sikerült 1 kilót híznom. Én is felkiáltottam, mint Ábel a reklámban, hogy De miéééért? Szóval a tegnapi napot mély depresszióban töltöttem, amihez társult ez a szutykos esős idő is. A férjem mindjárt azt kérdezte, hogy akkor most abbahagyod? De nincs mit abbahagynom, mert elvileg nem fogyókúrázom, hanem életmódot váltottam. Szóval majd lesz valami.

2 éve
#8011
(#8011) shinita 1
Válasz larkincross #8009 számú posztjára
A zsír maga soha nem alakul át izommá és az izmosodás olyan lassú még rendes kalóriatöbbletben, fiatal férfiaknál is, hogy a fogyás lassú voltához sok köze nem lehet.
Nem tudhatom az adataidat, de 40 nap alatt 3 kiló az nem is rossz, sok alacsony (s már nem valami nehéz) nő jóval lassabban fogy roppant nagy erőfeszítésekkel is, mozgással és 1200 kcal alatt (ami náluk nem koplalás kicsit sem, csak egy kicsike deficit). Még ha a papírforma szerint gyorsabban is kéne fogynod, sajna ez nem mindenkinél jön be. Kitartás!

2 éve
#8010
(#8010) HUNited 83
Válasz larkincross #8009 számú posztjára
Az analizálós mérleg csúcs, nekem is sokat segít, mondjuk én az elejétől használom (én a Xiaomi Mi Smart Body Fitt Scale 2-t ajánlom tapasztalatból - http://xiaomishop.hu/mi_smart_body_fit_scale_2_okosmerleg).
A fehérje por szerintem csak akkor kell, ha nem ehetsz húst. Én is megvettem 20 kiló fehérjeport az elején (nagy tételben olcsóbb sokkal), mert nem volt meg a napi adag, aztán rájöttem hogy pénzkidobás, és a fele még úgy is megvan, hogy a feleségem is issza (ő az ízéért). Az elmúlt 2 hónapban talán ha egyszer fordult elő, hogy kellett volna enni (más dolog hogy én is szoktam néha "nasiként"). Szóval szerintem egyél húst hússal (meg persze sok zöldséggel)

2 éve
#8009
(#8009) larkincross 3
Válasz HUNited #8008 számú posztjára
Köszi a gyors reagálást. Rám fér a támogatás. Az igaz, hogy eddig még nem igazán sikerült teljesítenem a makrókat, főleg miután átállítottam fogyókúrásra, még inkább megemelkedett a fehérje tartomány. Edzés nélküli napokon egyszer-kétszer sikerült teljesítenem a fehérjebevitelt, a többi meg úgyis akkor vigyorog ha nem érem el, de torna után még inkább megdobja a számokat és a megszokott adagomon kívül nem eszek mást. Ami igazából wellmix turmix, amit már kiegészítettem kefírrel vagy natúr joghurttal, hogy minél jobban tolja fel a fehérjeszintet, de így is kevés. Talán veszek fehérjeport is. Kicsit érzem a nadrágjaimon, hogy nem annyira feszes, de azért még nem esik le rólam. Közelgő szülinapomra kértem egy olyan mérleget, ami méri a testzsírt stb., úgyhogy akkor már majd azt is tudom figyelni. Én is azzal vigasztalom magam, hogy a zsír átalakult izommá, ami ugyebár nehezebb, és ezért nem fogyok jobban. Szóval mentálisan most stabilnak érzem magam a kitartáshoz. Mert fejben dől el minden, és ez nagyon kell szerintem a sikeres fogyáshoz. Sokat olvasgatok itt a fórumokon is, szoktam egy kis erőt meríteni a hozzászólásokból. Köszi és hajrá.

2 éve
#8008
(#8008) HUNited 83
Válasz larkincross #8007 számú posztjára
Csak tippelek, de lehet a makród kellene áttekinteni. A kcal nem mindegy, mivel sokat mozogsz, sok fehérje kell az izomzat fejlődéséhez.
A másik amit érdemes lenne megvizsgálnod ennyi mozgás mellett, az a testzsír és az izom mennyisége. Optikailag sem jobb a helyzet? A centi mit mutat körben? Nem csak a kg a minden!

És kitartást, menni fog!

2 éve
#8007
(#8007) larkincross 3
Én 1500 kcal alatt eszek, heti 4-5*60 perc mozgok (gyorsgyaloglás 6km/h és tae-bo) és így fogytam 40 nap alatt 3 nyomorult kilót. Katasztrofális. Sokszor sírni tudnék, de nem adom fel. Most már csak azért sem. Harcolok önmagammal. Előbb utóbb engednie kell. 94-ről indultam és pajzsmirigybeteg vagyok, de szedem rá a gyógyszert, úgyhogy elvileg jól kellene, hogy működjön. Azt mondják, hogy az elején nagyon megindul, aztán stagnálás. Hát nálam nem érkezett el a nagyon beindulás. De minden egyes 20 dkg-nak is örülök. Kitartás mindenkinek.

2 éve
#8006
(#8006) drisztina 1484
Válasz agatity #8005 számú posztjára
Extrém túlsúly esetén az ilyen mozgásformát lehet, hogy van értelme figyelembe venni (hiszen az egész napos/a szokásostól eltérő séta/hajolgatás igazán kimerítő/igénybe vevő tevékenység), ellenkező esetben csak egy kis extra intenzitásnak, kellemes, jóleső, nem utolsó sorban hasznos (számomra igazán szimpatikus) kiruccanásnak venném.
Normál esetben, ha mindenképpen számolni szeretnéd, kb 30-45 perces sétának venném, (aminek jutalma egy pohár sör, vagy pár gombóc fagyi lehet :)), azonban, ha ezt a fajta mozgásformát nem számolod, sem lősz nagyon mellé, maximum egy kicsit több lesz a nap végi deficited, mint amit a bázis kimutat.

2 éve
#8005
(#8005) agatity 37 1
Szevasztok,

Holnap közös szemétszedésre megyek délelőtt. Az milyen testmozgásnak felel meg? Sima sétaként kábé jó lehet szerintetek?

Vagy keverjem mondjuk 1:4 arányban a sétát és a hajolgatást?

köszi

Áron

2 éve
#8004
(#8004) juli80 1
Válasz cucurbit #8003 számú posztjára
Szívesen :-). Számomra a legmegdöbbentőbbek a görbék voltak a végén: pont ez történt velem is. A fogyókúra/életmódváltásom elején alacsony kalóriabevitelt alkalmaztam (1500 Kcal), és ez működött is: 3 hónap alatt 12 kg. Utána stagnálás + karácsony: egy-két kiló vissza is jött. Majd tavasszal sport + mértékletes kalória deficit (1700 Kcal + sport x 0.7, ahogy itt ajánlják): 1 kg/hn 4 hónapig. Ez teljesen lineáris volt. Aztán nyár lazulás: egy-két kg megint vissza. Utána ősztől intenzív sport és 0 fogyás 1.5 éve. Az intenzív sport nagyon visszaütött abban az értelemben, hogy a szervezetem követelte a magáét, és így kevés játékterem maradt a kalóriadeficitre = nem bírtam tartani azt a deficitet, amit előtte.

2 éve
#8003
(#8003) cucurbit 73
Válasz juli80 #8002 számú posztjára
Ez tényleg nagyon érdekes összeállítás, kösz, hogy felraktad!

2 éve
#8002
(#8002) juli80 1
Sziasztok! Ezt a nagyon éredekes cikket találtam sport és fogyás témában. Én nagyon örülök neki, mert egy 15 kg-s fogyás után gyakorlatilag megállt a fogyásom. Ez kb. másfél éve történt, amióta intenzíven sportolok. Itt szerintem elég részletesen és érthetően le vannak írva az okok. Sajnos angolul van, de hátha valakinek még érdekes rajtam kívül.
https://www.vox.com/2016/4/28/11518804/weight-loss-exercise-myth-burn-calories

2 éve
#8001
(#8001) edzo1982
sziasztok sport rajongok

2 éve
#8000
(#8000) HUNited 83
Válasz törölt felhasználó #7999 számú posztjára
Mielőbbi felépülést, jó egészséget kívánok neked :)
Aztán mielőbb ülj vissza a nyeregbe, ne lankadjon a kitartásod :)

2 éve
#7998
(#7998) ninni
Válasz feketeinci #7997 számú posztjára
Igen, biztos. 1600-1800kcalt eszek, ha sportolok, akkor többet. Ha nem, akkor ennyit, mert egész nap ülök. Nem is az, hogy stagnál, hanem ingadozik inkább. Néha lemegy pár deka, utána visszajön, aztán megint lemegy és így tovább.
És hasra híztam utoljára, mégis onnan nem akar lemenni :( De lehet, hogy már csak én látom ennyire drasztikusnak a helyzetet.

2 éve
#7997
(#7997) feketeinci 9
Válasz ninni #7996 számú posztjára
Olvastam már a hozzászólásodat a napokban, de azon kívül hogy gratulálok a 10kg leadásához, nem tudok többet mondani, tanácsolni vagy jósolni.

Vigyázz jobban azzal a mézesbödönnel, és akkor több zsír megy majd le a bőröd alól, a tornával pedig építs izmokat oda ahol nincsenek.

Lapos hasa annak van, akinek nincs a hasán zsír. A zsír pedig mindig ott van valamilyen %-ban. Hogy hason vagy csípőn, vagy fenéken van-e valakinek zsír, az genetika és nem torna kérdése. Van közöttünk olyan aki rögtön a melléről fogy, van aki a hasáról......
A fogyásnál a hízás tükörképeként megy le a zsír...tehát ha a hasadra híztál először, onnan megy le utoljára. Mint amikor felpakolsz egy polcra, és úgy pakolod le hogy a legutoljára felrakottat veszed le először.
Ettől még tornával lehet izmot építeni a formásodás kedvéért, de ennek nem sok köze van sem a ruhaméretedhez, sem a beszedett étrendkiegészítőkhöz.

Ki tudná megmondani hogy mennyit formálódsz 3 hónap alatt?
Keress jó gyakorlatokat pl. a Lifetilt oldalán...vagy ahol megtetszik valami...Réka videók is vannak fenn.....

Ami viszont nem annyira jó, hogy vagy stagnálsz, vagy valamiért elérted a platót.
Biztos hogy életmódváltás amit csinálsz és nem BMR alatti koplalás?

2 éve
#7996
(#7996) ninni
Sziasztok!
November 8.-án kezdtem el az életmódváltást. Nagyon szépen ment/megy, persze néha beleestem én is a mézesbödönbe (egy-egy vacsi a burger kingben stb...). Mivel nem versenyalakra pályázok, ez szerintem az egészséges kereteken belül bele is fér.
Szóval 72kg-ról indultam és most vagyok 62kg (172cm, 19 éves, nő). Sportolni most kezdtem, spinracingre járok. A súlyzós edzés egy sérülés miatt nekem még nem igazán ajánlott. Ha esetleg a spinracing mellé itthon erősítenék, hogy fokozatos legyen a dolog, akkor sikerülhet újra beindítani a fogyást? Illetve most már inkább az alakformálás lesz a cél (tudom, erre a spinracing nem jó, de én egy dombon is meghalok, így kell az állóképesség fejlesztés).
Nyárig a lapos has a célom :) 3 hónap alatt mennyit formálódhatok?
Ruha terén sokat változtam. 40-es nadrág helyett most már 36-ost veszek. Felsőből M helyett jó az S-XS is :) Viszont vannak még problémás helyek, főként a csípő, has, felkar.
Érdemes fehérjén kívül használnom valamit? (pl. L-Karnitin, Króm stb...)

2 éve
#7995
(#7995) kata76 5
Válasz szblanka96 #7992 számú posztjára
Szia! :-) Mivel én is nemrég szereztem be egy vibrációs trénert, ennek gyorsan utánanéztem :-) A "Wikifit" oldalon a következö adatok szerepelnek:
50 kg esetén: 15 perc - 74 kcal, 30 perc - 147 kcal, 45 perc - 221 kcal.
70 kg esetén: 15 perc - 103 kcal, 30 perc - 206 kcal, 45 perc - 310 kcal.
90 kg esetén: 15 perc - 133 kcal, 30 perc - 265 kcal, 45 perc - 398 kcal.
De ez természetesen attól is függ, melyik programot választod ill. csak állsz rajta, vagy pedig különbözö gyakorlatokat is végzel közben.
Sok sikert! :-)

2 éve
#7994
(#7994) Fantasia 2 192
Válasz Mhavas #7993 számú posztjára
Azt a mozgást, amihez hozzá vagy szokva már, nem érdemes beírni. Nagyon félrevezető lehet, ugyanis nem éget el közel sem annyi kalóriát, mint ha azelőtt sosem csináltad volna. Az edzésfajtákat is ezért szoktuk váltogatni. A hozzászokás nagyon csökkenti a hatékonyságukat.

Viszont kiszámoltam, hogy a te adataiddal a BMR-ed, azaz az a mennyiség, amit egy nap mindenképpen elégetsz (a tested működéséhez kell) 1550 kcal körül van. Ennél kevesebbet semmiképp ne egyél, mert csak kiéhezteted magad, ami után csak a jojó-effektus jön. Éhező üzemmódba áll a szervezeted, és mindent raktározni fog, amit megkap, és a meglévő izmaid is leépülnek, a zsír viszont ott marad... Lényeg a lényeg, legalább BMR érték+100 kcal-t állíts be magadnak, amire pluszban az edzések által égetett kalória 75%-át is érdemes még visszaenni (minőségi, magas fehérje-, korlátozott ch- és alacsonyabb zsírtartalmú ételekkel), hogy elkerüld a tested éhezését. Tehát 1550+100, 1650 kcalt egyél minden nap, és ha e mellé mozogsz még mondjuk 500 kcalt, akkor +375-öt még ehetsz, a vége 2025 kcal. Így is marad deficited, mivel az alapjárat égetésed tegyük fel, ülő életmód mellett kb. 1850, plusz mozogtál 500-at, az 2350 égetés volt aznap. Saját tapasztalatom (12 kilót fogytam a Bázis segítségével), hogy napi 3-500 kcal deficit mellett szépen, egyenletesen lehet fogyni.

