KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
10 éve
#5571
Gonoszka1
Válasz teper #5568 számú posztjára
Á, nehogy azt gondold, hogy ilyen hosszú időre tervezik a használatot. Nekem egy eladó mondta egyszer, hogy ezeket a gépeket kb:5 évre tervezik. Az ajtón a gumival is az a baj, hogy azt mondta a szerelő, hogy olyan sokba kerülne a javítás, hogy ezért már majdnem kapok egy újat. És ahhoz még garancia is van 12 hónap, plusz az alkatrész ellátás azt hiszem 8 év. De én tudom, hogy sokat dolgoztatom szerencsétlent, így kész csoda, hogy eddig bírta. Van aki heti 1-2 alkalommal mos, én viszont napi 1-2 alkalommal mosok. Ha már így számoljuk, akkor szegény tényleg sokat szolgált. Én szeretem ezt a márkát, így a hűtőből is ilyet vettem eddig. És sajnos ha az alkatrész nem is lenne olyan nagyon drága, a munkadíjra a bőrt is lenyúzzák. És mivel ezek már nem olyan egyszerű gépek, így nem is merem nem a márkaszervízt hívni. És persze érthető a multi szempontja is, de azért itt a zsebünkről is szól a dolog, így azért választok inkább egy jobb minőségű terméket, mert az kifizetődőbb mint ha egy rossz minőségű, és persze állandóan javítandó gépet vennék.

10 éve
#5570
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5567 számú posztjára
A régieket még javításra tervezték, a 2 éves Fagor-omba még nem mertem belenézni. :D
De panelt biztosan nem tudok venni alkatrészboltban.

10 éve
#5569
Bojtika 3
Válasz teper #5568 számú posztjára
Én, a hűséges szívű, sajnos a biciklimmel kapcsolatban is ezzel szembesültem. Azoknál legfeljebb 5 év az idő...
Régen a nagypapi bringája öröklődött, most meg amennyiért nagyjavítanák, plusz vigyem-hozzam buszon...annyiért már veszek másikat, felújítva, de garanciával.

Bár lehet, hogy csupa szeretetből mégis megcsináltatom, még nem döntöttem.

10 éve
#5568
teper
Ezekkel a cuccokkal már az a baj, hogy eleve legfeljebb 10 évre tervezik. A hetedik érzékük az lehet, hogy számolják az üzemórákat, és ha itt az idő bizony tönkremennek. Lehetőleg olyan alkatrészek hibásodnak meg, aminek a csereköltségét figyelembe véve, jobban jársz egy új masinával. Igaz ezeknek az alkatrészeknek az árképzését is így alakítják ki, hogy tökre ne érje meg. Sajnos egyre kevesebb az olyan gyártó akiknek vannak olyan tervezéseik, amiket hosszú ideig lehet javítás vagy csere nélkül használni. Bár valahol megértem a multikat is, a másik szempontot is.

10 éve
#5567
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5566 számú posztjára
Én sajnos szerelésben kétbalkezes vagyok, és a férjem sem nagyon ért már ezekhez a mosógépekhez. Már 7-8 éves a gépem, és lassan majd a lelkét is kileheli (a szerelő ezzel vigasztalt, mert az ajtón a gumi már erősen keményedik). De ez már egy hatodik érzék mosógép, így nem olyan egyszerű a szerelése sem. Az az igazság, hogy sokat mosok, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden nap, sőt van, hogy kétszer is. Én ragaszkodom is a whirlpool gépekhez, mert ezek nagyon birják a gyűrődést. Ügyes vagy, hogy ki tudod cserélni az alkatrészeket. Én ebben nem vagyok jó.

10 éve
#5566
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5565 számú posztjára
Egyébként létezik a neten mosógépszerelő táv-tanácsadói módszerrel, de ahhoz kell valaki, aki képes a hibás alkatrész cseréjére.
Nálam egy jó és már többször szerelt mosógép ment tönkre teljesen, mert egyetlen egy kondenzátor kellett volna bele. A mai eszemmel megveszem valahol útközben egy boltban, ha a városban járok. A szerelőt nem érdekelte,el volt foglalva a családi ügyeivel.
Szintén indító kondenzátor kell abba a muzeális, de remek konstrukciójú osztrák mosógépbe, amit inkább kerülgetek, de nem teszem ki, nehogy tönkremenjen. Ha majd kitör a nyári szünet (a következő), akkor előszedjük, szépen letisztogatom, kicserélem azt a kondit (legfeljebb 1-2 ezres), és megnézzük, hogyan mos a lelkem.
Megszereztem a gépkönyvét is, az összes alkatrész benne van, megnevezve és lerajzolva.

10 éve
#5565
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5564 számú posztjára
Na de ennyi? Ha a havi jövedelmemet nézem, akkor majdnem a felét elvitte!

10 éve
#5564
Bojtika 3
Igen, annak a díja, hogy tudta, hol a hiba.

10 éve
#5563
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5562 számú posztjára
Akkor tudod, hogy az milyen. Engem régen néha a habverőm rázott meg, de hogy miért nem tudom. Már másik van, mert az tönkre ment már.

Igen, ebben igazad van hogy ingyen nem kívánhatod, de remélhetőleg baráti áron megcsinálja. Sajnos előbb-utóbb minden elromlik. Ilyen az élet. Én a mosógépemmel kínlódtam, és ne tud meg, hogy a 20 perces munkáért mennyit kért egy pumpa cseréért. Azt hittem, hogy megáll az eszem, és elkezd hátrafelé integetni! 19500 forintot fizettem, és maga az anyag kb:8000 forint volt. A többi pedig a 20 perces munkának a díja.

10 éve
#5562
Bojtika 3
Vigyázok, vágott már a falhoz 220. :D Nem itt!

Szigetelés nélkül nincsen semmi. De a sütőrácsot mégsem lehet betekerni.

Eleve elavultak a falban levő vezetékek, sőt különfélék vannak összetoldva. Ha már belefog egy szakember, akkor jó pár helyre rakatok konnektort meg kapcsolókat, mert eredetileg csak az ajtó mellett van mindkettő, mindegyik helyiségben.
Megkeresem, akire rá merem bízni, de tőle sem kívánhatom ingyen.

10 éve
#5561
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5558 számú posztjára
Bojtika lelkem, azért vigyázzál, mert nem szeretném ha megcsapna a 220! És ez a nedves idő sem tesz jót a szigetelés nélküli vezetékeknek. Azt a távolábbi havert mielőbb be kéne fogni villanyszerelésre, mert sajnos a villannyal nagyon kell vigyázni. A férjem nagyon sok mindent meg tud csinálni (a szerelésekben ügyes), de a villanyhoz és gázhoz nem engedem nyúlni (nálunk mindkettő van), mert az veszélyes.

10 éve
#5560
Bojtika 3
Válasz szepcica3 #5559 számú posztjára
Szia! örülök, hogy előre kérdezel! Igen, 1500-1550 kcal jó lehet, de ha emellett több napon át éhes lennél, akkor még lehet emelni. Néha 100 kcal is számít. Éhezni nem szabad!!!

Hozom az "alapkészletet", hátha megtetszik valamelyik! A Tiffany-s rövidke edzések is nagyon hatékonyak, főleg derékra!

Sansone 1 mérföld https://www.youtube.com/watch?v=df2gn6-w0dE
2 mérföld http://www.youtube.com/watch?v=oBgB_cqDiXs
Fitness Blenders http://www.fitnessblender.com/v/full-length-workouts/
(A zöld gomb, Search Workouts az edzés-kereső.)
Tatarek http://www.tatarekrezso.hu/videok.php
Kezdőknek, 10 percesek http://www.youtube.com/playlist?list=PLXVo3BKLZz7taeIeb7D5Ukub2jwx-c5No
Tiffany
Tiffany RISZÁLÓS 10’ http://www.youtube.com/watch?v=LhPGXkSqoJA
Tiffany riszálós hasra 6’ http://www.youtube.com/watch?v=UWmy2LaKf1o
Tiffany szuper risza 10’ http://www.youtube.com/watch?v=lOZDN1UnZ9U
Tiffany kis súlyzós 4’ http://www.youtube.com/watch?v=_DYF0sLpFbQ
Tiffany comb 10’ http://www.youtube.com/watch?v=O2c8xSyaLpk
Tiffany balettos 10’ http://www.youtube.com/watch?v=-_Yi9dVkXpI
Tiffany hegymászós 10’ http://www.youtube.com/watch?v=Wo5TpbHjI74
Tiffany törülközős https://www.youtube.com/watch?v=iaLm_UTF9aA
Tiffany „sodrófás” https://www.youtube.com/watch?v=0Yn-qdODHlM
Tiffany boksz https://www.youtube.com/watch?v=w4LJBzczpQQ

10 éve
#5559
szepcica3
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni,még kezdő vagyok a kalóriaszámolás terén és nem szeretném ha rosszul értelmezném a dolgokat. :) 163 cm vagyok és 56 kiló. Ha a BMR értékem 1400 körül van, akkor tehát napi kb. 1500 kalóriát kell bevinnem? Legalábbis ezt adta ki a gép.Az eredményesebb fogyás érdekében szeretnék edzeni, vagy mozogni valamilyen módon. Igazából nincs nagy problémám a súlyommal, csak a pocakomról szeretném eltünteti a felesleget. Esetleg tudnátok ajánlani edzés formákat, amik nektek beváltak?
Előre is köszi a válaszokat. :)

10 éve
#5558
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5557 számú posztjára
Talán akad egy (távolabbi) haver...
Szerencsére gázom nincs. A villannyal meg inkább fölösen vigyázok.
Ma kint nedves az idő, és a tálalólapát műanyag nyelén át megbizsergette a kezem a sütő rácsa, ahogy hozzáértem. Húztam is ki rögtön a kikapcsolás után. Inkább újra bedugtam, miután megfordítottam a kenyereket.
Én csináltam a kötést, tudom, mi hol hogyan jön.

Köszönöm szépen, annyira örülök a javulásnak, hogy nagyon is vigyázok inkább!

10 éve
#5557
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5556 számú posztjára
Örülök, hogy jobban vagy, és valami használt. De azért még vigyázzál magadra, hogy nehogy visszaessél.

De szerintem van köze a térerőhöz (bár tudod a számítógép nem az erősségem). És ma már telefon és tévé nélkül nem nagyon lehet meglenni. És a net is eléggé fontos a mai világban. De ezek szerint előbb-utóbb akkor kell valamilyen számítógép ha külön fog költözni. Reméljük lesz annyi munka, hogy ezek a dolgok megvalósuljanak.

A villanyvezetékeket azért meg kellene csináltatni, mert azért az nagyon veszélyes. Főleg ha még a vezeték is szét van már égve. Biztos nem lenne olcsó, de a villannyal és a gázzal nagyon kell vigyázni.

10 éve
#5556
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5555 számú posztjára
Jobban vagyok, vagy az aszpirin használt, vagy a pihenés, de szerintem mindkettő.

Nem értek hozzá, a wifi nincs térerőhöz kötve?
Nem lenne rossz, de egyelőre Anyukám házát szeretnénk télen fűteni legalább a fagymentességig, hogy ne romoljon tovább az állaga.
Oda majd jó tévé is kell és előfizetéses csomag. Anélkül a fiam nem marad ott, azt mondta. :D Ott muszáj a vezetékes telefon, mert ott sincs térerő. Ha ide akar szólni a gyerek, ne legyen akadálya, idővel oda költözik majd terveink szerint. (Felújított, régi tévénk van itt, majd átviszi.)

Majd fogok tájékozódni, mit és hogyan érdemes venni.
A mi házunkban -le se merem írni-, de földelés sincsen. Azt a pár vezetéket át kellene húzni, én azt se bánom, ha a falon kívül vezetik. A villanyóra utáni első dobozra kötött dugaljról megy minden, hosszabbítókkal és elosztókkal, mert a falban levő vezeték szétégett egy helyen.

10 éve
#5555
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5553 számú posztjára
Most Ti is átmeneti időszakban vagytok, mert Te is és a fiad is újba kezdett. De majd szinte észrevétlenül helyre fog rázódni minden. Arra nem gondoltatok, hogy esetleg ha lesz egy is pénz, akkor akár egy használt laptopot vegyetek? És akkor mind a ketten tudnátok akár egyszerre is netezni, és a laptopnak van egy olyan előnye, hogy a wifivel nincs helyhez kötve, így akár még az ágyban is lehet használni.

Jobban vagy? A végén vettél be valamit?

10 éve
#5554
Gonoszka1
Válasz trkmz #5552 számú posztjára
Biztos, hogy rövid időn belül ki fog alakulni, hogy mi a legjobb, csak bele kell rázódni. És akkor már minden rendben lesz, csak ezt az átmeneti időszakot kell átvészelni amig kialakítod a napi/heti rendet.

10 éve
#5553
Bojtika 3
Nálam az okoz zavart, hogy a fiam három műszakban kezdett dolgozni, és ha itthon van, kéri a gépet. Ez viszont erősen befolyásolja az edzéseimet is.
Legalábbis a reggeles hét ezt mutatta.
A jövő héten éjszakás lesz, hát nem tudom, hogyan alakul majd. Nem szeretnék a virrasztásba átváltani, mert az egyetemi órák miatt időnként hajnalban kell kelnem.

10 éve
#5552
trkmz
Válasz Gonoszka1 #5551 számú posztjára
A kaját meglepően jól sikerült eddig megoldanom. A reggeli zabkásámat előre elkészítem, ezen kívül viszek még magammal egy almát vagy banánt, arra elég egy szünet, hogy megegyem. Szintén este elkészítek egy szendvicset is, valamilyen tk zsömléből vagy kifliből, sovány sajttal, csirkemellel, zöldséggel, ezt ebédszünetben megeszem. 3 körül pedig, mikor hazaérek, akkor ebédelek főtt kaját. Jövő héten már lesz hosszú napom, akkor viszek főtt ebédet, esetleg bedobok még egy natúr joghurtot is. Eddig még nem okoz nehézséget, hogy nem ebédelek a suliban.
A mozgással kapcsolatban is változtatni akarok, nyáron hétvégére időzítettem a pihenőnapomat, de most pont hétvégén lesz több időm, így ez átkerül hétközben arra a napra, amikor késő délután érek haza.

10 éve
#5551
Gonoszka1
Válasz trkmz #5550 számú posztjára
Igen, az elhatározás ha már megvan az nagyon jó, csak a kivitelezéshez kell időnként hátsón billenteni magunkat. Ezt a két hetet pedig leírod kilengéses-pihenésnek, amikor nem a kajával lengtél ki, hanem a tornával. De bizony nehéz visszaszokni a kerékvágásba, de az ember kénytelen (ha tetszik, ha nem).

10 éve
#5550
trkmz
Válasz Gonoszka1 #5549 számú posztjára
Igen, tudom. Ezt a két hetet elkönyvelem úgy, hogy ez volt a visszaszokás a korai keléshez, délutánonként inkább egy fél óra szundikálást választottam. De jövő héttől igyekszem esténként időben lefeküdni, a délutáni pihenést pedig felváltja majd a torna. Az elhatározás már megvan, csak kivitelezni kell :D

10 éve
#5549
Gonoszka1
Válasz trkmz #5548 számú posztjára
Pompázatos! Akkor hajrá előre! Úgy látszik azért a munka és a lépcsőzés is elégette a kalóriákat. És most hogy szépen lefele ment a mérleg nyelve, akkor lelkesen belevetheted magad a tornátásba is (mert azért az más mozgás ám mint a munka és a lépcsőn rohangászás).

10 éve
#5548
trkmz
Félve álltam ma reggel a mérlegre, mert már egy hete nem tornáztam semmit, de úgy látszik, hogy a napi többször lépcsőmászás és a munka is meghozza az eredményét, mert a legutóbbi méréshez képest (9 napja) kereken 1 kg ment le. Ez pedig most újra meghozta a kedvem a tornázáshoz is :)

10 éve
#5547
teper
Válasz devilk #5512 számú posztjára
Van benne valami. Most próbáltam járólapon és parkettán. Többször több helyen mértem és konstans eltérés volt mindig, a járólapos 10dkg-al mindig kevesebb lett, így ezt fogadtam el valós eredménynek. Ugyanakkor ezt elkönyveltem egy újabb paranormális jelenségnek. Nem, nem :) szerintem a parkettás mérésnél ennyit eredményezhet a fa puhasága a kőhöz képest, kicsit rúgózhat és benyomódhat, de azért kipróbálom egy félig felfújt gumimatracon is :)

10 éve
#5546
bmati 108
Válasz Gonoszka1 #5545 számú posztjára
Igen. :D

10 éve
#5545
Gonoszka1
Köszi Bmati, hogy előre hoztad! Én ilyen kunsztokat nem tudok, mert a számítógép nem az erősségem. Akkor most ezt a két számot kell megjegyezni, hogy 5543 és 5544!

10 éve
#5544
bmati 108
Észrevételek az edzéssel kapcsolatban:
Az edzéseket úgy kellene megtervezni, hogy olyan gyakorlatok szerepeljenek benne, amelyek minél több izmot mozgatnak meg. Erre azért van szükség, mert minél nagyobb az egyén izomtömege, annál hatékonyabb a zsírégetése. A nők jóval nehezebben izmosodnak (kevesebb tesztoszteront termel a szervezetük), mint a férfiak, szóval nekik is érdemes erőedzéseket végezni és nem lesznek tőlük olyan izmosak, mint xy (ahhoz durván megtervezett diéta és több évnyi intenzív edzés kell).
Zsírleadás miatti diéta esetén érdemes az erőedzésekre helyezni a hangsúlyt. Ezekkel mennyiségileg nem lehet akkora energiát elégetni az edzések alatt, mint az állóképességi (kardió) edzésekkel, de mivel intenzívebben mozgatják meg az izmokat, így jelentősebb szerepük van a zsírmobilizáció során. Az erőedzések során az izmok általában szénhidrátból nyerik az energiát (ez az ún. anaerob edzések), míg az állóképességi edzések kevésbé intenzívek, ekkor már szénhidrátból és zsírból is nyerjük az energiát (ezek az ún. aerob edzések). Érdemes megjegyezni, hogy az erőedzések során csak minimálisan nyerünk zsírból energiát, de az edzések után van egy utó-zsírégető hatás, ami az állóképességi edzéseknél max. 4 órával áll fenn, míg az erőedzéseknél ez akár 48 óra is lehet! Vannak még ún. erő-állóképességi edzések, amik a kettő között állnak valahol időben és kalóriaégetésben és ezek mellett létezik még gyorsasági erő is.
Erőedzéseket lehet végezni saját testsúllyal, ezt használva ellenállásként és lehet súlyzósan végezni, ahol a tárcsák súlya adja az ellenállást.
Az edzéseket úgy érdemes megtervezni, hogy maximális erőt és izomtömeget is növeljenek. Ezeket egyszerre nem lehet megvalósítani, ezért ketté kell bontani őket. Maximális erő növelését úgy lehet elérni, hogy a keresni kell egy megfelelően nehéz gyakorlatot saját testsúlyos edzés során vagy súlyzós edzés során akkora súlyt kell használni, hogy a maximális ismétlésszám 5 alatt maradjon.
Maximális erő növeléséhez 2-4 sorozattal dolgozunk 1-5 ismétléssel. Ha ettől több megy, akkor növelni kell az intenzitáson (súlyzós edzésnél nagyobb súllyal, saját testsúlyos edzésnél nehezebb gyakorlattal).
Izomtömeg növeléséhez olyan gyakorlatot vagy akkor súlyt kell keresni, amiből 5-15 ismétlést tudsz végrehajtani egyszerre. Ezekből is 2-5 sorozattal érdemes dolgozni 5-12 ismétléssel. Ha ennyi megy, akkor növelni kell az intenzitást.
Edzések előtt kötelező bemelegíteni. Ez általában körzésekből és egy kis kardió edzésből álljon. Érdemes még az adott gyakorlatból 1-2 kis intenzitású sorozattal kezdeni a tényleges edzés előtt. Az egész ne vegyen többet igénybe, min 15 perc. Edzések előtt soha nem nyújtunk, pláne nem hideg izmokat! Edzés közben a sorozatok között pihenőket kell tartani. Ezek 2-5 perc közötti időtartamok legyen attól függően, hogy maximális erőt vagy izomtömeget szeretnék növelni. Edzés végén néhány perc nyújtást végezzünk és érdemes ekkor is átkörözni a testrészeinket, mert ezek csökkentik a másnapi izomlázat.
Az edzés ideje 10-45 perc legyen és megfelelően intenzívnek kell lennie. Ha többet bírsz, mint 45 perc, akkor az már inkább állóképességi edzés lesz. Súlyzós edzésnél minden izomcsoportra 1-3 gyakorlatot csinálunk, ezektől több teljesen felesleges. Olyan gyakorlatot kell keresni, amik minél több izom bevonásával dolgoznak, szóval kerülendőek az izom-specifikus edzések a kezdőknél.
Ha teljes testre edzel, akkor heti 3 edzés bőven elég, ha pedig fel szeretnéd bontani a napjaidat, akkor heti 3-6 edzés. Heti 1 kötelező pihenőnap legyen, mert az idegrendszernek is fel kell lélegezni egy kicsit és te sem fogsz olyan gyorsan demotivált lenni a sok edzéstől.
A minél több izmot megdolgoztató súlyzós gyakorlatok a következők: elemelés, guggolás, nyak mögé lehúzás, fekve nyomás, vállból nyomás. Ezeket úgy csináld, hogy ne használj kötött pályás gépeket hozzá (azaz a mozgás ívét hagyd természetesnek, semmi se kényszerítse egy adott pályára a mozgást).
A minél több izmot megdolgoztató saját testsúlyos gyakorlatok a következők:
húzódzkodások, guggolások, lábemelések, fekvőtámaszok, hidak, kézenállásos fekvőtámaszok, palánkok (kezdőknek csak az első 4 gyakorlat kell).
Ha fel szeretnéd bontani a napjaidat, akkor saját testsúlyos edzés esetén úgy tedd, hogy egyik nap alsótestes erősítés, másik nap felsőtestes erősítés. Az alsótestes napokon heti 1-3 alkalommal el lehet menni kardió edzésre, de csak az erőedzés után. Itt olyan mozgásformát válassz, aminél közepesen alacsony intenzitással min. 30 percet képes vagy mozogni. Itt is figyelni kell, mert a túl sok kardió edzés biztosan izomveszteséghez vezet. Nem kötelező közvetlenül az erőedzés után csinálni a kardió edzést, több óra is eltelhet közte, de tény, hogy hasznosabb, ha közvetlenül utána csinálod. Van még egy ún. HIIT edzéstípus (magas intenzitású intervallum edzés), amit kezdőknek tilos csinálni, viszont ezek a legjobb kardió edzések, mert itt a legminimálisabb az izomveszteség, mivel az edzések 4-32 perc alatt megvannak.
Súlyzós edzések esetén úgy oszd el a napokat, hogy egy nap 2 izomcsoportnál ne dolgoztass többet, kezdőknek pedig érdemes 6-8 héten át a teljes testes programot követni egy héten 3 nem egymást követő napon. Az osztott edzésre példa: hétfő: guggolás, elemelés, szerda: fekve nyomás, vállból nyomás, péntek: lehúzás nyak mögé, kardió. Itt is érdemes heti 1-3 alkalommal edzés után kardiózni.
Nem kell feltétlenül ragaszkodni a súlyzós edzéseknél a minél több izomcsoportot megdolgoztató gyakorlatokhoz, mert később úgyis szét kellesz bontani az izomcsoportokat.

Edzések felosztásáról:
Sokfajta sport létezik és az edzéseket is fel lehet osztani többfajtaképpen. Ez most egy pulzusszám szerinti felosztás lesz: 2 nagy csoportja a sima aerob zóna (a pulzusod a maximális pulzusod 80%-a alatt marad), illetve az anaerob edzések (a pulzusod a maximális pulzusod 80% felett van). Az aerob zónán belül még fel van osztva néhány alszintre úgy, mint: egészségvédelmi zóna 50-60% között, zsírégető zóna 60-70% között, maximális aerob zóna 70-80%. Kezdőknek az egészségvédelmi zónát szokták ajánlani. Könnyed, hosszabban is vállalható terhelést jelent, a javuló teljesítőképesség megalapozásának szolgálatában. Zsírégetésre a legalkalmasabb az aerob edzésen belül a zsírégető zónás edzés, mert ilyenkor égeti a szervezet a legjobban a zsírt (kellő idő után). A maximális aerob zónában lévő edzés már nem csak az állóképességhez, hanem kis szinten az erőhöz is hozzájárul. Az anaerob edzések pedig erőnövelésre valóak, mert csak kevés ideig tudunk ebben a zónában dolgozni. Ilyenkor 80-90% között mozog a pulzus. Van még egy maximális anaerob zóna is 90-100%-nál amit csak a profi sportolók alkalmaznak orvosi felügyelet mellett, mert veszélyes.
Ha intenzitás szerint akarom felosztani, akkor vannak állandó és változó intenzitású edzések. Az állandón belül is van több fajta: alacsony- (60%-os maximális pulzus alatt), közepes- (60-80%), magas intenzitású (80% feletti) edzések. A változó intenzitásúnál pedig az előbbieket variálják. Az állandó intenzitású edzésekkel az a baj, hogy a szervezet gyorsan alkalmazkodik hozzá. Ha a szervezeted alkalmazkodik az edzéshez, akkor egyre kevesebb energiát fog felhasználni a mozgásod során, így lassabb lesz a fogyás. Ilyenkor szokták emelni az időket, hogy többet égessen a szervezeted, de egy idő után már nagyon megnövekedhet az edzéssel töltött idő (akár 4-6 óra is lehet). Ha sokat edzel egy izomcsoportra, akkor egy idő után az izomzat is csökkenni kezd és csak annyi marad, amennyi az adott sporthoz kellesz. Aki sokat dolgozik vagy gyereke van, annak biztos nem lesz több órája edzeni. A változó intenzitású edzéseket (intervallum edzések) azért fejlesztették ki, hogy gyorsabban végezzenek az edzésekkel, ez változatosabb, mint az állandó intenzitású. Mivel a pulzusszám folyamatosan változik (az anaerob és az aerob zóna között ugrál), így lehetővé teszi, hogy a zsír hatékonyabban égjen (még a zsírégető zónás aerob edzéstől is) és emellett megtartja az izomzatot is. Az állandó intenzitású edzésekkel ellentétben az intervallumos edzések utózsírégető hatással bírnak, ami annyit tesz, hogy nem csak az edzés alatt égeti a kalóriákat a szervezet, hanem jóval az edzés után is. Eltérő vélemények vannak ezzel kapcsolatban, de a legtöbben azt mondják, hogy 6-48 órán keresztül is lehet utózsírégető hatás az edzés hosszától és az anaerob zónák hosszától függ. Mivel a legtöbb ember nem pulzusmérővel szaladgál, ezért inkább időben vagy távolságban szokták mérni az anaerob és az aerob zónákat. Tehát: pl.: futásnál 100m-es sprint majd 100m-es lassú kocogás váltakozva minél többször vagy 30 mp sprint 90 mp kocogás váltakozva minél többször. Az intervallumos edzések azoknak ajánlottak, akik már kellően hosszú ideig tudnak aerob zónában edzeni. Ez min. 20 perc futásnál, min. 40 perc biciklizésnél.
Ha gépekkel edzel (futópad, szobabicikli, stb.) azokba szokott beépítve lenni pulzusmérő. Ott tudod eldönteni, hogy mennyire keményen kell magad hajtanod. A pulzusokat ki fogja neked tölteni egy oldal, ahhoz viszont tudnod kellesz a nyugalmi pulzusodat, amit úgy tudsz lemérni, hogy egy nyugodt alvás után (amikor nem órára kelsz és kialudtad magad /van ilyen?!/) fekve 1 perc alatt mennyit ver a szíved. A bal csuklódnál a hüvelykujjad alatt érdemes mérni vagy a nyaki ütőeren. Én az előbbin mértem. Mérd meg 3-4 napot folyamatosan, aztán átlagold őket. Írd be majd a lentebbi linkhez a koroddal együtt és mehet az edzés:
http://orvosilexikon.hu/wrap.php?file=celpulzus_karvonen.html
Ha nem akarsz a pulzusos edzéssel szórakozni, akkor pedig ott az időbeli és a távbeli felosztás (attól függően melyiket tudod mérni). Én az időbelire szoktam hagyatkozni, mert a másodpercek még mindig pontosabbak, mint a méterek). :D
Ha nem egy edzést nézünk, hanem mondjuk heti 3 edzést, akkor több fajtaképpen lehet felosztani az edzéseket: lehet úgy csinálni, hogy mindhárom napon állandó intenzitással edzel vagy mindhárom napon intervallumozol, variálhatod a kettőt is. Ezek mellett feloszthatod még úgy is az állandóakat, hogy 1. edzésnapon közepes edzés, 2. edzésnapon nehéz edzés, 3. edzésnapon könnyű edzés (ezt hívják ciklizálásnak). Ha viszont tényleg a leghatékonyabban akarsz edzeni, akkor a 3 edzésnapból min. 2 legyen intervallumos. Edzésen belül is lehet variálni. Én pl.: legutóbb úgy futottam, hogy 2km közepesen lassú tempóban , majd 1 km magas intenzitású intervallum (100m sprint-100m kocogás), 2km közepesen lassú tempóban. Ehhez is idő kell, de ha minél gyorsabban akarsz végezni, akkor csak intervallum (viszont előtte rendesen be kell melegíteni gimnasztikával). Persze ott is lehet variálni, hogy egyik nap mondjuk 30mp sprint 90 mp lassú 8x, következő alkalommal 20mp sprint 40mp lassú 10x, azutáni alkalomnál mondjuk 30mp sprint 30mp lassú 8x. A lényeg, hogy ne egy intenzitással csináld végig az edzést és minél többet legyen változtatva az intenzitás. A magas intenzitású részt úgy tedd be, hogy elég ideig tudjad közel maximális erőbedobással csinálni, az alacsony intenzitásút pedig úgy, hogy valamennyire tudd magad kipihenni, hogy a következő magas intenzitású rész menjen.
Ha pedig majd le akarod mérni a teljesítményedet, akkor ott a jó öreg Cooper-teszt, melynek lényege, hogy 12 perc alatt mennyit tudsz futni (vagy nálad gondolom biciklizni), kéthavonta csinálj meg egy ilyet és látni fogod a fejlődésedet az előző edzésekhez képest. Amúgy érdemes edzésnaplót is vezetni, már online is lehet, pl itt:
http://edzesonline.hu/
Én már egy jó ideje vezetem itt, meg egy füzetbe is írom, illetve Wordben is.
Így folyamatosan nyomon tudod követni a fejlődésedet. Negyed évente szoktam testzsírszázalékot is mérni (7 pontos méréssel, amit te itt találsz: http://body.builder.hu/prg_hetpont.htm4?sex=1), érdemes még heti 1-szer a súlyod is beleírni. Körméreteket is vezetni (ami kell a fogyásnál, mell-derék-csípő), azokat hetente írom, de pl.: kar-comb-váll-nyak,stb. azokat negyedévente.
Ha izomlázad van edzés után, akkor másnap arra a testrészre ne edz keményen (átmozgató jellegű dolgokat lehet csinálni). Pl.: ha izomlázad van lábra, akkor fél óra séta vagy lábemelés, guggolás gyertyaállásban, stb.
Hetente legyen 1 kötelező pihenőnapod, de ha kettőt csinálsz, az sem baj. Az intervallum edzések után másnap még úgyis égeted a zsírt. :)
Ha sokat edzel, meg fogsz szomjazni (nem is kicsit), ilyenkor ne lepődj meg, ha plusz 1-2 liter víz lemegy. Hosszabb biciklizések/futások után érdemes ásványvizet vagy izotóniás italt inni, hogy visszapótold az ásványi sókat is. A bennük lévő kalcium jót tesz a csontoknak, a magnézium pedig az idegrendszert frissíti fel, illetve megakadályozza az izomgörcsöket (kellő mennyiségben), jó tesz az inaknak és ízületeknek is, viszont a kalcium csökkenti a magnézium felszívódását. Ha tablettaként veszed be, akkor a kalcium és a magnézium bevétele között min. 3 óra teljen el.

