KalóriaBázis
Vezesd a fogyásod!
Magyar
Belépés
Belépve maradok
11 éve
#1044
Bojtika 3
Legalább annyi az esélye annak, hogy az általam idézett orvosnő (több szakkönyve ellenére) hótt buta, mint annak, hogy igaza van.
Egyébként azért bátorkodtam rá hivatkozni (Lelovics Zsuzsana a neve), nehogy azt gondold, hogy én magam találok ki ezt-azt és terjesztem.

A paleó igazolásához még várni kellene, amíg az első generációs paleósok megöregszenek. Mert a szénhidrátok ilyen szintű ellenzése paleóra vall.

Én se mondtam azt, hogy nem lehet vagy nem kell kipróbálni valamit.

Te például kipróbálhatnád a kevésbé felfokozott viselkedést, és a türelmes fogalmazást a neten.

11 éve
#1043
neonlicht
Válasz Bojtika #1042 számú posztjára
Onnan indultunk, hogy egy konkrét esetben valami nem működik. Én mondtam rá valamit, ami esetleg működik, mert van rá példa elég. Ha hülyeség, hamar kiderül, függetlenül az állítólag okos sportorvosnőtől.

11 éve
#1042
Bojtika 3
Válasz neonlicht #1041 számú posztjára
Miért inkább dogma a több szénhidrát, mint amennyire a kevés?

Kis agresszivitást érzek a kérdésedben.
Nem én gondoltam ki azt az arányt, de tapasztalom a családban is, hogy az átlagos és túlzásoktól mentes, vegyes étrend 50-55% szénhidrátot tartalmaz. Többször mellékeltem már egy okos sportorvosnő érthetően megírt rövidke cikkét, amelyben egyenesen 55-60% arányban javasol szénhidrátot fogyasztani, amelynek kis része egyszerű cukor legyen.
Ő a sportolóknak, a könnyebb szinteken (ami a nem versenyző, de rendszeresen edző kisembereknek is jó lehet) fehérjéből napi 0,8-1 gramm/testtömeg-kilogrammot javasol fogyasztani, ami nagyobb terhelésnél elmehet 2,5 g/ttkg/nap mennyiségig is.
Zsírból a napi kalóriamennyiség 25-30%-át javasolja bevinni. Ez 1700 Kcal-nál, nagyjából számolva 55 gramm naponta.

Ezeket az adatokat sem ez az egy doktornő találta ki, hanem sok éves tanulmányokkal és kutatásokkal igazolt adatok.

Én sem hitet javaslok, főleg hogy úgy látom,Te és én nem ugyanabban hiszünk...és a saját kipróbálásomon átszűrt tapasztalatot írtam le, ami nyilván nem szentírás, csak egy javaslat.

11 éve
#1041
neonlicht
Válasz Bojtika #1027 számú posztjára
No igen, csak az a kérdés, hogy a kb 50%-os szénhidrátarány dogmája kizár-e minden kétséget. Mert ehhez kevés az Anyatermészet emlegetésével tekintélyt kölcsönözni.
Amúgy itt és most mellékes a kérdés, mert:
- csillogh-ot láthatóan nem hozta lázba az opció;
- nem hitet javasoltam, csak kipróbálást.

11 éve
#1040
papanick
Válasz Bofy #1019 számú posztjára
Ott a pont..nekem van ilyesmi:-) a maradék hájacskám alatt. De sokkal rosszabb lenne a helyzet torna nélkül.És az a vicc, hogy kalóriában nem is ettem én sokkal többet mostani tapasztalatok alapján, hanem inkább egyoldalú voltam, és rossz elosztással kosztoltam.
Egyébként korfüggő is ez a löttyedés elég rendesen . A fiatalabb bőr még rugalmasabb.
Nagyon sokan vannak, aki előbb fogynak, és aztán tornáznak. Nagy súllyal olyan szintű mozgást elég nehéz elkövetni, hogy látszódjon. De minél jobban fogynak a kilók, annál könnyebb a mozgás, egyre intenzívebben lehet, érdemes mozogni.

11 éve
#1039
Bojtika 3
Válasz csillogh #1037 számú posztjára
Igen, megalapozatlan!

Sovány túró, az is finom, és iszonyú jó receptek is vannak. Nem is kívánod majd a Túrórudit...(Én is szerettem pedig!)
A szénhidrátot is emelni kéne, de persze csakis a lassú felszívódásúakkal.

11 éve
#1038
Bojtika 3
Válasz csillogh #1036 számú posztjára
A törzstagok már tudják: én 150 cm vagyok, fiatalon is csak 155 cm voltam.
Ehhez a 48 kg az, amivel tök jól érzem magam, ami mellett izmos és vékony vagyok.
Tavaly júliusban 74 kg-ról indultam, az izomsorvadás állapotából jövök vissza, 55 évesen.

11 éve
#1037
csillogh
Válasz Bofy #1033 számú posztjára
megemelem én az 1700-at, ha azt mondják, de már ezt is alig bírom magamba tuszkolni. Báááár, ha magasabb a keret, abba belefér kicsit több zsír is, ergo ehetek 1 túró rudit is néha-néha! Emmá jól hangzik. :)
Bár az 1700-al is úgy vagyok, hogy attól félek, nemhogy fogyni nem fogok, hanem elgurulok, mert annyit hízok tőle. Vagy ez megalapozatlan félelem?

11 éve
#1036
csillogh
Válasz Bojtika #1034 számú posztjára
10 dkg leküzdése után én is nyögök rendesen! :-D
53,3kg? Én már a 63 kg-val is boldog lennék. Ja tényleg, nem írtam. A cél az, hogy újból 62-63 kg legyek

11 éve
#1035
Bojtika 3
Válasz csillogh #1032 számú posztjára
Persze, mert az a 40% bitang sok, erről beszélek. Én a 20%-ot tartom kicsit nyűgösen!

11 éve
#1034
Bojtika 3
Én meg se bírnék enni 20 deka csirkesonkát.
Gyümölcsjoghurtot magam készítek, kevés natúr joghurt, sok gyümölcs, és korpa vagy pehely. Ma nem tettem bele fehérjeport, majd vacsorára lenyomok egy vaníliásat.
Én meg az 53,3 kg-nál vagyok megint lebetonozódva hetek óta.
De egyre jobb formában vagyok. Úgyhogy ráérek. :-D

11 éve
#1033
Bofy
Közben eszembe jutott, hogy cefet sokat mozogsz, úgyhogy még kell is:D
Majd jön Ati, aki mondja, hogy sok a sport:D:D..
Nyilván a keret emelése lesz a jó. Egyél ebédre kis durum tésztát is, kell a ch, hogy ne ess össze:)

11 éve
#1032
csillogh
Válasz Bofy #1031 számú posztjára
Hát ha hiszed, ha nem, még a protein turmixokkal is alig tudom megcsinálni a 40% fehérjét. úgy, hogy a zsírarány ne emelkedjen. Annyi pipicicit meg tojást nem tudok enni. Illetve ha mégis, akkor előbb utóbb kotkodácsolni kezdek és kapirgálni az udvaron. :-D

11 éve
#1031
Bofy
Írtam egy kisebb litániát, de közben leesett, hogy a zabfalatok nem rendszeres. Ne is legyen,az kaki:).
Miért kell ennyi protein? Szerintem a csirke, meg a csirkesonka, meg kicsit több natúr joghurt jobb lenne. Ha eltúlzod a proteint, vissza nyalhat a fagyi.

11 éve
#1029
Bofy
Nem tudom..én ha megennék napi 2000 kcal-t, hiába edzenék mint állat, nem fogynék rendes ütemben. Az első 20 kilóm elég lassan ment le, mert szerintem néha a zabokkal túlmentem a kereten, és minden áldott nap letekertem az 50 percemet.
Báár, mióta számolom, még lassabbnak tűnik:D:D

11 éve
#1028
csillogh
Válasz Bofy #1020 számú posztjára
Hát jó, legyen. Eddig ezt ettem ma:
- reggeli: 1 gyümölcsjoghurt (mert már nagyon hiányzott) benne30 g zabpehely + adag fehérjepor, 2 dl hosszú kávé édesítővel és tej nélkül
- tízórai: 1 csomag (50g) Jó reggelt zabfalatok (elfelejtettem tízórait hozni, ezt találtam a büfében)
- ebéd: kisadag gyümölcs leves, grillezett csirkecombfilé (1 db felső comb, bőrét leszedve) saláta ágyon
- uzsonna: 1 müzliszelet és fél szendvics
- vacsi: tervek szerint 20 dkg csirkemell sonka lesz 3 paradicsommal + egy protein turmix vízzel Zumba után, TRX előtt (1 óra van a 2 edzés közt, így belefér és nem akar visszaköszönni TRX-en)

...hát nagyjából ennyi.

Na, kezdhetitek cincálni! :))

Amúgy még meg sem köszöntem, hogy ilyen aranyosak vagytok, és komolyan veszitek az aggodalmam és a kétségbeesésem! KÖSZIIII :))


11 éve
#1027
Bojtika 3
Azért vannak több ezer év alatt kialakult táplálkozási összefüggések. Lehet változtatni az egyéni működésnek megfelelően, de nincs értelme megpróbálni okosabbnak lenni, mint az Anyatermészet.

11 éve
#1026
neonlicht
Válasz Bojtika #1012 számú posztjára
Csökkenteni csak lefele lehet ugye. Akár ha a zsír fel is megy cserébe. Szerintem kipróbálandó, ki hogyan reagál.

11 éve
#1025
Bojtika 3
Válasz csillogh #1016 számú posztjára
Nem is szereti mindenki a tejtermékeket. De ez a 40-40-20 nekem nagyon fura arány. Persze nem is sportolok ennyit.

Az 1700 kcal bevitel az alap, amit a sport még tovább növel, azaz ha ennyit edzel, a kalkulátor szerint is 2300 fölött kellene bevinned.
De az arányolat muszáj leszel megváltoztatni egy olyanra, amit a szervezeted is el tud fogadni, mert ami étkezés kínzással megy, az nem is hat, ez a a saját tapasztalatom.

11 éve
#1020
Bofy
Válasz csillogh #1018 számú posztjára
Írd le mit ettél ma, mi meg szétszedjük:)

11 éve
#1019
Bofy
Szerintem a sport arra jó, hogy pluszban égesse a kalóriákat, és ne löttyedjünk meg a fogyástól. De ha nem csökkentjük a kalóriát, hiába ülünk egész nap a kondiba, és ugrálunk a Rubintra...max frankó kis izmunk lesz a háj alatt:)

11 éve
#1018
csillogh
Válasz Bofy #1015 számú posztjára
Bofy, még egy dolog. Én már hónapok óta (kb fél éve) ezt a sport mennyiséget nyomom, és sajna nem tűnik úgy, hogy használna.

11 éve
#1017
csillogh
Válasz Bofy #1015 számú posztjára
Bofy... na ez az, amit már hallottam. A fogyás alapja 80% kaja 20% sport. De tényleg így lenne???

11 éve
#1016
csillogh
Válasz Bojtika #1012 számú posztjára
Bojtika, nem is az a kérdés, hogy a szénhidrátot hova csökkentsem. Én már a 20% zsírt is alig tudom tartani.... pedig aztán még a joghurtot is megnézem, amit csak elvétve eszek.
Ja azt nem mondtam: tejtermékek pár napja kilőve, max. ha nagyon nem bírom, akkor egy joghurt.

11 éve
#1015
Bofy
Ki kell próbálni 1-2 hétig ezt az 1700-at. Elég sok a sport, úgyhogy biztos jó lesz az:)

Szerintem nem a Te edzésed ezüst, hanem általában a fogyás elérésénél, az a másodlagos:)

11 éve
#1014
csillogh
Válasz neonlicht #1009 számú posztjára
Az edzés csak ezüst? :(( Miért? Sok, kevés, egyoldalú, rosszul ütemezett? Az ütemezéssel sajna nem sokat tudok kezdeni, mert alkalmazkodnom kell az edzőtermek órarendjéhez. (Bevallom, én inkább edzőt választottam mindegyik sportban, mint "helyet". Ez viszont behatárolja az edzések napi eloszlását)

11 éve
#1013
csillogh
Válasz Bojtika #1010 számú posztjára
Bojtika, a szénhidrát és a fehérje is 40%., a zsír van 20%-on. Amúgy a cross és trx edzőm javasolta. Ő volt az, aki az 1500 kcla-t is javasolta megemelni 1700-ra, mert szerinte az alacsony bevitel miatt "tartalékolok"

11 éve
#1012
Bojtika 3
Válasz neonlicht #1009 számú posztjára
40% szénhidrátot már hova csökkentsen?

11 éve
#1011
csillogh
Válasz Bofy #1008 számú posztjára
Hála a magoknak, rostoknak és a zöldségeknek/saláták, köszöni jól! :))) Sőt.. nagyon jól, ha ezt szabad mondani.

11 éve
#1010
Bojtika 3
Válasz csillogh #1007 számú posztjára
Szia!
Bmati azonnal fogja mondani, hogy túledzed magad.
Én elképedve nézem a beállított arányokat. Honnan vetted ezt a 40-40-20 arányt?
Sok a zsír, rengeteg a fehérje, és kevés a szénhidrát. Paleózol?
Ennyi sport-tevékenység mellett a napi 1700 Kcal is nagyon kevés.

11 éve
#1009
neonlicht
Válasz csillogh #1007 számú posztjára
Az edzést ezüst, a diéta arany.
Mindegy mit mond a nagykönyv (az átlagokkal és valószínűségekkel dolgozik), ha neked az 1500-1700 kcal nem jelet deficitet, akkor nem jelent.
Az is lehet, hogy nem azzal van a baj, hanem esetleg a szénhidrát-anyagcseréd nincs rendben, ezért jól reagálnál a szénhidrát csökkentésre, mint sokan mások.

11 éve
#1008
Bofy
Válasz csillogh #1007 számú posztjára
És, hogy szolgál a kedves emésztésed??

11 éve
#1007
csillogh
Sziasztok!

Új vagyok még itt, olvasgattam ezt a topic-ot, de valahogy nem jutottam dűlőre, így
tanácsot szeretnék kérni Tőletek! Bmati-ra külön számítok :-)
Szóval az alapadatok: Nő, 35 éves 170 cm magas 70kg (már január eleje óta változatlanul), ülő életmód (beleértve a napi 3x kutyasétát is, mert kocsival járok dolgozni)

Edzések:
hétfő: Zumba + utána gyakran TRX,
kedd: pihi vagy Cross training,
szerda: ha odaérek akkor zumba, ha nem, akkor ha a kedd pihi volt, egy Margit sziget kör futás ( 5,3km) 9-9,5 km/h sebességgel; ha kedd Cross volt, akkor szerda pihi
csütörtök: dinamikus jóga és utána ha belefér 90 perces Cross tréning
Péntek: dimanikus jóga és/vagy TRX
Szombat: Cross tréning (60 perces)
Vasárnap: általában pihi, de ha a fenti edzésnapok valamelyike kimaradt, akkor egy Margit sziget kör
Ami talán fontos: a hétközbapi edzések mindig esti edzések, tehát legkorábban 18:00 órakor kezdek neki.

A kalória táblázatot elkezdtem használni. Mostani beállításaim: 40% szénhidrát, 40% fehérje, 20% zsír. A napi kalóriakeretemet felvittem 1700-ra (mit ne mondjak, a fülemen is jön ki a kaja. Napi 5 étkezés)

Napi bevitt vitaminok (bogyóból)
- 1000 mg C-vitamin
- 1200 mg Szója lecitin
- 250mg Magnezium + B6
- 60mg Koenzi Q10
- némi vas

Nagyjából végig gondoltam a "kalória-táblázatos" életemet megelőző étrendemet: magas volt a zsírarány, de a fehérje a mostani 30% körül mozgott. Viszont a kalória bevitelem 1500 körül volt csak.

Január óta próbálok lefogyni, de teljességgel reménytelen. A mérleget bebetonozták a 70 kg-ra (+/- fél kg). :(( És ez meglehetősen kétségbe ejt, ugyanis ha azt nézem, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, akkor ám legyen, nem változott a súlyom: de a gatyaméretem sem...őőő... azaz de, mert megint egyre szűkebbek comb és fenék tájékon. Ez nem is lenne baj, csakhogy a jó kis vastag zsírréteg is ott van rajta. Na ez már baj! :((

HELP ME!!!! A fenti edzések megtartásával a mostani beállításaim (40-40-20%, 1700 kcal) elegendő ahhoz, hogy végre fogyni tudjak? Vagy még mindig éhező üzemmódon vagyok???? Vagy pedig túl sok a bevitt kalória??? Tanácstalan és reménytelen vagyok. Elkeserít, hogy a rengeteg edzés ellenére a mérleg stagnál, a fenekem és a combom nő, de a zsírpárnák maradnak - kivéve a hasamat, ami azért egész jó lett, bár még azon is van mit dolgozni! :))

Szóval lécci-lécci-nagyon lécci. Ha valaki rájött a megoldásra, mi a baj, mondja el nekem! Az edzésekről nem szeretnék lemondani, mert mindegyiket imádom csinálni és hisztis vagyok, ha nem mehetek! :)))

Bocsánat, ha túl hosszúra nyúltam volna, de azt gondoltam ezek mind szükségesek ahhoz, hogy minél teljesebb képet kapjatok a válaszhoz és a segítséghez. Előre is nagyon köszönöm az összes tanácsot, tippet, hozzászólást.

Szép napot mindenkinek. :)

11 éve
#1006
papanick
Válasz Bojtika #1005 számú posztjára
Ne is mondd, nekem a keltek a gyengéim, de jó (lenne) nekem a pogácsa bor nélkül is:-)

11 éve
#1005
Bojtika 3
Nem is sokat ittam, hanem keveset bírtam enni. Ez és a fáradtság...
Nem volt semmi rágcsálni való, csak a meleg kaják. Pedig legalább pogácsa lehetett volna a sok bor mellé.

11 éve
#1004
papanick
Válasz Bojtika #1001 számú posztjára
...tudod, hogy a sok folyadék szükséges....:-) sokat kell inni:-)

11 éve
#1003
Pancsi22
Válasz Gonoszka1 #991 számú posztjára
169cm és 78 kg vagyok, szóval van pár kg plusz rajtam. Naponta szoktam magam mérni általában de mindig 78 vagyok +- 0,5kg. De tudom hogy idő kell hozzá hogy látszódjon az eredmény. Köszönöm neked is!

11 éve
#1002
Pancsi22
Válasz bmati #990 számú posztjára
Köszönöm szépen! :) Nem tudtam hogy lehet heti fogyást is beállítani de most már jobban átlátom a rendszert és rájöttem. Nem akarom siettetni, csak kíváncsi voltam mik a tapasztalatok. Majd meglátjuk nálam hogy alakul, remélem jól :) Szia!

11 éve
#1001
Bojtika 3
Kicsit visszaolvasgattam már, látom! :- D
Nem semmi hétvége volt, majd reggel mérek, mert jóformán alig ettem. Viszont frontálisan ütköztem a maligánokkal. :-D

11 éve
#1000
bmati 132
Válasz Bojtika #999 számú posztjára
Helyes. :)
Tartottam a frontot. :D

11 éve
#999
Bojtika 3
Szia Bmati, megérkeztem!

11 éve
#998
bmati 132
Válasz Zsizseg #995 számú posztjára
Iktass be iramjátékot a futásnál, így lesz egy intervallum jellegű edzésed. Hét elején és hét végén fuss így, hét közepén meg mehet a sima futás. :)
Az intervallumos napokon viszont óvatosan erősítsd az alsótestedet, nehogy túledzd magad véletlenül. Néhány hét alatt kitapasztalod, hogy mennyi az elég. :)

11 éve
#997
bmati 132
Válasz ildip #996 számú posztjára
Maradj ülő életmódon és mint korábban is írtuk, edd meg a minimális 1200 kalóriát naponta. Ha heti fél kiló fogyásnál ettől kevesebbet ír ki, akkor is 1200-at egyél és tornázz minden nap valamit. 20 perc alatt kényelmesen meg tudod növelni min. 100, de inkább 200-250 kalóriával a napi keretedet. Egyik nap felsőtest torna, másik nap alsótest torna és így mehet 6 napon át (ha nem bírsz annyit, akkor felsőtest-alsótest-pihenőnap, majd elölről).
A másik dolog, hogy a paleót teljesen hagyd el, mert az nagyon nem tesz jót, pláne ha nem mozogsz (még mozgásnál is hagy némi kívánni valót maga után a dolog).
Átlagos életmódot akkor írhatnál be, ha napi 8-10 órát dolgoznál (nem ülve) és/vagy emellett heti több órát aktívan sportolnál.
A folyadékbevitelre és a rostokra is figyelj oda. Neked min. 3,5 liter folyadékot kellene naponta meginnod.

11 éve
#996
ildip
Szép estét mindenkinek!
Tanácsot szeretnék kérni megint.Sajnos a súlyom nem igazán változik továbbra sem,bár próbálom hasznosítani a tanácsaitokat.Annak idején a cél beállításánál ülő életmódot álitottam be így a napi kal.keretem 1186 kal,heti 0,5 kg os fogyással.Megnéztem ha átlagos életmódot írok akkor majd 300 kal val több a keretem. Mivel 3-4 órát ülők autóban ezért gondoltam,hogy ülö életmódot írok,viszont ha jól meggondolom akkor a köztes időbe nem ülök íróasztal mögött. Kijavítsam vagy hagyjam az ülő életmódot?Nem tudom hogy miért nem akar elindulni a fogyás. Lazítottam a paleon is,visszavezetettem a gabonát(barna rizs,teljes kiör,kenyér)Bár a hasam erősen tiltakozik ellene.Jól tudom tartani a diétát nem vagyok éhes csak a sulyom nem változik továbbra is 76 kg!!! :( Nem adom fel,de kellene egy kis inspiráló csökkenés!

11 éve
#995
Zsizseg
Köszönöm a kimerítő választ, megy a 30 perc futás megállás nélkül. Akkor most a jövő héttől nekiállok ezek szerint tornázni, a víz fogyasztásom...hát ezek szerint elég silány, de arra is rámegyek!
Köszi!
Írok majd az eredményekről is, bevált-e.