Remélem, tudtam segíteni, és sok sikert! :)

2 éve
#7993
(#7993) Mhavas 4
Sziasztok! Belevágtam egy életmód váltásba, használom hozzá a kalóriabázist, de egy két ponton bizonytalan vagyok. Az étrendemet belőttem kb. 1300-1400 kcal-ra, plusz beírom a tornát is.
Felvigyem-e mozgásként, hogy kerékpárral járok dolgozni (napi össz. 4 km), és hogy az 5. emeleten lakom (lift nélküli ház), van hogy napjában többször is jövök-megyek? Vagy ezt már az alapanyag cserénél benne van? (jajjjj, bocsi, 46 éves nő, 170 cm, 84 kg)

2 éve
#7992
(#7992) szblanka96
Sziasztok! Nekem az lenne a kérdésem, valaki tudna-e arról infót, hogy egy 30 perces power plate edzéssel, kb hány kalóriát égetünk? Tudom hogy függ a gyakorlatoktól is amit elvégzünk rajta, de körülbelül mennyi lehet? Nem nagyon találok róla infót sehol. :( Köszi előre is :)

2 éve
#7991
(#7991) Geza72
Válasz Cern #7990 számú posztjára
Nem probléma, bennem emberére talált. :)

2 éve
#7990
(#7990) Cern
Válasz Geza72 #7989 számú posztjára
Ne törödj vele, mindenkinek beszol.

2 éve
#7989
(#7989) Geza72
Tisztelt Sinnesro!

Szerintem pont megragadtad a lényeget! :) Igen hosszúra sikerült, és igen, ez nekem így jó, és a lényeg a "MOST"! Nem örökké, nem életstílus, hanem egy folyamat, aminek van kezdete, és vége.

2 éve
#7988
(#7988) sinnesro 313
Géza, nem bírtam végigolvasni, csak nagyvonalakban.
Örülök a sikerednek, de ez SEMMIT nem jelent másra nézve, úgyhogy maradjunk abban, hogy neked ez így jó. Most.

2 éve
#7987
(#7987) Geza72
Tisztelt fórumozók, kedves slankulni vágyó hölgyek, és férfiasodni vágyó pasik!

46 éves pasi vagyok, és elhízott! (Húúúú ez olyan nagyon anonim alkoholistának hangzott:) )
Előre szeretném bocsájtani, hogy ez az én történetem, az én módszerem, és bármennyire is szembe megy az ezen az oldalon, és mellesleg más egyéb fórumokon is belénk sajtolt ránk erőszakolt, esetenként elkedvtelenítő dogmákkal, az esetemben ez működött, működik, és remélem, amíg a célom el nem érem még fog is működni.
Sokaknak ismerős lehet a történet...világ életemben elhízott ember voltam, köszönhető ez részben annak is, hogy megboldogult nagymamám a csokigyárban dolgozott :)...tiszta sor volt, hogy a kiadós vacsora után az ágyban még el kellett fogyasztani az az 5-6 darab pilóta kekszet, és természetesen le kellett öblíteni fél liter jófajta cukros jaffa szörppel, és bár aktívnak mondható gyermek voltam, fociztam, bicikliztem, túráztam, de sajnos még ezek sem tudták ellensúlyozni a bevitt extra kalóriákat. Természetesen elhízott gyermekből, elhízott felnőtt lettem....pusztán azért, mert magammal vittem a jól működő, beidegződött (mára már világossá vált) rossz szokásokat. Rátett még egy lapáttal a dologra, hogy jelenleg is egy cukrász termelő üzemben dolgozom :)....szerintem ti is látjátok magatok előtt a kézműves édes tea süteményeket, tortákat, és érzitek a frissen kisült pogácsa illatát :)....mit mondjak ilyen környezetben elég macerás fogyókúrázni....IGEN FOGYÓKÚRÁZNI!

Én azt a folyamatot, amin keresztül megyek, leegyszerűsítve a súlyvesztés-fogyás folyamatát fogyókúrának hívom. Tudjuk, hogy ez az egyik "dogma"...nem fogyókúrázni kell, hanem "életmódot" változtatni...de nekem semmi kedvem végleg lemondani az édességről, a pizzáról, a kenyérről, a tésztáról, és sorolhatnám még napestig. Én szeretem ezeket az ételeket! Fogok még enni belőlük, nem mondok le róluk, és nem is kell!
Természetesen egy fogyókúra során a fent említett finomságokat TELJES MÉRTÉKBEN száműzni kell a mindennapokból! Mindőtök számtalanszor olvasta, hogy mi az, amit egy fogyózó ember a szájába vehet, és minden következmény nélkül le is nyelhet :)....ez így működik. A szénhidrátot fehérjére kell cserélni, emellett zsírt, és vitaminokat kell a szervezetünknek adni, hogy működőképes maradjon. Nem vagyok mikrobiológus, sem dietetikus, de aki komolyan gondolja, amit csinál, az minimum "kiokosította" már magát ebben a témában. Rengeteg recept taglalja az alacsony szénhidráttartalmú, és szénhidrátcsökkentett élelmiszerek variációinak listáját....néhány teljesen fogyasztható végeredménnyel kecsegtet, és vannak olyanok is, amik kifejezetten finomak, tehát építhetünk rájuk, de a szépségükből azért elég nagymértékben levon az az egyszerű tény, hogy ezek a variációk pár tíz alapanyagra támaszkodhatnak....egy idő után nagyon uncsi tud lenni a sült csirkemell, a sült csirkemell fűszersóval, a sült csirkemell gyrososan stb.

Előszónak elég hosszúra sikeredett :) szerintem az olvasók fele, már le is morzsolódott :) akik maradtak azok megérdemlik, hogy megmagyarázzam mindazt, amit fentebb taglaltam.

Kicsit vissza kell ugranunk az időben egészen 2018 elejére. Azt ugye említettem, hogy 46 éves vagyok, a plusz info, hogy 187cm magas. Akkortájt 142kg-ot mutatott a digitális mérleg képzeletbeli nyelve. Borzasztó felismerés volt, látni a számokat, és mindezt összekapcsolni azzal, hogy miért macerás bekötni a cipőfűzőmet :) .Egészségügyi problémáim nem voltak, a barátnőm szeretett, tehát a mérleg számain kívül nem volt ösztönző erő, ami a fogyásra sarkalt volna....mégis belekezdtem. Két hónap önsanyargatás után 10 kilóval kevesebbet mutatott a szerkezet. Húúúúúú, tök jó! A lelkesedés viszont elfogyott, de arra még elég volt, hogy a már mozgékonyabb énemet levonszolja az edzőterembe. Nem vittem túlzásba a dolgot, átlagban hetente 3 alkalommal 1-1 órát töltöttem ott. 2018 márciusától novemberéig, azt ettem amit, és amennyit szerettem volna, és pusztán azzal, hogy edzőteremlátogató lettem, a legnagyobb megdöbbenésemre sikerült a súlyomat megtartanom.Számomra ez a kilenc hónap a bizonyíték arra, hogy ha egyszer elérted a hőn áhított testsúlyodat, megtartani már szinte gyerekjáték! Testmozgás, testmozgás, testmozgás....és bármit ehetsz (!) ....csak hogy át tudd érezni, én a lecsót nem kanállal eszem....nem is villával...KENYÉRREL! :)

2018-ban vagyunk....novemberben vérszemet kaptam....ha év elején működött a dolog, akkor most is működnie kell! Belevágtam!

December elejére a számok 125kg-ig szaladtak csak előre a mérlegen, ez újabb 5 kg mínusz. AZTA!!!! Működik! Természetesen diéta, sporttal kombinálva. Kicsit megpróbáltam tovább gondolni a dolgot, és arra jutottam, hogy mivel kevesebbet enni nem lenne ildomos, ezért a sport adagomat kell növelnem. December elejétől, január 6-ig a hét hét napján vendég voltam az edzőteremben, aminek az eredménye számszerűsítve -7,5kg. Január 6-án 117,5kg. WOW! Nem mellékes tény, hogy volt közben egy karácsony, na meg egy szilveszter is, amikor akarva-akaratlan lazább a gyeplő.
Telhetetlen egy pasi vagyok, és gondoltam egy merészet, ha sport, akkor legyen sport a javából. Február 6-án én voltam az egyetlen napi többszöri belépésre jogosító bérlettel rendelkező ember a teremben :) . Ezidőtájt találtam rá a kalóriabázis honlapjára a neten. Rögtön magamévá tettem a fórumot, de regisztrált felhasználó csak egy hét múlva vált belőlem. Az edzésről....

-Ébresztő reggel 5 óra!
-06:30-kor nyit a terem ott a helyem! :)
-Éhgyomorra (természetesen reggeli kávé, vitamin komplex, L-carnitin, és fél liter folyadék a pocakban)
-40 perc aerob edzés, bármely szabadon választott gépen (futópad, szobakerékpár, elliptikus tréner). Az aerob pulzus értékeknek számtalan számítási formáját találod meg a neten...életkor függő, esetenként a nyugalmi pulzusszámot is belekeverik a dologba. A lényege annyi, hogy nem kell lihegésig hajtani magad, hanem fel kell venni egy állandó, monoton tempót az ajánlott pulzuszám közelében. Erősen ajánlott beszerezni hozzá egy "fittness karkötőt", mert az edzőtermi berendezések pulzusmérői nincsenek a helyzet magaslatán.
-Edzés után az első étkezés fehérje turmix, ha van a zsebedben csirkemell, vagy tonhal filé természetesen az is jó :)
-Mint minden rendes ember napközben dolgozom én is, de az étkezésről nem szabad megfeledkezni! 10:00-kor, és 13:00-kor enni kell!
-A délutáni edzés bemelegítéssel kezdődik, ahol a pulzusszám növelése (szobakerékpár intenzíven!), és az izmok, ízületek felkészítése a cél.
-A következő szakasz a súlyzós edzés, amit én már három részre kellett hogy bontsak. 1.nap mell-kar, 2.nap váll-hát, 3.nap láb....természetesen a hasizom gyakorlatok mindhárom napon szerepelnek a repertoárban.
-Levezetésként minden edzés végén 30 perc szabadon választott aerob intenzitású mozgásforma.
-A végén természetesen fehérjeturmix

Ez a rendszer esetemben heti 12 edzést jelent. Hétköznaponként kettőt, a hétvége kicsit lazább, akkor csak napi egyet.

Ma 2018 február 02. van. A reggeli mérlegelés eredménye 110kg. Ez azt jelenti, hogy nem egészen 1 hónap ( 27 nap) alatt 7,5 kg-ot fogytam. Nem vízből, nem izomból, és nem is lettem alacsonyabb :). Ez tisztán zsír volt!
Összességében 32 kilótól szabadultam meg. Nem érzem magam betegnek, kedvtelennek, motiválatlannak, nincsenek falási rohamaim. Sikerült eddig minden negatív, a „gyors” fogyáshoz kapcsolt dolgot elkerülnöm.
Kicsit hosszúra nyújtottam, de mentségemre legyen mondva, hogy először posztolok fórumba. A lényeg a következő....és ismétlem esetemben (!), mert ugye nem vagyunk egyformák. Nagy igazság az oldal mottója: "Ha több kalóriát égetsz el, mint amit beviszel, akkor fogyni fogsz" ! Igenis lehetséges heti 0,5-1 kg-nál többet fogyni! Igenis el lehet kerülni a jo-jo effektust, abban az esetben is, ha gyors ütemben fogysz! Az első pár hét alatt természetesen kiürülnek a glikogén raktárak, és minden egyes gramm glikogénnel 4g víz is távozik belőlünk, ezért a látványos súlycsökkenés, és idővel, ha nem figyelsz oda a "makrókra" akkor elkerülhetetlennek tűnik az izomfehérje fokozatos lebontása, tehát a testzsír mellett drága izmot is veszítesz. Ezért fontos a súlyzós edzés! Meg kell mutatnod a szervezetednek, hogy szüksége van az izomzatra, ez csak akkor működik, ha folyamatos terhelés alatt van! Arról nem is beszélve, hogy az izomzat habzsolja az energiát, nem mellesleg tónusossá teszi a tested! Minél több az izom, annál intenzívebb lesz a fogyás üteme.

Még két fontos dolgot emelnék ki. Az egyik a folyadékfogyasztás. Sok szám terjeng a neten, az én véleményem szerint alaphelyzetben minimum 2 liter folyadék ajánlott, de abban a pillanatban, ahogy megmozdulsz :) ez simán lehet a duplája is! A folyadék szerepéről nem írnék hosszasan, de ami minden fogyózón meg fog látszani előbb-utóbb az a bőr megereszkedése, petyhüdtsége, ha másért nem ezt elkerülendő a folyadékbevitel rendszeressé tétele. Nekem van még két fegyverem a megereszkedett bőr elkerülése érdekében, az egyik a masszázs, ezt hetente érdemes legalább 1 óra időtartamban beiktatni az életünkbe. A másik pedig az infraszauna. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van belőle otthon, és használom is.

A másik fontos dolog az alvás! Ha nem alszol eleget, sem fizikálisan, sem mentálisan nem fogod bírni a másnapot. Amíg alszol a szervezeted dolgozik, izmot épít, regenerálódik stb.
Tudom, elég felszínesre sikerült ez a szösszenet, de a teljesség igénye nélkül íródott. Természetesen az elkövetkező hónapban (február) is hasonlóképp fogom tengetni az életemet, és hónap végén megosztom veletek a tapasztalataimat. Én is rengeteget építkezem a ti történeteitekből, írjatok minél többen!

G.

2 éve
#7986
(#7986) Godiwa 1
Az a problémám, hogy nem tudom ezzel mennyi kalóriát égetek el:... heti 1x járok taiko dobolni. Ami, ha pörgős a darab, akkor azért rendesen megmozgatja az ember felsőtestét.
Az időtartam 1,5 óra. - pihenő max 3 perc van benne.