10 éve
#5543
bmati 108
Észrevételek az étkezésekkel kapcsolatban:
Először is meg kell állapítani az alapanyagcsere értékedet, ami a BMR (Basal Metabolic Rate). Ez egy kalóriaérték, ami arra elég, hogy a szervezeted alapfunkcióit ellássa (izmok működése, agyműködés, légzés, stb.). Ezt az kalóriamennyiséget akkor is elégeti a szervezeted, ha semmit sem csinálsz. Ez alatt nem szabad enned, mert ebben az esetben lelassul az anyagcseréd, ami azt jelenti, hogy egy ideig fogyni fogsz, majd egyre lassabban fogysz, végül megáll a fogyásod, később pedig ebből akár hízás is lehet. A BMR-től kisebb napi bevitt kalóriamennyiség esetén gyakorlatilag éhezteted a szervezeted. Ha valaki huzamosabb ideig ezen értéke alatt eszik és visszaáll az ezen érték feletti étkezésre, akkor 2-3 hétig stagnálhat és/vagy hízhat is néhány kg-ot. A BMR alatti tartós evéstől a szervezet egy idő utána besokall, mert éhezik és ekkor jöhetnek az éhségrohamok, ami során ezen érték többszörösét is meg lehet enni. Ebből szokott a jojó effektus kialakulni (egy ideig gyorsan fogy, majd stagnál, később pedig rohamosan hízik, végül pedig több lesz, mint amikor elkezdte az fogyókúrát).
Fogyni vágyók esetén érdemes úgy megválasztani a napi kalóriakeretet, hogy a BMR érték felett kb. 100 kcal-val legyen a napi keret, de ezt sem fix keretként kell beállítani, hanem addig kell állítgatni a heti fogyás mértékét, amíg ki nem jön ez az érték. Erre azért van szükség, mert míg fix keret esetén több kg fogyás után is ugyanannyi marad a napi keret, míg a heti fogyás beállításánál a súllyal együtt csökken a napi keret. A súllyal együtt amúgy a BMR is csökken, de lassabb mértékben, mint a napi keret, így egy idő után utolérheti a napi keret a BMR-t. Minden 5-10 kg leadott felesleg után érdemes újra beállítani a heti fogyás mértékét, hogy a napi keret mindig a BMR felett legyen.
A heti fogyás mértéke 0,1-0,7 kg között változhat. 1 kg feletti heti fogyás esetén már biztosan van jelentős mennyiségű izomvesztés is. Kisebb mértékű fogyás esetén kisebb az esélye, hogy izomból fogyjunk megfelelő mozgás és megfelelő folyadékbevitel mellett. Emellett a nagyobb túlsúllyal rendelkezők esetén számolni kell a bőr visszahúzódásával is, ami az előző mondatban említett két tényezőtől függ (a genetikától is, de az előbbi két dolgot tudjuk befolyásolni).
Gyakorlatilag bármit lehet enni a kalóriaszámlálás alatt, nem tilt semmit sem, csak megfelelő mértékben kell fogyasztani betartva a napi keretet. Mégis vannak bizonyos dolgok, amiket érdemes kerülni. Ilyenek az üdítőitalok, az alkoholos italok, a feldolgozott fehér cukorból és/vagy fehér lisztből készült ételek (péksütemények, fehér kenyér, bolti édességek, stb.), a tésztafélék, a porok (leves porok, üdítő porok, stb.), félkész vagy kész tartósított ételek (pizza, elősütött burgonya, stb.).
Az étkezéseknél ügyelni kell a makro- és mikro-tápanyagok bevitelére. A makro-tápanyagok körébe tartozik a fehérje, a szénhidrát és a zsír. Ezek arányát érdemes fogyókúrás beállításon hagyni. Ez az arány 20% fehérje, 50% szénhidrát, 30% zsír.
A fehérjékről annyit kell tudni, hogy nagyon fontosak a szervezet számára. Vannak lassan és gyorsan felszívódó fehérjék. Ezekből min. 1g/ttkg (1 grammot a testtömeged kg-ban mért száma alapján) mennyiséget kell elfogyasztani (a létminimum 0,8 g/ttkg, kemény edzések során sem érdemes szerintem 1,8 g/ttkg fölé menni). Fontos fehérjeforrások: halak, sovány húsok (csirke, marha, pulyka, vadhúsok), zsírszegény sajtok, sovány túrók, tojás, joghurt, kefir, tej. Ezek állati eredetű fehérjék. Növényi eredetű fehérjék a szója, a mogyoró, a borsó, a paszuly.
Az állati eredetű fehérjékből kellene inkább fogyasztani.
A szénhidrátokról annyit érdemes tudni, hogy elsődleges energiaforrása, de nélkülözhető. Ez azt jelenti, hogyha minimális szénhidrátot vinnénk be, de mellette sok zsírt és fehérjét, akkor a szervezet el tudna lenni e nélkül is. A szénhidrátokat 3 csoportba soroljuk a GI (glikémiás index) alapján: lassan, közepesen és gyorsan felszívódó szénhidrátok. Ezt az osztályozást elsősorban a cukorbetegeknek találták ki. A leggyorsabban a szőlőcukor szívódik fel (aminek 100 a száma) és ehhez van minden szénhidrát viszonyítva. Minél kisebb a száma, annál lassabban szívódik fel. Erre azért van szükség, mert a szénhidrátokat a szervezet szinte azonnal feldolgozza, de a felszívódást követően a szervezet inzulint kezd termelni. Túl nagy adagok esetén egy idő után már nem lesz képes megfelelő mennyiséget termelni (később pedig semennyit sem) és így alakul ki a kettes típusú cukorbetegség. A szénhidrátok közül a gyors felszívódásúak emelik meg legjobban az inzulinszintet, míg a lassú felszívódásúak alig, ezért érdemes nagyobb mennyiségű lassú felszívódású szénhidrátot fogyasztani. Ilyenek pl.: a rizs, a burgonya, a gyümölcsök és zöldségek nagyja, a teljes kiőrlésű lisztből készül pékáruk. A lassú felszívódású szénhidrátok további előnye, hogy hosszabb ideig látja el a szervezetet egyenletesen energiával (a gyors felszívódásúak maximum 45 percig, a lassú felszívódásúak akár 3-5 órán keresztül is mennyiségtől függően). A fogyás során a szénhidrát értékét célszerű minél alacsonyabbra csökkenteni, de itt is van egy létminimum, ami az agynak és az izmoknak kell (ez az érték kb. 130 g). Ezen érték felett kellene fogyasztani, de azért ne túlságosan sokat. Ajánlott szénhidrátok: burgonya, rizs, teljes kiőrlésű kenyerek, zab, köles.
A zsírokról annyit érdemes tudni, hogy nem minden zsír káros. Vannak telített és telítetlen zsírok (az utóbbiakból van egyszeresen és többszörösen telítetlen). A telített zsírok szinte azonnal beépülnek jelentősebb átalakítások nélkül és ezek a káros zsírok. A telítetlen zsírok közül a többszörösen telítetlen zsírokat szeretjük jobban, mert azoknak csak egy kis része alakul át telített zsírrá, a többit a szervezet felhasználja energiaként. Van még egy csoport, ami az utóbbi néhány évtizedben alakult ki, ezek az ún. transz-zsírok. Ezeket a hidrogenizálás hozta létre, aminek a célja, hogy margarinok szilárdak maradjanak és tovább legyenek tárolhatóak. Erre semmi szüksége nincs a szervezetnek. 2,5 gramm feletti fogyasztása naponta többszörösére emeli a szívinfarktus kockázatát. Általában a majonézben, margarinokban és az olajokban találhatóak meg (bár egyre inkább korlátozzák a mennyiségüket). A zsírsavakról annyit érdemes tudni, hogy vannak rövid, közepes és hosszú láncú zsírok. A hosszú láncú zsírokat a szervezet már nem bontogatja és egyből beépíti (ezek általában a telített zsírok), a közepes és rövid láncúakat pedig levágja és csak egy kis részükből lesz telített zsír, a többi részéből pedig energiát nyerünk ketonok formájában. A zsírbevitelnél érdemes figyelni a telített és telítetlen zsírok arányára. Ezek aránya 70%-30% legyen a telítetlen zsírok javára. A zsírok közül érdemes kerülni a napraforgó olajat és a disznózsírt. Kiváló zsírforrások: a hal, a szárnyasok zsírjai, a növényi zsírok nagyja (kókuszzsír, repceolaj, stb.). A telítetlen zsírok közül az omega 3 és omega 6, ami különösen ismert és nagyon hasznos a szervezet számára. Főzésre a kókuszzsír a legjobb választás jelenleg. Zsírokból min. 0,5 g/ttkg-ot kellene fogyasztani és lehetőleg ne menjen 1,5 g/ttkg fölé, mert az már káros (az ideális zsírbevitel 0,7-1 g/ttkg sporttól függően /állóképességi sportolóknak az 1 felé kellene húznia/).
A fentebb részletezett dolgok voltak a makro-tápanyagok (fehérje, szénhidrát, zsír).
Az étkezéshez hozzátartozik a megfelelő folyadékbevitel, ami a testtömeg függvényében változik. Ez az érték literben a testtömeg 20-adát jelenti minimum naponta férfiaknál, nőknél mínusz fél liter naponta.
A rostok bevitelére is érdemes figyelni. Ezek az emésztésnél játszanak nagy szerepet (segítik és gyorsítják), ezzel gyorsítják a fogyást. Jó rostforrások: köles, zab, kukorica.
A mikro-tápanyagokról is érdemes még pár szót említeni. Ezek a vitaminok és ásványi anyagok.
A vitaminok közül a zsírban oldódó vitaminokat ne adagoljuk túl (ezek az A-D-E-K vitaminok), míg a vízben oldódókból az ajánlott bevitel többszörösét is lehet fogyasztani, mert a vizelettel távozik a fölös részük, emiatt nagyon nehéz túladagolni. Jelentős mennyiségű vitaminokat csak mesterségesen lehet bevinni, a növényekben és gyümölcsökben lévő vitaminok általában nem elégségesek a szervezet számára (túl kevés van bennük és a vitaminok nagyja a héjban található, amit a legtöbbször levágunk, így még kisebb bevitelhez jutunk)
Az ásványi anyagokról annyit, hogy ugyanúgy segítik a szervezetet, mint a vitaminok, de ezeket könnyebben be lehet vinni. A csapvízben is találhatóak kb. 50 mg/l oldott ásványi anyagtartalom. A részletekbe nem mennék bele, de amik az edzés során fontosabbak lehetnek a következők: kalcium (izmok működése miatt), magnézium (idegrendszer működése miatt), cink (izomrendszer működése miatt), nőknél fontos még vas (menstruáció során jelentős mennyiség ürül ki, így pótolni érdemes), magas vérnyomásosoknak pedig a nátriumot érdemes kerülni. Arra érdemes figyelni, hogy vannak egymást segítő és egymás felszívódását gátló kombinációk. Az utóbbi közé tartozik a kalcium-cink páros (a kalcium blokkolja a cink felszívódását), a kalcium-magnézium páros (a magnézium csökkenti a kalcium felszívódását). Ezekből, ha mindkettőt akarjuk szedni, akkor a két elem közötti bevétel között teljen el min. 3 óra. Felszívódást segítő kombinációk pl.: a magnézium és a b6 vitamin (az utóbbi segíti a beépülést). Ásványi anyagokból az ásványvizekben és izotóniás italokban nagyobb mennyiség található. Ezeket is nehéz túladagolni és a mennyiségüket a sport intenzitásával érdemes növelni/csökkenteni. Magas ásványi anyagtartalmú ásványvizeket érdemes fogyasztani, viszont ezekből kevés van a boltok polcain (ezek az 1500 mg/l feletti oldott ásványianyag-tartalmú vizek). A boltban általában az alacsony vagy közepes ásványianyag-tartalmú vizeket lehet kapni (az előbbi 500mg/l alatti, az utóbbi 500-1500 mg/l közötti oldott ásványianyag-tartalommal bír).

10 éve
#5542
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5541 számú posztjára
Nagyon szívesen, és remélem a fiadnak is ízleni fog ha elkészíted. Azt mondtad, hogy cukkinit időnként lehet kapni nálatok, és ezért gondoltam, hogy hátha érdekel.

A sajtból az a jó sajt persze általában amelyik drágább. Én ezt mindig termelőtől veszem ha rántani akarom, egyébként meg a füredi trappistát, mert annak elég baráti a kalóriája, és őszintén megmondom, hogy nekem nagyon ízlik.

10 éve
#5541
Bojtika 3
Megnyílt, és köszönöm szépen, feltétlenül kipróbálom a cukkinit is alkalomadtán!

10 éve
#5540
Bojtika 3
Köszönöm, megérkezett!

A rántani való sajtban se tudom igazán, mi van... :D

De majd megoldjuk.

Most vacak az idő, de el kell mennem boltba. tegnap a fiam vásárolt, de kicsit ügyetlenül. Ma időre készen kell lennem az ebédjével, mert ahogy a munkából hazaért, csak enni lesz ideje és fordul vissza az edzésre.

10 éve
#5539
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5537 számú posztjára
Elküldöm!

10 éve
#5538
ErzsikeX
Bojtika! Én sem bízom a boltban vásárolt fél kész ételekben. Eszembe se jut, hogy vegyek. Nem tudni mi van benne. Csak a magam által készített ételeket esszük. :)

10 éve
#5537
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5535 számú posztjára
Köszönöm szépen, inkább majd megkeresem. (Vagy elküldöd mailben.)

Nem tudok olcsó trappistát venni, a bolti rántani való sajtokban meg nem bízom, hogy az tényleg sajt.
De egyszer rászánom magam, a panírozottban se tudjuk, mi van!!!

10 éve
#5536
ErzsikeX
Sziasztok!
Minden rántott dolgot sütőben sütök, kivéve a gombát, annak egyébként is alacsony a kalória tartalma. Trappista sajtot még nem sütöttem sütőben, Nekem általában az van itthon, meg ementáli. Már a neten láttam, hogy vannak kimondott rántani való sajtok is. Kerestem is az üzletben, de nem volt. A rántott húst meg az egyéb rántani való dogokat úgy csinálom, hogy a rost serpenyőmet bekenem vékonyan olajjal. Először a húsra spriccelek egy keveset, majd a másik felére is. Irány a sütő. Az egyéb rántott dolgokat is így csinálom. Bevallom jobban is ízlik. A krumplit meg felteszem főni. Természetesen hasábokra vágva. Mivel gyorsan főlő, a forrástól számítva 10 percig főzöm. Kiszedem a vízből, és a teflon serpenyőben kevés olajon megpirítom. Ez ugyanaz, mint a fiúké, mégis egy kicsit más. :D. Gonoszka megkérdezném. A sütőben sütött rántott sajtnak mennyi a kalória értéke? Ha ismét rákívánok megcsinálnám. A sima rántott sajtot úgy csináltam, hogy először tojásba, lisztbe megint tojásba és zsemlemorzsába forgatom. Nem tudom ez mennyire igaz a sütőben sütöttre.
A másik fő táplálékom a melegszendvics. Csináltam már gombapástétomot. Egyenlőre fagy. Most olyat eszem, hogy 2 vékony szelet fehér kenyeret megkenek vékonyan rámával. A fehér kenyerek 1 szeletnek felelnek meg, mert fél kilós kenyeret veszünk. A rámára 12%-os tejfölt kenek, arra paradicsomot teszek, majd egy kevés reszelt sajttal megszórom. Irány a sütő. Isteni. :D

10 éve
#5535
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5534 számú posztjára
Bojtika! Pedig nagyon egyszerű, és sütőben sütve még nem fogy annyi olaj sem, és nagyon finom. Mindent egyébként úgy kell csinálni mint a zsíradékban sütöttnél, azaz a tojásba, zsemlemorzsába duplán forgatni. Sütőpapírt kikenni olajjal, rá a sajtok, aztán a tetejüket is megkenni, és mehet az előmelegített sütőbe 20-25 percre. Én termelőtől szoktam venni a piacon a rántani való trappista sajtot. Ha szeretnéd, akkor belinkelem Neked is a receptet hogy megnézzed, csak tudod, hogy a NoSalty hisztis, így most nem teszem fel, csak ha érdekel.

10 éve
#5534
Bojtika 3
Válasz ErzsikeX #5532 számú posztjára
Erzsike, ez remek! Ügyesen csinálod, igazad is van.

A hasábburgonya azért lehet, ha sütőben sütöd, de ha a "fiúknak" hagyományosan kisütöd, magadnak meg főzöl kevés krumplit, úgy is jó.

Nem tudom már, melyik topikban, de Gonoszka írt a sütőben süthető kirántott dolgokról. Húst én is sütöttem már úgy, az bevált!
De azt hiszem, a fagyasztva vett rántott sajt nem süthető úgy, én éppen azt sütöttem a fiamnak holnapi ebédre, hagyományosan olajban. Elviszi a munkahelyre, mert az ottani mikróban meg fogja tudni melegíteni. Egy darabot megettem a 8-ból, nagyon is szeretem, de régen ettem már. Én magam nem merek sajtot panírozni, ez a fagyasztott meg ki tudja milyen sajtból van... ritkán veszek.

10 éve
#5533
Gonoszka1
Válasz ErzsikeX #5532 számú posztjára
Szia! Biztos, hogy szépen alakulsz ha már az orvos is észrevette a fogyásod. Gratulálok a 6 kiló minuszhoz! Teljesen igazad van, a fogyás nem lóverseny, és a gyors fogyásnál a veszély is ott van a jojozásra.

10 éve
#5532
ErzsikeX
Sziasztok!
Olvasgatlak Benneteket, hogy ki milyen nyers anyagokat használ a főzésnél.
Bevallom őszintén, hogy a Párom és a fiam miatt nem változtattam a főzési és az étkezési szokásaimon sem. Annyit, hogy hasábburgonyát rántott sajtot és sütiket nem eszem. Ha az utóbbira rákívánok akkor is csak egy kis szeletkét fogyasztok.
Egyszer fanyalodtam rá a sajtra és a krumplira, de délben és nem este. Per pillanat úgy látom, hogy ritkán lehet enni. Egyébként a rántott dolgokat lájtosan készítem el magamnak. A krumplit is. Mióta itt vagyok több, mint 6 kg-val könnyebb lettem. Fittnesz terem nincs. Torna meg gyógytorna. Most már folyamatosan végzem a házi munkát. Igyekszem nem túl lépni a kalória keretemet. Nem régen voltam orvosnál. Meg is jegyezte, hogy miért fogytam le. Mire én: Szándékosan csinálom. Mindent elmeséltem neki. Azt mondta, hogy fel fogja hívni a betegei figyelmét. Tehát szemlátomást vékonyodom. :D Mindezt éhezés nélkül. Főzéshez étolajat használok ugyan úgy ahogy mindig is tettem. Bevallom nem vagyok híve a gyors fogyásnak. A tervezett súlyomat a következő év márciusára tettem. Üdv.

10 éve
#5531
Bojtika 3
Nem eszem semmi szín alatt hizlalt májat.

Nézd meg jól, ez a zsírmáj. Ha nem vágnák le, belepusztulna.

Ha azt nézed egyébként, egy vacakabb felvágott is kerül 1500-ba vidáman!
Majd megkukkolom, itt hogyéadják a kacsamadarat. :D

10 éve
#5530
trkmz
Válasz Bojtika #5529 számú posztjára
Nem akarok hülyeséget mondani, de legutóbb 2 szép darab kacsacombot 1500-2000 Ft között láttam. Ha azt nézem, hogy ez nálunk egy vacsorára lenne elég, akkor eléggé drága.
Kacsazsíros finom friss kenyér, paradicsommal vagy almával... Vagy egy kis kacsatepertő! Na meg persze a kacsamáj is nagy kedvenc :D

10 éve
#5529
Bojtika 3
Alkatrészenként azért olcsóbb, nem?

Én még nem sütöttem kacsát, olyan fura az a comb a hentesnél. Pedig a kacsazsír nagyon jó, semleges íze van.

Én sütöttem úgy sertéshúst, hogy egy nagyon szép darab húst éles és hegyes késsel egyetlen nagy szeletre vágtam, a hús külső szélétől indulva, csigavonalban befelé haladva. Csak a szelet vastagságát figyeltem közben, hogy egyenletes legyen, nem nehéz, ha tényleg éles a kés.
Elterítettem rajta fűszeresen előre picikét megpárolt vöröskáposztát, majd feltekertem mint a bejglit. Pár helyen összetűztem, és be a sütőbe.
Mivel ez már régen volt, nem emlékszem a részletekre, de lehet, megsütöm újra, de már sütőzacskóban.
Bár igazán éles késem nincs. Lehet, megkérem a hentest...

10 éve
#5528
trkmz
Válasz Bojtika #5527 számú posztjára
Én nagyon szeretem a savanyú káposztát mindenféle formában. Nem is drága, és a kalória értéke is egészen barátságos. Azt hiszem, hogy a hűvösebb időben gyakran fog az asztalunkra kerülni. Amit régóta szeretnék kipróbálni, az a pataki tálban, savanyú káposzta ágyon sült kacsacomb. Csak hát a kacsa nem olcsó mulatság...

10 éve
#5527
Bojtika 3
Válasz trkmz #5526 számú posztjára
Azért simán lehet grízből is, hiszen (főleg, ha nem gyakran készül) annyi gríz még elfér az emberben. :D

No csakugyan, a fiam vajon hogy áll a székelykáposztával? Nem tudom, de szerintem ő sem.
Nem tudom, mit főzzek holnap, ráadásul pénzt is várunk (már nagyon), el kell menni majd vásárolni.
Csütörtökön a munka után hazaér, jóformán fordul is vissza, kemény edzése lesz, és csak éjfél körül fog hazaérni, mert ilyenek a buszjáratok. Ki kellene találni valamit, mert a munkahelyen nincs még ebédje.

10 éve
#5526
trkmz
Válasz Bojtika #5525 számú posztjára
Na, azt szerintem még nem is készítettem neki. Azt sem tudom, hogy szereti-e. Ma székelykáposzta volt a menü, mondjuk ezen nem sokat változtattam, csak szép sovány husiból készült és 10%-os tejföllel. Na meg a zsiradékot is minimálisra csökkentettem.

10 éve
#5525
Bojtika 3
Legközelebb a grízgaluska is lehet kicsit sötétebb...:D

De az én fiam sem vette észre, hogy rántás helyett zabkorpás habarás van az ételben.

Sőt, puding-szerű nasit is lehet a jóóó zabkorpából készíteni.

10 éve
#5524
trkmz
Válasz Bojtika #5523 számú posztjára
Nem csak hogy nem szúrta ki, de én előre szóltam is neki, hogy ez most nem olyan, mint máskor és ha nem ízlik, akkor majd csinálok neki mást. És még így is megkérdezte, hogy most milyen változást kellett volna észrevennie :D

10 éve
#5523
Bojtika 3
Hurráááá, ha a ház ura nem szúrta ki, akkor ez is kiállta a próbát. :D

10 éve
#5522
trkmz
Jelentem, egész jól sikerült. Kicsit pótolnom kellett ugyan zsemlemorzsával, mert nem lett elég a zabkorpa, ami itthon volt. Először csak magában kóstoltam, féltem is tőle, hogy a páromnak nem fog tetszeni, mert nem volt annyira intenzív a májas íz, de végül a levesben észre sem vette, hogy valami változás lenne. :)

10 éve
#5521
trkmz
Most jött el az ideje, hogy kipróbáljam a májgaluska levest zabkorpával. Remélem, hogy jó lesz, ha a túrógombócban működik, akkor ennek is sikerülnie kell. Majd beszámolok a végeredményről :D

10 éve
#5520
Gonoszka1
Válasz trkmz #5519 számú posztjára
Igen, mert a túlsúlyoddal Neked az volt a "normális". És amikor a fogyással ezek a dolgok újra már könnyebben mennek, akkor ébred rá az ember, hogy jééééé, nekem ez is megy.

10 éve
#5519
trkmz
Válasz Gonoszka1 #5518 számú posztjára
Az volt a legfurcsább az egészben, hogy először fel sem tűnt, mert ez így természetes. Aztán belegondoltam, hogy vajon mennyi ilyen "apróság" lehet még az életemben, amihez alkalmazkodtam, megszoktam, pedig nem kellene úgy lennie, mert nem az a normális...

10 éve
#5518
Gonoszka1
Válasz trkmz #5517 számú posztjára
Ez nagyon szép eredmény, mert igenis a Te esetedben ez egy nagy haladás, hogy már nem volt megerőltető felmenni a második emeletre. És a kilók is szépen apadnak, nem kell elégedetlenkedni, mert majd mire észbe kapsz, addigra már mindenki észre fogja venni, hogy karcsúbb vagy, mert fogytál. És Te is észre fogod venni, csak mindenki a saját fogyását veszi észre a legkésőbb.

10 éve
#5517
trkmz
Mai sikerélményem: A suliban már harmadszor mentem föl a második emeletre, mire feltűnt, hogy kapok levegőt, nem lihegek, mint két és fél hónapja... Ha a kilók nem is szaladnak lefelé, ezeknek az itthoni tornáknak máris van valami eredménye. Tudom, hogy ez másoknak természetes, nem tizenöt emeletet másztam meg, de nekem már ez is valami :)

10 éve
#5516
Gonoszka1
Válasz bmati #5515 számú posztjára
Szép hosszú lett most már! valahogyan ki kellene ezt a két hozzászólást másolni valami olyan helyre ahol nem kellene keresgélni, mert már jó sokat kell visszatekerni. Valami olyan helyre, ahol az ide látogató, regisztráló beleszalad mindenképpen. Valamilyen ötlete valakinek?

10 éve
#5515
bmati 108
Bővítettem az edzésekről szóló hozzászólásomat az aerob és anaerob edzésekkel, akit érdekel, az olvassa el (hátha valamit kifelejtettem, mert előfordul). :/

10 éve
#5514
Bojtika 3
Válasz Aranyos #5511 számú posztjára
Itt van velük a fiam! :D Ez alatt a 4 nap alatt sem volt gond.

10 éve
#5513
teper
Válasz devilk #5512 számú posztjára
Mondjuk elég fontos, hogy lehetőleg ne is billegjen, legyen stabil, ha már négy lába van, akkor mind a négy legyen lent, a kizárólag kemény valamin. Legyen versenyben a Beurer is, az sem rossz, de nálam többször jött ki jobbnak az Omron vagy csak nem olvastam el mindent. Ha Omronos leszel tudok pár tanáccsal szolgálni a méréssel kapcsolatban :)

10 éve
#5512
devilk
Válasz teper #5510 számú posztjára
Köszi a tippet! :)

Nem szívatlak. :D Mértem magam padlón, csempén és más eredményt hozott ki úgy, hogy nem billegett. :P

10 éve
#5511
Aranyos
Válasz Bojtika #5380 számú posztjára
Mi lesz a 4 lábúiddal?

10 éve
#5510
teper
Válasz devilk #5506 számú posztjára
Te most szívatsz minket...? Kemény felületen érdemes mérni :)

10 éve
#5509
teper
Válasz devilk #5493 számú posztjára
Annak idején alaposan kürülnéztem, és olvasgattam. Az OMRON BF511-el biztosan nem fogsz mellé, elég pontos. Sokkal drágább cuccok hasonló eredménnyel mérnek.

10 éve
#5508
trkmz
Válasz Bojtika #5505 számú posztjára
Én a fürdőszobaszekrény alatt tárolom, pont befér alá. És olyan nagy csempék vannak, hogy szépen rá tudom állítani egyre, így stabilan áll. Gondolom aznap reggel még kómás voltam, nem figyeltem, hogy pontosan helyezzem el, így sikerült rosszul mérni.

10 éve
#5506
devilk
Válasz Bojtika #5500 számú posztjára
Tuti!
Ma azon gondolkoztam, hogy szétverem és kidobom az udvarra... Csempén, padlószőnyegen, parkettán érdemes mérni?

10 éve
#5505
Bojtika 3
Válasz trkmz #5503 számú posztjára
Én előhúzom az ágyam alól (mert nem szabad élére állítani, tudjátok ugye?), és addig húzgálom és billegtetem, amíg fixen nem áll.

10 éve
#5504
Bojtika 3
Válasz citromtorta #5501 számú posztjára
Látod? Sokan hiszik azt, hogy "könnyű"... és "kis tiszta hús"...
Ezért is szoktuk megkérdezni a nagy zsírarányról panaszkodókat, hogy mit szokott enni általában.
Az a baj, hogy olyan "mintaétrend"-et ír le, amiről tudja, hogy jó lesz. Mert ha naponta úgy étkezne, akkor nem lenne gondja a zsírral...vagy ha tényleg pár napot őszintén írna le, akkor tudnánk tanácsot adni. De virslit még csak egyetlen megátalkodott tag írt, sőt ragaszkodott is hozzá. :D Emlékezetes maradt a szóhasználata. :D

10 éve
#5503
trkmz
Válasz Bojtika #5500 számú posztjára
Egyik reggel meglepően alacsony számot láttam, rögtön gyanús is lett. Aztán láttam, hogy a mérleglába pont a két csempe közötti résben van... :(

10 éve
#5502
trkmz
Válasz Bojtika #5499 számú posztjára
A negyedik sodorja a tésztát, az ötödik tekeri a fára... :D
Köszönöm, ne fáradj a recepttel, elkértem már a néniktől. Viszont sosem csináltam meg, mert sajnos lakásban nincs lehetőség arra, hogy faszénen süssem. És egyébként is jobb nekem, ha távol tartom magam tőle, így nincs kísértés :D

10 éve
#5501
citromtorta
Válasz Bojtika #5494 számú posztjára
Akkor mindent bele Bojti! Jó sok elfoglaltságod lesz akkor a jövőben. Azért reméljük sokszor itt leszel velünk!!!

Leírom az egyik mai meglepődésemet. Ritkán eszek virslit-talán havonta-kéthavonta 1X, mióta használom a bázist még nem is kívánkoztam rá-ma reggelig. Amikor beírtam, a zsírkeretemet lenullázta egész napra.....azt hittem rosszul látok ....a fene gondolta hogy ilyen rengeteg zsír van benne:((((-pedig ráadásul a minőségi változatát vettem amiben a leírás szerint hús is találtatik.... Rögtön nem is ettem meg csak a felét a tervezettnél...még jó hogy előre megnéztem...:)

10 éve
#5500
Bojtika 3
Válasz devilk #5498 számú posztjára
És tuti nem billeg semmilyen irányba, és vízszintesen áll?

10 éve
#5499
Bojtika 3
Válasz trkmz #5497 számú posztjára
Van torockói könyvecském, receptek is vannak benne... :D Faszénen kellene sütni, társasággal: az egyik forgatja, a másik legyezi a parazsat, a harmadik olvasztott vajjal kenegeti a kürtőst.
A többiek meg tanácsokat osztogatnak.

Kiírjam a receptet? :D

10 éve
#5498
devilk
Köszönöm! Nem kell nekem semmi cicó, de az vicc, hogy a mostani mérlegem 3 különböző súlyt mutat (de nem ám pár dkg eltéréssel)!!!

10 éve
#5497
trkmz
Én nagyon szeretem a kürtős kalácsot. Viszont csak az igazi erdélyit. Nem arra gondolok, ahol a fabódé oldalára ez van kiírva, hanem amit erdélyi nénik sütnek nálunk a nyári táborban, igazi parázson. A tésztán finoman roppan a karamellizálódott cukor, majdnem olyan, mint a dobostorta teteje :D A többit én sem szeretem.

10 éve
#5496
Bojtika 3
Válasz bmati #5495 számú posztjára
Bmati, én sem azért vettem olcsó "okosat", mert hittem benne, hanem, mert már a sima súlykijelzős digimérleg jóformán nehezebben kapható. :D
A normálisabb mechanikus és az olcsó digitális közel egy árban van.

10 éve
#5495
bmati 108
Válasz devilk #5493 számú posztjára
Az ilyen testzsírszázalék-mérős mérlegekre nem feltétlenül érdemes beruházni (esetleg ha van rá kereted), mert eléggé pontatlanok és otthon is le tudod mérni, hogy mekkora a testzsírod (ha nagyon pontosan akarod mérni, akkor arra kell egy 7 pontos mérés, de ahhoz már 1 ember kell segítségnek).
Márkában nem tudok segíteni, de szerintem annyira nagy különbségek nincsenek közöttük. Amire érdemes figyelni még az az, hogy meddig terhelhető, 0,1 kg-os (100g) pontosságú legyen és 4 ponton mérjen, illetve, hogy milyen elem kell bele és az van-e a környéken. :P

10 éve
#5494
Bojtika 3
Válasz citromtorta #5491 számú posztjára
Germanisztika szakos vagyok, ME BTK. Levelező tagozat.

Ami azt jelenti, hogy legalább péntek estémet ott töltöm, de a nappalis kollégisták meg olyankor mennek majd haza. Keveset fogok találkozni a most megismert társasággal.
Hogy milyen tárgyakat vehetek fel egyáltalán, az elektronikus rendszerben majd a jövő héten fog megjelenni. Most rajtlázban ég mindenki. :D (A nappalisoknak külön fontos, hogy ki-ki minél hamarabb lecsapjon a jó tárgyakra, mert szűk a létszám-keret. A levelezőn kicsit lazább.)