11 éve
#994
bmati 132
Válasz Zsizseg #992 számú posztjára
Állítsd át heti fogyásra, úgy hosszabban jobban jársz.
Ha csak kardiózol és ugyanazokat az izomcsoportokat terheled (márpedig azt csinálod), egy idő után nem fogsz fogyni. Ha heti 6-szor akarsz tornázni, akkor oké, de egyik nap alsótest, a másik nap felsőtest nap legyen. Alsótest napokon lehet kardiózni is, de azt úgy csináld, hogy reggel erősítesz, este pedig kardió. Felsőtest napokon pedig csak erősítés. Ami a csípődtől lefelé van, az alsótest, ami a felett, az felsőtest.
A kardió nagy hátránya, hogy izomtömeget is nagyon fogyaszt, így hiába látszik az, hogy fogytál a végeredmény az lesz, hogy még csúnyább lesz a testkompozíciód, mert több izmot adsz le, mint zsírt. Kardióedzésnél továbbá min. 20 percet kell futnod vagy min. 40 percet kell biciklizned, hogy meginduljon a zsírégetés. Ha elég edzett vagy (tudsz 30 percet megállás nélkül futni vagy 1 órát biciklizni), akkor lehet intervallum edzéseket csinálni, viszont azt csak alsótest napon és akkor már nem szabad erősíteni aznap.
Erősítő tornákat úgy csinálj, hogy min. 15 perc legyen, de ajánlott a 20-30 perc, mert az már elég intenzív. Ami már min. 45 perces az már nem erősítő torna. :P
A vízfogyasztáshoz annyit, hogy neked min. 4 litert kellene naponta innod.

11 éve
#993
Gonoszka1 47
Válasz Zsizseg #992 számú posztjára
Én változatlanul azt javaslom, hogy heti fogyást állítsál be (0,5 kilót). 1200 kalória alá ne menjél semmiképpen, mert akkor tartalékolni fog a szervezeted, és nem fogsz fogyni, de szerintem Neked az 1350 kalória is kevés. Szerintem a 2 l víz elég, bár ha erősen tornázol, akkor ezt feljebb viheted. És a sportolásból származó plusz kalóriákat is leeheted, legalább is egy jó részét! A sportolásban Bmati a jó, így a sportolással kapcsolatban biztosan fog neked válaszolni.

11 éve
#992
Zsizseg
Nem állítottam be heti fogyást, csak célnak megadtam a 2014 június 15-öt és mindent maga állított be. Nem érzem a mozgást soknak és általában kardiózok és fenék-hasizom-comb tornákat végzek. A vízfogyasztásom kb.2 L naponta, nem tudom az jónak számít-e? Mennyit kéne sportolnom szerintetek?
Köszönöm a segítségeteket!

11 éve
#991
Gonoszka1 47
Válasz Pancsi22 #989 számú posztjára
Az attól függ, hogy mekkora súlyról indulsz. Ha nagy a túlsúly, akkor többet kell ahhoz fogyni, hogy látszodjon rajtad, viszont akkor az első kilók gyorsabban mennek le, és ezt a mérleg természetesen jelzi. Ha kevés a túlsúly akkor lassabban mennek már le a kilók, de pár kiló is látszik már. Tehát eredményt mindenképpen várhatsz elég hamar, de én azt javasolom, hogy hetente egyszer mérjed magadat, mert a gyakoribb mérekezés sokaknál a fogyózás feladását váltja ki, mert bizony van súlyingadozás, így a türelmetlenebbeknek ez elveszi a kedvét. A heti 0,5 kiló fogyást javaslom én is beállításra Bmatihoz csatlakozva. Sok sikert és kitartást!

11 éve
#990
bmati 132
Válasz Pancsi22 #989 számú posztjára
Szia!
Minél nagyobb súlyról fogysz, annál inkább látszik. Van akinek már 2 hét alatt, van akinek 1-2 hónap. Heti egyszer mérd a körméreteidet és kétnaponta érdemes a súlyodat is mérni.
Én a helyedben nem állítanék be konkrét célt, hogy mikorra fogok lefogyni, hanem behúznám a heti fogyást 0,5-0,7 kg közé. Az elején mehet 0,7 kg hetente, aztán idővel csökkenteni, végül a 0,5 kg-os fogyást hetente. Így lehet hatékonyan hosszú távon fogyni. Az utolsó kilókat a legnehezebb ledobni. Még annyit, hogy minél inkább siettetni akarod, annál rosszabb lesz, szóval türelem.
A rost- és a vízbeviteledre is figyelj oda.
Minél inkább közeledsz majd az elérendő célodhoz, annál nagyobb szerepet kap a mozgás, ugyanis anélkül nem lehet a célt elérni. Ha edzel is a fogyás mellett, akkor kisebb az esélye, hogy izmot fogsz veszíteni a súlyvesztés folyamán és ezáltal szebb lesz a testkompozíciód.
Sok sikert és kitartást! :)

11 éve
#989
Pancsi22
Sziasztok! Bocsi hogy ide írok de nem találtam olyan fórum címet ahova tartozik a kérdésem. Néhány napja kezdtem el használni az oldalt, odafigyelni az étkezéseimre. Nem akarok gyorsan fogyni így csak jövő áprilist írtam be határidőnek. Inkább tartósan szeretnék fogyni. Az lenne a kérdésem hogy mennyi idő után vettétek észre a fogyást? Gondolom nem 1-2 hét volt de kíváncsi lennék hogy kb. mikor várhatok egy kis eredményt. Köszönöm!

11 éve
#988
bmati 132
Válasz Zsizseg #985 számú posztjára
A heti fogyást 0,5 kg-osra állítsd be, ne akard sietni, mert így fogsz járni. :P Neked kb. 1700 kalóriát kellene enned naponta. Túl sokat tornázol naponta, felesleges ennyit edzeni, hacsak nem versenyre készülsz (de még akkor sem biztos, hogy kell ennyi).
Milyen testrészekre szoktál dolgozni? A víz- és a rostbeviteled rendben van?

11 éve
#987
Gonoszka1 47
Válasz Zsizseg #985 számú posztjára
Iszol eleget? Az 1350 kalória nekem kicsit kevésnek tünik ilyen magassághoz, és súlyhoz. Milyen célt állítottál be heti fogyásként? 0,5 kilónál nem kéne szerintem többet.

11 éve
#986
Zsizseg
az inkább 1 1/2 torna akart lenni

11 éve
#985
Zsizseg
Sziasztok!

Lenne egy kis gondom, pont két hete kezdtem el a kalóriaszámlálást, egy napom volt amikor túlléptem, az amúgy 1350-es keretem, mindent betartok, egészséges ételekből áll a napi étkezésem. Heti 6 nap tornázom, minimum 1/2 órát, de inkább 1/2-et Tracy Anderson, fitnessblender 60 percesek, szóval tényleg mozgok, mellette sokat sétálok (hegyen), és mindennek ellenére híztam 2 kilót. Ez teljesen kiborít, előtte hónapok óta 91 kiló voltam úgy,hogy semmire nem figyeltem oda most meg 93 lettem az első két hét alatt, ez hogy lehet? Valami tanács esetleg?
Amúgy 180 cm vagyok, és a cél 65 kg júniusig, de így elég nehéz lesz :D bár lehet, hogy a 165-öt tudnám hozni :)
kata

11 éve
#984
bmati 132
Köszönöm. :)

11 éve
#983
LPanka
Válasz Bofy #980 számú posztjára
én mennék vele futni :)

11 éve
#982
Potik4
Igen,én nagyon sokáig olvasgattam Bmati tanácsait.amiket másoknak adott,aztán én is kérdeztem,én is kaptam..és bizony pironkodva kértem edzéstervet,mert nem könnyű ám kérni,de az is meglett..:) Segítőkész és hiteles,én ezt csak köszönni tudom :)
Ja,és nagyon jól néz ki a felrakott képek alapján,ami a hitelességét csak növeli :D

11 éve
#981
Bojtika 3
Az ám!!!
Tatarek csak úgy eldönti, hogy "nem vagyunk mi pudingok!"

Osmin meg azt ordítja: "Hal, saláta, víz! Húsz fekvő!!!"

11 éve
#980
Bofy
Úgyúgy...ha közelben lakna, mennék hozzá terepre, hogy üvöltse az arcomba:
"még 20 fekvőtámasz, mert elröhögted, puhány!" :D:D

11 éve
#979
Bojtika 3
...és tudod, meg is érdemli, ha az lesz.
Számomra hitelesebb, mint némely elhíresült emberek, mert anyagi érdek nélkül csinálja.
És érezhető, hogy a saját tapasztalatán, innen-onnan összeszedett morzsákból összeszedegetve szűrte ki a leghatékonyabb dolgokat.

11 éve
#978
LPanka
Válasz bmati #977 számú posztjára
tyű milyen népszerű lettél. a végén híres leszel :)

11 éve
#977
bmati 132
Válasz LPanka #976 számú posztjára
Amióta megkérnek rá. :)

11 éve
#976
LPanka
Válasz Bojtika #971 számú posztjára
mióta készít bmati edzéstervet?

11 éve
#975
bmati 132
Válasz ildip #970 számú posztjára
Futópaddal csak óvatosan. Nagyon nem olyan, mintha terepen futnál és általában az a baj vele, hogy berögzíti a fejedbe a rossz futótechnikát. Másik hátránya, hogy kint lassabban fogsz futni, mert zárt térben nincs légellenállás.
Ha suliban vagy, akkor csinálj valami gyors, eszköz nélküli erősítést. Egy izomcsoportra 15 perc alatt megvan és két izomcsoportnál többre felesleges edzeni.
Az edzéshez még annyit, hogy ne kardiózz minden nap és lábra se edz a köztes időben, mert akkor egy idő után megint be fog állni a súlyod.

11 éve
#974
Bofy
Lökünk mi, csak hagyjad:)!
Neked is, és hajrá!!:)
Bojti banyek, ez a Lezli hazavágta a farom:D:D

11 éve
#973
ildip
Az Petö Intézetben van egy komplett konditerem berendezve,amit jutányos áron a szülök is használhatnak.A löket kellett,hogy elinduljak.Ma is megyek.Szép napot mindenkinek:):)

11 éve
#972
Bofy
Válasz ildip #970 számú posztjára
De jó:)! Akkor amíg a gyerkőc csinálja a dolgod, Te is tudod.
Itt jó csapat verődött össze, húzzuk egymást. Pár hónapja körbekacarászom azt, aki azt mondja, hogy én a TV előtt fogok ugrálva tapsikolni....:)

11 éve
#971
Bojtika 3
De hát ez a futópad remek lehetőség!!! Ha már amúgy is ott vagy...hát ez szuper.
Más masinák is vannak? Bmati olyan edzéstervet csinál Neked, hogy csak na!

11 éve
#970
ildip
Válasz Bofy #957 számú posztjára
Bofy,Heti 1x megpróbálok eljutni masszőrhöz,különben olyan a hátam és a nyakam,mint a beton.Körülnézek szauna ügyileg a környéken.Köszönöm:) Hál istennek Apa az anyagiakat előteremti,tényleg csak a kicsi lánykám az én "hivatásom" meg persze Apa és a fiam.Megfogadtam a tanácsotokat (mindenki javasolta) ma 50 perc tempós gyaloglás futópadon emelkedőnek fölfele (ha már van az iskolában és én ott vagyok) Jól esett!!!

11 éve
#969
bmati 132
Engem nyugodtan faggathattok edzéssel kapcsolatban. :)
Az étkezésre pedig odafigyelni, mert többet számít, mint az edzés. :P

11 éve
#968
papanick
Válasz bmati #966 számú posztjára
Szia!
Köszönöm, már ismerkedek a videókkal, próbálgatom őket, egészen biztosan van köztük kedvemre való.
Ha elakadok szavadon foglak, és kérdezek:-)

11 éve
#967
kriszboc
Válasz bmati #965 számú posztjára
Megpróbálok akkor kevesebb kardiót csinálni és több erősítést. Köszönöm szépen a segítséget :))

11 éve
#966
bmati 132
Válasz papanick #962 számú posztjára
Szia!
Nagyon jó videókat találsz az alábbi linken:
http://www.fitnessblender.com/
Erősítő és kardió videók is vannak fent különböző időtartamokban és nehézségekben.
Ha nem értesz valamit, kérdezz nyugodtan. :)

11 éve
#965
bmati 132
Válasz kriszboc #956 számú posztjára
Ezekkel a videókkal az a gond, hogy van benne ugyan erősítés, de kardió is.
A kardió edzések köztudottan leépítik az izomzatot, ezért is nem szabad sokat csinálni. Én kardió edzésként heti 3-szor futok (10-20 perceket). Bőven elég, ha elég intenzív. :)
Heti 2-3 kardió edzés elég, kivéve, ha versenyre készülsz. :P
Ezen kívül heti 6 nap erősítő edzéseket csinálok. Az erősítés intenzívebb, mint a kardió és mennyiségileg az edzés ideje alatt kevesebb kalóriát éget ugyan, de utána viszont jóval többet. :)
Ha erősítés és kardió is van egy nap, akkor úgy oldom meg, hogy az erősítés az a kardió után jön, de nem közvetlenül, hanem több óra elteltével.
Nem szoktam egy nap sokat edzeni, futás nélkül 15-30 perc egy erősítő edzés a bemelegítéssel együtt.
Bemásolom az eheti edzéstervemet, csak hogy lásd:
Szeptember 9. (hétfő):
1) Bemelegítés: Függőleges húzás (2.1.) 1x20
2) Bemelegítés: Vízszintes húzás (2.2.) 1x15
3) Edzés: Bicska húzódzkodás (2.3) 3x18
4) Bemelegítés: Ujjakon végzett fekvőtámasz falnál (7.1.) 1x10
5) Edzés: Ujjakon végzett teljes fekvőtámasz (7.5.) 2x3
Szeptember 10. (kedd):
1) Bemelegítés: Kétlábas vádli emelés padlóról (nyújtott térdekkel) (12.2.) 2x20
2) Edzés: Egylábas vádli emelés padlóról (hajlított térdekkel) (12.3.) 4x35
3) Edzés: 15 perc könnyű futás
Szeptember 11. (szerda):
1) Bemelegítés: Hajlított lábemelés fekvésben (4.3.) 1x15
2) Bemelegítés: Nyújtott lábemelés fekvésben (4.5.) 1x10
3) Edzés: Térdemelés függeszkedésben (4.6.) 2x10
Szeptember 12. (csütörtök):
1) Bemelegítés: Rövid híd (csípőemelés) (5.1.) 2x10
2) Edzés: Egyenes híd (5.2.) 1x10
3) Edzés: 5 perc könnyű futás + 5 perc lendületes futás + 5 perc könnyű futás
Szeptember 13. (péntek):
1) Bemelegítés: Fekvőtámasz térdelve (1.3.) 1x15
2) Bemelegítés: Teljes fekvőtámasz (1.5.) 1x10
3) Edzés: Fekvőtámasz szűk kéztartással (1.6.) 2x10
4) Edzés: Függeszkedés rúdról (8.2.) 4x38
Szeptember 14. (szombat):
1) Bemelegítés: Guggolás támasszal (3.3.) 1x15
2) Bemelegítés: Teljes guggolás (3.5) 1x10
3) Edzés: Felemás guggolás (3.7.) 2x10
4) Edzés: 25 perc könnyű futás
A 20 perc könnyű futás az nálam 3,5-3,6 km. Mivel most lett váltva a futásomon, így a fentebbiekre még nincs távom. :)

11 éve
#964
Gonoszka1 47
Válasz papanick #962 számú posztjára
Bírjuk! Bojtika és Bmati biztos ad Neked jó kis tornákat, ebben ők a profik.

11 éve
#963
Bofy
Jaaaj,, Zabirodalmat olvas..megzabálom:D:D

Én is lenyomtam a 90 naposat, és csak 6 kilót fogytam...pedig Szenteste gyüminapom volt..a halászlés tálból ettem a gyümölcsöt..ezt sosem bocsájtom meg magamnak. ÚÚÚtálom a 90 naposat:D

11 éve
#962
papanick
A 90 napos utáni időszakról…avagy a hosszú távú stagnálás:-)
A reggeli gyümölcsözés, érdekes, hogy másoknál is olvastam, megmaradt, pedig akkor nem volt könnyű megszokni. Nálam vizes zabkásába keverve ugyan, de megvan ma is. Ez esik jól, ezt szoktam meg, persze hétvégéken azért reggelizek mást is néha, de nem igazán jönne be rendszeresen a fehérje.
Aztán a diéta után, valahogy úgy alakult, hogy (talán Norbis szabály valahonnan) du. 3 után nem ettem szénhidrátot. A kenyérről is alaposan leszoktam, pedig az volt a gyengém. Ráadásul közben kitanultam a sütését, úgyhogy tudom cifrázni.:-) De mivel a legnagyobb fogyasztók nem eszik a családban, csak mértékkel ( szinte heti 2-3 kicsi szelet) nem igazán tudom kiélni házipék mivoltomat:-)
És az örök vita téma, hogy 6 után nem eszek…ezt már a 90 napos alatt is így tettem…és sajnos az azóta eltelt évek alatt is, mert egyszerűen nem tudok éhes lenni 6 után. Persze mindig vannak kivételek, de, ha 6 után eszek (általában 9-kor már ágyban vagyok, olvasok, vagy TV-zek), már nem is esik jól. Hogy nem alszom jól tőle az nem jellemző, mert úgy általában is rossz alvó vagyok.
Soha nem ettünk csipszeket, bolti rágcsákat, kólát, nincs a közelünkben „Meki”, de, ha lenne se volna az esetünk. A csokiból csak a magas kakaótartalmút szeretjük. Idejét se tudom mikor ettem meg egy szem szaloncukrot, vagy mikor sütöttem olajban krumplit, a csirkemell kivételével minden rántottat sütőben sütök, a zöldségeket is. Cukorfogyasztásunk is jelentősen lecsökkent az utóbbi években. A bolti nasi helyett azért én sütögettem, sütögetek a családnak, ha már mindenképp, akkor inkább olyan legyen amiben tudom (nagyjából) mi van. Most megint próbálok egészségesebb kalória- és zsírszegény sütiket gyártani. Ez utóbbi része a nehezebb.
Gyakorlatilag, ahogy felnőttek a lányok, jelentősen csökkent az ételek iránti kapacitásuk. Amíg növésben voltak, sokkal többet ettek. Nem lehetett véletlen:-)
Szóval nem igazán tudom, hogyha a teljesség igénye nélkül fentebb felsorolt baromi egészségtelen cuccok is az étrendünkben szerepeltek volna, mi lenne a képlet.
Teltek közben az évek, azt vettem észre, hogy, bár nagyon szeretnék, de sehogy se tudok több kilótól megszabadulni. Sokszor gondoltam, hogy ha ennél kevesebbet ennék, már szinte nem is ennék.
A 90 napossal kialakult szokásaim 8 éve megvannak (voltak, most próbálok leszokni:-), úgy érzem, hogy tényleg visszafogom magam evés terén, a torna szenvedélyemmé vált. Na, ennek van is eredménye, de ezt majd a tornás topikban fejteném ki bővebben.
Éreztem, hogy változtatni kell, ekkor akadtam a bázisra. És gondoltam nem veszíthetek csak pár kilót, (bár jó párat jobb lenne) mellé szerezhetek néhány kedves sorstársat:-) miért ne próbáljam meg:-). Így most megszállottan számolgatok, „lájtos” sütiket kreálok, ZABirodalmat olvasok, új tornákat próbálok…folytatom ott…a tornásban:-) ha bírjátok még szusszal:-)

11 éve
#961
Bofy
Én elvégeztem a Reiki mesterit, és a szellemgyógyászatot (a miértjét hagyjuk:D). Nagyon kellemes kis zenékre meditáltunk akkoriban.

11 éve
#960
Bojtika 3
Nekem Bagdi Bella sokat segített. Sok zenéje van fent a jutyubon.

11 éve
#959
Bofy
Bojti, a természetgyógyász (legalábbis nálunk) nem is olyan vaskos. Havi egyszer, vagy pár havonta megérdemli az ember a kényeztetést.
Vágom az ápolási óriási összegét...szocmunkás diplomám van. Csak ha esetleg van rá kis keret, akkor egyszer egyszer ki lehet próbálni. Ha nincsen, akkor uzsgyi fel a netre, relax zene letölt, és bezárkózni a fürdőbe:)

11 éve
#958
Bojtika 3
Bofy, attól tartok, Ildip-nél sem nagyon van pénzbeli jókedv. Az ápolási díj...hát izé...

11 éve
#957
Bofy
Ildip, írtad, hogy viszed a gyerkőcöt suliba. Ha van a suli közelében szauna, akkor heti egy alkalommal ugorj be (persze ha nem vagy letiltva róla), és relaxálj. Bár én nem mennék, én nem szeretem, de sokak imádják:D! Vagy beülsz egy masszázsra valahová. A testi lelki fáradtságot nagyon jól kezeli egy jó kis masszázs. Ha van a közelben természetgyógyász, ugorj be hozzá. Időnként én is elmegyek egyhez. Fekszem ott egy órát, ő közben mókol a köveivel, és utána mintha kicseréltek volna. Most, hogy így írom..lehet megint el kéne mennem:D.... Jó dolgok ezek.

11 éve
#956
kriszboc
Válasz bmati #949 számú posztjára
Fitnessblendernek a videóit csinálom. Aerob edzéseket unom, úgyhogy olyat nem is szoktam. Legtöbbszöt HIIT vagy tabata jellegű edzések vannak a menün, a blendernek már az advanced edzéseit csinálom. Általában van heti két alsótest, két felsőtest és két has-kardió, alkalmanként 1 óra vagy több. Azt szeretem, amikor vegyíti a súlyzós és a kardió jellegű gyakorlatokat.
Heti példa.
Hétfő: http://www.youtube.com/watch?v=d7r8vir2aEg&list=PLlnZrk-G4iyIZY0fsmmGwpL_KOQVZaokt&index=7

Kedd: http://www.youtube.com/watch?v=gGtWy3_9qVo&list=PLlnZrk-G4iyKIGDC9AU7ZG4m_aQvwwl31&index=2
http://www.youtube.com/watch?v=PWSgCYC4UI0&list=PLlnZrk-G4iyKIGDC9AU7ZG4m_aQvwwl31&index=6

Szerda: http://www.youtube.com/watch?v=s3zAG4zvVpc&list=PLlnZrk-G4iyL9FJjetC-dTVH2lIakPpSa&index=3

Csütörtök: http://www.youtube.com/watch?v=EWoxVdAd-HI&list=PLlnZrk-G4iyIZY0fsmmGwpL_KOQVZaokt&index=2
http://www.youtube.com/watch?v=E4tiWhsQhQg&list=PLlnZrk-G4iyIZY0fsmmGwpL_KOQVZaokt&index=11

Péntek: http://www.youtube.com/watch?v=mGSBbizjLMg&list=PLlnZrk-G4iyICPdWsPnMrannj_x0hO4LH&index=6

Szombat: http://www.youtube.com/watch?v=fcN37TxBE_s&list=PLlnZrk-G4iyL9FJjetC-dTVH2lIakPpSa&index=1
http://www.youtube.com/watch?v=RRDtQ7Zmp6c&list=PLlnZrk-G4iyL9FJjetC-dTVH2lIakPpSa&index=2

Persze ez így nem szentírás, máshogy is szoktam kombinálni, több lejátszólistám van, de próbálom ezt a rendszert követni. :)

11 éve
#955
Bojtika 3
Örülök neki!!!