Hogy fogalmatok legyen hogy milyen tipusú mozgás: https://www.youtube.com/watch?v=AXbHKdXHCwg


2 éve
#7985
(#7985) feketeinci 9
Válasz NewGuy #7983 számú posztjára
Adok néhány számot erre az esetre, ha ezek alapján szerinted változtatni kell a bevitelen, hát változtass.

Ülő munkával számolok, bár kereskedelemben dolgozom és nem ülök max addig amíg megeszem az ebédemet. idős vagyok, és nő, ezért a BMR-em 1400, az napi átlagos égetésem mindennel együtt 2000kcal. Mérem az égetést egy Fitbit Charge HR-el.

A napi aktivitásom tehát 600kcal-t igényel naponta.
A 2000kcal égetése lépésszámban 7-8000 lépést jelent naponta, tehát még az a bűvös 10.000 sincs meg amit ajánlanak.

Egyik nap favágó projektet rendeztünk, reggeltől délután 3-ig leülés nélkül, megállás nélkül fát vágtunk és hordtunk be, szerintem ez elég kemény fizikai munka. Az eredmény 19000 lépés és 2600 elégetett kalória volt.

Ami ebből látható: nem duplázódik meg az elégetett kalória ha kétszer annyit mozogsz, mert a BMR az BMR marad, csak a felette égetett kalória duplázódik. Ez a kalória szerintem annyit enged meg egy diétázónak, hogy pl. a natúr csirke helyett egyen egy rántottcsirkét, de a sült krumplit már nem merném kalóriában mellé enni.

2 éve
#7983
(#7983) NewGuy
Használtok valamilyen jó ökölszabályt arra az esetre,hogy a megszokott ülő munka mellett vannak olyan napok,amikor komolyabb fizikai munkát is végeztek,akkor mennyiben változik a kalória bevitel mennyisége?

2 éve
#7982
(#7982) Mauser1916 5
Válasz KornelkaxP #7981 számú posztjára
Köszönöm a válaszokat.

A tápanyag eloszlásra történő figyelés a zsír-szénhidrát-fehérje skála betartását jelenti, amit mutat az oldal? A zsírt szinte minden nap túllépem, túllépem, már 14 hónapja, egy-egy nap csak, hogy tartani tudtam. Nem sokkal, de meghaladom általában. A szénhidrát keretet szinte soha sem léptem át, a fehérje előírást meg szinte mindig teljesítettem. Másra is kellene ügyelni?

2 éve
#7981
(#7981) KornelkaxP
Válasz Mauser1916 #7976 számú posztjára
Szia!
Először is gratulálok!
A későbbi 0,01kg-os fogyás beállítása jó lehet, viszont arra figyelj, hogy a tápanyag eloszlása ne boruljon fel attól, hogy elérted a célod.
Fokozatosságot tarts mindenképp, ne egyik napról a másikra vágj bele!
Szép munka!

2 éve
#7980
(#7980) drisztina 1484
Válasz Mauser1916 #7979 számú posztjára
Ha elérted a célod, állíts be "új célt", ami nem más mint a súlytartás:

"Szervezeted alapvető működése által napi .... kcalt égetsz el. Ezt az energiát akkor is elégeted ha egész nap csak fekszel (ez a BMR, angolul Basal Metabolic Rate, azaz alapanyagcsere értéked). Alapjárat kcal égetésed napi .... kcal. Ez azt jelenti, hogy ennyi energiát égetsz el összesen a szokásos napi életviteled által (munka, iskola, stb). Sporttevékenységed ebbe nem számít bele, azt külön tarthatod nyilván a főoldalon, a "Mit sportoltál?" ablakban."

Azaz állítsd be (fix) keretre a jelenlegi súlyod alapjáratát,ezt kell tartanod, amit érdemes egy ideig kontroll alatt tartani, mert itt bejöhetnek azok az egyéni eltérések, amik eddig nem jelentettek problémát (pl.téves bevitelek/égetések/alapanyagcsere eltérések)

(Remélhetőleg eddig a BMR körül ettél, így nem lesz jelentős az eddigi kereted és az alapjárat körüli érték között, mert ezzel bizony számolnod kell)

2 éve
#7979
(#7979) Mauser1916 5
Válasz jjjandi #7978 számú posztjára
Az oldalon be tudom állítani, hogy 0,01 kg-ot fogyjak hetente, azaz 10 g-ot. Ezzel a tempóval 2 év alatt fogynék csak 1 kg-ot. Akkor ezt fogom beállítani szinten tartásnak, és ezt csinálom 3 hónapig, hogy megszokjam a mennyiségeket. Csak utána fogom elereszteni a konyhai mérlegen méricskélést.

2 éve
#7978
(#7978) jjjandi 5
Válasz Mauser1916 #7976 számú posztjára
Gratulálok, fantasztikus eredmény!

Én fokozatosan emelnék hetente-két hetente 100-100 kcal-t. Hirtelen semmiféleképpen sem, mert a tested nagyon megörülhet a plusz kalóriáknak, és gyorsan bespájzolhat belőle.

Ki kell tartani innentől kezdve az egészséges étkezések és a sport mellett, és figyelni, hogy a régi rossz evési szokások ne tűnjenek újra fel. Nem könnyű, hogy ne dőljünk kényelmesen hátra fogyás után.

2 éve
#7977
(#7977) jjjandi 5
Válasz ANNA8203 #7973 számú posztjára
Jaj, nagyon örülök, gratulálok!!!

Sokkal többre vagyunk képesek, mint azt magunkról elsőre gondolnánk.

2 éve
#7976
(#7976) Mauser1916 5
Szervusztok!

Tudom, nem az a topik, de ez pörög a legjobban. Segítséget, tanácsot szeretnék kérni.
Az oldal segítségével 13 és fél hónap alatt lefogytam 51 kg-ot. (131-ről 80-ra.) Most végre elértem a 80-at, és le szeretnék állni. Csak úgy, hipp-hopp, egyik napról a másikra, vagy valami lassú folyamattal? Az oldal nem ad arra lehetőséget, hogy 0-ra állítsam a kívánt heti fogyást, és szinten tartó étkezést vigyek. Fogyni viszont tovább nem kellene. Mi tanácsoltok?
Előre is köszönöm. J.

2 éve
#7975
(#7975) Lalalila
Válasz slimdaddy #7957 számú posztjára
Mennyit sétálsz mindennap?
Időben, nem távban gondolom a kérdést, bár szívesen veszem mindkét adatot.
Egy időben én is sétáltam mindennap, de nem fért bele, csak 20-30 perc, abbahagytam, gondolván, hogy ez semmit nem ér.
Lehet mégis?
Örülnék egy kis biztatásnak ezen a téren.

2 éve
#7974
(#7974) ANNA8203
Válasz drisztina #7972 számú posztjára
Számomra is hihetetlen de meg van :)
Sokat segít az önfejűségem hogy küzdök amíg el nem érem amit igazán akarok..
Szuper tanácsokkal segítséggel amit Tőletek kapok...
Nagyon jól látod milyen vagyok :)

2 éve
#7973
(#7973) ANNA8203
Válasz jjjandi #7968 számú posztjára
Szia!
Csütörtökön megvolt életem első, megállás nélküli 5 km-re :)
Imádtam az az érzést mikor megvan leírhatatlan...
Az időn kell sokat javítanom de innen csak felfelé mehet a javulás.
Ma este megyek újra és hajrá :)
Nagyon köszönöm hogy elindítottál az úton :)

2 éve
#7972
(#7972) drisztina 1484
Válasz jjjandi #7968 számú posztjára
41 napja itt van... úgyhogy kitartó/küzdő/nyertes típus a "csajszi" :) ... ráadásul okos/hasznos tanácsot kapott a futással kapcsolatban... előbb vagy utóbb, de meglesz! :)

2 éve
#7968
(#7968) jjjandi 5
Válasz ANNA8203 #7963 számú posztjára
Sikerült az első 5k?

2 éve
#7963
(#7963) ANNA8203
Válasz drisztina #7962 számú posztjára
Köszi szépen!!!
Igazán kedves vagy, feldobtad a reggelem!! :)
Nagyon jól érzed a bizonytalanságom és köszönöm a tanácsod.Mindig másokhoz mértem, mérem magam és ez bizony van mikor nem túl jó eredményt ad...
Szép napot kívánok Neked!!

2 éve
#7962
(#7962) drisztina 1484
Válasz ANNA8203 #7961 számú posztjára
Jól csinálod, ügyes vagy!

(…elejétől fogva figyellek… és ugyan érzem a bizonytalanságodat a teljesítményeddel kapcsolatban, azonban, ha elfogadsz egy „tanácsot”, sose mérd magad másokhoz, mindig csak magadhoz!)

…és sikerülni fog :)

2 éve
#7961
(#7961) ANNA8203
Válasz KornelkaxP #7960 számú posztjára
Szia!

Gratulálok az elvesztett kilókhoz!! :)
Már az ötödik hetem gyúrom ezzel a futás dologgal.Nem mondom hogy mindig könnyű de az érezhető látható fejlődés minig tovább segít.Ha nagyon nem bírom,jön a gyors gyaloglás:)
Heti 2x elmegyek tekerni is, ami igaz csak 8 kilóméter de felénk több a domb mint a lejtő :)
Jó ilyen sikereket olvasni remélem hamarosan én is átléphetem a bűvös minusz 10 kg-ot.
Nekem nem ilyen gyors hisz az itten egy hónap alatt bő 3 kg csúszott le...mondjuk én minden minuszt örömmel látok :)
További sok minusz kilót,kitartást kívánok!!

2 éve
#7960
(#7960) KornelkaxP
Válasz slimdaddy #7957 számú posztjára
Szia!
Teljesen egyetértek! Városban pedig főleg jobb a séta, értem ezt úgy, hogy ha egy mód van rá, betonon/aszfalton ne fusson az ember nagy súlyfelesleggel. Én próbáltam, és bánta is a térdem. Azóta inkább konditeremben sétálok a padon, 7.5 emelkedőn 5.5 tempóval. Ettől nekem nem fáj a térdem. Persze sétáni legalább 30 percen át kell.
Én is így adtam le 3 hónap alatt 13 kilót, de jött fel izom is jócskán, mert nem csak kardiózok, hanem súlyzós edzéseket is végzek, és próbálok saját testsúlyos edzésekkel is késztetni a testem a változásra. 120 körül indultam, most 107 vagyok! :)

3 éve
#7958
(#7958) ANNA8203
Válasz slimdaddy #7957 számú posztjára
Szia!
Köszönöm hogy írtál nekem :)
Nagy gratulációm azért amit elértél,hatalmas motiváció ez mindenkinek aki hasonló cipőben jár mint én.
A második hetet kezdtem el a futással- ami inkább kocogás- de a tervet sikerül teljesítenem.Mindig kicsit többet megy anélkül hogy kapkodnám a levegőt.Talán ez a jó út hogy a fránya kilók menjenek szépen lefelé.1500 kalóriát állítottam be amit nem mindig eszek le főként a sportos napokon :)
Köszönöm a jótanácsot és a motivációt.Minden hasonló jól jön :)
Mégegyszer szívből gratulálok neked!


3 éve
#7957
(#7957) slimdaddy 2
Válasz ANNA8203 #7955 számú posztjára
Szia,
Saját tapasztalat, én 142 kg-nál kezdtem a mozgást (most 99 kg), de nem futottam, hanem csak sétáltam. Mindig annyira gyorsan amennyire jól esett, de úgy izzadósan. Én azt tapasztaltam, hogy a rendszeresség a nyerő stratégia. Én január 1 óta minden nap sétálok, valamikor napi kétszer is. Nem sérültem le soha, bírták a lábaim. Kitartás, ez bevált, működik. Az eredmény garantált.

3 éve
#7956
(#7956) jjjandi 5
Válasz ANNA8203 #7955 számú posztjára
Köszönöm, és örülök, ha tetszik. Majd írd meg, milyen volt az első 5! :)

3 éve
#7955
(#7955) ANNA8203
Válasz jjjandi #7954 számú posztjára
Szia Andi!

Először is gratulálok a fogyáshoz, a kitartásodhoz!! Büszke lehetsz magadra igazán.
Tegnap letöltöttem az appokat és megindultam a második nappal.
Imádtam :) Nem mondom hogy a legvégén nem volt melegem,de ezt betudom a sok dombnak ami mifelénk van..
Köszönöm mégegyszer hogy ismeretlenül is segítettél a tanácsaiddal.

3 éve
#7954
(#7954) jjjandi 5
Válasz ANNA8203 #7953 számú posztjára
Januárban 114,4 kg voltam, májusig leadtam 7-et, a kalóriabázist 05.18-án kezdtem 107,4-gyel, most vagyok 88. Aug. közepén lett meg az első 5 km, azóta heti 3x. Most próbálok gyorsulni, aztán emelem majd a távot is, a fogyás megy tovább természetesen. :)

A sérülések ellen a fokozatosság nagyon jó, ez az edzésterv ebben is segít.

Meg tudod csinálni! Ha megnézed a terv alatt a kommenteket, láthatod, hogy mennyi embernek sikerült, volt, aki el sem akarta hinni.

3 éve
#7953
(#7953) ANNA8203
Válasz jjjandi #7952 számú posztjára
Szia!

Nagyon köszönöm a segítséget!!
Hétfőn megkezdtem elmentem egyet futni :)Hááátt..1,27 km ment kb 20 perc alatt.Nem egy fényes teljesítmény de így elsőre ennyi sikerült.
Ma megyek este újra,és megpróbálom amit küldtél edzéstervet.
Kicsit én is a sérüléstől tartok annyi rosszat olvastam hogy ilyen súllyal ne futkozzon az ember lánya...Megkérdezhetem neked mennyit sikerült leadni?

Szívből gratulálok az elért eredményeidhez!
Köszönöm a bíztatást nagyon jókor jött :)

3 éve
#7952
(#7952) jjjandi 5
Válasz ANNA8203 #7951 számú posztjára
Szia!