Teper! Még a yuko-győzelem is győzelem.... :D (én se rajongok a kürtősért, magamnak sütni macerás, megvenni drága az íz-értékhez képest.)

Devlik: tapasztalat szerint a több memóriás, ilyenolyan profi és 30 ezernél kezdődő mérlegek az egyik kategória.
A 6-7 ezer pénzért kaphatóak nem tudnak többet, mint a 3 ezresek. Nézegess az árgép-en, vagy csapj le egy teszkósra.
Az enyém egy BEEZ, 3 ezer volt futárköltséggel együtt. (Nincs a közelemben teszkó.)

10 éve
#5493
devilk
Sziasztok!

A digitális személymérlegem kezdi megadni magát. Milyet és hol érdemes venni, ami pontos és jó? :D

Üdv

10 éve
#5492
teper
Válasz Bojtika #5489 számú posztjára
Szia Bojti! Jelentem legyőztem a kürtős kalácsot, de talán éppenhogy félvazari lehetett a javamra, nem az én műfajom :)

10 éve
#5491
citromtorta
Válasz Bojtika #5489 számú posztjára
Bocsi hogy belekotyogok. Megkérdezhetem, hogy milyen szakra fogsz járni? Elnézést, ha már írtad csak lemaradtam.....

10 éve
#5490
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5489 számú posztjára
Azt már tudod, hogy milyen tárgyakat akarsz felvenni?

10 éve
#5489
Bojtika 3
Pénteken épp odaérek délelőtt, és délutánig vannak órák.
Szombaton reggel kezdődik, kora délutánig tart, de részleteket még most nem lehet tudni, majd jövő hó 5.-étől kezdődően lehet a tantárgyakat is felvenni.

10 éve
#5488
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5487 számú posztjára
Akkor sűrűn fogsz menni. És gondolom ilyenkor egész nap vannak órák.

10 éve
#5487
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5486 számú posztjára
Igen, szerintem az ágyneműt rábízom a kislányra, csukja a szekrényébe. Az nem nagy csomag, nem szeretném a helyét sem foglalni. Bár hivatalosan, a szállást kérőnek adnak ágyneműt is, majd kiderül, ez hogyan megy.
Az órarend függvénye, hogy mikor kell menni, én úgy számítom, hogy minden hétvégén.

10 éve
#5486
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5485 számú posztjára
És akkor ott hagysz magadnak gondolom ágyneműt meg ilyen dolgokat, vagy ezeket mindig cipelned kell magaddal? És milyen időnként kell majd bemenni? És persze, hogy nem mindegy ki alszik az ember ágyába!

10 éve
#5485
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5483 számú posztjára
Igen, ide fogok járni!
Volt étel, de az igénybevételhez képest kevés. És ha begyűjtött is az ember belőle tartalékot, azt nem volt idő megenni. a nap végére meg már buli volt meg ivás.
A szobában azért volt tartalék, a kis "futós lányomnak" is.
A fiam lesz a pesztra, és a kollégiumban aludhatok ilyenkor. A pótlányom kollégista lesz. Megbeszéltük, ha ő hazamegy a hétvégére, az ő ágyába kérem magam, végtére is neki sem mindegy, ki alszik az ágyacskájában. :D Majd megtudjuk ennek a lehetőségét.
(Sok kollégiumot kiadnak szálláshelynek egyébként.)

10 éve
#5484
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5482 számú posztjára
Beköltözöl a szállóba, vagy csak azokra a napokra amikor órákra mész? És mi lesz az állatkáiddal? A fiad lesz a kutya-cica pesztra?

10 éve
#5483
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5481 számú posztjára
Gratulálok! Akkor csak buli volt, de enni nem etettek? A legjobb fogyókúra, mert nincs kisértés!

Szép a környezet. Ide fogsz járni?

10 éve
#5482
Bojtika 3
Még a jövő héten látom majd az egyetemi rendszerben, mi lesz az órarend.
Egyelőre annyit tudok, hogy péntek és szombat reggeltől lesznek óráim, és kedvezményes szállásom lesz a koliban.
Kell vennem miskolci diákbérletet is, meg fogja érni. Ez is még a diákigazolvány függvénye, ami már folyamatban van.
Rövid az idő a hivatalos papír kézhez vétele és a beiratkozás között, elég túlterhelt az egyetemi rendszer.

10 éve
#5481
Bojtika 3
Most mértem, a derekam két centit "hagyott" a gólyatáborban.

https://www.facebook.com/me.megazin/photos/pcb.669925786456111/669916349790388/?type=1&theater

10 éve
#5480
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5479 számú posztjára
Miskolcon még sosem jártam. Én Debrecenbe jártam, így azt a város valamennyire ismerem (már amennyire emlékszem ilyen hosszú idő után). De a fényképet akkor az jó ha otthon meg tudjátok oldani. És legközelebb akkor mikor mész?

10 éve
#5479
Bojtika 3
Igen, és szóltam előre, hogy a beiratkozási tájékoztatón nem leszek ott. Oda kellene fényképet vinni, és az érettségi bizonyítványt eredetiben, de majd viszem később.
Maga a beiratkozás eleve elektronikusan zajlik.
Képet tudunk itthon is csinálni a fiam segítségével, de ha valódi igazolványkép kellene, azt alkalomadtán biztosan meg lehet oldani az Egyetemvárosban is, ami külön miskolci városrész a sok épülettel, a sportpályákkal. a Ligettel...

10 éve
#5478
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5477 számú posztjára
Akkor tényleg jó nagy társaság volt. Persze nehezen jegyzi meg az ember a neveket első hallásra (sajnos én is így vagyok ezzel), és aztán mindig egy kicsit kínos, hogy az ember nem tudja a nevét amikor meg akar szólítani valakit.

Persze, mert Te is kedves és barátságos vagy, és az ember azt kapja legtöbb esetben vissza mint amit ad.

Akkor lesz tennivalód bőven. Fényképet tudsz valahol a közelben készíttetni, vagy hogy tudod megoldani? Neten keresztül intézed a beíratkozást?

10 éve
#5477
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5471 számú posztjára
Sok névből csak a keresztnevet tudom. Igyekeztem minél többekkel legalább pár szót váltani.
Egészen végig a kedvességet, a barátságot éreztem magam körül.

Még hazafelé a vonaton is volt egyetemi társaság, sok szép régi diáknótát sikerült legalább részben megtanulnom. Szerencsére a neten is fent van néhány, és majd megveszem a daloskönyvet is.
Most pihenek még, de a jövő héttől már figyelnem kell a beiratkozási tennivalókra. Tantárgyakat kell felvenni, regisztrálni...
Kell készíteni fényképet is.
Hogy összesen hányan lehettünk, nem is tudom, mi a Bölcsészkar egyik "család"-jában voltunk gólyák 11-en. De négy család volt, és a többi kar gólyái (bányász, gépész, kohász, egészségügyi, jogász)...

10 éve
#5476
Orchidea70 1 83
Válasz Gonoszka1 #5474 számú posztjára
Igen

10 éve
#5474
Gonoszka1
Válasz Orchidea70 #5473 számú posztjára
Törölhetem?

10 éve
#5471
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5468 számú posztjára
Igen, nem csodálom ha napi 2 óra alvások után kimerült vagy. Hányan voltatok összesen? Mindenkivel összebarátkoztál, vagy csak a szobatársaddal? Az sem csoda, hogy a fiatalok mellett nem mertél nagyon jelentkezni a versenyre. Azért még ha nem is sportolnak, az életkoruk mindenképpen előny.

10 éve
#5470
Mindy1982
Válasz Bojtika #5457 számú posztjára
De jó! Gratulálok! Meg is nézem a sikersztorikat :)

10 éve
#5468
Bojtika 3
Egész nap foglalkoztattak minket, és utána végre lehetett bulizni, a vége az volt, hogy úgy két órát aludtunk körülbelül naponta.
Volt egy sportnap, mert gyönyörű felszereltségű az Egyetem, de ahol lányoknak kellett részt venni, ott leginkább ugyanaz az egy-két lány indult minden versenyen.
Én igyekeztem, a Darts-ra jelentkeztem egy fiúval vegyes párosban, de egyikünk sem volt nagyon gyakorlott, hamar kiestünk. :D
Más számokra nem mertem jelentkezni.

10 éve
#5467
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5466 számú posztjára
A fiatalok többsége azért nem túlsúlyos, jó persze vannak kivételek. De a dohányzás az inkább sikk, és aztán pedig nem tudnak leállni. Akárcsak a piával. A lányok zöme pedig vigyáz arra, hogy ne legyen túlsúlyos, de arra már nem fordit figyelmet, hogy izmos is legyen. Inkább a mai divatsportokat űzik.

El tudom képzelni a szobatársad megdöbbenését. De a kellemes csalódás mindig jó dolog.

Én soha nem voltam éjszakai életet élő, még leánykoromban sem.. Így nagyon rosszul viselem ha rossz az éjszakám, mert én nappal nem tudok aludni.

10 éve
#5466
Bojtika 3
Próbálom majd felvenni a fonalat, de még nem győzök aludni! :D

Nem semmi volt a fiatalokkal 4 napon át lépést tartani, de nagyjából sikerült.

A szobatársam (kollégiumban voltunk elszállásolva) egy kötözködő öregcsajt várt vastag kosztümben, ehelyett engem látott, ahogy éppen kipakolgatok a bőröndömből, mindketten kb egy magasak és egyforma súlyban vagyunk. Most már tudom, hogy irtózatosan megdöbbent, és megkönnyebbült, az utolsó nap mondta csak el. Nagyon megszerettem, okos és sportoló kislány.

Egyébként azt láttam, hogy az egyetemre bekerült fiatalok általában nem vagy csak kicsit túlsúlyosak. A lányokon látszik a sport hiánya, de a srácok izmosak, viszont szinte mind dohányzik.

10 éve
#5465
Gonoszka1
Válasz kiralylany812 #5464 számú posztjára
Szia! A tápanyagokat is próbáljad betartani nagyjából, tudom nem könnyű, de az is segít, hogy miből mennyit kellene enni, és a testednek is ezekre az arányokra van szüksége. Sok sikert! Neked is szép napot!

10 éve
#5464
kiralylany812 2
Sziasztok.
Nagyon szépen köszönöm a jó tanácsokat.Meg is fogadtam őket.A BMR-em 1647 és ÉN 1708-ra állítottam a kalória keretemet.Valóban nehezebben fogok fogyni de inkább nehezebben mint aztán a duplája vissza jöjjön.És még mindig nem értem az orvost???Ugyanis csináltam már a kcal számolgatást és 1100 kcal ettem napi szinten 1 hónapon keresztül.Mellette tornáztam és még így is csak 2-3 kiló ment le.És ezt mondtam is neki.
Na mindegy is.Az a lényeg hogy jó tanácsokat kaptam és azért igyekszem oda figyelni arra hogy mit is eszem.
Még egyszer köszi.
Legyen mindenkinek nagyon szép napja.

10 éve
#5463
teper
Válasz julius7 #5461 számú posztjára
Sokat ne parázzál rajta, néha előfordul. Holnap már ne törődj a mával vagyis aznap a tegnappal, edd le szépen a keredeted, de ne többet. Erre a BMR-re kicsit rá kellene mozogni napi minimum 300-tól bármennyi Kcal-t, de óvatosan ezzel is, mert majd le is kell enned! :)

10 éve
#5462
Gonoszka1
Válasz julius7 #5461 számú posztjára
Ha a BMR-ed 1535, akkor a kereted miért 1453 kalória csak? A helyes beállítás 1600 kalória környékén lenne! Így éhezik a tested, és ráadásul a sportokkal ledolgozott kalóriák 60-70%-át is le kellene pluszban enni. A kötetlen csevegés topikban elolvastad az 5284-es, és 5285-ös hozzászólásokat? Az egyik a helyes kalóriakeret beállításáról és a tápanyagokról, a másik a sportokról szól. Egyébként a mai túlevést a holnapi koplalás nem egyenlíti ki, hanem csak még rosszabb lesz a helyzet, mert kiéhezteted a testedet, és zabarohamok fognak rád törni.

10 éve
#5461
julius7
S.O.S. Nem tudom de ennyire még nem léptem túl a keretemet, 740kcal-val.ettem többet.Holnap nem eszem,igaz mindig így ébredek,de már kora reggel majd éhen pusztulok,nagyon nem megy ez nekem! BMR-1535Kcal,ehetek 1453kcal-t,eleinte egész jól ment,de ezen a héten szinte mindig túl ettem magam.160cm-hez most 86kg vagyok,88-rol kezdtem a cal.számolni.

10 éve
#5460
teper
Válasz neonlicht #5446 számú posztjára
Amikor azt olvasom, hogy szikár, előbb jut eszembe egy hosszútávfutó, utána róla az, hogy alacsony test zsírszázalékkal rendelkezik, utána az nem, hogy pl. lehetne tornász is, és az sem, hogy milyen arányos. Pedig lehetséges mindkettőnek azonos a test zsírszázaléka, önmagukhoz képest. Egyébként igazad van, tök értelmetlen így összehasonlítani :)

10 éve
#5459
teper
Válasz kiralylany812 #5448 számú posztjára
Ha úgy ítéled meg, hogy valóban sok felesleg van rajtad, akkor az elején haladhatsz 1kg/hét-el is, így kicsit gyorsíthatsz a folyamaton. Azért csak ne legyél türelmetlen! Fontos lenne, hogy ne éhezzél, de ezt a napi mozgással kompenzáld. Ha adott napon szépen mozogtál szépen ehetsz is, viszont elég keskeny az a terület ahol szabadságod van, mert pl. napról-napra akár 2-5db zsíros kekszecskével simán irányt téveszthetsz. Mérésfüggően (hetente mérd magad) figyelgesd a BMR-ed, hogy az étkezéssel bevitt plusz és a mozgással felette maradj, szerintem ez 150Kcal. Lesznek olyan hetek, amikor látszólag nem történik semmi, de semmi csüggedés, kitartás! Pedig történik, csak idő és elszánás szükséges hozzá :)

10 éve
#5458
bmati 108
Válasz kiralylany812 #5448 számú posztjára
Szia!
A doki utasításaival lemenne kb. 8-10 kg az első hónapban, ami jó és szép, de utána úgy belassítanád az anyagcseréd, hogy 1300-as keret mellett szépen híznál és nem ennyi jönne vissza, hanem valószínűleg több.
Én a helyedben maradnék a BMR feletti evésnél, ami ugyan lassú, de biztos. Emellett iktass be heti 3 teljes testes erősítős edzésnapot (10-45 perc/alkalom), a köztes napokon pedig menj el sétálni 30-60 percre.
Az endokrinológus pedig nem dietetikus (bár azok se mindig mondanak jókat, de ők azért arányában jobban értenek hozzá, mert ez a szakterületük). A doki azt szeretné, hogy minél gyorsabban lefogyjál.

10 éve
#5457
Bojtika 3
Válasz Mindy1982 #5455 számú posztjára
Dehogynem illik, de az Információk/Sikersztorik-ban ott az én történetem is.

76 kiló voltam, ehhez 150 centi.(É a kezdetnél 54 éves.)
A BMR-em 1200 alatt van, de ha nem 1400 Kcal a napi keretem, akkor éhes vagyok. Már tartom a súlyom úgy nyár eleje óta.

10 éve
#5456
Gonoszka1
Válasz kiralylany812 #5453 számú posztjára
Sajnos sok orvos ebben a témában (sincs) a helyzet magaslatán. Neked kell eldöntened (más nem dönthet helyetted). Gondolj bele, hogy az 1100 kalóriás étrenddel sem fogytál már. Így rajtad áll, hogy kinek hiszel.

10 éve
#5455
Mindy1982
Válasz Bojtika #5454 számú posztjára
Gratulálok! Nagyon szuper! Bojtika, azt megkérdezhetem, hogy hány kg-ról indultál, vagy ilyet nem illik? :)

10 éve
#5454
Bojtika 3
Válasz kiralylany812 #5453 számú posztjára
Én 26 kilót úgy két év alatt adtam le, de már pár hónap elteltével jóval formásabb lettem.

Te döntöd el, kinek hiszel, de az orvos valószínűleg mindenkinek ugyanezt mondja,mi meg számolunk.

10 éve
#5453
kiralylany812 2
Hát a túlsúlyért nem nagyon kellet dolgozni azok csak úgy fel kúsztak.Sajnos.
Hanem most már csak azt nem tudom hogy rátok hallgassak e vagy a dokira??????És igazából amit írtál nekem azzal neki is tisztában kellene lennie.Miért ajánlotta akkor ő ezt?????
Köszönöm a sok bíztatást és a sok tanácsot.Aranyos vagy.

10 éve
#5452
Gonoszka1
Válasz kiralylany812 #5451 számú posztjára
Gondolj bele, hogy a túlsúlyért is meg kellett dolgozni, azaz hosszabb időn keresztül ettél többet mint amit a tested feldolgozott. Így a fogyás sem megy (sajnos) egyik pillanatra a másikra. Ne fogyásként állj a dologhoz, hanem életmódváltásként, és akkor már sokkal könnyebb, és nem egy kényszer, hogy ez egy kúra. Persze az is jó lenne, ha az étkezésedbe bevinnél jó tápértékekkel biró alapanyagot. Például a kölest, bulgurt, zabot stb. A zab nagyon finom, és még édességnek is elkészíthető, akárcsak a köles. A zabból készült finomságok között körül tudsz nézni Bofynk Zabirodalmába. A kölesből Bojtikával megalkottunk egy almás-túrós süteményt dióhabbal a tetején, lekvárral megkenve. Tehát fel a fejjel, és szépen, kreatívan állj hozzá, és állítsál be egy jó kalóriakeretet. De a mozgásról ne feledkezzél meg, és szépen kezdj el mozogni, például kezdetben egy kis sétával. És sok folyadék!

10 éve
#5451
kiralylany812 2
Na most rá próbáltam.Be állítottam heti fogyással de ezzel meg az a baj hogy nagyon hosszú ideig fog tartani míg le megy a sulyom.Kb 2 évet írt.Ez nagyon sokk idő.
Jaj annyira szar ez így.

10 éve
#5450
kiralylany812 2
Értem.
Csak most azt nem tudom hogy akkor mit csináljak a doki utasításával????
6 hétig kellene 1200 kcalt ennem.De akkor ezek szerint nagyobb kárt csinálok mint hasznot????
És egyébként valóban éhes vagyok. :)

10 éve
#5449
Gonoszka1
Válasz kiralylany812 #5448 számú posztjára
Szia! Én nem a Bmati vagyok ugyan, de igen a BMR-ed fölött kellene enned kicsivel. Amikor 1100 kalóriát ettél akkor is azért állt meg a fogyásod, mert az éheztetett tested már minden morzsához ragaszkodott. Heti fogyási ütem megadásával állítsad be a keretedet 1700-1750 kalória környékére. És sok-sok folyadék, mert az segíti a fogyást, és a méreganyagok kiürülését. És valamilyen mozgást valóban be kellene iktatni, és az azzal ledolgozott kalóriák 60-70%-át is le kellene még pluszban enni a helyesen beállított kalóriakeret mellé.

10 éve
#5448
kiralylany812 2
Kedves bmati!!!!!!!
Olvastam az 5284-es bejegyzésed.Ezzel kapcsolatban szeretnélek zavarni és informálódni.
Nekem nagyon sokat kellene fogynom.A 2 fiam után sikerült fogynom a Norbi ubdate módszerrel 20 kilót.A kislányommal való terhességem alatt megint csak fel szedtem úgy 25.A kislányom mára 19 hónapos.A születését követően rá álltam megint a Norbi módszerre de hiába nem sikerült le adnom semmit.Aztán vettem pirulát mert ajánlották (igaz soha nem szedtem semmit) de ez sem vezetett eredményhez.Aztán jött a kalória számolgatás.1100 kcal vittem be naponta de 3 kiló után nem fogytam semmit.Egyébként sem eszem fehér kenyeret,nagyon kevés lisztes dolgot,évek óta édesítővel eszem mindent.Most viszont egészségügyi problémáim adódtak és el kellet mennem orvoshoz.Endocrinológusnál jártam.a labor eredményeim rendben vannak így a pajzsmirigyem is még sem tudok fogyni.Most azt mondta az orvos hogy vigyem le a napi kcal keretemet 1200-ra és találjak ki valami mozgást.Viszont a te bejegyzésedben azt olvastam hogy a BMR szint alá nem érdemes menni ami nekem 1679.83.
Az lenne a kérdésem hogy akkor hogy is csináljam azt hogy le tudjam adni a felesleges kilókat?????Hogy akkor most nekem ez az 1200 kcal jó vagy nem????
Nagyon várom a válaszod.
Köszönöm.

10 éve
#5447
Filigran
Bocsi, én csak a saját szubjektív véleményét írtam le, nem kinyilatkoztattam :-).

10 éve
#5446
neonlicht
Válasz teper #5444 számú posztjára
Más sport más erények, így van. Az arányosság, meg a szikárság más dimenzió, nincs sok értelme így összehasonlítani. A szikárság kifejezetten alacsony zsírszázalék, az arányosság meg a testrészek harmóniája.

10 éve
#5445
Gonoszka1
Válasz uzateli #5443 számú posztjára
Igen. ez például nagyon tetszett, mert igaznak érzem. Sokan azt gondolják, hogy 1-2-3 falat bekapása az nem számít, pedig (sajnos) dehogynem! Így a legfontosabb, hogy legalább magunkkal őszinték legyünk még akkor is, ha az az eredmény, hogy bizony bezabálunk.

10 éve
#5444
teper
Válasz neonlicht #5438 számú posztjára
Tornászok nem szikárak hanem arányosak, de a vízilasztisok sok esetben igen, valóban van rajtuk felesleg, de ez csak a fókaság miatt van, egyébként tök erősek. Más sport, más erények.

10 éve
#5443
uzateli 44
Igazán egy paleós vitában linkelte be valaki, de eltekintve ettöl, elég sok érdekes meglátás van benne, pl, hogy a fogyáshoz, kalóriahiány kell, a másik meg az, hogy akik nem fogytak a "kevesebb kalória" mellet, azok ugyanazokkal az ételekkel ellenörzött körülmények között igen, mert sokan nem is veszik észre a nassolgatást.

10 éve
#5442
trkmz
Nem tudom, hogy mi van ma, de egész nap valami csokis, krémes sütit ennék meg pizzát. :D

10 éve
#5441
Gonoszka1
Válasz uzateli #5439 számú posztjára
Érdekes, bár én teljesen a paleo dicséretével nem egészen értek egyet. De alapjáva véve érdemes elolvasni, és sok mindent megfogadni belőle, mert a többi dologban igaza van.

10 éve
#5440
Mindy1982
Válasz uzateli #5439 számú posztjára
jó kis cikk, köszi szépen! :)

10 éve
#5439
uzateli 44
Véletlen találtam egy igen érdekes cikket, ha van kedvetek, olvassátok ti is el:

http://peterlakatos.hu/?p=33001

10 éve
#5438
neonlicht
Ez így elég általános. Először is nem mindegy, hogy miféle erős embereket láttál. Ha strongmanokról beszélünk, ők vastagon letojják hogy néznek ki, mert az övék a legkevésbé sem esztétikai sport. A diétával sem foglalkoznak.
A torna és a vizilabda gyökeresen különböznek abban, hogy miféle alkatot fejlesztenek. A tornászok szikárak, igen erős vállakkal, a vizilabdások nagydarabok, és kissé hájasak is sok esetben. Dolgoznak 25 évet ezért, amiből max 10-et töltenek magas szintű versenyzéssel, napi két edzéssel és visszavonulásuk után pár hónappal már nagyon kevesen néznek ki jól. Nem éri meg megpróbálni eképpen testet formálni, Megjegyzem, amit rajtuk látsz, az részben a dopping műve (akárcsak az úszóknál), pedig a köztudatban ezt a súlyzózáshoz kötik.

10 éve
#5437
Filigran
Vizilabdázóknak, tornászoknak általában jó testük van :-)

10 éve
#5436
Filigran
Jó a cikk! Én hétvégén voltam egy bemutatón, ahol "erős" emberek tevékenykedtek súlyokkal ... hát mit mondjak, nem volt köztük egy szép test sem. Mind aránytalan volt.

10 éve
#5435
bmati 108
Válasz teper #5433 számú posztjára
Én is így vagyok vele. :D

10 éve
#5434
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5432 számú posztjára
Akkor az nem túl jó. És kisebb mennyiségben, vagy ételbe elkeverve?

10 éve
#5433
teper
Válasz bmati #5418 számú posztjára
Nekem volt, jó cikknek tartom, többé kevésbé egyetértek vele. Szintén sajáttapasztalat, hogy fokozott figyelmet érdemes fordítani a teljes testes gyakorlatokra, de legalább a nagy izomcsoportokra! :)

10 éve
#5432
jancsoreka 5 33
A fenébe. Anyu epéje hevesen tiltakozik a kurkuma ellen. :(

10 éve
#5431
csikil4ny
Válasz trkmz #5430 számú posztjára
:D nálunk a puliszka van így, mindig akkor főzöm amikor épp nem kívánja (még akkor is, hogyha előtte megkérdezem, hogy jó lesz-e :) )

10 éve
#5430
trkmz
Válasz csikil4ny #5429 számú posztjára
Az enyém a barna rizst megeszi, viszont a kölest eddig akárhányszor ajánlottam, hogy kóstolja meg, mindig az volt a válasz, hogy most nem kívánja... :D

10 éve
#5429
csikil4ny
Válasz trkmz #5428 számú posztjára
:)

Sajnos nem tudtam rávenni a barna rizsre, így most főzhetek kétfelé. A köles gombóc se lett a kedvence, de azt legalább hajlandó megenni. Haladunk az egészséges táplálkozás rögös útján, csak nagyon lassan. :)

10 éve
#5428
trkmz
Válasz csikil4ny #5423 számú posztjára
Milyen ismerős... Amíg csak magamra főztem, sosem csináltam rizst. Egy félresikerült párolt rizs után nem is próbálkoztam többet. Párom meg örökké csak rizst enne... :D

10 éve
#5427
citromtorta
Válasz bmati #5418 számú posztjára
Tényleg jó!

10 éve
#5426
Gonoszka1
Válasz csikil4ny #5423 számú posztjára
Pedig a tehéntúró finom sósan is és édesen is. A juhtúrót is nagyon szeretem (sajnos sokszor el is csábulok a piaci házi juhtúróra). Csak annak az a baja, hogy a zsírtartalma elég nagy.

10 éve
#5425
Gonoszka1
Válasz trkmz #5424 számú posztjára
És a kölesből milyen finom édességeket is lehet készíteni! Bojtikával megalkottuk a köleses-túrósunkat almával és dióhabbal a tetején. Ne tud meg milyen finoooooooommmmmmm!!!!

10 éve
#5424
trkmz
Válasz Gonoszka1 #5422 számú posztjára
Azért szeretek itt olvasgatni, mert mindig van valami új, amit magamtól eszembe sem jutna kipróbálni. Például ha Ti nem ajánljátok, akkor biztos, hogy soha nem kóstolom meg a kölest. Pedig kár lett volna kihagyni:D

10 éve
#5423
csikil4ny
Válasz trkmz #5414 számú posztjára
Nekem is a kedvencem, most is van még egy kevés maradék, rizs van benne mivel a férjem kínainak indult, csak eltévesztette a születési helyét. :)

Érdekes, hogy nekem a túró a juhtúró, a tehéntúró viszont csak édes lehet.

10 éve
#5422
Gonoszka1
Válasz trkmz #5421 számú posztjára
Én a Tescoba járok, így a tescost szoktam venni. én hasonlóan vélekedtem mint Te. Így nehezen is szántam rá magamat, és kellemesen csalódtam, mert nagyon finom!

10 éve
#5421
trkmz
Válasz Gonoszka1 #5420 számú posztjára
Őszintén szólva én ezelőtt sosem kóstoltam zsírszegény túrót, de mindig úgy képzeltem, hogy az valami száraz ízetlen vacak. Aztán most meg is lepődtem rendesen, a lidl-ben szoktam venni a Pilos zsírszegény túrót, és nagyon megszerettem. Finom, krémes, és igazán sokoldalú alapanyag.

10 éve
#5420
Gonoszka1
Válasz trkmz #5419 számú posztjára
Igen, gyakorlatilag így van. Nálam a túró az alapfelszereltséghez tartozik. Így kb: 1 kiló túró mindig van itthon, és tejföl is kb:4-5-6 doboznyi. Ha ennél kevesebb van, akkor nem érzem jól magamat. És meg is eszem, tehát nem dísznek tartom itthon.

10 éve
#5419
trkmz
Válasz Gonoszka1 #5417 számú posztjára
Jól gondolom, hogy nálad a túró és a tejföl nem maradhat ki szinte semmiből? :D A langallót is mindig azzal ajánlod, az előbb olvastam a friss kenyeret ezekkel+lila hagyma (rögtön meg is kívántam) :D

10 éve
#5418
bmati 108
Akinek van rá ideje, az olvassa el, sok hasznos dolog van benne:
http://edzesonline.hu/cikk/6253/edzes_eletmod_es_tudomanyos_hatter_clarence_bass_nyoman

10 éve
#5417
Gonoszka1
Válasz trkmz #5416 számú posztjára
Szerintem igen. Én ma egy kellemesen fehérjedús salátát készítettem. Zsírszegény túróval, tejföllel, sonkával, sajttal és zöldségekkel (paprika, paradicsom, kígyóuborka, saláta, újhagyma, petrezselyem). Olyan finom lett, hogy csuda!

10 éve
#5416
trkmz
Válasz Gonoszka1 #5415 számú posztjára
Közben azon gondolkoztam, hogy a májgaluskát el lehetne-e készíteni úgy, hogy zabkorpát teszek bele? Páromnak az az egyik kedvenc levese, legalább ilyen formában megeszi a zöldségeket is... :D

10 éve
#5415
Gonoszka1
Válasz trkmz #5414 számú posztjára
A levesek általában kevés kalóriát tartalmaznak. És legalább egy ideig telítenek.

10 éve
#5414
trkmz
Az egyik kedvenc levesemet főzöm éppen, tárkonyos csirkeragulevest. Úgy gondoltam, hogy ha nem rakok bele tésztát, akkor nyugodtan ehetek belőle én is. Szépen lemértem minden hozzávalót, gondoltam, amíg fő, ezeket beírom, aztán majd a végén a vizet is. Hát, amikor megláttam, hogy milyen alacsony érték jött ki 100 g-ra még a víz nélkül is, akkor gyorsan dobtam még bele egy marék tésztát. Azt hiszem, ezentúl még gyakrabban fogom csinálni. :D

10 éve
#5413
teper
Válasz Bojtika #5412 számú posztjára
Tudom, hogy nem idevaló, de ide tettem: sokat ne vacakolj vele, edd ki kézzel zacsakból. Ha zabot látok nyerítek. Most komolyan, képes vagyok a zacsiból is kienni ha zabot látok. Kiskanál-nagykanál, ugyammá :)

10 éve
#5412
Bojtika 3
Mindjárt elrendezem... legalábbis amit lehet. :D

Már elköszönni jöttem, mindenkinek drukkolok addig is, sokat fogok gondolni a bandára!!!

:D

10 éve
#5411
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5410 számú posztjára
De azért hiányozni fogsz! Kivel fogom kánonba mondani a dolgokat? És mindig olyan szépen kiegészítetted a dolgokat sok okossággal! És ki fog tornalinkeket bedobálni?

10 éve
#5410
Bojtika 3
Köszönöm, Gonoszka! Remélem, Bmati is bele tud segíteni. Biztosan megoldjátok nélkülem is.
Tudod, senki sem pótolhatatlan... :D

10 éve
#5409
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5407 számú posztjára
Akkor gondolom most ameddig nem vagy otthon kiélheti magát a netezéssel. Te meg amikor majd hazaérsz, akkor bepótolod amit most mulasztasz. Nem biztos, hogy sok mindenről fogsz lemaradni, mert néha szinte semmi mozgás nincs a bázison. Majd meglátjuk. Amiben tudok abban segítek majd, azaz tartom a frontot.

Mégegyszer sok jó bulizást, és pihenést is kívánok!

10 éve
#5408
trkmz
Válasz Bojtika #5405 számú posztjára
Jó szórakozást neked! :)

10 éve
#5407
Bojtika 3
Van itthoni fogkefém, inkább így oldom meg, nehogy lemaradjon. A töltőt még tegnap elraktam, miután telitöltöttem a telefont. Három napig szokta szépen bírni.