11 éve
#954
ildip
Sikerült rendesen elkalandoznom a megadott link környékén is.Köszi:)

11 éve
#953
Bojtika 3
Válasz ildip #952 számú posztjára
Ildip, elkeseredéssel és hasonlókkal ne terheld magad.
Emeld fel a fejed, minden napban találni szépséget és örömöt.

Küldök most egy apróságot, ami nekem sokszor segített. (Itt a Bázison a linkre csak simán rá kell kattintani, megnyílik.)

http://www.youtube.com/watch?v=3WWRJw53Wc4

11 éve
#952
ildip
Kedves Bojtika!
Köszönöm az őszinteséged. Nem szeretek panaszkodni imádom a lányom,de én is úgy érzem,hogy a testem fáradt el ezalatt a 11 év alatt,sokszor kényszerítene ágyba,de nem lehet mert új nap kezdődött és haladni kell előre,tenni kell a dolgom.Pont ezért határoztam el most nagyon komolyan,hogy le kell fogynom,muszáj megőriznem az egészségem,és igen nem ártana ha az erőnlétem is jobb lenne.Biztos vagyok benne,hogy sikerülni fog csak most egy kicsit elkeseredtem,hiszen hónapok óta nem mozdul a mérleg nyelve!

11 éve
#951
Bojtika 3
Ildip, igyekszünk segíteni. Ez egy toleráns és empatikus kis csapat.

Nekem is van egy sérült lányom, bár az állapota a kamaszkor beköszöntével annyira romlott, hogy szociális otthonba kellett adnunk, ott jobb neki, mert foglalkoztatják, és éjjel-nappal szakemberek vigyáznak rá.
Majd a fizikailag sérült férjemet ápoltam itthon hosszú ideig. Lelkileg rekedtem meg én is, és a testem azzal reagált, hogy mozgásképtelenné váltam szinte testileg is.
Érdekes dolgok ezek.

Ha lelkileg kinyílsz, akkor megindul a fogyásod is.

A kislányodnak szüksége van egy egészséges, mozgékony Anyura.

11 éve
#950
ildip
Máris jobban érzem magam,legalább is lelkileg,rossz ha megreked az ember és nem érti miért nem tud tovább haladni.A tanácsaitok remélem átlendítenek a holtponton,sokszor és sokféleképpen fogyóztam már
de a sikertelenség miatt mindig feladtam.Nagy szerencsém,hogy ráakadtam a kalóriabázisra,ahol van egy közösség is aki segít a még tapasztalatlan,elkeseredett,emberkéknek.

11 éve
#949
bmati 132
Válasz kriszboc #948 számú posztjára
Kajára figyelj oda és ne csak aerob edzéseket csinálj. Heti 3-szor csinálj intenzív edzést, ami 20-25 perc alatt megvan. Nekem a testzsír szabályozásában a tabata sokat segített (viszont az már komoly HIIT edzés). Próbálj meg heti 2-3 alkalommal ilyet csinálni, meg a kajálásra figyelj oda (ne egyél túl sok fehérjét és szénhidrátot). :)

11 éve
#948
kriszboc
bmati
Ma egy egészségsátorban lemérettem magam egy komoly gépen és sajnos nem tévedett a hétpontos 30%. A dietetikus srác azt mondta, hogy ez a teteje a normálisnak. Arra figyeljek, hogy ennél feljebb ne menjen és még több sporttal (itt vettem egy mély levegőt, mert heti 5-6X egy órát edzem, ezt már nem nagyon tudom hova növelni :D) tudom csökkenteni. Minden más értékem normális és nagyon szép. Csak ez kísért itt engem. De lesz majd jobb is.

11 éve
#947
Bofy
Már csak azért is jó lenne legalább 10 percet foglalkozni magaddal is, mert a lánykád gondozása biztosan megvisel. Nem szép ilyet bevallani, de minden anya elfáradhat mind testileg, mind lelkileg. És a gyerkőcnek egy tipp topp anyára van szüksége, aki türelmes, odaadó...egy kis ugrabugra helyredobja a csídet.

11 éve
#946
uzateli 44
Itt senki nem veszi zaklatásnak, ha valaki kérdez, vagy el van keseredve, mert nem fogy úgy, ahogy szeretné, vagy csak egyszerüen beszélgetni van kedve.

De a mozgást én is javasolnám, nem kell feltétlen "komoly" spornak lennie, meg lehet a napi adagod többször 10 perc is (Bojtika rengeteg ilyen videó linkjét gyüjtötte már össze és többször is belinkelte), és emellett a pszichikai türöképességet is igen pozitivan befolyásolja, sokkal türöképesebb leszel töle. Mivel írtad, hogy a kislányod állandó ellátásra szorul, ilyen szempontból is segíthetne neked.

Szóval bármi gondod van, írj, senki nem fogja rossz nßeven venni, söt, inkßabb megpróbálnak segíteni.

11 éve
#945
ildip
Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek a sok tanácsot,megpróbálom hasznosítani. Nem szeretném abbahagyni,hiszen 1 éve csinálom már. Ígérem beszámolok,és ha lehet máskor is "zargatnálak" titeket.

11 éve
#944
ildip
Válasz bmati #936 számú posztjára
Kedves bmati!

Köszönöm a kimerítő választ.Igyekszem hasznosítani.Az ülő életmód annyiban igaz,hogy napi 3-4 órát ülök az autóban,ezen felül pedig a lányzomat látom el aki teljes ellátásra szorul.Azért írtam,hogy ha van szabadidőm akkor megpróbálok kikapcsolni.Sokan mondják,hogy ha kimarad nekik egy nap mozgás nélkül akkor hiányzik nekik,nem érzik jól magukat.Szeretnék én is eljutni ide!!Most,hogy elkezdődött az iskola heti 1x el tudok járni piláteszre(1 éve járok iskolaidőben piláteszre heti 1x)Sokáig gondot okozott a szédülés ami nagyban korlátozta,hogy mit mozgok.Persze nem tettem meg mozgásügyileg mindent a fogyás érdekében,ám mégis többet vártam az elmúlt 1 évtől. Sok tanácsot kaptam,próbálok eszerint enni,mozogni.Köszönöm:):)

11 éve
#943
Bojtika 3
Válasz ildip #933 számú posztjára
Szia Ildip!

Te 156 cm vagy, én 150. Te 75-76 kg vagy, én 74-kg-mal kezdtem a fogyást.
De nem ám 1200 Kcal-val, hanem olyan 1500-körülivel. Amikor ide regisztráltam 70 kg-mal, akkor adott a rendszer 1480 vagy hasonló értéket.
Szóval szerintem a szervezeted tartalék üzemmódban van, azért nem fogysz.

A paleo sem működik mozgás nélkül. Bár a hajam is égnek áll tőle, de csöndben elfogadom, mert van, akinek használ. A távolabbi következményekről még nincsenek tapasztalatok, ez nálam súlyosan eszik a latba, és aggódom emiatt.
Tápanyag-intoleranciás esetekben segít, bár a tápanyag-intoleranciáról is van véleményem, az allergiáról is általában.
Egy súlyos cukorbeteg jó barátom vércukrát rendbe hozta a paleo, és rengeteget fogyott, de ő (tanár, kevés szabadidővel) napjában több kilométert megtesz gyalog.
Az az asszonyka, aki szintén paleózik, a két gyereke problémái rendbe jöttek szintén, de az egész család nagyon aktív fizikailag.


Mozgás nélkül nem jó élni, de az indítékot megértem. Viszont tapasztalom is, és rengeteg helyen olvasom is, hogy a fizikai aktivitás növekedésével az idegrendszer is teherbíróvá válik, a hétköznapi tevékenységeket is hatékonyabban végezzük, tehát paradox módon több időd marad akkor, ha időt szánsz a mozgásra.
Bármennyire is szabadkozol, vannak 10 perc alatt elvégezhető, mégis nagyon hatékony edzések.


11 éve
#942
ubulne 192
Válasz ildip #937 számú posztjára
En is Bofyhoz csatlakozom, es azt mondanam, hogy vezesd vissza a szenhidratokat az etkezesedbe (bar nem tudom, mennyire szigoruan tartottad be a paleot). Allitsd be itt a "fogyokuras" taplalekaranyt, az jo kiindulasi alap altalaban. Gonoszka altal emlitett "csalos napok" is segithetnek. Azt irtad, hogy 3 hete vagy 1200 kcal-es dietan. Elotte tudod, hogy csak paleoval kb mennyi kaloriat vittel be? Ezen kivul azt gondold vegig, hogy az 1200 kcal amit eszel az valoban annyi-e, es nincs-e veletlenul plusz rejtett kaloria (o ez csak egy falat plusz, a kis olajat nem irom be nem szamit, ez csak gyumolcs..., ilyesmi).

11 éve
#941
Gonoszka1 47
Válasz neonlicht #938 számú posztjára
Szerintem nincs bőkezűen számolva! Legalább is ha én betartom a sportolással leehető kalóriáimat, akkor a beállított heti súlyt le is tudom adni. Persze nekem sok a túlsúlyom. De azt mindenki tudja szerintem, hogy minnél kevesebb a túlsúly annál nehezebb leadni. Tehát ha valaki 3 kilótól akar megszabadulni az hosszabb idő alatt fog neki lemenni, mintha valaki 30 kiló túlsúlyból akar 3 kilótól megszabadulni.

11 éve
#940
Bofy
Szerintem a paleo-t kéne hagyni a csudába.

11 éve
#939
Gonoszka1 47
Válasz ildip #937 számú posztjára
A sportban Bojtika és bmati biztos fog segíteni, mert ők jók ebben. A kalória számolás az be kell hogy váljon, mert már nagyon sokan fogyunk így, és sokaknak már sikerült ezzel a módszerrel elérniük az álomsúlyt. Nem lehet, hogy nagyon kevés a kalória amit beviszel? Általában az a tapasztalat (amit már az előbb is írtam), hogy néha kell egy kis kilengés, mert különben a szervezet tartalékolásra áll át. Tehát hetente, tíznaponta csinálj egy-egy 1500-1600 kalóriás napot, és szerintem akkor be fog indulni. A lényeg a kitartás, és nem szabad elkeseredni! Be fog az indulni!

11 éve
#938
neonlicht
Válasz ildip #933 számú posztjára
A szükséges kalória általában kissé bőkezűen van kiszámolva. Az alapanyagcsere + 10%-os határ az, amin belül a legtöbbeknek fogyni lehet, ha nem sportőrültek.

11 éve
#937
ildip
Válasz Gonoszka1 #934 számú posztjára
Köszönöm a biztatást! Nagyon sokat vártam a kalória számolástól,hiszen az egész csak fizika.Ha kevesebbet viszek be mint ami kell akkor fogyok.Valamiért ez nem működik.Nem értem,hogy február óta miért nem sikerült egy dekát se fogynom. Mivel sosem voltam nagy sportember,képtelen vagyok megtalálni a nekem megfelelő sportot.Még soha nem voltam ilyen kitartó,azt gondoltam,hogy ha lassan is ,de 1 év alatt azért,többet fogok elérni.

11 éve
#936
bmati 132
Válasz ildip #933 számú posztjára
Szia!
Pedig a kulcs a mozgás lesz. Anélkül nem fogsz tudni az áhított súlyodra lefogyni. Egy darabig biztosan használt a paleolit étrend, de én a helyedben elhagynám. Maradj a kalóriaszámlálásnál, csak a szénhidrát-csíkodat tartsd alacsonyabban, mint a napi megengedett és akkor nem lesz gond. A paleolitnál az a gond, hogy sok a telített zsír benne, ami gyorsan beépül, továbbá az extra fehérjéből is zsír keletkezik. Mivel írtad, hogy nem mozogsz eleget, ezért ez is beépül a szervezetben, így lehet, hogy fogytál lejjebb, de valószínűleg sok izmot adtál le és nagyon kevés zsírt. Emiatt még gyengébbnek érzed majd magad. A tested már nem képes több izmot leadni, mert azok már kellenek a napi tevékenységhez, ezért a szervezeted behúzta a vészféket és megállt a súlyod.
Állíts be magadnak heti 0,5-kg-os fogyást,azt edd is le (ha kevesebb, mint 1200 jön ki, akkor edd le az 1200-at, ha több, akkor a többet edd le) és ne foglalkozz tovább a paleolit étrenddel, a kalóriaszámlálásnál minden megengedett, csak mértékkel kell fogyasztani. Rá fogsz jönni, hogy mit érdemes enni, hogy jól is lakj és ne szaladjanak el a kalóriák. Ügyelj majd a rost- és vízbeviteledre. Neked min. 3 liter vizet kellene innod naponta.
Mozogni pedig el kell kezdeni, ha le akarsz fogyni. Vannak nagyon jó gyógytorna gyakorlatok (Mckenzie torna, Alexander-technika, stb.), amit egy gyógytornász meg tud mutatni, hogy hogyan kell végezni és idővel már otthon is fogsz tudni végezni gyakorlatokat.
Amúgy csak így óvatosan jegyzem meg, hogy az ülő életmód miatt is alakulhat ki nyakcsigolya meszesedés, úgyhogy már csak emiatt is hasznos lenne valamit kezdeni vele.
Figyelj oda a kalciumbeviteledre is, mert sokat segíthet a nyakadon a torna mellett.
A nincs időm a mozgásra pedig hülyeség, mert 15-20 perc alatt el lehet végezni egy normális tornát.

11 éve
#935
Bofy
Válasz ildip #933 számú posztjára
Szia!
Megfigyeléseim alapján, a paleolit étrended miatt nem fogysz. A paleoban rengeteg a zsír. Azért mondják, hogy egészséges, mert nem igen lehet enni tejterméket, amit a legtöbb ember nem tud rendesen emészteni. Én sem, de azért kevéskével próbálkozok. Na tehát, szerintem, mivel nem tudsz időt szakítani a sportolásra (reggel mikor kinyitod a szemed, csinálj pár lábemelést az ágyban, a konyhában pedig mikor zöldséget pucolsz, csinálj a csípőddel 8asokat), nem emészti a tested azt a sok zsírt, amit beviszel a paleoval.
Szerintem egyél kölest, zabot, zöldségeket, gyümit, sovány húsokat. Kevesebb hurkakolbász (a paleo engedi:D).
És minden olyan tevékenységnél, amit csinálni szoktál, el tudsz rejteni kis mozgást:)!

11 éve
#934
Gonoszka1 47
Válasz ildip #933 számú posztjára
Szerintem az 1200 kalória azt jól állítottad be, azon ne változtass, ne egyél kevesebbet. Ha mozogsz, akkor többet is ehetsz ennél, mert sokszor van, hogyha nem tartunk kilengős napot, akkor stagnál a fogyás. Mi itt a kalóriabázison (legalább is a legtöbben), nem követünk semmilyen étrendet. Itt semmi nem tilos, csak arra kell figyelni, hogy a kalóriát ne nagyon lépjük túl, és a fehérje, szénhidrát és a zsír arány is lehetőleg stimmeljen (persze előfordul túl szaladás, de akkor sem szabad kétségbe esni). Megtanultam, hogy figyelni kell a rost bevitelre is, és hogy az sem a legjobb ha a szénhidrát nagyon kevés. Majd jönnek a többiek is, és biztos fognak adni Neked jó tanácsokat. Addig is kitartást és nem elkeseredni, mert az árt az emésztésnek.

11 éve
#933
ildip
Sziasztok!
1 éve kezdtem odafigyelni az étkezésemre.156 cm magas,86 kg voltam Update-tel kezdtem,aztán fél év múlva nyakcsigolya meszesedés miatt találkoztam egy orthopéd orvossal aki kiropraktör. Ö javasolta a paleolit táplálkozást.Február ota eszerint élünk (férjem is).Márciusig sikerült lefogynom 76 kg-ra. Azóta azonban a súlyom nem változik.75-76 kg vagyok,És bizony még nagyon kellene fogynom.Jó három hete 1200 kal.étrendet is követek.Betartom,számolom,a súlyom mégis változatlan.Sajnos a mozgással nem boldogulok.11 éves kislányom halmozottan sérült,napi szinten hordom iskolába,fejlesztésre,átlagban 100 km autózom naponta,dugóban ülve. Ha van 1-2 óra szabad időm az az igazság,hogy inkább csak leülni szeretnék és" bámulni ki a fejemből"(Hiába szépítem ez az igazság.)Reméltem,hogy kalória számolással a paleolit étrendel,mozgás nélkül is sikerül,ha lassan is de leadni a felesleget!!!Ez így tényleg reménytelen?Számolás szerint 400-700 kal-val kevesebbet viszek be a szervezetembe,mint ami a fenntartáshoz szükséges.Minden ötletet,tanácsot szívesen veszek!!

11 éve
#932
bmati 132
Válasz kriszboc #931 számú posztjára
Igen, tényleg a legjobb, ha kórházban szakember méri le. Viszont pontos testzsírszámolós gépek csak a nagyobb megyeszékhelyeken vannak, ha jól tudom. :/
Otthoni mérésre tájékozódási adatnak viszont bőven jó a 7 pontos mérés. Én negyedévente szoktam mérni. Ha áll vagy egyenesen nő a szám, akkor valamit rosszul csinálok. Még ha nem is pontosak, akkor is erre pont elég. :)

11 éve
#931
kriszboc
Válasz bmati #930 számú posztjára
Köszönöm szépen a kimerítő választ :) Nagyon vékony éppenséggel nem vagyok, amióta edzem, kb. 1,5-2 éve, azonban egyre jobban rajzolódnak ki az izmaim, tehát nem vagyok egy skinnyfat. Géppel engem ilyen egészségnapon mértek mentősök, valamint alakformáló centrumban edző. Az ilyen ultrahangos volt, de mondták, hogy nem az esztétikai zsírt méri, hanem a zsigerit, a szervek közöttit.
Az első módszerrel 24,9 ez már valamivel megnyugtatóbb :))) De gondolom az lenne a legjobb ha egyszer szakember mérne le, aki tényleg ért hozzá.

11 éve
#930
bmati 132
Válasz kriszboc #929 számú posztjára
Szia!
Nem biztos, hogy elmértél valamit. Lehet valaki nagyon vékony, de mellette nagyon zsíros is (én is ilyen voltam), 186cm-hez 87kg voltam és így volt 24%-os a testzsírom.
Számold végig ezekkel is a dolgokat (igaz, hogy csak elméleti modellek, de ha kb. 5-8%-kal jön ki csak kevesebb a 7 pontoshoz képest, akkor az annyi lesz):
http://pninetyx.hupont.hu/4/testzsirszazalek-kiszamitasa
Mindenesetre ismételd meg a 7 pontos mérést is. Ne feledd, hogy nem az összecsípett rész tetejét kell mérni, hanem egy kicsit alatta, mert a bőr gyűrődése miatt nagyobb szám jön ki (hiába nincs alatt zsír), ha pedig van alatta, akkor meg alatta még többet fog mutatni, szóval nem nagyon lehet tévedni. Mindenesetre ne egyedül mérd. Gépi adatra (szobamérlegre) meg ne hagyatkozz, kivéve, ha kórházban lett mérve kifejezetten ilyen géppel. :)
Megmutatom az én július végi eredményemet, csak hogy lásd, hogy mekkora szórások vannak az elméleti és a gyakorlati mérések között:
1. módszer: 18,03%
2. módszer (YMCA): 10,54%
3. módszer (amerikai haditengerészet): 9,11%
4. módszer (3 pontos mérés): 16%
5. módszer (7 pontos mérés): 15,95%
Ezek közül a 7 pontos a legmegbízhatóbb, szóval az a mérvadó. Viszont láthatod, hogy a valósághoz képest mekkora eltérések lehetnek. Ha tényleg 10-12% lenne a testzsírom, akkor simán látszódna a kockás hasam, de majd fogod látni a képeken (amiket valószínűleg ma este vagy holnap teszek fel), hogy közel sem látszik. :)

11 éve
#929
kriszboc
bmati
kipróbáltam a hétpontos mérést körzővel. 20 éves vagyok 59 kiló/166 centi, heti 5-6-szor edzem és így jött ki 30%. Megnyugtatsz, hogy vmit rosszul mértem? :D
(Géppel amúgy 21-24% szokott lenni, amikor mérik)

11 éve
#927
uzateli 44
Válasz bmati #926 számú posztjára
Köszi, ezek szerint a koromat is figyelembe véve nem "annyira" rossz az arány.

Természetesen nem pontos számot kértem, hanem inkább két értéket, ami közt elfogadható lenne.
A 23-35% esetében azért inkább az alsóbb érték körüli lenne jó elérendö eredménynek.

Nagyon köszönöm, hogy a rengeteg (félig-.meddig hülye) kérdésemre ilyen szorgalmasan és értelmes dolgokat válaszolsz.

11 éve
#926
bmati 132
Válasz uzateli #925 számú posztjára
Szerintem 26-29% között már neked megfelelő lenne.
Egyébként, ha a kort is figyelembe vesszük, akkor így módosul az optimális testzsír:
20-39 év: 21% - 33%
40-59 év: 23% - 35%
60 év felett: 24% - 36%
Ha csak egy számot szeretnél, akkor: 27,2%. :)

11 éve
#925
uzateli 44
Válasz bmati #917 számú posztjára
Sikerült megmérni, és 32,6 jött ki - ez elég sok.

Szerinted nekem (56 évesen) mennyi lenne az, ami megfelelö?

Mármint nem tudom, hogy nekem melyik kategória lenne jó, az elfogadható, megfelelö - a sportos szerintem egyelöre túlzás lenne.

11 éve
#924
bizsupam
Ezeket mind szoktam enni :-)

11 éve
#923
Bojtika 3
Válasz Bofy #922 számú posztjára
Igen, az a második helyezett. Harmadik az edámi sajt. Utána nem sokkal a dió.

11 éve
#922
Bofy
Meg a szezámmag!!:)

11 éve
#921
Bojtika 3
Válasz Bofy #913 számú posztjára
Növényi kalciumforrás pl. a mák, ezt nagyon kevesen tudják.

11 éve
#920
bizsupam
Köszi, akkor csökkenteni fogom! Reggeli zabpehelynél a tej felét majd pótolom vízzel, csak nem lesz olyan szörnyű :-) Majd innen onnan mindig lecsenek :-P

11 éve
#919
neonlicht
Válasz bizsupam #911 számú posztjára
Sajnos a tejtermék jobban felpiszkálja az inzulint, mint amit a tejcukortartalmából gondolna az ember. Az inzulin gőzerővel beépít, ezért tényleg érdemes kicsit visszafogni a tejes cuccokat. Amúgy nekem is a pannónia a kedvencem!