Teljes szívvel ajánlom ezt, ugyanekkora súllyal kezdtem el: http://edzesonline.hu/edzesterv/5/elso_5_kilometerem

Néha azt hiszed, hogy lehetetlen ekkora ugrás a napok között, pedig de, meg lehet csinálni. Mellé természetesen valami porcvédő tabletta, én a DM saját márkását szedem, nincs semmi baja a térdemnek.

Bemelegítés: http://edzesonline.hu/edzesterv/52/hideginditas_helyett_bemelegites
Két appot használtam egyszerre: Interval Timer - az intervallumok jelzéséhez, Endomondo - a távhoz, és ezt használom azóta is a futáshoz.

3 éve
#7951
(#7951) ANNA8203
Válasz KlingerE #7948 számú posztjára
Szia!
Hasonló a helyzetem..olyan nehéz egyedül neki állni hogy mozogjak vmit...
Három gyerek munka háztartás mellett szinte lehetetlen a konditerembe járás.
Gondoltam a futásra is talán az is kivitelezhető lehet:)
Én 5 kg-ot fogytam számolással most én is 106 kg-on ácsorgok.
36 éves vagyok jah és nő :)
Ha gondolod írj!

3 éve
#7949
(#7949) olahivettke
Sziasztok!
Szeretnék egy kicsit edzeni, mert nagyon elszomorít, hogy néhány lépcsőfok után már lihegni kezdek. Mivel konditerembe járni nincs időm, szobabiciklire gondoltam.
(https://kerekparcity.hu/fitness-eszkozok/szobakerekpar esetleg innen valamelyik olcsóbbra.)
De félek, hogy hamar ráunok és csak porosodni fog egy hónap elteltével. Van ezzel kapcsolatban tapasztalotok? Mármint nyilván egyénfüggő a kitartás, de akinek van esetlegotthon hasonló eszköze: be tudod tartani, hogy rendszeresen használd? Mondjuk napi 20-30 percre?

3 éve
#7948
(#7948) KlingerE
Sziasztok!
Szóval.. nos, a problémám a mozgással van. Már leadtam 8 kilót a kalóriaszámolással, most eljött az ideje, hogy tornázzak. Edzőterembe nem tudok járni, nem tudom összeegyeztetni a gyerek, 2 állás, háztartás kombóval.
De nagyon nehezen állok neki. Arra gondoltam, hogy hátha lenne itt egy olyan kedves, megértő, humorral megáldott nőszemély, aki hasonló problémával küzd. És támogathatnánk egymást. Például, hogy milyen videótornát csináljunk aznap.
Rólam dióhéjban - fizikai állapot-:) 28 év, 106 kg, nő.
Ha valaki kedvet érezne hozzá, akkor írjon.

Köszönettel: E

3 éve
#7946
(#7946) w1nterzje
Válasz Potik4 #7945 számú posztjára
Köszönöm!

3 éve
#7945
(#7945) Potik4
Válasz Zeju #7944 számú posztjára
http://www.shapesense.com/fitness-exercise/calculators/activity-based-calorie-burn-calculator.aspx#change-activity-category

Itt be tudod állítani az adataid, az időt, és megtalálod a water sport-on belül a water aerobics kategóriát. Persze, ez csak úgy nagyjából ad pontos adatot, de azért ez is valami.

3 éve
#7944
(#7944) Zeju 49
aquafitness hány kalóriát éget el?

3 éve
#7943
(#7943) feketeinci 9
Válasz w1nterzje #7942 számú posztjára
Ha szerzel egy megbízható kütyüt, és felírod mettől meddig (mennyi ideig) bicikliztél, megnézed a kütyün hogy az alatt az idő alatt mennyi volt az égetésed, és levonod arra az időre az időarányos BMR-edet.

Erre más megoldás sajna nincs.

3 éve
#7942
(#7942) w1nterzje
Sziasztok!

Hogyan lehet a legpontosabban kiszamolni, hogy biciklizessel mennyi kaloriat egetek el?

3 éve
#7941
(#7941) jjjandi 5
Válasz alonedebman #7937 számú posztjára
Szia!

Ez egy nagyon jó kis oldal, letölthető edzéstervekkel. Nézz szét alaposan, mert hihetetlen mennyiségű terv van fent: https://darebee.com/

3 éve
#7940
(#7940) feketeinci 9
Válasz Barateva #7939 számú posztjára
Gondolkodjunk logikusan. Én valahol a könnyű torna, és a jóga közé tenném, olyan kb bruttó 300kcal/órával.
Ez kb nettó 240kcal/óra, és a pihenőidő alatt ugye nem csinálod.
Egy sorozat 10-15, mindkét lábra egy sorozat meg van 1 perc alatt. csinálsz mondjuk 5 sorozatot, az 5 perc. (240/60)*5=20 kcal.

Szerintem a formásítás sokkal nagyobb eredmény a kitörésben, mint a kalóriaégetés.
De lehet ezt így mérni?

3 éve
#7939
(#7939) Barateva 18
a kitörést milyen testmozgásnak keressem?

3 éve
#7938
(#7938) feketeinci 9
Válasz alonedebman #7937 számú posztjára
Mellizomra itt tudsz válogatni:
http://www.lifetilt.hu/workouts/edzes-anatomia-mell-izom/

hasizom:
http://www.lifetilt.hu/workouts/hasizom-i/
és
http://www.lifetilt.hu/workouts/hasizom-ii/

3 éve
#7937
(#7937) alonedebman
Tudna nekem valaki célzottan mell izomra és prio hasizomra edzést ajánlani egy héten mennyit és miket csináljak hogy olyan pasis kinézetem legyen ( szabad téri fittparkban edzek ) Köszönöm

3 éve
#7936
(#7936) Bojtika 3
Válasz drisztina #7935 számú posztjára
???

3 éve
#7935
(#7935) drisztina 1484
Válasz Bojtika #7934 számú posztjára
...szerintem te most maszatolsz...

3 éve
#7934
(#7934) Bojtika 3
Válasz drisztina #7933 számú posztjára
Tudom, hogy kereskedelmi cég, de a cikkekben nem reklámozzák a saját árujukat.

3 éve
#7933
(#7933) drisztina 1484
Válasz Bojtika #7932 számú posztjára
„Nekem azért mérvadó, mert elfogulatlan, értelmes és nem eladásérdekelt.”

…szerintem, ezt azért még gondold át egy kicsit…

http://www.ceginformacio.hu/cr9311348518

…az, hogy sokaknak tetszik, ám legyen, elhiszem...

3 éve
#7932
(#7932) Bojtika 3
Válasz jjjandi #7931 számú posztjára
Jó az a Builder, még Bmati "honosította meg" itt. :D
Nekem azért mérvadó, mert elfogulatlan, értelmes és nem eladásérdekelt.

3 éve
#7931
(#7931) jjjandi 5
Válasz Bojtika #7930 számú posztjára
Ha már ennyire szeretjük a builder-t, akkor tegyük is ide a cikkeiket, hátha segít pár embernek: https://shop.builder.hu/dietak-vilaga-a247

(a stílus néha nem az igazi náluk, de a tartalom rendben van)

3 éve
#7930
(#7930) Bojtika 3
Hasonlók vagyunk. Én, mivel itthonról dolgozom, nem kell erőt vennem magamon a korán fekvéssel - én is "bagoly" vagyok. Sokszor nálam is később jött össze az edzés, mostanában a lustasággal küzdök.
És én is mindig a fehérjéért küzdök, por nélkül sosem jön össze rendszeresen.
Viszont sajnos nagyon ritkán jutok el még a Lildlbe is, Aldiba végképp nem.

Most ez a porom van, nem nagyon szánok több pénzt fehérjére.
https://shop.builder.hu/vegyes-novenyi-allati-proteinek/biotech-usa-protein-power-1-kg-p9542

3 éve
#7929
(#7929) jjjandi 5
Válasz Bojtika #7928 számú posztjára
Én későn szoktam edzeni (21 óra után, mert alapból későn fekszem), és utána már nem is kell más, csak egy fehérje. Mivel alapból nem eszek annyi húst (növényekből sem jön össze annyi fehérje nekem), ezért nagyjából az esetek 90%-ban ez a reggelim is. Reggelire úgy szoktam, hogy ebből egy adag, ami 30g, hozzá 16g gluténmentes zabpehely és 100g gyümölcs (konzerv is jó) összeturmixolva. Ebédig jó vagyok így, és legalább minden nap megvan a megfelelő fehérjebevitel is. Ezt szoktam enni, nem olcsó, de jó, és egy ilyen nagy doboz (bár a fele levegő :)) majdnem 2 hónapig kitart. Nem akarok tejsavót, ezért választottam a marhafehérjét. Frissen kibontva még enyhén erős a kókuszíz, de aztán elmúlik.
https://shop.builder.hu/marha-protein/biotech-usa-beef-protein-1-816-kg-p12150

Növényi fehérjékhez meg nekem valami okból nagyon bejönnek a bab- és lencsekonzerv készételek - fogalmam sincs, miért, de ízlenek. Így az Aldi lencsés meg babos egytálétele, a Lidl babgulyása rendszerint menüre kerül, és meglepően jók a makróik is. Meg amit leginkább szeretek bennük, hogy ugye nem nekem kell összeadogatni minden kalóriát, és utána leosztani adagokra. Szintén lényeges szempont, hogy hőkezelve vannak, így a tartósítás nem mindenféle kemikália eredménye, csak a főzésé.

3 éve
#7928
(#7928) Bojtika 3
Válasz jjjandi #7927 számú posztjára
Igazad van, sajnos ezt nem figyeltem meg pontosan. Nem néztem kifejezetten, csak ment a TV, miközben tettem-vettem.

3 éve
#7927
(#7927) jjjandi 5
Válasz Bojtika #7923 számú posztjára
Nem edzés UTÁNra mondták a fehérjét?

https://body.builder.hu/magazin.htm4?url=/taplalekkiegeszito/tapkieg-cikkek/edzes-utani-turmix-mitosz

3 éve
#7926
(#7926) KlingerE
Válasz feketeinci #7925 számú posztjára
Kedves Feketeinci!
Ha elolvastad a bejegyzésemet, akkor figyelmedbe ajánlom újra a második mondat első tagmondatát! Pontosan tudom, hogy nincs ilyen. Csupán reményemet fejeztem ki, hogy segíteni fog valamelyest. Mint például, amikor sokáig karizmozol súlyzókkal. Néhány hét után elkezd látszani. Illetve arra voltam kíváncsi van-e valakinek vele tapasztalata.

Nem értem, miért kell rögtön letámadni és erőszakosnak lenni a véleménynyilvánításban.
Mi itt mind hasonló cipőben járunk, véleményt, tapasztalatot kértem. Lehurrogást kaptam. :( Ez nem jó.

3 éve
#7925
(#7925) feketeinci 9
Válasz KlingerE #7924 számú posztjára
Olvass utána, és meg fogod látni, hogy az utolsó szóig igaz amit most írok.
Nincs helyi fogyás! Nem lehet hasról fogyni vagy combról fogyni.
Mindenkinek meg van a genetikájában hogy milyen sorrendben rakódik le a zsír a testrészein, és fordított sorrendben, de ugyanígy fogy is le ha leadod a feleslegedet.

Ha először a hasadra kezdett feljönni, akkor sajna onnan fog utoljára elmenni.
Mint amikor egy polcra felpakolsz szép sorban...felrakod a kilókat, majd az utoljára felrakottal kezdve lepakolod a polcot.

Ez van.

3 éve
#7924
(#7924) KlingerE
Sziasztok!
Mint a legtöbb embernek nagy súlyfelesleggel, nekem is van egy szép adag a pocimon.
Tudom, hogy nincs célzott fogyás, bár most tartok -6,2 kg.-nál, de a csípőmről és a hasamról nagyon nehezen indul be.
Úgyhogy... ma megrendeltem egy fa hulahopp karikát, remélem ez segíteni fog kicsit begyorsítani az karcsúsodást.
Van valakinek esetleg tapasztalata vele? Nagyon érdekelnének a vélemények.
Köszi: Emi

3 éve
#7923
(#7923) Bojtika 3
Válasz törölt felhasználó #7922 számú posztjára
Én is szívesen olvasnám, menteném.

Éppen tegnap láttam ezt a TV-ben, (BBC Earth adó) kísérletben, picit eltérő számadatokkal, de a lényeg ugyanez volt
Ott azzal kezdték, hogy mérésekkel igazolták: az elfogyasztott fehérje (a fehérjeporból készült italból) valóban beépül az izomzatba, és ha az adott izom, izomcsoport a fehérje elfogyasztása után edzést is kap, több fehérje épül be. (A fehérje-italt kémiai úton megjelölték.)

3 éve
#7921
(#7921) Bojtika 3

3 éve
#7920
(#7920) Bojtika 3
Kaptam - hozom
(FitVideo hírlevél. Nem iratkoztam be hozzájuk, de a hírlevelek érdekesek.)

Mindent a hasizom edzéséről
Jön a jó idő és úgy érzed nyomot hagyott a csípődön, a hasadon a téli nassolás? Szeretnél megszabadulni a hurkáktól és a „muffin top”-tól? A legtöbben újévi fogadalomként határozzák el az életmódváltást, aminek a lendülete nagyjából márciusig szokott kitartani. Idén segítünk, hogy beváltsd a magadnak tett ígéretet és megszabadulj a zsírpárnáktól!

Az egyik leggyakoribb életmódváltással kapcsolatos tévhit, hogy a lapos has és a karcsú derék titka a rengeteg hasizomgyakorlat. A szomorú igazság viszont az, hogy hiába szeretnénk, nem létezik az úgynevezett „helyi fogyás”. Vagyis nem lehet csak a test egyetlen területéről zsírt égetni csodagyakorlatok vagy varázsszerek segítségével. Lehet izmosabb, ezáltal feszesebb egy-egy terület, de a zsírvesztés a tested egészére ható folyamat. Hiába ígérik, sok helyen ne hidd el nekik, hogy lefogyhatsz csak a hasadról pár gyakorlattal vagy csodabogyóval! Inkább kezdj el teljes testedzéssel dolgozni az egészségesebb testzsír arányod, ennek megfelelően pedig a laposabb hasad és karcsúbb derekadért.