Köszönöm szépen!
Hamarosan hazaér a fiam, gondolom, a gép elé kéredzkedik majd, mert egy hete nemigen volt a neten, ó borzalom! :D

10 éve
#5406
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5405 számú posztjára
Akkor már útra készen állsz! Mindent bepakkoltál? Ilyenkor mindig végig kell gondolni, mert ami otthon marad, az bizony már hiányozni fog. A fogkefét még reggel bedobod gyorsan a cuccod tetejére. A telefontöltödet is beraktad? Ezt Apcikáméktól is mindig kérdeztem, mert ezt valahogy hajlamosak vagyunk elfelejteni.

Jó utat, és jó szórakozást. Csütörtökön, vagy pénteken majd beszélünk, várjuk a jelentkezésedet, és az élménybeszámolót!

10 éve
#5405
Bojtika 3
Én is becsomagoltam. Nem elég a táska, vennem kellene majd egy közepes bőröndöt. A tisztasági holmit külön szatyorban kell vinnem.
Az a baj, hogy hidegebb időre is készülni kell, de esti bulira is. Itt nem jó most egy melegítőfelső, mint a Vének Tanácsa-jellegű talikon... :D

Viszek zabpelyhet és kiskanalat! :D A reggelihez biztosan akad olyan valami, amibe bele tudom majd keverni a jóóóó zabot. :D

10 éve
#5404
Gonoszka1
Válasz LPanka #5403 számú posztjára
Jó reggelt! Kellemes hétvégét, és jó játékot az esküvőn!

10 éve
#5403
LPanka
Jóreggelt!
Esküvőre megyek vidékre, kaja bepakolva :D. Mondjuk enni már nem is maradok csak én játszom a szertartáson :).
Kellemes hétvégét! :)

10 éve
#5402
Gonoszka1
Válasz trkmz #5401 számú posztjára
Jó megoldás! Nekem a férjemet is meg kellett etetnem, így kevés lett volna a negyed adag.

10 éve
#5401
trkmz
Válasz Gonoszka1 #5400 számú posztjára
Én csak egy negyed adagot csináltam, így nem állt fenn annak a veszélye, hogy egyszerre befalom az összeset :D Mivel úgyis csak én eszem, így uzsonnára bőven elég is volt.

10 éve
#5400
Gonoszka1
Válasz trkmz #5398 számú posztjára
Örülök, hogy ízlett, és szerintem a citromhéj nélkül is fini volt! Viszont így van ok amiért újra el lehet készíteni! Próbáljad ki sósan is! Úgy is nagyon finom, egy jó kis sonkás-tejfölös öntettel. Én alig tudtam megállni, hogy ne egyen meg legalább a felét annak amit főztem. Előtte esetleg egy kis gyümölcsleves, és máris kész egy gyors, komplett ebéd, amit szerintem mindenki szeret!

10 éve
#5399
Gonoszka1
Gyerekek! Igaz, a héten nem jött meg a kanálmérlegem, de most kaptam értesítést, hogy átadják a futárnak, így a jövőhét valamelyik munkanapján (remélem az elején) végre megérkezik. Majd elmesélem hogy milyen, és mennyire pontos.

10 éve
#5398
trkmz
Gonoszka!
Elkészítettem ma a túrógombócodat, a tejfölbe jó sok fahéjat szórtam, igazán finom volt. Kicsit féltem tőle, mert még hagyományos túrógombócot sem készítettem soha, de nagyon csinos kis gombóckák lettek, nem főtt szét. Viszont "sajnos" meg kell ismételnem, mivel a citromhéjat kifelejtettem belőle :D

10 éve
#5397
suvimarta
ok. Szót fogadok!:-D

10 éve
#5396
Bojtika 3


Még én is! Levittem 1300-ra (BMR-em 1100 valami), és éhes voltam folyton. Felvittem 1400-ra, semmi bajom. :D

10 éve
#5395
LPanka
Válasz suvimarta #5390 számú posztjára
1300-zal én éhen halok pedig 167cm vagyok és 68kg (amúgy 63kg szoktam lenni, de akkor is éhen halnék)

10 éve
#5394
suvimarta
Olvasom azonnal!!!!:-Dköszönöm

10 éve
#5393
Bojtika 3
Vagyok.

Itt ebben a topikban az 5284 és az 5285 a mai olvasnivalód. :D
Ha van kérdés, szólj! :D

10 éve
#5392
suvimarta
Rendben! Köszönöm:-)

10 éve
#5391
Bojtika 3
Nem jó.
A BMR-ed kb 1810, azaz enned kell naponta 1950 Kcal-t.

Mindjárt írom a többit, ha nem találod meg,, bocs, beszélgetek most skype.

10 éve
#5390
suvimarta
1300...az jó lesz? 165 cm...a kiló meg 104...anyám de borzasztó ezt leírni.....-most gondolatban mentegetem magam, hogy ezért meg azért- úgy érzem már kontrollálatlanul zabálok.....

10 éve
#5389
Bojtika 3
Majd igyekszem, én már elég karizmos vagyok. :D

A fenekemen még én is dolgozom. :))))

Beállítottad már az alapot?

10 éve
#5388
suvimarta
Sziasztok!
Bejöhetek közétek?
Kövér vagyok.. nagyon....és le akarok fogyni....nem voltam mindig kövér, csak azzá ettem magam...leszoktam a dohányzásról-Bojtika karizmatikája volt a segítség a nehéz napokon:-D...remélem lefogyni is menni fog....

10 éve
#5386
jancsoreka 5 33
Én is szeretek itt lenni, mert nagyon jó a társaság. :)

10 éve
#5385
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5384 számú posztjára
Én is szeretek itt lenni, mert itt egy kedves, aranyos emberek közössége alakult ki. Tudod, hogy a NoSaltyn is vagyok, de ott csak a receptek vannak, és ritkán vannak hozzászólások. És időnként a Facebook-ra is felmászom, de csak alapvetően tudok mindent csinálni. Én az unokahúgaimat és -öcséimet csak nézem, hogy pikk-pakk miket képessek csinálni a számítógéppel. És szerencsére van a keresztlányom élettársa aki segít nekem időnként gatyába rázni a gépemet, mert én a felnyomott ablakokkal sem nagyon tudok mit kezdeni. A telepítésről már nem is beszélek, mert az messze felülmúlja ez irányú képességeimet!

10 éve
#5384
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5382 számú posztjára
Igazad van, de nekem sokat számítanak az internetes kapcsolatok is.
Szeretek itt is lenni, segíteni, beszélgetni, de más oldalakon is fent vagyok.

10 éve
#5383
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5379 számú posztjára
Az nagyon jó, ha így sikerült már mindent a helyére tenned. És az, hogy boldog vagy, hogy van egy lányod akivel imádjátok egymást az Isten ajándéka! És Neked is ott vannak a négylábú barátaid akiket szeretsz, és akik feltétel nélkül szeretnek. És ez a legfontosabb! Van hol laknod, van a sejhajod alatt autó (mégha céges is), és van mit ennetek. Már ez magában öröm, mert ezek a legfontosabbak. Aztán ha úgy alakul akkor lehet nyaralni menni, de ez nem annyira fontos, mint az egészség, és hogy tisztességesen éljen az ember. Csak még ami fontos, hogy az ember nyitott legyen, -mert tudod- soha ne mond hogy soha!

10 éve
#5382
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5380 számú posztjára
Bocsiiiiiiiii!!!!! Nem akartalak pár hónapot öregiteni! A tortádra majd 1 szép szál gyertya kerül.

Azért nem vagy egyedül, mert ott vannak az állatkáid, akik néha jöbb társaság mint az emberek. Ők mindig érzékenyek a szeretet gazdira, és megérzik ha baja van (legyen az lelki természetű is). És azért időnként a fiad is ott van. És szerencsre feltalálta Bell a telefont, így az ember kapcsolatban tud lenni a messzebb lakó családtagjaival is. És akkor az internetről még nem is beszéltem (mondjuk én nem vagyok ebben mérvadó).

10 éve
#5381
Bojtika 3
Válasz jancsoreka #5379 számú posztjára
Igen, és ha picit visszanézel, a JÓ akkor jön, ha belenyugodtál a kakiba és helyére raktad odabent az addig történteket.
Akkor jön mindaz, amit beengedsz. Piszokul figyelni kell, legalább az elején, mert beengedni se könnyű eleinte.

10 éve
#5380
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5378 számú posztjára
Még neeeem! decemberben leszek 1!!! :D

Ez egyben azt is jelentette, fura volt belegondolni, hogy életemben először voltam tökegyedül. Mert családból mentem férjhez, utána ott voltak a gyerekek már, amikor elváltam. Amikor megismertem a férjemet, jött a harmadik gyerek, de mire Apja elment, ő felnőtt már, megkeni magának azt a kenyeret.

És azt kell mondjam, jó így egyedül....bár a négylábúim persze itt vannak. Ők az életem részei.

10 éve
#5379
jancsoreka 5 33
:) Tíz év alatt lényegében minden seb begyógyul, azt gondolom. Régen biztos nem tudtam volna beszélni róla, ilyen könnyedén meg pláne nem. Dehát a múlt azért múlt, mert elmúlt. :) A tapasztalat megmaradt, nyilván hegek is, de régóta jóban vagyok már magammal meg a világgal, a lányommal meg egyenesen imádjuk egymást. Ő persze azt nem tudja, milyen módon váltunk szét az apjával, csak annyit, hogy azért, mert folyton vita meg veszekedés volt - és persze, ő is ismeri az apját, szóval érti, miről beszélek. A többit fedje csak jótékony homály, nekem nem hiányzik, hogy ő mérdeződjön ilyen idióta sztorikkal. Az apja imádja (de tényleg. és azt kell mondjam, apának szinte teljesen kiváló. Az előző házasságából való 2 gyereke is kint van vele Angliában, a fiát 12 évesen vitte ki magához, mert itthon kezdett elkanászodni. Kint meg egyetemre megy idén, ha jól tudom...). Az alatt a másfél év alatt jó sok minden történt, de azt kell mondjam, talán keveseknek adatik meg ilyen fiatalon ennyi és ilyen intenzív tapasztalat - tehát a lelkem öreg, másrészt meg kiválóan megtanultam túlélni. Szerelem nem lesz többet - eleinte igyekeztem én, sőt, talán két éve volt az utolsó próbálkozásom - de rá kell jöjjek, hogy egyszerűen nem vagyok képes szerelmet érezni, anélkül meg teljesen felesleges bármibe is belekezdeni. Vannak nagyon jó barátaim, akiket nagyon szeretek, de a nagy löttyös indulat már messzire elkerül. Nem hiányzik egyébként. :)
Nna, Bojti, akkor szerinted is igenis lelki okok jócskán közrejátszanak az egészségi állapotban - hiszen te is megtapasztaltad.
Lehet, addig a jó valakinek, amíg nem tapasztal ilyet. :)
Igen, az a helyzet, hogy ha az ember egyszer rászánja magát, hogy rendet rakjon belül maga körül(vagyis küzd, mint disznó a jégen, azért, hogy az életét rendberakja - ahelyett, hogy magának is hazudna), akkor a megegészségesedés egyszerűen jön magától. Soha nem éreztem még ilyen isteni jól a bőrömben, mint manapság, be kell valljam. Soha. A Ti segítségetekkel lefogytam, találtam egy nekem nagyon tetsző sportfajtát, egészségesen eszem, van egy imádnivaló munkahelyem, egy csodás lányom... Nagyon szeretem ezt a társaságot itt, időnként úgy érzem, akár a fél világot is elvinném a vállamon. :) Furcsa egyébként, mert az ember azt hinné, csak úgy lehet boldog, ha szép nagy háza van, kocsija, évente nyaral vagy kétszer... A fenét. Én itt és most. Nincs kocsim (igaz, céges van), a házam pici és hitel van rajta, nem is kevés, és be sincs még teljesen fejezve (de van, ez tény, bár anyu nélkül ez sem jött volna össze...), nyaralni nem vágyom, moziba is ritkán megyek... Mégis, azon kapom magam időnként, hogy vigyorgok, mint pék kutyája a vajas kiflire, és hálát adok a Jóistennek, hogy boldog lehetek. :)

10 éve
#5378
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5377 számú posztjára
Teljesen igaz, hogy az ember saját magát betegíti meg. Én ilyenkor alaposan megfázom. Persze a mai eszemmel már próbálom ezeket a dolgokat felülírni (több kevesebb sikerrel). Gyermekként Te nem tudtad úgy megfogalmazni, hogy mi a bajod, de a tested jelezte. És a szerencse a szerncsétlenségben, hogy volt egy hozzáértő orvos aki ezt észrevette, és egy Anyukád aki ezt rögtön orvosolta azzal, hogy haza szökött veletek! És így szerencsére szépen meggyógyultál.

És igen, az embernek a gyász mellett van egy letelt a szolgálat érzése is, ha beteg ember mellett élt hosszabban, és ápolta. Ilyenkor van egy mély gyász, mert az ember elvesztette a szerettét, de egyben az ember gondol arra, hogy annak aki elment annak már jobb, mert nem szenved. Illetve ő felszabadul egy nyomás alól, amit lehet addig észre sem vett. Így gyakorlatilag tényleg még csak 1 éves vagy!

10 éve
#5377
Bojtika 3
Egyébként...9 évesen egyre fokozódó, bordaív alatti fájdalmakkal kerültem orvoshoz. Németországban voltunk, a mostohaapámmal, a kint született két húgommal.

Nem ragozom: a gyomorfekély és a hasnyálmirigy-gyulladás közeli állapot. Kilenc évesen ezt nem tudja mindenki.

Amikor Anyu megkérdezte az orvost, mi várható, azt a választ kapta (imádnivaló idős doktorbácsi volt, fedezékből szúrta az oltásokat, hogy a gyerek ne lássa, hogy ő volt az), közölte: Asszonyom, én gyógyszert tudok írni, de ez a gyerek akkor gyógyul meg, ha hazaviszi Magyarországra.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban, hazaszökött Anyu velünk, és spontán gyógyultam, azonnal.

Volt már stresszes időszakban tüdőgyulladásom, azaz ha minden bili rám borul, akkor tüdőgyuszim lesz.

Amikor egyedül maradtam, és bevallom, azt is éreztem a gyász mellett, hogy letelt a szolgálat...egyre inkább másik életre ébredek, nemhiába volt a tavalyi szülinapom a nulladik, az új életem első napja.

Ami bajom volt, az is elmúlt, egészséges vagyok! És nevet fogok változtatni, mert a mostani sose volt az enyém valahogy, mindig kényelmetlen volt.

10 éve
#5376
Bojtika 3
Réka.... (nincs emotikon)

Ezt a régi kedves dalt küldöm, érteni fogod a lüke szövegét. Mert imádlak, Te Talpignő.

https://www.youtube.com/watch?v=rlH7KCtzlfA

10 éve
#5375
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5373 számú posztjára
Őszintén sajnálom, hogy ezen kellett keresztül menned. De egyben csodállak is, mert azért nem semmi egy ilyen helyzetből felépíteni újra magadat! És igen, igazad van abban, hogy hazugságra nem lehet egy életet építeni, mert a végén az ember saját maga is belekeveredik. És gondolom a lányodnak is jobb hogy ismeri az apját mindentől függetlenül, és azért a kapcsolatotok is "rendeződött". De megértem a csalódásodat, mert azt nehéz megemészteni, hogy terhesen az imádott férjed mással hetyeg miközben Te a gyermekét hordod, és ráadásul veszélyeztetett terhesen. És azért reménykedhetünk abba, hogy előbb-utóbb Rád fog találni egy igaz szerelem, hiszen még nagyon fiatal vagy, és a szerelem nincs korhoz kötve. Csak nyitottnak kell lenni, és reménykedni, hogy még leszel igazán boldog! És az nagyon fontos, hogy a cserepeidből fel tudtál állni, és ha nem is volt könnyű, de azért lelkileg is rendezted magadat. Én kívánok Neked boldog életet a lányoddal!

10 éve
#5374
pondri
Hát nem semmi amin keresztül mentél. Én is hiszek a lelki problémákból eredő betegségekben. Ha valami bajom van, mindig megnézem mik a lelki okai és a gyógyulás érdekében megpróbálok azon is változtatni.

10 éve
#5373
jancsoreka 5 33
A tenni akarók előbb-utóbb elérik a céljukat, azt hiszem. Nagyon komoly erő, elhatározás és kitartás kell hozzá, az biztos. Vagy egy piszkos nagy pofon az élettől, de akkora, hogy ha túlélted, úgy érezd, hogy a régi énedet eltemetted, meghalt - és most van egy új. Nálam volt ilyen... Évekig halálosan szerelmes voltam a lányom apjába, de folyton téptük egymást. A héja-nász kutyafüle volt hozzánk képest. Mindketten eléggé erős egyéniségek voltunk és folyton azon ment suttyomban a háború, hogy ki az erősebb - illetve ő rajtam akart uralkodni, én meg ettől idegbajt kaptam. Gusztustalan volt, közben meg imádtuk egymást. A tragédia akkor következett be, amikor terhes lettem. Egészen pontosan már a vége felé. Én nem tudtam, hogy ő utálja a terhes nőket, csak azt érzékeltem, hogy messzire elkerül, hozzám sem ér. Aztán 36 hetes terhesen elfogtam egy e-mailt, amiben egy nőismerősének engem szid és magát sajnáltatja - és a vádak még csak igazak sem voltak. Majd egy Érden töltött kutyázós hétvége után arra értem haza, hogy mindenből kettő van elmosogatva (tudni kell, hogy tisztaság- és rendmániás volt, mindig mindent elmosogatott és elpakolt maga után, ha én nem. Tehát a kettő azt jelentette, hogy ketten voltak otthon - a másik pedig nem én voltam...). Veszélyeztetett terhes voltam, befektettek 38 hetesen, majd 3 nap után kiengedtek. Addigra már igen tépettek voltak az idegeim... Hazamentem a kórházból, ő is hazaért délután és közölte velem, hogy van egy órám, hogy összecsomagoljak és eltűnjek, mert elege van ebből - és nem írja alá az apasági nyilatkozatot, csak ha vérvizsgálatot csináltatok, mert ő egyáltalán nem biztos benne, hogy az övé a gyerek. Hogy igaza volt-e? Hát persze, hogy nem, és ezt ő is tudta. Ez egy újabb csodaszép háborús módszer volt arra, hogy maga alá gyűrjön. Csakhogy ez már nem jött be. Mert amíg csak én sérültem, kevésbé érdekelt. De egy gyerekkel nem játszadozunk. Közöltem, hogy NEM lesz vérvizsgálat, mert olyan apára az én gyerekemnek nincs szüksége, aki attól függően apja a gyereknek, hogy van-e vérvizsgálat vagy nincs - és bár ő az apja, MOST menjen a picsába és vissza se jöjjön. Két hét múlva befeküdtem, majd rá pár napra császárral megszületett a lányom. Másfél évig tarott, másfél kurva évig, mire újra felépítettem magam. A szülőszobában döglöttem bele a fájdalomba. Ott haltam meg és csak azért születtem újjá, mert volt ott mellettem egy picike csecsemő, akinek szüksége volt rám. Annyira készen voltam lelkileg, annyira tönkre voltam menve, hogy életem szerelme ezt művelte, hogy amikor megkérdezte a szülészorvos, hogy megszületett a baba, meg akarom-e nézni, én azt mondtam: NEM. Két hétig nem voltam kíváncsi rá, két hétig teljesen vadidegen volt számomra, mert akárhányszor ránéztem, azt a szemétládát láttam benne, akit még mindig imádtam. És a gyerek érezte ezt. Nem vehettem fel, mert sírt, nem alhattam mellette, mert sírt - egyszerűen nem bírta elviselni a közelségemet. Lassan, nagyon lassan sikerült csak magamhoz térnem. A szó szoros értelmében egyszerűen elfelejtettem, ki voltam előtte. Nem voltam sehol, nem emlékeztem semmire - egyszerűen annyira erős volt a sokk, hogy ilyen komoly védekező mechanizmusokat vetett be az agyam saját magam ellen. Ott. Akkor. Akkor születtem újjá. Azóta bármit megcsinálok, mert azt az időszakot túléltem.
Később kiderült, a gyerek apja másfél évig járt pszichiáterhez - ő ugyanannyira tönkrement, mint én.
Egy évvel és egy nappal később közölte, hogy beperel, ha nem láthatja a lányát. Közöltem vele, hogy pont egy évvel késte le a határidőt, amíg ő bármilyen pert is indíthat.
3 éves volt a lányom, mikor a nevére vette - nem megbocsátásból és nem felebaráti szeretetből. Hanem mert képtelen voltam felépíteni a gyerek felé egy hazugság-várat a jövőre nézve. Mit mondjak neki, ha 10-12 éves lesz? Mit mondjak neki 3 évesen, amikor azt kérdezi tőlem, hogy mindenkinek van apja, csak neki nincs és hol az övé?! Nem hazudhatok, nem mondhatom, hogy meghalt - miközben 2,5 év elteltével annak is eszébe jutott, hogy mégiscsak van egy lánya...
Azóta a helyzet rendeződött, én összekapartam az 5000 darabos puzzle-ömet, időközben saját tapasztalatból rájöttem, hogy az idő mindenre gyógyír, a gyerek apjával már-már baráti a viszonyom, a lányunkat egyszerűen imádja. Annyi maradt, hogy érzelmileg megrokkantam. Egyszerűen képtelen vagyok bárkit is szerelemmel szeretni, így maradok egyedül. Dehát nem fáj, ezért nem érdekel.
Nnna. Ebben a helyzetben bőven volt időm megtapasztalni, mennyire függ össze a lelki és a testi egészség. Az első 6 hétben 18 kilót fogytam anno, és egyszerűen nem tudtam megmondani a nap végén, hogy ettem-e aznap egyáltalán. Tejem nem volt, kőkemény tüdőgyulladásom viszont igen, és még sok minden más is.
Ha nem tapasztalom meg magamon, én sem hinném el.

10 éve
#5372
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5371 számú posztjára
És sajnos nem is mindig sikerül változtatni a dolgokon. Persze van aki nem is tesz semmit, de még a tenni akaroknál sem megy egyszerűen, és nem is mindig sikerül. Az az igazság, hogy nem egyszerű, és főleg akkor nem ha valaki több sebből vérzik!

10 éve
#5371
jancsoreka 5 33
Hááát... Én azért eléggé hiszek, lásd pl. gyomorfekély. Azt sem mindig a helicobacter okozza, sőt. Biztos, hogy a láncolat egy tagja a lelki/pszichikai állapot - és az is, hogy van még ott más is (pl. simán elhiszem, hogy a daganatra való hajlamnak genetikai összetevői is vannak). Meglepő egyébként, amikor az ember magán tapasztalja, mennyit jelent a lelki egyensúly az egészségben. Sajnos sok az olyan ember, aki láthatóan rosszul él (azt értem ez alatt, hogy pszichikailag túlterheli magát) és ahelyett, hogy változtatna, azt igyekszik bemesélni magának, hogy ő így jól érzi magát. Én is voltam ilyen, és most is ismerek ilyet. Amikor valami miatt aztán helyrebillennek a dolgok, hirtelen minden rendbejön testileg is. Az tény, hogy felér egy lelki világháborúval.

10 éve
#5370
Bojtika 3
Igen, tudom, nem minden a lelki ok.
Csak figyelgetem a környezetemet. Nagymama életvitele és élete szinte adta a párhuzamot a rákbetegséggel.

Persze nincs egyetlen, minden mást kizáró igazság sem.

10 éve
#5369
sinnesro
Szerintem meg mindenkiben lehet találni valamit, amit elfojt, amiről senki sem tud. Főleg akkor könnyű ráfogni akárkire, ha beteg lesz. Olyan vulgárpszichológia ez, meg ezó, könnyen dobálóznak ezzel emberek. Tőlem olyan távol áll, hogy el sem tudom mondani. Olyat is olvasni itt-ott, hogy majd egyszer eljutunk odáig, hogy nem lesz beteg ember, csak lusta, gonosz, lelkileg gyenge, stb, mert mindent a lelki bajok okoznak.
Én nagyon nem hiszek direktben a lelki baj->testi baj dologban, bár van erős kapcsolat, az biztos. Na de belehalnak rákba nagyon bizakodó, optimista emberek is.

10 éve
#5368
Gonoszka1
Válasz sinnesro #5367 számú posztjára
Lehet hogy csak a látszat a kiegyessúlyozottság, és belül mégis vannak elfojtott problémák, hisz amint mutatja a neve is elfojtják őket.

10 éve
#5367
sinnesro
Válasz Bojtika #5366 számú posztjára
Biztos ilyen is van, de az én környezetemben kiegyensúlyozott emberek is rákosak lesznek egyszercsak.

10 éve
#5366
Bojtika 3
Megelőzni kéne a rákot.
Régen ritkább volt.

Én a saját családomban azt tapasztaltam, hogy azok lettek rákbetegek, akiknél valami elfojtott sérelem, vagy bánat, vagy hasonló hátrányos érzelem volt hosszú időn keresztül.

10 éve
#5365
Gonoszka1
Válasz bmati #5364 számú posztjára
Én ezt elhiszem, csak már sok komoly helyről hallottam, és eddig semmi! Én bizom benne, hogy most tényleg sikerülni fog, mert ez nagy előre lépés lenne.

10 éve
#5364
bmati 108
Válasz Gonoszka1 #5363 számú posztjára
Azért a Nature nem egy kis hazai lap, oda nem tesznek be akármit. :)

10 éve
#5363
Gonoszka1
Válasz bmati #5362 számú posztjára
Jó lenne, ha tényleg gyógyszerként segíteni tudna. Bár egy kicsit kételkedem, mert már elég sokszor hallottam már, hogy megtalálták a rák gyógymódját, és eddig semmi nincs.

10 éve
#5362
10 éve
#5361
Bojtika 3
Válasz bundus #5360 számú posztjára
Remek felismerés.

Ezért nem kell készételt enni.

(Nem néztem még utána, de talán jobb, ha nem tudjuk...)

10 éve
#5360
bundus
Kb. másfél hete írom, hogy mit eszem, és megfigyeltem, hogy a kalóriát egész könnyen betartom. Viszont ha eszem csak egy adag bármilyen készételt, még ha egy viszonylag egészségesnek tűnő salátáról is van szó, a zsír túlszalad. Ha magamnak megfőzök valami zsírosnak tűnőt, akkor nagyjából tudom tartani a napi limitet. Mi a jó életet tesznek ezekbe a cuccokba, hogy ennyi zsír van bennük?

10 éve
#5359
Gonoszka1
Válasz citromtorta #5358 számú posztjára
Süteményt még nem fagyasztottam. De lehet fagyasztott sütiket kapni, így gondolom lehet. Persze az összetevők is fontosak a fagyasztás szempontjából. Mert például egy krémest biztosan nem lehet lefagyasztani. Azaz le lehet fagyasztani, csak kérdés, hogy kiengedés után lesz-e gusztusunk megenni. De szerintem egy áfonyás-túrós pite fagyasztható.

10 éve
#5358
citromtorta
Válasz Gonoszka1 #5357 számú posztjára
Ti fagyasztottatok már kész túrós sütit? Én most próbálkozom- rámmaradt jó sok áfonyás túrós pite és sajnáltam kidobni, így 3-4 szeletenként lefagyasztottam .Kíváncsi vagyok jó lesz-e ha előveszem.

10 éve
#5357
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5356 számú posztjára
Elég sokáig eláll a túró, csak figyelni kell a lejárati idejét. A papírba csomagoltakat meg nem jó fagyasztani, mert az nem lesz jó valamiért. Lehet, hogy a paírcsomagolás miatt. Viszont a zacskósakat jól lehet fagyasztani.

10 éve
#5356
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5355 számú posztjára
Nekem elég hosszan eláll a sima hűtőben is. Nejlonba teszem, ha dobozos, és jól kinyomom belőle a levegőt, úgy tekerem meg a zacskó száját.

10 éve
#5355
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5354 számú posztjára
A tescos neylon csomagolásban is.

10 éve
#5354
Bojtika 3
Megvan az új billentyűzet, haza is értem vele.

A lidlis Pilos bírja a fagyasztást. :D

10 éve
#5353
Gonoszka1
Válasz citromtorta #5352 számú posztjára
Én ma vettem a Tescoba kettőt (ezek 45 dkg-osak).

10 éve
#5352
citromtorta
Válasz ErzsikeX #5346 számú posztjára
Lidlben és Pennyben mindig van, én épp tegnap pedig akciósan a Sparban vettem ( rögtön 4-et :)- de ott tényleg ki kell fogni mert nem mindig kapható.

10 éve
#5351
ErzsikeX
Köszönöm a segítséget utána nézetek. :)

10 éve
#5350
trkmz
Válasz ErzsikeX #5346 számú posztjára
Pedig én ott is láttam már. Persze lehet, hogy nem minden üzletben van, vagy nem lehet mindig kapni.

10 éve
#5349
LPanka
Válasz ErzsikeX #5346 számú posztjára
Aldiban és Pennyben is van.

10 éve
#5348
Bojtika 3
A lidliben kapható Pilos joghurt és túró, zsírszegény.

10 éve
#5347
Gonoszka1
Válasz ErzsikeX #5346 számú posztjára
Szia! A Tescoba biztos, hogy van, mert én leggyakrabban ott veszem. De a CBA is árul, de nem mindig (persze előfordul, hogy a Tescoba sincs). Ha jól emlékszem a CBA nem saját márkás, hanem Nádudvarit árul zsírszegényben is, ami rózsaszínű csomagolásban van. A Tesco az saját márkásat árul. A többi üzletben nem tudom, mert én ezekben szoktam előfordulni. De ha jól emlékszem, akkor talán még a Lidl is árul.

10 éve
#5346
ErzsikeX
Sziasztok!
Azt szeretném megkérdezni, hogy melyik üzletlánc forgalmaz sovány túrót?
A fiam az Inter Spárban dolgozik ott nincs. Ma kimentem a boltba még soha nem volt.
Nem tudom csak feltételezem, hogy esetleg tejboltban? Csak az a baj ritkán megyünk be városba.

10 éve
#5345
bmati 108
Válasz Nightwish #5341 számú posztjára
Hungarofit vagy Eurofit felmérés lesz?
Mindkettő erőnléti és állóképességi teszteket tartalmaz. Az utóbbi az előbbi bővített változata.
Hungarofiten általában ezek szoktak lenni: Cooper teszt (12 perc alatt illene 2000m-t lefutni), majd helyből távolugrás, fekvőtámasz, felülés, az utolsó gyakorlat neve nem jut eszembe így este, de a lényege, hogy a hasadon fekszel és meg kell emelned a felsőtestedet tarkóra tett kézzel, miközben a társad fogja a lábad (az emelésnek min. 10 centinek kell lennie), amúgy ez jó kis hátizomgyakorlat.
Eurofiten pedig ezeket is nézik a Hungarofit gyakorlatai mellett: testmagasság, testsúly, testtömeg-index, izom- és zsírszövetek aránya. Továbbá itt már egyensúlyi tesztek is lesznek (pl.: mérlegállás).
A skála amúgy hétfokú: az 1. az igen gyenge, a 7. az extra. A 3-as jó szint eléréséhez már nem árt heti 2-3 alkalommal amatőr szinten sportolni. :P
Amit leírtam, az nem 100%, de nekünk 2-3 éve még így volt főiskolán annyi különbséggel, hogy nem Cooper teszt volt, hanem egy 50 m-es távon kellett ingafutásokat csinálni egyre kevesebb időre (tehát mondhatni ez egy fokozó futás volt). Megjegyzem, hogy műszakis hallgató voltam/vagyok. :)

10 éve
#5344
Bojtika 3
Kikerestem a Cooper-teszt táblázatát.

http://www.futas.net/cikkek/futas/cooper-teszt-futas.php

10 éve
#5343
Gonoszka1
Válasz ErzsikeX #5339 számú posztjára
Szia Erzsike! Én nagyon szeretem a túrót, így a túrógombócot is, A zabkorpás túrógombóc nagyon finom. És a sós változatért is oda- meg vissza vagyok. Szerencsére most 1-2 napja azért jobb idő van már. Ha fáj a lábad, akkor pihentessed, és olyan gyakorlatokat csinálj ami felsőtestre vannak. Jobbulást kívánok, és remélem hamar elmúlik a fájdalmad.

10 éve
#5342
Bojtika 3
Válasz Nightwish #5341 számú posztjára
A Cooper-teszt csak egy felmérés, ki mekkora távot bír lefutni 12 perc alatt. A rendszeresen, keményen sportolók szintje 20 éves kor alatt kb 3,5 kilométer.