11 éve
#918
Bofy
Hát, a tejtermékeket nehezen emészti a szervezet. Lehet megfontolandó volna kicsit csökkenteni annak az adagját:)

11 éve
#917
bmati 132
Válasz uzateli #903 számú posztjára
Ez a legpontosabb, amivel otthon mérni lehet (viszont két emberes):
http://body.builder.hu/prg_hetpont.htm4?sex=1
Testzsírszázalékok nőknél:
Esszenciális: 10 - 12%
Sportos: 12 - 18%
Átlagos: 19 - 24%
Elfogadható: 25 - 31%
Túlsúlyos: 32%-tól
Én a bőrt egy tompított körző segítségével szoktam mérni, de hogyha van otthon tolómérő az is elfogadható (a körző jobb, mert be tud hajolni a felgyűrődött bír mögé is, továbbá nem állítódik el olyan könnyen, ha elveszed a bőrtől). Amúgy ilyennel szokták mérni:
http://www.metalozott-testek.hu/kepek/testzsir2.jpg
A digitális mérleg nagyon pontatlan (10-20%-ot is tévedhet!), úgyhogy azt nagyon nem javaslom.

11 éve
#916
bizsupam
2t szoktam, az sok? Nem ez a mindennapos étrend, van amikor egyáltalán nem eszem túrót, kefírt, sajtot.. Változó, hogy mi van itthon :-D Egyek kevesebbet? Nem okoz egyáltalán problémát, jó lenne tudni, mit szabad, és mit nem :-P

11 éve
#915
Bofy
nem a sajt sok, a sajt, tej, túró..elég sok tejeskávét iszol:)

11 éve
#914
bizsupam
Válasz Bofy #913 számú posztjára
15 g nagyon kevés, én meg imádom a sajtot, csoda, hogy nem zabálom meg az összeset :-)

11 éve
#913
Bofy
Fujj, hogy tudod megenni a pannónia sajtot?:D:D
Én ennyi tejterméktől napokig fetrengenék a migréntől. Nem sok az egy kicsit? Volt egyszer egy fogyós műsor, ott a tejtermékeket eléggé visszafogták, és növényi kalciumforrással helettesítették.

11 éve
#912
bizsupam
Nem szoktam amúgy sok kenyeret enni, csak elfogyott az abonett.. Meg tegnap a normális ebéd is kimaradt, a család szilvás gombócot evett, én azt kihagytam. De úgy megkívántam a fahéjat, hogy ettem egy kis édes zabpelyhet fahéjjal :-) No meg pl a tízórait se egybe kell elképzelni, nem egyszerre ettem a sonkát, mandulát, almát, kávét.. :-D Rabolgattam néha a konyhából.

11 éve
#911
bizsupam
Ez pl. a tegnapi:

80 g (80 g)
Teljes kiörlésű rozskenyér
59 kcal
65 g (65 g)
Pulykasonka
55 kcal
15 g (15 g)
pannónia sajt
Reggeli: 268 kcal

25 kcal
1 adag (100 g)
Tejeskávé édesítővel
94 kcal
15 g (15 g)
Mandula
53 kcal
1 kicsi (101 g)
Alma
18 kcal
20 g (20 g)
Pulykasonka
Tízórai: 189 kcal

192 kcal
1 tányér (400 g)
Zöldségleves
144 kcal
40 g (40 g)
Teljes kiőrlésű zabpehely
44 kcal
1 dl (100 g)
Tehéntej (1,5%)
17 kcal
1 teáskanál (7 g)
Xilit
Ebéd: 396 kcal

135 kcal
70 g (70 g)
Teljes kiörlésű rozskenyér
18 kcal
20 g (20 g)
Pulykasonka
17 kcal
1 darab (75 g)
Paradicsom
25 kcal
1 adag (100 g)
Tejeskávé édesítővel
Uzsonna: 195 kcal

85 kcal
120 g (120 g)
Sovány túró - Milfina (Aldi)
24 kcal
70 g (70 g)
Kefír (sovány)
17 kcal
1 darab (75 g)
Paradicsom
121 kcal
1 szelet (63 g)
Teljes kiörlésű rozskenyér
Vacsora: 247 kcal

118 kcal
30 g (30 g)
Étcsokoládé
Nassolás: 118 kcal

11 éve
#910
Bofy
biztos sok babot ettél:)
Miket ettél?

11 éve
#909
bizsupam
Nem, visszajöttek a letornázott centik :-@

11 éve
#908
Bofy
Nem, a kettőnk kalória kerete közt van nagy nagy különbség:)!
Centiben sem fogysz?

11 éve
#907
bizsupam
Ajj, akkor azt mondod nem itt van a gond, és nem kéne emelnem a kereten?

11 éve
#906
Bofy
A BMR nekem 1898. Ha annyit magamba tömök, nem hiszem, hogy sokat fogyok:)

11 éve
#905
bizsupam
Én még híztam is.. most ugyanannyi vagyok, mint amikor elkezdtem a kalória számolást május közepén. Elszomorodtam :-(
Viszont felemeltem a napi limitem, a BMR értékre (1463), eddig 1200 fixen voltam... edzéssel az persze több lett, de hátha ez a ludas.

11 éve
#904
Josephine 1
Nekem is stagnál már egy ideje. Egy hónappal ezelőtt 0,7 kg-mal voltam nehezebb, előtte pedig egy hét alatt ment le ennyi. De nem vagyok elkeseredve, mert éppen 11 héttel ezelőtt kezdtem és most -7,1 kg-nál tartok, és az 6,4 kg/hét összességében. Ha belegondolok, az 14 db fél kilogrammos csomagolt zsír súlyával egyezik meg. :) Ezt már nem kell cipelnem... Most változtattam én is az edzésemen. A biciklizést megszokta a szervezetem, ezért minden másnap felsőtestre, vagy hasra erősítek. Most mintha megint beindult volna a fogyás. Köszi a tanácsokat bmati, nagyon hasznosak. A testzsír százalék otthoni számítása, ha egyáltalán lehetséges, engem is érdekelne.

11 éve
#903
uzateli 44
Válasz bmati #902 számú posztjára
Köszi a felvilágosítást, úgy látom, nagyon érted a dolgot.

Még egy kérdés: a testzsír-százalékot házilag hogy lehet megtudni/mérni, illetve mennyi lenne kb a "normális" nekem?

11 éve
#902
bmati 132
Válasz uzateli #895 számú posztjára
A testen lévő zsír tömege számít, nem a magasságod, ezért is jó viszonyítás a testzsírszázalék, mert az alapján már a kinézetedet be lehet lőni.
Elvileg 1000 kcal az abszolút minimum, de az alatt már csak orvosi felügyelettel lehetne fogyni, mert nagyon veszélyes. Az orvosok javasolják a min. 1200 kalóriát.
Én például 1400 kalória alatt konkrétan rosszul vagyok (nyűgös, kötekedős, ideges, gyengének is érzem magam), csak én 186 cm vagyok és 78,9 kg. Heti 0,7 kg-os fogyásnál a napi limitem 1515 kcal, így annyit meg is eszek, bár mostanában 2000 kcal körül szoktam enni. Sok a dolgom, így nyugodtabban ehetek. :)

11 éve
#901
uzateli 44
Válasz ubulne #897 számú posztjára
Nekem a BMR 1254.09-et mutat. 150 cm és 61 kg vagyok meg 56 éves nö - ha ez számít.

Szóval szerintem az 1200 rendben kellene, hogy legyen.

11 éve
#900
Bojtika 3
Én azért mondom az 1200-at minimumnak, mert ennyiben van meg az élettanilag tényleg minimális tápanyag-tartalom.

11 éve
#899
ubulne 192
Válasz uzateli #898 számú posztjára
Hat, ha lefele kerekitesz, igen. Lehet, jobb lenne 1300.

11 éve
#898
uzateli 44
Válasz ubulne #897 számú posztjára
Nekem a BMR 1254.09-et mutat. 150 cm és 61 kg vagyok meg 56 éves nö - ha ez számít.

Szóval szerintem az 1200 rendben kellene, hogy legyen.

11 éve
#897
ubulne 192
Válasz uzateli #895 számú posztjára
Igazsag szerint a BMR lenne az igazi minimum, ami ala nem kellene senkinek menni. Ez ugye pedig egyenfuggo. De ha valaki apro termetu, vagy pont nagyon nagy darab, akkor az osszes ilyen iranyszam, amit szamolnak kicsit torzul. Tehat a minimumok es maximumok is eltolodnak. Ezert szoktak mondani, hogy 1200 az abszolut minimum. Te milyen parameterekkel rendelkezel, ha megkerdezhetem? Lehet, hogy tul keveset eszel az 1200-al?

11 éve
#896
Bofy
Én is örülnék, ha zsiráf alkatommal több lenne...de az élet igazságtalan:D

11 éve
#895
uzateli 44
Válasz bmati #891 számú posztjára
Köszi, meg a felajánlott segítséget is.

Egy kérdésem azért van, ami inkább a stagnálásra vonatkozik.

Már többször volt szó a minimum 1200 kcal-ról. (Ezt be is tartom)
Viszont ami nem egészen logikus számomra, hogy miért ugyanez az érték vonatkozik egy 180 cm-es meg egy 150 cm-es emberre is?

Szerintem úgy lenne "jogos"; hogy aki kicsi (mint én a 150 cm-rel), annak kevesebb lenne ez a minimum vagy aki kimondottan magas, annak több.



11 éve
#894
Bofy
Pedig már nagyon várjuk,h végezzél:D

11 éve
#893
bmati 132
Nekem is áll a súlyom 1 hete, de csak azért, mert az utolsó kg-nál vagyok. :)

11 éve
#892
ubulne 192
Válasz uzateli #890 számú posztjára
Csak mondom, hogy nekem 6 hetes stagnalasom volt. Es ebben idonkent 2-3 kg os ingadozas is volt, persze folfele. Aztan ujra beindult. Probalj kis szunetet tartani, lelegzethez jutni, es mindenekelott meggyogyulni. Aztan ujra menni fog. Biztos vagyok benne.

11 éve
#891
bmati 132
Válasz uzateli #887 számú posztjára
Én is azt mondom, hogy tedd rendbe először a vesédet és ha rendben van, akkor fokozatosan állj vissza. Neked akkor a fehérjebeviteled a testsúlyod 60-80%-a lehet grammban, így kevésbé terheli a veséket és még az izomzatod is megtartod.
A mozgással pedig gond lehet, ha már nem fogysz egy ideje. Általában a mozgás típusával és minőségével szokott baj lenni.
Ha majd jobban leszel, akkor szólj és kidolgozunk valami edzéstervet neked. :)

11 éve
#890
uzateli 44
Válasz ubulne #888 számú posztjára
Köszi, hogy válaszoltál.

Abban igazad van, hogy most az egészség az elsö, és lehet a plussz vizvisszatartás is.

Ami meg a stagnálást illeti, már egy hónapja megállt a fogyásom, most vagyok 61 kg és 55-52 a célom. (150 cm "magasság" mellett)

Már eddig fogytam majdnem 10 kg-ot, de most megállt teljesen.

Tényleg türelemre lesz szükségem, csak eléggé demotiváló, hogy betartom a kalóriákat meg az összetételt, elég sokat mozgok is, és mégsem haladok.

11 éve
#889
Bojtika 3
Válasz tysonmacko01 #881 számú posztjára
Azt írtad, mozgássérült vagy. A sérülés jellegét pedig azért kérdeztem, hogy tudjak olyan otthon végezhető edzést ajánlani, ami előbbre vinné a fogyásodat, és használ az egészségednek. Távol álljon tőlem, hogy megbántsak bárkit is, de (írtam, hogy a férjem kerekesszékes volt) egy mozgáskorlátozott embert pláne soha nem bántanék.
A fájdalmat tényleg csak feltételeztem, mert a legtöbb mozgáskorlátozott sajnos küzd fájdalmakkal.

11 éve
#888
ubulne 192
Válasz uzateli #887 számú posztjára
Szia! En azt mondom elso az egeszseg, ugyhogy most koncentralj a vesed meggyogyitasara. Tartsd a kaloriakat es taplalkozz kiegyensulyozottan, ugy ahogy a vesednek is jo. Akar allits be sulytartast atmenetileg, amig helyre jossz.
Egyebkent a sulynovekedes lehet vizvisszatartas, ne ess ketsegbe. Miket es mennyit eszel, miket mozogsz? Mennyi a tulsulyod? Egyebkent a stagnalas is teljesen normalis, kinek hosszabb, kinek rovidebb ideig de altalaban elofordul. Kitartas, egeszseges taplalkozas, es beindul majd ujra.

11 éve
#887
uzateli 44
Mit tudok csinálni, mert fogyás helyett még nehezebb is lettem, pedig rendesen eszek meg mozgok eleget.

Most meg vesegyulladás miatt még a fehérjebevitelt is erösen le kell csökkentenem, és teljesen tanácstalan vagyok.

11 éve
#886
Vakond
Rendben. Köszönöm szépen!

11 éve
#885
bmati 132
Válasz Vakond #884 számú posztjára
Edz felsőtestre is heti 3-szor. Ezért nem fogysz. Nem kell konditerembe menni, lehet otthon is edzeni. Olvasd el a 874-es hozzászólásomat, ott megtalálsz minden információt.

11 éve
#884
Vakond
Válasz Bojtika #873 számú posztjára
Hát sajnos "csak" 163 cm magas vagyok. heti 5x edzem: spinning, kardio (stepgép),futópad, alakformáló ill. futok szabadban kb. 4-5km-ert naponta. De amióta edzem (a férjem súlyzós edzésre akart folyamatosan rávenni - azóta hiztam 63-ról 69-re!). Némi pajzsmirigy alulműködésem is van, de nem adtak rá gyógyszert olyan minimális. Szerintem hormonális oka van :((((

11 éve
#883
Vakond
Válasz Bojtika #873 számú posztjára
Hát sajnos "csak" 163 cm magas vagyok. heti 5x edzem: spinning, kardio (stepgép),futópad, alakformáló ill. futok szabadban kb. 4-5km-ert naponta. De amióta edzem (a férjem súlyzós edzésre akart folyamatosan rávenni - azóta hiztam 63-ról 69-re!). Némi pajzsmirigy alulműködésem is van, de nem adtak rá gyógyszert olyan minimális. Szerintem hormonális oka van :((((

11 éve
#882
Bofy
Szerintem onnan gondolt fájdalomra, hogy írtad, csak szoba távon jársz önállóan. Ebből feltételezhető, hogy fáj is.

11 éve
#881
tysonmacko01
Válasz Bojtika #880 számú posztjára
Nincs fájdalmam!Miért lenne?

11 éve
#880
Bojtika 3
Válasz tysonmacko01 #875 számú posztjára
Tysonmackó, és a fájdalom van? Mikor jelentkezik?
A férjem kerekesszékes volt, kicsit jobban értem a problémát.

Én más okokból edzek itthon, de sokat fogytam már. És van közöttünk sok kismama is, aki a babával vagy több gyerekkel van otthon, ők sem teremben edzenek.
Futni meg nem is szeret mindenki.
De először is többet kellene enned mindenképpen, mert 6-800 Kcal bevitele mellett a szervezeted elkezdi tartalékolni, ami keveset kap.

11 éve
#879
Gonoszka1 47
Válasz tysonmacko01 #878 számú posztjára
A sok gyümölcs az nem elég, mert fehérjére, és zsírra is szüksége van a szervezetnek. Persze a vitaminok jók amik a gyümölcsben vannak, de kalóriában is nagyon kevés amit ettél. Ebből szokott aztán a jojozás kialakulni, azaz kétszer annyit hízol vissza mint amit lefogytál.

11 éve
#878
tysonmacko01
Válasz Gonoszka1 #877 számú posztjára
Tudom de konok voltam.Rengeteg gyűmőlcsőt ettem .

11 éve
#877
Gonoszka1 47
Válasz tysonmacko01 #875 számú posztjára
Napi 600-700 kalória nagyon kevés (de gondolom ezt a többiek is írni fogják), mert a szervezet tartalékolni kezd. A napi 1200 kalória kell ahhoz, hogy lassan, de biztosan fogyjunk.

11 éve
#876
tysonmacko01
Válasz Bofy #869 számú posztjára
És a bőrőm nem lóg ,hál ég csak a csikok látszanak

11 éve
#875
tysonmacko01
Válasz Bojtika #872 számú posztjára
Tudok járni de csak szoba távon járok őnaloan.futni edzö terembe járni nem tudok.Napi 600 -700 kcal ettem itt számoltam csak azért tudom

11 éve
#874
bmati 132
Válasz Vakond #870 számú posztjára
A gond azzal van, hogy minden nap ugyanazt csinálom (szóval napi tevékenység), továbbá csak alsó testre edzel. Vegyél vissza heti 3 futásra (mondjuk hétfő-szerda-péntek), a köztes napokon pedig csinálj felsőtest erősítő gyakorlatokat (kedd-csütörtök-szombat). Az erősítő napokat úgy is felbonthatod, hogy egyik nap inkább törzsre edzel, következő alkalommal inkább karra és mellre, az azutáni alkalommal pedig inkább hátra és vállra.
A folyadékkal és a rostbevitellel rendben vagy? Neked min. 3 liter vizet kellene innod naponta.
Felsőtestre itt találsz jó gyakorlatokat:
http://www.fitnessblender.com/
A gyakorlatok otthon végezhetőek és van amihez felszerelés sem kell.
Az éhséghez pedig annyit, hogy heti 0,5 kg-os fogyásra állítsd magad és a sporttal kitolt értékeket is edd le. Fogyassz több lassú felszívódású szénhidrátot, edzés utána pedig 20-60 perccel egyél fehérjedús ételt. Fehérjéből pedig csak annyit vigyél be, amennyit a csík mutat vagy a testtömeged max. 1,5-szeresét (amelyik kevesebb a kettő közül), de a testtömeged 0,8-szorosa legyen meg grammban.

11 éve
#873
Bojtika 3
Válasz Vakond #870 számú posztjára
Milyen magas vagy ehhez a súlyhoz, és milyen gyakran, miket edzel?

11 éve
#872
Bojtika 3
Válasz tysonmacko01 #868 számú posztjára
Milyen jellegű a sérülésed?
Van egy sérült tagunk, aki már régóta nem jelentkezett. Ő elvben mellkastól lefelé bénult,de rengeteg gyakorlás árán elég mozgékony, és neki is sikerült ajánlanunk olyan mozgást, amivel erősödhet, és kicsit fogyhat is.

11 éve
#871
Bojtika 3
Válasz kriszboc #867 számú posztjára
Lehet, hogy elnéztem valamit akkor.
Majd úgyis az fogja eldönteni a kérdést, hogy az adott város adott üzletében éppen abban az időpontban mit találok, mert külön nem fogok rendelni.

11 éve
#870
Vakond
Hát sajnos én képtelen vagyok egy-két kg-nál többet fogyni. 3 éve edzem folyamatosan :( Mikor elkezdtem akkor még 63kg voltam azóta 69kg lettem! Ezt most már sikeresen visszaszoritottam 66-67 kg-ra de lejjebb egyszerűen nem megy.. 1400 kalóriát állitottam be (nő vagyok, ülő foglalkozás és fiatal sem vagyok) hiába futok napi 3-4 km-ert, nem zabálok, számolom a kalóriákat, megnézem mit eszem, de semmi eredmény! Fehérjeporokon és ilyesmiken már túlvagyok. Nem használt. L-karnitint iszom folyékony formában edzés előtt, semmi változás. Ugyanakkor éhes vagyok egyfolytában! :(((((((((((((

11 éve
#869
Bofy
Válasz tysonmacko01 #868 számú posztjára
ÚÚ, ez ilyen rövid idő alatt nagyon szép eredmény. Bőrödből lehet csinálni kabátkát??:)
Ha kíváncsi vagy a véleményemre (mondjuk mindenképp leírom:P), tartsál egy napot, amikor megeszed a régi kedvenceket. Itt sokat olvasni a csaló napról. De hány kalóriát eszel meg egy nap?? Majdnem 10kg havi átlag rengeteg, és egészségtelen, pláne, hogy sportolni nincs lehetőséged. Feltételezem, hogy most döntött úgy a szervezeted, fityiszt mutat a kínzásodnak, és besztrájkolt. 1200 legyen meg azért:)! És szépen lassan elindul a dolog megint.

11 éve
#868
tysonmacko01
Sziasztok!Én Jun 3 án 130 kgról kezdtem ,ma 103 kg vagyok!Sajnos mozogni nem tudok mert mozgássérűlt vagyok!Tegnap kisértésbe estem 3 honap után és megettem egy hamburgert persze ezért most 1-2 napig nem eszek . Sajna ugy nézki hogy beállt a 103 kg nem mozdul egy hete mérleg ,azt mondják hogy váltsak diétát mert hozzá szokott a szervezetem de mire hisz mindent eszek amit szabad már nincs diéta őtletem :(

11 éve
#867
kriszboc
Válasz Bojtika #861 számú posztjára
Ez 350 grammos volt és biztos vagyok benne, hogy többe került, szerintem olyan 1800 ft-ba. Nem tudom, hogy te mit találhattál.

11 éve
#866
mackolany
Remélem, sikeres lesz az átállás, köszönöm a hasznos tanácsokat!

11 éve
#865
Bojtika 3
A végén nem drágább a kétféle kaja, és ezekből a tartalmasabb hozzávalókból nem bír olyan sokat enni az ember. Idővel kicserélődik a nyersanyag nagy része, kevesebb fehér tésztát fogsz venni például. Megspórolod a rizst, mert van otthon köles...

11 éve
#864
Bojtika 3
A fiam velem él, de most nyaralni volt, egyébként ha minden megoldódik, még egy évet járhat suliba, és kollégista lesz Pesten. Onnan meg nem mindegyik hétvégén jön haza.
Ha itthon van kettőnkre főzök.
Elkészítem zsírszegényen a húst, kiszedem a magam részét, az övét még kicsi zsiradékon átfuttatom.
Vagy ha az étel olyan, az övé tejfölös, az enyém nem, vagy kevésbé.
Szerencsére kedveli a zabpelyhet, a kölest, és észre sem vette a bulgurt a zöldséges raguban.
Ha hazajön, veszek felvágottat és fehér kenyeret, margarint. Ezekkel megoldja, ha éhes.
Sajnos nem eszik tojást, pedig azzal még könnyebb lenne áthidalni a különbséget.

11 éve
#863
Bofy
Szerencsés vagyok, mert a férjem is eszi amit én:).
Ha híznia kell, attól még eheti, csak többet tegyél a tányérjába:)

11 éve
#862
mackolany
Huuha. Bevallom nektek, en sosem foglalkoztam ilyen komolyan az etrendemmel. Meg sosem vettem bulgurt, tk. lisztet, kolest... Mar tobbszor elhataroztam, hogy na, valtoztatok, de semeddig sem jutottam. Amugy ti hogyan egyeztetitek ossze a csalad etrendjevel (mar ha nem egyedulallok vagytok)? Ok is ezt eszik, marmint mondjuk a feher liszt helyett tk-t? Nalunk az a baj, hogy a parom meg -velem ellentetben- borzaszto vekony.. neki pont hizni kene.