További 5 tévhit a hasizom edzésről
Nem szabad tehát csak a hasizom edzésére hagyatkozni, ha a lapos has elérése a cél. Számos további téveszmével is találkozhatsz a hasizom edzéssel kapcsolatban. Nézzük mik igaz ezek közül?

1. Naponta kell edzeni a hasizmodat?
Ugyanúgy, mint az összes többi vázizmod, a hasizom is az edzést követő pihenőidőben fejlődik. Vagyis nem kell minden nap megdolgoztatni, hagyni kell regenerálódni is. Heti 3-4 alkalommal elég megdolgoztatni a hasizmokat.

2. A hasizomgyakorlatot legalább fél órán keresztül kell végezni?
Ha fél órára van szükséged ahhoz, hogy elfáradjon a hasizmod, akkor valamit rosszul csinálsz. Általában 5-10 perc intenzív hasizomedzés elég, amíg elkezded érezni az izmok fáradását.

3. Minél gyorsabban végzed a gyakorlatokat, annál hatékonyabb?
Egy perc intenzív, megfeszített hasizommunka nem vált ki 5-10 perc koncentrált, szabályosan végrehajtott gyakorlatot. A gyors hasizom gyakorlatokat sokan szabálytalanul hajtják végre azok tempója miatt. A normál ritmusban, koncentráltan végzett gyakorlatoktól előbb fog jelentkezni az izomban az égető érzés, ami a kifáradás, vagyis a hatékonyság jele.

4. A hasprés a has felső, a lábemelés az alsó részét dolgoztatja meg?
A hasizomnak nincs alsó és felső része, így nem is lehet egy-egy gyakorlattal elkülöníteni a területeket. Minden hasizom gyakorlatnál az egész hasad dolgozik, csak bizonyos területét jobban megdolgozod, ilyenkor azt jobban érzed. Ha helyesen végzed a hasprést, az egész hasfal megfelelő terhelést kap, csupán koncentráció és technika kérdése az egész.

5. Kondigép nélkül nincs értelme?
Az edzőgépek azért vannak, hogy segítsenek az edzésben, vezessék a mozgást és nagyobb súlyokat tudj megmozgatni általuk. A helyes gyakorlatsorok elsajátításával azonban edzőgép nélkül is legalább olyan szép eredményeket lehet elérni például otthoni edzés során.

3 éve
#7919
(#7919) Bojtika 3
Válasz alonedebman #7918 számú posztjára
Én is mindig utáltam bemelegíteni.:D

Edzés előtt is jó a Richtofit sportkrém. Edzés után is. Mondjuk régen se volt olcsó.

3 éve
#7918
(#7918) alonedebman
Sziasztok már helyre jött azóta csak megrándult vettem perskindolt előtte forróvizes maszázs és most alig várom hogy a km benne legyenek a lábamba ....

az oka, hogy a körte alakú iület, izmokkal nem lett jól bemelegítve
:D

3 éve
#7917
(#7917) Bojtika 3
Válasz Optilikusz #7916 számú posztjára
Viszont, mivel valamikor csak eszik az ember, a felmérés eredménye így kevéssé valós, illetve pontatlan. :-D

3 éve
#7916
(#7916) Optilikusz 28 17
Válasz Bojtika #7915 számú posztjára
Jó persze, bocsánat. Nyilvánvalóan nem közvetlen előtte kell enni. :-D

3 éve
#7915
(#7915) Bojtika 3
Válasz Optilikusz #7914 számú posztjára
Én egyszer ettem nem sokkal egy utcai kocogórendezvény előtt. Félúton leintettem a mentőt (amúgy sem volt messze mögöttem, mert csak vánszorogtam), örültem, hogy nem hánytam, csak erős volt az inger...

Soha többet, legalább két órát ki kell várnom.

3 éve
#7914
(#7914) Optilikusz 28 17
Egyik barátnőm mesélte, hogy olvasott egy tanulmányt, amiben azt írták, hogy azok a nők, akik edzés előtt ettek 22%-al növelték a fogyásukat, és azok a férfiak, akik edzés után ettek 9%-al növelték a fogyásukat. Tehát nőknek edzés előtt kell enni, és edzés után tilos, férfiaknál fordítva.
Ez a hormonok és a vércukor színttel vannak kapcsolatban. Egy nő szervezete állandóan készenlétben áll a terhességre, ezért ha nincs megfelelő mennyiségű cukor a vérében nem engedi el az elraktározódott felesleget. Ez így elég gagyi és pontatlan magyarázat, de akit érdekel utánanézhet a tudományosnak is.

3 éve
#7913
(#7913) Bojtika 3
Válasz alonedebman #7912 számú posztjára
Sajnos úgy tűnik, nincs közöttünk sportorvos, de ha van, akkor sem tud látatlanban tanácsot adni.

itt egy kis segítség:
http://www.futanet.hu/cikk/futoserulesek-es-gyogyitasuk-2

http://www.runnersworld.hu/futoserulesek-51868

Jó lenne a lábad egy sportorvosnak megmutatni. Ha az nincs, akkor legalább egy ortopéd...

3 éve
#7912
(#7912) alonedebman
sziasztok rövid távú sprinttel sikerült lezuzzam a combhajlító izmom kérdés mennyi idő míg az regenerálódik és újra pályára állhtok?

3 éve
#7911
(#7911) Bojtika 3
Azt kértem, hogy ne használj vulgáris szavakat.


3 éve
#7910
(#7910) 1holattminusz10kilo
Válasz Bojtika #7909 számú posztjára
tuti tanácsaidat de hozod elvégre te ahogy látom évek óta itt vagy minden fórumtémában okos vagy!de még a okosságaidtól 1 ember nincs aki fogyott volna:)

3 éve
#7909
(#7909) Bojtika 3
Ha már hozod a tuti tanácsaidat, akkor legalább szalonképes hangnemben tedd.

3 éve
#7908
(#7908) 1holattminusz10kilo
fogyás:
minden reggel igyál meg éhgyomorra 1 kanálnyi útifűmaghéjat 1deci vízbe elkeverve majd igyál meg naponta 3liter vízet de menni fog mert ez kiszár mint állat és a sok lerakodott szart kitisztitja a szervezetedből

3 éve
#7907
(#7907) 1holattminusz10kilo
Válasz NagyAttila1973 #7883 számú posztjára
628 kalória égetéséhez 1 óra folyamatos súlyzózás kell
1óra súlyzózás nem éget el 600 kalóriát

menj el sétálj egy órát némileg gyors tempóban azzal égetsz 10percenként 100kalóriát csak miután hazaértél ne edd vissza

3 éve
#7906
(#7906) 1holattminusz10kilo
Elhanyagolandó a sport szerepe a fogyásban!
70%kaja
10% regeneráció megfelelő idejű alvás
20% a sport jelentősége!

3 éve
#7905
(#7905) alonedebman
Válasz Cern #7904 számú posztjára
heti 1,01 kg napi 1900 Kcal van célomnak beállítva

3 éve
#7904
(#7904) Cern
Válasz törölt felhasználó #7902 számú posztjára
Ilyen esetben a kezdeti jelentős súlyvesztés abból adódik hogy a szervezet vizet enged el és kiürülnek a belek. Nem lehet egy nap egy kiló zsírt veszteni, ez lehetetlen.

3 éve
#7903
(#7903) alonedebman
Válasz Cern #7901 számú posztjára
szia a célom valóban heti 1,01 kg és napi 1900 Kcal bevitel én néztem el a célbeállításnál még kezdő vagyok itt ebben a kalória számolásos dolgoknál....

3 éve
#7901
(#7901) Cern
Szia. Gondolom csak elírtad a napi 1kg fogyást. Maximum heti 1 ha jelentős a túlsúlyod, ha az ember az utolsó kilókkal küzd inkább heti 0.5-1 kg között szabad fogyni.
Az hogy mennyit fogysz a kalória hiány függvénye, nem a sporté. Napi 500 kcal hiány felel meg heti 0.5 kg fogyásnak elvileg de azért szerintem senki se tudja 100 kcal-os pontossággal hogy mennyit éget, a kalkulátor csak irányadás, ki kell tapasztalni . Ha következetesen tartasz egy kalória keretet hetekig és látod hogy heti átlag 0.5-1 kiló között van a fogyásod akkor jó. Ha kevesebb csökkentsd a kalóriát, ha több növeld! Mindenképp egy mérsékelt ütemű fogyásra törekedj mert az hosszútávon tarthatóbb, nem fogsz jojozni és az eredmény tartósabb lesz. A túlsúly nem két hét alatt alakul ki, nem is lehet két hét alatt megszabadulni tőle. Mindenképp szükséges a szemlélet váltás, ahogy mondják "életmód váltás", mert a túlsúlyt a rossz szokások okozták(táplálkozás, aktivitás).
Ha túl gyorsan fogysz nem zsírt fogsz elégetni hanem az izmaid és az egész szervezet megsínyli. Gondolom nem leépülni akarsz hanem a testzsírból leadni! Biológiailag lehetetlen napi 1 kg zsírt elégetni, max heti 1.
Gondolj bele, 1g zsír=9kcal, tehát 1kg zsír 9000 kcal. Egy nap alatt ekkora hiányt kéne okoznod. Ez az jelenti hogy semmit nem eszel és délelőtt és délután is futsz egy-egy maratont! Ha meg is tennéd akkor se lenne képes a szervezet ennyi zsírt elégetni. Na és akkor holnap is ezt csinálod? Mert hogy napi 1 kg-ról van szó.
Egy fent tartható fogyásra kell ráállni.
Sok sikert hozzá!

3 éve
#7900
(#7900) alonedebman
Sziasztok segítenétek nekem hogy pl ha teljesen zöldfülű vagyok és napi 1 kg szeretnék fogyni, mit és mennyit ( milyen intenzitással, mennyit miből ) kell mozogjak a kalória bevitelt a oldal számítássával elkezdtem..
Segítségetek köszönöm... és mindenkinem gratula az elért dolgokhoz

3 éve
#7898
(#7898) hattila 2
Válasz NagyAttila1973 #7883 számú posztjára
Tegyük fel, hogy elmész a konditerembe és átöltözöl. Innentől kezdve 2 órát leszel mondjuk a terembe. De ebből a 2 órából csak 1.5 óra az amíg súlyokat emelgetsz stb... a maradék fél óra az, hogy kis szüneteket tartasz, vársz egy egy gépre vagy eszközre... így a 2 órás kondiban töltött idő mondjuk csak 1.5 óra edzésnek felel meg amit ide beírhatsz.

3 éve
#7897
(#7897) hattila 2
Akkor számold bele ha mondjuk eddig naponta 2x mentél el babakocsival sétálni, de mondjuk ezután 3x vagy 4x mész. Akkor is csak azt a plusz 1 sétát számold bele

3 éve
#7896
(#7896) bmirci
Szia! Igaz h mozgas de nem igazan sport csatlakozok az elottem szolohoz ne szamold bele.

3 éve
#7888
(#7888) feketeinci 9
Válasz attamano #7887 számú posztjára
Ne számold bele.
Akkor jársz a legjobban ha az első hónapokban semmit sem írsz be sportnak. Majd ha megindult valami, és látod hogy a számolás milyen eredményt hozott addig....ráérsz akkor számolni.
Ha nem babakocsival sétálnál mit csinálnál? Máshova mennél, vagy otthon csinálnál valamit....ezek nem sportok. Az nem sport ha a mindennapi tevékenységünket végezzük.

3 éve
#7887
(#7887) attamano 1 165
Sziasztok. Az lenne a kérdésem, hogyha a kisfiammal babakocsival sétálok egy órát azt beleszámolhatom sportnak?
köszönöm szépen

3 éve
#7886
(#7886) juli80 1
Válasz Bojtika #7877 számú posztjára
Bocsánat, csak most láttam! Tulajdonképpen negoldódott a dolog, de máshogy: szerintem megszokta a szervezetem ezt a fajta mozgást, így már nem ébredek fel. Köszönöm még egyszer!

3 éve
#7885
(#7885) NagyAttila1973
Válasz törölt felhasználó #7884 számú posztjára
Köszi!

Én is így gondolom!

3 éve
#7883
(#7883) NagyAttila1973
Üdv mindenkinek!

Az oldal szerint 1 óra testedzés/kondi 628 kalóriát éget el! A kérdésem annyi lenne, hogy itt az 1 óra az "bruttó" azaz benne vannak a gyakorlatok közötti szükséges szünetek vagy nem?

628 kalória égetéséhez 1 óra folyamatos súlyzózás kell (azt lehetetlen megcsinálni) vagy 2 óra beiktatott pihenőkkel?

Köszönöm!

3 éve
#7882
(#7882) Bojtika 3
Válasz Erzsi121 #7881 számú posztjára
Hogyhogy? Befizettél valahova próba nélkül?

És ha nem bírod, elvész a pénzed?

3 éve
#7881
(#7881) Erzsi121
köszönöm a válaszokat. Hétfőn lesz az első....

3 éve
#7880
(#7880) Bojtika 3
Válasz Erzsi121 #7878 számú posztjára
A HIIT nem kötődik konkrét sporteszközhöz vagy ágazathoz,
High Intensity Interval Training.

Persze hogy hasznos, aki bírja.

http://www.egeszsegvalasz.hu/dieta-es-fitness/edzes/a-hiit-magas-intenzitasu-intervallum-edzes-8-elonye

3 éve
#7879
(#7879) feketeinci 9
Válasz Erzsi121 #7878 számú posztjára
A lányom (36 éves) csinálja futógépen, neki nagyon bejött.

3 éve
#7878
(#7878) Erzsi121
Sziasztok! Van itt valaki aki próbálta a HIIT edzést? A neten találtam kezdő programot. Érdeklődnék, hogy bevált-e ez valakinek?

3 éve
#7877
(#7877) Bojtika 3
Válasz juli80 #7874 számú posztjára
Hahóóóó Juli80! Vannak tapasztalataid?