Miért kell ennyire kétségbeesni (pláne középiskolás korban) 12 percnyi futástól?

De nyilván kezdenek rájönni, hogy ki kéne valamit találni, éppen mert a középiskolás fiatalok zömének ez gondot okoz, és a testzsír-százalék is elég érdekes lesz...

10 éve
#5341
Nightwish
1. Valaki tudja hogy mit fognak csinálni szeptembertől az iskolában azzal a fizikai statisztikával amit be akarnak vezetni? Lesz elvileg Cooper-teszt meg testzsírmérés...

2. Miért akarnak velünk 2 km-t lefuttatni 12 perc alatt? A Cooper-tesztet csak a rendszeresen, keményen sportólók tudják megcsinálni!

10 éve
#5340
Bojtika 3
Válasz sinnesro #5338 számú posztjára
Engem az zavar inkább, hogy annyi bonyodalom árán csak utánozza a húsos vagy tejes, tojásos ételeket.

Amikor egy darabig vega voltam, egészen mást ettem, mint addig, és nem akartam pótolni a húst, hiszen éppen azt kerültem.

10 éve
#5339
ErzsikeX
Szia Gonoszka!
Igazából már jártam a Nosalty oldaladon. Jó tippeket adsz ott is, amit köszönök. Nem régen olvastam, hogy valakinek ajánlottad a zabpelyhes túró gombócot, ami a Te oldaladon jelent meg. Ha jól emlékszem a Hány kalória topikban megemlítettem én is. Viszont én nem tőled vettem. Egy véletlen folytán akadtam rá egy másik oldalon. Úgy hogy bocsika. Nem akarok a tolladdal ékeskedni. Még mindig szívesen veszem a jó tanácsaidat. Sajnos a napokban elmaradtak a sétáim. Szinte állandóan esik az eső. A másik a bal lábfejemben begyulladt az összes ín. jelenleg nem rovom a kilométereket. Remélem a bogya és a kence hatékonysága eredményt hoz. Kívánok jó egészséget, mert ha az nincs akkor semmi sincs. Üdv

10 éve
#5338
sinnesro
Válasz bmati #5336 számú posztjára
A szokásos ezóba oltott áltudományos és homályos blabla.

Dr Weixl-Várhegyi Lászlóra hivatkozik többek között a desztvízzel kapcsolatban, aki úgy doktor mint én (sehogy:-))

Nem értem igazán, akinek nincs semmi baja, miért zár ki egy csomó jó táplálékot az életéből. Örülne,hogy mindent ehet. Magának nehezíti az életét. Tegye, csak ne hülyítsen másokat is (ez a paleóra is igaz).
Nem bírom a túlzásokat, én is túlestem páron már hosszú életem során, jó ideje a mértékletesség a jelszavam.

10 éve
#5337
LPanka
Válasz bmati #5336 számú posztjára
vegán :D. ennyi infó nekem elég :D

10 éve
#5336
bmati 108
Válasz LPanka #5333 számú posztjára
Róla lenne szó:
https://www.facebook.com/StohrGreta/timeline?ref=page_internal

10 éve
#5335
LPanka
Válasz sinnesro #5334 számú posztjára
:)

10 éve
#5334
sinnesro
Mindegy, hogy fordítás, ha ilyeneket oszt meg a blogján:-)
Meg szerinte ami természetes, az nem hizlal:-)
De azért jó receptek vannak nála.

10 éve
#5333
LPanka
Válasz sinnesro #5332 számú posztjára
milyen csajt? csak mert ez egy fordítás. de persze sportoló, szóval esze sok lehet :D (mindig van kivétel mielőtt vki nekem esne)

10 éve
#5332
sinnesro
Olvasgattam még a csajt, ilyen bölcsességet is le bírt írni:

"öröklődött szociális tényezők (családi, életmódbeli szokások), "

10 éve
#5331
sinnesro
Válasz bmati #5330 számú posztjára
De legalább megáldott, pozitív rezgésű kaján él...:-)
3 l desztvíz, atyavilág.

10 éve
#5330
bmati 108
http://gretakonyhaja.postr.hu/fogyokura-avagy-a-nagy-atveres
Ekkora baromságokat is régen olvastam már... persze vékony, de szép zsíros. :P

10 éve
#5329
Bojtika 3
Igen, a "köret" megvan mindnél. :D

10 éve
#5328
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5327 számú posztjára
Igen, tudom. Bár a ragadozók több növényit esznek szerintem mint a legelésző tehénke, de gyakorlatilag ők is vegyes táplálkozáson vannak.

10 éve
#5327
Bojtika 3
Nemcsak a ragadozók esznek növényit, a legelő állatok táplálékának a 6%-a is állati eredetű.
Mert az a tehénke ugye nem köpködi ki a rovarokat, csigákat legelés közben...

10 éve
#5326
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5325 számú posztjára
Sokan nem is gondolják, hogy a ragadozó állatok is esznek növényi táplálékot. Pedig igen. A vadonélő ragadozók is azért eszik meg a növényevők beleit elsőként, mert abban már félig emésztet, és megrágott növények vannak. Csak utána nyúl a többi részéhez. A kutyák, macskák is "legelnek". Nekik is kell az emésztéshez. Így szívesen megeszik a gyümölcsöt, zöldséget is, persze nem csak azt, hanem a napi táplálékukba keverve, vagy mellette.

10 éve
#5325
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5324 számú posztjára
Más bizony. :D
Én nagy ritkán megeszem a disznósajtot, ha olyan, de nem török-zúzok érte. :D

Az állatok nálam teljesen szabadon mozognak, annyit, amennyi csak jól esik. Elégetik a kalóriákat ők is. :D A szokásos kajájuk mégsem mindig ugyanaz, ha hol ez, hol az kerül még bele. Ételmaradék nálunk úgysem szokott lenni. ha pár falat marad a tányéron néha, azt a cicák boldogan megeszik, imádják a házi kosztot, úgy tapasztalom. :D Beleértve akár a zöldbabfőzeléket is. :D

10 éve
#5324
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5323 számú posztjára
Teljesen igazad van, mert tényleg van benne egy etetgetős hajlam. És akkor boldog ha eszem. Soha nem izgatta az a borzasztó túlsúlyom sem. Én meg egyébként is nassolós vagyok, így nem kell nagy lökés, hogy ebbe beleessek. A hánytatás soha nem merült fel (szerencsére, és a hashajtás sem, bár amikor a 250 kalóriákat ettem, akkor bogumil teát ittam, hogy legyen valami, és akkor még kannákban szállították ki, mert még instant porként nem lehetet kapni).

Persze a férfiaknak egyébként is nagyobb a kalóriaigényük. Főleg ha még keményen sportolnak is. És az állatkajába gyakorlatilag a maradékok, zsírosabb részek mehetnek. Ők nem finnyáskodnak mint én. Mondjuk én a pacalt sem eszem, a körömpörköltről, disznósajtról nem is beszélve. Barátnőm mindig ezzel froclizott, hogy most eszi a finom disznósajtot, vagy körömpörköltet. És, hogy milyen finom. Persze mindenkinek más a finom, az ízlése szerint.

10 éve
#5323
Bojtika 3
Igen, a férjedben van egy kis etető hajlam.
Talán meg is ijed, ha láthatóan fogysz, hiszem régóta ismer a dundibb formádban.

A hánytatásnak rengeteg hátránya van, fel se merüljön! A hashajtás sem lehet megoldás.

A fiam nem kér külön ételt, sőt sokszor még húst sem. Megeszi ugyanúgy a korpás habarással is az ételt, csak én igyekszem az ő számára biztosítani a többlet kalóriát, hiszen az ő igénye nagyobb, többet éget el, mint én. Kemény küzdősportot is űz. szemmel láthatóan erősödnek az izmai. Hát mégis másként kell étkeznie, mint nekem...
A zsírosat egyikünk sem kedveli, bár nem szedjük le annyira, mint Te. A mócsingosabbat ha néha bele is főzöm az ételbe (ritka, mert sovány húst veszek és letisztogatom azért), ha megfőtt, kiveszem, és az állatkajába kerül.

10 éve
#5322
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5321 számú posztjára
Hát én is azzal próbálkozom, hogy kevesebbet sütni, kevesebbet venni. Bár ez azért nem könnyű, mert nem egyedül eszem (most már Te is gondoskodsz a fiadról így Neked is nehezebb). Mert ha legalább kiadná az ember magából, akkor nem dagadna. De viszont az sem nagyon jó, mert az pedig a gyomrot, a nyelőcsövet teszi tropára. Ja, és akkor még azt nem mesélte, hogy férjem tegnap is egy cuki finom lángossal jött este. Most mit lehet tenni? Ha nem eszem meg halálra sértődik. Én pedig gyenge vagyok, nem akarok a lelkébe tiporni, így feladtam és megettem.

10 éve
#5321
Bojtika 3
Ez valami borzasztó.
Én inkább a figyelmetlen evő voltam, észre se vettem, hogy mindig rágcsálok valami sütikét... de nem okozott gondot, hogy leálljak a sütéssel.

10 éve
#5320
Gonoszka1
Válasz LPanka #5318 számú posztjára
Sok mindenben igaza van. Igen, én tudom, hogy evészavarral is küszködöm. Az orvos csak egyszerűen bulémiának hívta, bár én mondtam neki, hogy én nem hánytatom magam (sőt írtózom a hányástól, így még betegen is megkínlódom vele). De ezek szerint ez a bulémiának egy fajtája. Most már ezt is tudom. Egy nem stimmel, hogy én nem falom az ételeket (tehát nem rövid idő alatt eszem meg azt a rengeteg ételt) , hanem szépen folyamatosan nyugiban eszem. Csak egyszerűen nem tudom abbahagyni. De most már legalább a nevét is tudom annak amit le kell, és le fogok győzni, a BED-et!

10 éve
#5319
LPanka
még csak most olvasom. ezt mindnekinek ajánlom a szélsőségek elkerülése végett :)

10 éve
#5318
LPanka
Válasz Gonoszka1 #5317 számú posztjára
http://www.shapeshifter.hu/?p=1973

10 éve
#5317
Gonoszka1
Válasz LPanka #5316 számú posztjára
Néha-sokszor én is vagyok így. Csak eszem, csak eszem, és még ennék, egészen addig ameddig van mit tömnöm magamba. Képzeld, ha még innék is.......

10 éve
#5316
LPanka
Válasz Gonoszka1 #5315 számú posztjára
itt a sok tényleg sok :). annak gondolom nincs önuralma (étellel is ki lehet tágítani a gyomrot de az is meg az alkohol is sok munka- mondjuk az alkohol több év az étel azért gyorsabb munkát végez emlékeim szerint )
a reggelinél akadt ki a férfi: ettem és ettem és ettem és még mindig ettem, mikor ő csak evett. majd rám szólt, h most már hagyjam abba :D. és még ettem volna- éhség érzet miatt, nem kívánósság miatt (nyaralásnál persze nem zaboztam)

10 éve
#5315
Gonoszka1
Válasz LPanka #5314 számú posztjára
És azzal mi van aki nem iszik alkoholt, és mégis khm... sokat képes eszegetni?

10 éve
#5314
LPanka
ha jól tudom a legtöbben nem isznak alkoholt, főleg nem rendszeresen nagy mennyiségben. de egy kis infó: kitágítja a belet. sokkal többet tudsz enni, és nem csak hogy tudsz, de kívánod is. szóval aki nem érti h miért eszik 2szer-3szor többet mint egy 90kilós férfiállat annak ez is lehet a megoldás :D
jóhír: az alkohol elhagyásdával visszaáll a rend. annak idejét még nem tudom de gondolom jó pár hónap kell, na meg a normális mennyiségű étkezés.

10 éve
#5313
Bojtika 3
Én így teliholdra eléggé munkaképes voltam. Befejezem és elküldtem az egyik munkámat, azt vettem észre a végső átnézéskor, hogy jóformán nem maradt benne hiba, a saját hibaátlagomhoz képest.

A fiam meg pörög mint a szélkerék, részben az én munkám miatt (inkább ébren várt a gépre) 24 órája van ébren, és most elment a boltba.

Én egy hosszabb helyett két rövidebb szakaszban aludtam. Nyilván benne volt az is, hogy intézni valóm is volt időközben, azért mégse lehet mindent a holdjárásra fogni. :D

10 éve
#5312
Akmaroldet
Válasz Potik4 #5308 számú posztjára
Plusz jön a front is. Érzem a gyerekeimen. Még csak délelőtt van, de már totál lemerítettek...

10 éve
#5311
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5310 számú posztjára
Sőt, én állítom, hogy még a körülmények, egészségi állapot is befolyásolja a reagálásunkat.

10 éve
#5310
Bojtika 3
Válasz Potik4 #5308 számú posztjára
Ráfogni persze hogy lehet... :D

De Gonoszkának igaza van, másként hat mindenkire. Ha meg tudatosan figyeljük, akkor az is befolyásolhat... nem könnyű. :D

10 éve
#5309
Gonoszka1
Válasz Potik4 #5308 számú posztjára
Igen. Mindenki másként reagálja le, legyen az ember vagy állat.

10 éve
#5308
Potik4
Na,olvasom Bojtikától,hogy telihold van..akkor ráfogom ezt arra pici túllépésre..:D És a kutyám éjszakai nyugtalanságát is lehet erre fogni?

10 éve
#5307
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5303 számú posztjára
Én nem is vennék fel kétrészest! Vannak olyanok, akik vagy nem látják magukat, vagy nem akarják tudomásul venni, hogy igencsak hájacskásak, és kétrészes fürdőruhát vesznek fel. Nem szép látvány ahogy a háj a fürdőruha alsó részére ráfolyik. Mert mindenkinek jó ha pancsikál, és még egészséges is, főleg ha még úszkál is, de azért ey kis önkritikája is lehetne, és inkább egyrészest venne fel, ami ápol, és eltakar!

10 éve
#5306
Akmaroldet
Válasz miminati #5301 számú posztjára
Legalább 10 évig nem volt rajtam fürdőruha, mikor a férjemet megismertem. Akkoriban a Balatonon dolgozott, kimentem hozzá, és mikor megláttam, hogy milyen alakú nők vesznek fel bikinit, hát, én is vettem egy egyrészest. És nem szakadt rám az ég. :)
Az idei nyaralás a gyerekek miatt már jóformán csak a strandolásról szólt, és megmondom őszintén, hogy abban a pár napban igazán jó alakú csajt talán kettőt láttam, de túlsúlyosból annál többet. És bizony, a legtöbb fiatal lány.

10 éve
#5304
Bojtika 3
Válasz miminati #5301 számú posztjára
Vigyázz a súllyal, nehogy sérülés legyen! Én is vagánykodtam, több hetes kényszerpihenő lett a vége.

10 éve
#5303
Bojtika 3
Bizony, igazatok is van! :D

Mostanában ráadásul olyan csinos tankiniket lehet kapni: csípőig érő fátyolvékony felső, amiben a melltartó ugyanúgy ki van dolgozva, mint egy bikinifelső.

De ha járnék strandolni, abszolút nem érdekelnének a ráncok. Tudom, hogy én megdolgoztam azért, hogy nem tölti ki háj, és idővel még 50 felett is simul még a bőr. :D

A falubeli huszonéves nőnemű népességnél sokkal de sokkal formásabb és izmosabb vagyok. Kivéve azt a néhány anorexia-gyanús, izomtalan, beesett arcú egyedet.

10 éve
#5302
Gonoszka1
Válasz miminati #5301 számú posztjára
Én is járok fürdőbe, és én sem vagyok a logó bőrömmel szép látvány. A combomon főként látszik, mert a hasamat a fürdőruha ápolja, és eltakarja. De ez van, és azért elmegyek pancsolni. És igazad van, általában a fiatal lányok azok akik nem túlsúlyosak (persze köztük is van kivétel). De én nekem az egy nagy dolog, hogy elmegyünk a férjemmel a fürdőbe, mert előtte vagy 28 évig nem mentem.

10 éve
#5301
miminati
El kell mondanom nektek hogy tegnap voltam strandon,és annyi de annyi nőt láttam,és az a szomorú,hogy a több száz nőből talán egyet láttam aki nem volt narancsbőrős,és bár tudom hogy nem értem célt még,de nem volt mit szégyelnem 61 kilósan 4 gyerek után 163 cm magasan és 43 évesen,és félre ne értsetek senkit nem akarok ezzel leszólni,de nekem ez akkora lökést adott,hogy teszek valamit és végig kell csinálnom,mert jól akarok kinézni majd ,és igen büszke leszek arra hogy tornázom és megéri izzadni reggelente,és megéri nem zabálni ha néha éhes is vagyok,és megéri nemet mondani egy jó meleg puha sajtos,tejfölös lángosra(legalább is az elején),mert jól akarok kinézni,igaz nem másnak hanem magamnak,de az sem mellékes ha megdicsérnek,:)szóval kiartás,és kit érdekel ha stagnál,de a centik vagy az izomzat azért ott lesz,és az látszani fog,ha kilóval már nem is lesz mérhető.és igen súlyzózom is mert kell az izom,igaz 2,5 kilóval de már látszik,igaz csak én látom de örülök neki,szóval kitartás meg lesz az eredmény és igen büszkék leszünk magunkra és ez jó érzés:))már elég lenne ha a hasamról lemenne:))

10 éve
#5300
Omame
Persze, ezt írja is, hogy kihagy olyan élelmiszereket, amelyek egyébként alacsony glikémiás indexűek, csak nem gluténmentesek. A lista nem teljes, de alapnak érdekes olvasmány.

10 éve
#5299
bmati 108
Válasz Omame #5298 számú posztjára
Azt azért érdemes megemlíteni, hogy gluténallergiás/lisztérzékeny embereknek szól ez elsősorban. :P
Amúgy jó cikk. :)

10 éve
#5298
Omame
Nem tudom, hogy bekerült-e már ide, de találtam egy érdekes és számomra legalábbis tanulságos kis írást a glikémiás indexről, gondoltam, megosztom:
http://www.mindenmentes.hu/2012/10/glutenmentes-es-glikemias-indexrol.html
Nekem a köretnek használt növénykék összehasonlítása tetszett benne.

10 éve
#5297
jancsoreka 5 33
Nincs mese, vennem kell megint túrót... :D

10 éve
#5296
Gonoszka1
Válasz Potik4 #5295 számú posztjára
Úgy is finom lehet, nagyon jó ötlet!. Én is szeretem a kaprot. A mai rakott tökbe is tettem kaprot.

10 éve
#5295
Potik4
Válasz Gonoszka1 #5294 számú posztjára
Mindenképpen megírom.:) Közben eszembe jutott,hogy majd egyszer kaprosan is kipróbálom,mert azt is nagyon szeretjük :)

10 éve
#5294
Gonoszka1
Válasz Potik4 #5293 számú posztjára
Nagyon finom, legalább is én nagyon szeretem, és a férjemnek sem volt panasza rá. Bofy volt az ötletadó, mert az ő alap túrógombócát formálgatom. Nekem is van medvehagymám (nagy rajongója vagyok) a mélyhűtőben. De ma már sül a húsos-gombás rakott tök a sütőben, így ma nem (pedig túró is van itthon), de lehet, hogy holnap, vagy holnapután én is megcsinálom. Ez szerintem egy nagyon jól sikerült túrógombóc, mert a sonka nagyon jól megy a a medvehagymás túrógombóchoz. Majd írd meg, hogy ízlett, mert kíváncsi vagyok rá!

10 éve
#5293
Potik4
Válasz Gonoszka1 #5292 számú posztjára
Köszi,Gonoszka! :) ja,regisztráltam a nosalty-ra.És a mai menü a medvehagymás túrógombócod lesz,úgyis van még medvehagymám a fagyasztóban,tavasszal egy rakatot szedtünk.:D És nagyon kíváncsi vagyok,hogy sikerül,a recept alapján csak jó lehet! :)

10 éve
#5292
Gonoszka1
Válasz Potik4 #5291 számú posztjára
Szia! Pompás, hogy jól sikerült a hétvégéd minden szempontból! És jó étvágyat a lilahagymához, a töpörtyűhöz, és a finom friss kenyérhez!

10 éve
#5291
Potik4
Sziasztok!Hazaértem pár napos nyaralásunkból.nem terveztem,hogy visszafogom magam,de mégis összejött.Megvolt a vízfogyasztás, a rostok,és az éttermekben is sikerült jól választanom.A tóparti kötelező lángosozás helyett én isteni hekket ettem,és még a fagyizóban is diétás volt a kedvenc étcsokis fagyim.Napi 3-4 óra séta is volt,szóval a szuper hétvége bázisilag is sikeres volt.De ma este kenyeret és némi töpörtőt fogok enni lila hagymával,ha fene fenét eszik is,mert megérdemlem.:D Üdvözlöm az új tagokat,a régieket meg főleg!

10 éve
#5290
Gonoszka1
Válasz bmati #5289 számú posztjára
Nem új topikra gondoltam, hanem a célbeállításnál/regisztrációnál kellene valahova feltenni. Kellene Adminnak szólni, hogy ha sikerül találni egy programozott, akkor ezt jó lenne megcsinálni, plusz a minimalizálását a kalóriakeretnek.

10 éve
#5289
bmati 108
Válasz Gonoszka1 #5288 számú posztjára
Kiírtam jegyzettömbbe a topicot és a hozzászólások számát és majd beírom, hogy itt találják. Akit érdekelni fog, az úgyis visszakeresi. Új topic-ot meg ennyiért szerintem nem érdemes nyitni. :P

10 éve
#5288
Gonoszka1
Válasz bmati #5287 számú posztjára
Ennél rövidebben nem nagyon lehet a lényeget összefoglalni. Csak valami olyan helyre kellene tenni, ahol rögtön belebotlik mindenki, aki fogyni vágyik. Mert tudod, hogy visszaolvasgatás az nem nagyon megy.

10 éve
#5287
bmati 108
Válasz Gonoszka1 #5286 számú posztjára
Kiírom azoknak, akik kérdeznek, hogy olvassák el, ebben majdnem minden benne van. Idővel lesz még ez szerkesztve. :D
Ennél rövidebben sajnos nem sikerült összefoglalnom. Ez van... :P
Észrevételeket amúgy szívesen fogadok. :)

10 éve
#5286
Gonoszka1
Válasz bmati #5284 számú posztjára
Csodás összefoglalása a lényegnek! Ezeket kellene a bejelentkezéshez szerkeszteni, és a rendszer olyanra kellene állítani, hogy 1200 alatt ne írjon kalóriakeretet. Szép, és jó munka, most már csak a megfelelő helyre kell beszerkeszteni!

10 éve
#5285
bmati 108
Észrevételek az edzéssel kapcsolatban:
Az edzéseket úgy kellene megtervezni, hogy olyan gyakorlatok szerepeljenek benne, amelyek minél több izmot mozgatnak meg. Erre azért van szükség, mert minél nagyobb az egyén izomtömege, annál hatékonyabb a zsírégetése. A nők jóval nehezebben izmosodnak (kevesebb tesztoszteront termel a szervezetük), mint a férfiak, szóval nekik is érdemes erőedzéseket végezni és nem lesznek tőlük olyan izmosak, mint xy (ahhoz durván megtervezett diéta és több évnyi intenzív edzés kell).
Zsírleadás miatti diéta esetén érdemes az erőedzésekre helyezni a hangsúlyt. Ezekkel mennyiségileg nem lehet akkora energiát elégetni az edzések alatt, mint az állóképességi (kardió) edzésekkel, de mivel intenzívebben mozgatják meg az izmokat, így jelentősebb szerepük van a zsírmobilizáció során. Az erőedzések során az izmok általában szénhidrátból nyerik az energiát (ez az ún. anaerob edzések), míg az állóképességi edzések kevésbé intenzívek, ekkor már szénhidrátból és zsírból is nyerjük az energiát (ezek az ún. aerob edzések). Érdemes megjegyezni, hogy az erőedzések során csak minimálisan nyerünk zsírból energiát, de az edzések után van egy utó-zsírégető hatás, ami az állóképességi edzéseknél max. 4 órával áll fenn, míg az erőedzéseknél ez akár 48 óra is lehet! Vannak még ún. erő-állóképességi edzések, amik a kettő között állnak valahol időben és kalóriaégetésben és ezek mellett létezik még gyorsasági erő is.
Erőedzéseket lehet végezni saját testsúllyal, ezt használva ellenállásként és lehet súlyzósan végezni, ahol a tárcsák súlya adja az ellenállást.
Az edzéseket úgy érdemes megtervezni, hogy maximális erőt és izomtömeget is növeljenek. Ezeket egyszerre nem lehet megvalósítani, ezért ketté kell bontani őket. Maximális erő növelését úgy lehet elérni, hogy a keresni kell egy megfelelően nehéz gyakorlatot saját testsúlyos edzés során vagy súlyzós edzés során akkora súlyt kell használni, hogy a maximális ismétlésszám 5 alatt maradjon.
Maximális erő növeléséhez 2-4 sorozattal dolgozunk 1-5 ismétléssel. Ha ettől több megy, akkor növelni kell az intenzitáson (súlyzós edzésnél nagyobb súllyal, saját testsúlyos edzésnél nehezebb gyakorlattal).
Izomtömeg növeléséhez olyan gyakorlatot vagy akkor súlyt kell keresni, amiből 5-15 ismétlést tudsz végrehajtani egyszerre. Ezekből is 2-5 sorozattal érdemes dolgozni 5-12 ismétléssel. Ha ennyi megy, akkor növelni kell az intenzitást.
Edzések előtt kötelező bemelegíteni. Ez általában körzésekből és egy kis kardió edzésből álljon. Érdemes még az adott gyakorlatból 1-2 kis intenzitású sorozattal kezdeni a tényleges edzés előtt. Az egész ne vegyen többet igénybe, min 15 perc. Edzések előtt soha nem nyújtunk, pláne nem hideg izmokat! Edzés közben a sorozatok között pihenőket kell tartani. Ezek 2-5 perc közötti időtartamok legyen attól függően, hogy maximális erőt vagy izomtömeget szeretnék növelni. Edzés végén néhány perc nyújtást végezzünk és érdemes ekkor is átkörözni a testrészeinket, mert ezek csökkentik a másnapi izomlázat.
Az edzés ideje 10-45 perc legyen és megfelelően intenzívnek kell lennie. Ha többet bírsz, mint 45 perc, akkor az már inkább állóképességi edzés lesz. Súlyzós edzésnél minden izomcsoportra 1-3 gyakorlatot csinálunk, ezektől több teljesen felesleges. Olyan gyakorlatot kell keresni, amik minél több izom bevonásával dolgoznak, szóval kerülendőek az izom-specifikus edzések a kezdőknél.
Ha teljes testre edzel, akkor heti 3 edzés bőven elég, ha pedig fel szeretnéd bontani a napjaidat, akkor heti 3-6 edzés. Heti 1 kötelező pihenőnap legyen, mert az idegrendszernek is fel kell lélegezni egy kicsit és te sem fogsz olyan gyorsan demotivált lenni a sok edzéstől.
A minél több izmot megdolgoztató súlyzós gyakorlatok a következők: elemelés, guggolás, nyak mögé lehúzás, fekve nyomás, vállból nyomás. Ezeket úgy csináld, hogy ne használj kötött pályás gépeket hozzá (azaz a mozgás ívét hagyd természetesnek, semmi se kényszerítse egy adott pályára a mozgást).
A minél több izmot megdolgoztató saját testsúlyos gyakorlatok a következők:
húzódzkodások, guggolások, lábemelések, fekvőtámaszok, hidak, kézenállásos fekvőtámaszok, palánkok (kezdőknek csak az első 4 gyakorlat kell).
Ha fel szeretnéd bontani a napjaidat, akkor saját testsúlyos edzés esetén úgy tedd, hogy egyik nap alsótestes erősítés, másik nap felsőtestes erősítés. Az alsótestes napokon heti 1-3 alkalommal el lehet menni kardió edzésre, de csak az erőedzés után. Itt olyan mozgásformát válassz, aminél közepesen alacsony intenzitással min. 30 percet képes vagy mozogni. Itt is figyelni kell, mert a túl sok kardió edzés biztosan izomveszteséghez vezet. Nem kötelező közvetlenül az erőedzés után csinálni a kardió edzést, több óra is eltelhet közte, de tény, hogy hasznosabb, ha közvetlenül utána csinálod. Van még egy ún. HIIT edzéstípus (magas intenzitású intervallum edzés), amit kezdőknek tilos csinálni, viszont ezek a legjobb kardió edzések, mert itt a legminimálisabb az izomveszteség, mivel az edzések 4-32 perc alatt megvannak.
Súlyzós edzések esetén úgy oszd el a napokat, hogy egy nap 2 izomcsoportnál ne dolgoztass többet, kezdőknek pedig érdemes 6-8 héten át a teljes testes programot követni egy héten 3 nem egymást követő napon. Az osztott edzésre példa: hétfő: guggolás, elemelés, szerda: fekve nyomás, vállból nyomás, péntek: lehúzás nyak mögé, kardió. Itt is érdemes heti 1-3 alkalommal edzés után kardiózni.
Nem kell feltétlenül ragaszkodni a súlyzós edzéseknél a minél több izomcsoportot megdolgoztató gyakorlatokhoz, mert később úgyis szét kellesz bontani az izomcsoportokat.