11 éve
#861
Bojtika 3
Ez jól hangzik. Látom, a 750 grammos 1000 Ft körül van. Megnézem, ha arra járok! Egy dm-et el tudok érni a városban könnyedén, törzskártyám is van.

11 éve
#860
kriszboc
Válasz mackolany #853 számú posztjára
Szia! Én használtam már többféle fehérjét, általában hamar megunom az ízüket, ezért kerestem natúrt. A Dm-nek van egy Das gesunde plus eiseiß 90 nevű fehérjepora, nagyon magas fehérjetartalommal, ez egy olcsóbb megoldás a biotech és társaival szemben :)

11 éve
#859
Bojtika 3
:-D

Még a zabpehelyben is 14% a fehérje.

11 éve
#858
bmati 132
Válasz Bojtika #857 számú posztjára
Az is jó, csak hirtelen nem jutott eszembe több dolog, ami viszonylag fehérjedús. :)

11 éve
#857
Bojtika 3
Válasz bmati #856 számú posztjára
Csak kiegészítenélek.
Jó növényi fehérje van a lencsében, így a gyorsan fővő sárga lencsében is. Általában a száraz hüvelyesekben:
Egyébként nem azért...tegnap normál lencsét és kölest főztem 1:1 arányban, együtt, és simán megfőtt elég gyorsan, talán 20-25 perc? (Amikor levettem, még a fedő alatt hagytam egy darabig békén.) :-D Nem kell áztatni, sőt ha forró vízben teszed fel, még hamarabb megfő.

11 éve
#856
bmati 132
Válasz mackolany #853 számú posztjára
Én nem vagyok híve ezeknek, de gondolom, hogy nem fogsz tudni annyit fehérjét bevinni, amennyit kellene. Tengeri halakban a legtöbb és jó minőségű zsír is van bennük, aztán a sovány húsok (pulyka, csirke, marha), a disznóhús még elég jó (bár abban sok zsír is van), tojásfehérje, zsírszegény tej, zsírszegény túró, joghurtok, kefírek. Növényi fehérjékből a szója, a mogyoró, a paszuly, ami jó választás.
Ha fehérjeport veszel, akkor vigyázz arra, hogy egyszerre kb. 30-40 grammnyi fehérjét tud beépíteni a szervezeted, a többit zsírrá alakítja. Ha ételbe kevered és úgy eszed, akkor az étel fehérjetartalmát is számold az étkezéshez, ha viszont inni akarod, akkor csak vízzel keverd. Ha fontos a felszívódás és minél gyorsabb beépülés (főleg edzés után), akkor csak vízzel keverd és idd meg, tejjel ne rontsd a minőségi fehérjét (továbbá a felszívódást is lassítja, ami edzés után fontos szempont). Edzés után 20-60 percen belül mindenképpen érdemes fehérjét bevinni.

11 éve
#855
Bojtika 3
Azt kell a porokban nézni, hogy hány % benne a fehérje. Van szuper por, ami a szervezetben több fehérjét állít elő, mint a bevett mennyiség, de ennek már az ára is szuper.

11 éve
#854
Bojtika 3
Neked ennyi futás mellett, és persze a pénztárcád, no meg a lakhelyeden fellelhető boltok függvényében sokat segítene egy jó fehérje.
Sokan a BioTech készítményeit ajánlják.
Előre mondom, hogy a "whey" szó is lehetőleg legyen benne, ami tejsavót jelent, mert a szójafehérje nem feltétlenül jó.
Én falun élek, ilyesmit mindenképpen rendelnem kell a neten. Találtam egy webboltot, ahol a havi adag kajámat (zabpehely, zabkorpa, köles, bulgur, sárga lencse, ilyesmi) egyszerre (egy futárköltséggel) megrendelem, és náluk van 2100 Ft körüli árban 500 grammos Natura tejsavófehérje koncentrátum, ami nekem egyelőre minimál adaggal néha szedve sokáig elég. Én azért vettem, mert nem vagyok nagy húsevő.
Ha viszont nem az én 10 grammos alkalmankénti adagommal szedi az ember, hanem többet, akkor érdemes az árakat böngészni a neten, főleg ha van ilyen jellegű sportbolt a közeledben. De ha a hús-árakkal is összehasonlítod, akkor mondjuk 2 doboz Natura havonta sem sok, ha 4-5 ezerért nem találsz "okosabb" port a neten.
Én is gondolkodom azon,hogy emelem a fehérje-adagomat.

Ez a Natura-por (persze nem az édes, hanem natur változata) ízesítés nélküli, és joghurtba keverve megszokható. Ha szeretném a tejet, abba is lehetne keverni.
A komolyabb porokban van ízesítés, de úgy sem éppen finomak.

Van egy nagyon jó futós könyvem, amit Dr.Strunz írt, ő orvos, és többszörös triatlonista, vasember, stb., de egy baleset óta nem fut.
Az ő ajánlása: ébredéskor egy kis pohár vízben oldott aszkorbinsav (maga a C-vitamin, por alakban), ezt egyből felhajtani. Hamarosan WC-re kell menni, ezzel már a nap elindult. Ezután a nap folyamán 4 óránként együnk fehérje-tartalmú ételt, ami növényi fehérje is lehet, de legjobb a növényi+ állati kombinációban. Egy fehérje-porból készült shake-hez együnk egy almát vagy banánt is, ezzel boldoggá tesszük a sejtjeinket.

11 éve
#853
mackolany
Fehérjekészítményt milyet? Annyiféle van.. Vagy mind ugyanaz, csak már árban? (És ne hari, hogy ennyit kérdezek)

11 éve
#852
Bojtika 3
Válasz mackolany #851 számú posztjára
Ha már egyszer van mérleged, akkor érdemes megszokni, hogy mindent mérsz.
Az a pontos.
Egy pohár joghurt vagy kefir nem mindig annyi, amennyi rá van nyomtatva.
A "fehérje-dolog" úgy van, hogy a beállításoknál megjelenik, hogy mennyi az ajánlott napi tápanyagok (fehérje, szénhidrát, zsír) mennyisége. Az aznapi fogyasztásodat követik, rajzolják ki a jobb oldali színes csíkok is.
Ha pontosan vezeted, hogy aznap mit és mennyit ettél, a lentebbi kör-diagram is mutatja, hogy a tápanyagok ajánlott százalékos megoszlását mennyire sikerült követned.
Arra kell törekedned, hogy a fehérjéből is meglegyen a napi minimum, sőt ez az egyetlen, amit érdemes kicsit túllépni. És ez az, ami többünknél kis nehézséget okoz.
A tej és a tejtermékek fogyasztása nem egészen kedvező, de a legtöbben kisebb mennyiségben eszünk naponta. Muszáj sovány húsokat enni, de legalábbis tojásfehérjét, rendszerint nem úszható meg a dolog valamelyik elérhető árban levő fehérjekészítmény nélkül. Főleg a futás mellett.

11 éve
#851
mackolany
Húú, nem, a verseny után nem akarok ugyanennyit futni, csak heti 3-szor és kevesebbet. Majd a tavaszi félmaratonra újra felkészülök. :) És ezt a fehérje-dolgot hogyan kell csinálni? Még a yoghurtot, tejet értem, mert látom, mennyit eszem belőle, de a husit pl. méregessem le? Bár egy idő után gondolom már meg tudnám saccolni.

Bojtika, köszönöm, kipróbálom!

11 éve
#850
bmati 132
Válasz mackolany #848 számú posztjára
Felsőtestre mehetnek ezek a videók, amiket Bojtika linkelt. A vízbevitelt pedig emeld, viszont ha izotóniás italt is fogyasztasz, akkor 0,5 literrel visszavehetsz a napi vízmennyiségekből. A fehérje meg inkább a 2x-es testtömeghez menjen, mert a túl sok sem jó, mert a felesleges fehérjéből felesleges zsír lesz. :/
Én is futok, de én csak rövid távon (5km körül). Valahol olvastam, hogy az alkalmanként 6 km feletti futás már káros. Én ezzel nem teljesen értek egyet.
Ha lefutod, akkor eldöntheted, hogy tartod a szintet, növeled a szintet vagy az összképeden javítasz és le akarsz fogyni. Ha az utolsó, akkor vissza kellesz venni a futásokból heti 3-ra, alkalmanként max. 10 km-re és azok sem szimpla futások lesznek. :) A köztes napokon meg mehet a felsőtest edzése keményebben, mint a verseny előtti átmozgató jellegű felsőtest gyakorlatoknál. Ha többet vagy ugyanannyit akarsz futni, mint régen, akkor is lehetsz sovány, de azt felejtsd el, hogy attól formásabb leszel. Akik félmaratont vagy afelett futnak, azok között ritkán van, aki jól néz ki. Melled szinte semmi nem fog maradni és csak a lábad lesz izmos, de az is csak annyira, amennyire a versenyhez kell. Hosszú távon tartani ezt a szintet pedig közel sem egészséges sem az izmoknak sem az ízületeknek.

11 éve
#849
Bojtika 3
Csipegess...A felsőtest-gyakorlatokat megtalálod, ha a zöld "search workout"-ra kattintasz, és az Upper Body-t jelölöd be baloldalt lent.

http://www.fitnessblender.com/v/full-length-workouts/?str=&time_min=&time_max=&cal_min=&cal_max=&body_focus[]=36

11 éve
#848
mackolany
Válasz bmati #846 számú posztjára
Húú bmati, köszönöm a részletes választ! Egy 3 hónapos edzésterv alapján készülök, ahol napokra le van bontva, mikor milyen intenzitással, mennyit fussak egyszerre. Attól nem félek, hogy nem tudom lefutni, mert akaraterőm az szerencsére van dögivel. :D Azért elég elkeserítő, hogy az összkép rosszabb lesz.. :(((( Heti 5-ször futok, ezt tartom ez után is! Felsőtestre mit? Rubint Réka, Tatarek Rezső, ilyenek jók? Hú és akkor rengeteg fehérje. A vízzel viszont problémám van, mert már a 2 litert is nehezen iszom meg, ha többet, akkor meg 10 percenként pisilni járok. :/ De tudom, hogy muszáj inni. :(

11 éve
#847
Bofy
Ez mennyire igaz. Egy évig rá voltam ragadva a bicajra, a lábam, seggem eltűnt, de az oldalam, hasam virágkorát éli:D....Néha látok magamról képet, akkor nézem csak, hogy jéééé...sosem volt ilyenem, fűző kéne:D:D. Na azóta edzek hasra, derékra,mint a kisangyal:)

11 éve
#846
bmati 132
Válasz mackolany #845 számú posztjára
Szia!
A futás nem lesz elég. Hiába nagy mennyiségű kalóriát égetsz el vele, de nem elég intenzív és mindig ugyanazt az izomcsoportot terheled. Milyen edzésterv alapján készülsz? Ha most tartasz kb. 15-16km lefutásánál, akkor eléggé esélyes, hogy meglesz a 22 km a versenyre. :)
A félmaraton az kemény és számíts rá, hogy mire addig eljutsz a felsőtesteden minimális izom fog maradni, mint ahogy a lábaidon is csak annyi marad, amennyi a táv megtételéhez kell. Ekkora távolságnál a szervezeted már csak az ahhoz szükséges minimális izomtömeget fogja fenntartani. Viszont a jó öreg zsír az nem fog olyan gyorsan leépülni, mint az izom. Szóval összességében nem sokkal kevesebb zsír marad rajtad, sokkal kevesebb izommal. Így még inkább rosszabb lesz az összképed, mint most (bocs, hogy ezt mondom), viszont a mérleg kevesebbet fog mutatni.
Heti 3 futás meg kevés a félmaratonra. Maradj a heti 5 futásnál és heti 3 napra tegyél be felsőtest tornát (a tornák között 1 pihenőnap legyen a felsőtestedre nézve). Ez segít abban, hogy kicsit formálódjon a felsőtested és lassabb legyen az izomvesztés, viszont ehhez az is kell, hogy kb. a testsúlyod két-két és félszeresét edd meg fehérjéből grammban. Ekkora mennyiségű fehérjénél viszont min. 4,5 liter vizet kellene meginnod naponta, ha nem akarod a vesédet nagyon károsítani. A szénhidrátokat tarsd a csíkod alatt és a zsírt is (viszont a zsírnál kb. a 90%-a legyen meg a csíknak, szénhidrátnál elég a 50-75%-a). Mivel nagy távokon futsz így ajánlott lenne az izotóniás ital is pótolni az ásványi anyagokat. Ezt futás közben (ha min. 30 percet futsz) és után. Futás előtt fogyassz lassú felszívódású szénhidrátot futás előtt két órával és min. 3 dl vizet futás előtt 45-60 perccel. Megfelelő mennyiségű rostra is szükséged lesz. Futás után fehérjedús ételeket fogyassz (elegendő szénhidráttal).

11 éve
#845
mackolany
Sziasztok!
Kérhetek tanácsot tőletek? :) Év elején 86 kg voltam, most 74 vagyok. Kb. 1 hónapja irkálom az oldalon, miket eszem, és legtöbbször tudom tartani az előírt keretet, csak sajna néha inkább eszem egy Marsot, mint egy adag rendes kaját. Nemrég hagytam abba a 90 napost, amivel ugyan szépen fogytam, és be is tartottam a napokat, de egy idő után belefáradtam, hogy 2-3 felé főzzek (15 hós a pici fiam). Kb. 2-3 hónapja újra elkezdtem futkározni, átlagosan 4-5 km-eket, és most nemrég nagy célt tűztem ki magam elé: lefutni a félmaratont. :)) Még 3 hónapom van, most heti 5 napot arra edzek, azaz futok egy erre felkészítő edzésterv alapján. A 10 km már megy. De visszakanyarodva a témához, a kérdésem, hogy szerintetek, ha most tényleg nagyon sokat futok rendszeresen, akkor beindul majd a fogyás? Tudom, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, na de az a baj, hogy még mindig túúúl sok itt a zsír.. :(( Már vagy 3 hete ugyanannyi vagyok, nem mutat kevesebbet a mérleg. Mondjuk az tény, hogy formálódom, azt észrevettem, de a hájak még akkor is ott vannak egy csomó helyen. :/ Szóval szerintetek elég a futás, vagy mellé keressek valami speciális étrendet? Csak azzal megint az a baj, hogy hogyan egyeztessem össze a fiúkéval, őket nem diétáztathatom. :)

11 éve
#844
Bojtika 3
Öröm, ha segíthetek.
Nagyon kedves vagy, ez jól esik. Köszönöm.

11 éve
#843
uzateli 44
Megintcsak köszönöm, tényleg szuper az oldal, igencsak sok info van benne.

Eddig hiába kerestem hasonlót, nem találtam meg, de itt tényleg igen sok minden van kilistázva.

Igazán nem tudom, hogyan tudnám neked érdemben megköszönni, amit teszel, tényleg rengeteget segítesz nekem is, de másoknak is.

Szerintem megérdemelnél valami "kitüntetést"!

11 éve
#842
Bojtika 3
Szívesen hozom.

http://gesuender-abnehmen.com/abnehmen/kalorienverbrauch-gehen.html

Azért ha nem boldogulsz vele, csak szólj! (Pl. az aerobic a Tanzen-nél van. Bal oldalt van a lista, a sokféle mozgással. )

11 éve
#841
uzateli 44
Köszi, látom tényleg kiismered magad a ném t oldalakon is. Meg tudnád adni, hogy hol találtad meg? (Németül én is tudok, és akkor legközelebb nem kell téged zaklatni ilyenekkel.)

11 éve
#840
Bojtika 3
No akkor keresek a németben!

Meg is van! 4-es szorzó, azaz 4-gyel szorozd meg a testsúlyodat, ez egy órányi "háztartási pakolás ládába be és ki, emelgetéssel".

11 éve
#839
uzateli 44
Válasz Bojtika #838 számú posztjára
Köszi, majd próbálkozom vele.

Ma megint "nyújtottam" eleget, a spájzot festettem, délután már csak össze kell takarítani.
De amit nem tudok, hogy mennyi kalóriának számítsam, hogy kipakoltam a polcokról a rengeteg eltett lekvárt, savanyúságot, stb., erre nem találtam semmit az adatbázisban. (Vagy csak nem jöttem rá, hogy minek lehetne nevezni)

11 éve
#838
Bojtika 3
Van ilyen, hogy rövidke az Achilles.
Ha csak úgy jössz-mész a lakásban,nyújtsál rajta egy kicsit!
Letámaszkodsz, előre hajolva, hogy a két lábad távolabb legyen..úgy derékmagasságban valamire. Nálam ez a fiókos komód, amit a tévé áll.
Úgy csinálsz pár lassú fekvőtámaszt, hogy a két talpad teljesen és végig a padlón maradjon. Felül erősödsz, lent nyújtasz.. Négy-öt darab elég egyszerre.

Ezt akárhányszor is megcsinálhatod.

11 éve
#837
uzateli 44
Sikerült végezni a festéssel mára, nyújtás eleg sok dolt, mert van jópár sarok, amit nehezen lehet elérni.

Az Achilles innal sokszor van bajom, mert állítólag túl rövid nálam, és ha nem figyelek, könnyen megeröltetödik. Majd figyelek, hogy melyik gyakorlatnál húzom meg és ott módosítok kicsit rajta. Köszi a tippeket!

11 éve
#836
Bojtika 3
A festés mozdulatait vedd nyújtó gyakorlatoknak! :) Szépen tempósan, a végéig nyújtózkodva csináld, akkor a festés is alaposabb.
Én azt veszem észre, hogy a jobb lábam másképpen mozog, mint a bal.
A bal achilles-t és a vádlit megérzem már a járás közepén, ezért külön lerázogatom egy kicsit a helyben járás közben (csak egy-két pillanatra, gyorsan), és utána jobban nyújtom, mint a jobbat.
Érdekes, én a sayonara-nál nem éreztem az achillest. Az oldalt fekvéses figurát viszont térdben hajlítva csináltam. Nálad nem ez lehet a baj, hogy akkor húzódott meg egy kicsit?

11 éve
#835
uzateli 44
Iktatnék, csak éppen ma a konyhát kell lefestenem, mert most van rá idöm, meg a férjem is tud segíteni a bútorokkal.

De már valamivel jobb, a mozgás a legtöbbször feldob.

Viszont a bal sarkam meg az achillesz-ín eléggé fáj, a múltkori Sayonara Saddlebags valamiért megeröltette, úgyhogy most kicsit pihentetem.

11 éve
#834
Bojtika 3
Iktass be mára egy kiengedős napot.
Én is hasonlót tervezek, mert a tegnapi mozgás után kicsivel többet mutat a mérleg, azaz az izomzatomat ma békén kéne hagyni. Semmivel sem ettem többet, mint kellett volna, az nem lehet az ok.
De az éjjel felébresztett a zivatar is, felkeltem, hogy kinézzek, és az egész felsőtestem-hátam úgy be volt állva, hogy csak egy reumás medve módján bírtam mozogni. Úgyhogy ma pihi...

11 éve
#833
uzateli 44
Hát igen...

De legalább érzem, hogy valamit teszek magamért.

Habár éppen ma teljesen levert vagyok, igazán nem tudom, miért, mert objektiven nézve semmi okom rá. Ennek ellenére a legszivesebben kikapcsolnám magam mára, annyura nincs semmire sem kedvem. Remélem, azért csak sikerül átjutni ezen a fázison, mert igy sehogysem tetszik a dolog.

11 éve
#832
Bojtika 3
Hát akkor nyeghetsz bátran! :-D

11 éve
#831
uzateli 44
Válasz Bojtika #830 számú posztjára
Nálunk csak két cica van,ugyhogy attól nem kell félne, hogy "felsegítenek"...

11 éve
#830
Bojtika 3
Lehet csendben nyögdécselni is. Nekem is kedvem lett volna ma, de akkor a komondor elkezd aggódni, és felsegít, ha akarom, ha nem....

11 éve
#829
uzateli 44
Válasz Bojtika #828 számú posztjára
Az ugrásokat én is "helyettesítettem", mert nem tesz jót nekem, de egyébként érdekes.

Csak nekem a TV nem segít, mert azt sem szoktam gyakran nézni, csak 1-2 alkalommal egy héten. Inkább olvasni szeretek, azt meg nem lehet mozgás közben.

11 éve
#828
Bojtika 3
Igen, ez az érzés a legjobb az egészben!
Én régen tudtam, és számomra ijesztő volt, hogy eltűntek...de jönnek vissza szépen!
A Sayonara-t én is ma csináltam meg először. Végig...de időnként a tévét kellett figyelnem, hogy elterelődjem, és ne hagyjam abba.
Az ugrásokat csak nyújtózással imitáltam.

11 éve
#827
uzateli 44
Válasz Bojtika #816 számú posztjára
Kipróbáltam ezt: "És az új kedvencem, Sayonara Saddlebags nevű", de csak egy sorozatot és csak 30-as ismétléssel, mert ez a terület igencsak le van nálam maradva, és holnap is kell tudnom menni.
Most eléggé érzem, hogy ott is "vannak" valamiféle izmok, mégha nem is túl jó állapotban.

De amióta belekezdtem a sportba (ezelött kb két éve), azóta egyre több izmot fedezek fel, hogy létezik és kimondottan jó érzés, hogy VANNAK izmaim és tudom öket KONTROLLÁLNI.
Függetlenül attól, hogy fogyok-e vagy sem, már ez az érzés miatt is megérte belekezdeni.

11 éve
#825
bizsupam
Válasz uzateli #823 számú posztjára
Irigyellek, amiért nem vagy édesszájú :-)

11 éve
#824
Bojtika 3
Válasz uzateli #823 számú posztjára
Mert tele van jó lassan felszívódó szénhidráttal, rostokkal, vitaminokkal. Nem édes.
Fasírtot is lehet vele sütni.

11 éve
#823
uzateli 44
Válasz bizsupam #821 számú posztjára
Eleve nem szeretem az édes ízt, süteményt is SÜTÖK ugyan a családnak, de MEGENNI nekik kell, én meg sem próbálom.

A többit meg, amihez teszitek, inkább magában fogyasztom, még ezeket sem szeretem keverni egymással. (Külön gyümölcs, külön joghurt, stb)

Meg azt sem tudom, minek kellene egyáltalán zabpelyhet enni...

11 éve
#822
Bojtika 3
Válasz bizsupam #821 számú posztjára
Kimondottan rossz íze sincs. Inkább íztelen.