3 éve
#7876
(#7876) juli80 1
Válasz Bojtika #7875 számú posztjára
Én föleg! Közben lett még egy kérdésem: "van egy barátom", aki mióta intenzívebben sportolt egyet (most már több napja) nem randizott a porcelánnal, pedig elég sok rostot evett. Ezzel kapcsolatban tippek esetleg? (Okok, megoldások egyaránt érdekelnek.)

3 éve
#7875
(#7875) Bojtika 3
Szívesen! Kíváncsi vagyok, sikerült-e ennyire könnyen eltalálni! :D

3 éve
#7874
(#7874) juli80 1
Válasz Bojtika #7873 számú posztjára
Magnézium! Tesztelem. Köszönöm.

3 éve
#7873
(#7873) Bojtika 3
Válasz juli80 #7872 számú posztjára
Mi van a kakaóban, amiből kevesebbet viszel be napközben?

3 éve
#7872
(#7872) juli80 1
Válasz törölt felhasználó #7871 számú posztjára
Köszi, mindenképpen ki fogom próbálni! Nagyon hülyén ettem az intenzívebb edzés napon: 2 egymást követö ejszakam is ráment.
Bojtika: nekem az a bajom, hogy ez rendszeres, és nem szeretek éjszaka felebredni :-(
Csabi76: nem is hallottam róla. (Az intenzívebb sajnos csak annyit jelent, hogy nekem az, inkább kezdö vagyok, mint profi.)

3 éve
#7870
(#7870) Bojtika 3
Válasz juli80 #7868 számú posztjára
Ha beírod a napi bevitelbe, akkor semmiképp nem zugevés.

Én ébredtem már úgy, hogy hirtelen felültem az ágyban, és csak az volt a fejemben, hogy: SZILVALEKVÁR!!!! - Kimentem, megkentem a kenyeret, megettem.

Igaz, hogy csak egyszer. :D

Vagy arra ébredtem, hogy meg kell innom egy kávét. Az régebben volt, de cukor meg egyéb nélkül ittam már akkor is. Sőt főznöm kellett, de hát muszáj volt az éjszaka közepén is.

Vannak ilyenek. :D

3 éve
#7869
(#7869) Csabi76
Válasz juli80 #7865 számú posztjára
Szia. Szoktál bcaa-t enni edzés miatt? Egyszer olvastam hogy okozhat álmatlanságot, nem tudom igaz-e!
Valószínűleg pszichés oka lehet szerintem.

3 éve
#7868
(#7868) juli80 1
Válasz Bojtika #7867 számú posztjára
Köszönöm a választ! Csak olyan zugevő érzés.

3 éve
#7867
(#7867) Bojtika 3
Válasz juli80 #7865 számú posztjára
Fogalmam sincs, de ne tegyél erőszakot magadon, igyál egy kakaót, de előre kalkuláld bele a napi adagodba. Ennyi.

Biztos van oka, de akár tudod, akár nem, mi az ok: ha a szervezeted kívánja, nem szól semmi ellene.

3 éve
#7866
(#7866) Bojtika 3
Válasz törölt felhasználó #7864 számú posztjára
Örülök, hogy tetszik a jóga.
A légzésre figyelj!

Lehet, hogy modern felfogásával találkoztál, eredetileg nem dinamikus mozgás, és a póz elérését sem kell erőltetni.
No meg eredetileg az erősítés mellékes, a jóga egyfajta életszemlélet, és a test karbantartására, a lehető legkedvezőbb működésére törekszik, hogy a szellemnek ne állja útját testi hiányosság vagy zavar. :D
Nekem nem edzőm, hanem mesterem volt. :D Olvastam, hogy valaki teljesen kezdőként olyan dinamikus csoportba keveredett, hogy majd' belerokkant, és lelkileg az erőltetést, a számonkérést sem bírta. Én egy hagyományos helyre jártam, ahol indiai mesterek nyomán jártak. alán még létezik, pár éve még megtaláltam a neten. (Budapesten)

3 éve
#7865
(#7865) juli80 1
Sziasztok, egy viszonylag furcsa problémám van, van valami ötletetek, h mitől lehet ez így?
Szóval: intenzīvebb edzések után előfordul, hogy felébredek éjszaka, ilyenkor órákon át ébren forgolódok. Az egyetlen dolog, amitől visszaalszom, az egy bögre kakaó, amit nem szívesen töltök magamba az éjszaka közepén. Lehet ennek valami fiziológiai oka, vagy csak egy sima pszichés elakadás? :-) (A válaszokat előre is köszi!)

3 éve
#7863
(#7863) sinnesro 313
Én mindkettőt próbáltam, szerintem nagyon más. A pilatest évekig csináltam, edzőnél, nem otthon, szerintem nem is lehet otthon megtanulni rendesen.
A jógától rohadt ideges lettem mindig, az túl lassú nekem, a pilatest imádom. :-)

3 éve
#7862
(#7862) Bojtika 3
Jó, nem azon.

"A pilates vagy pilátesz fitnessz módszert a német Joseph Pilates alapította a huszadik század elején.[1] 2010-ben 11 millió gyakorlója és 14 000 oktatója volt az USA-ban.[2] A Pilates olyan komplex mozgásforma, amely ötvözi a "nyugati" világ anatómiai ismereteit a "keleti" mozgáskultúra egyes eszközeivel. Gyakorlásában nagy szerepet kapnak a gerinc stabilizáló izmai (mélyizmok), illetve a speciális légzéstechnika."

csak erősen hasonlít rá.



3 éve
#7861
(#7861) sinnesro 313
Válasz Bojtika #7859 számú posztjára
Nem azon alapul.

3 éve
#7860
(#7860) Bojtika 3
Megnéztem egy ilyet, de sajna nem hajlik már ennyire a hátam.

Igaz, ezen lehetne dolgozni.

3 éve
#7859
(#7859) Bojtika 3
A Pilates meg a jógán alapul.
Régi jógaoktatóm (már elhunyt) soha a jógán kívül más mozgást nem űzött, és tökéletesen kidolgozott, szálkás jellegű izomzata volt.

4 éve
#7857
(#7857) Bojtika 3
Én a mi kis átalakító dolgainkat nem venném a profi testépítők életmódjával egy kalap alá, de mégis azért zajlik hasonló.
Amikor rajtam volt az a nagy túlsúly, már régóta nagyon inaktív életet éltem, pláne ahhoz képest, hogy a kamaszkori sportolás után még 30 éves korom körül is utcai futóversenyeken vettem részt. Alig bírtam mozogni, semmi izomerőm nem volt. A boltba menet is néhány lépésenként meg kellett állnom. Az itthoni edzések úgy kezdődtek, hogy a minimális gimnasztikából előbb 10, majd 20 perceket is többszörre hozta össze egy nap.
És mégis, valami igenis visszajött, azaz izom épült. Nem vagyok a guggolás bajnoka, de amennyire sikerült, csináltam. A vállam, karom kifejezetten tetszik, vállban sok régi holmimat kinőttem! :D

Amúgy sem értek egyet azzal, hogy előbb mozgás nélkül löttyedtre fogyunk, utána meg majd izmot építünk. Lehet a fogyás után még hatékonyabban edzeni, de a fogyás folyamata alatt is kell!

4 éve
#7856
(#7856) feketeinci 9
Válasz törölt felhasználó #7855 számú posztjára
Vannak ebben az izomépítés dologban nálam sokkal okosabbak, de emlékszem hogy erről a Lifetilt oldalon olvastam.
Ott olyasmit írtak, hogy ez nagyon nagy odafigyelést igényel, és kezdőknél esetleg összejöhet, de aki már régebb óta diétázik és testépít, annak már nem. Nem tudom miért, mert nem nagyon érdekelt a testépítés így többszörös nagymamaként.

Arra emlékszem még, hogy először le kell adni a zsírt, és utána megfelelő étrenddel és mozgással lehet izmot építeni.

Szerintem keresd fel az oldalt, és olvasd el.

4 éve
#7854
(#7854) Bojtika 3
Hozok egy ugrálás nélküli fenék-comb edzést. Németül és nagyon csipog benne az ifjú hölgy, de jó, amit mutat.

https://www.youtube.com/watch?v=Gxj-29s0TdA

4 éve
#7853
(#7853) feketeinci 9
Válasz timeaolah #7850 számú posztjára
Ebben benne van az alapjárat is, ami 30 perc alatt kb 30kcal.....ugye?

4 éve
#7852
(#7852) timeaolah
Köszönöm

4 éve
#7851
(#7851) Bojtika 3
Én még semmilyen Norbisat nem tudtam megcsinálni Képtelen vagyok ránézni Norbira. A szó legszorosabb értelmében.
Egyetlen észrevételem ettől független. Mégpedig, ha mindig azt az egyfajtát csinálod, akkor idővel a tested hozzászokik, és kevésbé fog rá reagálni. De ez minden edzésre igaz.


4 éve
#7850
(#7850) timeaolah
Válasz Bojtika #7849 számú posztjára
Köszönöm válaszod lépés számláloval mértem kiváncsi voltam mit hoz ki 122 kcal

4 éve
#7849
(#7849) Bojtika 3
Hogy egy-egy edzéssel hány KCal-t éget valaki, nehezen lehet megmondani, mert ez is függ az egyéni paraméterektől, a mozgás intenzitásától stb.
Itt felviheted a "Torna, közepesen" -nel, de nem mind a 30 percet, csak mondjuk 20-at. Akkor lesz kb. reális.
Hogy ki mikor edz, az is egyéni dolog. De bármikor is jobb, mint ha nem mozognál. Én is rendszerint este edzek, de sokan reggel tudják jobban beilleszteni a napjukba.

4 éve
#7848
(#7848) timeaolah
Szeretném kérdezni Norbi duci tréninget csinálok 30 perc az mennyi kalotiát égetek el . este szoktam csinálni az jó vagy inkább reggel kelenne csinálni???? Választ köszönöm

4 éve
#7847
(#7847) FrauBubus 51
Válasz feketeinci #7841 számú posztjára
Köszi a választ!

4 éve
#7846
(#7846) Bojtika 3
Válasz Csabi76 #7845 számú posztjára
Nem hát, nem eszik az ember edzés előtt, de ez a "pár óra" megfogalmazás kicsikét laza, hogy ne mondjam, pontatlan... :D

Csudás helyen élsz! Köszönöm, hogy megosztottad kicsit!

4 éve
#7845
(#7845) Csabi76
Válasz Bojtika #7843 számú posztjára
Bojtika, ha elmegyek futni, annyira megszoktam hogy nem eszek semmit előtte. Ha csak három falatott ennék esküszöm hogy zavarna és nem esne jól. Inkább nem eszek kora délutánig minthogy kajával a hasamban fussak. Nem tudom hogy mondjam, de annyira de annyira így van...és tudom, ha ennék akkor lassabb lennék.

Egy személyes élmény. Tegnap futni voltam, elkapott az eső, persze nem adtam fel és jó szétáztam. Jöttem haza felé, az erdő mélyéről hallottam ahogy a szarvas bőg. Volt benne valami vérfagyasztó és mégis szép. Mész az erdőben és hallod egy vadállat mély bőgő hangját, nem tudod mikor bukkan eléd.
Más években ilyenkor szeptemberben nem ritka hogy pompás szarvasbika toppan elém futás közben, egy pillanatra megáll az emberben az ütő! :)
A városszélén élek, néhány utcára az erdő. Van hogy felébredek hajnalban és hallom ahogy bőgnek, az ablakhoz megyek, hallgatom...és hallom ahogy az agancsok csattannak.

Bocs az off-ért.


4 éve
#7844
(#7844) Csabi76
Válasz Bojtika #7843 számú posztjára
Idegességre eddig se volt semmi ok!:)
Nyilván egészségesen kajálni és sportolni -bármilyen felosztásban- drámai különbség egy átlagos, egészségtelen életvitelhez képest. Ugyanakkor tény, az időszakos böjtölés és éhgyomorra edzés növeli a metabolikus rugalmasságot.
Mégiscsak jó érzés ha nem érzi magát retardáltnak az ember, mert elájul reggeli nélkül. Van benne valami felszabadító ha nem olyan nyunyádli feelingje van az életnek! :D

4 éve
#7843
(#7843) Bojtika 3
Megnyugodtam. :D Ezután is úgy edzhetek, ahogy eddig is, az evéshez képest is.

Külön tetszik a megállapítás, hogy lehet edzeni pár órával az étkezés után. :D

Azt a javára írom, hogy a tévhiteket igyekszik eloszlatni, kér, hogy nem indokolja alaposabban.

4 éve
#7842
(#7842) Csabi76

4 éve
#7841
(#7841) feketeinci 9
Válasz FrauBubus #7840 számú posztjára
Fitbit Charge HR

4 éve
#7840
(#7840) FrauBubus 51
Válasz feketeinci #7838 számú posztjára
Megkérdezhetem, milyen kütyüt használsz ezen méréseidhez? Gondolom pulzusmérő óra. Ha igen, abból milyen?

4 éve
#7839
(#7839) Bojtika 3
Válasz feketeinci #7837 számú posztjára
Azt semmiképp sem! :D

4 éve
#7838
(#7838) feketeinci 9
Válasz Bojtika #7836 számú posztjára
Érdekes, hogy a cipekedés a pulzusmérőknél egy külön kategória, azt figyeltem meg, hogy az emelgetést és cipelést a lépcsőn való felfelé útnak méri. Emelkedik a pulzusszám a gyerek cipelésekor is, tehát tényleg van többlet égetés, ha egyszer cipelek majd gyereket legalább 15 percig, meg tudom mondani nekem mennyit ír ki.
Azt ellenben kipróbáltam, hogy ha könnyedén, lassan gyalog felmegyek az 5. emeletre, csak 3 emeletet ad meg. Ha gyorsan, lihegve megyek, mind az 5 emeletet jelzi.
Ha cipelek valamit tartósan, akkor is az emeletek száma növekszik, és nem annyira a lépésszám, bár mindkettő kalóriaégetés.

Ha edzőteremben emelgetném a súlyokat, valószínűleg az is ott jelenne meg, hiszen nem megyek sehova, nincs lépésszám növekedés, de van kifejtett erő, nő a pulzusszám.