Edzések felosztásáról:
Sokfajta sport létezik és az edzéseket is fel lehet osztani többfajtaképpen. Ez most egy pulzusszám szerinti felosztás lesz: 2 nagy csoportja a sima aerob zóna (a pulzusod a maximális pulzusod 80%-a alatt marad), illetve az anaerob edzések (a pulzusod a maximális pulzusod 80% felett van). Az aerob zónán belül még fel van osztva néhány alszintre úgy, mint: egészségvédelmi zóna 50-60% között, zsírégető zóna 60-70% között, maximális aerob zóna 70-80%. Kezdőknek az egészségvédelmi zónát szokták ajánlani. Könnyed, hosszabban is vállalható terhelést jelent, a javuló teljesítőképesség megalapozásának szolgálatában. Zsírégetésre a legalkalmasabb az aerob edzésen belül a zsírégető zónás edzés, mert ilyenkor égeti a szervezet a legjobban a zsírt (kellő idő után). A maximális aerob zónában lévő edzés már nem csak az állóképességhez, hanem kis szinten az erőhöz is hozzájárul. Az anaerob edzések pedig erőnövelésre valóak, mert csak kevés ideig tudunk ebben a zónában dolgozni. Ilyenkor 80-90% között mozog a pulzus. Van még egy maximális anaerob zóna is 90-100%-nál amit csak a profi sportolók alkalmaznak orvosi felügyelet mellett, mert veszélyes.
Ha intenzitás szerint akarom felosztani, akkor vannak állandó és változó intenzitású edzések. Az állandón belül is van több fajta: alacsony- (60%-os maximális pulzus alatt), közepes- (60-80%), magas intenzitású (80% feletti) edzések. A változó intenzitásúnál pedig az előbbieket variálják. Az állandó intenzitású edzésekkel az a baj, hogy a szervezet gyorsan alkalmazkodik hozzá. Ha a szervezeted alkalmazkodik az edzéshez, akkor egyre kevesebb energiát fog felhasználni a mozgásod során, így lassabb lesz a fogyás. Ilyenkor szokták emelni az időket, hogy többet égessen a szervezeted, de egy idő után már nagyon megnövekedhet az edzéssel töltött idő (akár 4-6 óra is lehet). Ha sokat edzel egy izomcsoportra, akkor egy idő után az izomzat is csökkenni kezd és csak annyi marad, amennyi az adott sporthoz kellesz. Aki sokat dolgozik vagy gyereke van, annak biztos nem lesz több órája edzeni. A változó intenzitású edzéseket (intervallum edzések) azért fejlesztették ki, hogy gyorsabban végezzenek az edzésekkel, ez változatosabb, mint az állandó intenzitású. Mivel a pulzusszám folyamatosan változik (az anaerob és az aerob zóna között ugrál), így lehetővé teszi, hogy a zsír hatékonyabban égjen (még a zsírégető zónás aerob edzéstől is) és emellett megtartja az izomzatot is. Az állandó intenzitású edzésekkel ellentétben az intervallumos edzések utózsírégető hatással bírnak, ami annyit tesz, hogy nem csak az edzés alatt égeti a kalóriákat a szervezet, hanem jóval az edzés után is. Eltérő vélemények vannak ezzel kapcsolatban, de a legtöbben azt mondják, hogy 6-48 órán keresztül is lehet utózsírégető hatás az edzés hosszától és az anaerob zónák hosszától függ. Mivel a legtöbb ember nem pulzusmérővel szaladgál, ezért inkább időben vagy távolságban szokták mérni az anaerob és az aerob zónákat. Tehát: pl.: futásnál 100m-es sprint majd 100m-es lassú kocogás váltakozva minél többször vagy 30 mp sprint 90 mp kocogás váltakozva minél többször. Az intervallumos edzések azoknak ajánlottak, akik már kellően hosszú ideig tudnak aerob zónában edzeni. Ez min. 20 perc futásnál, min. 40 perc biciklizésnél.
Ha gépekkel edzel (futópad, szobabicikli, stb.) azokba szokott beépítve lenni pulzusmérő. Ott tudod eldönteni, hogy mennyire keményen kell magad hajtanod. A pulzusokat ki fogja neked tölteni egy oldal, ahhoz viszont tudnod kellesz a nyugalmi pulzusodat, amit úgy tudsz lemérni, hogy egy nyugodt alvás után (amikor nem órára kelsz és kialudtad magad /van ilyen?!/) fekve 1 perc alatt mennyit ver a szíved. A bal csuklódnál a hüvelykujjad alatt érdemes mérni vagy a nyaki ütőeren. Én az előbbin mértem. Mérd meg 3-4 napot folyamatosan, aztán átlagold őket. Írd be majd a lentebbi linkhez a koroddal együtt és mehet az edzés:
http://orvosilexikon.hu/wrap.php?file=celpulzus_karvonen.html
Ha nem akarsz a pulzusos edzéssel szórakozni, akkor pedig ott az időbeli és a távbeli felosztás (attól függően melyiket tudod mérni). Én az időbelire szoktam hagyatkozni, mert a másodpercek még mindig pontosabbak, mint a méterek). :D
Ha nem egy edzést nézünk, hanem mondjuk heti 3 edzést, akkor több fajtaképpen lehet felosztani az edzéseket: lehet úgy csinálni, hogy mindhárom napon állandó intenzitással edzel vagy mindhárom napon intervallumozol, variálhatod a kettőt is. Ezek mellett feloszthatod még úgy is az állandóakat, hogy 1. edzésnapon közepes edzés, 2. edzésnapon nehéz edzés, 3. edzésnapon könnyű edzés (ezt hívják ciklizálásnak). Ha viszont tényleg a leghatékonyabban akarsz edzeni, akkor a 3 edzésnapból min. 2 legyen intervallumos. Edzésen belül is lehet variálni. Én pl.: legutóbb úgy futottam, hogy 2km közepesen lassú tempóban , majd 1 km magas intenzitású intervallum (100m sprint-100m kocogás), 2km közepesen lassú tempóban. Ehhez is idő kell, de ha minél gyorsabban akarsz végezni, akkor csak intervallum (viszont előtte rendesen be kell melegíteni gimnasztikával). Persze ott is lehet variálni, hogy egyik nap mondjuk 30mp sprint 90 mp lassú 8x, következő alkalommal 20mp sprint 40mp lassú 10x, azutáni alkalomnál mondjuk 30mp sprint 30mp lassú 8x. A lényeg, hogy ne egy intenzitással csináld végig az edzést és minél többet legyen változtatva az intenzitás. A magas intenzitású részt úgy tedd be, hogy elég ideig tudjad közel maximális erőbedobással csinálni, az alacsony intenzitásút pedig úgy, hogy valamennyire tudd magad kipihenni, hogy a következő magas intenzitású rész menjen.
Ha pedig majd le akarod mérni a teljesítményedet, akkor ott a jó öreg Cooper-teszt, melynek lényege, hogy 12 perc alatt mennyit tudsz futni (vagy nálad gondolom biciklizni), kéthavonta csinálj meg egy ilyet és látni fogod a fejlődésedet az előző edzésekhez képest. Amúgy érdemes edzésnaplót is vezetni, már online is lehet, pl itt:
http://edzesonline.hu/
Én már egy jó ideje vezetem itt, meg egy füzetbe is írom, illetve Wordben is.
Így folyamatosan nyomon tudod követni a fejlődésedet. Negyed évente szoktam testzsírszázalékot is mérni (7 pontos méréssel, amit te itt találsz: http://body.builder.hu/prg_hetpont.htm4?sex=1), érdemes még heti 1-szer a súlyod is beleírni. Körméreteket is vezetni (ami kell a fogyásnál, mell-derék-csípő), azokat hetente írom, de pl.: kar-comb-váll-nyak,stb. azokat negyedévente.
Ha izomlázad van edzés után, akkor másnap arra a testrészre ne edz keményen (átmozgató jellegű dolgokat lehet csinálni). Pl.: ha izomlázad van lábra, akkor fél óra séta vagy lábemelés, guggolás gyertyaállásban, stb.
Hetente legyen 1 kötelező pihenőnapod, de ha kettőt csinálsz, az sem baj. Az intervallum edzések után másnap még úgyis égeted a zsírt. :)
Ha sokat edzel, meg fogsz szomjazni (nem is kicsit), ilyenkor ne lepődj meg, ha plusz 1-2 liter víz lemegy. Hosszabb biciklizések/futások után érdemes ásványvizet vagy izotóniás italt inni, hogy visszapótold az ásványi sókat is. A bennük lévő kalcium jót tesz a csontoknak, a magnézium pedig az idegrendszert frissíti fel, illetve megakadályozza az izomgörcsöket (kellő mennyiségben), jó tesz az inaknak és ízületeknek is, viszont a kalcium csökkenti a magnézium felszívódását. Ha tablettaként veszed be, akkor a kalcium és a magnézium bevétele között min. 3 óra teljen el.

10 éve
#5284
bmati 108
Észrevételek az étkezésekkel kapcsolatban:
Először is meg kell állapítani az alapanyagcsere értékedet, ami a BMR (Basal Metabolic Rate). Ez egy kalóriaérték, ami arra elég, hogy a szervezeted alapfunkcióit ellássa (izmok működése, agyműködés, légzés, stb.). Ezt az kalóriamennyiséget akkor is elégeti a szervezeted, ha semmit sem csinálsz. Ez alatt nem szabad enned, mert ebben az esetben lelassul az anyagcseréd, ami azt jelenti, hogy egy ideig fogyni fogsz, majd egyre lassabban fogysz, végül megáll a fogyásod, később pedig ebből akár hízás is lehet. A BMR-től kisebb napi bevitt kalóriamennyiség esetén gyakorlatilag éhezteted a szervezeted. Ha valaki huzamosabb ideig ezen értéke alatt eszik és visszaáll az ezen érték feletti étkezésre, akkor 2-3 hétig stagnálhat és/vagy hízhat is néhány kg-ot. A BMR alatti tartós evéstől a szervezet egy idő utána besokall, mert éhezik és ekkor jöhetnek az éhségrohamok, ami során ezen érték többszörösét is meg lehet enni. Ebből szokott a jojó effektus kialakulni (egy ideig gyorsan fogy, majd stagnál, később pedig rohamosan hízik, végül pedig több lesz, mint amikor elkezdte az fogyókúrát).
Fogyni vágyók esetén érdemes úgy megválasztani a napi kalóriakeretet, hogy a BMR érték felett kb. 100 kcal-val legyen a napi keret, de ezt sem fix keretként kell beállítani, hanem addig kell állítgatni a heti fogyás mértékét, amíg ki nem jön ez az érték. Erre azért van szükség, mert míg fix keret esetén több kg fogyás után is ugyanannyi marad a napi keret, míg a heti fogyás beállításánál a súllyal együtt csökken a napi keret. A súllyal együtt amúgy a BMR is csökken, de lassabb mértékben, mint a napi keret, így egy idő után utolérheti a napi keret a BMR-t. Minden 5-10 kg leadott felesleg után érdemes újra beállítani a heti fogyás mértékét, hogy a napi keret mindig a BMR felett legyen.
A heti fogyás mértéke 0,1-0,7 kg között változhat. 1 kg feletti heti fogyás esetén már biztosan van jelentős mennyiségű izomvesztés is. Kisebb mértékű fogyás esetén kisebb az esélye, hogy izomból fogyjunk megfelelő mozgás és megfelelő folyadékbevitel mellett. Emellett a nagyobb túlsúllyal rendelkezők esetén számolni kell a bőr visszahúzódásával is, ami az előző mondatban említett két tényezőtől függ (a genetikától is, de az előbbi két dolgot tudjuk befolyásolni).
Gyakorlatilag bármit lehet enni a kalóriaszámlálás alatt, nem tilt semmit sem, csak megfelelő mértékben kell fogyasztani betartva a napi keretet. Mégis vannak bizonyos dolgok, amiket érdemes kerülni. Ilyenek az üdítőitalok, az alkoholos italok, a feldolgozott fehér cukorból és/vagy fehér lisztből készült ételek (péksütemények, fehér kenyér, bolti édességek, stb.), a tésztafélék, a porok (leves porok, üdítő porok, stb.), félkész vagy kész tartósított ételek (pizza, elősütött burgonya, stb.).
Az étkezéseknél ügyelni kell a makro- és mikro-tápanyagok bevitelére. A makro-tápanyagok körébe tartozik a fehérje, a szénhidrát és a zsír. Ezek arányát érdemes fogyókúrás beállításon hagyni. Ez az arány 20% fehérje, 50% szénhidrát, 30% zsír.
A fehérjékről annyit kell tudni, hogy nagyon fontosak a szervezet számára. Vannak lassan és gyorsan felszívódó fehérjék. Ezekből min. 1g/ttkg (1 grammot a testtömeged kg-ban mért száma alapján) mennyiséget kell elfogyasztani (a létminimum 0,8 g/ttkg, kemény edzések során sem érdemes szerintem 1,8 g/ttkg fölé menni). Fontos fehérjeforrások: halak, sovány húsok (csirke, marha, pulyka, vadhúsok), zsírszegény sajtok, sovány túrók, tojás, joghurt, kefir, tej. Ezek állati eredetű fehérjék. Növényi eredetű fehérjék a szója, a mogyoró, a borsó, a paszuly.
Az állati eredetű fehérjékből kellene inkább fogyasztani.
A szénhidrátokról annyit érdemes tudni, hogy elsődleges energiaforrása, de nélkülözhető. Ez azt jelenti, hogyha minimális szénhidrátot vinnénk be, de mellette sok zsírt és fehérjét, akkor a szervezet el tudna lenni e nélkül is. A szénhidrátokat 3 csoportba soroljuk a GI (glikémiás index) alapján: lassan, közepesen és gyorsan felszívódó szénhidrátok. Ezt az osztályozást elsősorban a cukorbetegeknek találták ki. A leggyorsabban a szőlőcukor szívódik fel (aminek 100 a száma) és ehhez van minden szénhidrát viszonyítva. Minél kisebb a száma, annál lassabban szívódik fel. Erre azért van szükség, mert a szénhidrátokat a szervezet szinte azonnal feldolgozza, de a felszívódást követően a szervezet inzulint kezd termelni. Túl nagy adagok esetén egy idő után már nem lesz képes megfelelő mennyiséget termelni (később pedig semennyit sem) és így alakul ki a kettes típusú cukorbetegség. A szénhidrátok közül a gyors felszívódásúak emelik meg legjobban az inzulinszintet, míg a lassú felszívódásúak alig, ezért érdemes nagyobb mennyiségű lassú felszívódású szénhidrátot fogyasztani. Ilyenek pl.: a rizs, a burgonya, a gyümölcsök és zöldségek nagyja, a teljes kiőrlésű lisztből készül pékáruk. A lassú felszívódású szénhidrátok további előnye, hogy hosszabb ideig látja el a szervezetet egyenletesen energiával (a gyors felszívódásúak maximum 45 percig, a lassú felszívódásúak akár 3-5 órán keresztül is mennyiségtől függően). A fogyás során a szénhidrát értékét célszerű minél alacsonyabbra csökkenteni, de itt is van egy létminimum, ami az agynak és az izmoknak kell (ez az érték kb. 130 g). Ezen érték felett kellene fogyasztani, de azért ne túlságosan sokat. Ajánlott szénhidrátok: burgonya, rizs, teljes kiőrlésű kenyerek, zab, köles.
A zsírokról annyit érdemes tudni, hogy nem minden zsír káros. Vannak telített és telítetlen zsírok (az utóbbiakból van egyszeresen és többszörösen telítetlen). A telített zsírok szinte azonnal beépülnek jelentősebb átalakítások nélkül és ezek a káros zsírok. A telítetlen zsírok közül a többszörösen telítetlen zsírokat szeretjük jobban, mert azoknak csak egy kis része alakul át telített zsírrá, a többit a szervezet felhasználja energiaként. Van még egy csoport, ami az utóbbi néhány évtizedben alakult ki, ezek az ún. transz-zsírok. Ezeket a hidrogenizálás hozta létre, aminek a célja, hogy margarinok szilárdak maradjanak és tovább legyenek tárolhatóak. Erre semmi szüksége nincs a szervezetnek. 2,5 gramm feletti fogyasztása naponta többszörösére emeli a szívinfarktus kockázatát. Általában a majonézben, margarinokban és az olajokban találhatóak meg (bár egyre inkább korlátozzák a mennyiségüket). A zsírsavakról annyit érdemes tudni, hogy vannak rövid, közepes és hosszú láncú zsírok. A hosszú láncú zsírokat a szervezet már nem bontogatja és egyből beépíti (ezek általában a telített zsírok), a közepes és rövid láncúakat pedig levágja és csak egy kis részükből lesz telített zsír, a többi részéből pedig energiát nyerünk ketonok formájában. A zsírbevitelnél érdemes figyelni a telített és telítetlen zsírok arányára. Ezek aránya 70%-30% legyen a telítetlen zsírok javára. A zsírok közül érdemes kerülni a napraforgó olajat és a disznózsírt. Kiváló zsírforrások: a hal, a szárnyasok zsírjai, a növényi zsírok nagyja (kókuszzsír, repceolaj, stb.). A telítetlen zsírok közül az omega 3 és omega 6, ami különösen ismert és nagyon hasznos a szervezet számára. Főzésre a kókuszzsír a legjobb választás jelenleg. Zsírokból min. 0,5 g/ttkg-ot kellene fogyasztani és lehetőleg ne menjen 1,5 g/ttkg fölé, mert az már káros (az ideális zsírbevitel 0,7-1 g/ttkg sporttól függően /állóképességi sportolóknak az 1 felé kellene húznia/).
A fentebb részletezett dolgok voltak a makro-tápanyagok (fehérje, szénhidrát, zsír).
Az étkezéshez hozzátartozik a megfelelő folyadékbevitel, ami a testtömeg függvényében változik. Ez az érték literben a testtömeg 20-adát jelenti minimum naponta férfiaknál, nőknél mínusz fél liter naponta.
A rostok bevitelére is érdemes figyelni. Ezek az emésztésnél játszanak nagy szerepet (segítik és gyorsítják), ezzel gyorsítják a fogyást. Jó rostforrások: köles, zab, kukorica.
A mikro-tápanyagokról is érdemes még pár szót említeni. Ezek a vitaminok és ásványi anyagok.
A vitaminok közül a zsírban oldódó vitaminokat ne adagoljuk túl (ezek az A-D-E-K vitaminok), míg a vízben oldódókból az ajánlott bevitel többszörösét is lehet fogyasztani, mert a vizelettel távozik a fölös részük, emiatt nagyon nehéz túladagolni. Jelentős mennyiségű vitaminokat csak mesterségesen lehet bevinni, a növényekben és gyümölcsökben lévő vitaminok általában nem elégségesek a szervezet számára (túl kevés van bennük és a vitaminok nagyja a héjban található, amit a legtöbbször levágunk, így még kisebb bevitelhez jutunk)
Az ásványi anyagokról annyit, hogy ugyanúgy segítik a szervezetet, mint a vitaminok, de ezeket könnyebben be lehet vinni. A csapvízben is találhatóak kb. 50 mg/l oldott ásványi anyagtartalom. A részletekbe nem mennék bele, de amik az edzés során fontosabbak lehetnek a következők: kalcium (izmok működése miatt), magnézium (idegrendszer működése miatt), cink (izomrendszer működése miatt), nőknél fontos még vas (menstruáció során jelentős mennyiség ürül ki, így pótolni érdemes), magas vérnyomásosoknak pedig a nátriumot érdemes kerülni. Arra érdemes figyelni, hogy vannak egymást segítő és egymás felszívódását gátló kombinációk. Az utóbbi közé tartozik a kalcium-cink páros (a kalcium blokkolja a cink felszívódását), a kalcium-magnézium páros (a magnézium csökkenti a kalcium felszívódását). Ezekből, ha mindkettőt akarjuk szedni, akkor a két elem közötti bevétel között teljen el min. 3 óra. Felszívódást segítő kombinációk pl.: a magnézium és a b6 vitamin (az utóbbi segíti a beépülést). Ásványi anyagokból az ásványvizekben és izotóniás italokban nagyobb mennyiség található. Ezeket is nehéz túladagolni és a mennyiségüket a sport intenzitásával érdemes növelni/csökkenteni. Magas ásványi anyagtartalmú ásványvizeket érdemes fogyasztani, viszont ezekből kevés van a boltok polcain (ezek az 1500 mg/l feletti oldott ásványianyag-tartalmú vizek). A boltban általában az alacsony vagy közepes ásványianyag-tartalmú vizeket lehet kapni (az előbbi 500mg/l alatti, az utóbbi 500-1500 mg/l közötti oldott ásványianyag-tartalommal bír).

10 éve
#5283
dietasalapanyag
Sziasztok!
Diétás/reform/gluténmentes alapanyagokat, liszteket adnék el jóval a kereskedelmi ár alatt.
Feleslegessé vált raktárkészletről van szó, tehát eredeti, bontatlan, de a számomra szükségtelenné vált termékekről.

KENYÉRVARÁZS Fehér tönkölybúzaliszt TBL70 (eredeti ár 600-620 Ft)
Lejárati idő: 2014.08.31. 400 Ft - 1 kg
Lejárati idő: 2014.10.31. 500 Ft - 4x1 kg (egyben, és külön-külön is megvásárolható)

BARBARA Gluténmentes lisztkeverék kenyérhez és kelt tésztákhoz (eredeti ár 1100-1200 Ft)
Lejárati idő: 2015.03.15. 3*1 kg (egyben, és külön-külön is megvásárolható)
980 Ft/ db

NATURE COOKTA Mandulaliszt 0,5 kg (eredeti ár 2200-2400 Ft)
Lejárati idő: 2015.05.15. 2*0,5 kg (egyben, és külön-külön is megvásárolható)
1900 Ft/db


NATURE COOKTA Gesztenyeliszt 0,5 kg (eredeti ár 1900-2000 Ft)
Lejárati idő: 2015.04.10. 2*0,5 kg (egyben, és külön-külön is megvásárolható)
1650 Ft/db

DIA-WELLNESS Negyedannyi-ugyanannyi stevia-eritriol édesítő 0,5 kg (eredeti ár: 2100-2200 Ft)
Lejárati idő: 2015.04.15. 1 db
1800 Ft

Budapest belvárosában személyesen átvehetőek.
e-mail: [email protected]

10 éve
#5282
Gonoszka1
Válasz halene #5280 számú posztjára
De ez a történet legalább poénos. Amikor az embert kizsebelik az viszont kevésbé az, így azon kevésbé kacagunk.

10 éve
#5281
Bojtika 3
Ajjaj. Igen, ezt szokni kell. még ha nem kopott is, már nem ér semmit. :D


10 éve
#5280
halene
Akkor ehhez a bankkártya ügyhöz elmondok egy vicces sztorit.
Már több évvel ezelőtt történt, hogy anyósomék felkerekedtek és nagybevásárlást intéztek valamelyik hiperben. Mikor a szépen megrakott kocsival a pénztárhoz mentek és a fizetés része jött volna a vásárlásnak bankkártyával a pénztáros kisasszony sajnálattal közölte, hogy ez a bankkártya nem jó. Anyós nem igazán értette mi nem jó a kártyán hisz úgy tudta, hogy van rajta pénz nem is olyan rég még talán fizetett is vele. Jó, de ez a kártya már lejárt. Lejárt? Tényleg! Kapott ő új bankkártyát de mivel a régit is annyira megkímélte, szép újnak tűnt, gondolta minek használja ő azt, amit nem rég küldtek, hisz ez is megteszi... :D Azóta néha előjön a történet és jót nevetünk rajta.

10 éve
#5279
Bojtika 3
Egy dolog a bizalom, másik dolog a táska.

A fiamat eleve úgy tanítottam, hogy ne tartson mindent egyben.
Diákigazolvány mellett a bérlet még oké, mert így használja. Neki volt kollégiumi kártyája is még, amivel az étkezést megkapta, tehát nem csak belépő volt. Plusz a bankkártya, plusz a személyi.
De személyivel még felvehet kápét a bankfiókban, bár nagyon megdrágult ennek a tarifája.

A kolikártyát elhagyta többször, de mást még nem.

Igaz, hogy én falun élek, a boltban felejtett kártyámat megőrizték (igaz, azonnal észre is vettem itthon, és telefonáltam is, tényleg a boltban hagytam-e...). Nagy tömeg itt nincs, és különösebben stressz sem. De részben emiatt is kínosan ügyelek arra, hogy ne adjanak nekem dombornyomott kártyát! Elvesztés esetén az a sima kártyának a többszörösébe kerül.
Azzal érvelnek, hogy azt tudom külföldön is használni, de nem járok külföldre.

10 éve
#5278
Gonoszka1
Válasz jancsoreka #5277 számú posztjára
Így legyen az embernek bizalma az emberekben! A férjem is mindig morog, mert szerinte nem vigyázok elégé a táskámra. Pedig azért a fél szemem mindig a táskámon van. De ezek a zsebesek olyan ügyesek, hogy észre sem veszi az ember és már kiforgatták!!!

10 éve
#5277
jancsoreka 5 33
Válasz Potik4 #5274 számú posztjára
Ajjajjaj. :( Ez nem jó. Utoljára 5 éve jártam így, amikor bementem a Pázmány jogi karára államvizsgázni és én hülye, kint hagytam a táskámat - meg voltam róla győződve, hogy ott már csak nem lopnak. Katolikus is, jogi is, hát na. Nem a fenét... Az államvizsga sem sikerült első nekifutásra, meg a pénztárcámat is megfújták, amiben benne volt minden irat és bankkártya, még a lányom TB-kártyája is. Azóta szigorúan külön tartok mindent. :) :) :) Paranoia ezerrel (bár nem mondhatnám, hogy feleslegesen, vonaton is próbáltak már meg kizsebelni, meg Pesten és Debrecenben is).

10 éve
#5276
jancsoreka 5 33
Válasz Bojtika #5272 számú posztjára
Megvan! :)

10 éve
#5275
Gonoszka1
Válasz Potik4 #5274 számú posztjára
A sok idegesség fogyaszt! Legalább a sok rosszban ez a jó? Én azért inkább nem veszteném el a bankkártyámat, és nem szaladgálnék fűhöz-fához, hogy valahol legalább fizetni tudjak.

10 éve
#5274
Potik4
Na,a mai nap,muszáj kiírnom magamból...lányommal orvos,várakozás,aztán bolt,sorbaállás..fizetés..ha lenne mivel,elveszett a bankkártyám,kínos magyarázkodás,kioldalgás a boltból,idegbaj,nyomozás,vasárnap teszkóban fizettem vele utoljára..rohanás..na megvan,de mégse,mert beküldték a bankba..bank,sorbaállás..nincs ott,felküldték Pestre,és különben sem adhatják ki,mert azt tilos,új kártya kell,de az majd pénzért..adhatnak ki készpénzt,ha gondolom,majdnem 2000 ft-ért..logikátlan,azaz nem is,nekik megéri,még az is,ha engem baj ér..Na,mindegy,itthon mérleg,ma van a napja,megvan a heti fél kiló,ez viszont hurrá!4:)

10 éve
#5273
Bojtika 3
No, a dékániban mondják éppen, felhívtam őket...hogy most postázzák a tájékoztató csomagot.
De az a NEK vagymi szám, az szerintem akkor is kell. Sőt, meg is néztem, az köll addigra. :D

10 éve
#5272
Bojtika 3
Válasz jancsoreka #5270 számú posztjára
Még ott tartok, hogy diákigazolvány kell, amihez nekem a Zokmányirodában kell NEK vagy milyen számot kérnem, 1400-ért + buszkőccsíg.
Azzal féláron (a levelezőhöz ennyi jár) már mehetek Miskolcra. Még nem tudok órarendet.

Mélt ha írsz, azt is olvasom, de megadom a számomat. A vezetékeset, mert idebe nincs térerő. És a mobilt is ha éppen úton lennék valahol.

10 éve
#5271
jancsoreka 5 33
Válasz bmati #5269 számú posztjára
Hát... Nem biztos, hogy menni fog. :) Tegnap mindenesetre fél hattól már aludtam, bár este még a kutyák miatt kikászálódtam az ágyból, reggel meg úgy elaludtam, mint a pinty... Bp-nap van, kellett volna indulni reggel 6 körül, én meg negyed 7-ig húztam a lóbőrt. Pedig ébresztett a telefon, csak félálomban kinyomtam, hogy soha többé ne ébresszen. :D Kicsit kezdek magamhoz térni.

10 éve
#5270
jancsoreka 5 33
Válasz Bojtika #5268 számú posztjára
De, felmerült... Ezért van most pihi-időszak.
Még nem, napok óta az jár pedig a fejemben, hogy meg kell kérdezzelek - ha meglenne a telószámod, már nem úsztad volna meg. :) NAGYON ÓRIÁSI GRATULA!!! Mikor vannak az előadásnapok?

10 éve
#5269
bmati 108
Válasz jancsoreka #5267 számú posztjára
Ezt a hetet pihend végig és a jövő hetet 50%-os intenzitással kezd, hétvégére meg húzhatod 70%-ra. Azutáni héten viszont 90%-nál ne adj bele többet 1-2 hétig. Nálam is vannak ilyenek, ilyenkor érdemes ciklizálni, úgy könnyebb kikerülni ezeket (könnyű,közepes,nehéz hét). :P
Most első a pihenés, az még az edzésnél is többet számít!

10 éve
#5268
Bojtika 3
Pihend ki magad, Réka!

A másikban írtad, hogy stagnálsz, és rengeteget edzel. Felötlött bennem, hogy nem-e hogy esetlegességibe netán túledzetted magad? :D

(Tudod már, hogy engem felvettek Miskolcra, germanisztikára, levelezőn?)

10 éve
#5267
jancsoreka 5 33
Hulla vagyok. Múlt héten és most történt egy rakás munkahelyi dolog, jók ugyan, de közben meg iszonyat mennyiségű melóval láttak el, napok óta nem alszom rendesen, úgy érzem magam, mint egy mosogatórongy lakodalom után. Vagy az időjárás, vagy a munkamennyiség - vagy mindkettő, nem tudom. Tegnap és ma egy fűszálat sem bírtam/bírok felemelni, nemhogy sportoljak... Már hétfőn is nagyon nehezemre esett. Totál KO. És még holnap sem fogok, remélem, péntekre rendbejövök. - Ezt csak azért írom, mert ez az oka, hogy nem írok mostanában. :( De jövök majd vissza (nagy öröm... :D), csak most muszáj kicsit nemtommicsinálni magammal, hogy összerakjam a darabkáimat. Aludni fogok. Azt hiszem. :)

10 éve
#5266
Bojtika 3
Ide másolom, amit egy másik fórumon ír az a valaki, aki fogyna, de mégse igazán...Több hozzászólásából szedegettem. Elkeserítő ugye?

"Rá se merek állni a mérlegre, mert amióta itt vannak a gyerekek sokat eszem, mindig csinálok nekik sütit, húst hússal szeretik, főztem magamnak spenótot, de sajnos nem bírom megállni, hogy csak azt egyem, nem úgy mint amikor ketten vagyunk.
Jelentem ma csak spenót levest és sült cukkinit ettem. NA DE A VACSI SAJTOS-TEJFÖLÖS LÁNGOS LESZ !
Sajnos jönnek rám a kilók a mindennapi fini főzőcske miatt.
…nagyon ritka korunkbeli ember, akinek semmi egészségügyi problémája nincs, sokszor elgondolkodom,hogy nem vigyáztunk eléggé magunkra amikor fiatalok voltunk? Legjobb nem gondolkodni a miérten, csak bosszantó,hogy ha nem itt fáj akkor ott,de addig amíg vannak terveink, mert vannak! szerintem azt jelenti,hogy felül kerekedünk a bajokon, problémákon, betegségeken. Ma szó szerint úgy vonszoltam a busztól haza magam, mert Pesten sétáltam, nézelődtem egy kicsit, de arra gondoltam, szeptemberben már fájdalom nélkül járok, mert a műtöttek mindenki ezt mondja, milyen nagy élmény lesz!!"



10 éve
#5265
Gonoszka1
Válasz trkmz #5263 számú posztjára
Néha vannak ilyen napok! A víz fogyasztásnak hurrá, a zsír pedig lesz még jobb is!

10 éve
#5264
Bojtika 3
Nem baj, a víz már megvan!
Én a levesemmel együtt már begyűrtem a magam 2 literét, de még fogok inni.

10 éve
#5263
trkmz
Mai sikerélmény: sikerült meginnom a 4,5 l vizet :D Két hete még nagyon messze voltam tőle. Ugyanakkor a mai napon a zsírt is sikerült "szépen" túlteljesíteni... De mivel azt visszacsinálni már úgysem tudom, így inkább örülök a vízfogyasztásomnak :)

10 éve
#5262
Bojtika 3
Válasz Potik4 #5261 számú posztjára
Nem, hanem erre:

http://hobbyrendeles.hu/index.php

10 éve
#5261
Potik4
Válasz Bojtika #5260 számú posztjára
A múlt héten rendeltem meg,pont ezt,már nagyon várom.A bonzobonzijevicsre gondoltál,vagy egy másik üzletre?

10 éve
#5260
Bojtika 3
Ma kaptam, az egyik kedvenc boltocskám hírlevele. Salátakedvelők figyelmébe!

http://app.mailerlite.com/h0l9l2/416503749/g7a0/3191193787

10 éve
#5259
Aranyos
Köszönöm a válaszokat, azért volt érdekes a mérleg, mert érzésre könnyebbnek éreztem magam.
A ruhám sem jajjgatott, szóval az biztos nem volt stabil hízás, a mellékhelységet pedig szorgalmassan felkerestem.
:D
Semmi sport a járkáláson kívül, mert a bal felkarom és a vállam még néha elhagy, szóval bottal amit és ahová.

10 éve
#5258
Gonoszka1
Válasz Aranyos #5256 számú posztjára
Szia! A súlyingadozás időnként nem tölt el senkit örömmel, de sajnos van, létező dolog. És amit leírtál, az nem olyan sok (hacsak nem fél kilós szeleteket adtak a kenyérből), hogy indokolt lenne ez a hízás. Szerintem egyél normálisan tovább, és majd 1 hét múlva meglátod, hogy hogyan alakulnak a dolgok. És lehet egyébként hogy az is közrejátszik, hogy sokat mozogtál, és nem aludtad ki magadat!

10 éve
#5257
bmati 108
Válasz Aranyos #5256 számú posztjára
Szépen fel vagy vizesedve és felgyűltek a salakanyagok. Az, hogy mit mozogtál nagyban meghatározza a dolgokat. :)
5 nap alatt 1 kg zsírnál semmiképpen sem szedhettél fel többet (gondolom, hogy nem csináltál a súlytartó+sport értékedhez napi + 1800 kcal-os bevitelt, azaz kb. 5 ezer kalóriás napokat, mert ehhez az kellene). Szóval felszaladt pár deka zsír, a többi pedig salakanyag és víz.
Nézd meg majd 5 nap múlva a súlyod, akkor kb. mínusz 2,5 kg lesz ehhez képest. :P

10 éve
#5256
Aranyos
Megjöttem az 5 napból, és minden olvasót köszöntök, és minden írót 2x köszöntök :D

Jön a kérdés özön:
- azt állítják az okosok azért nem a cm, mert a fogyás izomból történik.
5 nap alatt híztam 2kg 20 dk.
Soha sem éheztem, csak ebédre fizettem, levest délben és a 2.-at 6 óra előtt ettem meg.
Amit adtak mind megettem 2-3 szelet kenyeret ettem naponta .
Kávét ittam, meg vizet, és 3/4 l tejet.
és 2x ultra loss-t ittam vízzel keverve.
Keveset ültem és keveset aludtam, korán keltem, későn feküdtem, sokat mászkáltam.

Mondjátok mire híztam azt a 2 kg 20 dk ha a centim csökkent mindenhol bő 1cm-vel

10 éve
#5254
Gonoszka1
Válasz trkmz #5252 számú posztjára
Nagyon jó!!!! HA-ha-ha! És sokszor milyen igaz!!!