11 éve
#821
bizsupam
Válasz uzateli #819 számú posztjára
A zabpehelynek nincs jó íze magában... Azért nem is esszük simán! Almával, banánnal, mazsolával, fahéjjal, bármivel lehet variálni, egyáltalán nem érezni az ízét!!! Joghurtba, tejbe, kefírbe.. :-)

11 éve
#820
Bojtika 3
Miért, lesz attól bajod, ha belekeversz két kanállal a joghurtos gyümölcsbe? Nem is érezni!!!

11 éve
#819
uzateli 44
Tényleg, eddig még minden kérdésemre tudtál valakit segíteni. (De a zabpelyhet nem szeretem, erre nem tudsz valószínüleg rábeszélni...)

11 éve
#818
Bojtika 3
Hihihi...
Vagy kincsesbanya??? Pehelymami, mert mindig a zabpelyhet zengem...:-D
Ez aranyos volt, köszönöm!

11 éve
#817
uzateli 44
Köszi!!! Ahogy észreveszem, te valóságos kincsebánya vagy!

11 éve
#816
Bojtika 3
Szia!
Újra megnéztem a neten, és Tatarek oldalán karbantartás lehetett, mert újra elérhető, nagy örömömre.
http://www.tatarekrezso.hu/
Innen tudsz 10 perces videókat letölteni (Formabontók), és a 60 perceset is.
A 10 percesek közül leginkább a 4. számú az, ami kifejezettem hátizomra edz, és nekem nagyon sokat segített. De érdemes az összeset letölteni, bár kicsit lassan megy.
Keresek Blenders-t is hátra és belső combra Neked.

Ez finom:
http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/Upper-Back-Arms-and-Chest-Workout-23-Min-Tabata-Upper-Body-Workout/as/

Ez még felsőtest:
http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/5x5x5-Pulse-Workout-Upper-Body-Workout/al/

És még egy, Pilates-szel:
http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/5x5x5-Pulse-Workout-Upper-Body-Workout/al/

A combosak:

Egy hosszú, de nincs benne guggolás:
http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/No-Squat-Leg-Workout-Squat-Free-Butt-Thigh-Workout/c0/

És az új kedvencem, Sayonara Saddlebags nevű..."Agyő, nyeregtáska", azaz kifejezetten azt a ronda kis belső párnát igazítja.

http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/Sayonara-Saddlebags-20-Minute-Outer-Thigh-Workout-Outer-Thigh-Exercises/cf/

11 éve
#814
uzateli 44
Válasz Bojtika #779 számú posztjára
Bojtika!

az elsöt megcsináltam azóta két alkalommal is, igencsak érzem töle a karomat. Már régen kerestem volna valami hasonlót, csak nem tudtam, hol találom. Köszi!

Lehet még két kérdésem?
Egyik, hogy hátizomerösítésre van-e valami jól bevált gyakorlatsor, ami kezdönek is jó? Mert a hátizmaim eléggé alulfejlettek...

A másik meg, hogy a comb-térd belsö oldalára keresnék gyakorlatokat, ha tudsz segíten, nagyon megköszönném.




11 éve
#813
Bojtika 3
Válasz kriszboc #812 számú posztjára
Majd csinálok fotót. Én magam is meglepődtem, mennyit tud javulni!

11 éve
#812
kriszboc
Válasz Bojtika #808 számú posztjára
Szívesen segítek :) Nálam ez szakmai ártalom, de imádom. A hátadnak meg nagyon örülök :)

11 éve
#811
Potik4
Válasz bmati #810 számú posztjára
Ez így nagyon jó lesz ,köszönöm :)

11 éve
#810
bmati 132
Válasz Potik4 #809 számú posztjára
Egyelőre igen. Viszont úgy nézd, hogy még az 1. szinten a guggolás is inkább a felsőtestet dolgoztatja meg. Séta meg mehet minden fegyences napon, ha szükségét érzed.

11 éve
#809
Potik4
Válasz bmati #806 számú posztjára
Köszönöm szépen.:)
A fegyenc mellé egy kis séta azért mehet?
Ezek szerint felső testre annyi,amennyit a fegyenc ad,most elég is?

11 éve
#808
Bojtika 3
Válasz kriszboc #805 számú posztjára
Köszönöm szépen!
A videót már megtaláltam régebben, és meg is csináltam. Tényleg jó, pedig még nem sikerült tökéletesen.
Benne van a kedvenceim között a Blender-oldalon, ahol összesen 24 van kigyűjtve.

Köszönöm szépen a tanácsaidat, és külön, hogy jól elgondolkoztál a kérdésemen! :-D
(Szépen javul a hátam, már jóval kevésbé kifotikus. Sok mély hátizmos gyakorlatot csinálok, még akkor is, ha mást aznap nem edzek.)

11 éve
#807
Bojtika 3
Válasz Potik4 #804 számú posztjára
Nálam a makacsság és az önfejűség az oka, no meg a folyamatos kritikus ellentmondás.. Hogy ha mindenki így, akkor én azért is úgy!!! :-D

11 éve
#806
bmati 132
Válasz Potik4 #800 számú posztjára
Akkor kezdj a "Friss hússal" heti 2-szer (hétfőn és pénteken). Kedden mehet alacsony intenzitású sansone. Szerdán magas intenzitású és szombaton pedig közepesen alacsony intenzitású biciklizés. Csütörtök és vasárnap pedig pihenőnap. Ha biciklivel és sansone-nal akarsz fogyni, akkor pedig szerdán és szombaton tekerhetsz sokat közepes tempóban, viszont a sansonet kedden ne nyújtsd el és csak alacsony intenzitású (átmozgató jellegű) edzés legyen. Ha lement a túlsúly, akkor elhagyhatod a sansone-t, helyette pedig majd egy fegyencnapot tegyél be. Viszont ezt csak akkor, ha elérted a célsúlyodat, ugyanakkor ez az edzésterv már arra nem lesz jó, hanem újra fel kellesz osztani a hetet. :)
Ha zumbázni is el akarsz járni, akkor esetleg hétfőn fegyenc mellett vagy inkább kedden sansone helyett mehetsz. Ha meg fix napon van, akkor pedig újra fel kell osztani a hetet. Viszont biciklizés utáni napon ne edz lábra, mert nem fog úgy menni, ahogy kellene (ezért pihenő a csütörtöki nap).

11 éve
#805
kriszboc
Válasz Bojtika #798 számú posztjára
Szia! Jól elgondolkoztattál. Latex szalaggal nekem az jutott eszembe, hogy leülsz valahova, például az ágyra összekötöd a szalagot rálépsz az egyik lábaddal, ráerősíted a másik lábfejedre és így egyenesíted ki a lábad a hajlításból. Így kap ellenállást, minél szorosabb a szalag, annál nagyobbat. Aztán van egy elég gyilkos quadricepszes. Falnál lecsúszol úgy háttal, hogy a csípőd a comboddal, a combod meg a lábszáraddal 90 fokot zárjon. Ezt kell így megtartani. Csinálhatod többszöri ismétléssel, vagy ahogy gondolod. Ha guggolással erősíteni akarod, akkor inkább kisebb ismétlésszám súllyal, de lehet, hogy nálad még elég a nagyobb ismétlésszám súly nélkül. Van egy gyakorlat ami nagyon jó farra meg combra, az angol squat-nak hívja, én nem tudom, hogy mi magyarul, ha látod, úgyis tudni fogod. Aztán különféle kitörések, én leginkább azt szeretem, amikor hátrafele van és onnan kell visszahúzni, olyankor mindig érzem a quadrit. Van egy videó, ami nekem mindig iszonyatosan megdolgoztatja, meg is osztom veled.
https://www.youtube.com/watch?v=OC9VbwyEG8U
Másnap mindig érzem, hogy van combom. Egyenlőre ennyi jut eszembe. Ezek nekem sokat segítettek, hogy formásabb legyen a lábim. :)

11 éve
#804
Potik4
Válasz Bojtika #803 számú posztjára
A spontaneitás irigylésre méltó tulajdonság,nekem küzdenem kell érte,és ahogy haladok a korral,egyre jobban,sajnos..de azért vannak eredményeim.:D

11 éve
#803
Bojtika 3
Én meg eléggé spontán vagyok és voltam mindig is. Csak fiatalabb koromban tapasztalatlanabb voltam. Mostanában már alapja is van a spontaneitásomnak. :-D

11 éve
#802
Potik4
Én meg mindig is a tervek embere voltam.Nem jó tulajdonság,mert korlátoz is rendesen,a hétköznapok legalapvetőbb dolgaiban is.Nekem kifejezetten figyelnem kell arra,hogy ne essek pánikba a spontán dolgoktól.
Igen,én is úgy kezdtem,hogy ahogy alakult,de minél több információ birtokában vagyok,annál jobban zavar,hogy ezek alapján nem jól csinálom..és mivel stagnálok is,megpróbálom jobban átgondolva.Meglátszik.

11 éve
#801
Bojtika 3
Én megpróbálok visszatérni a kezdetekhez, és sutba dobom az elméleteket és a korlátozásokat az edzések terén.
A legelején úgy értem el gyors eredményt, hogy annyit és akkor mozogtam, amikor és amennyit jól esett, erőltetés nélkül.
Csak most már nyilván nem 5 perces könnyű gimnasztikát fogok csinálni, hanem kikeresek valamit, ami jól fog esni.

Tegnap összesen egy órát edzettem, de többszörre. Irgalmatlanul jól esett, éreztem, hogy csináltam valamit, és ma is remekül érzem magam.
Ahogy haladok fejben és fizikailag, egyre inkább azt érzem, hogy még jobban kell hallgatnom a testemre. Hát ezt fogom tenni! Ha úgy érzem, pihenőnap kell, akkor pihenni fogok, de nem minden másnap, hanem ahogy én érzem szükségét.

11 éve
#800
Potik4
Válasz bmati #799 számú posztjára
Jaj,nagyon köszönöm!
Igen,elsősorban fogyni szeretnék,még 5 kiló van hátra,most 60 vagyok.
Heti egyszer zumbázni megyek,ezen kívül a szobabicikli és a sansone séta az,amiket szeretek.Ezek leginkább alsó testre edzenek,emiatt kezdtem még el a fitness blenderen súlyzós edzéseket,hogy a felső testre,törzsre is edzek.
Fogyni is szeretnék,meg arányosan edzeni a testrészeket,és kicsit formálódni is,betartva pihenőnapokat,így aztán már azt sem tudom,mit mikor csináljak.
Összegezve,a fegyencet szeretném csinálni,és emellett bicikli,sansone...szóval még egyszer köszönöm,hogy segítesz.

11 éve
#799
bmati 132
Válasz Potik4 #797 számú posztjára
Az összetervezés elég nehéz tud lenni, ez attól függ, hogy melyik lesz a fő irányod, tehát melyik sporttal akarsz a legtöbbet foglalkozni, mert a másik egy-két sporttal lassabban fogsz haladni (annál többel meg nem érdemes foglalkozni). Szedj össze két-három sportot, amivel szeretnél foglalkozni, írd meg és akkor összeállítok egy edzéshetet. Továbbá gondolom, hogy először fogyni akarsz és csak utána erősíteni (csak mert ez sem mindegy edzésterv szempontjából). Ha lefogytál, akkor esetleg egy-két mozgástípust le is lehet adni (ha nem annyira szereted őket, akkor meg pláne) és akkor már csak a fő irányodra, illetve valamelyik mellékirányodra érdemes koncentrálni.

11 éve
#798
Bojtika 3
Kriszboc,
Szia!!! Köszönöm, hogy jelentkeztél! Elmentettem az akkori írásodat, de sajnos a nicked nélkül.
A kérdésem pedig az izomzattal kapcsolatos, elsősorban a lábam miatt.
Ehhez tudni kell, hogy régen vívni tanultam, és az ott szerzett lábizomzat volt a meghatározó még évekkel az után is, hogy abbahagytam a vívást. Nem voltam sosem robbanékony, de izmosak voltak a lábaim, amolyan szép hosszúkás, nem kidomborodó izomzattal.
Tavaly, amikor nagyon meghíztam és legyengültem, 54 évesen, akkor azt vettem döbbenten észre, hogy a quadricepszem helyén, a térd fölött mélyedést látok.
Innen kezdtem el feljönni. Most megint kezd a lábam kinézni valahogy, de -és ez már a kérdésem is- nehezen megy a sorozatos, mélyre guggolás. Azt a mélységet gondolom, amikor a comb vízszintbe kerül. A térdem már egyre jobban terhelhető, igyekszem olyan helyzetet találni, amelyben könnyebben guggolok.
Hogyan tudnám hatékonyan erősíteni a lábam? Latex szalaggal mit lehetne segíteni ezen?

11 éve
#797
Potik4
Válasz bmati #794 számú posztjára
Tulajdonképpen még fel sem tettem a kérdéseimet,de már válaszoltál is,köszi.:)Az érdekelt volna,hogy mit csináljak mellette,mert kalóriát nem nagyon éget,de így akkor jó.Én most kezdtem,hosszas olvasgatás,tanakodás után.Érdekelt volna még,hogy milyen gyorsan emeljen az ismétlésszámokat,de erre is válaszoltál.
Már csak egy dolog van,még pedig az,hogy ezeket a dolgokat hogyan is tervezzem össze a biciklivel,sansone-val,és más felsőtestre alkalmazott edzésekkel,hogy pihenő napok is legyenek,azok jó helyen legyenek,stb..ebbe kicsit már belezavarodtam,és tudom,hogy nagy kérés,de ha a terv elkészítésében tudnál segíteni,hogy mindezek benne legyenek a jó helyen,azért nagyon hálás lennék.
Akár e-mailben is,ha az alkalmasabb.:)

11 éve
#796
kriszboc
Válasz Bojtika #503 számú posztjára
Szia! Csak mostanában néztem fel ide. Én válaszoltam anno a hátaddal kapcsolatos kérdésre, nem gyógytornász vagyok, csak mozgásnevelő szakirányos gyógypedagógus, de tanulok gyógytornát és kórtant.

11 éve
#795
zsuzska84
Köszönöm szépen! A könyvet csak most kezdtem olvasgatni. Igazából ide megerősítés miatt írtam. Így már bátrabban fogok hozzá. :) Én is azért szeretném elkezdeni, mert izmaim, izületeim javulását remélem tőle. Köszönöm a biztatást . Jó mert már van egy pozitív példa előttem. Az eredményekkel és esetleges kérdésekkel jelentkezem. Köszönöm! Szép napot! Zsuzsi

11 éve
#794
bmati 132
Válasz zsuzska84 #793 számú posztjára
Szia!
Több, mint egy éve csinálom, nekem rendbe hozta a térdeimet és a csuklóimat. Heti 3-szor többnél nem érdemes csinálni az elején és csak a négy alapgyakorlatot (az első szint tényleg nagyon könnyű és ez ne tévesszen meg). Az első 3 szint rehabilitációs gyakorlat (a húzódzkodásnál nem ezt éreztem :P). Egy nap két gyakorlatnál ne csinálj többet. Ha olvastad a könyvet, akkor a végén találsz edzésterveket. Ez a heti 3 napos edzés a "Friss hús 2.0", hétfő-szerda-péntekre van felosztva a hét:
"A" hét: Hétfő - fekvőtámasz, lábemelés
Szerda- guggolás, húzódzkodás
Péntek - fekvőtámasz lábemelés.
Következő héten cseréld fel a napokat ("B" hét: hétfőn és pénteken guggolás, húzódzkodás, szerdán pedig fekvőtámasz lábemelés legyen), majd az azutáni héten kezd megint az "A" hetet.
Viszont jobb ha tudod, hogy ezzel csak minimálisan fogsz tudni fogyni az elején, mert nagyon kevés kalóriát éget, viszont hosszabb távon rendbe teszi az ízületeidet és majd sportolhatsz mást is. Ha hirtelen lefogynál, akkor is fájnának az ízületeid (a súlyhoz is van köze az ízületi fájásoknak, de elsősorban nem az szokott lenni a probléma). Ez elsősorban ízületi edzés, nem izom tömegnövelő edzés (arra ott a konditerem). Heti 5-10 ismétlésnél nagyobb ugrásokat nem javasolnék hetente és minél magasabb szinten vagy, annál lassabban fogsz haladni. Soha ne edz teljes kifáradásig, amikor már még egy ismétlést sem tudsz megcsinálni. Minden le van írva a könyvben a gyakorlatoknál, illetve a "Test bölcsessége" c. rész alatt. Mivel fogyni is akarsz, javaslom, hogy a nem fegyencedzős napokon sétálj min. 40 percet.
Én 94 kilósan kezdtem, sikerült is olyan 85-87 kilóra beállni diéta nélkül, csak úgy, hogy mindenből kevesebbet ettem, de nem számoltam semmit. Aztán elkezdtem a kalóriaszámlálást és a fegyenc mellett futok vagy tornázok, már lassan elérem a célomat. Ma reggel 79,4kg-ot mértem (május 22-én kezdtem a kalóriaszámlálást 87 kg-mal).
Ha a könyv elolvasása után sem világos még valami, akkor szívesen segítek. Sok sikert!

11 éve
#793
zsuzska84
Sziasztok! 29 éves vagyok 93 kg 163 cm magas. Valószínűleg a súlyom miatt lehet, hogy időnként fájnak a térd izületeim. Ezért nem nagyon merem terhelni mostanában keményebb sortokkal. Ettől függetlenül szükségét érzem valamilyen mozgásnak, mert minél előbb megszabadulok a felesleges súlytól, annál hamarabb rendbejönnek az izületeim. Én most ismerkedem a fegyenc edzéssel. Ott azt írják, hogy ha lassan fokozatosan kezdjük akkor akár segíthet is a sérülések, vagy gyengébb izületek, izmok megerősítésében. Kérnék egy kis segítséget, ha valakinek van erről tapasztalata, vagy információja. Milyen sűrűn szükséges ismételni a gyakorlatokat. Naponta többször is? Köszönöm előre is! Zsuzsi

11 éve
#792
bmati 132
Válasz Potik4 #781 számú posztjára
Igen, a fegyencedzés is alkalmazza ezeket. Csinálom már több, mint egy éve, szerintem tudok segíteni, ha kérdésed van. :)

11 éve
#791
Bojtika 3
Igazán szívesen teszem. :-) Öröm, ha más is egyre jobban tudja használni az oldalt.

11 éve
#790
uzateli 44
Köszi, ezt az opciót nem vettem eddig észre!

Tènyleg nagyon aranyos töled, hogy ennyit segítesz!

11 éve
#789
Bojtika 3
Csak úgy működik, mint az ételeknél. Amit én vittem fel, azt a többiek nem találják. Ezt Admin tudja csak beállítani, miután ellenőrizte.

11 éve
#788
Bojtika 3
A Főoldalon, ahol a sportok vannak, ott az "Új sport felvitele".

11 éve
#787
uzateli 44
Köszi a segítséget! Még egy kérdés (tudom, már a sok-ezredik, de te tényleg jobban ismered már az oldalt), hogy/hol tudok saját sportként valamit felvinni?

11 éve
#786
Bojtika 3
A német kalkulátor szerint egy hasonló edzés óránként 3,5, szorozva a testsúlyoddal. És elosztva 60-nal, így megkapod a percenkénti kalóriát.
Én is így vittem fel, ha minden igaz, saját sportként. Adj neki olyan nevet, amit nem felejtesz el.

11 éve
#785
uzateli 44
Válasz Bojtika #783 számú posztjára
Még egyszer van egy kérdésem: ezeket hogy írom be a napi programba a sporthoz, milyen cimszó alatt? Vagy direkt ezek is fenn vannak? (Mert eddig nem találtam)

11 éve
#784
uzateli 44
Válasz Bojtika #783 számú posztjára
Köszi a tippeket, hasonló gyakorlatokat eddig is csináltam, de ezek kicsit mások, és lehet, hogy ezért jobban hatnak majd.

11 éve
#783
Bojtika 3
Válasz uzateli #782 számú posztjára
Igazán nagyon szívesen. Még a rövidebbek is elég hatékonyak, de a tartásra figyelned kell. Egyenesen tartsd magad, a hasizmokat ne engedd ki, kicsit húzd be. :)

11 éve
#782
uzateli 44
Válasz Bojtika #779 számú posztjára
Nagyon szépen köszönöm!!!

11 éve
#781
Potik4
Válasz bmati #780 számú posztjára
Ezek nekem a fegyencedzést juttatják eszembe.Ha azt csinálod,vagy tudsz azzal kapcsolatban is tanácsot adni,akkor lenne pár kérdésem.

11 éve
#780
bmati 132
Válasz uzateli #776 számú posztjára
Amiket Bojtika már említett jó felsőtest edző tornák. Én amikor nem tornázok, akkor fekvőtámaszozok, húzódzkodok, lábemelésezek, hidazok és ezeknek a könnyebb-nehezebb variációit végzem attól függően, hogy mennyire akarok erősíteni. Erősítésnél úgy csináld, hogy lehetőleg ne legyen több 50 percnél. A rövid, intenzív edzésekre koncentrálj.

11 éve
#779
Bojtika 3
Oké, küldök párat!

Ha feliratkozol, akkor el tudod menteni egy saját listába, amit kiválasztottál. És akkor időtartam szerint rendezve látod őket.
A főoldalukon a keresőben meg lehet határozni, mit is keresel. (Zöld gomb a jobb oldalon, Search Workouts.)
Upper body= felsőtest. Not Utilities= eszköz nélkül. Dummbells= súlyzó.
Van guggolás nélküli láb-gyakorlat is, az a No squat.

No akkor kikeresem, és küldöm a linkeket.

http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/Tank-Top-Arms-Workout-Arms-Chest-Back-and-Shoulders/bg/

http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/Bust-Booster-Chest-Workout-Breast-Lifting-Exercises/b9/

http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/Lean-Arms-Workout-Rhomboids-Shoulders-Bicep-Tricep-and-Chest/cb/

http://www.fitnessblender.com/v/workout-detail/Upper-and-Lower-Back-Workout-At-Home-Back-Exercises-to-Tone-Strengthen/97/

11 éve
#778
uzateli 44
Melyikre gondolsz? Mert ott eléggé nehezen ismerem ki magam. (a vizesflakon nekem is használatos eszköz...)

11 éve
#777
Bojtika 3
A Fitness Blenders-ben van, éppen most csináltam. Súlyzó (vizes flakon) azért kell hozzá.

11 éve
#776
uzateli 44
Válasz bmati #774 számú posztjára
Milyen edzéseket ismersz, ami kimondottan felsö testre megy és nem kell hozzá semmiféle komolyabb eszköz?

11 éve
#775
Potik4
Válasz bmati #774 számú posztjára
Rendben,megpróbálom így.Köszi.Edzettem én felső testre is,de az igaz,hogy azt csak ráadásként,az alsó testet igénybe vevő edzések mellett.