4 éve
#7837
(#7837) feketeinci 9
Válasz FrauBubus #7835 számú posztjára
Konkrétan az a 15 perc olyan volt, hogy tormát ástam ki, és szakadt rólam a víz, ezért mertem hasonlítani az oldal kertészkedési kalóriájához.

Megfigyeltem, hogy ha csak úgy dolgozgatok egy átlag napon...semmi extra csak mondjuk leszedem a paradicsomot és befőzök, akkor kb 2050-2100kcal az égetésem.
Ha van komoly fizikai munka mint pl. az ásás ami eltart pár órát, akkor 2400-2500 között mozgok. (60 évesen már lassabban megy az ásás)

A hozzászólásommal csak azt szerettem volna elérni amit Te is mondasz, nehogy valaki annyira megbízhatónak tartsa azt az oldalt, hogy leegye a nagybevásárlás kalóriáit.

4 éve
#7836
(#7836) Bojtika 3
Válasz FrauBubus #7835 számú posztjára
Vannak matekos oldalak, egy német is például, ahol azt is megadják, hány Kcal egy 7,5 kg-s gyermek cipelése.

De ott nincs átlagolási lehetőség, mint itt a fizikai aktivitások. Ők a BMR-hez adják hozzá a pluszokat, illetve szerintem egyszer beállítják és kész. Én se jegyzetelném minden tevékenységemet. :D

4 éve
#7835
(#7835) FrauBubus 51
Válasz feketeinci #7811 számú posztjára
Nem is néztem, hogy ilyen is van rajta, hogy kertészkedés. :-) Én valahogy azt sima napi tevékenységnek venném, ha fixen van kerted és napi-kétnapi szinten ápolod, egy idő után a test hozzászokik a gyakori hasonló mozgáshoz. Meg persze torzíthat, hisz az is kertészkedés, ha "csak" guggolva gyomlálsz és az is, ha hajlongva palántázol, közben 10 literes kannában vizet hordva vagy éppen le-fel mozogva, hajlongva szőlőt metszel. Emiatt ez, hogy kertészkedés szerintem eleve túl tág fogalom pontos kalória-égetés netes kalkulálásához.
Most nézem, ilyen is van benne, hogy csomagok pakolása, nagybevásárlás, kártyajátékok - no ezek nekem inkább a humor kategória, minthogy pl. beírjam, hogy 2 óra nagybevásárlás, nekem kijön közel 500 kcal és azt rohanjak leenni. ;-)
Talán a jobban mérhető a megadottakból pl. az aerobik, tenisz, edzőtermi kondizás, én max ezeket venném tájékoztató adatként komolyabban. Én csak az edzőtermi kondizáshoz használtam, mert azt anno nem találtam meg itt és akkoriban jobban leettem a mozgást, így valami viszonyítási alapom volt.

4 éve
#7834
(#7834) Bojtika 3
Amikor régesrég valamikor még sportoltam, az edző senkinek nem engedte el a bemelegítést. Ha valaki késve érkezett az edzésre, külön be kellett melegítenie, erre az edző nagyon ügyelt, és figyelte is, nehogy elsumákolja.

Most meg vén, makacs nőszemély vagyok, élvezem, hogy nincs felügyelet, és elsumákolom. :D

4 éve
#7833
(#7833) Timee 6
Válasz ErrOrka #7830 számú posztjára
Tudom, hogy igazad van ErrOrka! Nem tudom miért esik ennyire nehezemre a bemelegítés és a nyújtás... Ha belegondolok hogy be kellene melegítenem, akkor nehezemre esik. De igyekszem megrázni saját magam,hogy csináljam. Amint mondtam tényleg még sokat kell nekem is tanulnom sportról, táplálkozásról. :)

4 éve
#7832
(#7832) Bojtika 3
Nos, miután sikeresen elszégyelltem magamat, ma ezt csináltam meg:

https://www.youtube.com/watch?v=08Bi8hMdwa4

És utána ezt:

tiffany rothe 10 minute waist workout

Nagyon finom volt! :D

4 éve
#7831
(#7831) Bojtika 3
Válasz ErrOrka #7830 számú posztjára
Tudom, ő a kivétel. (nem 10, csak vagy 3)

Tudom a hátrányokat, de jobban unom és utálom a bemelegítést, mint amennyire ezektől a hátrányoktól tartok.

4 éve
#7830
(#7830) ErrOrka 4
Válasz Timee #7828 számú posztjára
Szólt az mindenkinek, aki nem melegít be. Vannak rövid- és hosszútávú negatív hatásai a bemelegítés kihagyásának, és van a sérülés. Bojtika: belenéztem egy 60 perces Tatarek videóba, az első 5-10 perc bemelegítés. :)

4 éve
#7829
(#7829) Bojtika 3
Válasz Timee #7828 számú posztjára
Amikor elkezdtem, több volt elvileg a szabadidőm, és a fiam is hetekig koliban volt, nem minden hétvégére jött haza.
Valahogy ha nem vagyok valóban egyedül, akkor nem találok teljesen magamra.
Most se a nyakamon ül a gyerek, már felnőtt, meg saját szobája is van, nagyon is alkalmazkodó, mégis nem vagyok olyan önálló, mint amikor magam voltam. (Hasonlót máskor is megfigyeltem magamon, csak az okát nem értem.)

Igen, a rendszeresen naponta végzett edzéske lenne a cél, szerencsére elég hamar szükségletté tud válni. Ahogy másoknak szoktam mondani, olyan nincs, hogy erre 10 perc ne akadna! - aztán majd megedződik az izomzatom újra, és nőhet az idő is. :D

4 éve
#7828
(#7828) Timee 6
Válasz Bojtika #7827 számú posztjára
Biztos hogyha újra nekikezdesz és csinálod úgy mint régen, akkor el fogsz jutni megint a 60 perces edzésekig is! :) Legalábbis feltételezem,hogy ez a cél, de ha tévedek akkor javíts ki. :)
ErrOrka hozzám intézte a szavait, ha jól látom. :D De nagyjából hasonló véleményen vagyok mint te. Mondjuk ha bemelegítésnek számít az 5 perces sima séta a futópadon a futás előtt, akkor bemelegítek. Plusz én sem állítom, hogy mindent 100%ig jól csinálok. Én is még csak az egészségesebb életmód útját járom, ami alatt próbálok tanulni,fejlődni. Messze vagyok a tökéletestől,valószínű nem is leszek az soha. :D De úgy gondolom, hogy még így is többet teszek az egészségemért mint a magyar lakosság 80%-a... Sajnos.

4 éve
#7827
(#7827) Bojtika 3
Válasz ErrOrka #7825 számú posztjára
Nem tájékozatlan vagyok, hanem rühellek bemelegíteni. Ez van.
A nyújtást meg simán unom.

Ezzel nem akarom azt állítani, hogy ebben igazam van! Csak nekem így jó. Slussz.

4 éve
#7826
(#7826) Bojtika 3
Válasz Timee #7824 számú posztjára
Igyekszem visszahozni a rutint, de becsülettel megmondva, ellustultam.
Edzőterembe eleve nem jártam soha, nekem még külön buszozással is járna, mert nincs autóm.

Jelenleg a 10 percesek mennek, de a lábra nem sikerül jól végrehajtani.

4 éve
#7825
(#7825) ErrOrka 4
Válasz Timee #7824 számú posztjára
Ha olyan fontos az egészség, miért marad el a bemelegítés? Izületek, ínszalagok, izmok, kardióvaszkuláris rendszer, stb. A test és az agy ráhangolódását nem szabad kihagyni, mert sérülés lehet belőle. Ugyanez igaz az edzés végi nyújtásra.

4 éve
#7824
(#7824) Timee 6
Válasz Bojtika #7823 számú posztjára
Igen, amikor az embernek az egészsége forog kockán akkor az mág nagyobb motiváló erő lehet. Bár sajnos sokak nem törődnek az egészségükkel felnőtt fejjel sem. A lakosság jó nagy hámyada. :( Úgyhogy szuper, hogy te tettél magadért. :) Saját édesanyámnak én hiába mondom, nem figyel magára. :( Na nem diéta tekintetében,mindig is vékony volt, de a dohányzás az nagyon megy... Amit én gyűlölök. De sehogyan sem tudok rá hatni, valószínű már nem is fogok.

Azt is okosan csináltad hogy fokozatosan és változatosan hoztad be az életedbe a mozgást. Nekem is valahogy így kellene egy részét csinálnom. Mondjuk jelen pillanatban nekem egy edzőtermi edzés minimum másfél órát vesz igénybe... a 2 óra az nagyon ritka, az csak akkor van ha valamiért lassabban tudom a gyakorlatokat csinálni. Vagy én vagyok fáradtabb vagy a gépekre várni kell stb... Aztán még átöltözés, hazamenetel.. Mondjuk még szerencsés vagyok,mert 10 perc gyalogútra van az otthonomtól a terem. Ha még pluszban utaznom kéne oda biztos nem járnék, utazok így is eleget, ennél több már nem férne bele.

És most hol tartasz a sportban? Úgy értem a kérdést, hogy hány percet szoktál mozogni egy alkalommal?

4 éve
#7823
(#7823) Bojtika 3
Válasz Timee #7822 számú posztjára
Nálam a nagy fogyás idején elég erős volt a motiváció. Egyrészt életben akartam maradni, másrészt azt sem akartam, hogy a fiamnak kelljen megmosni a hátamat és idővel... na inkább bele se gondoltam.

Naponta edzettem, heti egy pihenőnappal.
Eleinte csak ilyen 10 perceket, napokra felosztva: felső, alsó testfél, teljes test, ez újra előlről, és egy pihenőnap. Az idő egyre nőtt, de mindig spontán választottam, melyik fajta edzést csinálom. Így nem untam meg.
Az egy órás Tatarek is jól ment már a végén.
(Koromnál fogva az ugrálós, az aerobic, meg a HIIT meg a zumba eleve kiesik ugye...)

4 éve
#7822
(#7822) Timee 6
Válasz Bojtika #7821 számú posztjára
Igen, én is el szoktam sunnyogni a bemelegítést... :/

Elkezdtem ezt az otthoni edzést, csak néha a heti 3 edzést is nehéz összehozni. De nem akarom a kifogásokat keresni.

Mindenesetre sok energiát és időt felemészt az életmódváltás, annak ellenére, hogy élvezem és hobbimmá vált. Csak néha elgyengülök kajában, vagy ellustulok sportban... Vannak nehezebb időszakok, amikor rá kell szóljak magamra.

4 éve
#7821
(#7821) Bojtika 3
Amiket én hozok, azok is kis helyen elférnek. nekem is csak kis sávom van a monitor meg az ágyam között!

Hát normális kivitelezéssel én sem tudtam megcsinálni, egyébként a bemelegítést kihagytam belőle, a gyakorlatok közt is csak helyben tötyögtem.

Tudom, hogy nem illendő, de én csak Tatarekkel vagyok hajlandó bemelegíteni, egyébként nem szoktam.

4 éve
#7820
(#7820) Timee 6
Válasz Bojtika #7819 számú posztjára
Én sajnos nem úgy haladok a testmozgással ahogy kellene. Kevésnek gondolom a heti 3 edzőtermi mozgást. Legutóbb meg például csak kardióztam meg intervallum volt, valahogy nem volt kedvem az erősítő edzéshez... Még nem vettem rá magam az otthoni edzésre... Mert még ezzel szeretném kiegészíteni a heti 3 edzőtermit.
Az is a bajom, hogy otthon nagyon kevés helyem van. Úgyhogy csak olyan jöhetne szóba, amit kis helyen lehet csinálni. És még így is pakolásznom kell majd, hogy le tudjak teríteni egy polifómot vagy valamit. :) De az már megoldható, de a nagy teret igénylő mozgásra nincs otthon lehetőségem.
Egyébként nekem mindenre erősítenem kell, bár alul erősebb vagyok, felül meg nagyon puding, az gyengébb. Úgyhogy felülre jobban kellene erősítenem, hogyha elmegyek egy kalandparkba legalább elbírjam magam normálisan. A szép kidolgozott, kar, váll, hát meg a következő lépés.
Bőven van hova fejlődnöm :)

Szerintem én nem is bírnám még ezt amit ide belinkeltél Bojtika. Vagy legalábbis nagy izomremegések közepette. :)

4 éve
#7819
(#7819) Bojtika 3
Ki hogy halad a testmozgással?
Melyik edzés vált be nálatok?

Én, ahogy újra kezdtem vezetni az étkezéseket, újra kikerestem a régi kis edzéseket. Tatarek anyagai (Formabontók) már fent vannak szerencsére a Youtube-n is, de én még anno lemezre mentettem őket, onnan csinálom.

Megint megkerestem a Fitness Blenders-t, és onnan is "csipegetek". A lábizomzatom nem az igazi, azon még dolgoznom kell.

Tegnap ennyi telt tőlem:
https://www.youtube.com/watch?v=YlsGj8v6hPs


4 éve
#7818
(#7818) Csabi76
Válasz Timee #7814 számú posztjára
Akkor te miért még "mindig nem hagyod abba"? A fejemhez vágod a durvaságaid és én hallgassak? Nem. Ezt a kiszólást teszed rám ahelyett hogy tényleg befejeznéd ahogy ígérted. De én hallgassak? Egy szóval se mondtam.
Miért nem rázod le rég ezt az egészet? Te ezt ígérted! Akkor ne is célozzál rám légyszíves. Te kezdted újra, nem én!


Most is tárgyilagos voltam, te most is csak vagdalkozol!

Egyetlen egy sértő dolgot se mondtam rád.
Hogy ne én hozzam ki magam intelligensnek, légyszíves idézd azt a mondatot amivel megsértettelek? Ellenkező estben csak üres gorombaság az egész.
Nem egyenes dolog valakit vádolni és ha kérik a bizonyítékot elsunnyogni. Ez valóban nem "egyenes" és "gerinces". Szóval csak rajtad áll találsz-e ilyent.

Még most se minősítettelek vagy sértegetlek, és már csak azért se, végig tárgyilagos és kulturált stílusban írok.