10 éve
#5253
sinnesro
Válasz trkmz #5252 számú posztjára
jó!
:-)))

10 éve
#5252
trkmz
Ismeritek? Nekem nagyon tetszik :)
"A legutóbbi kutatások alapján az a nő, aki egy kis súlyfelesleget cipel tovább él, mint az a férfi, aki ezt megemlíti. "

10 éve
#5251
10 éve
#5250
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5249 számú posztjára
Persze volt egy alap ötlet, és arra jöttek az átalakításához az ötletek. Mindenesetre jól sikerült, finom süti lett!

10 éve
#5249
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5248 számú posztjára
Így alakulnak, de mi ketten pár óra alatt letudtuk a folyamatot! :D

10 éve
#5248
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5247 számú posztjára
Igen, de nekem még a felfogásom is lelassul ha a számítógépről van szó. Az a legjobb ha mindent leírok, és szájbarágosan elmagyarázzák. Különben az egész mint halottnak a csók!

Nagyon szívesen! Érdekes, ahogyan kialakult a recept. A legtöbb új recept persze így alakul ki, hogy azt még hozzátesszük, ezt elvesszük, azt másképpen tesszük bele. és így kialakulnak a finom étkek!

10 éve
#5247
Bojtika 3
Szívesen! Látod, még hogy antitalentum...Csak el kell magyarázni. :D

Köszönöm, hogy előbányásztad! :D

10 éve
#5246
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5245 számú posztjára
Ami volt itthon már mindent beszedtem. Egy pár kapszula van még. Remélem, hogy pár napon belül fognak nekik hozni, mert különben kereshetek máshol.

Megtaláltam a módszereddel végre a süti kialakulását, Szénhidrát-zsír-fehérje aránya topik 1199-1215-ig. Persze közben van másról is szó. Nagyon jó ez a Ctrl+F kombináció! Most frissebb szemmel megtaláltam így. Köszönöm mégegyszer!

10 éve
#5245
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5244 számú posztjára
Beszedted már a krómosat?
Én végül rájöttem (és írtam is), hogy a cukoréhségem nem attól volt, hanem magától a cukortól, de a magnéziumos mégis jobb.

Oda kell telefonálni ezek szerint.

10 éve
#5244
Gonoszka1
Képzeljétek, a Bosnyák téren a DM-ben nem kaptam L-carnitint! Majd pár nap múlva újra megnézem, mert pár kapszula még van itthon, de ha nem lesz, akkor valahonnan máshonnan kell beszereznem.

10 éve
#5243
Bojtika 3
Oké, ez jó felfogás.
A múltkorit megérezted másnap?

10 éve
#5242
Duma
Nem volt annyira vészes. Meg én úgy vagyok vele, hogy inkább kicsit magam ellen "csalok" mint magam mellé, mert így nem ér kellemetlen meglepetés. :)

10 éve
#5241
Bojtika 3
Én ugyan nem permeteztem még, de talán nem is annyira könnyű munka az.

10 éve
#5240
Duma
Válasz Bojtika #5239 számú posztjára
Köszi! :)

10 éve
#5239
Bojtika 3
Be, persze.

10 éve
#5238
Duma
Üdv! Szerintetek a szőlő permetezés beillik könnyű fizikai munkának itt az oldalon? Életemben most csináltam másodszor és nem tudom hova tegyem. :D Lehet nem itt kéne kérdezni, de gondoltam a kötetlen csevegésbe belefér. :)

10 éve
#5237
Bojtika 3
Az elején még próbáltam szóvá tenni a topikfegyelem szükségességét, de azt mondták, nem kell az... :D
(Igaz, ahhoz modetárorok kellenek, akik átmásolják a megfelelő helyre a hozzászólást, és szóvá is teszik. Admin-unk a békességet többre becsüli, és ebben igaza van: maga a közösség önállóan tartja fenn a demokráciát. Ettől még nem lehet semmit sem visszakeresni, de annyi baj legyen, segítünk egymásnak.)

10 éve
#5236
trkmz
Megnéztem a képet is, igazán jól néz ki. A receptet pedig kimásoltam magamnak, mert ebben a sok topicban nem egyszerű visszakeresni dolgokat :D

10 éve
#5235
Bojtika 3
Ügyes vagy!

Ezzel a módszerrel a szavakat cserélni is lehet, ha leírt szövegben keresünk, nem weboldalon. Ez nekem a fordításban nagyon hasznos, ha egy szó megfelelőjét másképpen akarom írni mégis. Volt már példa rá, hogy enélkül nagyon sokáig tartott volna visszanézni negyvenegynéhány oldalt.

10 éve
#5234
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5233 számú posztjára
Kipróbáltam, működik, de így sem találom. Majd holnap friss szemmel. Mert már belebolondulok. Nekem két színnel dolgozik. Kékkel és sárgával.

10 éve
#5233
Bojtika 3
Szívesen.
Én is itt a Bázison tanultam ezt a módszert, de lelkesen használom azóta!
Még akármilyen irományban is működik, ha vissza akarsz keresni valamire.

10 éve
#5232
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5231 számú posztjára
Köszönöm, kipróbálom!

10 éve
#5231
Bojtika 3
Amelyik szóban, ahol csak előfordul a dió mint szó vagy szótag, megtalálja és kiemeli színnel. Nekem zölddel.

10 éve
#5230
Bojtika 3
A megjelenő csíkba írod, és akkor azt keresi.

10 éve
#5229
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5228 számú posztjára
Hova írom az oldalon azt pl:hogy dió? Teljes antitalentum vagyok!

10 éve
#5228
Bojtika 3
Jól eltűnt akkor.

Egy oldalra kapcsolva leütöd a Ctrl-t és az F-et.
Feljön egy csík, oda beírod, hogy pl. dió. És enter.
A csíkban a fel-le nyilak közül a lefele mutatóval lépegethetsz, a dió szótag kiemelt színnel ott lesz a monitoron.

Így visszamentem abban a topikban elég sokáig, de abban nincs.

10 éve
#5227
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5226 számú posztjára
Ó, én is voltam tanfolyamon, igaz, hogy az nem ma volt már, hanem vagy 15 éve, és nem kifejezetten számítőgépes tanfolyam volt, hanem vállalkozási könyvelés, pénzügy stb, és csak kis része volt a számítógép. De a számítógépes résznél, komolyan mondom mintha kínaiul beszélt volna. Teljes analfabétizmus ezen a téren.

Végig nézegettem az összes topikot, de elbújt a recept alakítgatásunk, mert egyszerűen nem találom. Az elkészülés utáni képet azt megtaláltam, de az alakítgatás egyszerűen felszívódott, azaz eltűnt mint a kámfor. A képek a sütiről a kérdezz bátran topiknak a 7455 hsz-ban van.

10 éve
#5226
Bojtika 3
Rajtam egy tanfolyam segített. :D
Sok mindent így sem tudok, de alapszinten tudom kezelni azért.

Az excel-nél hiányoztam, na azt nem is tudom kezelni, mindenki más igen. :D

10 éve
#5225
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5224 számú posztjára
Ó, én teljes antitalentum vagyok, így a keresztlányom barátja szokta nekem időnként helyrepofozni a gépet. De nagyon köszönöm a kedvességedet, és ha nagyon nem megy valami, akkor lehet, hogy visítva-sikítva megkérdezem.

10 éve
#5224
Bojtika 3
Majd át is írom lemezre, mert már annyi összegyűlt, hogy egy gépjavítás már tragédia lenne! :D

Nem nagy ügy ám... :D De ha bármi érdekel, számíthatsz rám. :D

10 éve
#5223
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5221 számú posztjára
Igen, jól megvariáltuk. Azt tudom, hogy 4-5 napja terveztük meg, de hogy melyik topikban azt nem tudom. Lehet, hogy a receptesben?

10 éve
#5222
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5219 számú posztjára
Én ezt is elkészítettem, csak megkentem a tetejét egy kevés sárgabaracklekvárral. Ez a süti is a NoSaltyn fent van.

Bojtika, hogy Te milyen rendes vagy, hogy így rendben elrakod a dolgokat. Én béna vagyok ahhoz, hogy mappákat nyítogassak, viszont az elkészített receptjeim a Nosaltyn megtalálhatóak, az elkészítendők pedig füzetekben leírva.

10 éve
#5221
Bojtika 3
Ahogy elnézem az eredeti receptet, jól kiforgattuk.
Azt a beszélgetést is érdemes lenne elmenteni, de nem tudom, hol van... :D

10 éve
#5220
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5217 számú posztjára
Egyébknt a NoSaltynak is beküldtem Bojtika és Gonoszka köleses túrósát. Hogy mikor jelenik meg azt nem tudom, de szerintem most már 2-3 napon belül biztos.

10 éve
#5219
Bojtika 3
Elmentettem a receptjeim közé. Mindjárt hozzáírom. :D

És ebből indultunk ki, egy újságba küldte be egy olvasó tavaly. Csak kölessel még jobb!

Almás túrós
8 db alma
300 g túró
2 db tojás
30g margarin (+a tál kenéséhez, 3 a tetejére morzsoláshoz)
½ citrom reszelt héja
fahéj

Az almákat meghámozva, kimagozva szeletekre vágjuk. A felét egy margarinnal kikent tálba rakjuk.
A túrót áttörve, elkeverjük a tojásokkal, a margarinnak, a citrom héjával. Ezt a krémet a tálban levő alma-rétegre simítjuk, majd a többi alma-szeletet is rátesszük. Margarint morzsolunk még a tetejére, majd forró sütőben 20 percig sütjük. Tetejét fajhéjas porcukorral megszórva tálaljuk.

10 éve
#5218
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5217 számú posztjára
Bojtika hol találtad meg? Azt kifelejtettem a receptből, hogy a citromlével elkeverem a fahéjat, és azzal meglocsolom a felvágott almát, és összeforgatom. Bocsika!

10 éve
#5217
Bojtika 3
Máris!

Egy alapreceptet variáltunk tovább, és Gonoszka nem volt rest, rögtön ki is próbálta.

Hozzávalók:
25 dkg (250 g) Köles
75 dkg (750 g) ZöldFarm Biotej 3,5%
36.9 dkg (369 g) Tojás
1 darab (10 g) Egy citrom reszelt héja
17.2 dkg (172 g) Kristálycukor
49.7 dkg (497 g) Félzsíros tehéntúró
2 dkg (20 g) Bourbon vaníliás cukor
10 dkg (100 g) Porcukor
0.5 teáskanál (3 g) Őrölt fahéj
10 dkg (100 g) Mazsola
58.5 dkg (585 g) idared alma
0.8 darab (40 g) Egy citrom leve
10.7 dkg (107 g) Darált dió
-40.7 dkg (-407 g) Elpárolgás
5 dkg (50 g) Sárgabarack
30 dkg (300 g) Birsalmalekvár

A citromlével elkeverem a fahéjat, és azzal meglocsolom a felvágott almát, és összeforgatom.
A tejben megfőztem citromhéjjal, és 7 dkg cukorral a kölest. Kicsit kihűtöttem, majd két egész tojással elkevertem. Sütőpapírral kibélelt tepsibe simítottam. Megkentem 20 dkg lekvárral. A túrót 4 db tojássárgával, a mazsolával, a vaníliás cukrokkal a porcukorral kikevertem. Rásímitottam a lekvárra. Rásorakoztattam a felszeletelt meghámozott, kimagozott almákat. Volt itthon egy db sárgabarackom, azt is eldugtam az almák közé. Megkentem 10 dkg lekvárral. Előmelegített 180 fokos sütőben kb:35 percig sütöttem. A 4 db tojásfehérjét 10 dkg kristálycukorral habbá vertem. Beleforgattam a diót. 35 perc után rákentem a tetejére a dióhabot a sütinek. Visszatoltam, és 100 fokra levettem a hőmérsékletet. Kb:15 percig szárítottam a habot. Kivettem, pihentettem egy kicsit, aztán kockára vágtam.


10 éve
#5216
Gonoszka1
Válasz trkmz #5215 számú posztjára
Valamelyik topikban fel van téve, mert a hétvégén amikor elkészítettem akkor belinkeltem a hozzávalókat, és még a képet is. Lehet, hogy a kötetlenbe van.

10 éve
#5215
trkmz
És a köleses túrós sütiről mit lehet tudni?

10 éve
#5214
Bojtika 3
Hozom a kölesről szóló tudnivalót:

http://szivbarat.blogspot.hu/2008/07/kles-homok-bzja.html

10 éve
#5213
Bojtika 3
No akkor legközelebb alkoss vele szabadon!
Én néha veszek fagyasztott vegyes gyümölcsöt. (Akár erdei keveréket is.)
Megfőzöm a kölest kétszeres vízben, majd amikor a vizet felitta, gyorsan ráöntöm a tejet a hiányzó mennyiségben, hogy amolyan tejbepapi állagú legyen. (Nincs jó tejes edényem, így nem ég le.)
Mikor megpuhult, a fagyott gyümölcsöt azonmód belekeverem a forró kölesbe, és rögtön fogyasztható desszertté egyenlítik ki egymást.
Gyerekeknek mehet bele vaníliás cukor is. (A zenélős-kocsiról vett erdei gyümölcskeverék nagyon finom, de a ribizli magjaira számítani kell. Nem a köles ropog, hanem a mag...)
Persze bárhogyan lehet enni, mert olyan, mint a tejberizs.

10 éve
#5212
trkmz
Valami hasonló volt a mai ebédem, csak én külön főztem meg a kölest és a végén kevertem össze. Wokban, pici olajon pirítottam meg a hagymát, rá a csirkemell, karikára vágott sárgarépa, brokkoli. És a végén bele a megfőzött köles. A zöldségeket csak olyan roppanósra főztem, mint a kínai kajákban.

10 éve
#5211
Gonoszka1
Válasz trkmz #5210 számú posztjára
Köretként is jó, vagy sütiket is lehet készíteni belőle (Bojtikával megalkottuk a köleses túrós sütinket), vagy lehet egytálétel belőle. Én ezt szeretem a legjobban. Sok zöldség (amiket szeretsz), húsi (amit szeretsz), és persze köles. És összefőzni az egészet. Persze először a hússal kell kezdeni, aztán a zöldségek puhulási sorrendbe, majd a köles, és kb:3-4 szeres víz.

10 éve
#5210
trkmz
Na, ha már úgyis itt ülök, elmesélem azt is, hogy néhány napja vettem kölest, mert olvastam, hogy ajánlottátok. Kicsit tartottam tőle, kuszkuszt kóstoltam pár éve és az nagyon nem jött be. Az első próbálkozás ezzel sem volt az igazi, azt hiszem, túl sok vizet raktam hozzá, de ma már egészen finom ebédet készítettem belőle. Ti milyen kajákat csináltok kölesből?

10 éve
#5209
trkmz
Gondolom ez macskánként is változik. Mi, emberek sem vagyunk egyformák, nem lehet mindenkinek ugyanaz jó :) Ő meg, mivel perzsa, egyébként is hajlamosabb a szembetegségekre, gyakori náluk a könnycsatorna elzáródás a kis turcsi orruk miatt.

10 éve
#5208
Gonoszka1
Válasz trkmz #5207 számú posztjára
Valósznűleg igazad van, mert attól is függ, hogy mi a baja a cica szemének. Nekem a neomicin szemcsepp, és csúnyább esetben a tetrán vált be. Persze ha nem vált volna be, akkor állatorvos, de szerencsére minden esetben hatásosak voltak.

10 éve
#5207
trkmz
Nekünk a Tetran kenőcs nem vált be. Mikor a cicánk hozzánk került, állatorvos adta, mert az egyik szeme csúnya volt. Attól pedig csak még jobban bepirosodott, begyulladt neki. Másik helyen mondták, hogy elég csípős krém, nem minden macska viseli jól. Utána kaptunk Tobrex szemcseppet, attól szépen helyrejött a kis szeme.

10 éve
#5206
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5205 számú posztjára
Szerencsére nekem a patikában általában kiadják a gyógyszert amire éppen nincs receptem. Persze ez csak akkor van ha azok vannak ott akiket ismerek.

10 éve
#5205
Bojtika 3
A tetrán kenőcs kapható szabadon is. Nálunk is aktuális.
Jó ötlet a neomicin csepp, meg is kérdezem, azt adna-e a patikus.

10 éve
#5204
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5203 számú posztjára
Igen, én is mindig ellenőriztem, és mindennap megnéztem őket 1-2 alkalommal, mert a kiscicák halandósága elég nagy, hiába a jól táplált mama, és a kiscicák szemét is sokszor kezelni kell. Én mindig tartottam otthon neomicin szemcseppet, és tetrán szemkenőcsöt. Ezekkel szépen ki lehetett a szemüket kezelni gyorsan (persze orvossal írattam fel, csak nem árultam el, hogy a cicáimnak kell).

10 éve
#5203
Bojtika 3
Nálam is volt, hogy két anya közel egyszerre fialt, és együtt szoptattak.

Mindegyik cica más, és anyaként is különböznek. :D
Kissmanyi kivételével mind az én közelemben kérték a dobozt. Az ágyam végén, az ágyam alatt...a szállító box most is az ágyam végén, nyitott ajtóval. Ebben fialt Stefike, sőt rá kellett csukni, mert tojófájásokkal még nem tudta, hova menjen. Persze azóta nyitott az ajtó. :D
Kettő nála is elpusztult, így maradt a három. Még jó, hogy naponta többször is ellenőriztem, mert az egyik kis tetem az élő picik között volt, az alvó kis kupac közepén, nem tolta ki az anya.

10 éve
#5202
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5201 számú posztjára
Várom a képet! Nekem volt két cicám a Kevi és a Pöttöm Panka akik egyszerre voltak vemhesek. A Pöttöm Pankának pár nappal előbb születtek meg a kiscicái, de a Kevi is bebútorozott hozzájuk, és szoptatta is őket, pedig neki még nagy volt a hasa. Aztán amikor pár nap múlva megszülettek a kiscicái, akkor is ott maradt, és két anyjuk volt a kiscicáknak. az egyik mindig rajtuk ült.

10 éve
#5201
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5196 számú posztjára
Lettike tavaly két lányát szépen felnevelte, de az idén mire észrevettem, hogy hasas, másnap meg is fialt. Valami baj történt, mert nem működtek az ösztönei, talán teje nem volt. Három picije elpusztult, a negyediket majdnem kéthetes korában befogadta Kissmanyi lánya, Stefánicska-lelkecske a saját három picije mellé negyediknek. Nem felejtem el: mutattam neki a kezemben tekergő, éhesen sivalkodó picit, ő meg félig ülve szoptatta a három nagyobbját...nézte-nézte a picit, és egyszer csak megadóan elfordította a fejét... "hát tedd ide, ezen már nem múlik..."
Megvan a pici, hősiesen mászkál már ő is, fecskendőből segítek etetni. Az egyik kis hátsó talpa nem az igazi, ha megmarad, ő lesz Anyanéni (ez én vagyok) kis kedvence. Majd mutatok róla is képet.


10 éve
#5200
Gonoszka1
Válasz trkmz #5199 számú posztjára
Köszönöm, és igyekszem. Igen, ő 18 évig élt velem, velünk. Nagyon okos cica volt. Még most is hiányzik, mert számomra pótolhatatlan.

10 éve
#5199
trkmz
Válasz Gonoszka1 #5197 számú posztjára
Szóval innen a Gonoszka név :D Már gondolkoztam rajta, hogy miért pont ezt választottad magadnak, miközben mindenkinek olyan kedvesen segítesz... :D

10 éve
#5198
trkmz
Az enyém sem vágyik ki, mondjuk ő azóta bent van, mióta hozzánk került piciként, ezt szokta meg, ez az ő kis birodalma. Azt viszont sosem tudjuk meg, hogy milyen anyuka vált volna belőle, mert ivartalanítva van.

10 éve
#5197
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5193 számú posztjára
Aranyos! Nekem a Gonoszka volt a benti cicám, és ezt ő választotta. Amikor még kicsi volt, akkor szép lassan araszolva jött mindig beljebb, és egyszercsak azt vettem észre, hogy már van bent kosara, és bent lakik. A többi cica a műhelybe jött be, de a Gonoszka az nem vágyott ki. Vannak "szobacicák" is.

10 éve
#5196
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5189 számú posztjára
Olyan édesek amikor még ilyen picik. Kicsit még pókhasúak, és kicsit bizonytalanul járnak. De már mennek felfedezni a világot. Nagyon szeretem a cicákat, kutyákat. És az nagyon jó ha a cicák jó mamák. Sajnos már hallottam olyan cicamamáról, aki nem szoptatta a kölykeit, és elhagyta őket. És látom, hogy Nálad is megvan, hogy kinek ki a mamája, nagymamája, azaz egész dinasztia van. Olyan jó Neked, hogy ilyen sok édes cicuskád van!

Remélem, hogy majd sikerül lencsevégre kapni Kissmanyi világszépségű kiscicáit is.

10 éve
#5195
Bojtika 3
Az enyémek azért egész tisztességesek. :D

10 éve
#5194
trkmz
Konkrétan ezt a részt még nem láttam, de nagyon igaz :D

10 éve
#5193
Bojtika 3

10 éve
#5192
trkmz
Nekem egy fehér perzsám van. Ő annyira nem mászkálhat kötetlenül, mert benti macska, nem is lenne hová kiengedni... Lakáson belül viszont ő az Úrnő, és ezt ki is használja :)

10 éve
#5191
Bojtika 3
Válasz trkmz #5190 számú posztjára
Igen, persze! :D
Ha talajon vagyok, egyik-másik vöröske is mindenképp oda akar jönni, rám. :D

Aki még nem annyira ismer engem, az nem tudja, hogy a komondor is vigyorogva nézi őket. :D Minden négylábú tetszése szerint jöhet-mehet ki vagy be, és ebben a melegben mind bent van.

10 éve
#5190
trkmz
Ezek szerint tapasztalatból mondtad, hogy a macskák már csak ilyenek :) Nagyon édesek.

10 éve
#5189
Bojtika 3
A fehér-tarka és a nagyobbik cirmoska Kissmanyi unokái. Kóbászka az anyukájuk, aki egy-szín szürke.
A három vöröske Letti cica unokái, aki vörös-tarka. Az anyuka Micike, aki szinte teljes cirmos, de az orrán látszik kis vöröses beütés.
Az apró fekete, a cirmoska és a kis zoknis szürke pedig Kissmanyi-unokák szintén, de a másik lányától, aki Stefánia. Ő gyönyörű tiszta cirmos.
A Kóbászka azért kapta a nevét, mert apró korában folyton elkóbászolt. A tesója jobb híján Stefánia lett. :D Stefánicska-lelkecske. Kiváló anya mind.

A világszép kettő Kissmanyi-gyerek egeret fogni tanult, próbálom őket lencsevégre kapni, de még nem sikerült. Ők nagyobbacskák már, de kép még nincs róluk.

10 éve
#5188
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5186 számú posztjára
Jaj de aranyosak!!!!! A cirmos mamának vörös kölykei vannak? Úgy irigyellek, hogy ennyi cica között lehetsz. Hány vörös van? Három összesen? Az a szürke-cirmos, a kis fekete, és a cirmos-fehér is és a kis cirmoska is tündéri! Most összesen mennyi van? 8 kiscica? És a Kissmanyi kiscicái is köztük van? Ha igen akkor melyikek? És a cirmos mama melyik?

10 éve
#5187
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5185 számú posztjára
BOJTIKA!!!!! DE CUKI!!!!! Ő melyik?

10 éve
#5186
10 éve
#5185
10 éve
#5184
Bojtika 3
Válasz ErzsikeX #5183 számú posztjára
Erzsike, ez a paleo étrend, ami a gabonaféléket teljesen kiiktatja az étrendből, viszont a zsírbevitelt nem korlátozza.

Én személyesen nem követem, de egyrészt van cukorbeteg ismerősöm, aki lefogyott és helyrejött a vércukor-szintje is a hatására. Másrészt még eléggé új ez az irányzat, és nincs még olyan ember, aki ezen az étrenden öregedett volna meg, azaz nem lehet még mérni a hosszú távú hatását.

10 éve
#5183
ErzsikeX
Sziasztok!
Látjátok Ma nem szabadultok tőlem. de mindjárt eltűnök, mert dolgom van. :D
Tegnap nézte valaki közületek a fókuszt? Egy 28 éves hölgy 120kg-ról 70kg-ra fogyott, úgy hogy mindent megevett, amit megkívánt. Mutatták, hogy szalonnás lecsót készített, de mennyi szalonnával!!! Megborzongtam. :D Mindezt kenyér nélkül ette. Na ez már nekem sok volt. :D Jár kondi terembe. Van ugri bugri. Olyan ugrálós micsodán. Sajnos én még a nevét sem tudom. :D Erre az én drága kis nagy fiam. Anyu nem próbálod ki? Hát bizony örülök, hogy megállok már a saját lábamon. :D Valójában jó lenne egy olyan mozgás, ami nekem is jó lenne, de nincs. Ezt már a gyógytornászommal is megbeszéltem. Üdv.

10 éve
#5182
ErzsikeX
Válasz Aranyos #5180 számú posztjára
Szia Aranyos!
Mivel nem régen jöttem meg a renoválásról, ismerem a masszírozás jótékony hatását. Úgy mentem el a szanatóriumba, hogy szinte fájtam mindenhol. Mikor a masszőr keze közé kerültem, ő bizony egyből megtalálta azokat a bizonyos csomókat. Aztán a derekam is tönkre van. Bizony rátapintott arra a pontra is, ami engem megint akadályozott a mozgásban. Zárójelben jegyzem meg, hogy mindkét oldalon a csípőmben protkó van. Kaptam több kezelést is. Merem állítani, hogy a 8. masszás után már nagyon könnyűnek éreztem magam, pedig az OEP által finanszírozott masszás csak húsz perc. A maszek masszőrnél ugyan pontosan nem tudom, de mintha valaki említette volna, hogy 1 óra. Az első 3 szörnyű volt, mert még jobban fájt. Nem lehet megfutamodni. Mesélte a masszőröm, hogy van un. zsírégető masszás is, mikor a testet betekerik fóliába. Így masszíroznak, de ennek a módszernek sajnos nyomai maradnak. Végül is csak azt tudom írni, amit tapasztaltam, vagy hallottam. Nem tudom hol élsz, de városon ilyen szempontból is jobbak a lehetőségek. Csak bírja a pénztárca. :D Üdv

10 éve
#5181
Bojtika 3
Ha jól esik, akkor jó.

Aranyos, nem vagyunk mi kozmetikus szakemberek!
Annyit tudok, hogy ha fürdés után átmasszírozom a bőröm zsírosabb testápolóval, az jól esik, de ezt már tapasztalhatta bárki is.

10 éve
#5180
Aranyos
A masszirozás milyen hatással van a testi állapotra, a bőrre?

10 éve
#5179
Bojtika 3
Nem kell megvenni.
Kibírja ám a felnőtt ember, nekem is szokott sikerülni. :D Vagy elmegyek addig a boltig, ha a városban járok, ahol magvas TK dolgokat árulnak.

Ha saját magammal nem tudok határozottan bánni, hogyan tudnék akkor mondjuk a gyerekeimmel, vagy akár a nálam nagyobb súlyú és sokkal erősebb komondorommal határozott lenni?

10 éve
#5178
Potik4
Válasz Bojtika #5177 számú posztjára
Én is jókat tudok enni rántott dolgokon kívül is..de azért néha beiktatom,mert sajnos nagyon jó tud lenni az is...:D De a mai cukkinis lecsó is nagyon finom volt,hát és a kalóriák bizony barátságosabbak :) Nekem a kenyér,zsemle,kifli,és egyéb péksütik a gyengéim..

10 éve
#5177
Bojtika 3
Én remek ételeket eszem, de nem úgy kezdődik a menü,. hogy rántott.....

10 éve
#5176
Potik4
Hát,köszönöm a szíves fogadtatást Nektek,jól esik nagyon! :)Érdekes ez az újrakezdés,valahol a határán billegtem már egy ideje,de olyan egyszerű volt azt mondani "na,még egy nagy nap,na,még ez a hét,na még egy jó vacsora.."és sorolhatnám..De átbillentem,és nem is értem,mi tartott a túloldalon ilyen sokáig .:)

10 éve
#5175
Bojtika 3
Válasz Potik4 #5172 számú posztjára
Szia! Semmi baj!

Ha "átkattantál", és megengeded magadnak, hogy csinos legyél és energikus, akkor most is szívesen segítünk. :D

10 éve
#5174
Gonoszka1
Válasz Potik4 #5172 számú posztjára
Szia! Jó, hogy újra itt vagy. Tudom, hogy könnyű elszállni, mert nekem is sokszor sikerül, és bizony néha hosszabb időre is. De a lényeg, hogy kimerjük mondani (és ez már nagyon jó), és újra tudjuk kezdeni, vagy inkább azt modanám, hogy folytatni tudjuk. Sok sikert!!!

10 éve
#5173
Bofy
Válasz Potik4 #5172 számú posztjára
:)
Valóban jól eltűntél, de semmi gáz, mert vissza tértél :). Ez az eltűnések, és teliahócipőmazegésszel időszaka. Majd csak elmúlik mindenkinél :)

10 éve
#5172
Potik4
Sziasztok! Hosszú kilengés után,valószínűleg előttetek újra ismeretlenül,magam előtt kicsit szégyenkezve,de újra itt vagyok,8 plusz kilóval ..:( Olyan jó látni,olvasni a régi bázisolók hozzászólásait,az újak kérdéseit,bemutatkozásait.Én nem tudok most sok jóról beszámolni,elhagytam magam,amit fejben szépen meg is magyaráztam magamnak..ahogy jöttek fel a kilók,úgy nőtt a magyarázatok száma is.Na,de most pár hete megérlelődött az elhatározás,és újból nekiláttam..Szép napot mindenkinek !:)

10 éve
#5171
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5170 számú posztjára
Várom a képeket! Sajnálom, hogy elvitte Kissmanyi a két kis szépséget! Reméljük, hogy ha nagyobbak lesznek, akkor majd vissza fogja hozni őket. Csak akkor az a félő, hogy vadak lesznek, mert nem szoknak emberhez, és majd úgy kell őket megszeliditeni. Nekem a Körte cicám amikor nem otthon szült, akkor is hazahozta őket amikor már nagyobbacskák voltak, és akkor szépen szeliditgettem őket. Etettem, csalogattam őket, aztán már meg tudtam fogni őket, akkor simogattam a kis édeskéket, de még akkor is féltek. Aztán szép lassan hozzám szoktak, és már maguktól szaladtak elém. Csak hát türelemjáték.

10 éve
#5170
Bojtika 3
Jaj, megígérem, hogy holnap feltöltögetem és szerkesztgetem a képeket.
A Kissmanyi meg elköltöztette a már nagyocska két gyerekét nevelési célzattal, de nem tudom, hova. Mindenesetre messzebbre. Ő maga naponta hazajön, általában agyonázott bundával ebben az időben, gyorsan eszik és megint elrohan.
Majdnem mindegyikkel megcsinálja ezt, de most nagyon idegesít vele, mert nagyon szép az a kettő, és félek, nehogy valahol elbitorolja őket valaki. Még inkább, hogy éheznek valahol.

10 éve
#5169
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5168 számú posztjára
És nem mutatod meg nekem ezeket az édes, okos, ici-pici, ordítozó tüneményeket!

10 éve
#5168
Bojtika 3
Az én cicáim pontosan tudják, már a kicsik is, hogy mikor lehet tejre számítani.
Ehhez a tejeslábas elővétele+hűtő nyitás+ főzőlap hangja (kicsit zúg) együtt kell. Akkor ott ordít mind a lábamnál. :D

10 éve
#5167
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5166 számú posztjára
Azt nem probáltam, mert nem vagyunk oda a sütőtökért. De el tudom képzelni, ahogy Anyukád állva eszi a sütőtököt és a cicák ott követelőznek körülötte!

Csak az volt az érdekes, hogy már amikor elkezdtem főzni, akkor megbolondult. Egyszerűen nem lehetett vele bírni. Virnyogot, és mint a ringlispil pörgöt, és szaladgált. Olyan kis édike volt!

10 éve
#5166
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5165 számú posztjára
Mert abban benne van az az édeskés-sós főzőlé is, amivel a cső megszívja magát. Ahogy rágja róla a magot, a főzőléből is kap.

Anyum cicái imádták a sütőtököt. Anyu csak állva ehette.
Állítólag azt sok cica imádja.