11 éve
#774
bmati 132
Válasz Potik4 #768 számú posztjára
A gond az edzéssel lesz szerintem. Túl sokat edzel lábra. A bicikli, a sansone, a séták, mind az alsótestet edzik. Ha heti 5 nap edzesz, akkor csináld úgy, hogy egy alsótest nap utána jöjjön egy felsőtest nap. Aztán vagy pihensz egy napot vagy megint alsótest. A kulcs, hogy másnap ne ugyanazt az izomcsoportot terheld.
Pl.: hétfő - bicikli, kedd - felsőtest erősítő torna, szerda - sansone, csütörtök - pihenő, péntek - séta, szombat - felsőtest torna, vasárnap - pihenő.

11 éve
#773
Bojtika 3
Ezek a stagnálások amolyan rendszer-frissítések a testünkben.
A túlsúlyos testnek a felhalmozódott plusz szövetekre plusz ér-és nyirokér, stb. hálózatot kell kiépítenie. Eddig ez az orvosilag is megállapított tény.
Ezzel időnként kell kezdeni valamit, ha elindult a fogyás. Ez már csak az én elméletem, de talán van benne valami igazság.

11 éve
#772
Potik4
Na,akkor máris segítettél..szóval akár egy hónap is lehet..jól van,akkor igyekszem türelemmel lenni,csak megindul :)

11 éve
#771
Bojtika 3
Válasz Potik4 #770 számú posztjára
Jujj, ennek örülök. Rengeteg "mit is egyek" típusú problémát megold.
Nekem most éppen nincsen -már megrendeltem, de csak a hosszú hétvége után hozzák. Nagyon hiányzik!

A stagnálásodra akkor végképp nem tudok mit mondani. Csak annyit, hogy nálam egy hónap is volt a stagnálás, az egyik épp mostanában, a hőség ideje alatt. Még éppen csak moccant lefelé egy kicsit, amióta enyhült az idő.
Én 64 kilónál álltam meg hosszú időre, még valamikor a hidegebb időben.

11 éve
#770
Potik4
Az arányok fogyókúrásra vannak állítva,tartom is magam hozzá.Eszem,igen,zabpehely reggel,és a zöldség vagy gyümölcs ott van minden étkezésnél.
Apropó,zabpehely..Bojtika! El se tudtam képzelni,hogy az főzés nélkül,nyersen nekem ízlene.Mivel említetted párszor,gondoltam,kipróbálom.hát,joghurttal.gyümölcsökkel isteni.:)

11 éve
#769
Bojtika 3
Nincs ötletem!
Jók a tápanyag-arányok? Eszel elég rostot?

11 éve
#768
Potik4
Na,hát igyekeztem pozitívan,türelemmel hozzáállni ehhez a stagnáláshoz,de ma reggel már nem annyira ment,azt hiszem,jól jönne egy kis biztatás,vagy tanács.
Pontosan egy hónapja 62.5 kg voltam,azóta alig két kilót fogytam,de ezt is az első két hétben,azóta semmi..
A tények..:Heti fél kilós fogyáshoz 1100kcalt kéne ennem,én ezt 1200ra emeltem,mert ilyen tanácsokat kaptam,és én is úgy gondolom,nem baj,ha lassabban megy,éhezni nem szeretnék.
Ezt nagyjából tartom,ritkák a túllépések,a napi mérlegem átlagban -600 körül mozog.
Iszom eleget,2 liter víz megvan,többet nem hiszem,hogy tudnék,és nem gondolom,hogy szükséges.
A tápanyag-összetételre is figyelek.
Heti 2 pihenőnapot beiktatva edzek is,ezeket váltogatva./bicikli,Sansone,erősítő edzések,séták/,naponta átlag egy óra mozgással telik.
Az emésztésem is rendben van.

És két hete nem mozdul a súlyom.Amikor ma reggel ráálltam a mérlegre,és kicsivel több voltam,mint 4 napja,elkeseredtem.

11 éve
#767
Eszter1977
Ez így igaz. Kösz ezt még kipróbálom. Napi 2, 5 l citromos zöld teát iszom lehűtve, plusz 1 l ásványvizet. Most jön a kalória emelés, bár soha nem vagyok éhes. Nagy ritkán belenyúlok a sütibe, de azt is mindig beírom a keretembe.

11 éve
#766
bmati 132
Válasz Eszter1977 #763 számú posztjára
Emelj a napi kalóriakereteden, mert éhezteted a szervezetedet. Állíts be heti fogyásnak 0,5-0,7 kg-os mennyiséget és ne te add meg, hogy 1200 kalóriát ehetsz egy nap. A súlyod sem gyorsan jött fel és a leadás is kb. annyi idő lesz. Figyelj a víz és a rostbevitelre.

11 éve
#765
Eszter1977
Szia Bojtika. Nem tudom, még kipróbálom, de egyébként különböző tornákat csinálok. Nálad olvastam korábban a Sanson féle tornáról, meg a ?? Rezső tornáját is csinálom, meg a ducitréninget. Ez most meglepett viszont, hogy ebben a melegben mások is stagnálnak. Köszi válaszodat

11 éve
#764
Bojtika 3
Szia! Többünknél stagnálás volt a kánikula idején.
Esetleg a tornán változtathatsz valamit, lehet, hogy az már túlságosan megszokott terhelés.

11 éve
#763
Eszter1977
Sziasztok. Jó néhány hónapja regisztráltam az oldalon, és figyelem a fórumot. Azt hiszem most jött el a pillanat, hogy kérdezzek. Május közepe óta diétázom kalória számlálással. Először 1100, majd kb 1 hónapja 1200 állítottam a keretemet , mert akkor is megálltam. Heti 3-4 alkalommal tornázok, s két gyerek mellett nem érek rá ücsörögni. 120 kg indultam, most 109 kg vagyok, de aggaszt, hogy 2-3 hete negint megállt a fogyás. A derekamból 9 cm ment le. Szerintetek, mivel indulhatna meg újra a fogyásom??? Köszi válaszaitokat

11 éve
#762
uzateli 44
Válasz Zsebtetu #753 számú posztjára
Köszi, igazad van, csak türelmetlen vagyok.

11 éve
#761
Bojtika 3
Akkor meglesz a látszatja is hamarosan.
Lehet, hogy éppen pihenőnap is kellene inkább....remélem, az edzőteremben lesz értelmes emberke, aki tud segíteni majd.

11 éve
#760
evuczi
pont ezt kezdtem el egy hete...torna nehezebbre váltottam,és a gyaloglás kocogás helyett is inkább úszást iktattam ,kerékpárt..és néha kombinálom egy napon belül a tornát +biciklit...2-1,5 orát jelent naponta :) kövi hónapban meg elkezdem az edzőtermet is váltásként :)

11 éve
#759
Bojtika 3
Szerintem igen.
Lehet, hogy ideje lenne az edzésen változtatni. Kicsit (ha úgy érzed) az intenzitáson is lehet emelni, de keress másik fajta edzést, amit otthon tudsz végezni. (Hogy ne legyen kifogás...)
Tapasztalat, hogy ha kizökkensz a rutinból, akkor szinte meglepődik a háj... :-D

11 éve
#758
evuczi
amugy tegnap este vettem észre,hogy mást látok a tükörben mint mikor elkezdtem...le is fogózkodtam első alkalommal...szóval valami csak változik rajtam..de szerinted Bojtika a sulyom mikor indul el?jol csinálom nagyjából a dolgokat,szerinted?

11 éve
#757
Bojtika 3
Válasz evuczi #756 számú posztjára
Jaj dehogynem...bár nekem lenne egy ilyen bolt a sarkon!
Ha az aszalt gyümölcsöket viszont inkább nem kevered bele, csak egy-egy alkalommal, akkor még jobb lesz az összetétele. (Kevésbé édes.)

A csípőbőséget alapjában meghatározza a medence mérete, a derék pedig szintén múlik a csontozaton. Szóval az alkatodat nem fogod tudni átszabni, de a ruháidat majd muszáj lesz... :)

11 éve
#756
evuczi
:DDD hehe kösz...de ez a fránya súly...nem értem..és annyira nagy a differencia csipőm és a derekam közt...derekam már alig lesz..de csípőm..:-/

igen..bio boltban azt válogatsz össze amit szeretnél...van benne mogyoro..mindenféle rostos pehely..és aszalt gyümölcsök,de nem mindig szoktam ezt enni,és csak és kizárólag reggelire! igy sem okés?:(

11 éve
#755
Bojtika 3
Evuczi, a Jóisten is megáld, egy hónap alatt derékból 5 cm az Neked kevés????
Haláli egy csaj vagy! Ennyit még felszedni se könnyű egy hónap alatt, leadni meg egyenesen szuper eredmény!!!

Egyedül a magvas zabpelyhek, amin megakadt a szemem...az milyen pontosan? Bolti keverék, vagy magad állítod össze?

11 éve
#754
evuczi
Sziasztok :)
Nagyon örülök az oldalnak!
Tegnap regisztráltam...kb 1honapja kezdtem bele komolyabban a súlycsökkentésbe...Legnagyobb bánatom nekem is az,hogy 1honapja 70,4-69,4 között ingázom,és egy kg ot sem mondhatom eredménynek...cm ben is szerintem ahhoz képest elég keveset csökkentem...derékban:5cm,csípőből 2cm,comb:2cm...Kar 3cm,mell 2cm,vádli 1,5cm..pedig nem vagyok egy rendszertelen evő..különböző turmixokat,reggelente magvas zabpelyheket,gyümölcsöket,halat csirkét eszem..és már nagyon régen nem eszem fehér lisztes dolgokat,ha kenyér,akkor inkább magvas legyen vagy barna...stb stb.ugy érzem a rendszeres és változatos mozgással sincsen gondom hiszen tempós gyaloglást,kocogást napi 6km es távon a nulláról indulva építgetem,tornászom Béres.A. ra Norbira,bringázom,úszom,amihez épp kedvem van,és minden 3.napon pihenő napot tartok....az előző életmódomhoz képest csomó mindent beiktattam..és ennek ellenére soha ilyen nehezemre nem esett még leadni kilókat...ami érdekes hogy a barátaim,korosztályomban is észlelték hogy 26-27 éves korban tripla olyan nehéz munka leküzdeni a felesleget.az én célom az 50kg mivel 154cm magas vagyok...de olyan messze vagyok még ettől,és elkeserít ez a tempó,hogy ennyire nem sikerül :( azt viszont érzékelem hogy nem sok víz csúszik le egy napon pedig igyekszem kimérni,ebben akadhatnak hiányosságok..Nagyon remélem hogy ez a oldal még sokban segít nekem,és ránevel a tudatosságra..kalóriaszámlálással még sosem próbáltam lefogyni..:) meglátjuk:) ha tudtok nekem tanácsot adni,azt nagyon megköszönném :) Mindenkinek eredményes fogyást kívánok :)

11 éve
#753
Zsebtetu
Válasz uzateli #752 számú posztjára
Ehhez idő kell.
Izomrostok mennyisége, térfogata, mérete változik, anyagcsere folyamataid is.
Az, hogy 1 hónapig nem történik semmi "látványos", egyáltalán nem jelenti, hogy nem történik semmi.
Jobban bírod a sportot, jobb a közérzeted? Gondolom igen. Ez egy változás.
Vagy türelmes vagy és elhiszed, hogy a munka meghozza a gyümölcsét, vagy változtatsz valamiken a kajával és vagy kiegészítőkhöz nyúlsz

11 éve
#752
uzateli 44
Megint itt vagyok: már majdnem két hete áll a súlyom a 61 kg-on, és a körméretek sem változnak.
Annak ellenére, hogy a kcalt (1200-1300) normálisan teljesítem, nem is túl alacsony, az arányok is jók, eleget sportolok is, és semmi, de semmi változás.

Igazánból csak azért írok, mert frusztrál a dolog, meg nem értem, hogy miért nincs változás

11 éve
#751
bmati 132
Válasz kat52 #750 számú posztjára
Az elég kevés. Emiatt is jelentősen lassulhat a fogyás. :/
Próbálj meg minden nap kicsivel többet inni. Én egy két literes flakonba szoktam tölteni a vizet. Nekem min. 4 litert kell innom, ami meg szokott lenni, egy komolyabb edzéssel együtt egy nap 5-6 liter is bemegy. Az elején én is úgy erőltettem magamba 3 litert...
A körméreteket pedig nem csak fogyókúra elején kell mérni, hanem folyamatosan. Mérd meg magad minden héten ugyanazon a napon. Így tudod, hogyha áll a súlyod és a centik sem mozdulnak vagy egyenesen nőnek, akkor valamit rosszul csinálsz. Nem csak az lenne a lényeg, hogy mennyiről indultál és mennyi lettél, hanem hogy a múlt héthez képest mennyivel csökkentél/nőttél (ez is számít a fogyásnál). Nekem is állt közel két hétig a súlyom, de a centik mentek lefelé, aztán már a súly is megindult. Attól, hogy a kilókon nem látszik, hogy fogysz, attól még a centik is számítanak!

11 éve
#750
kat52
157 cm magas vagyok,60 kg az a súly,amivel jól érzem magam.Jelenleg 63 kg vagyok. március 20-án kezdtem el a kal.számlálást,akkor 73 voltam.Ez átlag havi 2 kg fogyás.Ez is nagy csoda,mert pajzsmirigy alulműködésem van,ezért nálam sokkal lassúbb a fogyás,mint másoknál.Mostmár nem sok értelme van körméretet mérni,sajnos a fogyókúra elején ezt elmulasztottam.Legtöbb a derekamról,hasamról ment le,ezt a ruhaméret csökkenésén látom.Sajnos 3 l folyadékot nem tudok meginni,csak 1,5 litert.Soha nem voltam nagy folyadékivó.

11 éve
#749
bmati 132
Válasz kat52 #748 számú posztjára
Nem tudom, hogy milyen magas vagy, de nekem úgy tűnik, hogy ez már nagyon a vége. :)
Ilyenkor nem ritka, hogy 1 hónapig is áll a súlyod. Próbálj meg többet mozogni, de csak az 1400-1500 kalóriát edd le. Körméretet pedig mérj. Heti 1 mérés elég szokott lenni. Lehet, hogy nem a súlyod csökkent, hanem a körméreteid. Nem minden a mérleg...
A vízbeviteledre is figyelj oda, edzés nélkül min. 3 litert kellene innod, edzéssel lehet több 1-2 literrel is. :)

11 éve
#748
kat52
Válasz bmati #747 számú posztjára
Valóban kevesebbet állítottam be heti fogyásnak.Eddig 70,most 50 deka hetente.A napi limitet mindíg betartottam.Sajnos a körméretet nem mértem le a fogyókúra kezdetén.Ezért nem értem ,hogy miért stagnálok már 1 hónapja.Igazából már csak 3 kg-ot szeretnék fogyni.63 kg vagyok,60 szeretnék lenni.Most a gép szerint 1400 cal jött ki naponta,eddig 1190 volt.Megijesztett,hogy 210 cal-val többet ehetek,hisz így is stagnál a súlyom.

11 éve
#747
bmati 132
Válasz roti #746 számú posztjára
Valószínűleg kevesebb heti fogyást állítottál be, mint amennyi előtte volt. A napi keret az csak úgy csökken, ha közben nem írod át a céloknál, hogy mennyivel akarsz hetente fogyni. Amúgy meg az a lényeg, hogy fogyj és be tudd tartani a napi limitet.
Általában ezeket szokták elnézni: napi min. 1200 kcal fogyasztása, elég rost fogyasztása, napi min. vízszükséglet meghaladása (testsúlyod/20 literben), lépd túl a fehérjét, a zsír és a szénhidrát legyen kevesebb (főleg a szénhidrát), a mozgást csak egyszer kell elszámolni (ha valamit minden nap csinálsz, akkor az napi tevékenység, szóval nem kell elszámolni). A stagnálás általában ezek miatt szokott lenni.
Viszont ne csak súlyod mérd, hanem a körméreteidet is.

11 éve
#746
roti
Sziasztok!
Kérnék egy kis segítséget!
Márciusban kezdtem fogyózni a kalóriával,eddig minden nagyszerűen ment,szépen lefogytam a megadott ütemben.Sajnos 1 hónapja nem fogyok semmit.Mivel elértem a kitűzött súlycsökkenést,gondoltam új célt állítok be,mivel szeretnék még pár kilótól megszabadulni.Több lett a napi engedélyezett kalória bevitelem 250 kcal-val,mint amennyi volt,mire elértem a kívánt testsúlyt.Szerintetek ez így jó?Úgy tudtam,hogy ahogy csökken a súlyunk,úgy csökken a napi kalória adag is!Lehet,hogy azért állt meg a fogyás,mert kevés volt a napi kalória bevitel?A gép számolta ki így,nem magamtól találtam ki!Tudtok ebben tanácsot adni,segíteni?

11 éve
#745
Zsebtetu
Válasz Bojtika #742 számú posztjára
Természetesen heti :D
Javítva :) :) Te kis szemfüles :D

11 éve
#744
Bojtika 3
Egyelőre azt tudom javasolni, hogy találd ki a babás edzést.
Vedd fel, és próbálj vele guggolni.
Ő áll a járókában, Te kívülről fogod a két kezét. Guggolásban hintázz jobbra-balra, egyik sarkadról a másikra átülve...nem tudom jobban leírni, de biztos tudod, mit nyöszörgök itten.
Ha Te ugrálsz, és közben ránevetsz, a járókájában visszanevet és tapsol tuti. Közben a két kezedben egy-egy fél literes flakonnal "taps a fej fölött" mozdulat....
Ha ő éppen "szabadlábon" van, akkor pár fekvőt azért le lehet zavarni.
Ilyesmikre gondolok.
Ha meg mindenki végre alszik, akkor a Sansone helyben gyaloglás még jól is fog esni, és elég hatékony ahhoz képest, mennyire ártalmatlannak néz ki.

11 éve
#743
Hajny
Köszönöm a tippeket!na,pont ez az!Akkor végzem házimunkát ha alszik,mert minden időmet leköti.most is itt sír....és hát a gyerek az első!!!!van úgy,hogy csak este-mikor a gyerekek már alszanak-,akkor érek rá edzeni.Ilyenkor pedig már hulla vagyok és nem megy teljes erőbedobással.Ez van,nincs mit tenni!

11 éve
#742
Bojtika 3
Válasz Zsebtetu #741 számú posztjára
Három gyerek mellett elég nehéz megkülönböztetni, hogy éppen mitől érzem gyengének magam. (Én is hármat neveltem!!!)

Napi 6 edzés??? Ezt akartad írni tényleg?
11 hónapos a pici, azaz úgy majdnem 2 éve nem edzett már, nem fog menni még az Insanity. Én inkább a FitnessBlenders oldalt ajánlom, és onnan csipegessen.
Rövid, de hatékony edzést kell találnia, mert egy 11 hónapos baba is olyan: pici, de hatékony. Nem fogja tétlenül végig várni, hogy Anyu edz. :-D

11 éve
#741
Zsebtetu
Válasz Hajny #739 számú posztjára
WoW! Akkor te tuti kökemény nő lehetsz :)
Én személy szerint az interval és kardió edzésekben hiszek. Van egy iszonyat jó program (persze több is van). P90X a neve. Ezt egy amerikai fitnesz guru ... (Pfff) csinálja. Egy gumikötél szetten kívül semmi nem kell hozzá, csak elhatározás. Heti 6 edzést kell csinálnod. A gyúrástól elkzedve a kempóig és a szobában kardiózásig, mindent megcsináltat veled az emberke. Minden szintnek mutat gyakorlatokat. Ha értesz angolul, akkor külön élvezetes, mert jó a humora a csávónak.

Sajnos nehéz youtube-on megtalálni a videókat, mert levédett dologról beszélünk, ami legalább akkora volumenü amerikában, mint nálunk Alexandra, Réka és Norbi együtt.
De simán le tudod tölteni szinte bárhonnan.

P90X!

De effektíve mindegy is. Bojti és a többiek már annyi jó programot linkelgettek. Biztos megtalálod a neked valót.
Legeny az Tracy Anderson, vagy Shaun T - "Insanity".

Fehérje, ch és zsír arányod mi? Az oldal ezt elég standard-ban kezeli :)
Fogyáshoz szerintem felmehetsz a 2(3)g/tetstömeg(TT) fehérjére és 1g szénhidrát/TT. Zsír max 60g. (Bojti mindjárt jön és keresztre feszít)
Ez sportolós mennyiség és arány. Tönkre nem fog tenni :)
Ha nem forog az agyad, vagy fáradékony vagy, akkor a ch-n persze emelhetsz. Ez nem kőbe vésett. Ha meg nagyon rossz kedved van, akkor edd azt, amit akarsz és éppen jólesik.

Ha hajlandó vagy táplálék kiegészítőket szedni, arra is vannak ám ötleteim :)
Sőt! Azzal nagyon sok időt és energiát (főzés) sporolnál meg, de pénzt azt nem :)

11 éve
#740
Bojtika 3
Válasz Hajny #739 számú posztjára
Kéziztél, tudod, mi a sport.
Mi az, amit eddig csinálsz otthon, azaz mit találtál eddig a neten?

11 éve
#739
Hajny
2013.07 30 a kezdőnapom.Eddig 2.40dkg-ot fogytam.Most 1222 a keretem 85-ről indultam és 67 a cél a magasságom 165,korom 41(lassan 42).Szülés után maradt a felesleg.Sajna terhesség előtt gyógyszert szedtem(hormon) és ettől csak úgy szaladtak fel a kilók.Ugyan annyi vagyok,mint mikor terhes lettem,de vissza szeretném kapni a "versenysúlyom".Sportoltam évekig(kézilabda),ezért nem vagyok vékony alkat.Tornázni csak itthon tudok,mert 11 hónapos a pici 9 éves a lányom 17 a nagyfiam.Egyedül vagyok rájuk+a háztartás,mert a párom nem pesten dolgozik és ritkán jár haza.

11 éve
#738
Zsebtetu
Mitől ne lenne az?!
Probáld ki, hogy nem tartasz be mindent :)
Mióta csinálsz és mit? Mi az amit betartasz? Mire van állítva a napi tápanyag javaslat?
Mekkora vagy és mennyi idős? Feltételezem hölgy :)

11 éve
#737
Hajny
Sziasztok!Normális az,hogy csak 30dkg-ot fogytam 6 nap alatt?Betartottam mindent,tornáztam és mindig a megadott kcl alatt ettem.Ha néha túlettem a megadott mennyiséget azonnal letornáztam.Valamit rosszul csinálok?

11 éve
#736
bmati 132
Nekem is közel két hetet állt a súlyom. Aztán vége lett a melegnek és 2 nap alatt 1,3 kg le. :)
A melegben még a centik is nőttek rajtam és úgy állt a súlyom. Amint vége lett több centi jött le egy hét alatt (hetente mérek).