Amit írtam arra nem tudtál ellenérveket felhozni ezért így reagáltál a normális segítő szándékomra. Vagyis érvek híján kezdted a személyeskedést:

7776 "És igen, röviden tömören okostojásnak tűntél. És ez nagyon nem szimpatikus. Most meg már hiába írod oda a gondolataid végére az elvárt sablon szöveget, hogy "de persze mindenki úgy csinálja ahogy szeretné". A stílus maradt. A tipikus mindent jobban tudok mindenkinél életérzésű emberek kerülöm, és ez a jövőben is így marad."

Teljesen normálisan reagáltam, stílusban is:
7779

Erre ez jött:
7781 "Nem érsz annyit egszerűen.
A kommunikációt én itt veled befejeztem."

Végül a célzás rám:

7810 "alapbető tiszteletet mindenkinek meg kell adni a másik felé még akkor is, ha eltérő egy adott témában a véleményük."

Pontosan is hogy te nem adtad meg nekem, pedig nem sértettelek meg, csak érveltem az eltérő véleményem mellett. Ha nem így van te is idézd a mondataim ahogy én most, ellenkező esetben te vagy a jellemtelen az alaptalan vádaskodás miatt.

Ez előbbi hozzáoszlásodhoz hasonló tartalom nélküli vádaskodásnak nincs értelme.

Akik elfogulatlan és pontról-pontra végig megy láthatja hogy igazam van, ha ehhez nem veszi a fáradtságot ne is szóljon bele.

4 éve
#7817
(#7817) Timee 6
Válasz Bojtika #7816 számú posztjára
Értjük, szúszááá... :D :)

4 éve
#7816
(#7816) Bojtika 3
Lányok, meg kell állni szó nélkül és nem reagálni.

4 éve
#7815
(#7815) zsofi78
Csabi76 Te egy igazi troll vagy, rossz olvasni amit ide írsz. Ha valóban érdekel a fogyás vagy bármi amiért ez az oldal létezik, regisztrálj új néven és viselkedj.

4 éve
#7814
(#7814) Timee 6
Válasz Csabi76 #7813 számú posztjára
Nem,nem fogalmaztál végig normális stílusban... És ezt nem csak én gondolom így.
De sajnos nem fogod fel... egy kicsit sem. A szerinted sértő 7776 és 7781 hozzászólásokat meg bátran fel merem vállalni, semmi sértőt nem írtam a személyed ellen és nem személyeskedtem, nem sértegettelek. Nyugodtan vissza lehet olvasni, én nem töröltem ki egyiket sem. Ellenben veled... Te személyeskedtél, sértegettél. Plusz voltál olyan "egyenes" és "gerinces", hogy a hozzászólásaidat törölted, hogy ne lássa a fél világ, hogy milyen intelligensen tudsz kommunikálni...

Ez abból is látszik,hogy még mindig nem hagyod abba... Már mindeki rég lezárná ezt az egészet, ami itt megy, de te hajtod tovább... Még mindig belémkötsz.

Akkor szerinted ki az unintelligens kettőnk közül...? "Döntsd el magad..." Nyilván magadat fogod kihozni értelmes, kultúrált lénynek... :D Aztán elég távol állsz az igazságtól.

Veled normálisan nem lehet beszélni, mondjuk már akar a fene.

Még egyszer megismétlem akkor hát a kérésemet: NÉZZ LEVEGŐNEK, ÉS NE ÍRJ HOZZÁM EGY ÁRVA BETŰT SEM!!!!

Mert nem azért vagyok ezen az oldalon, hogy kötekedő, "csakazértis" emberekkel vitatkozzam. Nekem erre sem időm,sem energiám, se kedvem nincs.

Egy idézet témába vág: " Egy bizonyos szint fölött nem megyünk egy bizonyos szint alá."

Na, pont ezért nem fogok veled kommunikálni. A szint alatt vagy...

További jó vergődést neked!

4 éve
#7813
(#7813) Csabi76
Válasz Timee #7810 számú posztjára
"De a stílust mindenhol mindenkinek meg kell válogatnia és az alapbető tiszteletet mindenkinek meg kell adni a másik felé még akkor is, ha eltérő egy adott témában a véleményük."

Egyetértek. Ezért végig normális stílusban fogalmaztam, oda figyelve félreérthető vagy sértő ne legyen amit mondok, ha úgy tetszik tisztelettel. Mindaddig amíg a normális mederből ki nem csúszót a beszélgetés, nem miattam.

Vajon te is? Döntsd el magad.

7776, 7781 (?)

4 éve
#7812
(#7812) Bojtika 3
Válasz Timee #7810 számú posztjára
Persze hogy ismerős. :D Csak írj!

4 éve
#7811
(#7811) feketeinci 9
Válasz FrauBubus #7800 számú posztjára
Nem vitatkozom azzal hogy mennyire korrekt, csak egy megfigyelés a kalkulátorhoz, amit kipróbáltam.
Kertészkedek, megnéztem a kertészkedés kalóriaégetését. 15 perces időtartammal számolok, mert a fitbit azt mutatja.
A kalkulátor szerint 96 kalóriát égettem, a fitbit szerint 102-es pulzussal (nem voltam a cardio zónában, csak a zsírégetőben) 65 volt az összesen kalóriaégetésem, amiből 15kalória az alapjáratom. ha ezt levonom a 65-ből, marad 50, ami kb. fele annak, amit az oldal kalkulál.
Ha le akarom enni, bizony melléfoghatok!

4 éve
#7810
(#7810) Timee 6
Köszönöm szépen Fantasia neked is, és mindenkinek a válaszaitokat! Majd ügyesen sakkozok akkor a tanácsaitok alapján. :)
A "balhéhoz" többet már én sem fűznék hozzá, nem azért akarok ide vagy máshova hasonló témában írni, hogy menjen a karakterharc... De a stílust mindenhol mindenkinek meg kell válogatnia és az alapbető tiszteletet mindenkinek meg kell adni a másik felé még akkor is, ha eltérő egy adott témában a véleményük.
Én örülök, hogy ide írhatok,mert itt értitek meg a "nyűgöm-bajom", mert aki nincs benne ebbe az egészbe az nem érti, a közvetlen környezetemet csak untatom vele. :) Így nem is terhelem őket ezzel, csak akit érdekel és érdeklődik. De tanácsot kérni meg pláne nem tudok családtól,barátoktól. Sőt, kicsit én vagyok a "csodabogár". Meg persze már megkapom,hogy nem kell hogy tovább fogyjak, jó vagyok már így is, ne vigyem túlzásba stb stb... De igazából ez az egész mondhatni a hobbimmá is vált, élvezem amit csinálok, és inspirálódok azzal, amit csinálok. Jól érzem magam benne. Tényleg életmódváltásról szól,nem fogyókúráról. És jó érzés lelkesnek lenni. :) Még ha pár embert a sírba is viszek vele. :D :)

Biztos ismerős érzés/gondolat ez, az ide írok egy részének is.

4 éve
#7809
(#7809) Fantasia 2 192
Válasz Csabi76 #7808 számú posztjára
Köszönöm.

4 éve
#7808
(#7808) Csabi76
Válasz Fantasia #7807 számú posztjára
Rendben, respektálom a véleményed. A végén már nem érdekelt mi működik, mi nem csak provokálni akartam! :-(

Hogy a témánál maradjunk. Egy magyar nyelvű kalkulátor jó sok tevékenységgel:

http://www.xn--kalriaguru-ibb.hu/kalkulator/kaloriaegetes-kalkulator/kaloriaegetes-kalkulator.php

Egy angol nyelvű:

http://calorielab.com/burned/

Azért erős fenntartásokkal kezeljétek. Nekem az egyik, 1 óra fahasogatásra 1361kcal-t dob ki, a másik 400 kcal-t. Tény és való, ha pörgetem összehasogatok 2 köbmétert egy óra alatt de ha akarom el is húzhatom ameddig akarom. Tényleg nagyon változó lehet egyénileg. Szóval nem véletlen mondtam hogy a légzés számhoz saccoljátok ha van viszonyítás alap.
Ami fontos, egyetek elég fehérjét és annyi zöldséget hogy ne le legyetek éhesek, sportoljatok, a ch-t meg tapasztaljátok ki. Reggelizzen aki akar ! :)
Nagy baj nem lehet! ;-)

Használjátok egészséggel, Timee is! :)

Béke.

4 éve
#7807
(#7807) Fantasia 2 192
Válasz Csabi76 #7806 számú posztjára
De érzékeltem, de ettől még nem volt itt helye annak a posztnak. Az a legszomorúbb ebben az egészben, hogy amit mondani akarsz, megérdemelné az eszmecserét, de könyörgöm, nem ilyen stílusban. Vágom, hogy a másik oldalakról is volt legalább ennyi túlkapás fogalmazásban ellened (pl. az önjelölt guru jelzőt én nem tartottam egyáltalán indokoltnak), de ha senki nem vesz vissza, akkor szabadulnak el az indulatok. És az, hogy a felek többsége már nem méltatta hozzászólással a témát, még mindig jobb és intelligensebb, mint provokálni. Mind Timee reakcióját várni "önmagad szórakoztatására", mind a megelőző öniróniás megjegyzést beírni, egyáltalán nem találtam jó módszernek... csak provokációnak. És innentől én is kiszálltam, mert ez nem az a színvonal, amiben részt akarok venni. Továbbra is úgy gondolom, hogy valóban segíteni akartál, de nem, nagyon nem jól csináltad egy idő után. Úgyhogy szerintem tényleg lépjünk most már ezen túl, ne pörögj rajta, ne provokálj senkit, mert nem működik. Nem így kell eltérő nézeteket tálalni.

4 éve
#7805
(#7805) Fantasia 2 192
Válasz Timee #7804 számú posztjára
Naja azon a kommenten én is felhúztam a szemöldököm. Ez egy nem annyira pörgős fórum, tökre nem meglepő, ha egy kérdésre nem jön három napig válasz, de ő már feljogosítva érezte magát ettől, hogy úgy gondolja, azért nem jött, mert mindenki kiközösített téged :D Pedig pont az ő utolsó, marhán leereszkedő és végképp kioktató posztja volt az, ami után senki nem volt hajlandó tovább foglalkozni a témával, sem ővele. Gondolkodtam is, hogy szólok, hogy ha eddig nem is volt totál gáz, na annál sikerült elérnie, hogy senki ne akarjon a mondandójával foglalkozni többet, hiába volt elgondolkodtató (számomra az volt), de nem láttam értelmét. Pedig tökre érthető volt az alap, ami miatt az a téma kirobbant, csak tudni kellene elfogadni azt, ha másnak más a meggyőződése, de ezt leírtam akkor is.

Amúgy amikor beírtad a kérdésed, nekem is megfogalmazódott egy válaszom, de épp hajtásban voltam, és félretettem, aztán persze elfelejtettem.
Szóval én mindig beírok minden mozgást, de többnyire az Endomondoval mérem, ami figyelembe veszi a kalóriák kiszámításánál az életkort, aktuális súlyt, nemet, és én reálisnak tartom az értéket, amiket kapok. Ezt az értéket szoktam áthozni a Bázisra, és kb 70%-át eszem le. Bevált. Ha te a gépeken be tudod állítani a személyes adataidat, akkor szerintem lehet hinni nekik.
A súlyzós-erősítős-tornázós mozgás arányaiban pl. egy futáshoz vagy aerobichoz képest sokkal kevesebb kalóriát éget, ezeknek a mozgásoknak szerintem első sorban nem a zsírégetésben és a súlycsökkenésben van szerepük, hanem abban, hogy az izmaid szépen fejlődjenek, és szép legyél, amikor lemegy rólad a zsír. Serkentik a vérkeringést, étvágyat is csinálnak, ami jó az anyagcsere pörgetéséhez, endorfint is termelnek, amitől jól érzed magad, szóval nagyon hasznosak, de nem a kalóriák miatt. Főleg, hogy a fejlődő izom masszívan ellensúlyozza súlyban a ledobott zsírt, csalóka lehet, ha csak a mérleget nézed és nem a centiket, de ha tudsz róla, akkor még motiválhat is.
Szóval összegezve, én beírnék minden égetést (a súlyzósat is azért, hiába kicsi), és a napi keretnél manuálisan szem előtt tartanám, hogy ha aznap tudom, hogy pl. 500 kalória volt mozgásból, akkor kb. 150-et meghagyjak aznap fennmaradónak, ne egyem le az egészet.

4 éve
#7804
(#7804) Timee 6
Hát igen... mikor utólag jön rá az ember, hogy elcseszte...
Mindenesetre gerinctelen és szánalmas húzás kitörölni a bejegyzést.

4 éve
#7803
(#7803) Timee 6
FrauBubus és Bojtika! Köszönöm nektek a válaszaitokat!

4 éve
#7802
(#7802) Timee 6
Válasz Csabi76 #7798 számú posztjára
Milyen viselkedésem volt szerinted, amivel bárkit megsértettem volna? Rajtad kívül,mert látom azóta is álmatlanul forgolódsz...
Az én meglátásom szerint nem én viselkedtem úgy, amivel megsértettem másokat. Ellenben veled.

Nem mellesleg kijelentettem, hogy a veled való kommunkációt megszűntettem, és mivel még mindig ezek után is belémkötsz, ezt a jövőre nézve is tartom.

4 éve
#7800
(#7800) FrauBubus 51
Válasz Timee #7797 számú posztjára
Szia!
Itt egy elég korrekt kalkulátor:
https://shop.builder.hu/prg_calorie_use.htm4
Van a legördülő menüjében olyan, hogy edzőtermi kondizás.
A bázis kalóriái túlzóak, én amikor szigorúan írtam itt mindent, mindig megjegyeztem a gép által kiírt lemozgott kalóriát és itt annyi perccel vittem fel pl. a biciklit, hogy a gépen kiírt kalóriát adja ki.

4 éve
#7799
(#7799) Bojtika 3
Válasz Timee #7797 számú posztjára
Szia! Én reálisabbnak tartom a futópad számláló értékeit.
Az erőnléti gyakorlatokat írhatod itt intenzív tornázásnak. Azzal nem tévedünk nagyot.