10 éve
#5165
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5164 számú posztjára
Én még nem találkoztam olyan kutyával. Viszont a Luci szerette a szőlőt és a diót. A Gonoszka cicám imádta a főtt kukoricát. Amikor elkezdtem főzni megbolondult, és virnyogva rohangászot. És amikor megfőtt a kukorica, és ettem, beleugrott az ölembe, és a kukoricacső másik oldalát rágta veszettül. És az érdekes az volt, hogy ha leszedtem neki a csőről, akkor az nem kellett neki, csak a csővőn lévő.

10 éve
#5164
Bojtika 3
A kutyák sem egyformák. Némelyik kifejezetten kedveli az erőset. :D

10 éve
#5163
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5162 számú posztjára
Én is azt szeretem ha jól meg van sülve, jól kisült belőle a csúúúúnya zsír, és jó száraz. És akkor a sok mustárba beledugom és a sok uborkával, és friss fehééééér kenyérrel megeszem. De őszintén megmondom, hogy már nem is emlékszem mikor ettem utoljára, már olyan régen ettem. Egyébként sokszor a fűszerezése annyira nem az én ízlésem, hogy volt hogy még így sem birtam megenni. Egyszer meg egy parasztasszonytól vettünk sütnivaló kolbászt, és olyan erős volt, hogy nagyon nagy bűn, de a végén kidobtuk (pedig nem volt olcsó), mert még a kutya sem ette meg. Gondolom azért, mert annyira erős volt.

10 éve
#5162
Bojtika 3
Én sütőkolbászt nem merek venni, mert néha egészen furán van fűszerezve, számomra ehetetlen.
A boltban rákérdeztem, azt mondták, az okát nem tudják, de van, aki kimondottan ezt a változatot kedveli. Kívülről nem lehet megkülönböztetni...(a lejárati időn bőven belül van, sőt frissen szállították.)

Én tormába tüntetem el az ilyesmit. :D Csak ropogós legyen a héja, akár kicsit fekete is lehet. :D

10 éve
#5161
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5160 számú posztjára
Én nem szeretem a hurkát. A jó sütnivaló kolbászt, azt körübelül 2-3 évente kívánom meg egyszer. És nem dőlök a kardomba, ha netán nem kapnék. És akkor is sok-sok, azaz rengeteg mustárral (a mustár több legyen mint a kolbász), sok-sok uborkával, és legalább annyi kenyérrel, hogy a kolbász ne látszódjon!

10 éve
#5160
Bojtika 3
Én szaladni nem szaladok azért, de nem szeretek hurkát sütni. Amióta a férjem nem kéri, azóta nem is volt hurka itthon.
Egymagamnak nem sütök, nem is jutott eszembe. (Szárazra sütve szeretem, a zsírja nélkül. Lehet, hogy veszek majd, most megkívántam.)

10 éve
#5159
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5158 számú posztjára
Nekem van amikor kellemes egy frissen sült illata. De vannak olyan ételek aminek a szagától kiszaladnék a világból.

10 éve
#5158
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5157 számú posztjára
Ő tudja, persze.
Akkoriban még nem volt általános a légkondi, Pesten a hentesüzletek ajtaja nyáron nyitva volt. Át kellett mennem a túloldalra, annyira zavart a hús szaga.
Ugyanígy zavart a zsír szaga is.
Ha olyan helyen voltam, ahol húst főztek bármilyen módon, eléggé szenvedtem tőle. Nemhogy boldogan megegyem.

10 éve
#5157
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5156 számú posztjára
A vadashúsból is csak a szószt eszi, pedig az is tele van hússal, mert úgye a főzés-sütés során a hús leve belefő, meg persze "morzsálódik" is a hús ahogy felvágva visszakerül. de ő akkor is vega. Szerintem is inkább alibi-vega, de ő tudja!

10 éve
#5156
Bojtika 3
Úgy könnyű...
Amikor én vega voltam, az indiai konyha volt az alapja, és még annyi tésztát sem ettem, mint azelőtt.
Pizza... még ilyet! Alibi-vega!!! :DDD

10 éve
#5155
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5154 számú posztjára
Vegetáriánus, de azért kb:30 kiló többlete neki is van. Mert azért vegetáriánus ételekkel is szépen meg lehet hízni. Mert úgye sajtok, kenyerek, pizzák stb. De a kölest is szereti, de nem egy konyhatündér, így mindig a legegyszerűbb ételeket készíti el (tészta, rizs), néha párolt zöldség, vagy nem főz, és étteremben esznek. És az étteremben az ember el tud szállni, főleg az olasz éttermekben (és ők azt szeretik).

10 éve
#5154
Bojtika 3
Szereti a húgod a kölest? Az nagyon jó! :D


10 éve
#5153
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5152 számú posztjára
A húgom erre járt, és a még langyos sütemény több mint a felét elvitte! Mikor meghallotta, hogy köleses, egyből rácsapot!

Itt szépen esik! Veri az ablakot, és fekete az ég!

10 éve
#5152
Bojtika 3
Nálunk meleg és napos idő volt, még csak most borulászik befele, és távolról dörög.

Nekem jó lenne a horvátországi karsztvidék is. :D Ott ráadásul biztos kisebb a tömeg is! :DDD

10 éve
#5151
Gonoszka1
Válasz Bofy #5150 számú posztjára
Na, ez nagyon jó! Most meleg napok jönnek (a mostani zuhogó esőt ne nézzed), és kipancsolhatjátok magatokat!

10 éve
#5150
Bofy
Hja..Balcsi:)....aztán Horvátország :)
Ma főztem rakott cukkinit. Nem volt elpárolgás, de én azért számoltam hozzá valamennyit, 54 kcal lett a 100g :)

10 éve
#5149
Gonoszka1
Válasz Bofy #5147 számú posztjára
Jó táborozást, és nyaralást!!! Legalább vízpartra mentek?

10 éve
#5148
Bojtika 3
Válasz Bofy #5147 számú posztjára
Igazad is van!!! Jó nyaralást! :D

10 éve
#5147
Bofy
Sziasztok! Megint felszívódtam, sok a meló. Lesz egy hét táboroztatásom is, úgyhogy a diétát félre fogom tenni. A tábori kajától amúgy sem kell böfögni, és reggeltől éjfélig meló lesz....fene akar a számolással foglalkozni. Aztán meg egy hét nyaralás, úgyhogy pláne nem fogok számolni:D.

10 éve
#5146
Aranyos
Válasz Bojtika #5145 számú posztjára
Tetszik :)

10 éve
#5145
Bojtika 3
Hozok egy érdekességet.
Sok évvel ezelőtt olvastam róla, de már akkor az a pár leírt gyakorlat is zseniálisnak tűnt.

https://www.youtube.com/watch?v=z-pHCvIHyUY

10 éve
#5144
bmati 108

10 éve
#5142
bmati 108
Válasz LPanka #5140 számú posztjára
Végighallgattam, de mond egy-két baromságot... :/
A nagyja amúgy jó. :)

10 éve
#5141
10 éve
#5140
LPanka
https://www.youtube.com/watch?v=cDdGgJVKURI

érdemes végighallgatni ezeket. számomra is volt benne újdonság

10 éve
#5139
bmati 108
Rá se szoktam, örülök, hogy kinőttem az asztmám és az allergiámat. :)

10 éve
#5138
Gonoszka1
Válasz ErzsikeX #5136 számú posztjára
Én erősen dohányoztam a húszas éveim közepéig. De akkor baj lett a szívemmel, vérnyomásommal, és sitty-sutty letettem a cigit. Kell a fenének! Csak kidobott pénz az ablakon.
A konyhán akkor mivel főztek? Kókuszzsírral, vagy olajjal? Az nagyon jó, hogy mozogsz, és többet mozogsz, mert az nagyon fontos! És a masszás is nagyon jóóóóó!!!

10 éve
#5137
Bojtika 3
Válasz ErzsikeX #5136 számú posztjára
Nincs ejnyebejnye! Felnőtt, tapasztalt emberke vagy. :D
Én problémamentesen leszoktam, már 3 éve, a férjemmel együtt még. Ő erősebb dohányos volt, és végül azt mondta: ha tudta volna, hogy ennyire könnyű leszokni, már régebben megtette volna. :D

De itt az evésről és a mozgásról van szó elsősorban.

10 éve
#5136
ErzsikeX
Sziasztok!
Sajnos nem tudom a kalória értéket. Vagy 2 szelet barna kenyeret kaptunk, vagy 1-et. Ez függött attól is, hogy volt sajt vagy nem. Ha sajt volt akkor csak 1 szelet volt a kenyér.
Megismertem egy konyhás hölgyet. Vele beszélgettünk néhányszor. Annyit tudok, hogy a zsír már nem szerepel a konyhán. Sokat kivett belőlem a kezelés is. Masszás, torna, elektromos. És még ott volt a víz is. Volt olyan, hogy 1 napon 2 fajta torna is volt. Most egy kicsit elkanászkodtam a napokban. Sajna nem tornásztam. Viszont a CD-én levő tornát ki kell egészítenem írott anyaggal. Tehát több időt fogok tölteni mozgással. Sétálni viszont voltam. Az az igazság cigizek is. Bizony jó messze el kellett menni gyalogolni, hogy rágyújthassunk. Még mielőtt lenne egy ejnye bejnye úttörő becsület szavamra kijelentem, hogy már úgy sem javulok meg. :D Sziasztok

10 éve
#5135
Gonoszka1
Válasz ErzsikeX #5133 számú posztjára
Jó reggelt! Örülök, hogy jobban vagy, és a súlyod is lejjebb ment. Azt nem tudod hogy hány kalóriára voltatok fogva?

10 éve
#5134
Bojtika 3
Aludj jól, Erzsike, és meglátod, ha már ilyen szépen megindult a dolog, leszel folyamatosan jobban is még!

10 éve
#5133
ErzsikeX
Sziasztok Lányok!
Eddig csak a táplálkozásról írtam. A kezeléseknek köszönhetően sokat javult az állapotom. Jelenleg nem fáj a derekam sem. Tudom, hogy sajnos nem tart örökké. Most már többször meg kell ismételni.
A testsúlyom június 12.-én 64, 7 kg. A mai napon 63,1 :D Ha továbbra is kitartó leszek, majd csak lesz valami. :D Jó éjszakát. :)

10 éve
#5132
Bojtika 3
Erzsike, én is örülök, hogy jelentkezel! :D

Lám, eddig is okosan csináltad az étkezésedet, ezt igazolja, hogy nagy újdonságot nem tanultál. :D

Én néha vacsorára eszem meleg ételt, ha éppen úgy alakul. Egy kis sűrű zöldségleves nem sok kalória, és hamar megvan az egy adagom, ha éppen megkívánom.

10 éve
#5131
Gonoszka1
Válasz ErzsikeX #5130 számú posztjára
Szia Erzsike! Örülök, hogy jelentkezel a szanatóriumból hazatérvén! Kíváncsi vagyok, hogy a súlyod csökkent-e. És hogy érzed magadat? A közérzeted jobb? És kalóriába mennyit kaptatok?

10 éve
#5130
ErzsikeX
Sziasztok!
Megjöttem a szaniból. Kalória szegény étrenden voltam. A súlyommal még nem vagyok tisztában. Reggelire barna kenyeret, 4 szelet bármilyen felvágottat, kevés rámát, néha 1 vékony szelet sajtot kaptunk.
Az ebéd általában krémleves párolt hús és párolt zöldség volt. ( sárgarépa, borsó, brokkoli, kelbimbó) . Néha kaptunk krumplit és rizst. Volt sóskamártás, finomfőzelék, krumpli főzelék valamilyen feltéttel. Este 4 nap kivételével meleg vacsora volt. Semmi újat nem tapasztaltam abból, amit már itthon is elkezdtem. Sőt ritkán szoktam meleg vacsorát enni. Sajnálom, de nincsenek eget verően új tippjeim. Üdv.

10 éve
#5129
Bojtika 3
De hát mit akartok, a terriert ölésre tenyésztették. :D

Imádom a fajtát egyébként, de többek közt ezért sem tartok.

10 éve
#5128
jancsoreka 5 33
Hát, Zizi mellé sajnos kutyán kívül semmi más nem jöhet, megöl mindent és ráadásul szemét módon, nem úgy, mint anno az agaram (egy rántás és vége) - eljátszogat velük, mint egy macska. :( Utóbbi egy hét termése: 1 szarka (igyekeztem megmenteni, de nem tudom, sikerült-e... tudom én, hogy dúvad, de ne az orrom előtt cibálja szét sok kis apró darabra...), 1 sikló (megmentettem), 1 egér. Nem tudok vele mit csinálni, ha leszáll a lila köd, nem lát, nem hall, nem reagál - kizárólag az ölendő dologra koncentrál. Ha macskát lát, képes a csatornát átúszni érte (visszafelé meg sivít, hogy anyaaaa, segíts, nem mereeeek...) és ugyanez igaz bármilyen más kisállatra is. Mondjuk van haszna is, mert a patkányokat is irtja, amik azért vadregényes tájakon, víz mellett előfordulnak időnként... Ő inkább "csibészelni" szeret, de persze a rongy is csak addig érdekli, amíg mozog, halott zsákmánnyal nem foglalkozik. :D Inkább az a fura nekem, hogy egyébként meg egy bűbájos kis jószág. Ennyire bújós hercegnőcskét még életemben nem láttam - ő minden embert szeret, a betörőnek legalább annyira örülne, mint nekem, séta közben minden emberhez odaszalad, odabújik - aki nem látta még ölni, egyszerűen nem hiszi el. :D A másik kettő meg lökött, de tőlük pl. simán lehetne macskát tartani (Pöti, a csivava-pitbull mix :D például fél mindentől, nagy hanggal nekirohan a macskának, de 50 centinél nem mer közelebb menni hozzá, csak cirkuszol. :D Henna, a mali meg csak a tollasjószágot szeretné fogvégre kapni, a macskák, siklók, gyíkok, egerek, békák egyáltalán nem érdeklik...).

10 éve
#5127
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5126 számú posztjára
Fényképek a cicákról (úgy szeretném látni őket)? Volt valamelyik tv adón, Macskás hölgyek címmel (ha jól emlékszem) egy film, és az egyik asszonynak 132 cicája volt! Havi minimális költsége a cicákra 3000 dollár! Én oda, meg vissza vagyok a cicákért, kutyákért. De azért ilyen sokat nem tartanék. Nem is lehet rendesen tartani őket, akármilyen hatalmas házban is lakik.

10 éve
#5126
Bojtika 3
Nálunk most vannak apró cicák. Már a szaladgálós-marháskodós korba értek.

Odamegy a komondorhoz az a picike, és a komondor áll fel inkább, nehogy bajt csináljon véletlenül. Vagy morog, mert más ötlete nincs. (Ilyenkor elveszem onnan a cicát, és a komondort megdicsérem, hogy jelzett.)

10 éve
#5125
Jagszimusz
Válasz jancsoreka #5121 számú posztjára
Tök jó :D Sajnos Maya mellett nekem sem lehet cicám, túl erős a vadászvére. És labdaőrült annak ellenére, hogy 4 éve vak. Úgy hozza vissza a labdát nyílt terepen, hogy nem szokták észrevenni, hogy nem lát.

10 éve
#5124
bmati 108
Válasz jancsoreka #5122 számú posztjára
Csökkentsd a heti fogyás mértékét, akár 0,15-re is. Lehet bugos lett a rendszer. :P
Itt le tudod magad ellenőrizni, hogyha manuálisan állítod be az értékeket:
http://orvosilexikon.hu/wrap.php?file=dcc.html


10 éve
#5123
Bojtika 3
Nekem már könnyű a súlytartással.
Én is akkor állítottam be fix keretet, amikor 900-at akart adni nekem. (A BMR-em olyan 1100 valami.)

10 éve
#5122
jancsoreka 5 33
Hm. Nem tudom úgy beállítani rendesen a kalóriakeretemet, hogy a bázisra bízom; csak manuálisan. Ha rábízom a bázisra, akkor teljesen idióta értékeket ír ki, holott heti 0,25 fogyást kértem, dátumot pedig nem tűztem ki - mégis, folyamatosan BMR alatti értékeket ad meg napi keretnek (1403 körül van a BMR-em, megad 1227-et, jobb esetben 1338-at).

10 éve
#5121
jancsoreka 5 33
Jujj, nekem is egy jagdom van, illetve jagd keverék egészen pontosan. Nem is marad életben semmi, ami kutyánál kisebb - viszont imád táncolni. :D

10 éve
#5120
Bojtika 3
Édes pofa lehetett, ahogyan amúgy terrieresen figyelt... :D

10 éve
#5119
Jagszimusz
Köszi :) Nekem 8 éves jagd terrier "kislányom" van.

10 éve
#5118
Bojtika 3
Az én kutyáim már azt regisztrálják, ha felveszem az edzőcipőt.
Ha hozom a kartont is (én azt használok polifoam helyett), akkor helyezkednek is, mert akkor nem mindegy, melyik hol fekszik. A monitor helye adott, mert asztali gépem van. :D
(Komondor és pumika.)

Nagyon remek, hogy rávetted magad. Holnapra eléggé "birodalmi lépegető" leszel valószínűleg. Büszke vagyok ám rád rendesen! :D

10 éve
#5117
Jagszimusz
Válasz Bojtika #5116 számú posztjára
Megtettem. Nehezen szántam rá magam. Úgy éreztem magam,mint Balu medve. Bár közel sem olyan intenzitással csináltam,mint a csajok a videón, mégis gyorsan kimelegedtem, recsegtem-ropogtam. Kicsit meg is húztam az oldalam. Kutyám csak lesett,hogy mit csinálok,nem nagyon tudta hova tenni :) Lelkileg jó érzés volt, hogy legyőztem az ellenállásom. Úgy érzem a következő alkalmakhoz is elő kell vennem az akaraterőmet, hogy nekikezdjek :) Laptopon simán megnyitottam az első linkedet, azt csináltam :)

10 éve
#5116
Bojtika 3
Majd ha kipróbáltad, írd meg, hogy "ízlett"!

10 éve
#5115
Jagszimusz
Válasz Bojtika #5113 számú posztjára
És ezt is. Köszönöm :)

10 éve
#5114
Jagszimusz
Válasz Bojtika #5112 számú posztjára
Ezt a linket simán megnyitottam :)

10 éve
#5113
Bojtika 3
Ez se rossz, tud ez a csaj valamit ám!

https://www.youtube.com/watch?v=iaLm_UTF9aA

(Én annyit tudok, hogy emelned és állnod kell munka közben, ettől beáll a derekad rendesen.)

10 éve
#5112
Bojtika 3
Nekem megnyílt, kipróbáltam.
Azt írd a keresőbe akkor: Tiffany Rothe workouts.

Még egy kísérlet:

https://www.youtube.com/watch?v=lud2TlQ24jw




10 éve
#5111
Jagszimusz
Válasz Bojtika #5108 számú posztjára
Ez a videó nem érhető el ezen a platformon. Ezt írja ki. Több módon próbáltam: megnyitás új lapon, átmásolva you tubeon de nem sikerült. Pedig más linkeket meg tudtam nyitni. Egyébként okostelefonon vagyok itt. Különben rátapintottál a derékfájdalmamra :)

10 éve
#5110
Jagszimusz
Válasz halene #5109 számú posztjára
Azaz :) köszi

10 éve
#5109
halene
Válasz Jagszimusz #5106 számú posztjára
óóó...a mogyorós kölesgolyóóóó...de jóóó... :)
Üdv itt és sok sikert!

10 éve
#5108
Bojtika 3
No akkor amolyan rövid vidámításnak ez talán jól is fog esni, hiszen ebben a fajta munkában a derekad eléggé lemerevedik, nem?

Csak 10 perc, hátha jól is esik!

http://www.youtube.com/watch?v=LhPGXkSqoJA

(Csak simán rákattintasz,és megnyílik.)

10 éve
#5107
Jagszimusz
Válasz jancsoreka #5105 számú posztjára
Hááááát......nem vagyok egy könnyű eset, a szó több értelmében sem :) Köszi az üdvözlést. Ti tényleg mind nagyon kedvesek vagytok. Én meg most próbálok kibújni a csigaházamból. Nem jellemző rám ez a sok kommunikáció. Eléggé elzárkóztam eddig a világtól. Furi ez most nekem.

10 éve
#5106
Jagszimusz
Válasz Bojtika #5103 számú posztjára
Kölesgolyót , bulátát és más bio és natúr élelmiszereket gyártunk. Kezdve az extrudálástól, a fűszerezésen át a csomagolásig. Én főleg fűszerezem, ami abból áll, hogy egy " betonkeverőnek" kinéző gépbe beleöntök két zsák ( 10 kg) kölesgolyót, forgás közben ráöntöm a különböző fűszerezésű önteteket. Amíg forog előkészítem a következő adagot. Szóval nincs leállás közben. Utána kimerem a kész cuccost, bezsákolom, raklapokra tornyozom. És ez egész mukaidőben minél többet csinálni. A különböző ízek között teljes takarítással. És minden perccel elszámoltatnak nehogy lassuljon a termelés. ( És közben cipelem a 40 kiló feleslegemet ) Ja, és két műszakban.

10 éve
#5105
jancsoreka 5 33
Válasz Jagszimusz #5101 számú posztjára
Azta. Elsőre az jutott eszembe, hogy nem biztos, hogy emellé még sportolnod is kéne, inkább az alvás lenne a lényeg...
Másodszorra meg az, hogy de hiszen a sport feltölt energiával. Harmadszorra meg az első mégis. :)
Huszadszorra meg az, hogy szia és üdv köztünk. :) :) :)

10 éve
#5104
Jagszimusz
Válasz bmati #5102 számú posztjára
Köszönöm :)

10 éve
#5103
Bojtika 3
Milyen jellegű a munkád? (Hogy okosabbat mondjak.)

10 éve
#5102
bmati 108
Válasz Jagszimusz #5101 számú posztjára
Szia!
Itt is szétnézhetsz:
http://www.fitnessblender.com/
Sokfajta gyakorlat van nehézségekre osztva és otthon is végezhetőek eszközök nélkül is. Tényleg nehéz megoldani az edzéseket munka fárasztó fizikai munka mellett, úgyhogy én azt javaslom, hogy heti 3-szor edz és hétvégére tervezd a hosszabb (és/vagy nehezebb) edzéseket. Én 10 órás nehéz fizikai munka után is edzettem (persze csak 60-80%-os erőbedobással a sima edzéseimhez képest).
Sok sikert hozzá! :)

10 éve
#5101
Jagszimusz
Válasz Bojtika #5100 számú posztjára
Nagyon jó lenne könnyebben mozognom. Nekem a torna még mumusnak számít. Eddig semmit nem csináltam. A napi 8-12 óra fizikai munka , plussz 3 óra utazás minden erőmet elveszi. Mire hazaérek alig élek. Ha tudnál valami könnyebbet, szívesen venném. Hátha...

10 éve
#5100
Bojtika 3
Válasz Jagszimusz #5099 számú posztjára
Tényleg az.

Új ízeket, új ételeket fedezel fel, és közben rugalmasabbá válik a mozgásod, egyre könnyebbek érzed magad...és ez még csak az eleje.

Mit fogsz edzeni? Én csak itthon szoktam, mert se pénzem, se kedvem edzőterembe buszozgatni. Kigyűjtöttem egy csomó linket otthon végezhető edzésekből, másokra is gondolva.

10 éve
#5099
Jagszimusz
Válasz bmati #5097 számú posztjára
Köszönöm :-) Izgalmasan hangzik!

10 éve
#5098
Jagszimusz
Válasz Bojtika #5096 számú posztjára
Igaz :-)

10 éve
#5097
bmati 108
Válasz Jagszimusz #5085 számú posztjára
Üdv köztünk! :)
Ha minden jól megy, akkor másfél év alatt végzel is, addig pedig sok változást fogsz észlelni magadon és az életmódodban is gyökeres változás fog beállni...
Ha kérdéseid vannak, írj nyugodtan és válaszolunk!
Sok sikert és kitartást! :)

10 éve
#5096
Bojtika 3
Válasz Jagszimusz #5093 számú posztjára
Nem, itt nem kúra folyik. Hanem életmódváltás.

Egyik kedvenc mondatom: "xy kúra nálam eddig még mindig bevált, azért akarok most is azzal fogyni. "

- Ha bevált, akkor miért híztál vissza?

:DDD

10 éve
#5095
Jagszimusz
Részemről a megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok egy aranyos, segítőkész és cuki társasághoz. Akiknek még igazuk is van :) Mély főhajtás. Igyekszem megbecsülni magam :)

10 éve
#5094
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5092 számú posztjára
Bojtika, csak szólj, mert Te vagy a tudórunk, és a linkesünk! És én pedig igyekszem, hogy ne beszéljek túl sok idiótaságot.

10 éve
#5093
Jagszimusz
Válasz Aranyos #5087 számú posztjára
Ja, de értem én :) Nem a fogyokúrát kell elölről kezdeni ugye, hanem kitartás, türelem, kitartás, türelem............

10 éve
#5092
Bojtika 3
...és akkor én még meg se szólaltam, mert Gonoszkának mindig igaza szokott lenni.:D

10 éve
#5091
Gonoszka1
Válasz Jagszimusz #5090 számú posztjára
Nem, mert itt mindenki aranyos, segítőkész, és cuki!

10 éve
#5090
Jagszimusz
Gonoszka 1 és Aranyos : jó zsaru - rossz zsaru, fordított névvel? :)

10 éve
#5089
Jagszimusz
Hihi :-) Köszi. Első próbatétel.

10 éve
#5088
Gonoszka1
Válasz Aranyos #5087 számú posztjára
Ne ijesztgessed, mert megrémül és világgá megy a hamuba sült pogácsáival!

10 éve
#5087
Aranyos
Válasz Jagszimusz #5085 számú posztjára
üdv. kitartás, türelem, aztán újra elölről :)

10 éve
#5086
Gonoszka1
Válasz Jagszimusz #5085 számú posztjára
Szia! Üdvözöllek közöttünk! Sok sikert kiívánok Neked, és ha vannak kérdéseid, akkor kérdezzél, mert szívesen segítünk! Ha kitartó vagy, akkor sikerülni fog, mert ez egy életmód váltás is. És a sok folyadékról se feledkezzél el, mert az a fogyást is segíti, és ebben a melegben pedig a kiszáradás ellen is fontos!

10 éve
#5085
Jagszimusz
Sziasztok :) új belépő vagyok. 164 cm magas és 100 kg. 40 kg-ot szeretnék lefogyni. Heti 0,5 kg fogyást állítottam be, úgyhogy elméletileg jó sokáig itt leszek veletek :) Nagyon tetszik ez a rendszer. Jó mókának és sok tanulási lehetőségnek tűnik a táplálkozással kapcsolatban. Remélem ezzel a módszerrel sikerül ami az elmúlt 10 évben nem.

10 éve
#5084
Aranyos
Válasz neonlicht #5082 számú posztjára
Megyek Tongába, de nem tangában :)

10 éve
#5083
Gonoszka1
Válasz neonlicht #5082 számú posztjára
És ez milyen igaz! Gyakorlatilag a lényeg, hogy az ember a párjának tetszik-e (meg persze az egészség). Nem minden pasi szereti a piszkafákat, és nem minden pasi szereti a húsos nőket. De így szép a világ, mert így mindenkinek van esélye megtalálni az igazit!

10 éve
#5082
neonlicht

10 éve
#5081
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5080 számú posztjára
Köszi, bár még csak később lesz (24-én). Csak nálunk sosem volt úgymond divat, hogy az ünnepkor kapjuk az ajándékot. Apci mindig azon kacarászot, hogy Anyánktól már Húsvétkor megkapjuk a karácsonyi ajándékot is. És ez tényleg így van. Mert van amikor hónapokkal előre megkapjuk. Jó most kb:3 héttel kapom meg előbb, de hát most krepált be a régi turmixom, és Édesanyám azt mondta, hogy akkor névnapomra megkapom tőle.

10 éve
#5080
Bojtika 3
Én is erre gondoltam, és boldog névnapot!!! :D

10 éve
#5079
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5078 számú posztjára
Főként, mert inkább megisszuk!

10 éve
#5078
Bojtika 3
Azért csak ne vagdoss hozzá semmit, jobb a békesség! :D

10 éve
#5077
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5076 számú posztjára
Jó, akkor kereszteljük el.! Pezsgőt vágunk hozzá, mint a hajóhoz, és elnevezzük. Csak már hoznák! De az csak holnap délután lesz!

10 éve
#5076
Bojtika 3
Tudod, régen kiadták a mosónőnek a szennyest, aki tisztán és vasalva hozta vissza.
A mai világban a gép a mosónő, de attól még kaphat nevet... :D

Lehet akár Szédi is (angol helyesírással Sadie), mert forog, és tán szédül is...csak nem tudja mondani. :D

10 éve
#5075
Gonoszka1
Válasz LPanka #5073 számú posztjára
Én mielőtt elnevezném, már lelegeltem! Szeretem a friss fűszereket. Főleg a bazsalikom, a snidling és az oregáno a nagy kedvencem, na meg a kapor, de azt nem nevelgetek itthon egy percig sem. Azt megveszem a piacon.
Ma is készítettem egy túrós-tejfölös-kapros salátát.

10 éve
#5074
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5072 számú posztjára
Hát tényleg egy bolygó hűtő! Lehetett volna Bolygó hollandi is. A cicáimnak, kutyáimnak általában nem is egy nevük volt. De valahogy a tárgyakat sosem jutott eszembe elnevezni. Pedig ötletes dolog!

10 éve
#5073
LPanka
Válasz Gonoszka1 #5071 számú posztjára
A bazsalikom és menta neve Bazsi és Mazsi volt, de lelegeltük :D

10 éve
#5072
Bojtika 3
Válasz Gonoszka1 #5071 számú posztjára
Néha keresztnév, de a hűtőm pl. Odüsszeusz.

Messziról jött! :D Sokfele bolygott.
Nagykanizsán vált feleslegessé, onnan került hozzám. Összesen három fuvar volt, a tulaj vitte az anyósához Szigetszentmiklósra, onnan egy arra járó kedves ismerős elhurcibálta a lányomékhoz Budára.
Ők már ingyen fuvart nem tudtak, csak olcsót - háromezret fizettem. A nagyobbik nálam, a hozzá tartozó kis hűtő Anyu házában van. (Amolyan kicsike kocka, aminek már nincs mélyhűtője, az a kicsi.)

10 éve
#5071
Gonoszka1
Válasz LPanka #5070 számú posztjára
Nálam a laptop, az egyszerűen laptop. A növények meg orchidea, fikusz, bazsalikom, oregáno stb. Soha nem jutott eszembe nevesíteni őket keresztnévvel.

10 éve
#5070
LPanka
Válasz jancsoreka #5065 számú posztjára
Nálam a laptopnak, a gitároknak és a cipőknek :D. Amíg volt növényem, azok is kaptak nevet :)

10 éve
#5069
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5068 számú posztjára
Például Forgó-Morgó?

10 éve
#5068
Bojtika 3
Hát akkor adj nevet neki! :D

10 éve
#5067
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5066 számú posztjára
A turmixom nekem is ajándék Édesanyámtól. Tudta, hogy tönkre ment a turmixgépem, és mondta, hogy akkor névnapomra (előzetesben) megkapom, csak én, csak most. De egyébként is beszereztem volna, de így ez egy kedves ajándék is.

10 éve
#5066
Bojtika 3
Nálunk az alapötlet az volt, hogy ha már nem egy gyakori beruházás, akkor érezze magát családtagnak... :D

Azaz a komolyabb dolgoknak mindnek neve van, mert még az olcsóbbját is ajándékba kapom (vagy a rávalót)...

10 éve
#5065
jancsoreka 5 33
Ez jó ötlet. :) Nálunk a mosógépnek és a kandallónak van neve. :)

10 éve
#5064
Gonoszka1
Válasz Bojtika #5063 számú posztjára
Ezen még nem gondolkodtam. Utoljára gyerekkoromban volt az első kis Fiat 500-as autónknak neve (és az nem tegnap volt már).

10 éve
#5063
Bojtika 3
Adj neki nevet, én úgy szoktam. :D
Akkor érzi, hogy megbecsülik! :D

ASZTALI VERZIÓ    MOBIL VERZIÓ
Az adatkezelési tájékoztatónkat itt találod.
Az oldal használatával egyidejűleg elfogadod Felhasználási Feltételeinket

Számításaink a Harris-Benedict formulán alapulnak.

Az oldal csak saját felelősségre használható! Az itt megjelenő információk csak javaslatok, nem helyettesítik szakértő orvos tanácsát, diagnózisát, kezelését.
Copyright © www.kaloriabazis.hu
Ez itt a belso szoveg
Ez itt a belso szoveg2