11 éve
#735
Polla
Válasz fukszia #729 számú posztjára
Fukszia, én a pontosan betartott utasítások mellett nemhogy stagnálni, de hízni is képes vagyok. Nem baj, várj türelmesen(tudom, nagyon nehéz, főleg az elején) és egyszzer csak beindul újra. Én is stagnáltam most, de gyanítottam az okát. A nagy melegben jóval több folyadékot fogyasztottam, de a kiadási oldal nem változott, a szervezetem visszatartotta a vizet. Ma reggel, a lehűlés éjszakáján nem győztem a wc-t járni és ez ez meg is mutatkozott a mérlegen. Tarts ki, ez egy jó módszer, de türelmesnek kell lenni. Ugye a túlsúlyt sem néhány hét alatt szedted magadra?

11 éve
#733
Bojtika 3
No igen!
Érdekes, hogy egy-egy mondat miket képes elindítani.

Nekem a lányom mondta: Egészen meg-mamásodtál.

Nagyon szíven ütött, főleg a kicsit szomorú, kicsit lemondó hangsúly, mert ezzel a lányommal együtt kocogtunk 10-12 km-es városi futórendezvényeken. A Mama pedig az Anyukám, aki csoszogva jár, a lapockája és a tarkója között gömbölyű a gerince, és az egész testtartása ezt követi, előre görnyed az egész Mama. De 84 éves!!!
És a tükör előtt forgolódva láttam, hogy igaza van a lányomnak...
Én még a padlón hanyatt feküdni sem bírtam, mert a hátam görbülete miatt a fejem egész furán volt, fekve is elszédültem. A gerinc-MR felvételről megkaptam a lemezt, azon is látszott a görbület, de a lelet szerint komolyabb elváltozás nincs. Gondoltam, akkor nosza!
És ez a nosza-állapot tart azóta is, öltözni már csinosra is tudok. Nézem ám a tévében az öltöztetős műsorokat, olyan jó tippeket kapok onnan, hogy csak na.
De én is szeretném, ha az a kis hájacska is lemenne. Az érszűkület meg monnyonle!!!

11 éve
#732
uzateli 44
Válasz Bojtika #731 számú posztjára
Nagyon igazad van, mielött elkezdtem, annyira el voltam "öregedve", hogy alig birtan lépcsön felmászni, vagy leguggolni valamiért. Aztán elkezdtem szépen lassan (mert 50 felett elkezdeni mozogni 30 év kihagyás után nem könnyü), szépen lassan sikerült magamat normásli szintre hozni, legalább is ami a mogzást illeti. Eleinte KÉT hasprés után nem kaptam levegöt, és NÉHA sikerült EGY fekvötámaszt megcsinálni, most simán megy egy óra egyfolytában, a három emelet lépcsön le meg fel kb KETTÖ perc kell, ami szerintem igen nagy fejlödés.
Ami majdnem minden nap jó érzéssel tölt el, hogy érzem, VANNAK izmaim és kontrolláltan tudok öket használni.
Ami a fogyást illeti, még van elöttem böven, de azért már elég sokat sikerült leadnom.

Eredetileg, - amikor megállapította egy rokon, hogy hasonlítok a húgomra, aki mindig kimondottan kövér volt, én meg inkább vékony, belenéztem úgy a tükörbe, hogy tényleg azt lássam, amit mások is, és rádöbbentem, hogy enyhén szólva leginkább egy májashurka kinézetem van - a súlyom 68 kg volt 150 cm-es "magasság" mellett.
A derekam akkor 88 cm volt, a csípöm 106, ami igen sok hozzám képest.
Akkor (2009-ben) elkezdtem mozogni, meg a kalóriákat számolni (excellel), sikerült is lassan leadni valamennyit, 2012 elején 57,5 kg voltam, 75 cm derékkal és 96-os csípövel.(Ez azt is jelentette, hogy a 42-es ruhaméret helyettl 38-asba belefértem) .
Ez annyira megnyugtatott, hogy nem figyeltem egy ideig és egy részét visszaszedtem súlyban, viszont a sportot azóta sem hagytam abba, mert anélkül hiányzott valami.
Most jun-ban 63 kg voltam, 75-ös derékböséggeel, és 100-as csípövel, amikor rátaláltam erre az oldalra. Azóta elértem a 61 kg-os súlyt, de a cm-ek nem csökkentek.
Most egy ideje itt áll a súlyom is, meg a méreteim is, és ez kicsit lehangol.
De azért nem adom fel, és szeretném az 52-55 kg közti értéket elérni valamikor év vége elött még. De ami még inkább cél, a körméretek csökkentése, mert ez az, ami még jobban zavar.

Eva

11 éve
#731
Bojtika 3
Válasz fukszia #729 számú posztjára
Mi a baj a mozgással?
Én otthon végezhetőeket csinálok, bármilyen időjárásban és bármelyik időpontban végezhető, és ingyenes...
Nem kell abbahagyni! Rá is szokik az ember, és nagyon jó érzés érezni, hogy vannak izmaid!

11 éve
#730
coffegirl 1
én is stagnálok már vagy egy hónapja,.. 66 és 67 között oda vissza,pedig már 65 nek kéne lennem :( komfortzónából pedig gyakran kilépek,csalónapot is próbáltam már,pedig még 10 kilót le kéne adnom :S

11 éve
#729
fukszia
Két hónapja kezdtem a fogyókúrát. Pontosan betartom az utasításokat. Két kilót fogytam: 57-ről, 55-re. Azóta egy dekát nem fogyok: 56 és 55 között ingázom. Mit tehetnék? 5 kg-ot szeretnék leadni és havi e kg-ra van beállítva.
Tanácsoljatok valamit! (Csak ne a sportolást, mert ahogy ismerem magam, azt biztosan pár nap után abbahagynám!)

11 éve
#728
Odeon35
Válasz ides #725 számú posztjára
ügyes vagy :)

11 éve
#727
Odeon35
Válasz Bojtika #724 számú posztjára
Uzateli, valóban ne idegeskedj....minnél kevesebb a sulyod, annál lassabban adod le azt a néhány kg-t:)

11 éve
#726
uzateli 44
Aranyosak vagytok, hogy segítetek átjutni ezen a szakaszon.
Ami kimondottan rosszat tesz, az az, hogy a grafikon eleinte szépen ment lefelé, és most egy ideje egyre nagyobb a távolság a tervezett meg a tényleges között.

Viszont amit egyáltalán nem értek: eredetileg heti fél kg-ot állítottam be, és most meg heti 0,7 körülit mutat - mitöl állítódott el, és hogyan lehetne visszaállítani?

11 éve
#725
ides 22 1
Válasz uzateli #720 számú posztjára
Uzateli!
Ne idegesitsd magad, annál rosszabb! A múlt hónapban Én is egész hónapban stagnáltam és az utolsó három nap hipp-hopp leszaladt 1,4 kg. Én már ezen nem idegsitem magam, hisz oly sokszor stagnáltam már a másfél év alatt, de hónap végére mindig kialakult és már - 29 kg-nál járok.

11 éve
#724
Bojtika 3
Nincs igazán ötletem, de légy türelmes. Van ilyen megtorpanás.
Esetleg ha valamit változtatsz az edzésen, és "más irányból támadsz", az segíthet ezen, másoknál is bevált már, magamon is---bár én mostanában simán lusta vagyok, azért stagnálok egy hónapja lassan.

11 éve
#723
uzateli 44
Válasz Bojtika #721 számú posztjára
Éppen az, hogy a sportot is rendesen csinálom, a nap kiértékelése szerint hetente legalább fél kg-ot, de sokszor 1 kg-ot kellene fogynom, és nem történik semmi.

11 éve
#722
sztzs
Válasz Karenina #713 számú posztjára
Nekem is a hagyományos és a digitális közt kb. ennyi az eltérés!

11 éve
#721
Bojtika 3
Válasz uzateli #720 számú posztjára
Ne keseredj el!!! Egy hét még semmi.
Lehet, hogy a hőség miatt kicsit kevesebbet tudsz mozogni?

11 éve
#720
uzateli 44
Megint megállt a fogyásom, és nem tudom, mit csináljak.

Elöször egy hónap alatt szépen lement a heti fél kg, utána két hétre teljesen megállt, najd egy nap alatt megint fél kg-mal lettem kevesebb, de azóta - egy hete - megint semmi sem változik.

Ami még jobban zavar, hogy a cm is ugyanaz, nem megy semerre.

A múltkori tanácsok szerint betartom az 1200-1300 kcalt naponta, a zsírt is eddig a megadott határ alatt picivel tartom, a fehérjét sikerül teljesítenem, egyedül a szénhidrát az, ami minden nap kevesebb, de ez mindig is így volt.
Van valami jó tippetek, segítsen valaki.

Köszi elöre is.

11 éve
#719
Bojtika 3
Válasz Karenina #717 számú posztjára
Inkább kérdezz...annyira sajnálom a jó kis levesedet, pedig én nem is szeretem a húslevest.
Szívesen segítek konyhai ügyekben bármikor, és a többiek is biztosan.

11 éve
#718
Potik4
Én ezt ennek a topiknak az elején,egy,az adminunk által fordított és belinkelt cikkben találtam.És kipróbálom,remélem,nagy kárt nem teszek.
3 napig nem ettem le a keretem,ma viszont a 3 nap alatt "felhalmozódott"hiányzó részt hozzáeszem a mai keretemhez egy kerti bográcsozás keretében.
"..Próbáld ki a "kalóriabevitel váltakoztatás" módszerét! Ha éhező üzemmódba kapcsolt a szervezeted, vagy legalább már egy-két hónapja diétázol, az anyagcseréd nagy valószínűséggel lelassult. A kalóriabevitel váltakoztatása (calorie cycling) egy módszer, melynek során alacsony és magas kalóriabevitelű napokat váltogatsz. Ha pl 1500 a napi kereted, egyik nap 1200-at eszel, másnap pedig 1800-at, a lényeg, hogy összességében ugyanannyi maradjon. Váltogathatod naponta, vagy pl. 3 nap alacsony, 1 nap magas arányban. Sokan egyenesen a "csaló-napra" esküsznek, azaz 6-7 naponta 500-1000 kalóriával többet fogyasztanak, hogy az anyagcserét így rázzák helyre. Bár még nem támasztották alá tudományos kísérletekkel és nem számít hivatalosan támogatott módszernek, mégis muszáj megemlítenünk, mivel nagyon sok táplálkozási szakértő és sikeres fogyókúrázó szerint működik. Véleményük szerint a magas és alacsony napok váltakoztatásával becsaphatjuk testünket, így az nem érzi a raktározást szükségesnek és nem lassítja le az anyagcserét..."

11 éve
#717
Karenina
Na igen, de kezdő vagyok a konyhában... az ember a saját kárán tanul... :P

11 éve
#716
Bojtika 3
Semmit nem szabad elöl hagyni. Be a hűtőbe, még inkább ott hűljön.
A fazekat hideg vízbe állítva ki lehet annyira hűteni, hogy a hűtő ne bolonduljon meg tőle.

11 éve
#715
Karenina
Köszönöm. :)
Ó, ez remek ötlet! :)
Igen, tudom hogy az össz számít... csak most megint majd 2 hét lesz minimum mire ugyanezt az eredményt látom ezen a mérlegen. :S
No akkor sebaj, nem adjuk fel.
Kitartást mindenkinek ebben a szaunázásban!!!
Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de engem kikészít ez a borzalmas idő... 30 fok van a lakásban és tegnap a délelőtt főzött húslevesem délutánra megbuggyant (5 liter volt és irtó finom :(( ), ugyhogy dobhattam ki... Ugyhogy ma élhetek abonetten és túrón. :S

11 éve
#714
pfzita
Válasz Karenina #713 számú posztjára
Szerintem nem rontott a fogyásodon. :) Örülj csak tovább! (Minden elismerésem, gratulálok!) Legfeljebb más értékről kezdtél, a régi szerint 12,5 kg-ot fogytál, az nem változott. Innen pedig kezdődjön egy új "időszámítás".

11 éve
#713
Karenina
Sziasztok!
Képzeljétek hogy jártam!
Amiért átléptem a 10.kg fogyást, megajándékoztam magam egy digitális személymérleggel, a régi mechanikus helyett (ami kb 1 éves volt).
És nagy lelkesen reggel ráálva azt tapasztaltam hogy 1 kg-mal többet mutat mint a régi... Brühü...
Namost a régi mutatott kevesebbet vagy az új mutat többet? Mindenesetre ez határozottan rontott az eddigi 12,5 kg-os fogyási eredményemen... :(

11 éve
#712
bizsupam
Válasz bmati #706 számú posztjára
Szeretem az ilyen sikertörténeteket, örülök, hogy megosztottad, köszi!! Ez már motiváció!

11 éve
#711
uzateli 44
Lement fél kg a héten! Ennek igen örülök, és remélem, most már megindul megint.
Köszönöm a tippeket, jót tesz, hogy segit valaki.

11 éve
#709
Bojtika 3
Válasz bmati #706 számú posztjára
Mondom, hogy futni akarok.

11 éve
#708
bigisz
Válasz Bojtika #707 számú posztjára
Köszi!!!!!

11 éve
#707
Bojtika 3
Írom az enyémet, majd leveszem később.


11 éve
#706
bmati 132
Egy kis ösztönzés a fogyáshoz és a mozgáshoz:
http://dagadtkocsog.blog.hu/
Alulról felfelé olvassátok. :)
Innen indult:
http://dagadtkocsog.blog.hu/2012/12/01/bemutatkozas_menu

11 éve
#705
Bojtika 3
éppen nem.

11 éve
#704
bigisz
Válasz Bojtika #702 számú posztjára
Sikerült leírnod?

11 éve
#702
Bojtika 3
Bigisz! Itt vagyok most a gépnél. Ír ki ide a címedet, majd pár perc múlva törlöd, ha úgy gondolod. Én addig leírom.

11 éve
#701
bigisz
Válasz Bojtika #698 számú posztjára
Megköszönném ha elküldenéd mailben :D Lehet itt simán kiírni ilyet?Email címre gondolok.

11 éve
#700
Bojtika 3
Nem írtad, most mennyit akarsz leadni.
Kicsit azért jojóra hajaz a folyamat, amiről beszámolsz.

Itt a többség 5 kg-nál nagyobb túlsúlyt dolgoz le, az általános tapasztalat szerint a heti fél kiló az az átlag, ami egyenletesen, hosszabb időn át is tartható.
Sokunknak ez nem is fogyókúra, hanem életmódváltás. A kívánt alak elérése után nem szeretnénk a régi étkezésre visszaállni. Tartjuk a müzliket, fehér húst.... :-D

11 éve
#699
Odeon35
először is , örülök, hogy felfedeztem ezt az oldalt. Én általában gyorsan le tudok adni, ha nagyon tudatosan figyelek a fogyásra. Ilyenkor edzés, futás, minimum 1 óra, 5nap/hét illetve zöldés, gyümölcs,fehérhús, müzli vagy zabkorpa joghurttal a desszert. Így szoktam kb. 1kg-t fogyni. Én azt gondolom, hogy ez is kevés: -1kg/hét. Bár nem vagyok magas: 172cm és a súlyom ahonnan indultam: 68kg volt.

11 éve
#698
Bojtika 3
Pár napja még megvolt! Köszönöm, hogy szóltál.
Szerencsére a gépemre letöltöttem őket. Viszont csak mailben tudom akkor küldeni. Vagy skype-n.

11 éve
#697
bigisz
Válasz Bojtika #694 számú posztjára
Utánanéztem ,de sajna nem elérhető az oldala ahonnan le lehetne tölteni az ingyenes 10 perceseket.Nem tudsz valami lehetőséget még?Köszi!!

11 éve
#696
bigisz
Válasz Bojtika #694 számú posztjára
Én úgy állítottam be a kalóriákat,mintha ülő munkát végeznék.Eddig jól is ment csak ez a hét lett ilyen.Megnézem ezt Tatarek Rezső félét.Sajnos utálok direkt mozogni így már ez a kis karerősítés(1-2 perc) is "nagy megerőltetés" nekem :D

11 éve
#695
bigisz
Válasz Bojtika #694 számú posztjára
Én úgy állítottam be a kalóriákat,mintha ülő munkát végeznék.Eddig jól is ment csak ez a hét lett ilyen.Megnézem ezt Tatarek Rezső félét.Sajnos utálok direkt mozogni így már ez a kis karerősítés(1-2 perc) is "nagy megerőltetés" nekem :D

11 éve
#694
Bojtika 3
Sajnos az mégis a napi aktivitás része.
Nem kell külön elmenned valahova, otthon is lehet végezni 10-20 perceseket. Ha rákapsz majd, akkor magadtól is keresni fogod a lehetőségét, hogy növeld az időt.
Még jól is esik a másfajta mozgás!
Nézted már Tatarek Rezső tízperceseit? Semmilyen eszköz nem kell hozzá!

11 éve
#693
bigisz
Napi 3-4 óra minimum sétálás cipekedés a melóban.Ennél többet nem bírok mozogni mikor hazaérek :(

11 éve
#692
Bojtika 3
Hát, muszáj lesz az icipicinél többet mozognod!

11 éve
#691
bigisz
Sziasztok!
Megint jöttem kérdezni tőletek.Eddig szépen ment le a súlyom.Voltak stagnálások ,de szépen ment.Most viszont valami nem oké ,mert híztam 1 kg-t.Mindent úgy csináltam ,mint eddig.Nem volt bűnözés icipicit tornázok (olyan kicsit ,hogy nem is jegyzem napi 1-2 perces) most múlt el tehát a menzim se lehet.Akkor mi a szöszt rontottam el?Köszi!

11 éve
#690
Bojtika 3
A centik nagyon hamar megindulnak ám lefele! :-D

11 éve
#689
Hajny
Köszönöm a válaszokat!
Tény,hogy soha nem voltam vékony alkat(Kézilabdáztam és eleve"nehéz" csontozatú vagyok.Azért kérdeztem,mert a "látvány" azt mutatta,hogy fogytam(lányom szerint tuti),de a mérleg mást mutatott.Megfogadom a tanácsokat,de ugye mint mindenki aki fogyni szeretne,türelmetlen.

11 éve
#687
bmati 132
Válasz Hajny #685 számú posztjára
Szia!
Ne mérd magad minden nap és ha méred, akkor ébredés után 1-2 órával mérd üres gyomorral. Lehet egy héten 2-3-szor is mérned, de minden héten ugyanakkor mérd. A centiket elég hetente, de azt is mindig ugyanakkor.
A heti fogyásod állítsd be 0,5-0,7 kg közé. Fogyassz napi min. 1200 kalóriát. Igyál elég vizet és egyél sok rostot.
Mozogj minden nap és ne minden nap ugyanazt csináld. Egyik napon mondjuk tornázz felsőtestre, másnap meg sétálj vagy biciklizz.
Nekem egy hét alatt le is ment 0,9 kg. Akkori 87 kg-ról 86,1-re (186cm vagyok).

11 éve
#688
miminati
Válasz Hajny #685 számú posztjára
nekem 2 hétig meg se mozdult a mérleg,aztán hirtelen elkezdte

11 éve
#686
LPanka
Válasz Hajny #685 számú posztjára
ez mindenkinél változó és sok miden befolyásolja.
heti egynél ne mérd gyakrabban a kg-okat (azonos körülmények legyenek mindig)
és érdemes bevetni a centit, mert az jobban mutatja a változást

11 éve
#685
Hajny
Sziasztok!
Mennyi idő kell ahhoz,hogy meginduljon a fogyás?hétfőn volt 1 hete,hogy nekiláttam a kalóriaszámlálásnak.Sajna nem volt mérlegem és rossz súlyt írtam be és bizony 1 kg-al nehezebb vagyok(azóta javítottam az adatot),mint hittem.Másnap mikor újra lemértem magam 0.5 kg-mal többet mutatott az a fránya mérleg.Ez egy kicsit elkeserített,de nem adom fel!Nektek mikor tűnt el az első kg?

11 éve
#684
Liguska
Válasz miminati #683 számú posztjára
Hát le a kalappal előtted! 4 pocok mellett ez kemény meló. Biztos le fog menni, csak lassabban. :)

11 éve
#683
miminati
Válasz Liguska #682 számú posztjára
a 3 gyerek után nem volt hasam,de a 4.baba az betett,igaz már 40 felett szültem,na mind1,idén nem de talán jövöre lemegy:(

11 éve
#682
Liguska
Válasz miminati #681 számú posztjára
Hát, hozott anyagból dolgozunk. A genetikán csak egy jó sebész tud változtatni. :S

11 éve
#681
miminati
Válasz Liguska #680 számú posztjára
pont a csipőm a gáz,inkább az mozdulna már,akkor azt mondom oké,nem is fogynék talán tovább.Azt mondta nekem multkor a volt aerobik tanárom hogy az sose fog lemenni,nagyon elkeseredtem,

11 éve
#680
Liguska
Válasz miminati #679 számú posztjára
A 2 kiló mínusz pedig jól hangzik.
Nekem sem mozdul a csípőm, meg a combjaim, de közben a többi igen.

11 éve
#679
miminati
1 hónapja mértem magam,nagyon nem jó az eredmény:(2 kiló minusz,a comb 1 centivel kisebb,a derekam 2 vel,de a csipőm semmit nem változott,pedig az a legnagyobb:((((

11 éve
#678
uzateli 44
Válasz Bojtika #677 számú posztjára
Köszi, tényleg jó oldal.

11 éve
#677
Bojtika 3
Most a Fitness Blenders-t ajánlgatom mindenkinek, mert felfedeztem a saját oldalukat, amin valóban rengeteg és sok féle gyakorlat van, rövidebb vagy hosszabb idővel, végig mutatva.
Van ugrás nélküli erősítő gyakorlat is, de amelyiknek Low szerepel a címében, az már nekünk idősebbeknek is nagyon jó.
Hozom a főoldalt, lehet válogatni!
Ha feliratkozik az ember tagnak, jelszót nem kérnek, csak a nevet és a mail-címet. Akkor mindegyik gyakorlatot hozzá lehet adni egy kedvenc-listához, és egyben, időrendbe rendeződve meg is található az összes, így könnyebb válogatni belőlük.
Ha a kurzort a videó nyitó képére visszük, megjelenik az időtartam, a rövid leírás és a kalória-égetés tartománya is.
(A Workouts szóra kattintva jönnek elő az eddigi videók.Oldalt a kék mezőben meg azt lehet kiválasztani, mi alapján szeretnél keresni. Izomcsoport, időtartam, kalóriaégetés, stb.)
http://www.fitnessblender.com/

11 éve
#676
uzateli 44
Köszi az ajánlatot, de nem feltétlen szükséges, elég jó programom van, amivel elboldogulok.
De azért ha van kedved, írhatsz gyakorlatokat, mert lehet benne olyan, ami megtetszik és azt is elkezdem.

11 év